Az elmúlt alig több mint egy évben jelentősen felértékelődött az Európai Unión belüli kétoldalú beruházási megállapodások szerepe. Megszaporodott az olyan választottbírósági eljárások száma, amelyeket ilyen kétoldalú megállapodások alapján indítottak.[1] A kétoldalú beruházási megállapodások intra-EU megállapodásokká válása miatt felmerült az ezekben foglalt rendelkezések, különösen is a választottbírósági kikötések, illetve a választottbírósági eljárásban meghozott ítéletek végrehajtása uniós joggal összeegyeztethetőségének kérdése.
A probléma gyakorlati jelentőségét az adja, hogy az Európai Bizottság álláspontja szerint az EU-n belüli kétoldalú beruházási megállapodások illetve az azon alapuló választottbírósági eljárások eredménye (mivel a választottbírósági ítélet adott esetben jogellenes állami támogatást eredményezhet) összeegyeztethetetlen az uniós joggal.[2]
A Bizottság ugyanis egy 2015-ben hozott határozatában[3] egyértelművé tette az álláspontját az olyan kétoldalú beruházási megállapodások uniós joggal való összeegyeztethetőségét illetően, amelynek részes államai az Európai Unió tagállamai. "A jelen ügyben a kártérítést egy olyan Unión belüli BIT alapján ítélték meg a felperesek javára, amelyet a Bizottság Románia Unióhoz történő csatlakozása óta érvénytelennek tekint. A Bizottság végig azt az álláspontot képviselte, hogy az Unión belüli BIT-ek, mint például a BIT, amelyre a felperesek keresetüket alapozták, ellentétesek az uniós joggal, mert az uniós szerződések rendelkezéseivel összeegyeztethetetlenek, és ezért érvénytelennek minősülnek. A Bizottság többször ismertette ezen álláspontját a tagállamokkal, ideértve a kérdéses tagállamokat."[4]
Egyelőre nem ismerjük az Európai Bíróság álláspontját az uniós tagállamok közötti kétoldalú beruházási megállapodások uniós joggal összeegyeztethetősége tekintetében. Az előtte folyamatban lévő eljárások alapján a vizsgálatnak két szintje különíthető el. Egyrészt érdemes azt elemezni, hogy maga a jogviták rendezésére előírt választottbírósági út és ezáltal a választottbírósági kikötés mennyiben egyeztethető össze az Európai Uniós joggal. Lényegében ennek vizsgálatára irányul az Achmea előzetes döntéshozatali eljárás.[5] Ettől leválasztható és egyszersmind ezzel szorosan össze is kapcsolódó kérdés, hogy mi a teendő akkor, ha a választottbírósági eljárásban hozott ítélet, illetve annak következménye mondana ellent valamely uniós jogi követelménynek. A Micula-eljárásokban[6] már nem csak az a kérdés, hogy a választottbírósági kikötés érvényes-e, hanem az ügy tárgyát elsősorban az képezi, hogy az ilyen kikötés alapján eljáró választottbíróság ítéletének végrehajtása a Szerződés állami támogatásokra vonatkozó szabályaiba ütközik-e. Ezek mellett természetesen önálló vizsgálat tárgyát képezheti esetleges további eljárásokban a megállapodások fentebb említettektől eltérő rendelkezéseinek uniós joggal való összeegyeztethetősége.
Ennek megfelelően a tanulmány arra tesz kísérletet, hogy e két jelenleg folyamatban lévő eljárás alapján röviden összefoglalja a kétoldalú beruházási megállapodásokba foglalt választottbírósági kikötések uniós joggal való összeegyeztethetőségével kapcsolatos problémákat. A kétoldalú beruházási megállapodások természetének és a velük kapcsolatos eljárásoknak a rövid bemutatását követően a választottbírósági kikötés EUMSZ 18., 267., 344. és 351. cikkével való összeegyeztethetőségének vizsgálatára kerül sor. Végezetül pedig annak elemzésére, hogy milyen problémákat okozhat valamely választott bírósági ítélet végrehajtása az uniós jog, különösen is az állami támogatásokra vonatkozó rendelkezések szempontjából.
