Az alapjogi jogalkalmazást - tekintve, hogy az szűkebb fogalom - meg kell különböztetnünk az alapjogvédelemtől is, és az alapjogokra történő egyszerű hivatkozásoktól. Az alapjogi jogalkalmazás természetes közege az alkotmánybíráskodás és a rendes bíróságok alapjog-érvényesítő gyakorlata, de az alapjogi jogalkalmazás megjelenik az alkotmánybíráskodás és a rendes bíráskodás szféráin kívül is. A posztkommunista országokban, tekintve, hogy az alapjogvédelem követelményei, szabályozó elvei a bíróságok számára ismeretlenek voltak, ezeket kívülről kellett bevinni az ítélkezés kultúrájába. Így fordulhatott elő, hogy olyan intézmények, mint az általános és a szakosított ombudsmanok a rendes bíróságok számára is pozitív impulzusokat adhattak az alapjogi jogalkalmazás körében. Ez azonban nem változtat azon, hogy az alapjogi jogalkalmazás természetes közege a bírói szervezet és az alkotmánybíráskodás. Ha a körülmények időnként kedvezőtlenek is, ezen szervek felelőssége az alapjogi jogalkalmazás fenntartása.
Meglehetősen elhanyagolt tárgykörről írok, talán méltatlanul, de nem ok nélkül elhanyagolt tárgyról. Hadd kezdjem egy pesti anekdotával: Állítólag Mátrai László, aki ifjúkori szellemtörténeti meggyőződését[2] a marxizmusra és ezzel a befolyással, és jó fizetéssel járó szocialista tudománypolitikai állásokra cserélte fel, mondogatta barátainak, megbízható ismerőseinek azt a bon mot-t, hogy számára miért fontosabb pozíció az Egyetemi Könyvtár főigazgatói állása, mint bármely egyetemi katedra: "Tudjátok egy könyvtár a szocializmusban is jobban hasonlít egy igazi könyvtárhoz, mint egy egyetem egy igazi egyetemhez." Így történt vagy nem, bizonyítani nem lehet, de többektől hallottam. Találó mindenképpen, a bíróságokkal is hasonlóan vagyunk, amíg az állam nem a nyílt önkény hona, de olykor még azután is egy darabig, a garanciák sorával övezett bírói jogalkalmazás tisztább jogi karaktere és az ettől elválaszthatatlan függetlensége sokáig fennmarad, a jogot felülíró érdekek kevésbé jutnak benne szóhoz, mint az élet egyéb terein, testületi ethosza mintegy burkot von köré. A bíróság olyan feltételekkel rendelkezik, amely feltételek az államban sehol másutt nem rendelkezik egyetlen szerv sem. Ez persze nem jár szükségképpen együtt az általam itt vizsgált tárgy az alapjogi jogalkalmazás minőségével, de egyik legfontosabb feltételét viszont bizonyosan megadja. Mindazonáltal a szervezeti függetlenség az alapjogi jogalkalmazásra csupán az egyik - igaz, szükséges - feltételt biztosítja, de garanciát sem az alapjogi jogalkalmazásra, de még a pártatlanságra sem ad. Ehhez további követelményeket kell társítani, amelyek közül a legfontosabb éppen az alapjogi kultúra megléte. Ami pedig vagy adott, vagy nem. Ha nincs meg, vagy fejletlen, akkor is meghonosítható illetve fejleszthető. A jogállami forradalom - személyes véleményem szerint - mára elbukott kísérlete ebben a tekintetben nálunk azt jelentette, hogy az alapjogi kultúrát, kívülről és felülről kell bevinni a (bírói) jogalkalmazásba.[3] Erről szólt az alkotmánybíráskodás meghonosított modellje. Ezen kívül - ez a magyar rendszerváltó paradigma jel-
- 71/72 -
legadó sajátossága volt -, az Alkotmánybíróságon kívül más irányokból is érték pozitív hatások a jogrendszert és a jogalkalmazást. Ez adja szándékom szerint e tanulmány vizsgálódásának különösségét. Tézisem szerint ugyanazt a jelenséget, ha a történelmi valóság terében helyezzük el, egyszerre kell beszélnünk az alapjogi jogalkalmazás kultúrája meghonosításának pozitív hatásairól, és a történelmi kényszer által ránk mért kényszermegoldásokról. Egyszerűen szólva: örvendeznünk kell annak, ha bárhol találkozunk az alapjogi jogalkalmazás példáival, de látnunk kell azt is, hogy nem a szerves jogfejlődés jele, ha ez nem ott jelenik meg, ahol természet adta helye lenne, és fájdalmas, ha ott nem látjuk méltó helyén (mindenekelőtt a bírói jogalkalmazásban), ahol pedig helye lenne.
