Még a XXI. században is gyakorta elgondolkodtatja a jogalkotót és a jogalkalmazókat az a felvetés, hogy vajon azon embertársaikat, akik nincsenek fizikai, mentális vagy értelmi képességeik teljes körű birtokában ugyanazok a jogok és kötelezettségek illetik-e meg, mint az "egészséges" állampolgárokat. Ezen kérdéskörből kiindulva kénytelenek vagyunk belátni, hogy a fogyatékkal élőket körülvevő, a társadalom minden szegmensét érintő dezinformáltság, általános elzárkózás, közömbösség - tömören fogalmazva - negatív hozzáállás valós, megoldásra váró probléma mind a jogalkotó, mind a hétköznapi ember számára.
A fogyatékkal élő állampolgárok cselekvőképességét a bíróságok gyakran korlátozzák, ugyanis az az általános törvényi felfogás, hogy a mentális zavar miatt ezen emberek egy része nem rendelkezik a döntéseik meghozatalához szükséges helyes belátási képességgel. Az effajta intézkedések kimondott célja az, hogy megóvják a védtelen jogalanyokat a kiszolgáltatottságtól, a rosszhiszemű személyektől, megvédjék őket attól, hogy akaratlanul súlyos kárt okozzanak maguknak vagy másoknak. Ennek következményeképpen a fogyatékkal élők gyakorta kerülnek cselekvőképességet részlegesen, illetve teljesen korlátozó gondnokság alá, és így súlyos jogi megszorítások alá.
A törvény[1] értelmében fogyatékos az a személy, aki tartósan vagy véglegesen olyan érzékszervi, kommunikációs, fizikai, értelmi vagy pszicho-szociális károsodással - illetve ezek bármilyen halmozódásával - él, amely a környezeti, társadalmi és egyéb jelentős akadályokkal kölcsönhatásban a hatékony és másokkal egyenlő társadalmi részvételt korlátozza vagy gátolja. A KSH felmérése szerint ez a meghatározás 490 578 magyar állampolgárt érint. Ennek a számnak majdnem a felét mozgássérültek teszik ki, mentálisan sérültként 46 265, értelmi fogyatékosként pedig 42 779 állampolgár szerepel.[2]
Meglátásom szerint a Ptk. új jogintézménye, a támogatott döntéshozatal az értelmi fogyatékkal élő személyekkel szemben tanúsított magatartásunk minőségi átrendeződésében is komoly jelentőséggel bírhat. Ez a minőségi változás végre utat nyithat a társadalmi egyenlőség felé ezen fogyatékos embertársaink számára.
A gondnokság alá helyezést azért tartható ma már elavultnak, mert úgy próbál meg védelmet nyújtani a kiszolgáltatottság és hátrányos helyzetek ellen, hogy megfosztja az érintett személyt jogaitól és cselekvőképességétől. A helyettes döntéshozatalban az állami paternalizmus nyilvánul meg, tagadva azt, hogy mindazoknak joguk van dönteni, akik ki tudják fejezni akaratukat, vagy akik segítséget kapnak annak kifejezésre juttatásában.[3] Erre (is) tekintettel annak egyik alternatívájaként megalkották a támogatott döntéshozatalt.[4]
A támogatott döntéshozatal legfontosabb tulajdonsága, hogy a támogatott személy cselekvőképességét semmilyen mértékben nem érinti - éppen ezért részletszabályait a Ptk. nem tartalmazza. A cselekvőképesség teljes vagy részleges korlátozása helyett a jogalkotó egy segítő modellt ajánl fel azon nagykorú személyek számára, akiket mentális, intellektuális károsodásuk, szenvedélybetegségük és az ezekből következő, a társadalmi részvételt akadályozó egyéb körülmények korlátoznak abban, hogy vagyoni avagy személyes kapcsolataikban teljeskörűen, hatékonyan és másokkal egyenlően vehessenek részt.
