A Céghírnök 2007 májusi számában megjelent, a perköltséghez tartozó ügyvédi munkadíj megállapításának kérdéseivel foglalkozó cikk1 az évtizedes bírói gyakorlathoz mérten érdekes új nézőpontot képvisel. A téma kapcsán hasznosnak látjuk a Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiuma 1/2004. (IV. 19.) számú határozatával elfogadott kollégiumi ajánlásának közreadását, amely - bár nem mindenben osztja a cikk szerzőjének véleményét -, de az "ortodox" bírói gyakorlathoz viszonyítva a Fővárosi Ítélőtábla bíráinak rugalmasabb álláspontját tükrözi.
I. A 2003. szeptember 1. napját követően indult ügyekben az ügyvédi költséget a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (a továbbiakban: R.) szabályainak alkalmazásával kell megállapítani. A 2003. szeptember 1. napját megelőzően indult ügyekben a 8/2002. (III. 30.) IM rendeletet kell alkalmazni, annak ellenére is, hogy az - az R. 5. § (2) bekezdése értelmében - hatályát vesztette.
Az R. 2. § (1) bekezdés a) pontja elsődlegesen az ügyvédekre vonatkozik, jogtanácsos esetében akkor alkalmazható, ha meghatalmazás alapján jár el. Munkaviszony vagy tagsági viszony alapján eljáró jogtanácsosra az R. 3. § (2) bekezdése irányadó.
Az ügygondnokra is vonatkozik az R. azzal, hogy a kifejtett munkával arányban álló díj megállapítása a mérséklés alkalmazásával történhet.
II. A perköltség megállapítására vonatkozó indítvány hiányában is megállapítja a bíróság az ügyvédi munkadíjat, kivéve, ha a pernyertes fél a perköltség tárgyában való határozathozatal mellőzését kérte. A felmerült készkiadásokat azonban csak erre irányuló kérelem esetén, az ügyvéd által készített tételes kimutatás alapján állapítja meg a bíróság.
Az ügyvédi munkadíj felszámításának az R. adta lehetőségéről a bíróság nem köteles tájékoztatást adni. Amennyiben az R. 2. §-a szerinti ügyvédi költségre vonatkozó igényt a tárgyalás berekesztéséig előterjesztik, azt nem lehet elkésettnek tekinteni. A bíróság mérlegelési körébe tartozik annak eldöntése, hogy a megbízási szerződésben kikötött megbízási díj igénylése esetén megköveteli-e annak igazolását.
III. A meg nem határozható perértékű ügyben, ha az ügyvéd a pert megelőző és a peren kívül végzett tevékenységét nem jelöli meg, és nem igazolja, vagy a felajánlott igazolás nem meggyőző, a bíróság az ügyvédi munkadíj megállapításánál a tevékenység elfogadható időigényét becsléssel vagy mérlegeléssel határozza meg.
Részleges pernyertesség esetén az ügyvédi munkadíj megállapításánál először azt kell meghatározni, hogy melyik fél, milyen százalékos arányban lett pernyertes és a díjat a tisztán pernyertes rész alapulvételével kell megállapítani az R. 2. § (1) bekezdés a) pontja vagy az R. 3. § (2)-(6) bekezdés szerinti munkadíj részeként.
IV. Az R. 3. § (6) bekezdése alapján a munkadíj eltérő összegben történő megállapítása miatt az indokolás akkor is kötelező, ha a bíróság 3. § (2) bekezdés a)-b)-c) pontjaiban meghatározott százalékos mértéket el nem érő ösz-szegű munkadíjat állapít meg. Az R. 3. § (2) bekezdésében foglalt minimumérték kötelezően alkalmazandó alsó határ, amely a (6) bekezdés szerinti mérséklés keretében sem csökkenthető.
A bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (a továbbiakban: R.) 5. § (1) bekezdése értelmében az R. a kihirdetését követő hónap első napján lép hatályba, rendelkezéseit a hatályba lépését követően indult ügyekben kell alkalmazni. E szabályból következően a 2003. szeptember 1. napját követően indult ügyekben kerülhet sor az alkalmazására. Az 5. § (2) bekezdése szerint az R. hatályba lépésével egyidejűleg a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 8/2002. (III. 30.) IM rendelet hatályát veszti. A korábbi jogszabály hatályvesztését kimondó rendelkezést az R. hatályba léptetéséről szóló rendelkezéssel összhangban kell értelmezni és alkalmazni. Ez azt jelenti, hogy a 2003. szeptember 1. napját megelőzően indult ügyekben - a hatályvesztés ellenére - a 8/2002. (III. 30.) IM rendelet szabályait kell alkalmazni, mivel a jogalkotó szándéka nyilvánvalóan az lehetett, hogy az R. hatályba lépését követően indult ügyekre az új jogszabály, míg a többi ügyre a korábbi jogszabály előírásai érvényesüljenek.
Az R. 1. § (1) bekezdése értelmében - a személyi hatályt illetően - a rendelkezéseket a polgári eljárásban a pernyertes felet képviselő ügyvéd munkadíjának és készkiadásának megállapítása során kell alkalmazni, elsődlegesen tehát a felet képviselő ügyvédre terjed ki. A Pp. 67. § (2) bekezdése szerint azonban a perben eljáró jogtanácsost (jogi előadót) az ügyvéd jogállása illeti meg. E rendelkezés alapján kialakult bírói gyakorlat a jogtanácsos részére perköltségként az ügyvéd munkadíjával azonos összegű munkadíjat állapít meg. Az R. 2. § (1) bekezdés a) pontja szerinti megbízási szerződésben kikötött díj jogtanácsos részére való megállapítása csak az 1983. évi 3. tvr. 7. § (2) bekezdése folytán, meghatalmazás alapján eljáró jogtanácsosra vonatkozhat, míg fogalmilag kizárt olyan esetben, amikor a jogtanácsos nem megbízási szerződés, hanem munkaviszony vagy tagsági viszony alapján látja el a fél képviseletét. Ez utóbbi esetben a jogtanácsos munkadíjára az R. 3. § (2) bekezdése szerinti munkadíj az irányadó.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