Ha némi óvatossággal is megfigyeléseinkből az a következtetés vonható le, hogy Európában, de általánosságban is valószínűleg nem egyszerűen magyar, hanem az "új demokráciák" paradigmájával állunk szemben. A bírói függetlenségnek több arca van, a békés átmenet következtében az államjogi kultúra sokáig érezteti hatását az alkotmányjogi kultúra ellenében. Ez az írás a magyar történeti tematikát vizsgálja, de megjegyzem, hogy általában is a posztkommunista térséggel foglalkozó szakértők figyeltek fel arra, hogy miután a bírók eredetileg felkészületlenek az emberi jogi ítélkezés speciális feladataira, ezt az értéket kívülről kell bevinni a bírói szervezetbe, illetve esetenként és részben átvállalják ezt például az ombudsmanok.[4]
Az alapjogi jogalkalmazás itt alkalmazott fogalmához használt tézisek a következőek:
Azt látom ésszerűnek, ha szigorú fogalomhasználatot alkalmazok, mert az ezzel ellentétes megközelítés eredménye parttalanná tenné az elemzést, ugyanis a fogalmi keret kijelölésének hiányában a szükséges megkülönböztetések nem végezhetőek el. Magyarán csak azt nevezném alapjogi jogalkalmazásnak, ami tényleg az, tehát alapjogi is és jogalkalmazás is. A megértésre ugyanis a legnagyobb veszélyt a kontúrok elmosódottsága jelenti. Már az is indokolja a szigorúságot, hogy az ombudsman jelenségére, amely fontos része ennek az elemzésnek, minden részletére a fogalmi határok bizonytalansága jellemző, de ennek okai és értelmezése nem tárgya ennek a tanulmánynak.[5]
Az első tézisem tehát az, hogy a hivatkozás az alkotmányra illetve az alapjogokra nem alapjogi jogalkalmazás, de még csak nem is alapjogvédelem. És ugyanennyire, sőt; nem esetjogi jogalkalmazás, az ugyanis ebben az összefüggésben az alapjogvédelemhez képest is szűkebb fogalom.
A második ebből is következően az, hogy minden alapjogi jogalkalmazás alapjogvédelem, de nem minden alapjogvédelem alapjogi jogalkalmazás, az alapjogvédelem fogalma tágabb fogalom az alapjogi jogalkalmazásnál.
A harmadik azt állítja, hogy az a tény, hogy felfigyelünk arra, hogy az alapjogi jogalkalmazás megjelenik az alkotmánybíráskodás és a rendes bíráskodás szféráin kívül, mutatja ennek nem rutinszerű működését, azaz a jogalkalmazás egészétől való viszonylagos elszakítottság következtében válik érdekessé számunkra. Ezért a probléma felmerülése magyar (és a posztszocialista vagy a posztdiktatúrák világainak) sajátosság. Ez a jelenség történeti tény.
A negyedik szerint az alapjogi érvelés feltétele az alapjogi jogalkalmazásnak, de nem azonos vele. Az alapjogi jogalkalmazásnak még a legtágabb értelemben is sine qua non-ja, akkor is, ha a jogi kikényszeríthetőség követelményétől eltekintünk, hogy álljon mögötte a közhatalmi jogalkalmazói tekintély. Ebben a tekintetben, azaz ezen a megszorításon belül, viszont a fogalmi követelményt kénytelen vagyok tágítani, mert a kötelezés-szankcionálás formális követelményével szemben és a szociológiai szemléletű jogalkalmazás-felfogás mellett itt most komoly érvek szólnak. Szociológiai jogalkalmazás-felfogásnak azt tekintem, hogy ebben az értelmezési keretben (alapjogi) jogalkalmazó az az intézmény is, amely közhatalmi, és ebből is fakadó tekintélye folytán, akárcsak a bírói jogalkalmazás, esélyes arra, hogy döntését azért hajtsák végre, mert az ellenszegülés túl kockázatos. Az alapjogi jogalkalmazás minimuma, hogy közhatalmi tekintély álljon mögötte.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
