Az új Mt. (2012. évi I. tv.) alapvetően az előző Mt. (1992. évi XXII. tv.) rendelkezéseit veszi alapul, amikor a munkavállaló munkaviszonyból eredő kötelezettségeiről rendelkezik. Egyúttal azonban van több fontos eltérés is. Külön említésre ad okot a vonatkozó szabályozás szerkezete. [Szerintünk komoly hiányosság, hogy az új Mt. a munkavállaló kötelezettségeiről megosztottan, az I., VIII., és a XI. fejezeteiben rendelkezik, így a valójában összetartozó szabályok szinte külön-külön élnek, az összefüggések kevésbé érzékelhetők. Az is jelentős hiba, hogy a munkaszerződés teljesítéséről szóló rész (VIII. fejezet) főként csak a munkavállaló kötelezettségeiről szól, míg a munkáltató igen fontos kötelezettségeiről (munka díjazása, szabadidő biztosítása) külön részben (XII. fejezet) rendelkezik, mintha ezek már nem is tartoznának a munkaszerződés teljesítése tárgykörébe.]
Bár az Mt. a kötelezettségek tagozódását nem juttatja kifejezésre, bizonyos elméleti vizsgálódások, a hatályos szabályok és a gyakorlat támasztotta követelmények alapulvételével szerintünk azt lehet mondani, hogy a munkavállaló munkaviszonyból eredő kötelezettségeinek valójában három fajtája különböztethető meg. Ezek a munkavállaló
- rendelkezésre állási kötelezettsége,
- munkavégzési kötelezettsége, valamint az ún.
- mellékkötelezettségei.
Már elöljáróban hangsúlyozzuk - miként egyébként megnevezésük is jelzi - ezek nem egymás mellett elhelyezkedő, azonos súlyú kötelezettségek, ellenkezőleg jelentősen eltérőek, minőségileg is különbözőek. Mindez nem változtat azonban azon, hogy a munkavállaló köteles bármelyiküket végrehajtani, az esetleges megszegésükért felelősséggel tartozik. (Más kérdés, hogy a következmények a kötelezettségszegés súlyától, körülményeitől függően nyilvánvalóan eltérőek lesznek). E következmények pontos meghatározása, ismerete egyúttal védelmet nyújt a jogsértő munkáltatói intézkedésekkel szemben. Vegyük sorra az egyes eseteket.[2]
1. Az Mt. szerint a munkaviszonyban a munkavállaló köteles munkavégzés céljából a munkáltató rendelkezésére állni.[3]
Bár az Mt. e kötelezettséget inkább részjellegű kötelezettségként - a kötelezettségek egyikeként - fogalmazza meg (a munkavállaló köteles munkaideje alatt - munkavégzés céljából, munkára képes állapotban - a munkáltató rendelkezésére állni), véleményünk szerint itt többről van szó.
Felfogásunk szerint a rendelkezésre állási kötelezettség a munkavállalónak a munkaviszonyban betöltött általános helyzetéből fakad, valójában annak jellegét, karakterét fejezi ki. Ismeretes, hogy ebben a jogviszonyban a munkát végzőnek nem csupán valamilyen feladatot kell ellátnia vagy csupán valamilyen produktumot kell szolgáltatnia. A munkaviszonyban a munkavállaló szinte folyamatosan munkára kötelezett, a munkáltató rendszerint hosszú időn át és naponként is több órán át foglalkoztatja és akár a részletekre is kiterjedően utasíthatja. Arra is joga van, hogy - ugyan a jogszabályok által meghatározott korlátok betartásával, de - a munkaviszonynak a munkaszerződésben megállapított általános keretein túlmenően (a munkakörén, a munkahelyén kívül, a munkaidején felül) is munkára igénybe vegye. Jellemzője a felek viszonyának az is, hogy a munkáltató, amennyiben a munkavállaló az említett helyzetéből fakadó kötelezettségeit nem vagy nem megfelelően teljesíti, vele szemben - az esetek egy részében akár közvetlenül is - felelősségre vonást alkalmazhat.[4]
A rendelkezésre állási kötelezettség tehát nem valamilyen konkrét feladat, vagy feladatcsoport elvégzésére vonatkozik, hanem a munkáltató igen széles körű intézkedési, utasítási jogosultságának való alávetettséget, az azokhoz igazodó magatartás tanúsításának az általános kötelezettségét jelenti. E kötelezettség részletes tartalmát és tényleges határait ugyanakkor már a munkavállaló további kötelezettségei testesítik meg, így mindenekelőtt a munkavégzési kötelezettsége, de részben az ún. mellékkötelezettségei is.
