A magyarországi jogszabályi környezet és annak gyakorlati megvalósulása a 2004-ben történt Európai Unióhoz való csatlakozást követően jelentős változásokon esett át. Az integráció részévé válva a jogalkotás és jogalkalmazás folyamatába újabb és újabb, a tagállamokkal közösen elérni kívánt cél érdekében létrehozott, vagy módosított jogszabály integrálódott, addig nem létező intézmények felállítását hordozva magában. Ezen tárgykörök egyikének minősül a bűnügyi területen megvalósuló tagállami együttműködés, mely a bűnüldözés hatékonyságának növelése érdekében alakított ki új gyakorlatot. Jelen tanulmány a büntetésvégrehajtás során felmerülő tagállami együttműködés, illetőleg a bűnelkövető származási országa szerint illetékes konzuli szolgálat feladatait vizsgálja. A büntetésvégrehajtás során a konzuli tisztviselőnek azonban nem csupán a küldő állam és a fogadó állam közötti információcsere, koordináció, és a fogvatartott áthelyezésében való közreműködés számít feladatának, hanem kiemelt szerephez jut a szabadságától megfosztott személy jogainak védelme terén is. Tekintettel arra, hogy a büntetésvégrehajtás átfogó vizsgálatához elkerülhetetlen a fogvatartottak bánásmódjának áttekintése is, a tanulmány ezért két fókuszpontra koncentrál: egyfelől a konzul tagállami együttműködésben betöltött szerepére, másfelől pedig a fogvatartottak konzuli védelmére. Mindezen feladatait tekintve, a tanulmány célja betekintést nyújtani mind az univerzális, mind az Európai Uniót érintő regionális szintű szabályozásba, kitekintéssel a magyar-belga bilaterális viszonyban érvényesülő nemzetközi szerződésre, valamint hazai jogszabályi környezetre. E vizsgálati szempont célja annak szemléltetése, hogy a konzuli védelem többszintű, komplex módon szabályozott terület, melyet az államok által univerzálisan elfogadott keretszabályozásán túl, az egyes államok egymás között, valamint belső jogrendjükben egyénileg is cizellálnak, nemzeti jogrendbe illesztéssel meghatározott jellegzetességgel ruháznak fel.
Az Európai Unió, mint nemzetek fölé szerveződő, szupranacionális szervezet, különleges jogállással bír, melynél fogva a csatlakozó államok mindazon túl, hogy az Unió tagjává válnak, szuverenitásukat nem vesztik el. Ennek következményeként az egyes tagállamok jogalkotási folyamata továbbra is önálló marad, mellyel újfent az Unió kormányközi együttműködési jellege mutatkozik meg, ugyanakkor az egyes, különböző kötelező erővel bíró uniós szabályokat kötelesek beépíteni jogrendjükbe. E sajátos jogállása folytán különböző mélységben hatol be a tagállami szabályozás keretei közé az Unió által alkotott rendelet, irányelv, ajánlás az egyes szabályozási területek tekintetében. A bűnügyi együttműködés fejlesztésére irányuló bármilyen uniós törekvés az EU életében a tagállamok politikai és alkotmányos ellenállását váltotta ki, mivel a hagyományos attitűd szerint a büntetőjog, a büntető eljárási jog és a büntetőhatalom gyakorlása a nemzeti szuverenitás elengedhetetlen részét jelenti.[1] A büntetőjog és a büntetőeljárásjog területén tehát inkább a kormányköziség érvényesül, mert azok a hagyományokon alapuló történelmi tapasztalatokon nyugszanak, a gyakorlatban pedig az együttműködés alapja a tradicionális értékek kölcsönös elfogadása és tiszteletben tartása.[2] Így tehát a kezdeti időkben a Bel- és Igazságügy területe egy harmadik pillérként illeszkedett az Unió jogrendjébe, ahol a kormányközi együttműködésre esett a nagyobb hangsúly, azonban egyes törekvések, így például az Európai Rendőrségi Hivatal (Europol) létrejötte is, alapot adtak szupranacionális törekvéseknek. Egyre nehezebbé vált tehát ezen pillér elválasztása, és annak ellenére, hogy politikailag érzékeny területnek minősül, amennyiben az uniós tagállamok ténylegesen intenzív együttműködést kívánnak ezen a területen, át kell
- 206/207 -
engedniük hatáskörük gyakorlásának egy részét. A harmadik pillér a nemzetközi közjogon alapult, legfontosabb instrumentuma pedig a kerethatározat volt, melyet csak egyhangúlag fogadhattak el a tagállamok, mely minden állam vonatkozásában vétójogot eredményezett. A teljesség igénye nélkül a bűnügyi együttműködés területén létrehozták a csalás elleni hivatalt (OLAF), a rendőri szervek közötti együttműködés érdekében az EUROPOL intézményét, a bíróságok között kommunikációt biztosító European Judicial Network, illetve az Európai Ügyészség alapját képező EUROJUST intézményét.[3] Mindezen intézmények célja, hogy az Unió tagállamainak igazságszolgáltatási rendszerét közelítsék, ezen belül is a nemzeti bíróságok és ügyészségek közötti kapcsolat szorosabbá tegyék. Az uniós bűnügyi együttműködés mindazonáltal szervesen beépül a globális nemzetközi bűnügyi együttműködés rendszerébe. E tágabb kontextusba tartozik az ENSZ és az Nemzetközi Rendőrség Szervezete (INTERPOL) keretrendszere, valamint az Európa Tanács és az egyéb regionális kooperációs platformok (például az OECD) által nyújtott együttműködési fórumok lehetősége is. Illetőleg emellett léteznek szubregionális formák (például az Északi Unió, Benelux Unió, BCCP) is.[4]
A bűnügyi együttműködésben részt vevő hatóságok lényegében három szinten érintkezhetnek egymással:[5]
- vertikális együttműködés: ez a kooperációs forma hierarchiát feltételez a felek között (például egy nemzetközi szervezet fordul egy államhoz segítséget kérve)
- horizontális együttműködés: az ebben részes felek ekkor azonos hatáskörrel rendelkező hatóságok (például igazságügyi szerv - igazságügyi szerv)
- diagonális együttműködés: a hatékony bűnüldözés érdekében lehetővé teszi a különböző hatáskörű szervek közötti érintkezést is, függetlenül attól, hogy ezek hierarchikus viszonyban állnak-e egymással.
