Az Alkotmány első rendelkezései közt deklarálja, miszerint a Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam. A világos deklaráció mélyebb értelmezése - tudniillik az, hogy mit nevezünk tartalmi értelemben vett jogállamiságnak, már sokkal bonyolultabb kérdéseket vet fel. Egyes elméletek szerint a jogállamiság elve azt jelenti, hogy az állam és a polgár közötti összeütközéseket a jog oldja fel.[1] Ilyen megoldásokat várunk a jogtól akkor is, amikor az egyes személyek a káruk megtérítését az államtól várják, tekintettel arra, hogy azt az állam közhatalmi szervei okozták - ezekben az esetkörökben kell tehát a jognak olyan megoldásokat kínálnia, amelyek a károsult - akár a károkozó közhatalmi szerv, akár az állam mögöttes felelősségének megállapítása folytán -, kárának megtérítéséhez vezet.
A polgári demokráciákban a jogállamiság megjelenésével kezdett "feloldódni" az állam felelőtlenségének elve - bár az abszolút immunitási elv csak akkor kezdett szakadozni, mikor a monokapitalista fejlődési szakaszban az állam olyan gazdasági területeken is megjelent, mely korábban kizárólag magánszférának számított.[2] Magyarországon az állami felelősség magyar joganyagának megalapozása és kiépítése tulajdonképpen egyet jelentett az osztrák jogi felfogástól való eltávolodással,[3] s tendenciaszerűen jellemező volt rá azon két sajátosság, amely a mai napig - a ma hatályos szabályozásban is - észlelhető, tudniillik egyrészt az, hogy a közszférában dolgozók felelősségét az alkalmazotti felelősség egyik sajátos eseteként fogja fel, másrészt az, hogy a kárigény érvényesítésére csak és kizárólag akkor van lehetőség, ha a károsult már minden fórumot "megjárt" előtte, tehát a nyitva álló jogorvoslati lehetőségkel már élt.
A XX. század elején az 1910. és 1913. évi Ptk.-tervezetek is foglalkoztak az állami felelősség kérdésével, a kodifikációs koncepciók az államot azért tették felelőssé, amelyet hivatalnokai a hatáskörükhöz tartozó hivatalos eljárásban, vagy a reájuk ruházott hivatalos hatalom felhasználásával harmadik személynek jogellenesen és saját felelősségüket is megállapító cselekménnyel okoztak.[4] Az első világháború eseményei megszakították ezt a folyamatot, a háborút követően pedig az állami felelősség kérdése már nem került vissza a tervezetekbe.
Az állam belső immunitásainak kérdésével találkozni lehet többek között a hatósági fellépések konzekvenciáival, az államigazgatási alkalmazottak felelősségével kapcsolatosan[5] - a hatályos Polgári Törvénykönyv az államhatalmi szervek által okozható károkat illetően az államigazgatási jogkörben okozott kárért való felelősséget szabályozza,[6] s egy utaló jogszabály terjeszti ki ezt a felelősségi formulát a bírósági és az ügyészségi jogkörben okozott károkért való helytállás eseteire.[7]
A hatályos szabályozás alapvetése, hogy az államigazgatási jogkörben okozott kárért való felelősséget a munkáltatói kártérítési felelősség egy speciális eseteként kezeli. A munkáltatói felelősséghez képest a Ptk. megköveteli tehát azon többletfeltételt is, mely szerint a kár rendes jogorvoslattal nem volt elhárítható, illetve a kár elhárítására alkalmas rendes jogorvoslati lehetőségeket a károsult igénybe vette. A rendes jogorvoslati lehetőség igénybevételét azonban csak abban az esetben lehet megkövetelni, ha a fél előtt nem álltak a bíróság részéről keletkeztetett eljárási akadályok. Adott esetben[8] a Legfelsőbb Bíróság kifejtette, hogy a határozatoknak telefax útján történt közlése nem tekinthető szabályszerű kézbesítésnek, ebben az esetben a fellebbezési határidő meg sem kezdődik. A kárigény érvényesítése szempontjából ez azt jelenti, hogy nem tekinthető mulasztásnak, ha ilyenkor a fél nem élt a fellebbezés lehetőségével.[9] Ebben az ügyben az elsőfokú bíróság ítéletének indokolása szerint azért utasította el a keresetet, mert a felperes az alperes bíróság döntései ellen nem fellebbezett, s ezáltal hiányzik a kárigény érvényesítésének az 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 349. §-ának (1) bekezdésében foglalt anyagi jogi előfeltétele, felperes hivatkozása szerint azonban a döntéséket az alperesek jogellenes módon, telefaxon továbbították részére, megtagadták az alakszerű határozatok meghozatalát és azok szabályszerű kézbesítését.
A Legfelsőbb Bíróság végezetül megállapította, hogy a határozatoknak telefax útján történt közlése ennélfogva nem tekinthető szabályszerű kézbesítésnek, a kialakult és következetes ítélkezési gyakorlat szerint szabályszerű kézbesítés hiányában a fellebbezési határidő meg sem kezdődik. Ez azt is jelenti, hogy ilyen esetben nem tekinthető mulasztásnak, ha az ügyfél nem él a fellebbezés lehetőségével. Ehhez
- 7/8 -
képest - a Ptk. 349. §-ának (1) bekezdése alkalmazása szempontjából - a rendes jogorvoslati lehetőség igénybevételének elmaradása nem jelentheti a követelés érvényesítésének akadályát.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a kártérítési per megindításának nem előfeltétele a nem rendes jogorvoslati lehetősége kimerítése, egy konkrét eset kapcsán - amelyben alperesként az ügyben eljárt földhivatal szerepelt 1992-ben -, minősítette is az akkori elnevezéssel államigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatára irányuló eljárást mint nem rendes jogorvoslatot, azonban kimondta, hogy amennyiben ezt a fél megindította, ez idő előttivé teszi a kártérítési követelést, ha a károsodás a felülvizsgálati eljárás sikertelensége esetén következik be.[10]
A bírói gyakorlat egyöntetű abban a kérdésben, miszerint nincs helye a felelősség megállapításának, ha még rendelkezésre állnak közigazgatási jogorvoslati eljárások a kár elhárítására, azzal, hogy a Ptk. 349. §-a (1) bekezdésének alkalmazása szempontjából nem minősül rendes jogorvoslatnak a közigazgatási határozatok felülvizsgálatára irányuló per,[11] tehát az államigazgatási határozatok ellen nyitvaálló bírósági út igénybevétele nem vonható a rendes jogorvoslatok körébe. Az államigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatára különböző jogszabályok értelmében nyitvaálló bírósági út igénybevételének a rendes jogorvoslatok körébe való besorolása nagymértékben elhúzná az eljárást. Ilyen álláspont mellett ugyanis az államigazgatási határozatnak a bíróság általi sikertelen felülvizsgálata után is helye lehetne a kártérítés iránti pernek. Ez jogpolitikai szempontból is helytelen volna, mert az államigazgatási per sem vezethet más eredményre, mint a kártérítési per. Ha tehát jogszabály az államigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatát is lehetővé teszi, a károsult - választása szerint - pert indíthat vagy a határozat hatályon kívül helyezése iránt vagy kártérítés iránt. Ha azonban a károsult államigazgatási pert indított, és abban pervesztes lett, ugyanazon az alapon kártérítés iránt már nem indíthat sikeresen újabb pert. Ezzel kapcsolatban meg kívánjuk jegyezni, hogy a fent hivatkozott álláspont átalakulóban van, az új Ptk. megalkotása tárgyában készült új koncepciók szerint a rendszerváltás után a közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálata általánossá vált, és ilyen körülmények között a közigazgatási per rendes jogorvoslatnak minősül.[12]
A témával kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság is kifejtette álláspontját,[13] miszerint sem elméleti, sem gyakorlati indokai nincsenek annak, hogy a kárfelelősség megállapítása szempontjából a közigazgatási határozat felülvizsgálata iránti eljárást is rendes jogorvoslatnak tekintsük.[14] Fentieken túlmenően a kár bekövetkezte államigazgatási tevékenység kapcsán - tehát a közhatalom gyakorlása során kifejtett szervező, intézkedő tevékenységgel, illetőleg ennek elmulasztásával (tehát a felelősséget nem csak aktív, de passzív magatartás is megalapozhatja) - kell, hogy keletkezzen, nem elégséges, ha az államigazgatási szerv alkalmazottja okozza a kárt, a károkozásnak az államigazgatási szerv közhatalmi szerepével kapcsolatban kell lennie - e feltétel megítélését a bíróságok gyakorlata dolgozta ki.
