Az Európai Unió versenyjoga több évtizedes szabályozási múltra tekint vissza, amely alapvetően ex post kívánja kezelni a versenytorzító hatásokat. Az uniós jog kizárólagos hatáskörébe tartozó területen az Európai Bizottságnak van a legjelentősebb szerepe, de a kisebb, lokális jogsértések feltárásában, a szükséges szankciók kiszabásában a tagállamok versenyhatóságaira is fontos szerep hárul. Jelen tanulmány áttekinti az uniós versenyjog főbb célkitűzéseit és az ehhez kapcsolódó eszköztárat. Az egyes tiltott magatartások bemutatása után, a legfontosabb aktuális szabályozási és jogalkalmazási kihívások rövid összefoglalására is sor kerül. Végezetül a magyar legfőbb bírósági joggyakorlatból néhány versenyjogi döntés rövid bemutatásával kívánja a tanulmány alátámasztani, hogy a változó környezetben milyen kihívások elé néz a jogalkalmazás.
The European Union's competition law has a decades-long regulatory history, which essentially aims to tackle distortions of competition on an ex-post basis. The European Commission plays the most significant role in areas where EU law has exclusive competence, but the competition authorities of the Member States also have an important role in detecting smaller, local infringements and imposing necessary sanctions. This study provides an overview of the main objectives of EU competition law and its related tools. After describing various prohibited practices, a brief summary of the main current regulatory and enforcement challenges is given. Finally, the paper will present some competition law decisions from Hungarian Supreme Court case law to illustrate the challenges of enforcement in a changing environment.
A 20. század derekán az európai országokban széleskörűen alkalmazott protekcionizmus a piacok elszigetelődéséhez, elaprózódásához vezetett. Így az európai gazdasági integráció hátterében meghúzódó egyik legfontosabb célkitűzés az európai piacok egyesítése volt.[1] A piacok kiterjedésétől a vállalati hatékonyság javulását és a gazdasági teljesítmény növekedését várták. Az európai gazdasági integráció részét képező liberalizáció, azaz a tagállamok közötti kereskedelmi és egyéb korlátok felszámolása lényegében megszüntette a piacok elaprózottságát. A vállalatok számára új piacok nyíltak meg, ami bár fokozta a versenyt, számos versenyjogi kihívás elé állította az uniós és tagállami versenyhatóságokat.
Mint tudjuk, az Európai Unió gazdasági szabályozása összetett és kiterjedt terület, amely különböző szakpolitikákat és intézkedéseket foglal magába. Az Unió általános szabályozási keretrendszerének célja egy olyan egységes piac létrehozása és működtetése, ahol az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a munkaerő szabadon mozoghat, valamint biztosított a vállalkozások letelepedésének szabadsága, miközben a piaci kudarcokkal, a monopóliumokkal és a tisztességtelen versennyel kapcsolatos kérdéseket is szabályozza. Fontos kiemelni, hogy az Európai Unió gazdasági szabályozása jelentős fejlődésen ment keresztül az elmúlt években, különösen a gazdasági válságokra adott válaszként és az európai integráció elmélyítésére (illetve az integráció megtorpanásának kezelésére) irányuló erőfeszítések miatt. Tehát az EU gazdasági szabályozásának területe igen széles, annak részletes elemzése nélkül, az alábbi főbb jogalkotási területek és szabályozási kérdések emelhetők ki.
Mindenekelőtt a gazdasági szabályozás legrégebbi és legfőbb területe, a versenypolitika emelendő ki.[2]
Mint ismert, az Unió szigorú trösztellenes jogszabályokat alkotott, hogy megakadályozza a versenyellenes magatartást, például a kartelleket, a piaci erőfölénnyel való visszaélést és a versenyt károsító fúziókat. Továbbá kiemelt figyelmet szentel az állami támogatások szabályozásának és ellenőrzésének is, különösen így volt ez a COVID-19 világjárvány idején is. Ugyanakkor megjegyzendő, hogy a rendkívüli helyzetben a korábbiakhoz képest megengedőbb politikát folytattak az uniós intézmények a versenyszabályok betartatása tekintetében.[3] Ez alól az állami
- 380/381 -
támogatások sem képeztek kivételt, amelyek szabályozásának alapvető célja, hogy megakadályozza a verseny torzulását azáltal, hogy a tagállamok támogatásokat vagy kedvezményes elbánást biztosítanak egyes, jellemzően tagállami illetőségű vállalkozásoknak.
