A Parlamenti Szemle első két számához hasonlóan ezúttal is beszámolunk az Országgyűlés Hivatala Törvényhozási Igazgatósága parlamenti jogi előadássorozatának legújabb alkalmairól. A Házszabályon túl címet viselő kezdeményezés célja, hogy a közjog e kiemelt jelentőségű területét középpontba állítva lehetőséget adjon a parlamenti jog iránt érdeklődő oktatók, kutatók, egyetemi hallgatók számára, hogy megismerjék a szakma kiváló képviselőinek álláspontját egy-egy témában.
A hatályos parlamenti jog 2012 óta lezajlott átalakulása okán az előadások alkalmat kínálnak arra is, hogy a résztvevők képet kapjanak arról, hogyan vélekednek a változásokról a parlamenti jog tudományának művelői. Az előadások szerkezete éppen ezért kifejezetten ösztönzi az előadókat arra, hogy reflektáljanak egymás álláspontjára. A megszólalók éltek is a lehetőséggel, és színvonalas szakmai viták bontakoztak ki a parlamenti jog legfontosabb csomópontjaival kapcsolatban. Ahogy erre a sorozat fővédnöke, Gulyás Gergely is utalt,[1] a szakma képviselőinek meghallgatása és véleményük figyelembevétele megkerülhetetlen fontosságú a változások értékékelése során, az első két szemeszter előadásainak mélysége alapján a sorozat jó alapot szolgáltat ehhez.
Amint arra a felkért előadók is kitértek, hazánk kivételesen gazdag parlamenti hagyományokkal rendelkezik. A szervezők erre tekintettel választották az "Elmélyítő" szemeszter első előadásának témájául a Házszabály történetét. A sorozat újabb szemeszterét Bárány Tibor, az Országgyűlés Hivatala főigazgató-helyettese nyitotta meg, megköszönte a hallgatóság kitartó érdeklődését a sorozat iránt, és külön köszöntötte elődjét, Soltész Istvánt, aki 2013-ig az Országgyűlés főtitkáraként dolgozott.
- 153/154 -
A beszélgetés elején szokásos személyes bevezető részből megtudhattuk, hogy Horváth Attilát alapvetően családi indíttatás vezette a jogtörténészi pályára, mivel a politika és a történelem meghatározó témák voltak a szülei, rokonai számára. Karrierje során a legfontosabb mentor Zlinszky János volt, aki szinte atyai jó barátként segítette útján, nagyon sokat köszönhet tanácsainak. Soltész István számára a pályaválasztást szintén a történelem és a magyar nyelv iránti érdeklődés motiválta. Az egyetem elvégzése után a közigazgatásban dolgozott, később az Országgyűlés Hivatalában eleinte a jogi osztályt vezette, majd közel 24 évig főtitkárként tevékenykedett.
Horváth Attila előadását a magyar parlamentarizmus hagyományainak méltatásával kezdte, amely az angol parlament után a második legrégebbi múltra tekinthet vissza, hiszen az első országgyűlést III. András hívta össze még 1290-ben. Az ezt követő évszázadokban elsősorban a szokásjog alakította ki az eljárási szabályokat, ugyanis még a legalapvetőbb normákat sem foglalták írásba, ami azért nem okozott problémát, mivel az országgyűlések néhány király uralkodásának kivételével szinte folyamatosan üléseztek.
A következő fontos dátum 1608, mivel először ekkor alkotnak szabályozást az országgyűlés működéséről. A koronázás előtti I. törvénycikk ugyan még nem házszabály, de stabilizálja az Országgyűlést, mivel egyértelműen meghatározta, hogy a parlament két kamarából áll, és azt is rögzíti, hogy kik a tagjai a felső- és az alsótáblának. Az ekkor kialakított rendszert egyrészt (a kor viszonyaihoz képest) erős képviseleti jelleg jellemzi, hiszen Magyarországon a lakosságnak körülbelül nyolc százalékát képviselte az alsótábla, másrészt komoly stabilitás, mivel a kétkamarás berendezkedés jóval ellenállóbb volt a királyi hatalom beavatkozásaival szemben, mint például a háromkamarás francia.