A bírói gyakorlat kidolgozta tehát azon alapelvet, miszerint államigazgatási jogkörben okozott kárnak csak az államigazgatási jellegű, tehát a közhatalom gyakorlása során kifejtett szervező-intézkedő tevékenységgel, illetőleg ennek elmulasztásával okozott kárt lehet tekinteni. Szükséges hangsúlyozni tehát, hogy nem az eljáró szervnek, hanem magának a károkozó magatartásnak kell államigazgatási jellegűnek lennie. E körben tehát nem az eljáró szerv minősége, hanem a konkrét tevékenység alapján kell megállapítani, hogy államigazgatási tevékenységgel okozott kárról van-e szó - egymagában tehát az, hogy a kár államigazgatási tevékenységet kifejtő szerv alkalmazottjának, illetőleg tagjának ténykedése vagy mulasztása folytán keletkezett, még nem vezethet a Ptk. 349. §-ában foglalt rendelkezések alkalmazására.
Államigazgatási jogkörben okozott kárnak így csak azt a kárt lehet tekinteni, amelyet államigazgatási feladatot ellátó szerv alkalmazottja, illetőleg tagja államigazgatási jellegű, tehát a közhatalom gyakorlása során kifejtett szervező-intézkedő tevékenységgel, illetőleg ennek elmulasztásával okozott - de meghatározásra került negatív módon is az, hogy mi nem minősül államigazgatási jellegű tevékenységnek; itt azokról a tevékenységekről lehet szó, amelyek kapcsolatosak ugyan az államigazgatási szervek működésével, azonban nem az említett feladatoknak hatósági jogkörrel felruházott alkalmazottak útján való ellátását célozzák, hanem amelyek révén az államigazgatási szervek belső gazdasági és technikái jellegű szükségleteinek a kielégítése történik meg, illetőleg amelyek a műszaki jellegű intézkedések körébe tartoznak, vagy az állampolgárok szükségleteinek közvetlen kielégítése céljából az állam által fenntartott intézmények, vállalatok szolgáltatásainak az igénybevétele során elszenvedett károk - előzőekre példaként szolgálhatnak az alábbi esetek: az államigazgatási szervek elhelyezésére szolgáló épületek lépcsőjének, felvonójának, az ilyen épületek előtti gyalogjárónak nem kellő rendben tartásából, helyiségek, udvarok nem kellő kivilágításából keletkezett károk.[15]
Konkrét tevékenységi formát tekintve a jogalkalmazói gyakorlat megállapította, miszerint államigazgatási jogkörben okozottnak kell tekinteni azt a kárt is, amelyet a fegyveres testület őrszolgálatot teljesítő tagja a szolgálati feladatának teljesítése érdekében
- 8/9 -
kifejtett tevékenységgel okoz - tudniillik ha az őr a szolgálati feladatának teljesítése érdekében történt fegyverhasználattal okozta a kárt. Az említett esetben ugyanis a felelősség szempontjából az a tényállási elem lép döntő súllyal előtérbe, hogy a kárt államigazgatási jogkörben eljárva okozták. Fennállanak ezért azok az érdekek, amelyeknek a védelmében a törvényhozó szükségesnek látta a kártérítési felelősségnek az általánostól eltérő szabályozását. Azonban, ha az őrszolgálat ellátása közben, de nem a szolgálati feladatok teljesítése érdekében kifejtett tevékenységgel okozott kárt az őr, az ilyen kár nem minősül államigazgatási jogkörben okozott kárnak, ha tehát az őr nem a szolgálatából folyó feladatának ellátása érdekében kifejtett tevékenységgel okozta a kárt - vegyük példaképp azon esetet, amikor az őr őrhelyét elhagyva szórakozóhelyre ment, ahol verekedés közben másnak kárt okozott, az őrszolgálati helyen tréfálkozás közben véletlenül elsült a fegyvere, s valakit megsebesített.[16]
Más helyütt[17] is rögzítette a Legfelsőbb Bíróság az államigazgatási jellegű károkozás kritériumát, illetve azt, hogy a közhatalom gyakorlása során kifejtett szervező-intézkedő tevékenységgel szükségeltetik a kárt okozni, alkalmazott negatív meghatározást is; álláspontja szerint nem államigazgatási jellegűek azok a tevékenységek, amelyek kapcsolatosak ugyan az állami szervek működésével, de amelyek révén csak az államigazgatási szervek belső gazdasági és technikai jellegű szükségleteinek a kielégítése történik meg. Konkrét esetben a rendőrségi lőgyakorlatról volt szó, amelynek során okozott kárt nem minősítette államigazgatási jogkörben okozott kárnak a Legfelsőbb Bíróság.
A Ptk. 7. § (1) bekezdése szintén a bevezető rendelkezések között rögzíti, hogy a törvényben biztosított jogok védelme az állam minden szervének kötelessége. A Ptk. mai szabályozása szerint az állam, valamint az állami szervek - a vagyoni jogviszonyok alanyaként - jogi személyek,[18] további, a károkozással kapcsolatos rendelkezés pedig, hogy a kártérítési, megtérítési és kártalanítási kötelezettség (..) pedig az államot költségvetési fedezet hiányában vagy az e célra biztosított költségvetési fedezetet meghaladó mértékben is terheli[19] - ebből látható tehát, hogy az állam helytállási felelősségét is megalapozandó már rég léteznek ilyen jellegű jogszabályi alapok.
A közhatalmi jogkörben okozható károk tekintetében fentieken túlmenően a gyakorlat alapján elmondható - és a gyakorlatban számos problematikát felvető tényezők ezek -, hogy akkor áll meg a felelősség, ha egyrészt a kár a közhatalom gyakorlása következtében következett be, ami leggyakrabban a hatóságok részéről a jogszabályok alkalmazását, értelmezését jelenti, másrészt a károsodás bekövetkezte esetén nem az a kérdés, hogy van-e megengedő jogszabály, mert ebben az esetben kártalanításról lehetne szó, a kérdés az, hogy a károsodást okozó közhatalmi tevékenység jogszerű-e - jogellenesség hiányában ugyanis nincs kárfelelősség -, harmadrészt a kárt magát általában jogértelmezési, jogalkalmazási tévedés, hiba vagy ezekkel kapcsolatos mulasztás eredményezi, holott a kárfelelősséget csak jogellenes és egyben szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartás alapozza meg, negyedrészt a kártérítés speciális és általános feltételeinek fennállása, a jogellenesség bizonyítása is a felperest terheli.[20]
Érdekes kérdéseket vetettek fel a polgári törvénykönyv hatályba lépése előtt keletkezett károk esetei - amellett, hogy az idő előrehaladtával ezekkel egyre kisebb számban találkozhatunk -, de volt arra precedens, hogy azért minősítette megalapozatlannak a bíróság a keresetet, mert a felperes által hivatkozott károkozó magatartás - ebben az ügyben egy semmisnek nyilvánított ítélet alapján kitöltött börtönbüntetésről volt szó -, a Ptk. hatálybalépése előtt történt, így az államigazgatási jogkörben okozott kárral kapcsolatos felelősségi szabályok alkalmazására nem volt lehetőség.[21] Szerencsés helyzetet eredményezett ez esetben egy hézagpótló szabályozás, amely az ilyen, semmisnek tekintendő elítélésekkel érintett személyek kárpótlásáról rendelkezett.[22]
A bíróságok a jogállamiság megjelenésével már többet tesznek a puszta jogszolgáltatásnál. Korszakunkban az igazságszolgáltatás keretében gyakorolt jogalkalmazás igencsak összetett feladatot jelent - jogszabály-értelmezést, joghézagpótlást, ha még messzebbre merészkedünk, akár a kontinentális jogrendszerekre nem éppen szignifikánsan jellemző bíró alkotta jogot is. A történelmi változások Magyarország számára is az állam felelősségét megalapozó jogi szabályozást hoztak, a rendszerváltással és az Európai Unióhoz történt csatlakozással természetszerűleg folytatódott a tendencia.
