A római jog, mint az európai kultúra egyik pillére kitörölhetetlenül benne él Európa jogi gondolkodásában és azt sokszor a tételes jogi szabályozás szintén is végső soron a mai napig meghatározza. Ez a gondolat tekinthető a római jog európai továbbélését sokféleképpen feldolgozó számos mű közös sarokkövének,1 melyek közül e helyütt csupán néhány alapvető kézikönyvre utalhatunk.
Máig nélkülözhetetlen alapmű Paul Koschaker több kiadást is megért, első ízben 1947-ben megjelent Europa und das römische Recht c. könyve.2 A római jog középkori továbbélésének kérdéseit tárgyaló XX. századi szakirodalomból Paul Vinogradoff3 Francesco Calas-so* valamint Hermann Lange művére (amelyből eddig csupán az első, a glosszátorok munkásságát tárgyaló kötet jelent meg)5 utalunk. A római jog továbbélésével foglalkozó, gyakran idézett művek sorában kiemelkedik a XX. század egyik legnagyobb német romanistája, Franz Wieacker Privatrechtsgeschichte der Neuzeit c., első ízben 1952-ben megjelent monumentális kézi-könyve.6 A magánjog legfontosabb jogintézményeinek fejlődéséről ad átfogó, rendszeres ismertetést Helmut Coing szintén alapműnek számító kétkötetes kézikönyve.7 Az európai magánjog fejlődését bemutató művek sorában kiemeljük még Hans Hattenhauernek az európai jog fejlődését bemutató monográfiáját, amely jelentős teret szentel a jog társadalmi összefüggései bemutatásának. A francia nyelvű szakirodalomból ebben a tekintetben a Jean-Philippe Lévy, valamint André Cas-taldo által írt alapvető jelentőségű műre utalunk.9
A római jog európai továbbélésének kérdéseit alapvetően külső történeti szemléletben tárgyalja Peter Stein, a cambridge-i egyetem nyugalmazott regius professora. Az elsősorban a joghallgatók, de általában a romanisták, valamint a művelt nagyközönség számára is készült, kitűnő, olvasmányos stílusban megírt, sokszor hivatkozott mű az eddig angol,10 ill. - Klaus Luig kölni professzor fordításában - német11 nyelven, valamint francia, olasz, spanyol, horvát és japán nyelven hozzáférhető kiadások után immáron magyarul is olvasható.12
A fordítást - a könyv német és angol nyelvű kiadásainak felhasználásával - Földi Éva készítette; a fordítást szakmailag Földi András, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának professzora ellenőrizte. A római jog ókori történetét, valamint közép- és újkori továbbélését széles spektrumban tárgyaló, tömör, ugyanakkor átfogó és információkban igen gazdag munka magyar fordítása megőrizte az eredeti mű közérthető, élvezetes stílusát.
A szerző a Bevezetésben (7-9) kifejti - utalva a XX. század negyvenes éveinek vitájára a római jog szenvedélyes hívei és ellenzői között -, hogy bár a római jogot művelő szakembereket ötven év múltán is bizonyos válsághangulat tölti el, a római jognak az európai kultúrához való hozzájárulását ma már egy nyugodtabb helyzetben értékelhetik. A mű címe az olvasóban bizonyos képzettársításokat ébreszthet; ugyanakkor maga Stein is kiemeli, hogy a könyvnek nem az a célja, hogy versenyre keljen Koschaker klasszikus művével.13
A könyv négy fejezetben, az ókori kezdetektől napjainkig követi nyomon a római jognak az európai jogtudományra és az európai jogrendszerekre gyakorolt hatását.
"A római jog az ókorban" címet viselő I. fejezetben (10-52) a szerző a XII. táblás törvénytől kezdve a prae-tori jogfejlődésen keresztül egészen a iustinianusi kod-ifikációig tekinti át - a terjedelmi korlátokra tekintettel persze jobbára nagy vonalakban, de számos érdekes és kevéssé ismert részletet felvillantva - a római jog külső történetét, különös figyelemmel az egyes perrendek szabályaira,14 a joganyagnak az osztályozás görög módszerei által befolyásolt rendszerezésére,15 valamint a római jogtudomány klasszikus korszakának bemutatására. Nem foglalkozik a Gaius személyét övező vitákkal, csupán - érezhető óvatossággal - annyit állapít meg, hogy valószínűleg kizárólag tanárként tevékenykedett. Stein a római jogtudomány klasszikus korszakának végét Ulpianus 223-ban bekövetkezett halálára teszi;16 megjegyezzük, hogy ennél elfogadottabb és nézetünk szerint is helyesebb azon álláspont, amely a klasszikus kor végét Modestinus 244-ben bekövetkezett halálához köti.
