Nem is olyan régen - a 2003. év végén - zárult le (valószínűsíthetően nem végleg) az a viharos időszak, amikor a jelzálogjoggal biztosított kedvezményes lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran hangzott el - banki és politikai körökben - olyan kritika a közjegyzőkkel szemben, hogy közreműködésük tetemes többletköltségeket jelent a hitelfelvevőknek, illetve késlelteti a hitelhez jutást.2 Ezen hátrányok kiküszöbölésére aztán az ügyben nyilatkozók azt javasolták, hogy a közjegyzőket iktassák ki a hitelezési folyamatból, és a közjegyzői okirat helyett a bankok3 által kibocsátott - szigorú formai és jogi követelményeknek megfelelő - szerződések minősüljenek közokiratnak, vagy legyenek akár magánokiratként is közvetlenül végrehajthatók (a továbbiakban: "formaszerződések")4. Ebbéli nézetüknek nemcsak a sajtóban adtak teret, hanem azt az Országgyűlés Építési és Lakásügyi Albizottsága is vizsgálta, sőt e fórumon már jogilag is körvonalazódni látszott egy tervezet a közjegyzői közreműködés mellőzhetőségéről, amikor az Igazságügyi Minisztérium részéről a közjegyzőkre kedvezőbb állásfoglalások hangzottak el. A kérdést végül a közjegyzői díjszabás módosításával, és így az ügyfelek - legalábbis a közjegyzői közreműködéssel járó - anyagi terheinek csökkentésével, továbbá az okirat-felolvasási kötelezettség lazításával megoldottnak vélték.5
A jogalkalmazás nyilvánvalóan nem kényszerítheti a jogalkotást a számára kedvező szabályozás megalkotására, sőt elvileg teljesen semlegesen kellene viszonyulnia a politikai alapú döntésekhez. Csakhogy a modern demokráciák már szakítottak azzal az ábránddal, hogy a kormányzat közjóra törekvése automatikusan optimális feltételeket teremthet, így nagy jelentőséget nyer a lobbizás, az érdekek egyeztetéses, illetve meggyőzésen alapuló érvényesítése. És mert a jogalkotás menetét is jogszabály rendezi, amely a tervezet várható társadalmi következményeinek felmérését, hatásainak vizsgálatát, továbbá előzetes véleményeztetését írja elő6, a jogalkalmazók intézményesített lehetőséget is kapnak érveik előadására.
Ennek megfelelően a Magyar Országos Közjegyzői Kamara a közjegyzői hivatás, valamint az ügyfelek védelmében a jogalkotó szerveknél megtette a rendelkezésére álló lehetőségein belül a szükséges lépéseket, továbbá a közvéleményt (a potenciális ügyfélkört) is tájékoztatta a közjegyzői hivatás lényegéről, a közjegyzői okiratok mibenlétéről és előnyeiről.
Az azóta eltelt időre tekintettel kissé higgadtabban azonban tisztán jogi szempontból is szükséges lehet a közjegyzők mellőzhetőségére vonatkozó felvetéseket megvizsgálni. A továbbgondolást sürgeti a lakáshitelezés társadalmi jelentősége, valamint az a tény is, hogy a rendszerváltás utáni - latin típusú - közjegyzőség egyik alapvető elemét érinti a felvetett problémakör.
Először is azon nézetekre kell kitérni, amelyek szerint a második világháborút megelőző korszak jogának egy elemét, a banki szerződések bizonyos feltételek melletti ipso jure közokiratnak minősülését lehetne példának tekinteni.7 Ezen érvelés vizsgálatához elsősorban azt kell mérlegelni, hogy egyetlen időszak jogrendjét sem lehet az adott társadalmi berendezkedéstől és a politikai háttértől függetlenül szemlélni. Ilyen alapon - külön bizonyítást nem igénylően is belátva, hogy az akkori és a jelenlegi társadalmi-politikai helyzet jelentősen eltérnek egymástól - az akkori korszak jogi megoldásai automatikusan nem emelhetők át a mai jogrendbe, még akkor sem, ha azok a jogi-üzleti élet egyik vagy másik szereplőjének igen kedvezőek lennének.
Ha az előző szemponttól eltekintünk, és a kérdést a mai viszonyok között érdemben vizsgálhatónak tartjuk, az alábbiakat is meg kell fontolnunk.
A lakáscélú jelzáloghitel-szerződések érdemben gyakorlatilag két jogügyletet tartalmaznak: magát a kölcsön-, illetve hitelszerződést, valamint az ezt biztosító jelzálogjogot keletkeztető megállapodást. Amennyiben az adósi oldalon szerződésszegés következik be, és a kölcsönösszegnek a felmondás folytán egy összegben esedékessé váló visszafizetése határidőre nem történik meg, azt rendszerint végrehajtási eljárás során lehet az adós(ok)tól behajtani. A Ptk. 255. § (1) bekezdése értelmében pedig a zálogtárgyból való kielégítés - ha jogszabály kivételt nem tesz - bírósági határozat alapján szintén végrehajtás útján történik.
Ezekhez végrehajtható okiratra van szüksége a jogosultnak, amelyet általában egy polgári pernek a számára kedvező befejezése biztosít. A végrehajtási eljárás feltétele tehát, hogy a bíróság a személyi kötelezettel szemben marasztaló határozatot hozzon, azaz kötelezze arra, hogy tartozását a (zálog)jogosultnak fizesse meg, míg a dologi kötelezettet a zálogtárgyból való kielégítés tűrésére kell köteleznie. A határozat jogerőre emelkedését vagy előzetesen végrehajthatóvá nyilvánítását követően - ha a teljesítési határidő letelt - a bíróság aztán végrehajtási lapot állít ki.)8
Az okiratok közvetlen végrehajtása ezzel szemben a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (Vht.) 20-23/A. §-ai9 alapján azt jelenti, hogy a bíróság - polgári peres eljárás lefolytatása nélkül - végrehajtási záradékkal látja el az előírt feltételeknek megfelelő okiratot, amely így önmagában - anélkül, hogy a benne foglalt követelést bírósági határozatba kellene foglalni - végrehajthatóvá válik. Gyakorlatilag arról van szó, hogy a kötelezést már maga az okirat tartalmazza, a bíróság pedig csak az előírt alakiságok meglétét vizsgálhatja, és ha ezek fennállnak, kötelező a záradékolás, azaz megnyílik az út a végrehajtás előtt. Így történhet a közjegyzői okiratba foglalt követelések végrehajtása is. A közjegyzői okiratok közvetlen végrehajthatósága abból a tulajdonságukból ered, hogy nem csupán a kötelmi adóst marasztaló ítéletet, de a dologi adósnak a zálogjogosulti követelés zálogtárgyból való kielégítésének tűrésére irányuló kötelezését is pótolni képesek10 [vö. Vht. 21. § (1)-(3) bekezdés, 22. § c) pont] - amely ugyan zálogszerződésről szóló közokiratot említ, de ezen jelenleg csak közjegyzői okirat érthető - és a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény (Ktv. 112. §11).