A bírósági jogkörben okozott károkért való felelősség esetén a jogintézmény specialitását az adja, hogy az alapeljárásban alapvetően hierarchikus, közjogi jogviszonyban álló felek jogviszonya magánjogi kártérítési jogviszonnyá transzformálódik, amely a károkozás ténye által jön létre, és ahol a károsult és a károkozó jogilag egyenlő pozíciót tölt be.[23]
A bírósági jogkör fogalma alatt elsősorban a bírósági eljárások lefolytatásának a módja, időtar-
- 9/10 -
tama, pártatlansága, szakszerűsége értendő, ezen túlmenően azonban a bírósági jogkör fogalmához tartozik mindazon magatartás, cselekmény vagy mulasztás, ami akár a bírósági eljárás folyamán, akár azon kívül a bíróság képviseletében eljáró személy részéről hatósági tevékenységet érintő kérdésben megnyilvánul.[24] A bírósági jogkör ellátásához kapcsolódhat mindazon magatartás, cselekmény vagy mulasztás, ami akár a bírósági eljárás folyamán, vagy azon kívül - például a tárgyalási szünetben, panasznapon - a bíróságok képviseletében eljáró személy részéről hatósági tevékenységet érintő kérdésben megnyilvánul.[25]
Hatályos polgári törvénykönyvünk igencsak szűkszavú a bírósági jogkörben okozott károkért való felelősségre vonatkozóan,[26] nem megy messzebbre, minthogy rögzítse, az államigazgatási jogkörben okozott kárért való helytállási kötelezettségre alkotott rendelkezéseket kell e körben is alkalmazni.
Nagyjában-egészében elmondható, hogy 10 éve tendencia, hogy a bíróságok ellen indított perek több mint háromnegyed része ebben a körben értékelendő kártérítési követelés érvényesítésére irányult, a bíróság ellen keresetet benyújtók tehát 3:1 arányban káruk megfizetéséért fordulnak bírósághoz.
A bíróságok ellen indított kártérítési pereknek "kettős természete" van, minthogy ezek alapját már korábban megindult és jogerősen elbírált ügyek képezik, amelyek lehetnek polgári, büntető, közigazgatási vagy munkaügyi eljárások egyaránt.[27] Ez a jelen munkában feldolgozott bírósági gyakorlat által meghatározott irányvonalak mentén azonban nem jelentheti azt, hogy a bírósági jogkörben okozott kár megtérítése iránti per az alapeljárás jogerős befejezésének egy újabb jogorvoslati lehetősége.[28]
A bíróság alperes ellen indított perek számszakilag az utolsó években az alábbiak szerint alakultak.[29] 2002. év során a bíróságok perbennállásával 506 ügy volt folyamatban, amelyből 358 ügy eldöntése folyamatban maradt, 2003. évben regisztrált 561 perből 359 ügy eldöntése maradt folyamatban, 2004-ben 607 ügy volt folyamatban, amelyből 210 per fejeződött be jogerősen, míg 397 ügynek az eldöntése folyamatban maradt, 2005-ben pedig 621 ügy volt folyamatban, amelyből 207 fejeződött be jogerősen. 2006. évben a növekvő tendenciának megfelelően már 696 ügy volt folyamatban, melyből 442 elbírálás nyúlt át 2007. évre, amikoris 650 ügyből csak 234 fejeződött be jogerősen, a maradék 416 eljárás ez év feladata lesz.
A bíróságok ellen benyújtott keresetek száma tehát növekvő tendenciát mutat, amely valószínűsíthetően összefügg számos tényezővel, ezek között számba vehetjük e tanulmányomban feldolgozott bírósági hatáskör tágra nyitását is, íme néhány, a növekvő tendenciát jól mutató adat az elmúlt évekből: 2002. évben 210, 2003. évben 196, 2004. évben 234, 2005. évben 282, 2006. évben 312, míg végül 2007. év december 7. napjáig 223 új kereset érkezett a bíróságok ellen.
A keresetek túlnyomó többségét az ügyet elbíráló bíróságok nem találták meglapozottnak: a bíróságok pernyertességének aránya évekig 90% felett volt az utóbbi években, mígnem 2005. évtől már az arányszám a megindult perek 99%-át tette ki, jóllehet több jelentős perértékű eljárás még nem fejeződött be a statisztikák elkészültekor.[30]
A felperesi pernyertesség kis számának okait kutatva egyik lehetséges magyarázat az, hogy a közhatalmi jogkörben okozott kár megtérítése iránti perek egy részét azért indítják, mert a pervesztes fél az egyedi ügyében korábban hozott jogerős döntésbe nem tud belenyugodni, annak tartalmát vitatja.[31]
A Legfelsőbb Bíróság ítélkezési gyakorlata azonban teljes mértékben egyöntetű abban a kérdésben, miszerint az egyedi ügyben hozott jogerős döntés tartalmi vitatása nem alapozza meg az ügyben eljárt bíróság kárfelelősségét, mutatja ezt azon döntés is, amely deklarálja, hogy a bírói vagy ügyész jogkörben okozott kárnak a Ptk. 349. § (1) bekezdésében foglalt szabályai nem vehetők igénybe a korábban hozott határozatok ellen irányuló újabb jogorvoslati eszközként. A Legfelsőbb Bíróság kiemeli, miszerint önmagában még a határozat esetleges megalapozatlansága sem vonhatja maga után a kár megtérítésének kötelezettségét.[32]
A keresetek jogalapja igencsak alapvető szerepet tölt be a kárigények érvényesítése körében, tudniillik ahhoz, "hogy ilyen kártérítő kötelem valaki terhére keletkezzék, természetesen mindig valamely jogalap, kauza fennforgása szükséges. Enélkül a kár azt terheli, akit ért. Ezt (és csak ezt) fejezi ki az ismert regula: casum sentit dominus - ami egyúttal azt is jelenti, hogy adott esetben a károsult feladata annak a kau-zának, melynek alapján kártérítést követel, felhívása és bizonyítása."[33]
A keresetek jogalapjáról általánosságban első ízben azt fontos leszögeznünk, hogy azok mindig konkrét jogszabályon kell, hogy alapuljanak, a kereshetőség nem lehet parttalan - ezért nem lehet nemzetközi egyezményekre vagy az Alkotmányra hivatkozni - a felperesnek mindig egzakt jogi alapot kell teremtenie kereseti jogalapként. A keresetek jogalapjait számba véve valóban igencsak tarka kép tárul elénk. Felperesek hivatkoznak a bíróság el-
- 10/11 -
fogultságára, a jegyzőkönyv hiányosságaira, téves idézésre vagy a bizonyítási indítvány mellőzésére, de a polgári peres és nemperes - főleg cégbírósági és végrehajtási - ügyekre vonatkozó perindítási okok is igencsak gyakoriak.
Sok esetben úgy találják a felperesek, hogy az eljárás időtartama túlságosan elhúzódott és a felperes emiatt nem jutott hozzá követeléséhez, vagy a bíróság elfogult volt, a jegyzőkönyvvezetés hiányosan történt, a peres felek idézése téves volt, avagy a felek bizonyítási indítványát a bíróság indokolatlanul mellőzte. A felperesek hivatkoztak továbbá eljárási hibák miatt személyiségi jogaik megsértésére vagy arra, hogy a bíróság nem döntött a biztosítási intézkedés iránti kérelem tárgyában és ezáltal a követelés véglegesen behajthatatlanná vált, illetőleg arra, hogy az elhúzódó peres eljárás időtartama alatt az adós cég fizetésképtelen lett és emiatt a felperes a hitelezői követeléshez nem juthatott hozzá.
A büntetőeljárással kapcsolatos perindítási okok között találunk olyat, amely a büntetőbíróság a bizonyítékok helytelen mérlegelésére, a jogszabály téves alkalmazására hivatkozik, de létezik olyan is, amely a felperes felmentését követően a megromlott társadalmi helyzetére, erkölcsi megítélésére, sőt egy kedvezőbb munkalehetőségtől való elesésre is alapította a kárkövetelést, de tipikusnak mondható a "túlülés" miatt indított kereset is - ekörben volt példa vagyoni és nemvagyoni kártérítések követelésére is, a bírói gyakorlat ebben a kérdésben pedig egyre megengedőbb; a nem vagyoni kár fennállását a bíróság általában ténylegesen kimutatható kár hiányában is megállapítja, pusztán a személyes szabadság hosszabb időtartamú, jogellenes korlátozásának ténye alapján. A büntetőeljárásokban felmentett károsultak sokszor egy eljárásban kérik a kár megtérítését és büntető eljárásjog rendelkezései alapján járó kártalanítást is, az OIT elnökének 2005. évi parlamenti tájékoztatója meg is állapítja, miszerint ezekben az ügyekben tapasztalható az is, hogy a bűncselekmény vádja alól felmentett felperesek nincsenek tisztában az elrendelt előzetes letartóztatás vagy a jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetés következményeként igényelhető kártérítésre és kártalanításra vonatkozó jogszabályokkal és a két jogintézmény közti alapvető különbségekkel, majd külön említést tesz a bűnjelek kezelésével kapcsolatos mulasztásokról, amikoris a felperesek a helytelen tárolás következtében keletkezett kár összegét követelik.
