Megrendelés

Konferencia-összefoglaló (Fontes, 2018/3., 51-55. o.)

Nemzetközi konferencia a végrehajtó hatalom igazságszolgáltatásért való alkotmányos felelősségéről és a közigazgatási bíráskodás 21. századi kihívásairól

Szeptember 20-án az Igazságügyi Minisztérium az Európai Közjogi Szervezettel, valamint az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű egyetemmel közösen konferenciát szervezett. A konferenciának a Festetics Palota Tükörterme adott otthont.

"A végrehajtó hatalom alkotmányos felelőssége és a bírói hatalom aktuális kihívásai a 21. században" című konferencia keretében az előadók elemezték a végrehajtó hatalom alkotmányos felelősségét, kötelezettségét az igazságszolgáltatás jó működéséért, valamint összevetették a két hatalmi ág viszonyát különböző európai országokban. Ahhoz, hogy a két hatalmi ág együttműködése megfelelő legyen, elengedhetetlen fontosságú a szakmai, tudományos párbeszéd és a nemzetközi összehasonlítás eredményeinek kiértékelése. Mindezek mellett fontos a két hatalmi ág közötti dialógus is, hiszen az állampolgár felé az állam egységesen jelenik meg, annak jó működése minden hatalmi ág közös felelőssége.

A konferencia második paneljében a különböző közigazgatási bíráskodási modellek, azok előnyei és hátrányai, 21. századi fő kihívásai kerültek napirendre. A közigazgatási bíráskodás, feladata, az egyén és az állami szervek mint peres felek asszimetriája, a közigazgatási bíráskodás önállóságának szükségessége és a többlet, amelyet hoz egy jogállam számára, mind-mind említésre kerültek.

A konferenciát a házigazda, professzor Dietmar Meyer rektor nyitotta meg. Az egyetem rektora hangsúlyozta, hogy az európai integrációt érő új kihívások leküzdéséhez új megközelítésre van szükség, amely kialakításához elengedhetetlenek az ehhez hasonló konferenciák. Meyer professzor bemutatta az Andrássy Gyula Egyetem sikertörténetét: 2001-ben a magyar Kormány, Ausztria és két német tartomány által alapított intézmény mára közel 300 hallgatóval rendelkezik, akik több mint 20 országból érkeznek, hogy közgazdaságtant, jogot, politikatudományt, történelemtudományt, kultúrdiplomáciát hallgassanak, vagy doktori képzésben vegyenek részt. "Az egyetem sikeres és az európaiság gondolata az egyetem mindennapi életének részét képezi" - jelentette ki megnyitója végén a rektor.

Bóka János, az Igazságügyi Minisztérium európai uniós és nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős államtitkára nyitóbeszédében hangsúlyozta a dialógus fontosságát a konferencia témáit illetően, a végrehajtó hatalom igazságszolgáltatásért való felelőssége és a közigazgatási bíráskodás 21. századi helyzete kapcsán. Elmondta, hogy korunk új fejleményei, úgymint az európai integráció, a nemzetközi igazságszolgáltatás terén való együttműködés gyors fejlődése és a regionális, valamint globális igazságszolgáltatásra vonatkozó mércék evolúciója új fejezetet nyit az alkotmányos dialógus számára. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy nem pusztán hasznos, de nélkülözhetetlen is ez az együttműködés, és bár az alkotmányos tradíciók az egyes országokban eltérőek, de az alapelvek, a stratégiai kérdések és az azokra adott válaszok hasonlóak. Beszélt arról is, hogy az igazságszolgáltatás és a végrehajtó hatalom közötti bonyolult viszony filozófusokat, jogászokat, politológusokat és államférfiakat a modernitás történelmének kezdete óta foglalkoztatja. "Igazságügyi miniszterünk, valamint az Igazságügyi Minisztérium képviselői is készek a dialógushoz való tevékeny hozzájárulásra a magyar tapasztalatok ismertetésén keresztül, valamint néhány aktuális kihívás bemutatásával" - jelentette ki Bóka János. Az államtitkár előadásának végén kifejezte a minisztérium nevében nagyrabecsülését az EPLO (European Public Law Organization) hozzájárulásáért a tudományos dialógushoz, valamint az Andrássy Egyetemnek, amelyet "a nemzetközi tudományos együttműködés és eszmecsere egyik fő zászlóshajósának" nevezett.