2. A rendelkezésre állási kötelezettséget eredményező munkaviszonyból egyúttal sajátos következmények fakadnak a munkavállaló jogaira, jogosulti pozíciójára nézve. Anélkül, hogy minden relációt számba vennénk, e helyen csupán néhányra utalunk. Annak folytán, hogy
- 120/121 -
a munkavállaló jelentős (munka) időben köteles a munkáltató rendelkezésére állni, részére különböző szabadidők (pihenőidők, szabadság, munkaidő-kedvezmények stb.) járnak. Azért, mivel a munkát a munkáltató irányítása, utasításai szerint köteles végezni, rendszeres útmutatásra, folyamatos tájékoztatásra jogosult. Munkabér sem csupán az elvégzett munkáért illeti meg, de díjazás jár részére a munkából való jogszerű távolléte idejére is.[5]
3. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy a munkaviszonyban a munkavállaló lényegében alárendelt helyzetben van, így nem lenne helyes valamilyen korlátlan rendelkezési jogot biztosítani a munkáltató számára. Szükséges tehát kiépíteni, illetőleg alkalmazni azokat a korlátokat, amelyek ennek ellenében szólnak, megfelelő joggyakorlást biztosítanak. Erről pedig a vonatkozó rendelkezésekben is intézkedni kell. Nevezetesen azt kimondani, hogy a munkavállaló rendelkezésre állási kötelezettsége a munkaviszonyra vonatkozó szabályok keretei, korlátai között áll fenn.
4. A fentebb mondottakra tekintettel célszerű lenne az Mt. hivatkozott 52. §-át átalakítani. Tehát előbb generális szabályként kimondani, hogy a munkavállaló munkaviszonyában köteles munkavégzés céljából - a munkaviszonyra vonatkozó szabályok keretei között - a munkáltató rendelkezésére állni, majd ezt követően szólni arról, hogy ezen általános követelmény keretében melyek azok a konkrét kötelezettségek, amelyek terhelik a munkavállalót. (Megjegyzendő, ezt a szerkesztési, egyben tartalmi hiányosságot az előző Mt. is elkövette, feltehetően ezt vette át az új Mt. is.)
1. A munkavállaló munkaviszonyból eredő fő feladata a munkavégzés, tennivalóit (alapvetően) az Mt.-nek a munkaszerződés teljesítéséről szóló VIII. fejezete határozza meg, amelyeket összefoglalóan a munkavállaló munkavégzési kötelezettségeként jelölhetünk.
2. Mielőtt tovább mennénk, talán nem lesz felesleges némi visszapillantás. Az első Munka Törvénykönyvében[6] a munkavállaló munkavégzési kötelezettségéről - kivéve a munkaidőről szóló szabályokat - szinte alig esik szó, pedig valójában ettől függ, hogy a munkavállalóra milyen feladatok hárulnak, illetve, hogy vele szemben milyen követelmények támaszthatók. Bár csaknem húsz év elteltével, de a második Mt.[7] megalkotásával lényeges változás következett be, már önálló fejezetben, "Munkavégzés" cím alatt lényegében összefoglalta a legfontosabb tartalmi követelményeket. Ez azért is fontos változás, mivel különösen ezek által nevesültek a munkaviszonynak azok a karakteres elemei, amelyek kifejezői e jogviszony jellegének és ezzel alapot szolgáltatnak a munkavégzésre irányuló más jogviszonyoktól történő elhatároláshoz is. Kisebb változtatásokkal e szabályok éltek tovább a harmadik Mt.[8] szabályaiban.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