A támogatott döntéshozatal egy olyan új jogintézmény, mely eddigi jogrendszerünkben nem létezett. Funkciója tekintetében gyökeresen eltér a már ismert gyámhatósági és gondnoksági rendszertől. Míg a gondnokság a
- 25/26 -
helyettes döntéshozatal elvére épül, ennek megfelelően paternalista szemlélettel bír, addig a támogatott döntéshozatal az egyénből indul ki. A fogyatékossággal élő személy autonómiáját tiszteletben tartva, információkkal, tanácsokkal segíti őt a saját döntései meghozatalában.[5]
A támogatott döntéshozatal nem kényszeríthető ki, mindig önkéntes alapon működik. Fennállása során a támogató nem hoz érdemi döntést a támogatott helyett, hiszen egyenrangú felek, partnerek. Ez a jogintézmény elismeri, hogy akarat-elhatározásainkat nem csupán egyedül, hanem másokkal való kölcsönös függésben is meghozhatjuk. Ezáltal tágítja az önrendelkezés és autonómia fogalmát, hiszen egy értelmi fogyatékkal élő vagy imbecillis embert is arra tanít, hogy döntéseinek következményei vannak, amelyekért ő az egyedüli felelős.
A jogalkotó a támogatott döntéshozatal bevezetésével megtette az első lépést az integráció jogi megalapozottságának elősegítésében. A következő kérdés a mindennapok, a társadalmi együttélés abszolválása. Kiindulópontnak az értelmi fogyatékkal élők lakóhelyének megválasztását tekintem.
Európa-szerte különféle megoldásokkal találkozhatunk e tekintetben. Belgiumban bevett szokás az úgynevezett "védett lakhatás", amelyet elsősorban értelmi sérült emberek vesznek igénybe. Finnország a "lépcsőház-modell" alkalmazója, ennek lényege, hogy egy normál lépcsőházon belül több lakásban fogyatékos emberek laknak, a segítők számára pedig egy külön lakás van fenntartva, ahonnan ők igény szerint áthívhatóak. Írországban számos lakhatási forma létezik, például kis létszámú közösségi házak, lakóparkok, illetve saját otthonban történő támogatott önálló életvitel. Az Egyesült Királyságban alkalmazzák az úgynevezett felnőtt nevelőszülői ellátást is, ennek keretében a fogyatékos embereket befogadó családok rendszeres támogatásban részesülnek.[6]
Hazánkban a nagy létszámú, tartós bentlakást biztosító intézmények mellett, a kiscsoportos lakóotthon is elfogadott ellátási forma. Ezek mellett találkozhatunk olyan létesítményekkel, amelyek nappali ellátást nyújtanak ilyen fogyatékkal élő nagykorúak számára, ezzel tehermentesítve a családokat a hétköznapok során. Erre tökéletes példa a Kiskunfélegyháza város önkormányzata által alapított Szivárvány Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézményen belül működő Fogyatékos Személyek Nappali Intézménye, ahol tizennégy halmozottan súlyos fogyatékos értelmi fogyatékos, tizenhat középsúlyosan értelmi fogyatékos és tizenöt enyhén értelmi fogyatékos ember tölti mindennapjait. A gondozók nagy-, illetve kiscsoportokban tartanak foglalkozásokat, és törekednek minél több egyénre szabott program beiktatására. Állandó rendszerességgel járnak helyi kiállításokra, színházba, sportrendezvényekre, uszodába. Reggel hét és tíz óra között érkeznek az ellátottak és este hatig maradnak az intézményben. Az intézmény által a kisváros aktív tagjaivá válhatnak a sérült polgárok. Kiváló példája ez annak, hogy a stigmatizáció elkerülésére, a társadalmi integráció megvalósítására hétköznapi emberek hétköznapi cselekedetei is elegendőek.
Az értelmi fogyatékkal élőkhöz való viszonyunk által beindíthatunk egy társadalmi diszkriminációs folyamatot, hiszen rendszerint túlhangsúlyozzuk a különbségeket, a másságot, holott az egyén szocializációja alapján véve ugyanazt az utat követi, akkor is, ha biológiai eredetét károsodottnak, vagy állapotát nehezen nevelhetőnek minősítették.[7]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