Először II. József uralkodás után, 1790-ben merült fel, hogy kodifikálni kellene a házszabályt, végül azonban erre csak 1848-ban, az első népképviseleti országgyűlés megalakulása után került sor. Horváth Attila kiemelte, hogy az ekkor megalkotott szöveg, amelyet a belga parlament házszabályának megfelelően készítettek el, azóta is mintája és példaképe a későbbi házszabályainknak.
A dualizmus parlamentje a nagy, ünnepélyes szónoklatok helye, ahol tilos volt a szónoknak felolvasni a beszédét, és ahol már ádáz csatákat vívott egymással az ellenzék és a kormánypárt, ezért a parlamenti jog legfontosabb témái a beszédjog és az obstrukció lesznek.
A magyar parlamentarizmus szomorú időszaka köszönt be 1944-gyel, ahol, bár 1948-ig még volt némi tere a politikai versenynek, de a kommunista hatalomátvétel felé közeledve egyre gyakrabban fenyegették a képviselőket a legsúlyosabb retorziók a felszólalásaikért. A korszak mélypontja 1982 volt, amikor összesen két törvényt fogadott el az Országgyűlés.
Előadása zárásaként Horváth Attila megemlítette, hogy 1990-ben felemelő érzés volt látni, hogy nem múltak egy nyomtalanul a magyar parlamentarizmus hagyományai. Varga Béla, az utolsó megválasztott nemzetgyűlési el-
- 154/155 -
nök felszólalása is jelezte, hogy a negyven év diktatúra nem tudta megtörni a hagyományainkat.
Soltész István előadásának célja a parlamenti jog 1986 és 2010 közötti alakulásának bemutatása volt. A szocialista politikai rendszerrel kapcsolatban elmondta, hogy mai egyetemi hallgatók számára szerencsére már elképzelhetetlenek azok a körülmények, amelyek között az utolsó pártállami Országgyűlés működött. Csak két példát említve: az Országgyűlés általában évente négy alkalommal ült össze pár napra; illetve nem kerülhetett olyan javaslat a parlament napirendjére, amelyet az MSZMP Politikai Bizottsága nem támogatott.
1986-tól azonban, bár kisebb kitérőkkel, de megindult a parlamenti munka megélénkülése, amely leginkább az ellenzéki képviselők bekerülésével gyorsult fel, és az első szabad választások előtt több házszabály-módosításban is realizálódott.
Miért nem sikerült új házszabályt alkotni az első ciklusban? - tette fel a kérdést Soltész István. A válasz egyszerű: a szabályozás kétharmados volt, és a kormánypártok valamint az ellenzékiek természetesen más szempontokat szerettek volna érvényesíteni: az előbbiek a törvényalkotás gyorsabbá és hatékonyabbá tételében voltak érdekeltek, az utóbbiak pedig a parlamenti ellenőrzés, az ellenzéki jogosítványok erősítését szorgalmazták. A választások felé közeledve pedig a kiélesedő politikai küzdelem ellehetetlenítette a konszenzus esélyét.
A második ciklus elején viszont gyorsan elfogadta a parlament a házszabályt,[2] aminek fontos oka volt a politikai viszonyok megváltozásán túl, hogy készen álltak a tervezetek, és a szerepek felcserélődése miatt jobban ismerték már a másik oldal gondjait az egyes pártok. A házszabály már októberben hatályba lépett, és a módosítások ellenére több mint 20 évig hatályban maradt. Soltész István szerint egy alapvetően korszerű, modern házszabály született, amely hatékonyabb törvényalkotást eredményezett, ugyanakkor az ellenzék jogköreit is erősítette.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
