Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar oktatói az elmúlt évben mintegy negyven szakkönyvet publikáltak szerzőként, szerkesztőként, fordítóként vagy egyéb közreműködőként. Ezek nagy része hagyományos egyetemi tankönyv vagy jegyzet, mely valamely szaktudomány kiérlelt ismeretanyagának közvetítésére vállalkozik, más részük az oktatásban is használható nagy- vagy kismonográfia, ismét mások pedig gyűjteményes kötetek, melyek szakcikkeket vagy jogforrásokat tesznek közzé rendezett szerkezetben. Az elmúlt években örvendetes módon megszaporodtak az ünnepi tanulmánykötetek1 is, melyekkel valamely szakterület képviselői tisztelegnek az ott hosszú időn át kiemelkedő érdemeket szerzett kollégáik előtt.
E gazdag termésből egy sajátos, bizonyos értelemben rendhagyó könyvbemutató keretében nyolc művet mutattak be 2001. február 7-én az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. Rendhagyó volt e bemutató annyiban, hogy nem könyvkiadók szervezték kiadványaik népszerűsítése végett, hanem maga a jogi kar - elsősorban azzal a céllal, hogy kifejezésre juttassa: az intézmény által összefogott szakmai közösség nagyra becsüli a fontos tudományos művek és egyetemi tankönyvek alkotóit.
Király Tibor Büntetőeljárási jog című tankönyvét2 Erdei Árpád mutatta be. Erdei Árpád mindenekelőtt arra mutatott rá, hogy milyen időszerű volt e könyv megírása és megjelentetése: a büntetőeljárás területén ugyanis csaknem fél évszázada nem jelent meg a jogi felsőoktatásban használható, hagyományos értelemben vett tankönyv. Kiemelte azt is, hogy a büntető eljárásjog gyakorló művelői és elemzői különleges helyzetben vannak, hiszen e szakma egy hatályos és egy érvényes, de nem hatályos törvény határterületén mozog. Király professzor munkája szerencsés módon az utóbbit veszi alapul, vagyis arra a koncepcióra épül, hogy az új törvényre alapozott gyakorlat megfelel majd jelenlegi ismereteiknek. Előfordulhat persze az is - tette hozzá -, hogy a szerzőnek később módosítania kell a tételes jogi részeket. A régi magyar tankönyvírói hagyományok fényében Erdei Árpád kedvezőnek ítélte azt is, hogy a Büntetőeljárási jog lényegében ún. egy-szerzős tankönyv, amely - ellentétben a tárgyukat mindig kompromisszumok árán bemutató sokszerzős művekkel - egységes koncepción alapul, s olvasói nem csupán azt ismerhetik meg, amit egy tudomány-, illetve jogterületen tudni kell és tudni érdemes, hanem a szerző saját álláspontját is. A közölni kívánt ismeretek e többrétegűségéhez igazodik a könyv világos szerkezete, közérthető stílusa, valamint számos tipográfiai megoldása, mely minden bizonnyal hozzájárul majd ahhoz, hogy a joghallgatók ne csak haszonnal, de örömmel is forgassák lapjait.
Sári János Alapjogok című munkáját3 Kukorelli István ismertette a szélesebb szakmai közönséggel. Kukorelli nagy elismeréssel szólt arról, hogy a szerző alapjogok körét mintegy monografikus teljességgel mutatja be, s az elméleti alapvetést követően az alapjogok rendszerét írja le. A munka a rendszer egészéről szól - tette hozzá - vagyis az első generációs jogok mellett a szerző nagy figyelemmel elemzi a második és harmadik generációs jogokat, s a jogok mellett a kötelezettségeket is. Rámutatott Kukorelli István arra is, hogy az alapjogok és az állam viszonyát és az egyes jogok mögöttes értékrendszerét illetően a szerző a liberális alkotmányfilozófia mellett más értékrendszereket is bevon a vizsgálatba, s gyakran meditatív módon érvelve, gondolkodásra készteti az olvasót.
A hozzászólók mindkét mű esetében külön kiemelték, hogy a gazdag tartalom méltó külső formával és igényes könyvészeti megoldásokkal társult, mely az Osiris Kiadó szerkesztőjének, Gábor Lucának a munkáját dicséri.
A Mezey Barna által szerkesztett, a budapesti és a vidéki jogi karok jogtörténeti kutató műhelyeinek együttműködésével készült A magyar jogtörténet forrásai című kötetet4 Révész T. Mihály méltatta a szélesebb szakmai közönség előtt, aki egyebek között a vállalkozás fontosságát emelte ki. James Bryce gondolatára utalva - mely szerint egy népre sokkal inkább jellemzőek jogforrásai, mint költészete vagy építészete - azt hangsúlyozta, hogy a kötet a nemzeti jogforrások, a velünk élő múlt vállalására ösztönöz. Szakmai szempontból a gyűjtemény erénye a joganyag megszokottól eltérő korszakolása, ti. a fő korszakhatárok 1790. és 1848. években történt kijelölése. További pozitívumként emelte ki Révész T. Mihály, hogy a kötet a "történelmet" egészen a jelenkorig tartónak fog'a fel, ezért a jogforrások és a jogi valósággal összefüggő - sok esetben levéltári kutatásokon alapuló - anyagok körében az olvasó olyan "lebilincselő olvasmányokat" is talál, mint a Szakszervezetek Országos Tanácsának Jogszabályai" vagy az ötvenes évek minisztériumainak dokumentumai.
Révész T. Mihály mutatta be továbbá az Állam- és Jogtudományi Kar egykori oktatója, Eckhart Ferenc Magyar alkotmány- és jogtörténetének új kiadását,5 melyet Mezey Barna szerkesztett és látott el jegyzetekkel, valamint egészített ki alapos Utószóval. Egy kedves régi anekdota felelevenítése mellett Révész azt emelete ki, hogy Eckhart Ferenc, a budapesti jogi kar "legsikeresebb" oktatója, mindig távol tartotta ugyan magát a nagypolitikától, közéleti szerepléseivel azonban nem ritkán politikai viharokat kavart - s nemcsak életében, hanem halála után is. E munkájának újabb kiadása - bár gazdag életművéből a kiadó választhatott volna mást is - egyebek mellett azért indokolt, mert a szerző iskolateremtő egyéniség volt és a magyar jogtörténet legjelentősebb képviselői az ő hatása alatt indultak el pályájukon.
A politikatudományi kutatások elmúlt évben publikált eredményei köréből a könyvbemutatón Körösényi András: Értelmiség, politikai gondolkodás és kormányzat című munkáját6 Horkay-Hörcher Ferenc elemezte. Kitérve a szerző szakmai pályafutásának főbb állomásaira is, Hörcher mindenekelőtt azt tartotta a különböző tanulmányokat egységbe foglaló könyv erényének, hogy szerzője feleleveníti a politikatudomány klasszikus hagyományait (amit ő a pusztán leíró politológiával állít szembe), s hogy kiegyensúlyozott és árnyalt, bár kritikától sem mentes képet fest tárgyáról: a rendszerváltásban szerepet játszó értelmiségről, az 1990-es évekre kialakult politikai helyzet elemzésére alkalmas fogalmakról, valamint az állam és kormányzat kapcsolatáról, ideértve a politikai döntéseket meghatározó kulturális, sőt vallási gyökereket is.
Ugyancsak Horkay-Hörcher Ferenc mutatta be Karácsony András Jogfilozófia és társadalomelmélet című könyvét.7 Ez a Pallas Stúdió és az Attraktor Kiadó jóvoltából könyvészeti szempontból is különösen szép és igényes kiállítású kötet tulajdonképpen tanulmánygyűjtemény, melynek egyes fejezeteit a szerző úgy rendezte el, hogy egy sajátos gondolati úton kalauzolja végig az olvasót a jog- és a társadalomelmélet közös problémáinak, a jog és erkölcs összefüggéseinek, valamint a természetjog és a jogpozitivizmus kérdéseinek terén. A munka jelentősége Horkay-Hörcher szerint mindenekelőtt a természetjogi gondolkodás rekonstrukciójának, illetőleg problémafelvetései aktualitásának bemutatásában áll, amit Karácsony úgy végez el, hogy egyben bizonyítja a jogi pozitivizmus fenntarthatóságát is. Helytelen ugyanis az az elképzelés, hogy csupán a jogpozitivizmus tehető felelőssé azért, ha a nehéz időkben a jogász kar esetleg a zsarnoki politikai rendszerek kiszolgálójává válik. A hitleri Németország joggyakorlata és jogászi gondolkodása alapján ugyanis Karácsony szerint az is bizonyítható - tulajdonképpen Gustav Radbruch híres tételével ellentétben -, hogy egy zsarnoki rendszer zsarnoki jogához a természetjogias érvelés is képes hozzájárulni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