"A kétoldalú beruházási megállapodások más államok állampolgárai és vállalkozásai által az adott államban végrehajtott magánberuházások feltételeit határozzák meg. [...] Céljuk az volt, hogy biztonságot nyújtsanak a későbbi EU-13 országokban beruházni kívánó személyeknek és vállalkozásoknak, akik - esetenként történelmi-politikai okokból - különös óvatossággal közelítettek az ezekben az országokban tervezett beruházásokhoz. A kétoldalú beruházási megállapodások célja tehát a befektetők vé-
- 6/7 -
delme volt, amit például kisajátítás utáni ellentételezés és a beruházásokkal kapcsolatos vitákra vonatkozó vitarendezési eljárások útján kívántak meg elősegíteni."[7]
Ez a helyzet azonban az említett bővítések eredményeként alapjaiban változott meg azáltal, hogy ezek az eredendően valamely tagállam és harmadik állam között kötött megállapodások EU-n belüli megállapodásokká lettek. "Az EU bővítése óta ilyen »extra« biztosítékokra azonban nincs szükség, hiszen az egységes piacon minden tagállamra azonos uniós szabályok vonatkoznak - többek között a határokon átnyúló beruházások terén is (mindenekelőtt a letelepedés szabadsága és a tőke szabad mozgása). Emellett minden uniós befektető számára azonos védelmet nyújtanak az Unió szabályai (pl. az állampolgárság alapján történő megkülönböztetés tilalma). Ezzel szemben a kétoldalú beruházási megállapodások bilaterális alapon ruháznak jogokat egyes tagállamok befektetőire: az Európai Bíróság következetes ítélkezési gyakorlatának megfelelően az állampolgársági alapon történő ilyen megkülönböztetés összeegyeztethetetlen az uniós joggal."[8]
Ezek a megállapodások jellemzően abból az időszakból származnak, amikor még a "régi tagállamok" igyekeztek az állampolgáraik által eszközölt beruházásokat bebiztosítani a később az unió tagállamaivá vált új tagállamokban. "Céljuk az volt, hogy a befektetéseket esetlegesen negatívan érintő politikai kockázatokkal szembeni kölcsönös garanciák nyújtásával ösztönözzék a beruházásokat."[9] Az új tagállamok európai uniós csatlakozását megelőzően az uniós intézmények "tevékenyen ösztönözték KBSZ-ek megkötését".[10] A megállapodások időközben a korábbi szerződéses felek Európai Unióhoz való csatlakozását követően unión belüli szerződésekké váltak. Körülbelül 190 olyan kétoldalú unión belüli beruházási megállapodásról van szó, amelyek legtöbbje a '90-es évekre datálódik, amikor a felek egyike még nem - vagy a felek egyike sem - volt uniós tagállam.[11]
A Bizottság maga is korábban azt az álláspontot képviselte, hogy a beruházásvédelmi egyezmények a közép- és kelet-európai országok unióhoz való csatlakozásának előkészítéséhez szükséges eszközök, és távol állnak attól, hogy összeegyeztethetetlenek az uniós joggal. Az unió és a tagjelölt országok között létrejött társulási megállapodások egyébként a tagállamok és a tagjelölt országok közötti beruházásvédelmi egyezmények megkötését előíró rendelkezéseket is tartalmaztak. Bár a Bizottság álláspontja szerint csupán a tagjelölt országok csatlakozásának előkészítéséhez szükséges megállapodásokról volt szó semmi sem utalt arra, hogy ezek a csatlakozást követően az uniós joggal összeegyeztethetetlenné válnának, és hogy erre figyelemmel meg kellene őket szüntetni.[12] Ezeknek a megállapodásoknak a bizottság általi megítélése tehát a ténybeli körülmények változásával együtt változott, de nem került sor sorsuk egyértelmű rendezésére.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