Az Európai Közjogi Szervezet igazgatója, Spyridon flogaitis köszönetét fejezte ki a konferencia szervezőinek, különösen pedig az Igazságügyi Minisztériumnak, amiért hozzájárulnak az EPLO munkájához és a tudományos tevékenységet aktívan támogatják. Flogaitis igazgató összefoglalta a közigazgatási bíráskodás fejlődésének történetét és a szuverenitáshoz való viszonyát. Az önálló közigazgatási bíráskodási szervezet számos országban a jogállamiság koncepciójához kötődően született meg, mint például Franciaországban (l'État de droit, Államtanács) és Németországban (Rechtsstaat és közigazgatási bíróságok). Az államok és jogrendszerek demokratizálása, a jogállamiság bevezetése a speciális bíróságok kialakításához kötődik, amelyek jelentősége ma sem vitatható. Az államigazgatási szervek aktusait speciális bíráknak, szakértőknek kell felülvizsgálni, hiszen a közigazgatási bíróságok tevékenysége egyedülálló, komplex, eltérő a többi bírói szakághoz képest. Még akadémiai körökben is számos tudományos vita folyik ebben a témában.

A konferencia első paneljében jelenlegi és volt igazságügyi miniszterek beszéltek a tapasztalataikról, valamint a Velencei Bizottság magyar tagja és az önálló közigazgatási bírósági szervezetrendszer kialakításának kapcsán egyetemi tanárokból, a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal, a Magyar Közigazgatási Bírák Egyesületének képviselőiből alakult szakértői bizottság elnöke.

- 51/52 -

Trócsányi László igazságügyi miniszter, a Szegedi Tudományegyetem intézetvezető egyetemi tanára bevezető előadásában a végrehajtó hatalom és az igazságszolgáltatás kapcsolatáról értekezett, bemutatva a közigazgatási bíróságok Európában működő igazgatási modelljeit. Hangsúlyozta, hogy ezt a kérdést csak a bírói függetlenség és a hatalommegosztás elvének tiszteletben tartásával lehet megközelíteni. A téma Nyugat-Európában folyamatosan az érdeklődés középpontjában áll, Magyarországon pedig az Alaptörvény hetedik módosítása tette aktuálissá, amely a szervezetileg független közigazgatási bírósági rendszerről és annak önálló, a rendes bíróságoktól elkülönülő igazgatásáról rendelkezett. Az előző kormányzati ciklusban a közigazgatási perrendtartás hatálybalépésével megtörtént a közigazgatási bíráskodás újrapozícionálása, regionalizációja. Most a különálló közigazgatási bírósági szervezet és igazgatás kialakítása a cél, a közigazgatási bíráskodás szakmai színvonalának további fejlesztése érdekében.

Az Igazságügyi Minisztériumra jelenleg háruló jogszabály-előkészítői munka kihívásokkal teli, meg kell találni ugyanis azt a legitim szabályozási megoldást, amely úgy tud megfelelni a modern kor kihívásainak, hogy egyidejűleg juttatja érvényre az igazságszolgáltatással kapcsolatos évszázados alapelveket, és biztosítja az igazságszolgáltatás hatékony működését. Álláspontja szerint a közigazgatási bíróságok külső igazgatásában a mindenkori igazságügyért felelős minisztérium is szerepet kell hogy vállaljon a jövőben, a bírói önigazgatási szervek aktív részvételével.

Trócsányi László a közigazgatási bíráskodást egyetemi tanári minőségében harminc éve kutatja, és személyes meggyőződése, hogy a nemzetközi példák, működő jó gyakorlatok Magyarország számára is megerősítést jelentenek abban, hogy az elkülönült közigazgatási bíráskodás jobban megtestesíti a végrehajtó hatalom önkorlátozását, és hatékonyabb ellenőrzést biztosít a közigazgatás cselekvései felett. Előadásának nem titkolt célja volt, hogy a közös európai gondolkodás és dialógus jegyében a résztvevőkkel megvitassa a jogalkotás során felmerülő dilemmákat, és hogy a konferencián elhangzottakat az Igazságügyi Minisztérium a kodifikációs munka során is hasznosítani tudja.