Amennyiben az államok közötti igazságügyi együttműködés aspektusát vesszük alapul, a konzulok által elvégzett feladatok a diagonális együttműködés csoportjába sorolhatóak, nevezetesen annak köszönhetően, hogy a konzuli tevékenységek során végzett adatellenőrzés hozzájárul a nemzeti, illetve a nemzetközi adatbázisban található körözött személyek felkutatásához.
Fent nevezett rendszer, a Schengeni Információs Rendszer (továbbiakban: SIS), amely egyfajta kompromisszumként jött létre a Schengeni Egyezménnyel,[6] acélból, hogy a schengeni térség országainak belső határain történő ellenőrzés eltörlése révén az övezet kialakítása ne veszélyeztesse a bűnfelderítés és bűnüldözés hatékonyságát. A rendszer működését a Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló Egyezmény[7] foglalja magában, mely alapján, amennyiben a konzuli eljárás során vízumkérelem kerül befogadásra, a Konzuli Információs Rendszerben történő rögzítéskor automatikusan elindítja a SIS-ben való keresést, és a bevitt adatok alapján a rendszer az alábbi kérdésekre vonatkozóan végzi el a keresést:
- harmadik állambeli, azaz nem schengeni tagállambeli állampolgárok tekintetében beutazási és tartózkodási tilalmat elrendelő figyelmeztető jelzések,
- letartóztatandó és európai elfogatóparancs alapján, átadásra vagy kiadatásra kerülő személyekre vonatkozó figyelmeztető jelzések,
- eltűnt személyekre vonatkozóan kiadott figyelmeztető jelzések,
- bírósági eljárásban keresett személyekre (büntetőeljárásban bíróság által idézett személyekre, büntetés letöltésére felhívott személyekre, tanúkra) vonatkozó figyelmeztető jelzések,
- személyekre és tárgyakra vonatkozóan leplezett megfigyelés vagy célzott ellenőrzés céljából kiadott figyelmeztető jelzések,
- lefoglalandó vagy büntetőeljárásban bizonyítékként felhasználandó tárgyakra vonatkozó figyelmeztető jelzések.
A rendszer tehát a konzul felé jelzi, hogy az adott személyt illetően nincs-e kiadatási megkeresés, nem áll-e körözés, illetve megfigyelés alatt, és csak annyiban fogadható el a kérelme, amennyiben ezen vizsgálatok negatív eredménnyel zárulnak. Megállapítható tehát, hogy a konzul, feladatai elvégzése során, ugyan közvetett módon, mindazonáltal konstruktív jelleggel hozzájárulhat a bűnfelderítés illetve a büntetésvégrehajtás hatékonyságához a nemzetközi együttműködés rendszerében.
Az utóbbi évek egyik legnagyobb mérföldköve annak felismerése, hogy az Unión belül az igazságügyi együttműködés egyik alapvető kritériuma, hogy a büntetőeljárás során hozott tagállami határozatok a másik tagállam területén is érvényesülhessenek, tehát kölcsönös elismerés váljon valóra a határozatokat illetően. Az Európai Unió Tanácsa 1999. október 15-16-án, Tamperében tartott ülésén fogadta el a fent nevezett elvet, melyet követően 2000. november 29-én intézkedési programot fogadott el a kölcsönös elismerés elvének büntető
- 207/208 -
ügyekben történő alkalmazásáról. Ebben felszólított a szabadságvesztés büntetést kiszabó jogerős ítéletek kölcsönös elismerésére szolgáló modern mechanizmusok elismerésére, valamint az elítélt személyek átszállítása elvének az egyik tagállamban lakóhellyel rendelkező személyekre való alkalmazásának kiterjesztésére.[8]
Az igazságügyi együttműködés keretien belül valamennyi tagállam megerősítette az elítélt személyek átszállításáról szóló, a strasbourgi székhellyel működő Európa Tanács égisze alatt elfogadott, 1983. március 21-i egyezményt, mely Magyarországon 1993. november elsején lépett hatályba.[9] Az egyezmény értelmében az elítélt személyek a velük szemben kiszabott szabadságvesztés büntetés fennmaradó részének letöltése céljából csak az állampolgárságuk szerinti államba szállíthatók át, abban az esetben, ha az egyezmény a másik érintett államban is hatályos, és bizonyos egyéb feltételek is adottak, többek között az érintett hozzájárulása szükséges hozzá. Az egyezmény 1997. december 18-i Kiegészítő Jegyzőkönyvét - amely bizonyos feltételekkel lehetővé teszi a személy hozzájárulása nélküli átszállítását is, még nem erősítette meg minden tagállam,[10] Magyarországon a 2001. évi LXVII. törvény hirdette ki.[11] A jegyzőkönyv alapján a büntetés illetőleg az intézkedés végrehajtásának átadására az elítélt kifejezett hozzájárulása nélkül is sor kerülhet, amennyiben az elkövetett bűncselekményre tekintettel a bíróság kiutasítás mellékbüntetést is alkalmazott, illetőleg közigazgatási úton rendeltek el olyan intézkedést, amely szerint a büntetés letöltését követően e személynek el kell hagynia az ítéletet meghozó állam területét. Ebben az esetben a büntetés további végrehajtása végett Magyarországra történő átszállításhoz nincs szükség az érintett hozzájáruló nyilatkozatára.