A kereseti kérelmekben megfogalmazott jogalapok közül az első helyen az ezzel homlokegyenest eltérő bírói gyakorlat[34] ellenére azok állnak, amelyek a korábban meghozott jogerős ítélet tartalmát teszik újból vitássá, ezzel akarják elérni a számukra sikertelen perben született jogerős döntés ismételt felülvizsgálatát. Láthatjuk tehát, hogy továbbra is jellemző, hogy a keresetek jelentős hányada tulajdonképpen a jogerősen elbírált alapügy felülvizsgálatára irányul, mintegy új jogorvoslati fórumnak tekintve az említett eljárást - az utolsó statisztika adatai[35] alapján megállapítható, hogy ezek a perek az összes eljárás mintegy 80%-át teszik ki, míg a személyiségi jog megsértése okán indított perek 5%-ot, a tűrésre kötelezés iránti perek 4%-ot, a büntetőeljárásra és az elhúzódó eljárásra alapított követelések 3-3%-ot tesznek ki., továbbá 1%-os arányban jelennek meg a munkaügyi és a munkáltatói kölcsön visszafizetése iránti perek, a bűnjelkezelésből eredő és az összbüntetéssel okozott kártérítés iránti perek, és mintegy fél százaléknyi arányt adnak a végrehajtási igényperek és a végrehajtás megszüntetése iránti perek.
A bíróságok ellen indított kártérítési perek esetében a pertárgyértékek kirívóan magas értékeket mutatnak egyéb vagyoni perekhez viszonyítva. Ezen jelenséggel kapcsolatban fontos kiemelni, hogy az illetékekről szóló törvényünk vonatkozó szabályozása értelmében[37] ezek a perek tárgyi illeték feljegyzési jog alá esnek, azaz a felpereseknek nem kell leróniuk a keresetlevél benyújtásakor az illetéket, hanem a per befejezésekor a bíróság döntése alapján a pervesztes fél lesz köteles azt megfizetni - ez pedig szinte felszólítás a perlekedő kedvű felperesek számára, hogy a "nyomaték kedvéért" szembetűnően magas kártérítést követeljenek - ennek tükrében kell hát szemlélnünk az alább felsorolt adatokat.
A 2002. év során folyamatban volt perekben megjelölt kártérítési követelés összege 62,4 milliárd Ft, amelyből - természetesen csak az év során jogerősen befejezett ügyeket tudjuk itt tekinteni, így a két összeg nem tekinthető arányszámnak - a bíróságoknak pervesztességük miatt csupán 2 ügyben kellett összesen 58 477 Ft-ot megtéríteniük. 2003. évben a keresetekben megjelölt követelések összege 108 milliárd forint volt, míg a bíróságoknak a pervesztességek miatt összesen 7 ügyben 6 430 306 forintot kellett megfizetniük, 2004-ben a követelések összege 9 milliárd forint volt, ezzel szemben a bíróságokat a pervesztességük miatt (összesen 9 ügyben) mintegy 6,5 millió forintra marasztalták. A 2005. év statisztikája: a követelések összege 9 milliárd forint volt, míg a bíróságoknak pervesztességük miatt 7 ügyben 2,5 millió forintot kellett megtéríteniük.
Végezetül tekintsük az elmúlt két év adatait ebből a szempontból; a 2006. évben a perelt összeg elérte a 16 milliárd forintot, majd a 2007. évben túlhaladta ezt az összeget is - ez mintegy 16, 071 milliárd forintot jelent -, míg a bíróságoknak a jogerős ítéletek
- 11/12 -
alapján 2006-ban 10 ügyben 2,4 millió forintot, míg 2007. évben rekordnak számító összeget kellett a bíróságoknak megfizetniük: 17 ügyben összesen 24 millió forintot.
A pert a megyei, illetőleg a fővárosi bíróság ellen kell megindítania a felperesnek, aki lehet természetes, illetve jogi személy, vagy jogi személyiség nélküli gazdálkodó szervezet. Az alperesi pozíciót indokolja, hogy a helyi és a munkaügyi bíróság perbeli jogképességgel nem rendelkezik, így amennyiben a kárt a helyi vagy a munkaügyi bíróság okozza, az illetékes megyei (fővárosi) bíróság perelhető.[38] Viszonylag gyakran fordul elő, hogy a felperesek a bíró ellen vagy a bíróság mellett az eljáró bíró, bírák ellen is indítanak kártérítési pert. Abban az esetben, ha a felperesek a kártérítési követelésüket arra alapítják, hogy a bíró az ítélkezési tevékenysége ellátása során okozta a kárukat, az alkalmazotti felelősség szabályai alapján a bíróság perelhető.
Más kérdés, hogy ha a felperesek ragaszkodnak ahhoz, hogy alperesként a bíró álljon perben, akkor az ítéletet a bíróval szemben kell meghozni - tartalmilag a kereset elutasításával. E problematikát illetően a Legfelsőbb Bíróság az új Ptk. szövegtervezetéhez fűzött észrevételei körében kifejtette azon álláspontját, miszerint azokban az esetekben, amikor a felperesek nem csak az eljáró bíróságot, de a bírákat is perelik, nincs olyan törvényi rendelkezés - és a Ptk. 348-349. §-ai nem tekinthetők ilyennek - amely eljárásjogi szempontból rögzítené azt, hogy ki lehet ezeknek a pereknek az alperese, ezért a bírák elleni kereseteket nem lehet idézés kibocsátása nélkül elutasítani, csak érdemi vizsgálat utáni ítélettel[39] - ezzel is indokolja javaslatát, hogy anyagi jogi és eljárási jogi szempontból is egyértelműen kell szabályozni az alperesi pozíciót illetően.
Amennyiben a felperesek személyhez fűződő jogaik megsértése címén a Ptk. 84. § (1) bekezdése a)-d) pontjaiban meghatározott igényeket érvényesítenek, úgy a keresetet a bíróval szemben is előterjeszthetik.[40] A Ptk. 84. § (1) bekezdés e) pontja szerinti kártérítés azonban ez esetben is csak a bírósággal szemben érvényesíthető.
A bíróság marasztalása esetén a bírónak a bírósággal szembeni kártérítési felelőssége a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény rendelkezésein alapul, amely előírja, hogy a bíró a szolgálati viszonyából eredő kötelezettségének szándékos vagy súlyosan gondatlan megszegésével a munkáltatónak okozott kárért anyagi felelősséggel tartozik, amely felelősség a bíró háromhavi illetménye erejéig áll fenn, ha a kárt súlyosan gondatlan magatartásával okozta, szándékos károkozás esetén a bíró a teljes kárösszegért felel.[41] A bíróságok perbeli képviselete kapcsán el kell mondani, hogy a megyei bíróság jogi személy, amelyet az elnök vezet,[42] így a megyei bíróság elnöke mint törvényes képviselő[43] a bíróságok képviseletében maga is eljárhat, vagy a képviselet ellátásával ügyvédet vagy ügyvédi irodát bízhat meg, de sor kerülhet akár arra is, hogy jogtanácsost alkalmazzon munkajogviszony keretében, avagy a bíróság valamely ügyintéző alkalmazottját bízza meg a jogi képviselettel.[44] Leggyakoribb azonban az az eset, amikoris a bíróságok jogi képviseletét az Országos Igazságszolgáltatási Tanács látja el, ahogy ez az OIT jogköre és fő feladatainak körében törvényileg is rögzítést nyert.[45] A pártatlanság elvének érvényesülése érdekében az ügyet nem bírálhatja el az a bíróság, amely ellen keresetet terjesztettek elő, ekkor a Pp. kijelölési szabályait kell alkalmazni.[46]
A Legfelsőbb Bíróság azonban az új Ptk. tervezetére tett észrevételei között a témát illetően hangsúlyozta, tekintettel arra, hogy az ilyen perekben a bíróság bírálja el a bírósággal mint alperessel szembeni kárigényt, sérül "az elfogulatlan, pártatlan elbírálás látszata",[47] ezen pedig nyilvánvalóan csak úgy lehet segíteni, ha nem a bíróságokat terheli a kárfelelősség.[48] Nem elegendő továbbá a Legfelsőbb Bíróság szerint a Magyar Állam mint a felelősség alanya anyagi jogi rögzítése, de kívánatos, hogy eljárásjogilag is rendezésre kerüljön, hogy ki ellen kell megindítani az eljárást, ekképpen szövegavaslata az alábbi: "A bírósági jogkörben okozott kártérítésre irányuló pereket a Magyar Állam alperes ellen kell megindítani."