Wolfgang Brandstetter professzor, az osztrák Alkotmánybíróság bírája, egykori igazságügyi miniszter előadásában bemutatta az osztrák igazságszolgáltatás felépítését, továbbá kifejtette véleményét a magyar reformok kapcsán is. "Megerősítek és támogatok mindent, amit Trócsányi László mondott, különös tekintettel a független, önálló közigazgatási bíráskodás kialakításának szükségességére vonatkozóan. Erre valóban szükség van és az előadásom során ezt be is fogom bizonyítani. Ausztriában mi 2012-ben alakítottuk ki a független, önálló közigazgatási bírósági rendszert" - jelentette ki az előadó. Ezután Brandstetter professzor ismertette az önálló osztrák közigazgatási bíráskodás létrehozásának történetét. A végrehajtó hatalom és az igazságszolgáltatás kapcsolatáról a következőket mondta: "Az igazságügyi minisztereknek rendkívül nehéz és fontos feladata van. Egyrészt a miniszterek felelősek az igazságszolgáltatás hatékony működéséért, másrészt viszont mindenki arra figyelmezteti őket, hogy ne avatkozzanak be az igazságszolgáltatásba, amelynek függetlennek kell lennie, a bíráknak pedig elmozdíthatatlannak.

Ez a rendszer nagyon fontos alapkövetelménye, de ennek ellenére arról is meg kell győződni, hogy az igazságszolgáltatás hatékonyan működjön. Engedjék meg, hogy egy mondatban összefoglaljam ezt a problémát: az igazságszolgáltatás függetlensége nem használható és nem is szabad, hogy arra használható legyen, hogy hatékonysági problémákat elrejtsenek mögötte. Ez a fő probléma és ennek megoldására megfelelő kompromisszumot kell találni a két elv között." Wolfgang Brandstetter a hazánkat érintő jogállamisági probléma kapcsán elmondta, hogy Magyarország mindig figyelemreméltó hozzáállást tanúsít a kritikák kapcsán. Kiemelte, hogy Trócsányi László mindig kész a vitákra, nyitott szemlélettel áll azok elébe, különösen uniós szinten. Az egykori miniszter - Tomáš Borec, szlovák kollégája nevében is szólva - emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió színterén zajló vitákban a legjelentősebb kezdeményezések a magyar igazságügyi minisztertől érkeztek. Véleménye szerint ez a megfelelő módja a kompromisszumok megtalálásának és a hidak építésének. Az osztrák közigazgatási bíróságok tekintetében előadásának zárásaként Brandstetter professzor kijelentette: "Az osztrák rendszer működik, kitűnő, költséges, de jól működik. Úgy gondolom, hogy jó minta - persze tisztában vagyok azzal is, hogy minden országnak a saját történelmi hagyományainak megfelelő rendszert kell kiépítenie."

A konferencia következő előadója az egykori szlovák igazságügyi miniszter, Tomáš Borec volt, aki jelenleg a Szlovák Ügyvédi Kamara elnöke. A beszéd a jogállam fogalmának értelmezésére, valamint az államhatalmi ágak közötti kapcsolatra fókuszált, különös tekintettel az előadó - korábbi megbízatása során szerzett - saját tapasztalataira. A téma megvilágításához a 2014-2017 közötti szlovák alkotmánybírósági kinevezések problematikáját hívta segítségül, ugyanis a mandátumának lejárata előtti pillanatokban a szlovák köztársasági elnök nem nevezte ki az alkotmánybíróság bíráit, holott maga a kiválasztási eljárás már folyamatban volt. Az új elnök hivatalba lépését követően kifejezetten visszautasította az öt jelölt kinevezését. A hosszú ideig elhúzódó krízis végül bizonyos alkotmánybírák kinevezésével ért véget. A jogállamiság kapcsán Borec elnök kifejtette, hogy annak nincs egy általános definíciója és nincs univerzálisan elfogadott felfogás sem annak alapelvéről. 2011-ben azonban a Velencei Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a fogalmat illető különböző vélemények ellenére a jogállamiság magjának elemeire vonatkozóan létezik egyfajta konszenzus, amely egyébként meghatározó is egyben a számunkra. Borec elnök idézett is a Velencei Bizottság hivatkozott ajánlásából, majd leszögezte, hogy ez a konszenzus lehet az alapja a jogállamisági viták rendezésének. "Véleményem szerint annak ellenére, hogy a Velencei Bizottság ajánlása nem kötelező erejű, jelenleg nincs más lehetőségünk, minthogy erre az ajánlásra hagyatkozzunk európai szinten is. Ez (a jogállamisági zsinórmérték, konszenzus) az aktuális folyamatok tükrében elengedhetetlen, és erre kell hogy koncentráljunk az elkövetkező időkben, sokkal inkább, mint valaha" - zárta előadását az egykori miniszter.