Az Európai Unió versenyjogának célja tehát a piaci verseny védelme és fenntartása, ezzel elősegítve a gazdasági hatékonyságot, a fogyasztók érdekeit, és az innovációt.
A tisztességes verseny biztosítása érdekében a versenyjog arra törekszik, hogy megakadályozza a vállalatok közötti tisztességtelen versenyellenes gyakorlatokat, így például a kartelleket, az árfixálást vagy a piacfelosztást.[4]
A monopóliumok és erőfölénnyel való visszaélés megakadályozása érdekében az Európai Unió szabályozza azokat a vállalatokat, amelyek piaci erőfölénnyel rendelkeznek, és fellép azokkal szemben, akik visszaélnek ezzel a helyzetükkel, így például a piaci árhoz képest túl magas áron kínálják termékeiket vagy ha a versenytársak kizárására törekednek. A versenyjog a fúziók ellenőrzésére is hangsúlyt fektet, a versenyhatóságok vizsgálják a vállalatok egyesüléseit és felvásárlásait, hogy azok ne vezessenek versenyellenes koncentrációhoz.
Végezetül, de nem utolsósorban megemlíthető az állami támogatások ellenőrzése is, hiszen a tagállamok által a piaci szereplőknek nyújtott közvetlen és közvetett támogatások is a versenyjog hatálya alá tartoznak, hogy azok ne torzítsák a piaci versenyt, és biztosítsák a vállalkozások közötti egyenlő feltételeket.
Az EU versenyjogi politikájának fő célja tehát a nyílt és tisztességes piac biztosítása, ami hosszú távon előnyös a fogyasztóknak, a gazdaságnak és a vállalkozásoknak is. A célok eléréséhez persze intézményekre, hatáskörre és eszközrendszerre van szükség, így érdemes azok áttekintésével folytatni az elemzést.
Az Európai Unióról szóló szerződés (a továbbiakban: EUSZ) és különösen az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSZ) tartalmazza azokat a szabályokat, amelyek célja a versenykorlátozó magatartások megelőzése és kezelése. Az EUMSZ 101-103. cikke szabályozza a klasszikus antitröszt jog három legfontosabb területét, amelyek a következők.[5]
Az EUMSZ 101. cikke tartalmazza a kartellek és versenykorlátozó megállapodások tilalmának főbb szabályait. E körben a 101. cikk megtilt minden olyan megállapodást a vállalkozások között, amely korlátozza, akadályozza vagy torzítja a versenyt az unió belső piacán. Ez magában foglalja a vállalkozások és azok társulásai közötti formális vagy informális megállapodásokat, összehangolt magatartásokat. A cikk értelmében ilyen különösen a beszerzési és eladási árak rögzítése vagy összehangolása, a piacok vagy beszerzési források felosztása, a termelési vagy értékesítési korlátozások vagy épp a versenytársak kizárására vagy korlátozására irányuló megállapodások.
Ugyanakkor nem teljes tilalmat ír elő a szabályozás, mivel a 101. cikk (3) bekezdése alapján egyes megállapodások mentesülhetnek, ha azok előnyökkel járnak a piac vagy a fogyasztók számára (így például épp ellenkezőleg, hatékonysági javulást idéz elő), és ezek az előnyök túlsúlyban vannak a versenykorlátozó hatásokkal szemben.
A második fontos versenyjogi eszköz az EUMSZ 102. cikke által meghatározott erőfölénnyel való visszaélés tilalma. Az 102. cikk tiltja a piaci erőfölénnyel rendelkező vállalatok visszaélésszerű magatartását, amely károsíthatja a versenyt vagy a fogyasztókat, amennyiben ez hatással lehet a tagállamok közötti kereskedelemre. Tehát önmagában az erőfölény nem jogszabályellenes, de a vele való visszaélés már igen. A cikk példálózó jelleggel felsorolja a tiltott tényállásokat, így például e tilalom alá esik a túlzottan magas vagy a túlzottan alacsony árak (dömping) alkalmazása révén a versenytársak kiszorítása, a versenytársak piacról való kizárása vagy hozzáférésük akadályozása, kényszerítő szerződési feltételek alkalmazása vagy éppen a diszkriminatív árazás vagy kereskedelmi feltételek.
