"...szegények mindenkor voltak és lesznek is a világon, akiken mindig segíthetünk, és kötelességünk is segíteni.
De vajon az államnak milyen szerepet kell játszania a rászorulók megsegítésében? Meddig terjed az állam
alkotmányos kötelessége rászoruló embertársaink megsegítésére? És hol húzódik az egyén felelősségének határa?"[1]
A szerző Jézus szavaira utalva teszi fel ezeket a kérdéseket, amikor nem kis feladatként arra vállalkozik, hogy a szociális biztonsághoz való jogot elsődlegesen az alkotmányokban rögzített normatív szabályozás és alapjogi tartalom szempontjából vizsgálva, az alkotmányos - alapjogi - szintű szabályozásból kiindulva feltárja azt a legalacsonyabb alkotmányos védelmi szintet, amely alá a jogalkotó semmilyen körülmények között sem mehet.
A szociális jog sokáig méltatlanul mellőzött területe volt a jogi szakirodalomnak. Az utóbbi években ugyan jelentősen megélénkült az érdeklődés a téma iránt, ám jellemzően egy-egy szeglete, valamely konkrét, éppen aktuális probléma vonzáskörzetében felvillanó eleme került megvilágításra. A jelen monográfia azonban éppen arra törekszik, hogy átfogó módon a jogelméleti alapok mellett a joggyakorlat bemutatásával adjon komplex képet a szociális jog mibenlétére, lényegi tartalmára és főképp alapjogi konstans jellemzőire vonatkozóan.
A művet szakmai lektorként Drinóczi Tímea és Vörös Imre jegyzi, akik mindketten jelentős mértékben hozzájárultak a szociális jogok alapjogi megítélésének alakításához, és elismert, kiemelkedő szakmai pályafutásuk révén garanciát jelentenek arra, hogy - a szerzőtől már eddig is megtapasztalt szakmai igényesség mellett - tudományos mélységű munkát tarthat kezében az olvasó. Ezen a ponton szükséges megjegyezni, hogy a kor igényeihez igazodva a monográfia ugyan színvonalas nyomtatott kiadásban is elérhető, de csak igen szűk körben, viszont a téma iránt érdeklődők számára jó hír, hogy elektronikus formában is hozzáférhető, így szolgálva mind a kutatók, mind a gyakorlati szakemberek tudományos kutatási igényét.
Bevezető soraiban a szerző előrevetíti, hogy könyvében azt a határvonalat szeretné megtalálni, mely a szociális jogokon belül húzható meg, a szociális jogok és szociális alapjogok között. A szociális alapjogok definiálása nemcsak azért lényeges - mutat rá a szerző -, mert az egyénnek alanyi joga keletkezik, és az adott jog ezáltal akár bírói úton is kikényszeríthető, hanem azért is, mert az alapjogi minőség révén egyrészt érvényesülésük, intézményes megvalósulásuk más - alapjognak nem minősülő - jogok terhére elsőbbséget élvez, másrészt más alapjogokkal szemben csak az alapjogi (szükségességi-arányossági) teszt mércéjének megfelelően korlátozhatók. E határvonal megtalálásához a szerző széles merítési alapból indul,
- 600/601 -
könyvében jól elhatárolható, önálló egységként is a helyét megálló három fejezetre bontja vizsgálódását, illetve a konklúzió levonását.
Az első fejezetben az elméleti alapvetések, a jog és az eszmetörténet kialakulásának bemutatása kapott helyet. Ennek keretében a szerző rávilágít a szociális jogok körének meghatározásakor felmerülő definíciós problémákra. Teszi mindezt úgy, hogy tárgyilagosan láttatja a szűkebb, illetve tágabb megközelítésből eredő eltérő fogalommeghatározásokat, azonban nem kíván egyik vagy másik mellett pálcát törni. A jelen monográfia szakmai megalapozottsága érdekében azonban a szerző leszögezi, hogy a szűkebb értelemben vett "szociális jogok" elnevezést vette alapul munkájához, bár utal arra is, hogy a szociális jogokról az alkotmányon túl még számos jogszabály rendelkezik.
A jogelméleti alapvetés elemeként a szerző bemutatja a szociális ellátás modelljeit, ezen belül a politikai modellek körében a liberális modell, a konzervatív-korporativista modell, valamint a szociáldemokrata modell szerepel. Ezt követően az alkotmányjogi modellek ismertetésére tér rá a szerző, feltárva az alkotmányos védelemnek azt az alapproblémáját, hogy szükség van-e egyáltalán a szociális jogok alkotmányban történő rögzítésére. Hangsúlyosan foglalkozik a szerző a szociális jogok jogintézményének, azaz jogi minőségének kérdésével. Így azzal a megkerülhetetlen, a szakmai körökben időről időre vitát kiváltó problémával, hogy alapjogoknak vagy államcéloknak tekintendők-e a szociális jogok. E kérdés taglalásakor a szerző mintegy segítségül hívja az alapjogok definícióit és az alapjogképző kritériumokat, rámutatva az alapjogok definíciójával kapcsolatos nehézségekre is. Külön kitér az emberi jogok és az alapjogok viszonyára, ezen túlmenően pedig azt is vizsgálja, hogy a szociális jogok és a klasszikus szabadságjogok egymást kizáró vagy feltételező jogokként működnek-e.
Az eszmetörténeti kalandozások során bepillanthatunk a középkor világába, és találkozhatunk Aquinói Szent Tamás szegénységről vallott tanaival. Megismerhetjük a polgári átalakulás szegénységgel kapcsolatos megnyilvánulásait, majd a "szegényellátó állam - szociális állam - jóléti állam" átalakulás folyamatát ábrázolja a szerző. Az eszmetörténethez logikusan kapcsolódó jogtörténeti fejlődés ívét a külföldi jogtörténeti kezdet bemutatása után a hazai jogfejlődés és az annak meghatározó mérföldkövei által szakaszolt bemutatása követi: az 1949. évi népköztársasági alkotmányban megjelenő szociális jogok 1972-ig, majd az Alkotmány 1972-1989 között hatályos szövege, és külön taglalva az 1989-es átfogó alkotmányreform.
Amint azt a mondás tartja, a puding próbája az evés - nos, a jogelmélet helytállósága is csak a gyakorlaton keresztül mérhető. A monográfia II. fejezete ezt szem előtt tartva a gyakorlatot tekinti át. Nemzetközi kontextusba helyezve vizsgálja a szerző a szociális jogok alkotmányos védelmének gyakorlatát. Ezen belül külön taglalja a magyar gyakorlatot, hangsúlyosan a magyar Alkotmánybíróság szociális tárgyú döntéseire fókuszálva. Az alkotmánybírósági gyakorlatot két részletben mutatja be: egyrészt a kezdetektől 2012-ig, másrészt az Alaptörvény hatálybalépését követően született döntéseket.
Tágítva a kört, a kelet-közép-európai országok joggyakorlatát is bemutatja a szerző, egészen a kommunizmus bukásáig visszamenőleg, és onnan szemlélve a szociális jogok szabályozási modelljeit a kelet-közép-európai országok alkotmányaiban. E régióban a politikai, gazdasági hagyományok hasonlósága miatt sok közös pont mutatható fel a szociális jogok szabályozási modelljeit illetően, azonban itt is jelentős problémát képvisel a szociális jogok elhatárolása más alapjogoktól. Mindezeket összegzően áttekintve a szerző kísérletet tesz a szociális jogok tipizálására a kelet-közép-európai alkotmánybíróságok gyakorlata alapján.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