Varga Zs. András, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi tanára, a Velencei Bizottság tagja és alkotmánybíró az igazságszolgáltatási reformok okairól és

- 52/53 -

lehetséges módjairól beszélt a Velencei Bizottság vonatkozó dokumentumaira hivatkozva. Előadása a bírák különleges szerepének bemutatásával kezdődött, majd pedig a felállítandó közigazgatási bíróságok szükségességéről és a Közigazgatási Felsőbíróság Alkotmánybírósághoz való viszonyáról szólt. Hangsúlyozta, hogy a bírák és az igazságszolgáltatás függetlensége nélkülözhetetlen alapelv, melyet különösen védeni szükséges, ezért rendelkeznek a bírák különleges státusszal. Kifejtette, hogy "a bírói függetlenség és funkcionális immunitás az általuk betöltött feladatkör kapcsán érthető meg. (.) A bírák döntenek a perben szereplő személyek, vagy személy és állami szerv közötti vitában a jog alkalmazásáról és a törvények és jogok értelmezéséről. A döntésük végleges, vitathatatlan és kötelező erejű. A bírák a törvény, az alkotmány, a jogok, a szabadság védelmezői. Ez a feladatkör függetlenséget követel meg a döntéshozataluk során, ami a független jogértelmezés feltétele is egyben. De ennek a feladatkörnek van egy megszeghetetlen határa is: a bírák nem hozhatnak önkényes döntéseket, nem változtathatják meg a törvényeket - a törvények lényeges magját is beleértve". Varga Zs. András a bírósági önigazgatási tanácsokkal kapcsolatban arra az álláspontra helyezkedett, hogy a bírói önigazgatás gondolata félreértés, s szerinte a Velencei Bizottság munkássága is megerősíti ezt. Felidézte a Velencei Bizottság - ritkán alkalmazott - 13. számú javaslatát, de nem mint követendő célt jelölte meg. Ezzel szemben a Bizottság által számos esetben kifejezésre került, hogy a bírói korporativizmus nem preferálandó. Részletesen kifejtette, hogy a korporativizmust ellensúlyozni képes más jogászi hivatásokból származó tagok részvétele indokolt a legfelső bírói tanácsokban, ennek megfelel az igazságügyi miniszter vagy a legfőbb ügyész tagsága abban az esetben, ha más jogászi szakmákból származó tagok (ügyvédi kamara, egyetemek stb.) is részt vesznek a testület munkájában. Véleménye szerint a megfelelően összeállított testületek - akár a legfelső bírói tanácsok - formálisan is a véleménycsere nyílt terei lehetnek az olyan különböző jogászi hivatások között, amelyeket a bírósági igazgatás kérdései érdekelnek.

Kiss György, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem professzora, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és egyben elnöke annak a szakértői bizottságnak, amely az önálló közigazgatási bíráskodás szervezetrendszerének kialakításában segíti az igazságügyi minisztert. A bizottságnak tagjai a Kúria és az OBH delegáltjai, a Közigazgatási Bírák Egyesületének képviselői, valamint egyetemi tanárok, nagy tekintélyű bírák. Kiss György elnök elmondta, hogy a bizottság kizárólag szakmai, jogi kérdéseket vizsgál. Megítélése szerint a közigazgatási bíráskodás reformja a bírói testületek és bírák közötti párbeszéd erősítésére szolgál.

A konferencia délutáni paneljeiben a közigazgatási bíráskodás 21. századi kihívásairól, a különböző EU tagállamok közigazgatási bíráskodási rendszeréről, az egyes modellek előnyeiről és hátrányairól hallhattunk előadásokat. A felszólalók de lege ferenda javasoltak kedvező elemeket, illetve bizonyos példákat hoztak saját országaik igazságszolgáltatásából annak szemléltetésére, amik az aktuális magyarországi kodifikációs munka során elkerülendők.

