"Puisqu’il y a un mouvement irrésistéble de pénétration juridique et législative, peut-il y avoir et doit-il y avoir une science qui ait pour objet, non seulement d’observer ce mouvement, qui vient de la nature et qui vient de l’homme, mais de le régler, de le discipliner, de le diriger, s’il le peut? Cette science-là, si elle existe si elle peut exister, sera vraiment, non plus la méthode comparative ou la méthode de Droit comparé, mais la science du Droit comparé, au sens juridique du mot".1 Így összegezte Raymond Saleilles a Párizsban rendezett Nemzetközi Összehasonlító Jogi Kongresszus napirendjének központi kérdését. 1900. augusztus 4-én tartotta előadását a séance générale de clôture résztvevői előtt. Beszédét, amely "un grand amour de l’humanité et un grand amour du droit et de la justice" melletti kiállás valóságos érzelmi kitörésében csúcsosodott ki, "triple salve d’applaudissements" követte.
Az 1900-ban Párizsban tartott Kongresszusra nagyon sokan úgy tekintenek vissza, mint amely nagymértékben ösztönözte az összehasonlító jog, mint különálló diszciplína vagy tudományos jogterület kialakulását. Úgy gondolom, ma megállapíthatjuk, hogy az összehasonlító jog valóban a tudományos kutatás és oktatás érzékeny, intellektuális kihívást jelentő területe lett, és Saleilles, Edouard Lambert és sok más kongresszusi szónok víziója időközben, legalábbis bizonyos mértékben, valósággá vált. Lambert szerint az összehasonlító jogi kutatás egyik legfőbb feladata a jog nemzetközi méretű egységesítése. így fogalmazott: "L’action unificatrice attribuée au droit comparé ... se bornera à effacer progressivement les diversités accidentellesentre législations régissant des peuples de même civilisation".2 Megállapítása számos kérdést vet fel. Valóban esetlegesek a modern nemzeti jogrendszereket elválasztó különbségek? Valóban a törvényhozási aktusokra kell az összehasonlító jogásznak leginkább koncentrálnia? A jogegységesítés egyformán kívánatos a jog valamennyi területén? Ilyen és ehhez hasonló kérdések máig elkísérik a téma iránt érdeklődőt. Nem kevésbé fontos: az összehasonlító jog lelkesen ragadta meg a jogegységesítés alapjának előkészítésében rejlő feladatokat, mind a világméretű, mind az európai szinten zajló jogegységesítés terén. Az elmúlt két évtizedben a jogtudományi tevékenység európaivá válása is jelentős haladást mutat fel. Az európajog irodalmi termése tekintélyes méreteket ölt: monográfiák, jogszabály- és jogesetgyűjtemények, s a jog egész diszciplináris spektrumát átfogó jogi folyóiratok jelennek meg. Az jog "európaizálásának" célját kitűző összehasonlító jogtudomány valódi védjegyévé mégis a bámulatba ejtő aktivitást mutató nemzetközi munkacsoportok váltak. A közöttük keletkezett intellektuális kapcsolatok a felfogások figyelemre méltó változását idézték elő, különösen a jogtudomány fiatalabb művelői között.
Feltételezem, a jelenlévők közül aligha kerülte el valakinek is a figyelmét, hogy Párizs nagyon is szimbolikus jelentőségű hely annak az Alapító Kongresszusnak a megrendezésére, amely egy új kezdeményezést tűzött maga elé, és azt, hogy sok országból összegyűjtsön jogászokat. Párizs emlékezetünkbe idézi azt a korszakot, amelyet "az összehasonlító jog belle épéoque-jának» neveznek, és azt az idealizmust, amellyel elődeink meg kívánták haladni az akkoriban túltengő jogi és politikai nacionalizmust. De a helyszín arra a szakadékra is emlékeztet, amely közöttünk és a 111 évvel ezelőtti feladatok, elképzelések, érzések és emelkedett stílus között húzódik.
Az új kezdeményezés, ami miatt ez egy Alapító Kongresszust: az Európai Jogi Intézet (EJI). Egy ilyen intézet létrehozásának szükségessége az elmúlt tíz-tizenöt év során ismételten elhangzott, sőt követelően merült fel, különösen az európai jogharmonizáció bizonyos szerkezeti hiányosságainak fényében. Ezek a felhívások vezettek egyrészt az Európai Jogi Intézet Egyesület (Association for a European Law Institute: EJI Egyesület) létrehozásához, másrészt egy nemzetközi konferencia összehívásához. Ez utóbbi a Firenzei European University Institute égisze alatt zajlott le, "Európai Jogi Intézet? Az európai jogi integráció megújítása felé" címmel. Ez utóbbi konferencián széles körű véleményegység alakult ki a tekintetben, hogy az Európai Jogi Intézet létrehozása rendkívül kívánatos. Sőt, a hangulat érzékeltetésére a 200 éve híressé vált kifejezést használhatjuk: egy ilyen intézet létrehozása korunk jogászainak és jogtudományának egyenesen "hivatása". A firenzei konferenciát követő tanácskozások és viták szükségszerűen vezettek a közös kezdeményezéshez, amelynek eredményeként hat héttel ezelőtt Athénban megszületett az EJI.