Az EUMSZ harmadik eszköze az összefonódások ellenőrzése a 103. cikk alapján. Bár az EUMSZ 103. cikke nem közvetlenül ír elő konkrét szabályokat a fúziókra vonatkozóan, ez a cikk alapozza meg az EU fúzióellenőrzési szabályait, amelyeket külön rendeletek bontanak ki.[6] A vállalatok közötti fúziókat és felvásárlásokat az Európai Unió versenyhatósága (azaz az Európai Bizottság) vizsgálja, hogy ne hozzanak létre olyan piaci struktúrát, amely versenyellenes koncentrációt eredményez. Ennek keretében a Bizottság engedélyezi vagy megtiltja a fúziókat, utóbbit akkor, ha azok jelentősen csökkentenék a versenyt a belső piacon, vagy károsíthatják a fogyasztói jólétet vagy monopolhelyzetet teremthetnek.
Végül, de nem utolsó sorban meg kell említenünk az állami támogatások ellenőrzésére vonatkozó szabályokat is, amelyeket az EUMSZ 107-109. cikkei tartalmaznak. A 107. cikk tiltja az olyan állami támogatásokat, amelyek torzíthatják a versenyt azáltal, hogy bizonyos vállalkozásokat vagy iparágakat előnyben részesítenek. Az állami támogatás korlátozásának célja az, hogy a vállalatok ne kapjanak tisztességtelen előnyöket a piaci versenyben. Az ehhez szükséges eljárási alapokat a 108. cikk, míg a rendeleti szintű jogalkotási felhatalmazást a 109. cikk tartalmazza. Ugyanakkor itt is igaz az, hogy bizonyos állami támogatások megengedettek, ha azok hozzájárulnak például a regionális fejlesztéshez, a környezetvédelemhez vagy a kutatáshoz és innovációhoz, és nem torzítják jelentősen a versenyt. Különösen érdekes kérdés ez az állami tulajdonú vállalatok esetében, amely a COVID-19 járvány alatt még inkább előtérbe került, s a Bizottság külön megítélés alá helyezte azokat.[7]
Bár az uniós versenyjog kizárólagos bizottsági hatáskörbe tartozik, a tagállami versenyhatóságok szerepe is kifejezetten fontos a fent említett piackorlátozó magatartások megfékezése érdekében.
- 381/382 -
Ezt fejezi ki az 1/2003/EK rendelet[8] 11. cikk (1) bekezdése, amikor azt rögzíti, hogy a Bizottság és a tagállamok versenyhatósága (az uniós) versenyjog szabályait szoros együttműködésben alkalmazzák. A rendelet (17) preambulumbekezdése szerint, ha a versenyszabályokat következetesen kell alkalmazni, a hálózatot pedig ugyanakkor a lehető legjobb módon kell működtetni, elengedhetetlen betartani azt a szabályt, hogy a tagállamok versenyhatóságai automatikusan elveszítik hatáskörüket, ha a Bizottság saját eljárást indít.
Az Európai Unió Bíróságának gyakorlatából tudjuk, hogy ezekben az esetekben a ne bis in idem elv tiltja, hogy ugyanazon személyt ugyanazon jogellenes magatartásért, ugyanazon jogi érdek védelme érdekében többször szankcionáljanak.[9] Így a tagállami versenyhatóságokra s a jogorvoslati fórumokra különösen fontos szerep hárul bizonyos esetekben.
Bár az elmúlt évtizedekben az Európai Unió versenyjoga jelentős fejlődésen ment keresztül -különösen a joggyakorlat szempontjából - annak érvényesülése számos kihívással szembesül, amelyek bonyolulttá és nehézkessé tehetik a hatékony végrehajtást. Ennek oka, hogy a klasszikus antitröszt szabályozás nehezen adaptálható a gyorsan változó piaci környezethez és magatartásokhoz. Tekintsük át röviden, hogy milyen kihívásokkal szembesül mai napig az uniós versenyjog végrehajtása.