A jelzálog-hitelintézetek által kötött jelzáloghitel szerződések közokiratba foglalását a jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről szóló 1997. évi XXX. törvény 6. §-a írja elő. A hazai jogrendben ezen jelenleg kizárólag a szerződések közjegyzői okiratba foglalása érthető, mivel hatóságok szerződések szerkesztésével nem foglalkoznak. E törvényhozási döntés hátterében, bár erről az Indokolás nem ad felvilágosítást, nyilvánvalóan az a megfontolás áll, amely a közvetlen végrehajthatóságot az üzleti élet biztonsága szempontjából lényeges elemnek tekinti. (Gondoljuk csak át, meddig állna fenn a hitelpiac, ha az összes szerződésszegő, majd a szerződés bank általi felmondását követően a tartozást egy összegben meg nem fizető adós ellen egyenként polgári pert kellene indítani, és a pénzintézet csak egy bizonyítási eljárást (és bizonyítási terhet!) is magában foglaló, esetleg el is húzódó jogvita nyomán juthatna hozzá a kintlévőségéhez.) Nyilvánvaló tehát, hogy a hosszúlejáratú és egyúttal nagy összegű hitelszerződések számára a közvetlen végrehajthatóság elengedhetetlen kellék.
Erre abból a tényből is világosan következtetni lehet, hogy ha a kölcsönszerződés közjegyzői okiratba foglalása nem kötelező, a bankok a magánokiratuk mellé ügyfeleiktől általában közjegyzői okiratba foglalt egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozatot követelnek meg (azaz önként vállalják fel a közjegyzői közreműködést)!
A kérdésnek további vetülete, hogy amennyiben a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet 12. §-a szerinti kamattámogatást a jelzálog-hitelintézet jelzáloglevél kibocsátásával finanszírozza, úgy a kamattámogatás csak akkor tartható fenn, ha az 1997. évi XXX. törvény 11. §-a szerinti jelzáloglevél őrzi az értékét, erre pedig csakis akkor van esély, ha a kamattámogatásos hitelkihelyezés körülményei a befektetők szemében teljes mértékben bebiztosítottak.
Tisztán gyakorlati szempontból természetesen elképzelhető, hogy a hitelezők által az adósokkal kötött szerződések a törvény erejénél fogva közvetlenül végrehajthatónak minősüljenek, akár közokiratként, akár magánokiratként. Azonban a lakáshitelezéshez hasonló társadalmi jelentőségű ügyekben nem kívánatos azt a megoldást választani, amely pusztán a jogi célt tartja szem előtt, hanem annak társadalmi vonatkozásait is fel kell tárni, és az ezekből eredő jogi konzekvenciákat is le kell vonni. Csak így állapítható meg az is, hogy egy tervezet adekvát megoldást jelent-e az érintetteknek.
A jogállam egyik legfőbb követelménye a jogalanyok "törvény előtti" egyenlősége, amelyből a szerződő felek legalább alapjaiban egyenlő jogi helyzetének szükségessége is levezethető. Ezen ideál máris sérül, amint a természetes személy egy szervezettel köt szerződést, és az "egyszerű" - csak a szerződő felek egyetértésével módosítható - szerződés mellé az általános szerződési feltételeket, illetve a jogügyletnek szintén elemét képező, a szervezet által egyoldalúan megalkotott és egyoldalúan módosítható üzletszabályzatokat/hirdetményeket is tudomásul kell vennie. Ennyit azonban a modern gazdaság működési mechanizmusa megkövetel. Jogállami keretek között viszont már elfogadhatatlan, hogy az egyik szerződő fél (nyilván a szervezet) e joga mellé még olyan (köz)hatalmi jogosítványt is kapjon, amely szerződési pozíciójában egyértelműen a vele szerződő ügyfele fölé emeli, vagy megfordítva: az egyik szerződő felet alárendeli a másiknak. Így ugyanis lehetővé válna, hogy a szerződési feltételeket a hatályos jogszabályi keretek között egyébként is diktáló pénzintézetek a teljes hitelezést külső jogi kontroll nélkül bonyolítsák le, és a végrehajtási eljárást is - a végrehajtási záradék bíróság általi szinte automatikus kiadását kivéve - minden külső tényező közreműködése nélkül kezdeményezzék ügyfeleik ellen. Amennyiben pedig az ismertetett korábbi elképzelésben szereplő kötelező tartalmú kitöltendő blankettára gondolunk mint közvetlenül végrehajtható okiratra, csak az merülhet fel: hol a szerződési szabadság, hol a szerződő felek magánautonómiája, ha a szerződési feltételeket közvetlenül az állam írja elő? Ezen megoldási javaslat tehát ismét a jogállamiság határait feszegeti.12
Itt érdemel figyelmet az Alkotmánybíróság 52/1991. (X. 22.) számú határozata is, amelyben egy - a pénzintézeteknek kölcsönköveteléseik bírósági végrehajtási eljárás mellőzésével, közvetlen letiltás kibocsátásával történő behajtását lehetővé tevő - pénzügyminiszteri rendeletet13 semmisített meg az alábbi indokolással: "Nyilvánvaló ugyanis, hogy - az állami, az egyéb köztulajdonban, de akár magántulajdonban levő pénzintézetek a velük pénzügyi kapcsolatban álló magán- vagy jogi személyekkel egyenjogúak és egyenlő védelemben részesülnek. Kölcsöntartozási jogvitáikat ezért csak független és pártatlan bírósági szerv rendezheti. A jogszabály sérti az Alkotmány 9. § (1) bekezdésében meghatározott tulajdoni formák - sőt a tulajdoni formákon belüli magántulajdonosi intézmények és magántulajdonosok - egyenjogúságát, az 54. § (1) bekezdésében deklarált bíróság előtti egyenlőséget, a 70/A. § (1) bekezdésében foglalt különbségtételi tilalmat."