A Ptk. szabályozási hiányosságait ellensúlyozandó a bírói gyakorlaton volt a sor, hogy kitöltse normatív tartalommal az ilyen károkozások kapcsán alkalmazandó szabályozást, és ezzel iránymutatást adjon a bíróságok és más jogalkalmazók számára. Elsősorban fontos hangsúlyozni, hogy a kártérítési per nem vehető igényben újabb perorvoslatként, még a határozat esetleges megalapozatlansága sem vonhatja maga után önmagában a kár megtérítésének kötelezettségét.[49] Más ítéletek kapcsán[50] kikristályosodott azon elvi tétel, mely szerint a kereseti követelés alapjául nem szolgálhat az, hogy az alapügyben eljárt bíróságok a jogszabályok helytelen alkalmazásával törvénysértést követtek el - mivel a
- 12/13 -
jogerős ítélet anyagi jogereje[51] azt jelenti, hogy a bíróságok a keresettel érvényesített jogot véglegesen elbírálták, továbbá, ha a bíróság az ügy érdemében határoz, úgy az a döntés minden más szervre kötelező lesz.[52] Ekképpen ha a fél kártérítési követelése alapjául a jogerős bírói ítélet tartalmát jelöli meg - a kártérítési per bírósága egyébiránt sem állapíthatná meg a döntés jogellenességét, így kizárt, hogy a fél jogvitájában keletkezett jogerős ítélet tartalma a bíróság kártérítési felelősségét eredményezze.
A bírósági jogkörben okozott kár érvényesítésének feltételei között határozza meg a Legfelsőbb Bíróság a bíróság kirívó jogi tévedését és egyúttal károkozó magatartását - egyedi ügyben -, amelyben mintegy 800 milliós kártérítési igényről kellett döntést hoznia az eljárt bíróságnak. Ebben az ügyben megállapítást nyert ugyan, hogy a tévedés kirívóan súlyos volt, ezért a kártérítési igény megalapozott, mégsem foghatott helyt a kárfelelősség, ti. a bíróság téves jogi álláspontját fel nem ismerve az eljárás folytatásának érdekében egy találmánybitorlás megállapítása iránti perben a felperes lemondott szabadalmáról. Ezen jognyilatkozatot nem tette volna meg, ha a bíróság nem téved a vonatkozó jogszabály értelmezését illetően,[53] azonban az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában kifejtett jogi tévedés arra indította, hogy ezen lemondó nyilatkozatot megtegye. Azonban a lemondásra azelőtt került sor, hogy az elsőfokú ítélet ellen rendelkezésre álló rendes jogorvoslati lehetőségeket kimerítette volna - megtehette volna a szabadalomról való lemondást a fellebbezés eredménytelensége esetén is - mivel nem ezt tette, nem várta be a másodfokú döntést, így maga rendelkezett úgy szabadalmával, hogy ennek következtében kár érhette - noha az elsőfokú bíróság tévedése a másodfokú eljárásban kiküszöbölhető lett volna.[54]
A bírói gyakorlat elvi éllel mutatott rá arra, hogy a jogalkalmazási-jogértelmezési tévedések és eljárási szabálysértések a felróhatóság körén kívül esnek, felróhatóság hiányában viszont nem állapítható meg kárfelelősség. A Legfelsőbb Bíróság az iménti elvi tételt kimondó ítéletében azt is kiemelte, miszerint ha a mérlegelés során netán történt is volna tévedés, a kellő gondossággal végzett bírói munka mellett a felróható magatartás nem mutatható ki.[55]
Azonban azokban az esetekben, amelyekben a kártérítési igényt arra hivatkozással terjesztik elő, hogy a bíróság jogértelmezési tévedést követett el, rámutatott: nem lehet szó a felróhatóság körén kívül eső téves jogalkalmazásról, ha a jogszabály rendelkezése teljesen és nyilvánvalóan egyértelmű, a ténymegállapítás és a döntés pedig nem mérlegelés eredménye.[56] Amennyiben a jogalkalmazó szerv a jogszabály egyértelmű, több értelmezési lehetőséget nem engedő rendelkezését hagyja figyelmen kívül, menthető jogalkalmazási tévedésről nem lehet szó[57] - mondja ki a bírói gyakorlat egy olyan konkrét eset kapcsán, amely során egy ingatlanra történt perfeljegyzéssel okozott kárt a bíróság a tulajdonosnak. Az alapperben történt perfeljegyzést az akkor hatályos jogszabályok alapján a földhivatalnak meg kellett volna tagadnia - ennek okaira nem térünk ki, itt ugyanis a tulajdonosok változása az a tényező, amely a helyzetet bonyolulttá tette, az elvi tétel ezt a kérdést nem érinti.
Az ítélet megállapította, hogy a perfeljegyzés iránti kérelem előkészítése során a bíróság a vonatkozó jogszabályok alapján járt el, a hibát csak akkor követte el, amikor a perfeljegyzést elrendelő földhivatali határozattal egyidejűleg megküldött tulajdonilap-másolatra figyelemmel, amelyből már megállapítható volt, hogy az ingatlan tulajdonosa már nem az, akit annak vélt, a perfeljegyzés törlése iránt nem intézkedett. Ez azonban nem minősül olyan nyilvánvaló és kirívó jogsértésnek - mondja a bírósági határozat -, ami az alperesnek a Ptk. 349. §-ának (1) bekezdésén alapuló kártérítési felelősségét kiváltaná.
A károsult természetesen azzal érvelt, hogy az alperes jogellenesen járt el, amikor a per feljegyzéséről az erre irányuló kérelem előterjesztésekor fennálló jogi helyzetet tükröző tulajdoni lap másolatának csatolása nélkül intézkedett, és akkor is, amikor a perfeljegyzést elrendelő földhivatali határozattal együtt részére megküldött tulajdonilap-másolat adataira figyelemmel a perfeljegyzést haladéktalanul nem törölte, ezért egy bizonyos foglalót kétszeresen volt köteles felperes visszafizetni, és a perbeli ingatlan eladásának teljesíthetőségében bízva másik ingatlan vételére kötött előszerződés biztosítására általa adott foglalót is elvesztette - ebben állt tulajdonképpeni kára. Az alperesi jogellenes magatartás és a kár között az okozati összefüggés is kétségtelenül fennáll.
Az alperes bíróság arra hivatkozott, hogy a felperes az adásvételi előszerződések megkötésénél nem járt el kellő körültekintéssel, amikor egy adott, bizonytalan jogi helyzet ismeretében kötötte meg a felperes a szerződéseket, s azokat kirívóan magas összegű foglalóval biztosította, ezért, ha valóban jogellenes és felróható magatartást is tanúsított volna, a kártérítési felelősségét a felperes felelőtlen kötelezettségvállalása miatt nem lehetne megállapítani, tévedését nem lehetne felróható jogalkalmazási hibának tekinteni.
A Legfelsőbb Bíróság végül olyan tartalmú döntést hozott, amely szerint ha a jogalkalmazó szerv a jogszabály egyértelmű, több értelmezési lehetőséget nem engedő rendelkezését hagyja figyelmen kívül, menthető jogalkalmazási tévedésről nem lehet szó, a vonatkozó jogszabályok rendelkezésiből tudni-
- 13/14 -
illik félreérthetetlenül következik, hogy bármely jog vagy tény bejegyzésének illetve feljegyzésének csak az ingatlan nyilvántartott tulajdonosával szemben lehet helye, a perfeljegyzés elintézéséhez a kérelem benyújtásakor fennálló jogállapotot tükröző tulajdonilap-másolat csatolását kellett volna megkívánnia a bíróságnak, a perfeljegyzést elrendelő határozat mellékleteként megküldött tulajdonilap-másolat - amelyből kitűnt, hogy az ingatlannak nem a feljegyzendő per alperese a tulajdonosa, hanem a felperes - kézhezvételét követően pedig haladéktalanul intézkednie kellett volna a jogellenes perfeljegyzés törlése iránt. Tekintettel arra, hogy a bíróság mindezt elmulasztotta; a perfeljegyzés így nem jogértelmezési tévedés, hanem e mulasztás következményeként történt meg, ekképpen a bíróság a perfeljegyzés elrendelésénél és a törlés elmulasztásánál is jogellenes és felróható magatartást tanúsított.