Az egyik legfontosabb kihívás a globális digitalizáció és technológiai óriások megjelenése. A globális technológiai óriáscégek, mint például a Google, Amazon, Facebook, Apple (összefoglalóan: GAFA), jelentős piaci hatalommal rendelkeznek, ami nehezíti a versenyjog betartását. Ezek a cégek gyakran globálisan működnek, így az EU szabályozói számára kihívást jelent a helyi szabályok érvényesítése. Ebben hozhatnak előrelépést a digitális piacokat és szolgáltatásokat szabályozó, 2023-ban hatályba lépett DMA és DSA rendeletek.[10]
E körben ki kell még emelnünk azt is, hogy az adatok növekvő gazdasági szerepe miatt új versenyproblémák merülnek fel. A fenti technológiai cégek gyakran birtokolnak hatalmas mennyiségű adatot, amely erős versenyelőnyt jelent számukra, és nehéz szabályozni, hogy ne éljenek vissza ezzel az erővel - kérdéses, hogy erre a két új rendelet képes lesz-e.
A második kihívásként - az előzőből szinte már következően - a nemzetközi fúziók és globális piacok jelenlétét azonosíthatjuk. Ugyanis a multinacionális vállalatok fúziói gyakran túlmutatnak az EU határain, így a szabályozóknak globális szinten kell fellépniük. Az ilyen esetek kezelése koordinációt igényel más országok és tagállamok versenyhatóságaival, ami időigényes és bonyolult. Ennek oka, hogy EU és más régiók versenyjogi szabályai eltérnek egymástól, ami bonyolítja a fúziók és felvásárlások egységes kezelését a globális vállalatok számára.
A harmadik versenyjogi kihívás az állami támogatások és szakpolitikai nyomásgyakorlás jelenléte. Egyes iparágakban, különösen a stratégiai jelentőségű szektorokban (például hálózatos szolgáltatások), az államok gyakran támogatják a nemzeti vállalatokat. Az állami támogatások ellenőrzése azonban nehézségekbe ütközik, ha politikai érdekek állnak mögötte. Másrészt az Unió zöld és fenntarthatósági célkitűzései miatt gyakran kell mérlegelni, hogy bizonyos állami támogatások versenytorzító hatása ellensúlyozható-e környezeti előnyökkel.
Negyedikként említhetjük meg azt, hogy a gyorsan változó piaci jelenségekhez képest a szabályozás olykor túlságosan lassú. A piacok gyors változása, különösen a digitális gazdaságban, új versenyproblémákat eredményezhet. A szabályozók azonban gyakran lassabban reagálnak, mint ahogy a piac átalakul.
Az új jelenségek komplex ügyeket és jogvitákat generálnak. A nagy, összetett ügyekben a bírósági döntések (mind az EUB, mind a tagállami bíróságok esetében) évekig húzódhatnak, ami késlelteti a jogérvényesítést, és a vállalatok addig is működhetnek versenytorzító módon.
Végezetül a kihívások körében szeretném kiemelni a vállalatok által alkalmazott új stratégiákat és kiskapuk keresésére irányuló erőfeszítéseket. A legnagyobb vállalatok ugyanis jogi szakértőket vagy akár teljes irodákat alkalmaznak annak érdekében, hogy kiskapukat találjanak a versenyjogi szabályozásban, vagy olyan módon építsék fel stratégiáikat, amelyek elkerülik a közvetlen versenyellenes magatartás megállapítását és jelentős bírságok megfizetését. Másrészt a vállalatok legtöbb esetben fellebbeznek a versenyhatóságok döntései ellen, ami bírósági vitákat generál, és meghosszabbítja a jogérvényesítés folyamatát. Tehát mint láthatjuk számos kihívással kell szembenéznie az uniós versenyjognak, a Bizottságnak és a tagállami versenyhatóságoknak, igazságszolgáltatási szervezetrendszernek. Ugyanakkor a versenyügyek nagy számából s az esetjogból azt láthatjuk, hogy nem tétlenkednek a hatóságok, ahogyan a jogalkotók is igyekeznek felvenni a piaci gyorsaságú versenyt.[11] Bár a kihívások között nem említettem, de versenyjog érvényesítése szempontjából a tagállamok között jelentős eltérések lehetnek, amely a tagállami szintű kiegészítő versenyszabályok eltéréséből, valamint a versenyhatóságok eltérő gyakorlatából fakadhat. Ezeknek a kihívásoknak a kezelése elengedhetetlen a hatékony jogérvényesítés szempontjából.
