(Könyvismeretés) Koltay András[1]:[2] Polyák Gábor: Médiszabályozás, médiapolitika (Budapest - Pécs: Gondolat - PTE 2015) 336. (ÁJT, 2015/2., 97-103. o.)

Polyák Gábor a 2010-től formálódó magyar médiaszabályozás egyik legerőteljesebb kritikusa,[1] és e meglehetősen szépszámú csoportból azon kevesek egyike, aki valóban szakmai alapon igyekezett bemutatni e szabályozás hibáit, vagy ahogyan talán ő fogalmazna: bűneit. E sorok írója legtöbbször vele ellentétes szakmai álláspontot foglalt el,[2] és sokszor érezte úgy, hogy e vitáknak egy ponton túl - az álláspontok megmerevedése, a "saját igaz" minden egyes eleméhez való görcsös ragaszkodás mint kommunikációs eszköz, valamint a szakmai álláspontok és a mindenkori közpolitika itthon szinte természettől adott divergenciája miatt - különösebb értelmük, hasznuk nincsen, sem a tudományos diskurzust, sem a szélesebb nyilvánosság tájékozottságának ügyét nem viszik előbbre.

A kimozdíthatatlanságának nehézségében költői túlzással szinte a nagy háború nyugati frontjának megmerevedéséhez hasonlítható vita állóvizébe dobott követ ez az új kötet, mely eleget tesz a tudományos publikációk két legfontosabb követelményének: az egyes eltérő álláspontok bemutatásában kiegyensúlyozottságra törekvő, de a szerző markáns véleményét nem elhallgató írást olvashatunk. A kötet átfogó, madártávlatból készített képet kíván adni a médiaszabályozás és a médiapolitika legfontosabb kérdéseiről. Ez azt is jelenti, hogy az egyes, szólás- és sajtószabadság-jogi kérdések vagy a médiaszabályozás egyes részkérdései nem szisztematikusan, és sehol nem a részletekbe menő alapossággal kerülnek elő. Ez a módszer alkalmas arra, hogy pontos képet adjon a szerző médiajogi felfogásáról, anélkül, hogy elsüllyedne olyan, végeláthatatlanul tárgyalható kérdések mocsarában, mint

- 97/98 -

a közszereplők személyiségvédelme,[3] a gyűlöletbeszéd korlátozása,[4] az általános polgári és büntetőjogi szabályokon túli szükséges tartalomszabályozás,[5] a gyermekek védelme a médiától,[6] a kommentekért való szolgáltatói felelősség,[7] a médiapluralizmust támogató jogi eszközök mibenléte és kívánatossága (a tulajdoni koncentrációk korlátozásától a válaszadási jogon át a politikai reklámok közzétételének lehetőségéig),[8] vagy a médiahatóság közigazgatási hatósági eljárásának és az abban alkalmazható szankciók rendszerének részletszabályai.[9]

A kötet egésze erőteljes jelzés arra, hogy a médiaszabályozás soha nem képes tartósan rendezni a médiával kapcsolatban egyáltalán rendezhető életviszonyokat, a mindenkor hatályos médiaszabályozás már születésekor kicsit ódivatú, némileg dohszagú. Ennek oka a folyamatos és gyors változás, amely újabb és újabb szereplőket, azokkal pedig újabb és újabb kérdéseket hoz felszínre. Ilyen új szereplőnek nevezi például a szerző a "forgalomirányítókat" (keresőmotor-szolgáltatók, a social media egyes szolgáltatásai, 25. o.), akiknek a feladata nem a tartalom-előállítás, hanem a közvetítés az előállítók és a közönség között, de akik valójában nem a kreatív döntéshozatal lehetőségétől megfosztott közlekedési rendőrként, hanem a folyamat aktív alakítójaként vannak jelen, így igencsak befolyásolják (bizonyos, sajátos értelemben szerkesztik) a közönséghez eljutó tartalmak körét.[10]