A civitas Romanát (a giesseni papirusz szövegében: a "rómaiak polgárjogát", "politeian Rhómaión")11 a dediticiusok kivételével a birodalom valamennyi szabad lakosára kiterjesztő ediktummal kapcsolatban a szerző is megjegyzi, hogy a feltehetően 212-ben18 kibocsátott constitutio Antoninianát nem valamiféle "liberális indíttatásból" hirdették ki,19 hanem döntően fiskális célokat szolgált.20
Stein az Edictum Theodorici (vagy más, ugyancsak bevett elnevezéssel Theoderici) keletkezése tekintetében a hagyományos (és a legújabb irodalomban is többséginek mondható) nézetet fogadta el, melynek értelmében az ediktumot Nagy Theodorik keleti gót király adta ki 500 körül.21 Nézetünk szerint ugyanakkor legalább jelzésszerűen utalni kellett volna az ezzel kapcsolatos szakirodalmi vitára; tekintélyes szerzők által képviselt álláspont szerint ugyanis az ediktumot - melynek tartalma római jog volt és személyi hatálya mind a rómaiakra, mind pedig a gótokra kiterjedt - II. Theodorik nyugati gót király adta ki.22
Az I. fejezet aiustinianusi kodifikáció ismertetésével zárul; ennek keretében a szerző a Digesta szerkezetét és keletkezését tárgyalja részletesebben. A mai napig vita tárgya, miképpen volt lehetséges, hogy a hatalmas munka igen rövid idő - mintegy három év -alatt készült el. Stein ennek kapcsán ismerteti a Bluhme német filológus nevéhez kötődő, 1820-ban kidolgozott ún. "tömegelméletet" (Massentheorie); a Digesta keletkezésének magyarázatára vonatkozóan Honoré és Rodger brit romanisták23 által - számítógépes vizsgálatok alapján - kidolgozott legmodernebb elmélet Bluhme végkövetkeztetéseit tovább finomította.24
"A iustinianusi jog újjászületése" c. II. fejezetben (53-92) a szerző a római jog középkori továbbéléséről ad áttekintést a kommentátorok iskolájának kezdetéig. Részletesen tárgyalja, - hogy csak néhány példát említsünk - a római jog és a kánonjog viszonyát, behatóan vizsgálja a glosszátoroknak, ill. a bolognai jogi iskolának az európai jogtudomány fejlődésére gyakorolt hatását. A jogintézmények történetét illetően részletesebben tárgyalja - a római jog egységes, osztatlan és elvileg korlátlan magántulajdon-koncepciójával szembeállítva - a középkori duplex dominium (dominium directum - dominium utile) konstrukcióját. Bemutatja továbbá a római jognak az angol jogfejlődésre gyakorolt hatását, ill. a writ szerepét az angol jogban.
A szerző utal arra, hogy Dante mintegy szentként említi Iustinianust az Isteni színjátékban;25 felhívja a figyelmet arra is, hogy Dante műveiben sok szöveghely bizonyítja, hogy a iustinianusi törvénymű mondatai milyen nagy mértékben váltak a magasabb szintű általános műveltség részévé a nem jogászok körében is.26
Stein külön pontban tárgyalja az orléans-i iskolának az európai jogtudomány fejlődésében betöltött szerepét; miként a szerző megállapítja, az iskolát annak jeles képviselői rövid időre észak Bolognájává tették. Az iskola tanai Cinus (Cino da Pistoia) közvetítésével jutottak el Itáliába, aki nem csupán jogászként, a kommentátorok iskolájának megalapítójaként, hanem költőként, a dolce stil nuovo jeles képviselőjeként, ill. Dante barátjaként is jól ismert. Az ő tanítványa volt Bartolus de Saxoferrato, a neves kommentátor, a középkori jogtudomány fejedelme.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