- 382/383 -
Mint kiemelésre került, az uniós versenyhatóság mellett kiemelt szerepe van a tagállami szintű ellenőrzéseknek és a tagállami versenyhatósági eljárások hatékony lefolytatásának is. Ugyanakkor a legjelentősebb versenyhatósági döntések megjárják az igazságszolgáltatás szintjeit, hiszen jelentős kötelezettséget, bírságot róhatnak az érintettekre, melyet igyekeznek minimalizálni. Jelen fejezetben néhány olyan közigazgatási perré alakult, majd felülvizsgálati eljárás keretében a Kúria elé került ügy rövid bemutatására kerül sor, amely meghatározó volt a piacok és az érintett vállalatok számára.
Az elmúlt tíz évben több mint száz, a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett versenyjogi tárgyú felülvizsgálati ügyben hoztak döntést a Kúria Közigazgatási Kollégiumának eljáró tanácsai, többek között a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) és a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) valamint az EUMSZ 101-102. cikkeibe foglalt versenyszabályok alapján. A teljesség igénye nélkül a bemutatandó ügyek nem a teljes joggyakorlatot kívánják elemezni, mint inkább a legjelentősebb versenyjogi kihívásokra és jogérvényesítési kérdésekre igyekeznek reflektálni.
A Kfv.37.582/2016. számú ügyben a Gazdasági Versenyhivatal 2013. év végén összesen körülbelül 10 milliárd forint bírságot szabott ki tizenegy pénzügyi intézménnyel szemben, egy további bank kartellezését pedig bírság kiszabása nélkül állapította meg, mivel a bankok a deviza jelzáloghitelek piacitól eltérő alacsonyabb, fix áron történő végtörlesztési időszak tekintetében a deviza jelzáloghitelek kiváltására alkalmas forinthitelekkel kapcsolatos stratégiáikat összehangolták. Ennek célja a végtörlesztésből eredő banki vesztességek csökkentése volt azáltal, hogy lehetőleg minél kevesebben vegyenek fel forinthitelt devizahitelük kiváltása céljából. E döntést kilenc bírsággal sújtott bank támadta meg, továbbá az a bank is, amely bírságot nem kapott. A felülvizsgálati eljárás kertében eljáró Kúria ítéletében a korábban eljárt két bírósággal egyezően megállapította, hogy a bankok stratégiáikat összehangolták a deviza jelzáloghitelek kiváltására alkalmas hitelek értékesítésének korlátozása céljából.
A Kf.IV.37.468/2019. számú ügy tényállása szerint az alperes versenyfelügyeleti eljárást indított egy gyógyszerek és infúziós oldatok szállítása tárgyában folytatott közbeszerzési eljárással kapcsolatban. Az alperes határozatában megállapította, hogy több vállalkozás a gazdasági verseny korlátozását célzó és ténylegesen ilyen hatással járó, egységes, komplex és folyamatos jogsértést tanúsított azzal, hogy az ajánlati áraikat egymásra tekintettel összehangolták és felosztották egymás között a piacot, e magatartásuk pedig a Tpvt. 11. § (1) bekezdése szerinti tilalomba ütközött. Az alperesi határozat ennek megfelelően különböző összegű bírság megfizetésére kötelezte a felpereseket, mely döntését a párhuzamosan zajló büntetőügyben keletkezett bizonyítékokra építette - a felperes pedig később ezt kifogásolta. A Kúria az EBH 2018.K.1. határozatára, valamint az EUB ítélkezési gyakorlatára, így különösen C-419/14. számú WebMindLicenses ítéletben foglaltakra tekintettel rögzítette, hogy a más személlyel szembeni büntetőeljárásban bizonyítékként felhasznált bizonyítékok azok jogszerű beszerzése esetén felhasználhatók. A Kúria megállapította, hogy a titkos információszerzés jogszerűsége az információszerzés befejezésével fennállt, annak nem feltétele az, hogy azt a bíróság ténylegesen meg is vizsgálja, figyelemmel arra, hogy a büntetőbíróság a beszerzés és a felhasználás jogszerűségét megállapította, az utóbb más eljárásban már nem vonható kétségbe, illetve annak ismételt vizsgálatára a közigazgatási bíróság a felek hivatkozása esetén sem jogosult.