A médiára vonatkozó jogi szabályozás - amely tehát jóval szélesebb körű, mint pusztán a médiatörvény - azon jellegzetessége, hogy a pillanat megragadásán túl nem képes a jövő fejleményeit is előre jogi úton kezelni, egyáltalán nem olyan nagy baj. Egyfelől, időt kell hagyni arra, hogy a szabályozás megtalálja a megfelelő válaszokat, vagy éppen meggyőződjünk arról, hogy egy adott kérdés nem kezelhető szabályozási eszközökkel, másfelől pedig ez az örök megkésettség amúgy is elkerülhetetlen. A médiajogászok is tehát a pillanat művészei, legalábbis mesterei. Azonban amikor az új és új jelenségekre adható jogi válaszokat keressük, nem felejthetjük el, hogy a médiaszabályozás alapjaként megtalálhatóak azon alapvető értékek, megfontolások, amelyek az évszázadokkal sem változnak. Az Egyesült Államok Legfelső Bírósága a mai napig Oliver Wendell Holmes lassan százéves

- 98/99 -

bírói véleményeiből[11] indul ki a szólásszabadságot érintő ügyekben, az amerikai jogtudomány képviselői ma is John Stuart Mill százötven éves mondatait[12] boncolgatják, újra és újra párhuzamosan a külső környezet változtával. Hasonlóképpen, amit a magyar reformkor nagyjai, Széchenyi,[13] Deák,[14] Kossuth,[15] Dessewfy,[16] Eötvös[17 ]és a többiek gondoltak és írtak a szólásszabadságról és a sajtóról, az ma is mond nekünk valamit, és ha el is vetnénk egy-egy gondolatukat, azok a mai vitáinkban is legalábbis relevánsak és értelmezhetők. A média mint a demokratikus nyilvánosság motorja, a tömegtársadalmak agórája nem újkeletű gondolat,[18] az emberi személyiség kiteljesedéséhez szükséges autonómiájának biztosítása mint a szólás- és sajtószabadság védelmének egyik fő vezérfonala szintén nem az.[19] A médiától ettől függetlenül elvárjuk az ezen ügyeinkben való közreműködést, mi több, ha tudjuk, jogi kötelezettségeket telepítünk rájuk a teljesítés érdekében, akár a nyomtatott sajtóról, akár a szabályozás számára még szinte láthatatlan over-the-top szolgáltatásokról[20 ]beszélünk. A változások sodrásában a médiajognak azért vannak változatlan alapvetései, mégsem eszik tehát olyan forrón a kását, és a kilencvenes évektől indult erőteljes európai liberalizációs folyamatnak[21] szükségszerűen van egy végpontja, amelynél tovább nem érdemes menni (az európai államok nem szívesen engednének például a gyermekvédelem elért szintjéből, az európai médiapiac védelméből, vagy a must carry kötelezettségekből[22]).

Polyák Gábor kötete is utal a médiaszabályozás és - politika történelmileg kialakult és így mára szinte adottságként kezelt alapvetéseire, többek között a "közérdek" és a "nyilvánosság" fogalmának, következményeinek tárgyalásánál. A közérdek elismerésére és a demokratikus nyilvánosságra alapított értékrend lehet azon lingua franca, amelyre alapozva az egyes, akár homlokegyenest eltérő nézetek

- 99/100 -

képviselői megértik egymást. Ugyanakkor az elmúlt huszonöt év Magyarországon arról (is) szólt, hogy a médiaszabályozás, médiapolitika egyes kérdéseinek nyilvánosság előtti diskurzusa szinte világnézeti kérdéssé vált. Nagy utat tettünk meg e vitákban attól az állásponttól, hogy "akinek sajtó kell, vegyen magának",[23] odáig, hogy ma egy sokszínű, jelentős számú szereplőt felvonultató, igaz, a gazdasági viszonyokhoz és a politikához fűződő kapcsolatát hosszabb távon és megnyugtató módon rendezni egyelőre nem tudó médiavilággal rendelkezünk. Ennek ellenére, vagy éppen ezért, a sajtószabadság, médiaszabályozás, médiapolitika alapvető kérdései még mindig kitárgyalatlanok a közpolitika és a társadalom érdeklődő tagjainak (ideértve a média munkásait is) szintjén; jobb híján a kevés számú, erre specializálódott jogász, médiakutató, egyéb marginális társadalmi kisebbség birkózik e kérdésekkel.