Jelenleg, 28 tagállam részvételével a hatékony együttműködés rendkívüli nehézségekbe ütközött volna ilyen feltételek esetén, ezért mindenképp üdvözlendő változatása a Lisszaboni Szerződésnek, hogy 2009. december 1-jével megszüntette az Európai Unió három pillérét és ezzel az EU egységes jogi személyiségre tett szert. Ahogyan az már az előbbiekben is említésre került, az Európai Unió tagállamai az igazságügyi együttműködése során törekszenek a kölcsönös elismerés és jogrendi bizalom kiépítésére. Ezen elismerésnél fogva a kibocsátó állam hatóságai által meghozott határozatok érvénnyel bírnak a végrehajtó állam területén is, valamint enyhíteni szükséges az elítélt személy domináns szerepét az eljárásban, azaz nem minden esetben elkerülhetetlen az adott személy hozzájárulása a büntetőítélet elismerése és végrehajtása céljából egy másik tagállamba történő továbbításhoz.[12]
A 2012. évi CLXXX. törvény, az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről, szintén egy, az Unió által alkotott kerethatározatokat - köztük a szabadságvesztés-büntetések és a szabadságelvonással járó intézkedések végrehajtásának átvételét szabályozó 2008. november 27-i 2008/909/IB tanácsi kerethatározatot - magába foglaló és a magyar jogrendbe átültető jogszabályok között. A kerethatározat rendelkezései a tagállamok közötti büntetésvégrehajtás átengedésének lehetőségeit és feltételeit szabályozzák, mely szabályozás tartalmi elemei közül jelen téma tekintetében a legrelevánsabb cikkek az alábbiak.
A kerethatározat 6. cikkének értelmében a határozatot meghozó állam ítélete csak abban az esetben továbbítható a tanúsítvánnyal együtt a végrehajtó állam részére a büntetés végrehajtása céljából, amennyiben ehhez az elítélt személy a kibocsátó állam jogával összhangban hozzájárulását adta. Ugyanakkor a kerethatározat kivételei között szerepel, hogy erre a hozzájárulásra nincs szükség, ha az ítéletet abba, az állampolgársága szerinti tagállamba továbbítják, ahol az elítélt személy él. Ha pedig az elítélt él e lehetőségével, a véleményét továbbítani kell a végrehajtó államnak.
A kerethatározat 15. cikke értelmében, ha az elítélt személy a kibocsátó államban tartózkodik, a kibocsátó és végrehajtó állam illetékes hatóságai által közösen megállapított időpontban, és a végrehajtó állam által az ítélet elismeréséről és a büntetés végrehajtásáról szóló jogerős határozat meghozatalát követően legkésőbb 30 napon belül át kell szállítani a végrehajtó államba.
Ami a büntetés végrehajtásával kapcsolatos intézkedéseket illeti, minden ehhez kapcsolódó kérdés a végrehajtó állam joga szerint kerül tisztázásra. Ennek megfelelően kizárólag a végrehajtó állam hatóságai jogosultak dönteni a végrehajtási eljárásokról és az összes, ezekkel kapcsolatos intézkedés meghatározásáról, ideértve a korai vagy feltételes szabadságra bocsátás okait is. Rögzíti továbbá a határozat azt is, hogy a végrehajtó állam illetékes hatósága a letöltendő szabadságvesztés büntetés
- 208/209 -
teljes időtartamából levonja az ítéletben kiszabott büntetésből már letöltött szabadságvesztés teljes időtartamát. A határozatban rögzített specialitás elve alapján a végrehajtó államba átszállított személy ellen az átszállítása előtt elkövetett és az átszállításnak alapjául szolgáló bűncselekménytől különböző bűncselekmény miatt nem indítható büntetőeljárás, nem ítélhető el, és egyéb módon sem fosztható meg szabadságától, mely főszabály alól több kivételt is magában foglal a kerethatározat, így például ha a személyt a végrehajtó államba nem szállították át, így amikor a személy a végrehajtó államba menekült. Amennyiben az elítélt személy átszállítására sor került, a kibocsátó állam nem folytathatja azon büntetés végrehajtását, melynek végrehajtása a végrehajtó államban már megkezdődött. A büntetés végrehajtásának joga visszakerül a kibocsátó államhoz abban az esetben, amennyiben a végrehajtó állam tájékoztatja a kibocsátó államot a büntetés végrehajtásának részleges megtagadásáról.
A fenti elméleti alapokra hivatkozva a tanulmány a következőkben a magyar állampolgárok Belgiumban történő szabadságvesztés végrehajtása során felmerülő konzuli intézkedések tekintetében folytat elemzést.
Magyarországon az állampolgárok konzuli védelme alaptörvényi szinten rögzített: az Alaptörvény XXVII. cikkének (2) bekezdése értelmében "Minden magyar állampolgárnak joga van ahhoz, hogy külföldi tartózkodásának ideje alatt Magyarország védelmét élvezze." Jelen téma szempontjából egy leszűkített személyi kör, a szabadságuktól külföldön, átmenetileg vagy tartósan megfosztott személyeket megillető konzuli védelem kerül előtérbe, mely védelem ismertetéséhez elengedhetetlen a konzuli segítségnyújtás alapjainak áttekintése.