Rozsnyai Krisztina, az ELTE habilitált egyetemi docense vitaindító előadásában felvázolta, hogy a közigazgatási bíráskodás milyen kihívásokkal nézett szembe az utóbbi évtizedben, és felvetette a jövőben megoldásra váró, legfontosabb kérdéseket. Ismertette, hogy számos tendencia figyelhető meg a közigazgatási bíráskodás fejlesztését illetően Közép-Kelet-Európában. Megjelenik többek között a szélesebb körű jogvédelem biztosítása (például a magyar rendszerbe bevezetett generálklauzula útján), illetve erősödnek a közigazgatási bíróságok hatáskörei. Mint mondta, a jogalkotó több országban számos eszközzel törekszik a bírósági eljárások elhúzódásának csökkentésére. Az előadó leszögezte: "Hatékony és hatásos közigazgatási bírói jogvédelemre van szükség. Ez egy olyan küldetés, amely a hatalmi ágak egyensúlyát érinti, nem könnyű megtalálni a bírói jogvédelem és a közigazgatás hatékonysága közötti harmóniát." Rozsnyai Krisztina azt a kérdést is boncolgatta, hogy ki fordulhat panasszal, keresettel a bíróságokhoz. Elmondta, hogy a közigazgatási bíróságok erősödésével gyengülhet az állam immunitása, és a bírósági döntések egyre több tiszteletet nyerhetnek. Felvetette azt a kérdést is, hogy vajon mindenkinek ki kell-e merítenie a hatósági jogvédelem útját vagy lehetséges rögtön a közigazgatási bíróságokhoz fordulni. Rozsnyai Krisztina hangsúlyozta, hogy szükséges megtalálni a szubjektív és objektív jogvédelem közötti megfelelő arányt.

A Francia Államtanács tagja, az ötödik kamara alelnöke, Luc Derepas a francia rendszert mutatta be a konferencia résztvevőinek. Előadása elején a küszöbön álló magyar reformokkal kapcsolatban fejezte ki izgatottságát, a következők szerint: "Ami most Önök előtt van, az egy fehér lap, amire azt írnak, amit csak szeretnének. Létre tudják hozni akár a legjobb rendszert is. Melyek a jó közigazgatási bíráskodás feltételei? Megpróbálunk hozzájárulni a kérdés megválaszolásához a saját tapasztalataink, sikereink, kudarcaink és reflexióink alapján." Luc Derepas négy fő pontban vázolta fel a jó közigazgatási bíráskodási rendszerek ismérveit, azon elvi alapvetéseken túl, hogy azoknak hatékonynak és függetlennek kell lenniük. Elsőként említette, hogy a Közigazgatási Felsőbíróságnak képviselnie kell a társadalom sokszínűségét. Ez jelentős részben a jó kiválasztási eljáráson múlik, de önmagában még nem jelent garanciát. A második kritérium szerint a bíróság joggyakorlatának tükröznie kell a társadalmi evolúciót. A harmadik követelmény az, hogy a bíróság megfeleljen a társadalmi elvárásoknak. Ezt napjainkban még inkább fontosnak gondolja, mint az utóbbi 30-40 év során. Felhívta a figyelmet ennek kapcsán például arra a jelenségre, hogy az NGO-k saját stratégiát fejlesztettek ki és gyakrabban fordulnak a bíróságokhoz, ez pedig a bíróságok számára is új kihívást jelent. Derepas előadásában negyedik ismérvként a közigazgatási és egyéb bíróságok közötti, folyamatos dialógust hangsúlyozta. Kiemelte az Emberi Jogok Európai Bíróságával, valamint az egyes országok alkotmánybíróságaival való szoros kapcsolat szükségességét, hiszen egyik bíróság sem járhat el a saját területén eredményesen, ha nem ismeri kellőképpen ezen bíróságok joggyakorlatát. "Mindig és állandóan az állam és a társadalom javára kell cselekednünk, és remélem, tisztelt Miniszter Úr, hogy egy ennek megfelelő rendszert fognak Önök is létrehozni" - zárta mondandóját Luc Derepas.