A kötet a vizsgált kérdés alapvető fogalmai köré rendezi tartalmát, amelyek a következők: "médiarendszer", "médiapolitika", "nyilvánosság", "médiahatás", "technológia", "piac". Ezek azonban nem választhatók el élesen egymástól, részben átfedésben vannak egymással, így egy-egy témához a kötet többször is visszakanyarodik. Emiatt olyan érzése van az olvasónak, mintha egy egyetemi előadássorozatot hallgatna, ami vissza-visszautal korábban már bemutatott kérdésekre, kiegészítve azokat az éppen tárgyalt újabb téma kontextusában is. Ezek a fent felsorolt alapvető fogalmak, és így a kötet által tárgyalt kérdések valóban meghatározóak. Kiváló és előremutató kezdeményezés a médiaszabályozás és a médiapolitika azonos súlyú, egymás melletti tárgyalása, még akkor is, ha tudjuk, hogy ezek nem feltétlenül egymást támogató, egymással kéz a kézben járó rendszerek. A kötet így sokkal inkább egy ideálképet kíván meghatározni (miközben nagyon is nem-idealista módon mutatja be a szerző által elutasított jelenségeket), amelyben a politikai döntéshozatal és a jogi szabályozás (ideértve természetesen a mindenkori politikai döntéshozatal idején a múltból megörökölt szabályozást, annak gyakorlatát, belső koherenciáját, előzményeit és elméleti alapjait) egymást támogatva, egymásra tekintettel létezik és működik. A magyar médiaszabályozás egyes kérdéseinek a megjelenése elegánsan visszafogott, azaz a szerző láthatóan törekszik arra, hogy amit leír, az ne legyen mindennapi vitáinkhoz kötött, azokat valamelyest haladja meg. Üdítő jellegzetessége a könyvnek, hogy elrugaszkodva a rövid sajtónyilatkozatok és konferencia-előadások világától, a szabályozásról még vázlatos-ságában is egy a korábbinál árnyaltabb képet ad, helyenként egyenesen pozitívnak ítélve bizonyos elemeit.

Szerencsére az utóbbi években sokszorosára nőtt a korábbi, magyar nyelven elérhető médiajogi és - politikai szakirodalom Magyarországon. Amikor elkezdtem a média és a szólásszabadság egyes kérdéseivel foglalkozni, és először értelemszerűen a rendelkezésre álló magyar nyelvű műveket kerestem, lényegében két nap alatt ki lehetett olvasni az országgyűlési könyvtárban az összes, idevágó címet. A következő lépés az volt, hogy e publikációk lábjegyzeteiben hivatkozott, fontosabbnak tűnő külföldi könyveket, cikkeket kerestem, de e keresgélés közben vált nyilván-

- 100/101 -

valóvá, hogy azokon kívül mennyi minden van még, hogy a szakirodalom belátha-tatlanul széles, ráadásul évről évre óriási ütemben gyarapodik. Egy mai egyetemi hallgatónak már nem túl nehéz elindulnia ezen a felfedezőúton, hiszen az elmúlt tíz évben jelentős mennyiségű kiadvány született, és ami különösen fontos, a külföldi alapművek magyar kiadásai is sorra látnak napvilágot. Ebben a munkában még az Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézetben Polyák Gábor is részt vett,[24 ]hogy azután az még nagyobb léptékben folytatódjék a Médiatudományi Intézeten belül, valamint az MTA BTK Médiatudományi Kutatócsoportjában.[25] Ez a szorgos munka akkor hoz gyümölcsöt, ha e művek segítségével egy olyan, vitatkozó tudományos közeg teremtődik, amely elrugaszkodik a napi ügyektől, és az alapkérdésekre is választ, ideális esetben tudományos konszenzust keres. Ehhez sok könyv, sok vita és beszélgetés kell még.

A médiajog nem alkalmas arra, hogy egymagában alapvetően befolyásolja a média működését. A médiapiac kiszolgálóiként működő jogászok kötetbe ékelt nyilatkozataiból is ez világlik ki: a 2010/11-es előzetes félelmek a szabályozástól nem testesültek meg tényleges, a piaci szereplők által elszenvedett károkban, éppen ellenkezőleg. (Ennek okait persze lehet eltérően látni: a jóindulatú megközelítés szerint minden úgy történt, ahogyan tervbe volt véve, a saját maga érdemeit kereső megközelítés szerint pedig a szabályozás nyomán gerjesztett felháborodás késztette önmérsékletre a jogalkalmazókat.)

Az is tény, hogy a médiajog, illetve általában véve a jogi szabályozás önmagában nem is képes a valós társadalmi folyamatok és a jelentkező problémák megragadására. A szabályozás és a jogalkalmazás mögött ott kell, hogy álljanak a történettudomány, a filozófia, a szociológia, a politológia stb. eredményeinek recipiálása. Ezek hiányában a jogalkotás és - alkalmazás többé-kevésbé spontán rögtönzésre van ítélve, a döntéshozó szubjektív előfeltevéseire kell, hogy alapozzon. A tartalomszabályozás kérdéseiben nehéz úgy döntést hozni, hogy nem tudjuk még csak megközelítőleg sem, hogy milyen módon és mértékben hat a média a közönségére, hogyan tér el ez a hatás médiumonként. Két szélsőség között vergődünk, vagy attól rettegünk, hogy gyermekeinkből egy tabletgép automatikusan szociopata szörnyeteget csinál, vagy azt mondjuk, ez a hatás egyáltalán nem is létezik (a két szélsőség

- 101/102 -

sajátos módon vegyíthető, például a közszolgálati média körüli vitákban, ahol egyazon szerző tagadhatja a médiahatás létét, és vélheti a demokráciát megsemmisítő, a politikai pártok esélyeit végletesen felborító sajátosságnak a közmédia feletti politikai befolyás jelenségét). Úgyszintén, ismételgethetjük a technológiai determinizmus azon teóriáját, miszerint a technológia adottságai eleve lehetetlenné teszik az újabb szolgáltatások szabályozását,[26] ami valójában a hagyományos médiafelfogás egészében (tehát alapvető elveivel együtt) történő meghaladásának kívánalmát, és az egyes érintett államok közötti konszenzus lehetetlenségét eleve megdönthetetlenként vélelmező felfogást kívánja leplezni, illetve szebb köntösbe öltöztetni.

A multidiszciplináris megközelítés ma tehát nem jellemzi a médiajog és a médiapolitika felőli gondolkodást, de ez jelentős részben magának a tudománynak a mulasztása. A szerző kötete felveti és érzékelteti ezt a hiányt, és ha betölteni nem is lehetséges ily módon, legalább feldolgozza az e tekintetben nem túl bőséges magyar szakirodalmat és kitekint egyes, külföldi alapművekre is. A kezdeményezés kiváló, azt kívánhatjuk, kövesse folytatás, ami a különböző tudományterületek képviselőinek együttműködését, tevékenységeik némi összehangolását feltételezi.