A kárfelelősséget megalapozó négy elem tehát ebben az esetben adott a Legfelsőbb Bíróság szerint, a kár megtérítésére mégsem kötelezte az alperes bíróságot, mert a felperes nem tett eleget a Ptk. 340. §-ának (1) bekezdésében foglaltaknak,[58] így a Ptk. szerint nem kell a kárt megtéríteni.[59] A foglalóra vonatkozó jogi szabályozás[60] és a felperes által kötött szerződések összeolvasásából adódóan pedig nem következne természetszerűleg felperes kára, hiszen a felperes által kötött előszerződések is azt tartalmazzák, hogy a foglaló kikötésével járó jogkövetkezmények csak akkor alkalmazhatók, ha a szerződés teljesítésére valamelyik fél "hibájából nem kerül sor".
A perfeljegyzés ténye az ingatlan-nyilvántartásban a végleges szerződés megkötésére az előszerződésekben kikötött határidő leteltekor nem a felperes felróható, szerződésszegő magatartása miatt állt fenn, hanem az eljárt hatóságok jogellenes és felróható magatartása miatt, a felperest így nem terhelte az a kötelezettség, hogy a kapott foglalót kétszeresen adja vissza, s megvolt az a joga is, hogy az adott foglalót visszakövetelje. A felperes ezzel ellentétesen, jogi kötelezettség hiányában cselekedett, így az ebből eredő veszteségeit maga köteles viselni.[61] Adott esetben hangsúlyozta a Legfelsőbb Bíróság azon elvi tételt is, mely szerint a jogszabály eltérő értelmezése egymagában jogellenes és felróható magatartást nem valósít meg, ezért a téves jogszabály-értelmezésen alapuló határozat meghozatala a hatóság alkalmazottja vétkességének megállapításához nem elegendő. Erre csak a nyilvánvaló és kirívó jogsértés esetén van jogi lehetőség.[62]
Akár a bírói függetlenség alkotmányos alapelvének kereteit is feszegeti a bizonyítékok téves mérlegelésének kérdése. Adott ügyben[63] előfordult, hogy a kártérítési perben a felperes arra hivatkozott, hogy a felperessel szemben korábban lefolytatott büntetőeljárásban a bíróság szakszerűtlenül értékelte a bizonyítékokat, valamint nem adott helyt a pszichológus szakértő bevezetése iránti indítványának, és ezért hozott megalapozatlanul és törvénysértően őt elmarasztaló ítéletet. A bíróság ugyanis a megismételt eljárásban a megismételt bizonyítási eljárás során más következtetésre jutott, ám önmagában az a körülmény, hogy a bíróság határozata utóbb tévesnek bizonyult, nem vezethet annak megállapítására, hogy a bíró vétkes magatartást tanúsított, így felróhatóság hiányáéban a kártérítési felelősség nem foghat helyt. Mindezekre figyelemmel a felperes keresete akkor lenne alapos, ha megállapítható lenne, hogy a bűnösségét kimondó ítéleti döntés felróható okok miatt a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen mérlegelésén alapult[64] - ám jelen esetben a másodfokú eljárásban a sértett visszavonta a vallomását, és bár az új eljárásban megint terhelő vallomást tett, szavahihetősége megdőlt, így az új eljárásban már nem ugyanaz a bizonyítási anyag volt a mérlegelés tárgya. Volt példa olyan esetre is, amikor a felperes azon az alapon indított pert a Legfelsőbb Bíróság ellen, hogy egy perben olyan bírói kioktatást kapott, mely szerint igényét a magánszemélyek helyett eshetőleg az állammal szemben érvényesítheti, de ezen per utóbb sikertelenül zárult. A károsult úgy vélte, hogy alperes bíróság jogellenesen és felróhatóan járt el, amikor ilyen tartalmú kioktatást adott. A másodfokú eljárásban még nyelvész szakértő bevonására is sor került arra nézve, vajon a tájékoztatás értelmezhető volt-e perindításra vonatkozó kifejezett felhívásként vagy sem.
Végezetül a Legfelsőbb Bíróság rámutatott arra, hogy téves a felperes azon álláspontja, miszerint a kioktatás azt jelentette volna, hogy az állammal szembeni igény alapos, annak tartalma mindössze annyi volt, hogy az adott perben nem volt elbírálható egy jogviszony, az egy másik - az állam ellen indítandó vagy indítható - perben lenne elbírálható. Elvi tételként megállapításra került, hogy a kitanítás soha nem jelent, de nem is jelenthet érdemi állásfoglalást az igény alaposságát illetően, ez ugyanis praejudikációt valósítana meg.[65]
Alkotmányunk átfogó módosítását hozó 1989. évi XXXI. törvény 34. §-a bevezette a hatályos Alkotmány 57. §-ában foglalt alkotmányos alapelvet, amely szerint a Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított füg-
- 14/15 -
getlen és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.
Az 1997. évi LIX. Alkotmánymódosító törvényünk az 57. § (3) bekezdését egy újabb rendelkezéssel egészítette ki 1997. július 30-i hatállyal - eszerint a jogorvoslathoz való alkotmányos jogunk rögzítése kapcsán az Alkotmány azt mondja ki, hogy a jogorvoslati jogot a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan kizárólag minősített többséggel elfogadott törvény korlátozhatja - ez az első alkotmányi rendelkezés, amely a jogviták ésszerű időn belül történő befejezésének szempontját értékeli.
A Pp. 2. § (1) bekezdése a bíróság feladatát akként határozza meg, miszerint a bíróságnak az a feladata, hogy - összhangban a Pp. általános célkitűzését kimondó 1. §-ban foglaltakkal - a feleknek a jogviták elbírálásához, a perek tisztességes lefolytatásához és időn belül történő befejezéséhez való jogát érvényesítse - ez a rendelkezés 2000. január 1. napja óta van hatályban. A jogszabályi rendelkezés további bekezdései részletezik a per befejezésének ésszerű időtartamának megállapítása során irányadó szempontokat, úgyis mint a jogvita tárgyát és természetét, valamint az eljárás lefolytatásának egyedi körülményeit. A per időtartamának alakulását, illetőleg azt, hogy az elhúzódottnak tekinthető, avagy még ésszerű időn belül fejeződött-e be egy jogvita jogerősen, összetett dolog megállapítani, azt befolyásolhatja a jogvita jellege, összetettsége - hogy egy vagy több kereseti kérelem, illetve viszontkereset vagy beszámítási kifogás tárgyában kell-e dönteni -, bizonyítási eszközök mibenléte, azok eredményessége, kivitelezhetősége, és időigényessége, a feleknek jóhiszemű vagy rosszhiszemű pervitele.
E körben tény, hogy jelenleg a bíróságok felróható közrehatásának hiányában a vétkességi alapú felelősség fennállása esetén a fenti kereseti kérelmek zömmel alaptalannak bizonyultak.[66] A törvényhely tartalmazza azon szabályt is, miszerint nem hivatkozhat a per ésszerű időn belül történő befejezésének követelményére az a fél, aki magatartásával, illetve mulasztásával a per elhúzódásához maga is hozzájárult.
Az Országos Ítélőtábla székhelyének és illetékességi területének megállapításáról, valamint az igazságszolgáltatás működését érintő egyes törvények módosításáról szóló 1999. évi CX. törvény módosította a Pp. 2. § (3) bekezdését, az ekkor[67] hatályba lépett módosítások értelmében méltányos elégtételt biztosító kártérítésre tarthat igényt az alapvető jogait ért sérelemre hivatkozással az, akinek a jogvita elbírálásához, a perek tisztességes lefolytatásához és ésszerű időn belül történő befejezéséhez való jogát az eljárások során megsértették. Az igény elbírálása során a bíróság soron kívül jár el. A kártérítés megállapítását nem zárja ki, ha a bíróság nevében eljárt személynek az okozott jogsérelem közvetlenül nem volt felróható. A fenti tartalmú szabályozás, a rendelkezések szigorítása motivációja lehet, hogy a kártérítési követelések érvényesíthetőségének széles körű jogi lehetőségeinek megteremtése eredményeképpen csökken a Strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához való fordulás eseteinek száma.
Az ismertetett felelősségi formula tehát a felróhatóságtól független felelősséget hozott létre, ez ellentmondásokhoz vezethet a jogalkalmazás során, hiszen a Ptk. szabályozása biztosítja az exculpátiós lehetőséget. De lényeges különbséget láthatunk abban is, hogy a Ptk. 349. § (1) bekezdése az igényérvényesítés feltételeként köti ki a rendes jogorvoslati lehetőség igénybevételét, a Pp. 2. § (3) bekezdése másképp fogalmaz,[68] és ebből a fogalmazásbeli különbözőségből természetszerűleg jelentésbeli különbözőség is adódik - a bíróságok károkozása tehát más államigazgatási jogkörben okozott kárért felelős szervekhez képest szigorúbb elbírálás alá esik.