A konzuli védelem szabályozása Magyarországon alapvetően az 1963. évi Bécsi Egyezményen alapszik, melyet specifikál és kiegészít a 2001. évi XLVI. tv a konzuli védelemről, és a törvény végrehajtására elfogadott 17/2001. (XI. 15.) KüM rendelet a konzuli védelem részletes szabályairól. A védelemre való jogosultság Magyarországon alaptörvényi szinten is rögzített, mely rendelkezés több szempontból is kiemelt jelentőségű. Mindenekelőtt magában foglalja, hogy az állampolgár védelemre jogosult az állam részéről. A védelmi jogok pedig az alapvető emberi jogok pozitív oldalát jelentik, azaz az állam részéről cselekvést követelnek, fogalmaznak meg. Országunk Alaptörvénye egyértelműen kifejezi, hogy Magyarország vállalja az ezen védelemmel együtt járó többletterheket, kötelezettségeket, ezáltal a magyar állampolgárok alapvető jogként tarthatnak igényt az állam által biztosított konzuli védelemre. Ezen megközelítésben vizsgálva a konzuli védelem biztosítását, a szolgáltatási jogok tulajdonságait tudhatja magáénak, ugyanis az egyén ebben az esetben - ahogyan azt Georg Jellinek is megállapítja[13] - az állam pozitív cselekvését, szolgáltatását veheti igénybe saját érdekeinek védelmében. A klasszikus emberi jogi felfogás alapján az állami beavatkozás tilalmára helyeződött a hangsúly, de a védelmi jogok érvényesülése nem passzív, mindinkább az állam aktív közreműködését igényli, azaz komoly költségeket teremt az állam számára. Mivel azonban a védelmi jogok egyetemes morális elvek alapján illetik meg a személyeket, ezért a jogok érvényesüléséhez szükséges költségek nem indokolhatják ezen jogok csorbítását.[14] Másrészről, ez az állami védelmet biztosító jog mindezeken túl nem kerül korlátozásra az állampolgárok körében, azaz nem létezik olyan alanyi kör, melyet akár a nemzetközi, akár a hazai szabályozás kizárna a jogosult állampolgárok köréből. A korábbi, szocialista időszakban érvényesülő belső konzuli utasítások, sőt még az Alkotmányunk is tartalmazta, hogy a jogellenesen külföldön tartózkodó magyar állampolgárokat az állam nevében eljáró konzul nem részesíthette érdekvédelemben. Hatályos Alaptörvényünk a törvényszerűség feltételét immáron nem tartalmazza, nem ad alapot kivételek megteremtésére. A segítségnyújtás ennek megfelelően biztosítandó a fogadó államban szabadságától megfosztott személynek is. Miután az Alaptörvény megkülönböztetés nélkül, minden magyar állampolgár számára biztosítja a konzuli védelmet, arra való tekintet nélkül, hogy mi a külföldi tartózkodásának oka, avagy célja, ezért a rendelkezés mindkét fordulata alapján egyértelműsíthető, hogy a konzuli védelem megilleti azokat a magyar állampolgárokat is, akiket a külföldi államban akár átmenetileg, akár tartósan szabadságuktól megfosztottak. A védelem biztosítására a két ország között érvényes egyezmények, illetőleg az általánosan elfogadott nemzetközi jogi normák alapján (így a konzuli kapcsolatokról szóló 1963. évi Bécsi Egyezmény, illetőleg a diplomáciai kapcsolatokról szóló 1961. évi Bécsi Szerződés) támasztott követelmények tiszteletben tartásával kerül sor. Annak okán, hogy ez a tevékenység összeütközhet a területi, azaz a fogadó
- 209/210 -
állam jogalkalmazó tevékenységével, a fogadó és küldő állam között létrehozott szerződésben minél szélesebb körben kívánják szerveik hatáskörét, működési körét rögzíteni.[15]
Tanulmányom az univerzális szabályozáson túl megvizsgálja a magyar hazai szabályozást, valamint Belgium és Magyarország között létrehozott bilaterális szerződésben lefektetett gyakorlat alapján veszi sorra a konzul feladatait a szabadságától megfosztott állampolgár védelme érdekében.
A konzuli kapcsolatokról Bécsben, 1963. április 24-én elfogadott egyezmény fogvatartottakat megillető konzuli védelmet illetően mindenekelőtt lefekteti a konzuli védelem érvényesülésének feltételét, azaz a konzulok azon jogát, hogy a küldő állam honosaival szabadon érintkezzenek és őket felkeressék. Az érintkezés joga magában foglalja a küldő állam letartóztatott, bebörtönzött, előzetes letartóztatásba helyezett vagy bármely más módon feltartóztatott honosának felkeresését, a vele folytatott személyes beszélgetést, levelezést. Kérésére tájékoztatja az ügyre vonatkozó, a fogadó állam területén hatályban lévő jogszabályok lényegéről. Kérés esetén tanácsot ad a védőválasztáshoz és tolmács igénybevételéhez a büntetőeljárás során. Amennyiben erre szükség van úgy interveniálás, valamint vissza nem térítendő eseti támogatás is megvalósulhat a védelem érdekében.
Ami az érintkezéshez való jog érvényesülését illeti, a fogadó államot nemcsak passzív tűrési kötelezettség terheli, azontúl ugyanis, hogy a konzul és az állampolgár kapcsolatfelvételét nem akadályozhatja, amennyiben az érdekelt személy ezt kéri, a fogadó állam illetékes hatóságai kötelesek késedelem nélkül értesíteni a küldő állam konzuli képviseletét, ha annak konzuli kerületében a küldő állam honosságával rendelkező valamely személyt ideiglenesen, vagy tartósan megfosztottak személyes szabadságától
Az érintkezéshez való jog ugyanakkor nem egyirányú: a küldő állam honosainak ugyanígy joguk van ahhoz, hogy a konzuli tisztviselőkkel érintkezzenek és őket felkeressék. A 36. cikk ugyanakkor nemcsak passzív, de aktív kötelezettséget is ró a fogadó államra, ugyanis amennyiben az érdekelt személy ezt kéri, a fogadó állam illetékes hatóságai kötelesek késedelem nélkül értesíteni a küldő állam konzuli képviseletét, ha annak konzuli kerületében a küldő állam honosságával rendelkező valamely személyt letartóztattak, bebörtönöztek, előzetes letartóztatásba helyeztek, vagy bármely más módon feltartóztattak. Ehhez kapcsolódóan további kötelezettsége a fogadó államnak, hogy a letartóztatott, bebörtönzött, előzetes letartóztatásba helyezett vagy bármely más módon feltartóztatott személy részéről a konzuli képviselethez intézett mindenfajta közlést, a fogadó állam illetékes hatóságai ugyancsak késedelem nélkül kötelesek továbbítani. Végezetül pedig e hatóságok kötelesek késedelem nélkül felvilágosítani az érdekelt személyt a jelen bekezdés alapján biztosított jogairól.
A konzuli tisztviselők jogaként fekteti le továbbá a nevezett Bécsi Egyezmény, hogy a küldő állam letartóztatott, bebörtönzött, előzetes letartóztatásba helyezett vagy bármely más módon feltartóztatott honosát felkereshessék, vele személyesen beszéljenek, illetve levelezzenek és ellássák jogi képviseletét. A konzuli tisztviselőknek joguk van felkeresni a küldő állam olyan honosait is, akiket konzuli kerületükben bírói ítélet alapján bebörtönöztek vagy fogva tartanak. A konzuli tisztviselőknek azonban tartózkodniuk kell a bebörtönzött, előzetes letartóztatásba helyezett vagy bármely más módon feltartóztatott személy érdekében való fellépéstől, ha az illető ezt kifejezetten ellenzi.
Az Egyezmény által fent nevesített jogokat a fogadó állam törvényei és más jogszabályai keretében kell gyakorolni, de e törvényeknek és más jogszabályoknak lehetővé kell tenniük azon célok teljes megvalósulását, amelyek érdekében a jelen cikk az említett jogokat biztosítja.
Az 1963. évi Bécsi Egyezmény által rögzített, fogvatartottakat megillető jogokat tovább részletezi a 2001. XLVI. törvény 8. § - a az Egyezményben foglalt feltételeknek megfelelően.[17] A konzuli szolgálat a külföldön tartózkodó magyar állampolgárnak, ha ellene a fogadó állam hatósága a személyes szabadság korlátozásának bármely formáját alkalmazza, az alábbi segítséget nyújtja:
- amennyiben a fogva tartás tényéről bármely forrásból értesül, tisztázza a védelemnyújtáshoz szükséges adatokat,
- a fogadó állam szabályaival összhangban kapcsolatba lép a fogva tartottal, és kérésére tájékoztatja az ügyre vonatkozó, a fogadó államban hatályban lévő jogszabályok lényegéről,
- késedelem nélkül értesíti a fogva tartott által megjelölt személyt,
- 210/211 -
- kérés esetén tanácsot ad a védőválasztáshoz és tolmács igénybevételéhez.
A törvényhez csatolt indokolás is alátámasztja, hogy a nemzetközi jog szabályai a konzuli tisztviselő és a küldő állam állampolgára közötti kapcsolattartást minden körülmények között, még akkor is biztosítják, ha a küldő állam állampolgára személyi szabadságát a fogadó állam hatóságai korlátozzák.
A jogszabályi rendelkezés első pontja magában foglalja azt az esetkört, mely alapján a BKE 36. cikke szerint a személyi szabadságában korlátozott személy kérésére, a fogadó állam hatóságainak a konzuli tisztviselőt késedelem nélkül értesíteniük kell a letartóztatásról, őrizetbe vételről vagy a más formában történt fogva tartásról.
Az univerzális szabályozáson túl, kétoldalú konzuli egyezmények tovább specializálhatják a fogadó állam hatóságaira háruló értesítései kötelezettséget, így meghatározhatják azt az időtartamot, amelyen belül az értesítésnek meg kell történnie, illetve az értesítés feltételéül nem írja elő az érintett kifejezett kérését. Erre sor került a későbbiekben tárgyalt Magyarország és Belgium közötti kétoldalú konzuli egyezményben is.
Azonban a fogadó állam hatóságai részéről előfordulhat mulasztás, ezért a törvény nevezett cikkének pontja magában foglalja a más forrásokból származó tudomásszerzést is. Így tehát, amennyiben a konzuli szolgálat bármilyen forrásból magyar állampolgár fogva tartásáról szerez tudomást, tisztázza a védelemnyújtáshoz szükséges adatokat, s a körülményeknek leginkább megfelelő módon kapcsolatba lép a fogva tartottal, annak érdekében, hogy tisztázza, kívánja-e valamely hozzátartozója értesítését, igényli-e a konzuli szolgálat tanácsát, támogatását, vagy fellépését. A konzuli szolgálat a továbbiakban is figyelemmel kíséri a fogva tartás körülményeit, valamint az eljárásban a nemzetközi jogi szabályok - mindenekelőtt az emberi jogok és alapvető szabadságok - tiszteletben tartását.[18]
A tárgyalt törvény alapján a konzuli szolgálat figyelemmel kíséri a fogva tartás körülményeit, valamint azt, hogy a magyar állampolgárral szemben folytatott eljárás során tiszteletben tartják-e a nemzetközi jogi szabályokat, továbbá a fogadó államnak a kényszerintézkedések elrendelésére és foganatosítására vonatkozó rendelkezéseit. Ezen körülményekről és a fogva tartott állapotáról a konzuli tisztviselő lehetőség szerint személyes látogatás keretében győződik meg, különösen, ha a fogva tartott a bántalmazására vagy az egészségét, testi épségét veszélyeztető körülményekre tesz panaszt. Amennyiben pedig a fogva tartott kiskorú, cselekvőképessége egyéb okból hiányzik vagy korlátozott, vagy várandós anya, soron kívül meg kell látogatni.
Ami az érintett személlyel történő kapcsolatfelvételt illeti, a Bécsi Egyezmény fontos kritériumot fogalmaz meg azáltal, hogy a konzuli tisztviselőknek tartózkodniuk kell a nevezett személy érdekében való fellépéstől, ha az illető ezt kifejezetten ellenzi. Ennek tisztázását a gyakorlatban egy formanyomtatvány kitöltésére való felkéréssel valósítják meg, melyen az érintett fogvatartott nyilatkozik arról, hogy kíván-e konzuli védelemben részesülni. Amennyiben igényt tart erre, úgy a védelemnyújtáshoz szükséges adatokra vonatkozó részét is kitölti a kérdőívnek.
A konzul ugyanakkor minden esetben természetesen a fogadó állam szabályaival összhangban lép kapcsolatba a fogva tartottal. A látogatás időpontjának meghatározását követően a konzul késedelem nélkül értesíti a fogva tartott által megjelölt személyt, s kérésére átadja számára a fogvatartott üzenetét. Fontos kiemelni, hogy a konzul a fogva tartott bármelyik hozzátartozóját csakis az érintett személy hozzájárulásával tájékoztathatja az érintett személy hollétéről, a vele kapcsolatos információkról. Beleegyezése nélkül még akkor sem adhat ki róla információt, ha a hozzátartozók erre vonatkozó kéréssel fordulnak a konzulhoz. Amennyiben a konzul a fogvatartott hozzátartozóitól a látogatást megelőzően e-mailt, levelet, vagy faxot kér és kap, azokat cenzúra-mentesen adhatja át az őrizetben tartott személynek. A konzul a bv. intézet illetékes személyével azonnal konzultálhat, ha látogatása során állampolgára embertelen bánásmódra, illetve megkülönböztetően hátrányos, vagy súlyosan méltánytalan egyéni helyzetére panaszkodik. Így a konzul interveniálhat - lehetőség szerint - kisebb létszámú zárkában történő elhelyezés, eseti gyógyszeres kezelés vagy egyéb egészségügyi ellátás, könyvtárhasználat, belső nyelvtanfolyamon való részvétel biztosítását kérheti a magyar fogvatartott érdekében.
A magyar törvényi rendelkezések összességében tehát megfelelnek a BKE 36. cikke szerinti kritériumoknak, mely szerint a fogva tartottal való személyes érintkezést is lehetővé teszi a konzuli tisztviselő számára. Ezt azonban a 2. bekezdés szerint a fogadó állam jogszabályaival összhangban kell gyakorolni, így a fogadó állam megkövetelheti a látogatási szándék kellő időben történő, előzetes bejelentését, vagy előírhatja a látogatás körülményeit. A tárgyalt két ország között létező kétoldalú konzuli egyezmény szintén tartalmaz erre vonatkozó rendelkezéseket. A személyes láto-
- 211/212 -
gatás egyebekben elsősorban akkor lehet indokolt, ha az érdekvédelem szempontjából lényeges körülményről más módon nem lehetséges meggyőződni, a fogva tartottnak nincs vele rendszeres kapcsolatban álló jogi képviselője vagy hozzátartozója. Különösen indokolt a késedelem nélküli látogatás olyan személy esetén, akinek a számára a fogva tartás fokozott hátrányt jelent, illetve, aki ügyei önálló vitelére nem, vagy csak részben képes.[19]
A külpolitikáért felelős miniszter a konzuli védelemről szóló törvényben rögzített fejezeti kezelésű előirányzat terhére vissza nem térítendő eseti támogatást nyújthat, ha a fogva tartás körülményei a fogva tartott életét, testi épségét vagy egészségét nyilvánvalóan és súlyosan veszélyeztetik, és támogatására nincs más lehetőség. Nevezett rendelkezés megteremti azt a lehetőséget, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium konzuli kölcsönökre szolgáló költségvetési előirányzatának terhére vissza nem térítendő eseti támogatás legyen nyújtható a külföldön fogva tartott magyar állampolgárnak, ha a fogva tartás körülményei életét, testi épségét vagy egészségét nyilvánvalóan és súlyosan veszélyeztetik, és támogatására nincs más lehetőség. Tekintettel arra, hogy ilyen támogatás nyújtására hangsúlyozottan kivételes esetekben kerülhet csak sor, indokolt az erről szóló döntést a külpolitikáért felelős miniszter mérlegelési jogkörébe utalni. A támogatás szükségessége ultima ratioként felmerülhet az olyan államban fogva tartott magyar állampolgárok tekintetében, ahol a büntetésvégrehajtási rendszer nem biztosítja ellenszolgáltatás nélkül még a minimális létszükségleteket (pl. ivóvíz, élelmiszerek, életmentő gyógyszerek) sem. Mindazonáltal ezekben az esetekben is szigorúan érvényesül e segítségnyújtási forma szubszidiárius jellege, vagyis az a feltétel, hogy az érintett személy más általi vagy más módon történő támogatására nincs lehetőség.[20]
A konzuli védelemről szóló törvény 10. §-a is rögzíti: a konzuli védelem alapvető feltétele, hogy a 8-9. §-ban foglalt eljárás kezdetén tisztázzák, hogy a fogva tartott kívánja-e az érdekében történő fellépést. A konzuli szolgálat nem léphet fel annak a személynek az érdekében, aki ezt ellenzi. Cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes személy esetén a konzuli szolgálat beszerzi a törvényes képviselő nyilatkozatát, és annak alapján dönt a további eljárásról, feltéve, hogy az ezzel járó késedelem nem sérti vagy veszélyezteti a magyar állampolgár érdekvédelmének ellátását.
Az 1978. évi 25. tvr hirdette ki Magyarországon az akkor Magyar Népköztársaság és a Belga Királyság között Budapesten, az 1976. évi július hó 9. napján aláírt Konzuli Egyezményt, mely Egyezmény 38. cikke az 1963-as Bécsi Egyezmény rendelkezései alapján lefekteti a két állam vonatkozásában irányadó szabályozást a konzuli tisztviselő intézkedéseire a személyes szabadságától bármilyen módon korlátozott személy tekintetében.[21]
A BKE rendelkezéseit követve ezen kétoldalú egyezmény alapján a két állam konzuli tisztviselőinek joga van a konzuli kerületben arra, hogy a küldő állam bármelyik állampolgárával találkozzék, vele szóban vagy írásban érintkezzék, neki tanácsot adjon és neki minden segítséget megadjon, ideértve bármilyen jogi segítség biztosítására tett intézkedéseket is. A kétoldalú egyezmény hangsúlyozza, hogy a fogadó állam semmilyen módon nem akadályozza a küldő állam állampolgárát abban, hogy a konzulátussal kapcsolatba lépjen, vagy azt felkeresse.
A fogadó állam az 1963-as Bécsi Egyezmény által rögzített azon kötelezettségét, mely szerint illetékes hatóságai kötelesek késedelem nélkül értesíteni a küldő állam konzuli képviseletét, ha annak a konzuli kerületében a küldő állam honosságával rendelkező valamely személyt letartóztattak, bebörtönöztek, előzetes letartóztatásba helyeztek vagy bármely más módon feltartóztattak a kétoldalú konzuli egyezmény oly módon specializálja, hogy ezen intézkedések foganatosítására a fogadó állam illetékes hatóságai számára három nap határidőt szab. Ezzel szoros összefüggésben rögzíti a kétoldalú megállapodás továbbá, hogy ugyancsak a legrövidebb belül kell továbbítani a letartóztatott vagy személyes szabadságában bármilyen más módon korlátozott személy minden közlését a konzulátusnak. Utóbbi esetben a megállapodás enyhít a háromnapos konkrét határidő betartásának kötelezettségén.
A kétoldalú egyezmény a BKE 36. cikkének 2. bekezdésére figyelemmel magában foglalja továbbá a konzuli tisztviselőnek azt a jogát is, hogy a küldő állam letartóztatott, személyes szabadságában bármilyen más módon korlátozott, vagy szabadságvesztés büntetését töltő állampolgárát a vele szemben megtett intézkedéstől számított négy napon belül meglátogassa és vele beszélgetést folytasson.
Az egyezmény alapján a fogadó állam továbbá lehetőséget biztosít a küldő állam konzuli tisztvise-
- 212/213 -
lőjének arra is, hogy a küldő államnak a szabadságvesztés büntetését töltő állampolgárát időszakosan - egy hónapnál nem hosszabb időközökben - meglátogathassa.
Szintén a Bécsi Egyezményben foglaltak alapján a megállapodás lefekteti, hogy a fogadó állam illetékes hatóságai késedelem nélkül tájékoztatják a küldő államnak a letartóztatott, a személyes szabadságában bármilyen más módon korlátozott, vagy a szabadságvesztés büntetését töltő állampolgárát a fent nevezett intézkedésekről.
Tanulmányom a konzuli védelem egyik aspektusát képező, a személyes szabadságukban az Európai Unió más tagállamában korlátozott magyar állampolgárok védelmének gyakorlati mechanizmusát vizsgálta. E téma áttekintéséhez elkerülhetetlen a háttérjogszabályi környezet feltérképezése, melyet az Unió tagállamai között megvalósuló igazságügyi együttműködés alapoz meg, és amely együttműködés részeként valósul meg a fogvatartottak megfelelő bánásmódjának rendezése. A konzul eljárása e tekintetben mindenekelőtt azt a célt szolgálja, hogy a magyar állampolgárok emberi jogainak és alapvető szabadságainak külföldön való minél teljesebb érvényre jutását elősegítse. Ennek keretén belül a konzul a fogva tartott személy tekintetében mind az általános jellegű tanácsadást és segítségnyújtást, mind pedig a speciális esetekben szükséges egyéb konkrét segítségnyújtást, értve ezalatt a vissza nem térítendő eseti támogatás nyújtásának esetkörét is. A konzuli munka során a jogvédelem tekintetében éppen olyan hangsúllyal védelmezi az érintett személyek jogait az illetékes konzul, mint ahogyan a Bécsi Konzuli Egyezmény 5. cikkében jegyzett valamennyi ügycsoport vonatkozásában, eleget téve mindazonáltal a fejlett uniós tagállamok joggyakorlatában tetten érhető követelményrendszernek is. Fentiek alapján megállapítható, hogy a magyar szabályozás, és az annak nyomában megvalósuló védelem biztosítja azokat a lehetőségeket a fogvatartottak számára, melyeket az univerzális, illetve az európai regionális nemzetközi jogi szabályozás megkíván. Ezen túlmenően az alaptörvényi szinten rögzített konzuli védelmen túl, a törvényi és annak végrehajtására elfogadott rendeleti szintű rögzítés külön foglalkozik a fogvatartottak számára nyújtandó konzuli védelmi feladatokkal, mely alátámasztja az állam tevékeny fellépését a külföldön szabadságuktól megfosztott magyar állampolgárok védelme területén. Az érvényben lévő uniós jogszabályok pedig tovább segítik a tagállamokat, mind a bűnüldözés, mind pedig az elkövetők jogi sorsának rendezése kapcsán megvalósuló együttműködésben. ■
JEGYZETEK
[1] Békés Ádám: Bűnügyi védők közötti együttműködés az Európai Unióban. In Iustum Aequum Salutare, VI. 2010. 2. sz. 11. o.
[2] Holé Katalin: Bűnügyi együttműködés Európában, Kriminológiai és kriminalisztikai tanulmányok XXXVI. Országos Kriminológiai Intézet, Budapest 1999. 273. o.
[3] Békés Ádám: Bűnügyi védők közötti együttműködés az Európai Unióban. In Iustum Aequum Salutare, VI. 2010. 2. sz. 181-200. o.
[4] Nagy Judit: Közös nyomozócsoportok az Európai Unió tagállamai közötti bűnügyi együttműködésben, Doktori Értekezés, Budapest 2010. 8. o. http://docplayer.hu/2958388-Doktori-ertekezes-nagy-judit-kozos-nyomozocsoportok-az-europai-unio-tagallamai-kozotti-bunugyi-egyuttmukodesben.html, (letöltés időpontja: 2016. 12. 15.)
[5] M. Nyitrai Péter: A nemzetközi bűnügyi együttműködés területeinek összefonódása Európában: a nemzetközi rendőri együttműködés és nemzetközi bűnügyi jogsegély, Belügyi Szemle 2004. 5. sz. 52., 114. o.
[6] Megállapodás a Benelux Gazdasági Unió államai, a Németországi Szövetségi Köztársaság és a Francia Köztársaság kormányai között a közös határaikon történő ellenőrzések fokozatos megszüntetéséről, Hivatalos Lap L 239 , 22/09/2000 o. 0013 - 0018 (http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=CELEX:42000A0922(01):HU:HTML, letöltés időpontja: 2016. 04.29.)
[7] Egyezmény a Benelux Gazdasági Unió Államai, a Németországi Szövetségi Köztársaság és a Francia Köztársaság kormányai között a közös határaikon történő ellenőrzések fokozatos megszüntetéséről 1985. június 14-én között Schengeni Megállapodás Végrehajtásáról, Hivatalos Lap L 239, 22/09/2000 o. 0019-0062
(http://www.euvonal.hu/kulugy/upload/M_26/rek5/4.pdf, letöltés időpontja: 2016. 04. 29. )
[8] A Tanács 208/909/IB Kerethatározata a kölcsönös elismerés elvének büntetőügyekben hozott, szabadságvesztés büntetéseket kiszabó vagy szabadságelvonással járó intézkedéseket alkalmazó ítéleteknek az Európai Unióban való végrehajtása céljából történő alkalmazásáról. HL L 81. 24 o.
[9] 1994. évi XX. törvény a Strasbourgban, 1983. március 23-án kelt, az elítélt személyek átszállításáról szól egyezmény kihirdetéséről
[10] A ratifikáló államok listáját lásd: http://www.coe.int/en/web/conventions/full-list/-/conventions/treaty/167/signatures?p_auth=bbeLG8ws
[11] 2001. évi LXVII. törvény az elítélt személyek átszállításáról szóló, Strasbourgban, 1983. március 21- én kelt Egyezmény, Strasbourgban, 1997. december 18-án kelt Kiegészítő Jegyzőkönyvének kihirdetéséről
[12] A Tanács 2008/909/ IB Kerethatározata a kölcsönös elismerés elvének büntetőügyekben hozott, szabadságvesztés büntetéseket kiszabó vagy szabadságelvonással járó intézkedéseket alkalmazó ítéleteknek az Európai Unióban való végrehajtása céljából történő alkalmazásáról. HL L 327., 2008.12.5., 27. o.
[13] Jellinek, Georg: System der subjectiveen öffentlichen Rechte. J.C.B., Tübingen 1905. 86. o.
[14] Halmai Gábor (szerk.): Emberi Jogok, Osiris Kiadó, Budapest 2008. 95. o.
- 213/214 -
[15] Tóth Judit: Jog-e a konzuli védelemhez való jog? In: Tóth Károly (szerk.): In memoriam Nagy Károly egyetemi tanár. Acta Universitatis Szegediensis. Acta Juridica et Politica, Tom. LXI., Szeged 2002. 339. o.
[16] 1987.évi 13. törvényerejű rendelet a konzuli kapcsolatokról Bécsben, 1963. április 24-én elfogadott egyezmény kihirdetéséről
[17] 2001. évi XLVI. törvény a konzuli védelemről.
[18] http://www.kulugyminiszterium.hu/8F64A856-7EDD-475D-A6B0-980BB73DEC6D/FinalDownload/DownloadId-9B724AFBD3442B0C74B7725BFB7A7973/8F64A856-7EDD-475D-A6B0-980BB73DEC6D/NR/rdonlyres/08AD8B98-6D96-472C-AE87-A22E49365FEE/0/XLVI_2001tv_konzulivedelemrol.pdf, letöltés ideje: 2016.05.28. )
[19] http://www.kulugyminiszterium.hu/8F64A856-7EDD-475D-A6B0-980BB73DEC6D/FinalDownload/DownloadId-9B724AFBD3442B0C74B7725BFB7A7973/8F64A856-7EDD-475D-A6B0-980BB73DEC6D/NR/rdonlyres/08AD8B98-6D96-472C-AE87-A22E49365FEE/0/XLVI_2001tv_konzulivedelemrol.pdf, letöltés ideje: 2016.05.28. )
[20] http://www.kulugyminiszterium.hu/8F64A856-7EDD-475D-A6B0-980BB73DEC6D/FinalDownload/DownloadId-9B724AFBD3442B0C74B7725BFB7A7973/8F64A856-7EDD-475D-A6B0-980BB73DEC6D/NR/rdonlyres/08AD8B98-6D96-472C-AE87-A22E49365FEE/0/XLVI_2001tv_konzulivedelemrol.pdf, letöltés ideje: 2016.05.28. )
[21] 1978. évi 25. törvényerejű rendelet a Magyar Népköztársaság és a Belga Királyság között Budapesten, az 1976. évi július hó 9. napján aláírt Konzuli Egyezmény kihirdetéséről (http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=97800025.TVR, letöltés ideje: 2016.05.28.)
Lábjegyzetek:
[1] A szerző tanársegéd, Debreceni Egyetem ÁJK Európa- Jogi és Nemzetközi Jogi Tanszék.
Visszaugrás