- 53/54 -

A Német Szövetségi Közigazgatási Bíróság bírája, Martin Steinkühler részletesen szólt a német közigazgatási bírósági szervezetrendszer felépítéséről. Elmondta, hogy a közigazgatási bíróságok elsődleges feladata a hatékony jogvédelem biztosítása a specializáción keresztül, illetve a megfelelő bírói felülvizsgálat útján. Kérdésként vetette fel, hogy a rendszer vajon kiállja-e további negyven év próbáját is; Martin Steinkühler szövetségi bíró mindenesetre bizakodóan nyilatkozott e tekintetben. Az előadó elmondása szerint a szövetséges hatalmak azért állították helyre a közigazgatási bíráskodást Németországban, mert tisztában voltak annak jogállamiságban betöltött szerepével. Steinkühler kiemelten szólt a közigazgatási bíróságoknak a jogalkalmazás, a jogértelmezés és az emberi jogok védelme terén játszott szerepéről. Véleménye szerint rendkívül fontos a közigazgatási bíróságok léte, hiszen az alapjogok alkalmazása elsődlegesen ezeken a bírói fórumokon történik. Steinkühler előadásában a specializációt lényegesnek tartotta, ám óva intette a magyar jogalkotót attól, hogy idővel - a némethez hasonlóan - öt bírói szakágat elkülönítő rendszer jöjjön létre. Kifejtette ezek után a német szisztéma előnyeit és hátrányait: a hatékonyság egyértelműen előny, a hátrány viszont az, hogy a német közigazgatási bíróságok előtt csak szubjektív jogvédelemre van lehetőség, az átfogó, objektív felülvizsgálatra pedig nincs. A panaszt/keresetet a német közigazgatási bíróságok ugyanis akkor fogadják be, ha a benyújtója személyesen érintett, az ügy valamilyen jogát vagy kötelezettségét érinti, és a saját jogsérelméről van szó. Steinkühler bíró a következőkben összegezte előadását: "A közigazgatási bíróságok feladata, hogy minden ember számára hatékony, független és magas színvonalú jogvédelmet biztosítsanak. Eddig Németországban sikerrel jártunk ezen a téren, de természetesen mindig van lehetőség előrelépésre, például túl sok a folyamatban lévő ügy a közigazgatási bíróságok előtt."

Giacinto della cananea, a Bocconi Milánói Egyetem egyetemi tanára előadásának elején leszögezte, hogy a közigazgatási bíróságok és a specializáció elengedhetetlenül fontosak. A Közigazgatási Jogi Tanszék vezetője elrettentő példaként felidézte az Egyesült Királyságban működött Csillagkamara történetét, amely a despotizmus mintaképévé vált. Pozitív tapasztalatait ismertette ugyanakkor az olasz Államtanács közigazgatási paneljével kapcsolatban, amely a 19. században jött létre az igazságszolgáltatás és a közigazgatás közötti átfedés felszámolásának keretében. A történeti példák kapcsán hangsúlyozta, hogy minden országnak a saját tradíciói alapján kell fejlődnie, de nagyon hasznos időnként körültekinteni, hogy a hasonló jogrendszerrel és tradíciókkal rendelkező államok hogyan cselekednek. Cananea professzor szerint a Csillagkamara története azt mutatta meg, hogy ha az egyénnek nincs lehetősége a bírósági eljárás során saját álláspontjának kifejtésére, akkor hiányzik a függetlenség elvének tényleges megvalósulása, és az indokolatlan önkény a bíróság bukásához vezet. Az előadó a továbbiakban leszögezte, hogy "a bírák függetlensége és az elszámoltathatóság közötti egyensúly kritikai fontosságú. Ezért szükséges, hogy a bírói tanácsok bizonyos tagjai ne bírák legyenek. A bírák azt mondanák persze, hogy nekik kell többségben lenniük. A laikus tagok a bírói tagokat arra kényszerítik jelenlétükkel, hogy jó megoldásokat találjanak a problémákra". Cananea professzor előadását azzal a gondolattal zárta, hogy egy bíróságnak mindenképpen tisztességesen kell ítélkeznie, különben arra a sorsra jut, mint a Csillagkamara, amely nemcsak mint bíróság szűnt meg, de még az épületét is eltörölték a Föld színéről.

