Ez a bizonytalanság nagyban hozzájárult a törvény 2007. évi módosításához, melyet a 2007. évi XIX. törvény valósított meg, a módosítás 2007. április 1-jén lépett hatályba. A törvénymódosítás értékelése előtt indokolt szó szerint ismertetni a 80/987/EGK irányelv 2002-ben módosított vonatkozó előírását:
"3. cikk A tagállamok meghozzák a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy a 4. cikk alá tartozó garanciaintézetek biztosítsák a munkavállalók munkaszerződésből vagy munkaviszonyból származó, fennálló követeléseinek a kielégítését, és amennyiben a nemzeti jog ezt előírja, a végkielégítést is a munkaviszony megszűnése esetén.
A garanciaintézet által átvállalt követelések azok a fennálló fizetési kötelezettségek, amelyek a tagállamok által meghatározott időpont előtti és/vagy - adott esetben - utáni időszakra vonatkoznak.
4. cikk (1) A garanciaintézetek 3. cikkben említett felelősségét a tagállamok korlátozhatják.
(2) Amennyiben a tagállamok az (1) bekezdésben említett lehetőséget választják, akkor meghatározzák annak az időszaknak a hosszát, amely alatt a garanciaintézet köteles kifizetni a fennálló követeléseket. Ez az időszak azonban nem lehet rövidebb, mint a 3. cikkben említett időpont előtt és/vagy után a munkaviszony utolsó három hónapjára járó fizetési igényre vonatkozó időszak. A tagállamok ezt a három hónapos minimális időszakot beszámítják a legalább hat hónapos referencia időszakba.
A legalább 18 hónapos referencia-időszakot előíró tagállamok nyolc hétre korlátozhatják azt az időszakot, amely alatt a garanciaintézet teljesíti a fennálló követeléseket. Ebben az esetben a munkavállaló számára a legkedvezőbb időszakot alkalmazzák a minimális időszakok kiszámítására.
(3) Ezen kívül a tagállamok felső határt állapíthatnak meg a garanciaintézet által teljesítendő kifizetésekre. Ezek a felső határok nem lehetnek alacsonyabb mértékűek, mint ami szociálisan összeegyeztethető ezen irányelv szociális céljaival.
Amennyiben a tagállamok ezt a lehetőséget választják, tájékoztatják a Bizottságot a felső határ meghatározásának módszeréről."
A 2007. évi XIX. törvény a Bat. módosításával kapcsolatban több olyan pontosító szabályt tartalmaz, amely választ ad a felmerült jogalkalmazási kérdésekre. A törvény pontosította a Munkaerőpiaci Alap bérgarancia alaprészéből megigényelhető támogatás munkavállalónkénti legmagasabb összegét, megszüntetve azt a bizonytalanságot, hogy a támogatás felső korlátját milyen időszakra vonatkozóan kell érvényesíteni, egyetlen alkalomra, naptári évre vagy az adott felszámolás időtartamára vonatkozóan. A módosítás egyértelműen tartalmazza, hogy munkavállalónként a tárgyévet megelőző második év - Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közzétett - nemzetgazdasági havi bruttó átlagkeresetének ötszörös összege érvényesíthető támogatásként egy felszámolási eljárás során. Az érintett munkavállalók bérének tényleges kifizethetőségét erősítette azzal, hogy a kifizethető ösz-szeget négyszeres összegről ötszörös mértékre emelte.
A módosítás emellett az elhúzódó felszámolási eljárások esetére lehetővé tette, hogy a felszámoló - mérlegelése alapján - további két hónapnyi átlagkeresetnek megfelelő összeget igényeljen a Munkaerőpiaci Alap bérgarancia alaprészéből, ha az ötszörösre emelt támogatást már kimerítette, és további bértartozása áll fenn. Ennek feltétele, hogy a felszámolási eljárás a kérelem benyújtásakor már legalább egy éve folyamatban legyen. A további támogatás megállapítására mérlegelési jogkörben az állami foglalkoztatási szerv (a regionális munkaügyi központ igazgatója) jogosult; a mérlegelés célja, hogy csak indokolt esetben kerüljön sor a támogatásra. Nem indokolt a támogatás, ha arra azért van szükség, mert a felszámoló az indokoltnál tovább, feleslegesen tartotta fenn a munkát már nem végző munkavállalók jogviszonyát (ezt bizonyítja, ha a munkavállalók munkavégzés nélkül állásidőn voltak a kérelem benyújtását megelőzően). A hatóság azt is mérlegeli, hogy a támogatástól várható-e a felszámolási eljárás mielőbbi lezárulása, a támogatás e szempontból is indokolt-e. Nyugodtan leszögezhetjük, hogy a hatályos törvényben szereplő öt plusz kéthavi kifizetés mindenben megfelel az Irányelvben foglalt elvárásoknak. Az más kérdés, hogy a törvény nem az egyes munkavállalók keresetéhez viszonyítja a kifizethető összeget, hanem egy absztrakt statisztikai átlagot határoz meg, s emiatt meglehetősen korlátozott a kifizethető összeg nagysága. Ez a törvényalkotói eljárás azonban nem ellentétes az Irányelvben foglaltakkal, mert az felhatalmazza a tagállamokat a kifizethető összegek korlátozására.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