A bíróságok ellen indított perek felperesei az eljárások elhúzódására már az ismertetett törvényi szabályozást megelőzően is hivatkoztak, akkor még kereseti követelésüket az 1976. évi 8. törvényi erejű rendelettel kihirdetett Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (a továbbiakban: PPJNE) 9. Cikkének 5. Pontjára,[69] vagy Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény és az ahhoz tartozó nyolc kiegészítő jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló 1993. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Római Egyezmény) 6. Cikkére[70] alapították. A Római Egyezmény 6. Cikke ugyanis rögzít olyan tartalmú rendelkezést, amelyre a bíróságok ellen benyújtott keresetekben lehetne tartalmilag hivatkozni, kifejezetten rögzíti ugyanis az ésszerű időn belüli tárgyaláshoz és határozathozatalhoz való jogot.
A Legfelsőbb Bíróság azonban több határozatában kimondta azt az alapelvet, miszerint sem a PPJNE, sem az Egyezmény, sem az Alkotmány rendelkezései nem teremtenek az igényérvényesítés számára közvetlen jogi alapot, ezért a keresetekben a hatályos Ptk. és Pp. szabályain kívül nincs mód másra hivatkozni.
Az OIT elnöke 2005. évi Parlamenti Tájékoztatójában kifejtette, hogy azon kártérítést igénylők esetében, akik keresetükben a PPJNE vagy a Római Egyezmény rendelkezéseire hivatkoztak, a jogalkotó által hagyott joghézagokat a bírói gyakorlat fogja kitölteni, az említett a jogszabályok ugyanis az államok közötti nemzetközi közjogi viszonyokban alapítják meg a Magyar Állam felelősségét, ezért az Egyezmény alapján a bírósággal szembeni igényt nem lehet
- 15/16 -
érvényesíteni, mert annak betartásáért a Magyar Állam vállal felelősséget, ezen perekben tehát az alperes bíróságok eleddig sikeresen hivatkoztak arra, hogy az Egyezmény a Magyar Állam felelősségét csupán az államok közötti nemzetközi közjogi viszonyokban alapozza meg, azt nem lehet kiterjesztő módon értelmezni a magánjogi jogviszonyokra. Érdekes kérdéseket vethet fel ebből a szempontból a bizonyítási indítványok mellőzésének kérdése és az ennek alapjául szolgáló mérlegelési jogkör terjedelme.
Sajnálatos peres gyakorlatként üti fel a fejét az a jelenség, hogy a bizonyítékokat mindennemű bírói felhívás ellenére csak "csepegtetve" tárják az eljáró bíróság elé, noha a Pp. kifejezetten rendelkezik a jóhiszemű pervitel körében arról, hogy a bíróság akár bizonyítás elrendelését mellőzni köteles, ha a bizonyítási indítványt a fél neki felróható okból elkésetten, vagy egyébként a jóhiszemű pervitellel össze nem egyeztethető módon terjeszti elő.[71]
Számos indoka lehet ennek a jelenségnek - indokolhatja perviteli negligencia, avagy ötletszerű képviselet, de lehet racionális oka is: a képviselet várja az ellenérdekű fél érvelését, illetőleg az ellenérdekű koncepció kibontakozását. Ezekben az esetekben állíthatja nehézség elé az eljáró bírót, hogy adjon-e helyt az eljárás korábbi szakaszában sokadszori felhívás ellenére sem indítványozott, és a jelen szakaszban előterjesztett bizonyítási indítványnak, ha a Pp. a mérlegelési jogkörrel megoldja a helyzetet. Ilyenkor fordul elő, hogy az ellenérdekű fél arra hivatkozik, hogy az indítványozó rosszhiszeműen jár el, és ezen hozzáállása a per elhúzódásához vezet - ilyen helyzetek főként a többször elhalasztott tárgyalásoknál figyelhetők meg. A bizonyítékok mérlegelése és esetlegesen egyes bizonyítási indítványok mellőzése tehát problematikus lehet kárfelelősség kontra bírói függetlenség szempontjából is.
Az új Polgári Törvénykönyv koncepciója és tematikája[72] szerint - a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség egyes esetei körében - az állam felelősségével kapcsolatban azt találjuk: "...indokolt volna a bírósági jogkörben okozott kárért való felelősséget külön, önálló felelősségi tényállásba foglalni, e szabályozásba bele kell foglalni a Pp. 2 §-a szerinti felróhatóságtól független felelősséget. Itt kell szabályozni a jogtalan letartóztatás vagy fogva tartás miatti kártérítési igényeket is. Általános felelősségkizáró szabályként kellene megállapítani, hogy az egyedi ügyekben hozott jogerős döntések tartalmi vitatása nem alapozza meg az állam kártérítési felelősségét. Ugyanakkor az uniós jogközelítésre is figyelemmel megfontolandó, nem kell-e a bírósági jogkörben okozott károkért való felelősség szabályait külön, önálló törvényi tényállásban megállapítani. Ennek egyik indoka a Pp. 2. §-ában foglalt - nyilvánvalóan nem eljárásjogi, hanem anyagi jogi - rendelkezés, amely a perek tisztességes lefolyásához és ésszerű időn belül történő befejezéséhez fűződő jogosultság megsértésével történt sérelemokozás esetére az állam felróhatóságtól független felelősségét mondja ki" - ehhez képest a későbbi szövegtervezetek más és más elvi alapokon álltak.
Az új Ptk.-tervezet kidolgozását feladatául tűző Kodifikációs Szerkesztőbizottság 2006. évben napvilágot látott törvényjavaslata tartalmazza a szankcionálandó tényállások között a perek időbeli elhúzódása esetét - a javaslathoz fűzött indokolás szerint ez uniós jogközelítés diktálta módosítás. Ez a szövegjavaslat a polgári perrendtartás hatályos rendelkezését[73] ágyazza az anyagi jogba, hiszen ami a perek ésszerű időn történő befejezéséhez való jog érvényesítésének kötelezettsége lévén anyagi jogi szabály, az tulajdonképpen dogmatikailag valójában az anyagi jogba tartozik.
A 2007. évi és az egy évvel később közzétett szövegjavaslatok is az ésszerű időtartam megállapításának változatlan szabályozása mellett a bíróság helyett már direkt módon az államot teszi meg a felelősség alanyának - "az állam méltányos elégtétel adására kötelezhető, ha a per tisztességes lefolytatásának és ésszerű időn belül történő befejezésének követelményét a bíróság megsértette". Azonban ez a változat nem veszi át a kimentés lehetőségének jogszabályi rendelkezését, az adott helyzetben általában elvárható magatartás tanúsítása esetén sem mentheti ki magát az állam.
Mindeközben a civil kódex előkészítését 2007 októberéig végzők 2007. év során szerkesztőbizottságot alakítottak és szakértői javaslatot készítettek az új vitatervezethez,[74] amely a bírósági jogkörben okozott károkért való helytállási kötelezettség alanyaként a bíróságokat jelöli meg és szintén beemeli a Ptk. szabályai közé a jelenleg eljárásjogunkban szabályozott anyagi jogi jellegű jogintézményt, a perek tisztességes lefolyásához és ésszerű időn belül történő befejezéséhez fűződő jogosultság megsértésével történt károkozás esetét. Ugyanakkor kifejezett nóvumként a bíróságoknak nem ad lehetőséget a felróhatósági alapú kimentésre, a szakértői javaslat megalkotói tehát e témában objektív alapokon álló felelősséget tartanak helyesnek, amely szerint a felróhatósági alapú kimentés azért nem alkalmazható, mert egyrészt a per ésszerű ideje tartamának meghatározásakor a bíróság magatartását értékelni kell. Így ha megállapíthatjuk azt, hogy a bíróság nem ésszerű időn belül fejezte be az eljárást, nem lehet arra hivatkozni, hogy adott esetben úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, másrészt a tisztességes eljáráshoz való jog biztosítása körében a bíróság felróhatósága nem értelmezhető.[75]
- 16/17 -
Az új Polgári Törvénykönyv előkészítési munkálatai még nem fejeződtek be, a jogalkotók várhatóan különös figyelmet szentelnek a nemzetközi joggyakorlatnak és számos idegen mintát, valamint a közel egy évtizedes kodifikátori munka eredményeit felhasználva alakítják ki az új polgári kódex rendelkezéseit, témánk szempontjából remélhetőleg megnyitva az utat a közhatalmi felelősség egységesebb és átgondoltabb szabályozása előtt.■
JEGYZETEK
[1] Sári János: A hatalommegosztás. Osiris Kiadó, Budapest 1995. 67. o.