Hajas Barnabás, az Igazságügyi Minisztérium miniszteri biztosa, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense az önálló közigazgatási bírósági szervezet kialakításáról és igazgatásának kérdéseiről tartotta meg a második panel vitaindító előadását. Elmondta, hogy hazánkban az Alaptörvény hetedik módosítása nyomán a közigazgatási bírósági szervezetről sokat tudunk, de annak igazgatásáról szinte semmit. Az Alaptörvényben rögzítettek szerint tudjuk, hogy a közigazgatási bíráskodás elkülönül a rendes bíróságoktól, legalább két szintje van, a közigazgatási bírósági szervezet legfőbb szerve a Közigazgatási Felsőbíróság, és a Közigazgatási Felsőbíróság elnöke a Kúria elnökével azonos jogállású. Ehhez képest a közigazgatási bíróságok igazgatásáról csak annyi biztos, hogy a közigazgatási bíróságok igazgatásának központi feladatait nem az Országos Bírósági Hivatal elnöke végzi, és bírói önkormányzati szervek működnek közre a bíróságok igazgatásában. A közigazgatási bíróságok igazgatásának kérdésében kifejtette, hogy a küszöbön álló jogalkotási reformok folyamán egy olyan modellt szükséges kialakítani, amelyben számottevő a bírói önkormányzati szervek közreműködése. A közigazgatási bíróságokról szóló törvény kodifikációs munkálataihoz kapcsolódva kijelentette, hogy a teljes bírói önigazgatáson alapuló modell kizártságára szintén az Alaptörvény rendelkezéseiből lehet következtetni, hiszen ott a bírói önkormányzati szervek közreműködéséről rendelkezik az Alaptörvény, nem pedig arról, hogy ezek a testületek önállóan igazgatnák a közigazgatási bíróságokat. A miniszteri biztos ennek kapcsán számos nemzetközi példát is felsorolt. Elmondta, hogy "a közigazgatási bíróságok központi igazgatásával kapcsolatban - Ausztriához, Csehországhoz, Észtországhoz, Finnországhoz és Németországhoz hasonlóan - az igazságügyi miniszternek kell szerepet kapnia". Hajas Barnabás értekezett arról is, hogy miként lehet a jogösszehasonlítást a közigazgatási bíróságokat érintő kodifikáció során felhasználni. Ennek kapcsán elmondta, hogy egy alapos mérlegelés során kiválasztott mintához igazodva lehet a szabályozás alapvonalait lefektetni, azonban azt Magyarország alkotmányos rendszeréhez kell igazítani. A miniszteri biztos három szempontot emelt ki, amelyek mindegyikének szükséges maradéktalanul érvényesülnie a közigazgatási bírósági szervezetrendszer igazgatására vonatkozó jogalkotói munka során. Elsőként említette a bírák függetlenségének sérthetetlenségét, másodjára a felállítani szándékozott rendszer működésének hatékonyságát, harmadiknak pedig a jól körülhatárolható felelősségi köröket.

Mirosław Gdesz, a varsói Közigazgatási Bíróság bírája széleskörűen leírta a lengyel közigazgatási bíráskodás és szervezet működését. Szavai szerint "ez szinte tökéletes a bírák szemszögéből nézve, hiszen a lengyel rendszer a gyors döntéshozatal rendszere. A bírói felülvizsgálat kizárólag a döntések jogszerűségére terjed ki, nincs helye új bizonyítékok beterjesztésének az eljárás során. A lengyelek különösen szeretnek fellebbezni a döntések ellen, ami talán a kommunizmus hagyománya lehet - nem bíznak az állami szervekben". A lengyel rendszer sok szempontból különleges, erre több példát is említett az előadó. Elmondta, hogy két párhuzamos módja is van

- 54/55 -

a döntések felülvizsgálatának, a gyakorlatban néha hatszintű rendszerről is lehet beszélni. A hatósági döntés meghozatalát követően az ügyfél dönthet arról, hogy a döntéssel szemben a bíróságokhoz fordul-e. Problémát okoz, hogy sokan például a 80-as évekbeli döntések felülvizsgálata céljából fordulnak a bíróságokhoz, mert Lengyelország nem vezetett be a rendszerváltás után reprivatizációs, vagy ehhez hasonló kisajátítási törvényt, aminek eredményeként az extulajdonos számára nincs korlát korábbi tulajdona visszaszerzésére, nincs elévülési idő a korábbi érvénytelen döntések vonatkozásában. A sajátos helyzetből adódóan sokszor parkok, iskolák és egyéb középületek kerülnek vissza a korábbi tulajdonoshoz.

