A címbeli kérdést - bár annak feltevése minden időben hasznos vitákat indíthat - nyolc évtizeddel ezelőtt fogalmazta meg az Interparlamentáris Unió (IPU) magyar csoportjának elnöksége, amikor 1928 májusában körlevelet küldött ki a "parlamentarizmus válságának kérdéséről". Tizenhét politikus és szakember[1] küldött részletes választ akkor az ebben szereplő kérdésekre, ezeket az IPU magyar csoportja - elnökének, Berzeviczy Albertnek bevezetőjével - 1930-ban nyomtatásban is kiadta.
A körlevél közvetlen előzménye az a hat pontból álló, az IPU 1928-as prágai tanácskozása során előállt dokumentum volt, amely "a parlamentarizmusnak ma mindenütt többé-kevésbé érezhető bajait" elemezte. A Wirth német birodalmi miniszter által e dokumentumra készített jelentést vitatta meg az Unió ugyanazon év augusztusában, Berlinben tartott, a ma embere számára is érdekes vita keretében "eléggé hosszasan, mert 19 szónok vett részt a vitában s többen módosításokat, illetőleg hozzátoldásokat is hoztak javaslatba. Így a kanadai Belcourt a határozati javaslatot oly ponttal kívánta megtoldatni, mely az ifjúságnak az iskolában való politikai képzését veszi célba; a svéd Lindhagen javaslata demokratikus szólamok körül forgott; a dán Munch a határozati javaslat első részét behatóbb tanulmány tárgyává kívánta tétetni; a francia Renaudel az általános szavazatjog föltétlen biztosítását követelte; a csehszlovák Heller is a javaslatok újabb előkészítő tárgyalása mellett emelt szót; a lengyel Thugutt majdnem minden pontot meg akart módosítani s új pontok fölvételét is ajánlotta a parlamenti váltógazdaság és a nemzeti kisebbségek érdekében. Úgyszólván az utolsó percben nagy kavarodást idézett föl Makrám Ebeid egyiptomi delegátus felszólalása, ki a bizottsági javaslatra ügyet se vetve azt kívánta, hogy fejezze ki a Konferencia rosszallását az egyiptomi parlament felfüggesztése fölött. A Konferencia kikérte a Tanács véleményét e tárgyban s annak alapján oly határozatot hozott, mely általánosságban helyteleníti a parlamenti rendszer minden törvénytelen eltörlését vagy felfüggesztését s annak minden megváltoztatását csak az illető ország alkotmányának megfelelően tartja lehetségesnek.[2]"
A kongresszus végül nem hozott közvetlen eredményt: a Wirth-jelentést érdemi határozat hozatala nélkül visszautalta a szakbizottsághoz, amely 1929-es genfi ülésének napirendjére tűzte azt, kiegészítve az időközben beérkezett véleményekkel.
- 187/188 -
Az alábbiakban - és következő két számunkban - közöljük az 1930-ban kiadott, a magyar csoport kérdéseire adott válaszokat teljes terjedelmükben, az eredeti kiadást követve a szerzők neveinek alfabetikus sorrendjében (a könyv Bevezetésének csupán rövidített változatát adjuk közre, az elhagyott részek a fent ismertetett előzményeket tartalmazzák). Bízunk abban, hogy a Visszatekintés rovatunk új sorozata érdekes adalékul szolgál a parlamentarizmus iránt érdeklődők számára, és hozzájárul a parlamentarizmus akkori és mai állapotáról folyó diskurzus kibontakozásához, amelynek lapunk hasábjain örömmel biztosítunk felületet.
A Szerkesztők
(...)
Az eddigi (IPU-keretében lefolytatott - a szerk.) tárgyalások úgyszólván csak két irányban látszanak bizonyos egyetértést eredményezni: pozitív irányban annyiban, hogy súlyos bajok, melyekkel a parlamenti rendszer mindenütt küzd, meglehetős általánosan el vannak ismerve; negatív irányban annyiban, hogy a parlamenti rendszer elvetését és mással helyettesítését eddig senki kifejezetten nem ajánlotta.
A bajok mértékére s válságos jellegére nézve már eltérőbbek a vélemények; vannak akik úgyszólván csak palliativ, vannak akik gyökeresebb eszközökkel akarnak rajtok segíteni. Oly testületben, aminő az Interparlamentáris Unió nehéz csak a főbb elvekre nézve is egyetértő megállapodásra jutni. Már az egyiptomi példa megmutatta, hogy konkrét belpolitikai kérdések érintése mily kínos helyzetbe hozhatja a Konferenciát; másrészt az elvek gyakorlati hatása mégis csak mindig az alkalmazás módjától s az országonkint történelmileg kifejlődött adott viszonyoktól függ.
Sokan hangoztatták az általános szavazati jog érinthetetlenségének axiómáját; bizonyos, hogy a népjogok terén minden lépés visszafelé nehéz és gyűlöletes, de másrészt ép oly kétségtelen, hogy a legsúlyosabb bajok, melyek ma a parlamentek életében majdnem általánosan észlelhetők, így nevezetesen a pártok atomizálódása s ebből folyólag a kormányok túlsűrű változásai, a kormányzat bizonytalansága, egyenes következményei az általános és titkos szavazati jognak.
Ha pedig a jelen viszonyok között, a világháború és forradalmak utáni Európában a belső megszilárdulás érdekében a kormányzat némi állandósága elutasíthatatlan szükségesség gyanánt jelentkezik, akkor a bizonytalanságot, ingadozást a hatalmi viszonyok könnyű felbillenését okozó intézmények korrektívumának szüksége elől sem lehet elzárkóznunk. Intő példa gyanánt áll e tekintetben előttünk az a tény, hogy némely országban a parlamenti viszonyok züllöttsége vezetett a diktatórius kormányformához és hogy ezt a kormányformát több helyen súlyosabb rázkódtatások nélkül behozni lehetett, sőt az egyes esetekben nem csekély fokú megelégedést és jólétet is eredményezett.
- 188/189 -
Egy másik, kényes pontja a mai parlamenti állapotok abnormitásának, melyet nem igen hoztak szóba, de mely lehetetlen, hogy mindenkinek tudatában benne ne legyen, az a helyzet, amelyet különösen az európai kontinentális országokban a szocialista pártok elhatalmasodása idézett elő. Ezek a pártok eddig hirdetett elveik, s a híveikben keltett remények szerint, ha hatalomra jutnának, oly reformokat volnának kénytelenek megvalósítani, melyek jelenlegi társadalmi és gazdasági szervezetünk teljes fölforgatásával járnának. Ettől maguk a pártok higgadtabb vezetői visszariadni látszanak, de nem riadnak vissza oly remények keltegetésétől, melyeket teljesíteni ők maguk nem tudnak, vagy nem akarnak. Ennek következménye, hogy a szocializmus parlamenti hatása és befolyása nőttön nő ugyan, azonban a kormányzat felelős vezetésére mégsem vállalkozik s beéri vagy az ellenzéki szereppel, vagy a polgári pártokkal való koalícióra alapított részvéttel a kormányzatban, amikor aztán ezek az utóbbiak kénytelenek viselni a felelősséget azért, hogy szocialista minisztertársaik programmja a maga egészében meg nem valósulhat.
Hasonló körülmények közt jött létre nálunk 1906-ban a koalíciós kormányzat, amikor a függetlenségi párt nagy többsége ellenére egyesült a kormány átvétele végett a 67-es pártokkal, mert jól tudta, hogy a maga tiszta függetlenségi programmját meg nem valósíthatja. Ámde a koalíciós kormányzat mindig visszás és kóros állapotokat szül. A különböző irányú és programma pártok úgyszólván lépésről-lépésre kénytelenek egymással a követhető útra nézve megegyezni; a folytonos kompromisszumok megingatják a politikai elvek komolyságába vetett hitet és végeredményben aláássák a politikai morált is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