S az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a jelzálog-biztosíték mellett történő hitelezéssel kapcsolatban 2004 májusában indított vizsgálatát többek között azzal a végkövetkeztetéssel zárta, hogy a pénzintézetek biztonságának eltúlzott és egyoldalú biztosítása az ügyfeleknek már jelenleg is szükségtelen és aránytalan jogsérelmet okozhat...14
Ha a közvetlen végrehajthatóság mellé még azt is elfogadjuk, hogy a bank és ügyfele(i) által magánokirati formában megkötött szerződések ipso jure közokiratnak is minősüljenek, úgy felmerül annak a problémája, hogy milyen jogi megfontolás alapján lehet a demokratikus jogállam követelményeit megkerülve a közokirat-készítés közhatalmi jogosítványát a polgári és gazdasági jog szempontjából magánszemélynek minősülő szervezeteknek adni. Álláspontom szerint erre nem hozható fel ésszerű indok. Az elképzelt megoldás ugyan belefér a közokirat Polgári perrendtartás-beli definíciójába (Pp. 195. § (1) bekezdés), az ugyanis a bíróság, közjegyző vagy más hatóság ügykörén belül a megszabott alakban kiállított okiraton felül ugyanilyen bizonyító erőt biztosít az olyan okiratoknak is, amelyeket más jogszabály közokiratnak nyilvánít. A magyar jogrendben azonban a közhatalmat gyakorló személyekkel szemben szigorú képesítési, előéletbeli, szakmai és összeférhetetlenségi követelmények állnak fenn, amelyek azt hivatottak biztosítani, hogy a nevezettek részrehajlás nélkül, pártatlanul, valóban a közérdeket, illetve az ügyfélként jelentkező magánszemélyek mindegyikének érdekét egyaránt figyelembe véve járjanak el. Ilyen előírások a pénzintézetek alkalmazottaival szemben nem támaszthatók, mert a gazdasági élet megkövetelte mobilitásuk szűnne meg.
Ezenkívül ismét megjelenik a szerződő felek alá-fölérendeltsége, hiszen a Pp. 195. § (1) és (4) bekezdése15 értelmében a bank által kiállított iratot mint közokiratot, egyúttal a benne foglalt adatok és tények valóságát, úgyszintén az abban foglalt nyilatkozat megtételét is az ellenkező bebizonyításáig valódinak kellene tekinteni, így az ügyfél a banki követelések alóli mentesülés érdekében lefolytatandó bizonyítás kényszerével kilátástalan helyzetbe kerülhetne.
Érinteni szükséges a tervezett "formaszerződések" külföldi elismerésének problémáját is. A külföldi okiratok elismerése, azaz egyrészt okirati minőségüknek, másrészt valódiságuknak az elfogadása nem magától értetődő, mert az okiratok előállításának szabályozására vonatkozó felségjoggal csak az okirat kiállításának helye szerinti állam rendelkezik. Lényeges, hogy az ilyen jellegű elismerés lehetőségével a hatályos nemzetközi jogrendben csak és kizárólag a közokiratok bírnak.
A territoriális kötöttségek feloldására dolgozták ki az okiratok külföldi elismerésének nemzetközi rendszerét. Alapvető megoldásként a konzuli hitelesítés (Legislation) intézménye létezik, amelynek alapján az okirat valódiságát az elismerés helye szerinti államnak a kiállítás helye szerinti államban működő diplomá- ciai képviselete (konzul) igazolja. Mivel ez az eljárás költséges és hosszadalmas, a külföldön felhasználásra kerülő közokiratok diplomáciai vagy konzuli hitelesítésének (felülhitelesítésének) mellőzéséről Hágában 1961. október 5. napján kelt multilaterális egyezmény, amelyet több mint 50 ország alkalmaz, bevezette az Apostille (tanúsítvány) intézményét, és ezzel az egységes bélyegzéssel/formanyomtatvánnyal egyszerűsítette és standardizálta az elismerési folyamatot.17
Egyes államok ezen felül még kétoldalú egyezményeket is kötöttek, amelyek alapján a vonatkozó közokiratokra a másik államban a valódiság vélelme automatikusan fennáll, így külön elismertetési eljárás nélkül, közvetlenül alkalmazhatók (anyagi joghatásuk megítélése azonban külön kérdés).18
A hivatkozott Hágai Egyezményt Magyarországon az 1973. évi 11. törvényerejű rendelet hirdette ki. Az egyezmény 1. cikke taxatíve felsorolja azon dokumentumokat, amelyek az Egyezmény szempontjából közokiratnak minősülnek: az igazságügyi hatóságok okiratai, az államigazgatási okiratok, a közjegyzői okiratok és a magánokiratokon lévő (hatósági) igazolások.19 A pénzintézetek esetleges ilyen okiratai ezen előírásoknak tehát nem felelnek meg, hiszen közokiratként az utolsó kategóriába sem férnek bele. Vagyis a közokiratként funkcionáló "formaszerződések" csak konzuli felülhitelesítéssel lennének elismertethetők, esetleg egy magyar hatóságnak kellene azokat saját okiratává tennie (hiszen a hatósági igazolás önmagában kevés lenne, mert elismeréssel csak ez utóbbi bírna, a magánokirat továbbra sem), szemben a közjegyzői okiratok egyszerűbb elismertetési lehetőségével.
A kétoldalú megállapodások közül utalnék az 1999. évi CII. törvénnyel kihirdetett, a Magyar Köztársaság és az Egyiptomi Arab Köztársaság között a polgári és kereskedelmi jogsegélyről szóló, Kairóban 1996. március 26. napján aláírt egyezmény 27. cikkére, amely szerint "a hiteles okiratokat, nevezetesen a közjegyzői okiratokat és a bíróságok által hitelesített okiratokat, melyek végrehajthatóak a két állam egyikében, az illetékes hatóság a másik államban belső jogának megfelelően nyilvánítja végrehajthatónak. Ez a hatóság kizárólag azt ellenőrzi, hogy ezen okiratok eleget tesznek-e a hitelesség szükséges felté- teleinek abban az államban, ahol készültek, és hogy azok a rendelkezések, amelyeknek végrehajtását kérik, nem ütköznek-e a végrehajtásra megkeresett állam közrendjébe." Hasonló tartalmú az 1982. évi 3. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a Magyar Népköztársaság és a Francia Köztársaság között Budapesten 1980. július 31. napján aláírt, a polgári és a családi jogsegélyről, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról etc. szóló szerződés 26. cikke is. Így aztán, ha a magyar jogrend befogadná a hatóságok közreműködése nélküli közokirat fogalmát, a végrehajthatóságához ezen egyezmények alapján is bírósági közreműködésre lenne szükség (és itt nem a végrehajtási záradékolásról van szó!), szemben a közjegyzői okiratok közvetlen elismertségével. Nem is szólva arról a lehetőségről, hogy a külföldi államok megtagadhatnák a "formaszerződések" végrehajtását pusztán arra hivatkozva, hogy azok a közrendjükbe ütköznek, mert az egyik szerződő felet alávetik a másiknak.
A bíróságoknak az esetleges - érvényességi és nem végrehajtási! - záradékolást megelőzően alaposan meg kellene vizsgálniuk a banki okiratot, nemcsak formai szempontból, hanem mintegy előzetes bizonyítási eljárás keretében annak valóságtartalmát is. Ezen eljárás nyilvánvalóan nem a hatékonyság, a költségkímélés és az időmegtakarítás irányába vinne.
A Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia által kidolgozott, a bírósági illetékességről és a polgári és kereskedelmi ügyekben hozott bírósági döntések végrehajtásáról szóló egyezménytervezet egyébként a nemzetközi szintű általános végrehajthatóságot a bírósági határozatokon kívül a közjegyzői okiratok számára is biztosítaná - költség- és időkímélés céljából. De csak ezeknek, és nem akármilyen más okiratoknak vagy dokumentumoknak.
A "formaszerződések" közvetlen, a közjegyzői okiratokéval azonos külföldi elismertetése lényegében tehát csak akkor lenne megoldható, ha a magyar állam a nemzetközi rend ebbéli átalakítását el tudná érni. Ennek hiányában azonban a pénzintézetnek kellene előre nem kalkulálható kockázatot vállalnia a végrehajtás körülményességére, esetleg meghiúsulására nézve, ha az ügyfél külföldre távozik, mozgatható vagyonát "exportálva", hazai ingatlanát pedig amortizálva vagy a fedezetből - akár bűncselekménnyel - elvonva.
Mivel Magyarország - az átmeneti mentességeket nem számítva - immár teljes jogú tagja lett az Európai Uniónak, nem mellőzhető a vonatkozó közösségi szabályok vizsgálata sem. A külföldi közokiratok határon túli végrehajtását az Európai Közösségeknek a bírósági illetékességről és a polgári és kereskedelmi ügyekben hozott bírósági döntések elismeréséről és végrehajtásáról Brüsszelben 1968. szeptember 27. napján kelt egyezménye szabályozza, tartalmában és címében ezzel messzemenően azonos az EFTA Luganoban 1988. szeptember 16. napján kelt egyezménye is. A Brüsszeli Egyezményt a 44/2001. EK számú rendelet a közösségi jog közvetlen hatályú, azaz közvetlenül alkalmazandó szabályává tette. Az Egyezmény 50. cikke (a rendelet 57. §-a) szerint a valamely tagállamban kiállított és végrehajtható közokiratokat egy másik tagállamban kérelemre - végrehajtási záradékkal ellátva - végrehajthatónak kell nyilvánítani. (Németországban például a közjegyző illetékes a külföldi közjegyzői okiratok végrehajthatóvá nyilvánítására, a CNUE pedig e célra az Unió hivatalos nyelvein egységes formanyomtatványt hozott létre.) A kérelem csak akkor utasítható el, ha az okiratból eredő végrehajtás a végrehajtás szerinti állam közrendjébe ütközik.
E szabály ugyan a "formaszerződésekre" is vonatkozhatna, ha a törvény erejénél fogva a hazai jog szerint közokiratnak minősülnének (magánokiratként viszont még akkor sem, ha közvetlenül végrehajthatóak!), az Európai Bíróság az Unibank A/S v. Flemming G. Christensen ügyben (C. 260/97.)20, előzetes döntéshozatali eljárásban 1999. június 17. napján meghozott ítéletében a Brüsszeli Egyezmény értelmezése tárgyában azonban kimondta: Egy, a kiállítás helye szerinti állam joga alapján végrehajthatónak minősülő kötelezvény, amelyet nem hatóság vagy ezen állam más erre felhatalmazott szerve állított ki, nem minősül közokiratnak a Brüsszeli Egyezmény 50. cikke értelmében. Indokolásként a Bíróság így érvelt: Mivel az Egyezmény 50. cikke alá eső okiratok ugyanolyan feltételekkel hajthatók végre, mint a bírósági határozatok, ezen okiratok bizonyító erejének oly vitathatatlannak kell lennie, hogy a végrehajtás szerinti állam bíróságai arra hagyatkozhassanak. Magánokiratoknak nincs ilyen mértékű bizonyító erejük, így csak egy hatóság vagy a kiállítás helye szerinti állam által felhatalmazott szerv részvételével válhatnak közokirattá. E jogértelmezés tehát az Európai Unió területén kizárja, hogy a nem állami szerv által kiállított okiratok ipso jure közokiratnak minősüljenek, illetve hogy közvetlenül végrehajthatók legyenek!
Az EFTA tagállamai a Luganoi Egyezmény hasonló tartalmú 50. cikkének alkalmazhatósága szempontjából a szabályozás további pontosításának - és szigorításának - igényével léptek fel. Eszerint a tárgybani okiratoknak három feltételnek kellene megfelelniük: az ügylet írásba foglalása hatóság által történjen, a hitelesség a tartalomra nézve is fennálljon, ne például csak az aláírásra, és az okirat a kiállítás helye szerinti államban végrehajthatónak minősüljön.
A tervezett hazai szabályozás tehát éppen ellentétes irányú, mint az európai integráción belüli törekvések!21
A közjegyző azon felül, hogy közokiratokat készít, egyúttal pedig közvetlen végrehajthatóságot is biztosít, további garanciákat is nyújt az ügyfeleknek:
- Garantálja, hogy a jogügylet megfelel a hatályos jogszabályoknak, hiszen jogellenes, jogszabály megkerülésére irányuló, tiltott célú vagy tisztességtelen, avagy aggályos ügylet okiratba foglalását meg kell tagadnia [Ktv. 3. § (1)-(2) bekezdés].
- A Ptk. szabályai szerinti kártérítési felelősséggel tartozik a közjegyzői működése körében okozott károkért, például ha az okirata nem lenne alkalmas a kívánt joghatások elérésére [Ktv. 10. § (1) bekezdés].
- Abból eredően, hogy meg kell győződnie arról: az ügyfelek valóban értik, amire szerződnek, és hogy az ügylet részletei is valóban megfelelnek a felek akaratának, nem veheti felületesen a megmagyarázási kötelezettségét [Ktv. 120. § (1) bekezdés], hanem a banki ügyintézők esetleg sablonos - vagy jogismeret híján talán hiányos - felvilágosításaival ellentétben érdemi jogi útmutatást nyújt az okirat felolvasása kapcsán.
- Okirata bármely jogvitában olyan bizonyító erővel bír, hogy az igényét arra alapozó felet gyakorlatilag nem terheli bizonyítási kényszer, hanem az ellenérdekű félnek kell bebizonyítania a közokirat érvénytelenségét vagy hatálytalanságát, míg főszabályként mindenki a saját állítását köteles bizonyítani [Pp. 164. § (1) bekezdés, illetve 195. § (1) és (4) bekezdés].
Ezen garanciákról a feleknek a banki "formaszerződések" esetében le kellene mondaniuk.
A bank profitorientált intézmény, amely természetesen a szerződés pénzügyi vonatkozásait helyezi előtérbe: hitelbírálati díj vagy folyósítási jutalék ellenében folyósítja a hitelt, majd fenntartja azt a rendszert, amely az adós teljesítésének elfogadását a gyakorlatban lehetővé teszi. Az ésszerű gazdálkodás követelményének megfelelően a hitelbírálat folyamán is minden felmerülő költségét megtérítteti az ügyfeleivel, továbbá pénze használatáért kamatot, a folyamat lebonyolításáért kezelési költséget, egyéb tevékenységéért pedig különféle díjakat szed. Nem várható el, hogy jogi szempontok hangsúlyozásával vizsgálja a jogügyleteket: számára a jog csupán eszköz a pénzügyi célok eléréséhez.
Mindezek alapján szükséges a közjegyző közreműködése, aki éppen a jogi vonatkozásokat helyezi előtérbe, és így - mintegy a demokratikus hatalommegosztás elvét követve - a bankokkal együttesen hozza létre az érvényes jogügyleteket. A közjegyzői okiratba foglalás tehát azon érvekkel szemben, amelyek szerint a közjegyzői közreműködés hátterében "az esetek döntő többségében igazán minimális munka áll, hiszen a bankok szinte mindent előre elkészítenek", semmiképpen sem puszta technikai művelet, amely a külvilág felé szerkesztett formában megjeleníti a szerződéseket (és amely akár a titkárnők által is elvégezhető), hanem joghatásokkal bíró jogszolgáltató hatósági tevékenység [Ktv. 1. § (4) bekezdés].22
Most már a konkrét kifogásokra rátérve:
- Valóban a közjegyzői közreműködés miatt drágák-e a hitelek?
Nyilvánvalóan az ügyfélnek többletterhet jelent a közjegyzői díj megfizetése: tisztán matematikai szempontból enélkül kevesebb kiadása lenne. Ha viszont figyelembe vesszük, hogy a közjegyzői díjat a 14/1991. (XI. 26.) IM rendelet határozza meg, nem pedig a közjegyző vagy a kamara szabad elhatározása, továbbá e rendelet a 30/A. §-ában nyilván szociális megfontolásokból kivételes díjszabást ír elő, és főszabályként a korábban kiszabható díj is kedvezményes (negyedelt) volt, akkor arra a következtetésre juthatunk, hogy a fentebb hivatkozott közjegyzői többletszolgáltatásokra is tekintettel az ügyfél meglepően olcsón jut a hosszú távú közjegyzői jogi garanciákhoz, különösen ha díjszabását egyéb szabad jogi szakmák alkalmazható díjaival vetjük össze. A közvélemény őszinte tájékoztatásához pedig annak nyilvánosság elé tárása is szükséges lenne, hogy az ügyfelek végülis vállalhatnák a közjegyzői jogi garanciák nélküli szerződéskötést, a bankok viszont nem mondhatnak le a közvetlen végrehajtás nyújtotta előnyökről. Innen nézve a közjegyzői okiratba foglalás szükségessége egyértelműen a pénzintézetek érdekkörében merül fel, és a fentebb már említettekhez hasonló gazdasági szempontok alapján ennek díját is az ügyfeleikre terhelik! Figyelembe kellene ugyanakkor venni, hogy a 2003. évben a közjegyzői díjakat 25% általános forgalmi adó is terhelte. Ezen adófizetési kötelezettség megszüntetése máris olcsóbbá tette az ügyfelek számára a hitelt!
Nehezen érthető viszont annak indoka, hogy a jelzáloghitel-szerződésekre kedvezményes díjszabás kerül megállapításra, hiszen ezek csak lényegesen nagyobb számukban különböznek az egyéb közjegyzői okiratoktól (bár elvileg bármely ügyfél annyiszor veszi igénybe közjegyző közreműködését, ahányszor csak kívánja), egyébként viszont elkészítésük szabályai és az ezzel járó felelősség ugyanaz!23 Ha tehát a közvetlen végrehajthatóság igénye a hitelintézetek érdekkörében merül fel, és ennek biztosítására a hatályos jogállami jogrendben csak a közjegyzői okirat képes, akkor a közjegyzői díjat nem szabadna a banki ügyfelekre terhelni, hanem az egyes pénzintézetek választhatnának: igénylik-e a közvetlen végrehajthatóságot, kívánják-e ennek biztonságát és előnyeit, és ezzel felvállalják-e a közjegyzői közreműködéssel járó terheket, vagy nem kérnek a közvetlen végrehajthatóságból, és az ügyfeleik szerződésszegése esetén állnak inkább az esetleg évekig húzódó pereskedés elébe.
- Valóban a közjegyzői közreműködés miatt húzódnak el a hitelügyletek?
Nyilvánvalóan tovább tart egy hitelügylet lebonyolítása közjegyzővel, mint nélküle, ha tisztán az időtartamot nézzük. Ha viszont a közjegyző által igénybe vett időt összevetjük az általa szolgáltatott joghatásokkal, már kedvezőbb a kép. A lakáscélú hitelszerződések megkötését egyébként is hosszas ügyféli megfontolás és tervezés előzte meg, ehhez képest a közjegyzői közreműködéssel járó "időveszteség" elenyésző. Az is lehetséges, hogy önmagában nem is a közjegyzői tevékenységgel van az ügyfeleknek problémája, hanem az csupán az a bizonyos utolsó csepp a pohárban: a hosszadalmas tervezésen, terveztetésen, engedélyeztetésen, ügyvéd előtti szerződéskötésen, tulajdoni lap másolat beszerzésen és banki hitelbírálaton átesve, eközben rengeteg pénzt kifizetve még egy bürokratikusnak tűnő eseményen - a közjegyzői okirat aláírását megelőző felolvasáson és megmagyarázáson - is túl kell lenniük, és ezért még díjat is kell fizetniük, miközben rájönnek, hogy a közjegyzői közreműködés szinte kizárólag a bank érdekeit szolgálja. Amennyiben mégis alapos panaszok lennének a közjegyzői munka hosszára, több - a jogrendszerbe a javasoltnál jobban illeszkedő - megoldás is kínálkozik: az érintett közjegyzők a bankkal egyeztetve hatékonyabb együttműködési formákat találhatnak, amelyek felgyorsítják a közjegyzői okirat elkészítését, például hiánytalan és helyes adatok szolgáltatása, a megfelelő mellékletek külön kérés nélküli rendelkezésre bocsátása, vagy a szerződések nyersanyagának számítógépes adathordozón történő átadása a bank részéről; szükség esetén helyszíni eljárás (kihelyezett félfogadás), további adminisztratív alkalmazottak foglalkoztatása vagy technikai bővítés a közjegyző részéről. Ha pedig az illetékes közjegyzők számának elégtelen voltára vezethető vissza a közjegyzői késlekedés, a kamara teheti meg a szükséges lépéseket további közjegyzői helyek létesítése iránt.
Nem feledhető a hatékonyság követelménye sem: a jelenlegi jogrend kiépült, a közjegyzők rendelkezésre állnak és alkalmasak a szolgáltatások nyújtására. A tervezett új rendszerben azonban a bankoknál is szükség lenne a magánokirati szerződéseket előkészítő és azok jogszabályoknak való megfelelését ellenőrző jogvégzett alkalmazottakra, akik bérterhe a pénzintézeteknek többletköltségeket okozna. Az építési-vásárlási kedv váltakozásának megfelelően várható felvételek és létszámleépítések bizonytalanná tennék e munkakört, amely a bankok humánmenedzsmentjében okozna problémákat, míg az ezt kivédendő eredendően alacsony számú alkalmazott közreműködése óhatatlanul a hitelügyletek elhúzódásához vezetne. A bankoknak az új megoldás szerint tehát vagy át kellene vállalniuk azt a költséget, amelyet a közjegyzői díj keretében jelenleg az ügyfelekre háríthatnak, vagy azokat ügyfeleikre róva ismét csak a hitelhez jutás költségei emelkednének. Az esetleg így alkalmazandó jogászoknak pedig - hasonló felkészültség mellett - a közjegyzőkével nagyjából azonos időbe telne a magánokiratok pontos, a közvetlen végrehajthatósághoz szükséges minden követelményének biztosítása, illetve ellenőrzése.
Amennyiben a jogalkotás a kérdésnek csak a gyakorlati egyszerűsítését szem előtt tartva, a következményeket pedig ártalmatlannak ítélve az eddigi garanciák lebontásával megadná a pénzintézeteknek a tervezett többletjogokat, az a fentiek alapján beláthatatlan következményekkel járhatna a teljes magyar jogrendre. Nem csupán arról van szó, hogy ugyan melyikünk élne szívesen egy olyan országban, ahol a pénzintézetek kvázi-hatóságként üzemelnek, vagy arról, hogy korábban épp az Országgyűlés (egyik szerve) vagy a Kormány vállalta fel az ügyfelek közjegyzőktől való "megszabadítását", hanem arról is, hogy ha ez a logika továbbterjedne, a magánszemélyek kiadáscsökkentés végett például azt követelhetnék, hogy az ingatlan feletti tulajdonjog átruházására irányuló szerződések ügyvédi ellenjegyzés nélkül is alapozzák meg az ingatlan-nyilvántartási bejegyzést, esetleg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás helyett mindenki a saját (és mások) kockázatára közlekedhessen, avagy ad absurdum mindenki a saját ügyének bírája lehessen...
Nem folytatva az abszurd példák felsorolását, csak annyit javasolnék megfontolásra, hogy egy szolgáltatás nyújtása, mint minden emberi tevékenység, időráfordítást igényel, az igénybe vett szolgáltatásokért viszont a gazdasági és a társadalmi élet minden területén fizetni kell. A szolgáltatást nyújtóknak a remélt profitot termelő tevékenységüket egy jogrendszer keretében, az egyéb szereplők számára is kötelezően előírt szabályok keretei között kell végezniük. Ezek azok az alapelvek, amelyek az emberi együttműködés piacgazdasági viszonyok közötti alapvető feltételeit biztosítják, és megalapozzák a jogbiztonságot, amelyre a jog valamennyi alanyának, legyen az hitelező, adós vagy éppen közjegyző, igénye és szüksége van. ■
JEGYZÉKEK:
1 A lakáscélú jelzáloghitel kifejezés annyiban nem szabatos, hogy valójában kölcsönszerződésekről és az ezeket biztosító jelzálogszerződésekről van szó (bár az 1997. évi XXX. törvény 6. §-a jelzáloghitel szerződést említ), a címválasztást azonban a 2003. év végén a bulvársajtóban és az interneten megjelent cikkekre utalás, valamint az a tény indokolta, hogy e szerződések a hitelintézetek pénzügyi értelemben vett hitelezési tevékenységének részét képezik.
2 Ld. a Népszabadság 2003. szeptember 4-i cikke alapján a Napi Online-t. A www.origo.hu/uzletinegyed/hazaihirek/20031126irrealisan.html internetes oldalon a Magyar Hírlap írására hivatkozva pedig ez olvasható: "A közjegyzők számára jó üzletet jelent a lakáskölcsön-szerződések okiratba foglalása, amelyből átlagosan évi tízmillió forint - összesen 4 milliárd forint - bevételük származik. ... Az egyik pénzintézetnél a lapnak azt mondták: szemérmetlenül nagy összeget kapnak a közjegyzők ahhoz képest, hogy a bank előkészíti a szerződéseket, amelyek többnyire egy kaptafára mennek."
A http://www.notariatdeutschlandsberg.at/index.html?http://www.notariatdeutschlandsberg.at/leistungen.php weboldalon ehhez képest az osztrák közjegyzők büszkén hirdetik, hogy Ausztria 459 közjegyzője évente hány közjegyzői okiratot készít, mekkora összegeket kezel letéti számláin, hány alkalmazottat foglalkoztat, mennyi hagyatéki eljárást folytat le, és eközben milyen mértékben versenyképes a hasonló tevékenységekre feljogosított jogi hivatásokkal!
3 Bank, illetve pénzintézet mint köznapi elnevezések alatt a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény szerinti hitelintézeteket, illetve még szűkebben értelmezve az 1997. évi XXX. törvény szerinti jelzálog-hitelintézeteket értem.
4 Ld. a LAKÁS.HU internetes folyóirat 2003/11. (novemberi) számában Horváth Csaba országgyűlési képviselővel készített interjút: "Minthogy a szerződés tartalmi részének összeállítását úgyis a bankok végzik, sőt, a szerződést is ők szövegezik, elképzelhetőnek tartjuk ennek a fázisnak a kiiktatását. Ha a bankok olyan etalon szerződésszöveget alkalmaznának, ami jogszabályokkal körülbástyázott, közhiteles szöveg, és abba csak az egyedi adatokat, például az ügyfél nevét, a hitel összegét, futamidejét írnák be, a közjegyzők közreműködésétől el lehetne tekinteni." Hasonló tartalmú a www.euroingatlan.hu/hirek/3663618.php internetoldalon található, 2003. október 28-i nyilatkozat is.
5 Dr. Bárándy Péter akkori igazságügy-miniszter 2003. december 11-én a hivatkozott tervekről kijelentette: "Ez azonban egy szélsőséges, megvalósíthatatlan elképzelés." Felhívta továbbá a figyelmet arra is, hogy a bírósági ítéleteken kívül csak a közjegyzői ellenjegyzéssel (sic!) ellátott okiratok számítanak végrehajtható okiratnak, így a hitelfolyósítók érdeke is a közjegyzői közreműködés megtartása. Horváth Csaba, a Lakásügyi Albizottság elnöke pedig arra figyelmeztetett, hogy a közjegyzők szerepvállalása kedvező az ügyfelek számára is, mert ezáltal hitelfelvétel előtt minden részletre kiterjedő tájékoztatást kaphatnak a szerződésről. Forrás: www.origo.hu "Csökkennek a lakáshitel-szerződés közjegyzői díjai" című cikke.
6 Vö. a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. tv. 18. § (1) bekezdésével, 19. és 20. §-ával, végül a 27. § c) pontjával.
7 A www.fn.hu/cikk.php?cid=65786 internetoldalon a FigyelőNet lapszemle írja egy banki vezetőt idézve: "A második világháború előtti rendszer egyik elemét kellene visszahozni a jelzáloghitelek esetében ... így ugyanis a bankok által kibocsátott szerződés közokiratnak minősülne, azt nem kellene közjegyzőnek ellenjegyeznie." A nyilatkozó sem általános utalást nem tett e mintának tekintett szabályozásra, sem pontos jogszabályhelyet nem jelölt meg, így a hivatkozott jogi rendelkezéseket a Corpus Juris törvénycímeinek átnézése során sem sikerült fellelnem. (Elképzelhető, hogy azt egy felhatalmazási törvény alapján alacsonyabb szintű jogszabály vezette be.)
8 E levezetés forrása a CompLex CD-Jogtáron található Ptk. Kommentár.
9 Vht. 20. § (1) Az adós lakóhelye, illetőleg székhelye - ezek hiányában az adós végrehajtás alá vonható vagyontárgyának helye - szerinti helyi bíróság végrehajtási záradékkal látja el a 21-23. §-ban felsorolt okiratot.
(2) A végrehajtási záradékra megfelelően alkalmazni kell a végrehajtási lapra vonatkozó rendelkezéseket.
21. § (1) A bíróság végrehajtási záradékkal látja el a közjegyzői okiratot, ha az tartalmazza
a) a szolgáltatásra és ellenszolgáltatásra irányuló vagy egyoldalú kötelezettségvállalást,
b) a jogosult és a kötelezett nevét,
c) a kötelezettség tárgyát, mennyiségét (összegét) és jogcímét,
d) a teljesítés módját és határidejét.
(2) Ha a kötelezettség feltételnek vagy időpontnak a bekövetkezésétől függ, a végrehajthatósághoz az is szükséges, hogy a feltétel vagy időpont bekövetkezését közokirat tanúsítsa.
(3) E § alapján akkor van helye végrehajtásnak, ha a közjegyzői okiratba foglalt követelés bírósági végrehajtási útra tartozik, és ha a követelés teljesítési határideje letelt.
22. § A bíróság végrehajtási záradékkal látja el
a) a községi, városi, fővárosi kerületi jegyzőnek a birtokvitában hozott, az elmaradt haszon, a kár és a költség megtérítésére kötelező határozatát,
b) az orvosi és az ügyvédi fegyelmi hatóságnak pénzbírság és eljárási költség megfizetésére kötelező határozatát,
c) a zálogszerződésről szóló közokiratot, ha a követelés teljesítési határideje letelt,
d) azt a közokiratot és teljes bizonyító erejű magánokiratot, amely az ingatlan közös tulajdonának árveréssel történő megszüntetésére irányuló szerződésről szól, ha az okirat tartalmazza az ingatlan becsértékét, az árverési feltételeket, továbbá az eljárási költség viselésének és a befolyt vételár felosztásának a módját,
e) a Magyar Szabadalmi Hivatalnak a költségek viselése tárgyában hozott határozatát.
10 Dr. Anka Tibor - Dr. Gárdos István - Dr. Nemes András: A zálogjog kézikönyve, (HVG-ORAC, Budapest, 2003.) 184-186. oldal.
11 Ktv. 112. § (1) A bíróság végrehajtási záradékkal látja el a közjegyzői okiratot, ha az tartalmazza
a) a szolgáltatásra és ellenszolgáltatásra irányuló vagy egyoldalú kötelezettségvállalást,
b) a jogosult és a kötelezett nevét,
c) a kötelezettség tárgyát, mennyiségét (összegét) és jogcímét,
d) a teljesítés módját és határidejét.
(2) Ha a kötelezettség feltételnek vagy időpontnak a bekövetkezésétől függ, a végrehajthatósághoz az is szükséges, hogy a feltétel vagy időpont bekövetkezését közokirat tanúsítsa.
(3) E § alapján akkor van helye végrehajtásnak, ha a közjegyzői okiratba foglalt követelés bírósági végrehajtási útra tartozik, és ha a követelés teljesítési határideje letelt [1994. évi LIII. törvény (Vht.) 21. §].
12 A közjegyzők mellőzésére javaslatot tevők is elismerték elképzelésük aggályos voltát, a LAKÁS.HU internetes folyóirat 2003/11. (novemberi) számában Horváth Csaba országgyűlési képviselő például kijelentette: "Bármilyen szigorú szabályokkal bástyázzuk is körül a szerződés szövegét, nem biztos, hogy az a szerencsés megoldás, ha egy gazdálkodó szervezet állít ki közhiteles okiratot."
13 A pénzintézeti közvetlen letiltásról szóló 26/1985. (X. 21.) PM rendelet.
14 Ld. a Népszabadság alapján a www.origo.hu weboldalon 2004. május 21-én.
15 Pp. 195. § (1) bekezdés: Az olyan okirat, amelyet bíróság, közjegyző vagy más hatóság, illetve közigazgatási szerv ügykörén belül a megszabott alakban állított ki, mint közokirat teljesen bizonyítja a benne foglalt intézkedést vagy határozatot, továbbá az okirattal tanúsított adatok és tények valóságát, úgyszintén az okiratban foglalt nyilatkozat megtételét, valamint annak idejét és módját. Ugyanilyen bizonyító ereje van az olyan okiratnak is, amelyet más jogszabály közokiratnak nyilvánít.
Pp. 195. § (4) bekezdés: A közokiratot az ellenkező bebizonyításáig valódinak kell tekinteni, a bíróság azonban - ha szükségesnek találja - az okirat kiállítóját hivatalból is megkeresheti, hogy az okirat valódisága tekintetében nyilatkozzék.
16 E fejezetet a Német Szövetségi Közjegyzői Kamara www.bnotk.de/Notartaetigkeiten/urkunden_und_ausland.html weboldalon található ismertetője alapján építettem fel, kiegészítve a magyar vonatkozásokkal. Innen vettem át egyes elemeket az uniós elismerési szabályok tárgyalásához is.
17 Az Egyezmény 2. cikke: Mindegyik Szerződő Állam mentesíti a felülhitelesítés kötelezettsége alól a területén felhasználásra kerülő olyan okiratokat, amelyek az Egyezmény hatálya alá esnek. Felülhitelesítésen az Egyezmény alkalmazása szempontjából csupán azt az alakiságot kell érteni, amellyel az okirat felhasználása szerinti ország diplomáciai vagy konzuli tisztviselője igazolja, hogy az aláírás valódi, hogy az aláíró személy milyen minőségben járt el, és - adott esetben -, hogy az okiraton levő pecsét vagy bélyegzőlenyomat valódi.
3. cikke: Annak igazolására, hogy az aláírás valódi, hogy az aláíró személy milyen minőségben járt el, és - adott esetben -, hogy az okiraton levő pecsét vagy bélyegzőlenyomat valódi, alakiságként csak azt lehet megkövetelni, hogy az okirat származása szerinti illetékes hatóság kiállítsa a tanúsítványt. Az előző bekezdésben említett alakiságot azonban nem lehet megkívánni, ha akár az okirat felhasználása szerinti Állam törvényei vagy más jogszabályai vagy az ottani gyakorlat, akár két vagy több Szerződő Állam közötti megállapodás ezt az alakiságot nem kívánják meg, azt egyszerűsítik vagy az okirat felülhitelesítésétől eltekintenek.
4. cikke: A 3. cikk első bekezdésében említett tanúsítványt magán az okiraton vagy a túloldalán kell kiállítani; a tanúsítványnak olyannak kell lennie, mint az Egyezményhez csatolt minta. A tanúsítványt azonban a kiállító hatóság hivatalos nyelvén is meg lehet szövegezni. Az állandó részeket más nyelven is el lehet készíteni. A címet "Apostille (Convention de la Haye du 5 octobre 1961)" francia nyelven kell feltüntetni.
18 Vö. az Egyezmény 3. cikk második bekezdésének a 15. jegyzetben idézett szövegével.
19 Az Egyezmény szempontjából közokiratnak kell tekinteni:
a) az igazságügyi hatóság vagy igazságügyi tisztviselő által kiállított okiratokat, ideértve azokat az okiratokat is, amelyeket az ügyészség, a bírósági tisztviselő, vagy a bírósági végrehajtó állított ki,
b) az államigazgatási okiratokat,
c) a közjegyzői okiratokat,
d) a magánokiratokon levő igazolásokat, mint például nyilvántartásbavétel igazolása, meghatározott időpont tanúsítása és aláírások hitelesítése.
20 Ha röviden a fenti jogeset tényállását is megismerjük, még inkább összefüggésbe hozhatjuk azt a jelenlegi hazai próbálkozással: a dán Unibank kötelezvényeket bocsátott ki, amelyeken az adós aláírása mellett a pénzintézet egy alkalmazottjának az aláírása is szerepelt az adós aláírásának hitelesítéseként, továbbá a kötelezvényeken feltüntették, hogy azok a dán jogszolgáltatási törvény (Retsplejelov) 478. §-a értelmében végrehajtás alapjául szolgálhatnak. A bank kérelmére az elsőfokú német bíróság a Németországban lakó adóssal szemben el is rendelte a végrehajtást, aki azonban fellebbezésében arra hivatkozott, hogy részben teljesített, részben pedig részletfizetésben egyezett meg a bankkal, egyébként pedig már nem Németországban él. A másodfokú bíróság az utóbbi érv miatt adott helyt a fellebbezésnek, mert így a végrehajtásnak Németországban már nem volt alapja. Végül az Unibank felülvizsgálati kérelmére eljáró német Szövetségi Legfelsőbb Bíróság utalta a közösségi fórum elé az ügyet előzetes döntéshozatali eljárásra.
21 A közjegyzői okiratok közhitelességének érinthetetlenségére irányuló uniós törekvések erejét nem rontja le az Európai Bizottságnak az a próbálkozása/igénye, hogy azon tagállamok közjegyzőit, akik nem vagy nem kizárólagosan állami/hatósági jellegű feladatot látnak el, a versenyszféra szabályainak vessék alá.
22 A http://www.notariatdeutschlandsberg.at/index.html?http:// www.notariatdeutschlandsberg.at/leistungen.php weboldalon az osztrák közjegyzők például arról tájékoztatják a nagyközönséget, hogy egy közjegyzői okirat elkészítése közel száz munkafázisból áll!
23 A jogi hivatásoknak egyébként is sajátja az iratminták használata, akár ügyvéd által szerkesztett szerződésről, akár hatósági határozatról van szó, adataikat és szándékukat pedig minden esetben az ügyfelek tárják fel az eljáró jogász előtt, a jogászi teljesítmény tehát a megfelelő jogügylet kiválasztásában, az irat szabatos megszerkesztésében és az érte való felelősségvállalásban nyilvánul meg.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Meszlényi András közjegyzőhelyettes, Mosonmagyaróvár
Visszaugrás