A jogi fikció az, ha a jogalkotó valamely nem valós tényt valósnak fogad el, illetve azonosnak mond ki más ténnyel, holott tudja, hogy eltérőek ("A dolog módjára hasznosítható természeti erők" dolgok).[27] Az irodalmi fikció kitalált történetek elmesélése. A médiajogászok tevékenysége szükségszerűen az utóbbihoz áll közel, és így egy fiktív világban élik életük jelentős részét. Fikció az, ha úgy véljük, a bíróságoknak a tudomány vívmányait figyelembe véve kellene meghozni döntéseiket (46. o.). Fikció az, ha a médiaszabályozás abból indul ki, hogy a közérdek jogilag is előírt tisztelete felülkerekedhet a médiapiaci szereplők gazdasági érdekeinek képviseletén (238. o.). Fikció az, ha egy olyan demokratikus közvélemény-fogalomból indulunk ki és kíséreljük meg jogi eszközökkel támogatni, ahol az állampolgárok nagy része tudatos, tájékozódó, érvek-ellenérvek alapján hoz nagyszámú, megfontolt döntéseket (126. o.). Fikció az, ha úgy véljük, belátható időn belül lesz olyan erős és önérzetes újságíró-társadalmunk, amely függetlenségét mindenkitől (értsd: a politikán túl a gazdasági szereplőktől és saját tulajdonosától is) megvédi, és így a gyenge teljesítményre nem lehet többé mentség a külső beavatkozás miatti autonómia-hiány (140. o., 237-238. o.). Fikció az, ha úgy gondoljuk, a "kiegyensúlyozott tájékoztatás" törvényi előírásától valóban kiegyensúlyozott, objektív, etikus, a közérdeket szolgáló lesz a kötelezett médiumok hírszerkesztési gyakorlata (143. o.). Fikció az, hogy a joghatósági szabályok meghatározása útján az egységes európai médiapiac képes lesz életben tartani a kisebb államok saját piacát is, és egyúttal tekintettel lenni a nemzeti kulturális és társadalmi sajátosságok eltéréseire a szabályozás alkalmazásakor (273. o.).

Itt és most azonban a fikciók dicséretét kell zengeni mégis. A közérdek szempontjait akkor is figyelembe kell venni, ha a szabályozás csak töredékesen képes elősegíteni azt, mert ennek alternatívája, a teljes liberalizáció még ezt a töredékes sikert

- 102/103 -

is eliminálná. Lehet-e más célunk, mint a nyilvánosság olyan irányú működtetése, amely támogatja az önálló állampolgári döntéshozatalt, függetlenül attól, hányan élnek e lehetőséggel (elismerve, hogy lényegében az Alkotmánybíróság is tudatosan egy fikcióra, azaz nem való tényekre alapozza a maga nyilvánosságra vonatkozó gyakorlatát)? Nem kell-e felkínálni az önvédelem lehetőségét az újságíróknak akkor is, ha azt nem gyakorolják (így kerülhet be ez, a "belső sajtószabadságot" biztosító szabály a törvénybe, mintegy irodalmi fikcióként)?[28] Nem kell-e lépéseket tenni a gazdasági túlhatalom és a véleménymonopólium elleni fellépéssel szemben akkor is, ha azok kijátszhatók, és ha azt is tudjuk, hogy a sokféle piaci szereplő nem vezet automatikusan sokféle, eltérő tartalomhoz is?[29] Nem kell-e fenntartani a kiegyensúlyozott tájékoztatás egyre inkább szimbolikussá váló szabályát az etikus magatartásra felszólító hangos - bár nem kikerülhetetlen - figyelmeztetésként?[30 ]Nem kell-e mégiscsak örülnünk - minden tökéletlensége és sajnos általunk megfizetendő ára mellett is - az egységes európai piacnak, amely lehetővé teszi a médiumok szabad mozgását, és így a közönség választási lehetőségeinek növekedéséhez járul hozzá?[31]

Ha e fikciókat kiemeljük a szabályozásból és a médiapolitikából, nem marad benne semmi, ami említést érdemelne. A cél, hogy e szabályozási vágyálmok fikciós jellege minél nagyobb mértékben halványodjék. A most bemutatott kötet is lényegében egy elképzelt, ideális állapotot fest fel, miközben nem szakad el a realitásoktól.

Sok tekintetben mást gondolok egy sor médiajogi és -politikai kérdésről, mint a szerző. Ezzel együtt is, az a statement, ami a bemutatott kötetből kiviláglott, egy lehetséges közös alapot vázol fel. Az ördög persze a részletekben lakozik, és egy közös alapról is sokfelé lehet az egyes részkérdésekben elindulni. De ha legalább létezne ilyesmi, az már önmagában előrébb vinné ügyünket.■

JEGYZETEK

[1] Polyák Gábor: "A médiapiac szabályozása az új médiatörvényben" Médiakutató 2011/1; Majtényi László - Polyák Gábor: "A szabadság hazai hagyományának megtagadása - új médiatörvények Magyarországon" Közjogi Szemle 2011/1. 1-13.

[2] Koltay András - Lapsánszky András: "Az új magyar médiaszabályozás alkotmányossági kérdései" Iustum Aequum Salutare 2011/2. 31-141.

[3] Koltay András: "A közéleti szereplők hírnév- és becsületvédelmének kérdései Európában, különös tekintettel a magyar jogrendszerre" in Koltay András - Törők Bernát (szerk.): Sajtószabadság és médiajog a 21. század elején (Budapest: Wolters Kluwer 2014) 13-95.

[4] Koltay András (szerk.): A gyűlöletbeszéd korlátozása Magyarországon. Alkotmányos és jogalkalmazói megközelítések, európai kitekintéssel (Budapest: Wolters Kluwer 2013).

[5] Koltay András - Nagy Dóra: "A médiaszolgáltatások tartalmára vonatkozó speciális szabályozás" in Koltay András - Nyakas Levente (szerk.): Magyar és európai médiajog (Budapest: Wolters Kluwer 2015) 579-608.

[6] Szikora Tamás: "A kiskorúak védelme" in Koltay-Nyakas (5. lj.) 286-306.

[7] Nádori Péter: "Kommentek a magyar interneten: a polgári jogi gyakorlat" In Medias Res 2012/2. 319-333.

[8] Nyakas Levente: "A médiapluralizmus nyomában - Elméleti alapvetések, valamint kísérletek az elmélet megvalósítására az EU audiovizuális médiapolitikájában" in Koltay-Török (3. lj.) 441496.

[9] Lapsánszky András: "A médiaigazgatás szervezete, működése, eljárásrend és felelősség a médiaszabályozásban" in Koltay-Nyakas (5. lj.) 785-908.

[10] Koltay András: "Átalakuló sajtószabadság - az állam jövőbeni feladatai a demokratikus nyilvánosság erősítése érdekében" Új Magyar Közigazgatás 2014/4. 32-40.

[11] Abrams v. United States, 250 U.S. 616 (1919).

[12] John Stuart Mill: A szabadságról (Budapest: Századvég 1994). [Első, eredeti kiadás: 1859.]

[13] Széchenyi István: Hitel (Pest: 1830); Széchenyi István: Világ (Pest: 1831); Széchenyi István: Stádium (Lipcse: 1833).

[14] Deák Ferenc: "Országgyűlési beszéd Wesselényi Miklós báró és a szólásszabadság védelmében, Pozsony, 1835. június 16" in Deák Ferenc: Válogatott politikai írások és beszédek l. [szerk. Deák Ágnes - Molnár András] (Budapest: Osiris 2001) 107.

[15] Kossuth Lajos hírlapi czikkei [szerk. Kossuth Ferenc] (Budapest: Athenaeum 1906).

[16] Gróf Dessewfy Aurél összes művei [szerk. Ferenczy József] (Budapest: 1887).

[17] Eötvös József: Kelet népe és Pesti Hírlap (Pest: 1841).