Mint az Alapító Bizottság egyik elnökének (Dr. Irmgard Griss mellett) ma az a feladatom, hogy megismertessem önöket az Intézet lényeges vonásaival és működési módjával. Ezt a feladatot úgy kívánom teljesíteni, hogy felhívom a figyelmet jó néhány különleges kihívásra, amellyel az Európai Jogi Intézetnek szembe
-566/567-
kell néznie. Alkalmanként hivatkozni fogok egy másik, korábbi kezdeményezésre, amelyet mindenki megemlített, amikor az előkészítés során a mi intézetünk ösztönző mintáiról esett szó: az American Law Institute-ra. Ez utóbbit egy "Committee on the Establishment of a Permanent Organizáción for the Inprovement of the Law" készítette elő, amelyet a korábbi külügyminiszter Elihu Root vezetett. A bizottság elnevezése kifejezésre juttatja annak programját: "mozdítsa elő a jog és a jogalkalmazás egyszerűsítését, a társadalmi igényekhez történő adaptálását, biztosítsa az igazságszolgáltatás javítását, és támogassa a jogtudományi tevékenységet". Ez a feladatmeghatározás feltűnően hasonlít az EJI céljaihoz, amint azt az EJI Egyesület Alapszabályának 3. cikke meghatározza; és az európai jogászt emlékezteti az Európai Bizottság "Better Regulation" stratégiai programjára is. Az Európai Bizottság elnöke szerint "az európajog az Európai Unió különlegességét alkotó jellemvonások lelkéhez tartozik", és ezért "biztosítanunk kell, hogy az európajog céljait megfelelően jelöljük ki, helyesen alkalmazzuk azt, és összhangba hozzuk a szükségletekkel". A "Better Regulation" program a Bizottság egyik legfontosabb prioritása, és úgy gondolom, hogy az EJI tevékenysége hozzá fog járulni annak megvalósításához.
Az American Law Institute 1923. február 23-án, vagyis 88 évvel ezelőtt jött létre. Balgaság volna fel nem tenni a kérdést, hogy mit tanulhatunk mi ma annak tapasztalataiból.
Az első, csaknem nyilvánvaló kihívás az EJI-vel szemben, hogy ki kell építenie tagságát. Az American Law Institute 4000 jogászra épül, ügyvédekre, bírákra, professzorokra az Egyesült Államok valamennyi államából és számos külföldi országból is. Az EJI-nek jelenleg 52 alapító tagja van, akik 22 államból jönnek: professzorok, bírák, közjegyzők, igazságügyi és telekkönyvi tisztviselők, a magánjog, a közjog, az eljárásjog, a nemzetközi magánjog vagy az európajog szakértői, és 20 olyan szervezetet képviselnek, amelyek az európajog területén fejtenek ki aktivitást. Az alapító tagok névsora visszatükrözi az EJI keletkezési folyamatát, mivel helyesnek látszott mindazokat a személyeket bevonni, akik az előzményekben részt vettek. Az EJI ezen kívül összekapcsolja azt a két szervezetet is, amelyek az EJI létrehozásának folyamatában részt vettek, nevezetesen az EJI Egyesületet és a Firenzei European University Institute-ot. Ez a két kezdeményezés - úgy tűnik - remekül egészíti ki egymást. Mivel EJI Egyesület az egyéni tagságra épül (rövid idő alatt több mint 300 tag megnyerésével büszkélkedhet), addig a European University Institute az európajog valamely területén tevékenykedő szervezetek köréből hívta meg képviselőit. Az EJI Egyesület Alapszabályának kidolgozásán munkálkodó, az Alapító Bizottságot is összeállító és ezt a Kongresszust is előkészítő három munkabizottságot egy háromtagú grémium koordinálta. Ennek a grémiumnak egyik tagját a Firenzei Intézet, a másodikat az Egyesület jelölte ki, a harmadikat pedig e két személy választotta. Az Alapító Bizottság tagjai alkotják az EJI alapító tagjait. Némelyikük korábban az EJI Egyesület tanácsának tagja volt, mások jelentős jogászi hivatásrendet vagy tudományos intézményt képviselnek. Az EJI-tagság minden olyan természetes személy számára nyitott, aki aktívan részt kíván venni az európajog fejlesztésében, és tevékenységét saját személyes és szakmai meggyőződése alapján kívánja kifejteni, függetlenül annak a hivatásrendnek az érdekeitől, amelyhez tartozik. Más szavakkal szólva: függetlennek kell lennie. Az Egyesület Alapszabálya ezeket a személyeket fellow-nak nevezi. A fellow-kat az EJI Tanácsa kétharmados többséggel nevezi ki. A jelen Kongresszusra szóló meghívó mellékletében mindenkit megkérdeztünk, hogy az EJI tagjaként számolhatunk-e vele. A tagságnak más formái is ismeretesek, nevezetesen: ex-officio fellow-k, egyéni megfigyelők és szervezeti megfigyelők. Az erre vonatkozó szabályok az EJI Egyesület Alapszabályának 8. cikkében találhatók. Az EJI - szemben az American Law Institute-tal - nem limitálja tagjainak számát. Ellenkezőleg, az EJI nem akar elitista szervezet lenni, sokkal inkább széles körű tagságot céloz meg. Az EJI nem akadémia. Különösen a fiatal jogászok generációját bátorítja csatlakozásra. E generációnak legalább két képviselője tagja az EJI első Tanácsának.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