Karel Šimka, a cseh Közigazgatási felsőbíróság bírája, egyetemi tanár rávilágított arra, hogy a jelenlegi magyar reformokhoz hasonló reformokat hajtottak végre Csehországban 15 évvel ezelőtt. A cseh rendszer a lengyel és a szlovák modell között található, hiszen nem teljesen elválasztott a cseh közigazgatási bírósági rendszer a rendes bírósági szervezettől, de nem is képezi annak szerves részét. Karel cimka véleményzerint a közigazgatási bíróságok specializációja különösen fontos. Az előadó kiemelte, hogy a közigazgatási bíróságoktól - mint az igazságszolgáltatás egyik részétől - függetlenséget várnak el az emberek, amely elvárás itt még hangsúlyosabb, tudniillik ezek a bíróságok az állam aktusait vizsgálják felül. "Ezért fontos, hogy a közigazgatási bírák elfelejtsék, hogy ki adja a fizetésüket" - fűzte hozzá cimka. A közigazgatási bírói munka kapcsán leszögezte, hogy valószínűleg ez az egyik legnehezebb jogterület, tehát közigazgatási bíró csak olyan kiváló jogász legyen, aki rendelkezik elegendő intellektuális kompetenciával, emellett jól megérti a társadalmi, jogi, politikai folyamatokat, és ezek összefüggéseit egyaránt. A személyi kompetenciák körében szerinte elengedhetetlen még a gyakorlatiasság, a kitartó munkavégzés, valamint a kiemelkedő mértékű terhelhetőség. "Itt olyan emberek kellenek, akik hosszú ideig képesek rendkívül nehéz munkát végezni, tehát maratonistákra és nem rövidtávfutókra van szükség. Erős, de együttműködő, csapatmunkában dolgozó emberek kellenek" - nyomatékosította az előadó. Šimka megemlítette még, hogy a közigazgatási bírák között fontos a diverzitás, amely a minőség garanciája is egyben, vagyis nem csak karrierbírókra, hanem a magánszférából érkezőkre: volt ügyvédekre, adótanácsadókra és közszolgálati tisztviselőkre is szükség van. Szavai szerint "két karrierbíróra legalább egy fő kell, aki az előbbi pályák valamelyikéről érkezett". Összegzésképp elmondta, hogy a jó közigazgatási bíróságokhoz jó alkalmazottak és bírák, jó management és tekintély szükséges. Az utóbbi az ügyféllel való megfelelő kommunikáció és a szakmai párbeszéd útján érhető el.

Patyi András, a Kúria tanácselnöke, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi tanára záró előadásában összefoglalta a konferencia tapasztalatait. Elmondta, hogy "egy felkapott és érdekes témáról" volt ma szó, az önálló közigazgatási bíróságokról, amely egy régi alkotmányos örökség feltámasztását is jelenti. Ennek kapcsán kifejtette, hogy a jogalkotót a következő paraméterek segíthetik célja megvalósításában: "Van történelmi múltunkból fakadó példánk és tradíciónk az egyszintű központi közigazgatási bíráskodásról. A hagyomány és a példa elegendő a jövő tervezéséhez. Rendelkezünk közös európai alkotmányos tradíciókkal, ezek részleteit hallhattuk a mai előadások keretében, ezek alapján felépíthető a jövő magyar közigazgatási bíráskodása." Felhívta a figyelmet arra is, hogy a kodifikáció során segítségünkre szolgálnak a modern politikatudományok és jogtudományok eredményei. Mindezeken túl említette, hogy komplex és részletes elemzések készülnek a bíróságokon, valamint egyes kutatóintézetekben a közigazgatás működéséről. Patyi András rámutatott arra is, hogy a különböző európai országok közigazgatási bíróságainak gyakorlati tapasztalatai szintén segíthetik a munkánkat, és megköszönte, hogy ma számos kiváló előadást hallgathattunk meg ebben a tárgykörben. További támpontot adhatnak az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntései, valamint az Európa Tanács bizonyos ajánlásai, amelyek iránymutatást jelentenek a tagállamok számára. Patyi András hangsúlyozta a közös, alkotmányos tradíciók fontosságát. Végezetül felhívta a figyelmet arra, hogy a saját eredményeinkre is tekintettel kell lennünk, hiszen Magyarországon 2013 óta működnek közigazgatási és munkaügyi bíróságok, amelyek számos döntést hoztak az utóbbi öt évben. Ezen felül három évtizednyi legfelsőbb bírósági és kúriai közigazgatási tanácsi/kollégiumi döntés segíti a kodifikációt. A konferencia záró gondolataként elhangzott, hogy "az önálló közigazgatási bíráskodás a kulcs, a legfontosabb szereplő a közigazgatási jog fejlődésének jövőjében." ■

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére