Megrendelés

Jogvédelem és nyilvánosság (Fundamentum, 1998/1-2., 154-155. o.)

A Magyar Helsinki Bizottság nyolc éve

A Magyar Helsinki Bizottság (MHB) 1989 májusában alakult egyesület. Alapítói korábban a magyarországi emberi jogi mozgalom résztvevői voltak. A Helsinki Mozgalom a Helsinki Egyezmény aláírása (1975) után bontakozott ki Kelet- és Közép-Európa országaiban azzal a céllal, hogy számon kérje a kormányokon a Helsinki Záróokmányban foglalt szabadságjogok megvalósulását; illetve hogy támogatást, jogi segítséget nyújtson azon személyeknek és csoportoknak, akiknek vagy amelyeknek emberi jogait a hatóságok működése, mulasztása révén sérelem érte. A bizottság ezt a munkát kívánta folytatni a rendszerváltás, illetve a kialakuló jogállam viszonyai között. Célja ma is az, hogy nyomon kövesse az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok védelméről szóló európai egyezményben (Magyarországon kihirdetve az 1993. évi XXXI. törvénnyel) foglalt jogok érvényesülését, és a jog, valamint a hazai és a nemzetközi nyilvánosság segítségével szembeszálljon a jogsértésekkel.

Az MHB az Emberi Jogok Nemzetközi Helsinki Szövetségének (IHF) tagszervezete.

A rendszerváltást követően egészen 1994 végéig az egyesület egy-egy kérdésben a sajtón keresztül próbálta a közvélemény figyelmét ráirányítani az emberi jogokra. A jogvédelem eszköze ebben az időszakban tehát elsősorban a nyilvánosság és - a nyilvánosság révén - a hatóságokra való nyomásgyakorlás volt. 1994 novemberében aztán - alkalmazkodva a megváltozott igényekhez és lehetőségekhez - a hatékonyabb és szakszerűbb munkavégzés érdekében a bizottság Közgyűlése létrehozta az MHB szerveit: a Programirodát és az Emberi Jogi Tanácsadó Irodát. Az előbbi feladata az egyesület "üzemszerű" működtetése; új programok kidolgozása, az elfogadott programok végrehajtásának szervezése. Az irodát, amelynek munkatársai nem egyesületi tagok, az ügyvezető igazgató felügyeli.

Az Emberi Jogi Tanácsadó Iroda elsősorban olyan magyarországi jogsértésekkel foglalkozik, amelyeknek elkövetése egyúttal a Római Egyezményt is sérti, s így orvoslásuk a Strasbourgban működő bíróság, az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt is kikényszeríthető. Ennek megfelelően többnyire nem foglalkozik például válóperes ügyekkel, csak abban az esetben, ha azok a családi élet egységét, tiszteletben tartását, a házasságkötés szabadságát érintik. (Ezek a kérdések elsősorban az idegenrendészeti gyakorlat kapcsán bukkannak felszínre.)

Az iroda nem foglakozik büntetőügyek, például garázdaság sértetteinek, illetőleg gyanúsítottjainak képviseletével sem, de igenis eljár a hatósági erőszak jogtalan alkalmazása, a hatalommal való visszaélés, illetve a faji indíttatásból elkövetett erőszakos cselekmények sértetteinek érdekében, ha a hatóságok elmulasztják védelmüket. Tevékenysége kezdetétől 1997. november 30-ig az Iroda 579 ügyben járt el, 1994-ben 7, 1995-ben 157, 1996-ban 202, 1997-ben 213 esetben adott jogi tanácsot, nyújtott jogi segítséget, illetve biztosított képviseletet. A tavaly indult ügyek tematikus megoszlása: 59 idegenrendészeti ügy (kiutasítás, vízum, tartózkodási engedély, idegenrendészeti őrizet stb.), 43 fogva tartással kapcsolatos panasz rendőrségi fogdákból és büntetés-végrehajtási intézetekből, 13 menekültügyi, 11 rendőrök által elkövetett hivatali visszaélés, 8 társadalombiztosítási, 6 kártérítési, 5 válasz külföldi szervezetek és hivatalok megkeresésére, 4-4 ügyészségi panasz nyomozóhatósági eljárások ellen, bevándorlási kérelem, 2-2 kárpótlási, adatvédelmi, munkajogi, kivándorlási, szabálysértési, gyermek-elhelyezési, 1-1 állampolgársági, kiadatási, sajtó-helyreigazítási ügy, hontalan útlevél iránti kérelem, Magyarországra való visszatelepülés, panasz a Nemzetbiztonsági Hivatal ellen, alkotmánybírósági beadvány. Egyéb emberi jogi sérelemmel 19 esetben foglalkoztunk, 22-szer a jogi segítség megmaradt a szóbeli tanácsadásnál. Az Iroda jogászai minden munkanapon fogadják a jogsegélyt kérő ügyfeleket.

Az MHB "hétköznapi" tevékenysége mellett számos hazai és nemzetközi emberi jogi projektben vesz részt. 1995-ben a Magyar Emberi Jogi Központtal (MEJOK) és a Veritas Alapítvánnyal közösen vizsgálta a kistarcsai rendőrségi közösségi szálláson fogva tartott külföldiek életkörülményeit, jogaik érvényesülését és a velük szemben folytatott eljárások törvényességét. Megállapításait, illetve javaslatát az idegenrendészeti törvény módosítására könyv formában jelentette meg. A jelentés hozzájárult ahhoz, hogy a belügyminiszter bezáratta a kistarcsai szállást. Szintén a MEJOK-kal együtt vizsgálta a táborokban élő délszláv menedékesek helyzetét 1995-ben és 1996-ban, tapasztalatait a Táborlakók című kiadványban összegezte. 1996 őszén 40 oldalas tájékoztatót készített

- 154/155 -

azoknak a külföldieknek, akikkel szemben az idegenrendészeti hatóságok eljártak, illetve akiknek kötelező tartózkodási helyül a határőrségek közösségi szállásait jelölték ki. A füzetek kilenc nyelven jelentek meg, és minden közösségi szálláson megtalálhatók. Az MHB szakértői észrevételek alapján több alkalommal véleményezte a menedékjogi törvény tervezetét, az Országgyűlésnek benyújtott törvényjavaslatról pedig elemző állásfoglalást készített a képviselők, illetve a nyilvánosság számára.

Az MHB, a CEU Jogi Tanszéke és az Alkotmány-és Jogpolitikai Intézet (COLPI) közösen rendezett előadássorozatán nemzetközi hírű előadók (R. Dworkin, Sz. Kovaljov, U. K. Preuss, A. Neier, D. Rudenstine) beszéltek időszerű emberi jogi kérdésekről. A Bizottság - más szervezetekkel együtt - konferenciákat kezdeményezett a parlament elé kerülő emberi jogi vonatkozású törvényekről, így a fegyveres szervezetek tagjainak jogállásáról, illetve a büntetőeljárásról szóló törvényről.

Az MHB igen fontosnak tekinti a polgári titkosszolgálatok társadalmi kontrollját, és azt, hogy az egykori állambiztonsági szolgálat által gyűjtött adatokhoz az érintettek minél teljesebb körben hozzáférhessenek. Több egykori politikai emigránst és ellenzékit képviseltünk az állambiztonság jogutód szerveivel szemben. 1996-ban a Friedrich Naumann Alapítvánnyal együttműködve nemzetközi konferenciát rendeztünk a titkosszolgálatok civil és parlamenti ellenőrzéséről, az információhoz való hozzáférés és az adatvédelem szabályozásáról, illetve annak gyakorlatáról. Részt veszünk a Lengyel Helsinki Alapítvány koordinálta, egész Kelet-Európára kiterjedő Nemzetbiztonsági szolgálatok az alkotmányos demokráciában című programban is. Az MHB emberi jogi sérelemnek tekinti, hogy azok, akikről a volt állambiztonsági szervezet adatokat gyűjtött, a róluk készült iratoknak csak egy töredékéhez juthattak máig hozzá. Az Emberi Jogi Tanácsadó Iroda ügyvédje több alkalommal is képviselt volt ellenzékieket, politikai emigránsokat az irataik megismeréséért kezdeményezett perekben.