[18] Alexander Meiklejohn: Free Speech and its Relation to Self-Government (New York: Harper 1948); Jürgen Habermas: Strukturwandel der Öffentlichkeit. Untersuchungen zu einer Kategorie der bürgerlichen Gesellschaft (Berlin: Neuwied 1962).

[19] Edwin C. Baker: Human Liberty and Freedom of Speech (New York - Oxford: Oxford University Press 1989).

[20] Bartóki-Gönczy Balázs: "Connected TV - új szabályozói kihívások a horizonton" Infokommuni-káció és Jog 2012/5-6. 184-191.

[21] Shalini Venturelli: Liberalizing the European Media. Politics, Regulation, and the Public Sphere (Oxford: Clarendon Press 1998).

[22] A médiaszabadsággal és -pluralizmussal foglalkozó magas szintű munkacsoport jelentése, http://ec.europa.eu/information_society/mediajtaskforce/doc/pluralism/hlg/hlg_final_report.pdf\ The Challenges of Connected TV. Note. European Parliament, Directorate-General for Internal Policies, 2013, http://www.europarl.europa.eu/RegData/etudes/note/join/2013/513976/lPOL-CULT_NT%282013%29513976_EN.pdf.

[23] Bencsik Gábor: "Kié a sajtószabadság?" Magyar Jog 1992/3. 165-166.

[24] Polyák Gábor (szerk.): Médiapolitikai szöveggyűjtemény (Budapest: Gondolat - AKTI 2009); Daniel C. Hallin - Paolo Mancini: Médiarendszerek (Budapest: Gondolat - AKTI 2009); Des Freedman: A médiapolitika mint közpolitika (Budapest: Gondolat - AKTI 2012).

[25] Utóbbi két intézmény működésében és az általuk gondozott könyvsorozatok kiadásában jelen sorok írója is érintett. A Wolters Kluwer sorozatában megjelent külföldi művekre lásd pl. Ben H. Bagdikian: Az új médiamonopólium (Budapest: Wolters Kluwer 2012); Robert W. McChesney: Mi a baj a médiával? Az Egyesült Államok médiapolitikája a 21. században (Budapest: Wolters Kluwer 2013); Owen M. Fiss: Megosztott liberalizmus - A szólásszabadság és az államhatalom sokféle arca (Budapest: Wolters Kluwer 2013); Cass R. Sunstein: Republic.com 2.0 (Budapest: Wolters Kluwer 2013); David Croteau - William Hoynes: A média mint üzlet. Nagyvállalati média és közérdek (Budapest: Wolters Kluwer 2013); Perry Keller: Európai és nemzetközi médiajog. Liberális demokrácia, kereskedelem és az új média (Budapest: Wolters Kluwer 2014); Lee C. Bollinger: A toleráns társadalom - Korlátlan, erőteljes és szélesre nyitott (Budapest: Wolters Kluwer 2014); Frederick Schauer: A demokrácia és a szólásszabadság határai. Válogatott tanulmányok (Budapest: Wolters Kluwer 2014).

[26] Az e felfogást megalapozó teóriát lásd Ithiel de Sola Poöl: Technologies of Freedom (Cambridge: Harvard University Press 1983).

[27] Lábady Tamás: A magánjog általános tana (Budapest: Szent István Társulat 2013) 145.

[28] Royal Commission on the Press 1974-7Final Report, HMSÜ, 1977.

[29] Mónica Arino: "Versenyjog és sokszínűség az európai digitális műsorszolgáltatásban: az űr kitöltése" Infokommunikáció és Jog 2008/december 280-290.

[30] Pogácsás Anett: "A kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének megjelenése az európai jogrendszerekben" in Koltay-Törők (3. lj.) 97-131.

[31] Jackie Harrison - Lorna Woods: European Broadcasting Law and Policy (Cambridge: Cambridge University Press 2007).