A Kfv.III.37.808/2020/7. számú döntés alapjául szolgáló ügyben a felperes összefonódás engedélyezése iránti kérelmet terjesztett elő az alperes versenyhatóságnál. Ezt követően a hatóság az eljárása során megállapította, hogy az összefonódás tekintetében a Tpvt. 72. § (3) bekezdésében foglalt feltételek fennállnak, így annak teljeskörű vizsgálatát rendelte el. A kúriai ítélet nyomán megismételt eljárásban a versenyhatóság az összefonódás vizsgálatára versenyfelügyeleti eljárást indított, amelyért a felperest 3 millió forint igazgatási szolgáltatási díj megfizetésére kötelezte. A Kúria eljáró tanácsának az igazgatási szolgáltatási díj jogi megítéléséről kellett dönteni. A Kúria szerint a Tpvt. 62. § (4) bekezdésének értelmezéséből az következik, hogy az igazgatási szolgáltatási díj az eljárási költségek körébe tartozik. Az igazgatási szolgáltatási díj egy nagyobb halmaz, ami magában foglalja az eljárás során felmerülő különféle költségeket. Az eljárási költségek nem veszítik el e jellegüket pusztán azért, mert a törvény értelmében azokat együttesen, és nem külön-külön kell kezelni. A kizárólag eljárási költségelemekből összeálló igazgatási szolgáltatási díj értelemszerűen a Tpvt. rendszerében is eljárási költségnek minősül. Az eljárási költség megfizetésére kötelező hatósági végzéssel szemben önálló jogorvoslatnak van helye.
A Kfv.IV.37.650/2021. számú ügy alapjául szolgáló jogvitában a Gazdasági Versenyhivatal alperes észlelte, hogy a felperes az általa forgalmazott, speciális anyagot tartalmazó kozmetikai bőrápoló spray termékek népszerűsítése során alkalmazott kereskedelmi kommunikációjában olyan egészségre, illetve gyógyhatásra vonatkozó állításokat tesz közzé, amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára késztesse, amelyet egyébként nem hozott volna meg. Az alperes eltiltotta a felperest a termékek további reklámozásától, majd 9 000 000 forint eljárási bírságot szabott ki, figyelemmel arra, hogy az eljárás során a felperes adatszolgáltatási kötelezettségének a hatóság felhívása ellenére nem teljeskörűen tett eleget. Az alkalmazott szankciót a felperes a felülvizsgálati eljárás keretében vitatta. A Kúria döntése rávilágított, hogy a Tpvt. 61. § (3) bekezdése értelmében a bírság összegének meghatározása - a törvény által meghatározott minimum és maximum értékek között - a közigazgatási hatóság mérlegelési jogkörébe tartozik, a felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok felülmérlegelésének pedig a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (Kp.) 85. § (5) bekezdése szerint nincs helye. A Kfv.III.37.056/2021. számú ügyben az alperes versenyfelügyeleti eljárást indított gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmának feltételezett megsértése miatt. Az előzetes álláspont szerint mások mellett a felperes is meghatározott villamos mérőhelyi szolgáltatásokkal kapcsolatos közbeszerzési tender egyes részeinek felosztása,
- 383/384 -
illetve azok árainak meghatározása révén megvalósuló, versenykorlátozó célú, a Tpvt. 11. § (1) bekezdésébe ütköző magatartást tanúsított. Az alperes végzésével elutasította a felperesnek a korlátozottan megismerhető iratokba történő szakértői betekintésre vonatkozó kérelmét. Az ügy kapcsán a Kúria elvi éllel rámutatott, hogy az iratbetekintési jog gyakorlása a korlátozottan megismerhető iratok tekintetében is csak alapos ok miatt szűkíthető. Erről a versenyhatóságnak az iratbetekintést kérő félnek az adatmegismeréséhez és az adat jogosultjának az adat titokban tartásához fűződő érdekének mérlegelésével kell döntenie. Az ügyfelet képviselő ügyvéd és az ügyfél által megbízott szakértő iratbetekintése akkor utasítható el, ha az adatok megismerése közvetlenül és visszafordíthatatlanul sértheti az adat jogosultjának az adat titokban tartásához fűződő érdekét.
A Kfv.II.38.134/2019. számú ügy tényállása szerint, a felperes a magyar kiskereskedelmi piac jelentős szereplője volt, árbevételének 20%-át a non-food termékekből származó árbevétel tette ki. Az alperes versenyfelügyeleti eljárást indított jelentős piaci erővel való visszaélés tilalmának feltételezett megsértése miatt, mert észlelte, hogy a felperes az éves kereskedelmi megállapodásaiban olyan visszatérítést kért önmaga számára a non-food termékeket beszállító vállalatoktól, amelyek %-os mértéke a ténylegesen realizált forgalom változása esetén állandó maradt, viszont azt minden esetben fizetnie kellett a beszállítóknak, ha termékei eladásából a felperes forgalmat realizált. Az alperes megállapította, hogy a felperes ezzel jelentős piaci erővel való visszaélést valósított meg, s következményeként többek között 1 061 300 000 forint bírság megfizetését írta elő. Az ügy kapcsán a Kúria a döntésében kifejtette, hogy a Bírságközlemény jogi kötőerővel nem bír, mindösszesen a bírság kiszabásának módszertanát határozza meg, ugyanakkor a kúriai gyakorlat szerint a közlemény kötelező erejének hiánya nem mentesíti az alperest attól, hogy egyedi határozatában annak betartásával határozzon. Továbbá kifejtette, hogy az EUMSZ 102. cikke megsértésével kapcsolatos bizonyítási terhet a jogsértést állító hatóság viseli. Tekintettel arra, hogy a perbeli esetben piaci erővel való visszaélést állapított meg az alperesi határozat, amelyre az EUMSZ 102. cikke vonatkozik, az EUMSZ kartellmegállapodásokra irányadó 101. cikke nem volt alkalmazandó.
A Kfv.II.37.320/2022. számú ügyben az alperes versenyfelügyeleti határozatával a Tpvt. 11. §-ában foglalt tilalomba ütköző versenykorlátozó célú egységes, folyamatos jogsértést állapított meg és versenyfelügyeleti bírságot szabott ki a felperessel szemben. A döntéssel szemben indult közigazgatási perben a felperes halasztó hatály elrendelésére irányuló azonnali jogvédelem iránti kérelmet is előterjesztett, amelynek a bíróság helyt adott. Időközben a felperest, mint ajánlattevőt egy közbeszerzési eljárásban kizárták. A Kúria előtti felülvizsgálati eljárásban az eldöntendő jogkérdés az volt, hogy az ajánlatkérői összegzés megküldéséig a versenyfelügyeleti határozattal szemben a felperes által kezdeményezett közigazgatási per a Kbt. 62. § (1) bekezdés n) pontjának első és második fordulata szerinti kizárási okot hogyan érinti. A Kúria döntésében rámutatott, hogy a Kbt. 62. § (1) bekezdés n) pontjának első fordulata szerint kizárt az ajánlattevő a közbeszerzési eljárásból, ha az ajánlatkérő döntésének meghozataláig őt a versenyhatóság végleges és végrehajtható határozatában bírsággal sújtott jogsértésben marasztalta el. E fordulat szerint kell a kizárásról dönteni akkor is, ha e határozat ellen az ajánlatkérő ugyan közigazgatási pert kezdeményezett, de az ajánlatkérő döntéséig azonnali jogvédelem iránti kérelme nem volt, illetve azt csak az ajánlatkérői döntést követően előterjesztett kérelme alapján biztosította számára a bíróság.
Az Európai Unióban a tagállami versenyhatóságok kulcsszerepet játszanak az uniós versenyjog érvényesítésében. Ezek a hatóságok felügyelik a versenyjogi szabályok betartását a saját országukban, különösen a kartellekkel, erőfölénnyel való visszaélésekkel és tisztességtelen vállalati gyakorlatokkal kapcsolatban. Az uniós szintű szabályokat alkalmazzák, együttműködnek az Európai Bizottsággal, és közösen biztosítják, hogy a piacok hatékonyan és méltányosan működjenek, elősegítve a versenyt és a fogyasztók érdekeinek védelmét. Az ilyen ügyek nem állnak meg a közigazgatás szintjén. Az európai uniós versenyjog érvényesítésében a bíróságok szintén fontos szerepet töltenek be. A tagállami bíróságok feladata, hogy a versenyhatóságok által hozott döntéseket felülvizsgálják, jogvitákat rendezzenek, és biztosítsák a jogszabályok helyes értelmezését. Ennek alátámasztására néhány magyar felsőbírósági döntés bemutatására került sor. Az esetek jól mutatják, hogy a vállalatok folyamatosan igyekeznek piaci szerepüket megerősíteni, valamint az uniós és tagállami jog adta kiskapukat kihasználni. Ez viszont mind a jogalkotó, mind a jogalkalmazó számára kihívást jelent, s folyamatos dinamizmusban tartja a jogterületet. A jövő legnagyobb kérdése, hogy a változó piaci környezet, a globalizáció és a technológiai fejlődés közepette a hagyományos versenyjogi szabályok hogyan lesznek képesek valós piaci védelmet biztosítani, különösen a kisebb vállalatok és a fogyasztók szempontjából.
[1] Az Európai Unió versenyjogának alapjai (szerk.: Gombos Katalin), Wolters Kluwer, Budapest, 2022.
[2] Bartha Ildikó: Válságkezelés az Európai Unió versenypiacán - az Európai Unió Bírósága gyakorlatában, Közjavak, 2023/3, 40-51., DOI https://doi.org/10.21867/KjK/2023.3.3.
[3] Halmai Péter: Európai gazdasági integráció, Dialóg Campus, Budapest, 2020.
[4] Tóth Tihamér: Jogharmonizáció a magyar versenyjog elmúlt harminc évében, Állam- és Jogtudomány, 2020/2, 72-92.
[5] Tóth Tihamér: Uniós és magyar versenyjog, Wolters Kluwer, Budapest, 2020.
[6] Várnay Ernő-Papp Mónika: Az Európai Unió joga, Wolters Kluwer, Budapest, 2016.
[7] A Tanács 139/2004/EK rendelete (2004. január 20.) a vállalkozások közötti összefonódások ellenőrzéséről. HL 024, 29/01/2004 o. 0001 - 0022.
[8] A Tanács 1/2003/EK rendelete (2002. december 16.) a Szerződés 81. és 82. cikkében meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról, HL L 1., 2003.1.4, p. 1-25.
[9] Az Európai Unió Bíróságának C-857/19. sz. ügyben 2021. február 25-én hozott ítélete.
- 384/385 -
[10] A digitális piacokról szóló 2022/1925 EU rendelet, és a digitális szolgáltatásokról szóló 2022/2026 EU rendelet. ■
JEGYZETEK
[1] Halmai Péter: Európai gazdasági integráció, Dialóg Campus, Budapest, 2020, 13-15.
[2] Tóth Tihamér: Uniós és magyar versenyjog, Wolters Kluwer, Budapest, 2020.
[3] Bartha Ildikó: Válságkezelés az Európai Unió versenypiacán - az Európai Unió Bírósága gyakorlatában, Közjavak, 2023/3, 40-51., DOI https://doi.org/10.21867/KjK/2023.3.3.
[4] Várnay Ernő-Papp Mónika: Az Európai Unió joga, Wolters Kluwer, Budapest, 2016, 706-710.
[5] Az Európai Unió versenyjogának alapjai (szerk.: Gombos Katalin), Wolters Kluwer, Budapest, 2022, 15 -20.
[6] Különösen a Tanács 139/2004/EK rendelete (2004. január 20.) a vállalkozások közötti összefonódások ellenőrzéséről. HL 024, 29/01/2004 o. 0001 - 0022.
[7] Bartha i.m. 45-50.
[8] A Tanács 1/2003/EK rendelete (2002. december 16.) a Szerződés 81. és 82. cikkében meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról, HL L 1., 2003.1.4, p. 1-25.
[9] Az Európai Unió Bíróságának C-857/19. sz. ügyben 2021. február 25-én hozott ítélete.
[10] Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2022/1925 Rendelete a digitális ágazat vonatkozásában a versengő és tisztességes piacokról, valamint az (EU) 2019/1937 és az (EU) 2020/1828 irányelv módosításáról (digitális piacokról szóló jogszabály); és a digitális szolgáltatásokról szóló 2022/2026 EU rendelet.
[11] Tóth Tihamér: Jogharmonizáció a magyar versenyjog elmúlt harminc évében, Állam- és Jogtudomány, 2020/2, 72-92.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző főtanácsadó, Kúria Közigazgatási Kollégium; egyetemi docens, Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar. A tanulmány a szerző álláspontját tartalmazza, az nem értelmezhető a Kúria állásfoglalásaként.
Visszaugrás