[2] Kecskés László: Az állami immunitás burzsoá jogi felfogásának változásáról, Jogtudományi Közlöny 1981. 5. sz. 399. o.
[3] Kecskés: Perelhető-e az állam? Budapest 1987. 256. o.
[4] Kecskés László: Az állami kárfelelősség elméleti alapjainak kialakulása. In: Ünnepi kötet: Ivancsics Imre egyetemi docens, decan emeritus 70. születésnapjára (Szerk. Csefkó Ferenc) PTE ÁJK, Pécs 2008
[5] Kecskés László: Állami immunitás és kárfelelősség. Jogtudományi Közlöny 1988. 4. sz. 176. o.
[8] LB Pf. V. 20.237/1997. sz.
[9] BH 1999.458.
[10] BH 1992.172., LB Pf.III.20.672/1991. sz.
[11] PK 43.sz.
[12] Az új Ptk. tervezetét közel 10 éven át előkészítő Kodifikációs Szerkesztőbizottság szerint a PK. 42. sz. állásfoglalás elvi tétele törvényi tartalmú, ezért indokolt ennek törvénybe emelése, ugyanakkor PK 43. állásfoglalást - amely kimondja, hogy a Ptk. 349. §-a (1) bekezdésének alkalmazása szempontjából nem minősül rendes jogorvoslatnak a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatára irányuló eljárás - nem fogadja el, s teszi ezt azon indok alapján, miszerint a rendszerváltás után a közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálata általánossá vált, és ilyen körülmények között a közigazgatási per rendes jogorvoslatnak minősül.
[13] A Legfelsőbb Bíróság észrevételei az új Polgári Törvénykönyv tervezetére, http://www.lb.hu/tajekozt/uj_PTK_eszrevetelek.pdf
[14] Uo., ad 5:563, 73.o. http://www.lb.hu/tajekozt/uj_PTK_eszrevetelek.pdf
[15] PK. 42. a)
[16] PK. 42. b)
[17] BH 2000.261., LB. Pk. VIII.22.223/1998. sz.
[18] Ptk. 28. § (1) és (3)
[19] Ptk. 28. § (2)
[20] Gellérthegyi István - Uttó György: A közigazgatási szervek, a nyomozó hatóságok és a bíróságok kárfelelőssége 1996-2002. Közigazgatási Döntvénytár, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest 2003. Bevezetés 8. o.
[21] LB. Kf.I.25.016/1992.sz.
[22] 1990. évi XXVI. törvény és 1992. évi XXXII. törvény
[23] Az OIT elnökének tájékoztatója a bíróságok általános helyzetéről és az OIT igazgatási tevékenységéről 2006. január 1.-2006. december 31., 70. o.
[24] Az OIT elnökének tájékoztatója a bíróságok általános helyzetéről és az OIT igazgatási tevékenységéről 2002. január 1.-2002. december 31. 8./pontja
[25] Az OIT elnökének tájékoztatója a bíróságok általános helyzetéről és az OIT igazgatási tevékenységéről 2003. január 1.-2003. december 31. 8./ pontja
[26] Ptk. 349. § (1) és (3) bek.
[27] Az OIT elnökének tájékoztatója a bíróságok általános helyzetéről és az OIT igazgatási tevékenységéről 2003. január 1.-2003. december 31. 8./pontja
[28] LB. Pf. V.21.221/1993. sz
[29] Az ismertetett adatok forrásai az OIT elnökének tárgyévi parlamenti tájékoztatói
[30] Vö. az előző pontban elbírálásukban a következő évekre áthúzódó eljárások igen magas számával.
[31] Gellérthegyi István - Uttó György: i. m. 8. o.
[32] LB Pf.V.21.221/1993. sz.
[33] Szladits Károly: A magyar magánjog, Kötelmi jog általános része, Budapest, 1941, Grill Károly Könyvkiadó Vállalata, harmadik kötet, negyedik fejezet: 25. §. Kártérítés, 358. oldal
[34] A Legfelsőbb Bíróság a jelen munkában feldolgozott jogesetek kapcsán következetesen foglalt állást abban a kérdésben, hogy a kártérítési per nem teremthet egy további jogorvoslati fórumot, az egyik bíróság jogerős határozatát egy másik bíróság kártérítési kereset alapján sem bírálhatja felül.
[35] Az OIT elnökének tájékoztatója a bíróságok általános helyzetéről és az OIT igazgatási tevékenységéről 2007. január 1.-2007. december 31., 8./pontjában található adatok és statisztikák alapján
[36] Jelen fejezet számadatai az OIT statisztikái alapján lettek megadva.
[37] Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 62. § (1) bekezdésének g) pontja
[38] A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény 19. § (5) bekezdése, 20. § (3) bekezdése
[39] A Legfelsőbb Bíróság észrevételei az új Polgári Törvénykönyv tervezetére, ad 5:564, 74. o. http://www.lb.hu/tajekozt/uj_PTK_eszrevetelek.pdf
[40] LB Pf. V. 21.476/1995/5; LB Pfv. X. 22.391/1996/16.
[41] A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény 85. § (1) és (2) bek., valamint 86. §
[42] A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény 20. § (3) bek.
[43] Ptk. 29. § (3) bek.
[44] Pp. 67. § (1) bekezdés d) pont
[45] A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény 39. § j) pont
[46] Pp. 45. § (2) bek. alapján a kijelölés kérdésében a megyei bíróság határoz, ha az összeütközés a területén levő helyi bíróságok között merült fel, valamint ha a területén levő helyi bíróság kizárása esetén a területén levő másik helyi bíróság kijelölhető, illetőleg az előző esetkör alá nem tartozó esetekben az ítélőtábla határoz, ha az összeütközés a területén levő helyi, megyei, illetve munkaügyi bíróságok között merült fel, továbbá ha a területén levő helyi, megyei vagy munkaügyi bíróság kizárása esetén a területén levő másik helyi, megyei vagy munkaügyi bíróság kijelölhető. Minden egyéb esetben a Legfelsőbb Bíróság dönt.
[47] A Legfelsőbb Bíróság észrevételei az új Polgári Törvénykönyv tervezetére, ad 5:564, 74. o. http://www.lb.hu/tajekozt/uj_PTK_eszrevetelek.pdf
[48] A Legfelsőbb Bíróság kifejtett álláspontja szerint a bíróságokat fenntartó és működtető Magyar Államot terhelje a felelősség.
[49] LB. Pf. V.21.221/1993.sz.
[50] BH 1993.32., LB Pf.III.20.558/1992. sz.
[51] Pp. 229. § (1) bek.
[52] A bíróságokról szóló 1972. évi IV. törvény 5. § (1) bek.
[53] A találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1969. évi II. törvény 25. §
[54] BH 2007.85., LB Pfv. 21.241/2006. sz.
[55] LB Pf.III.21.068/1988.sz.
[56] BH. 2001.423.; BH. 2001.526.
[57] BH. 2003.236.
- 17/18 -
[58] "A károsult a kár elhárítása illetőleg csökkentése érdekében úgy köteles eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható."
[59] "Nem kell megtéríteni a kárnak azt a részét, amely abból származott, hogy a károsult e kötelezettségének nem tett eleget."
[60] Ptk. 275. § (1) bek.
[61] LB. Pfv. X. 20.886/2001. sz.
[62] BH. 1996.311.; LB Pf. V.20.705/1995.sz.
[63] LB Pf.III.20.685/1991.sz.
[64] BH. 1992.103.
[65] LB Pf. III.20.820/1991.sz
[66] Az OIT elnökének Tájékoztatója a bíróságok általános helyzetéről és az OIT igazgatási tevékenységéről 2002. január 1.-2002. december 31., 8./pont
[67] 2003. július 1. napján
[68] Pp. 2. § (3) bek. utolsó mondatrésze: " .. feltéve, hogy a sérelem jogorvoslati eljárásban nem orvosolható."
[69] "Annak a személynek, aki törvénytelen fogva tartás áldozata volt, kikényszeríthető joga van kártalanításra."
[70] Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában (...)."
[72] Megjelent a Magyar Közlöny 2002/15/II. számában
[73] Pp. 2. §
[74] Vékás Lajos: Szakértői Javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez. Complex, Budapest 2008
[75] Vékás Lajos: i. m. 1138-1139. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD-hallgató
Visszaugrás