Az MHB maga is koordinál egy hét kelet-európai országra kiterjedő, A rendőrség az átmenet korszakában elnevezésű vizsgálatot. A rendőrség civil kontrolljával függ össze az a maga nemében páratlan megfigyeléssorozat is, amely a COLPI anyagi, szakmai támogatásával és az ORFK engedélyével 1996 februárjában kezdődött. Ennek során munkatársaink előzetes bejelentés nélkül, szúrópróbaszerűen látogatást tesznek rendőrségi fogdákban, illetve olyan rendőrségi objektumokban, ahol embereket tartanak fogva. Megfigyelhetik a fogvatartás körülményeit, beszélhetnek a letartóztatottakkal és a fogdaőrökkel, az érintett engedélyével betekinthetnek a fogvatartással kapcsolatos iratokba, tapasztalataikat pedig - a rendőrséggel történő előzetes egyeztetés után - nyilvánosságra hozzák. A rendőrséggel 1997 augusztusában kötött megállapodás szerint a megfigyelés határozatlan ideig, és az ország egész területén folytatódhat. Az 1996. évi tapasztalatokat összegző jelentés 1997-ben jelent meg Előrehozott büntetés címmel.

Az MHB a COLPI-val, valamint az Európai Roma Jogok Központjával közösen 1997 márciusa óta működteti a Jogklinika Programot. A program célja, hogy hatékony és ingyenes képviseletet nyújtson azoknak az előzetes letartóztatottaknak, akik anyagi helyzetük miatt nem tudják meghatalmazott védő segítségét igénybe venni. A program jogi segítséget nyújt a védelmet kereső külföldieknek, illetve a határőrség közösségi szállásain tartózkodó, kiutasításuk végrehajtására váró "illegális" migránsoknak is. A Jogklinika Programban hét ügyvéd és - egyetemi oktatók irányítása mellett Budapesten és Győrött - 34 joghallgató is részt vesz: jogi segítséget nyújtanak az arra rászorulóknak. A negyed- és ötödéves joghallgatóknak három egyetemi oktató speciális kollégiumot tart, számukra a program egyúttal gyakorlati képzést is jelent. A Jogklinika büntetőjogi szekciójához 1997 májusától november végéig 230 kérelem érkezett be, a program ügyvédei - kérelem alapján - 54 esetben vállalták a letartóztatott gyanúsítottak védelmét.

Az MHB tapasztalatainak összefoglalóját, az Emberi Jogi Tanácsadó Iroda jogeseteit a Helsinki Monitor című időszaki kiadványában adja közre.

Az MHB szoros kapcsolatot tart fenn más hazai és nemzetközi szervezetekkel. Egyebek mellett ennek eredményeként fordította le és adta ki a New York-i székhelyű Human Rights Watch/Helsinki Jogfosztottan. Romák Magyarországon című jelentését. Folyamatosan tájékoztatja az emberi jogok magyarországi érvényesüléséről az Amnesty Internationalt, az Emberi Jogok Nemzetközi Helsinki Szövetségét (IHF), és ez utóbbi közvetítésével az emberi jogok helyzetéről készült összefoglalója évről évre bekerül az EBESZ számára készült jelentésbe.

Az MHB elnöke Komoróczy Géza, ügyvezető igazgatója Kőszeg Ferenc, az Emberi Jogi Tanácsadó Iroda vezetője Somogyi János, az 1996-ban felállt Tanácsadó Testület tagjai: Bíró András, Stephen Holmes, Iványi Gábor, Kis János, Mészáros István László, Nagy Boldizsár, Dimitrina Petrova és Sajó András.

Az egyesület költségvetési támogatásban nem részesül, működését teljes egészében pályázatokon elnyert pénzekből finanszírozza. Legnagyobb támogatói: a German Marshall Fund, a Ford Alapítvány, a Nyílt Társadalom Intézet - Budapest és a Soros Alapítvány. ■

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére