Az évfordulókon az ember gyakran számvetést készít, értékeli a múltat és latolgatja a jövőbeli lehetőségeket. A nemzetközi jogirodalomban nemcsak a huszadik század végére tekintettel jelent meg számos olyan cikk, amely átfogó értékelésre törekedett. A polgári jog területén az átfogó értékelés megkísérlését a századfordulótól függetlenül olyan eseményekre való emlékezés is indokolta, mint a francia forradalom kétszáz éves, a német polgári törvénykönyv elkészülésének száz éves évfordulója.
A magyar polgári jogban is megtalálhatók olyan történelmi alapú indokok, amely a kérdések átfogó áttekintését, az értékelésre való törekvést megalapozzák. Így 1998-ban volt hetvenéves évfordulója a magyar polgári jogot hosszú időn át alapvetően befolyásoló 1928. évi Magánjogi Törvényjavaslat elkészítésének; 1999-ben a negyven évvel korábbi eseményre emlékezhettünk, arra, hogy 1959-ben fogadta el az Országgyűlés a Polgári Törvénykönyvről szóló törvényjavaslatot; a 2000. év pedig a magyar polgári jogi kodifikáció szempontjából azért jelentős, mert száz évvel ezelőtt, 1900-ban készült el a Ptk. első bizottsági javaslata.
A századfordulóra és az említett évfordulókra tekintettel különösen indokolt a polgári jognak a jogrendszer egészében betöltött szerepében, e jogág alapvető szabályaiban hosszabb időtávon bekövetkezett változások vizsgálata. Ha pedig a véletlenszerű jelenségeket el akarjuk választani a törvényszerűektől, lényegi összefüggéseket szeretnénk feltárni, akkor más országok tapasztalataira is figyelemmel kell lenni.
A magyar polgári jog egészéről való gondolkodásnál kiindulási pont lehet Szladits Károlynak az a tanulmánya, amely a magyar magánjognak az 1840 és 1940 között eltelt 100 év alatt bekövetkezett jellegváltozásairól szólt. Szladits arra mutatott rá, hogy a XX. század magyar polgári jogi intézményei nem természetes jogfejlődés eredményeként jöttek létre. A szabadságharc leverése után keletkezett szinte légüres térben külföldi (osztrák, német) hatások befolyásolták a tartalmi átalakulást és a bírói gyakorlatnak köszönhető az, hogy a külföldi hatások ellenére a magyar jogrendszer egysége fennmaradt.[1]
A II. világháború óta eltelt években szintén azt lehet tapasztalni, hogy jogunk nem a társadalmi, gazdasági hosszabb idő alatt bekövetkező változásait követő, a meglevő jogintézmények fokozatos átalakulásával változik, hanem előzetes gyakorlati próbálkozás és tapasztalatok nélkül, nem ritkán külföldön kialakított szabályokat többé-kevésbé átvevő és a hazai viszonyokra kevés figyelmet szentelő törvények, rendeletek útján. Az ilyen körülmények között keletkezett jogszabályok esetében mindig kérdéses azonban, hogy mi lesz a papíron megjelenő rendelkezések sorsa, a gyakorlat mit kezd velük, mennyiben válnak hosszabb távon a jogrendszer részeivé. Az összehasonlító jog és a jogtörténet adatai azt mutatják, hogy a külföldi jogintézmények központi állami döntésekkel történő bevezetése nem sok sikerrel jár, ha a gazdasági és társadalmi feltételek ehhez nem adottak, ha a gyakorlat nem kész ezek elfogadására.[2] Ez a körülmény is felhívja a figyelmet arra, hogy a polgári jog átfogó kérdéseiről való gondolkodásnál a hazai gazdasági, társadalmi adottságokból induljunk ki, ezeket vegyük alapul.
Ez a cikk a szerzőnek a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjaként 1999. áprilisában tartott székfoglaló előadása felhasználásával készült; az előadás szövege az MTA Székfoglalók 1999 című kiadványában jelenik meg.
- 117/118 -
Az európai államok polgári jogának több alapvető jelentőségű jogintézménye szempontjából döntő fontosságú volt a XIX. században kibontakozó fejlődés. Magyarországon - több európai országhoz viszonyítva késéssel - a XIX. század második felében és a XX. század elején következett be nagy jelentőségű társadalmi, gazdasági átalakulás.
A gazdaság átalakulásában döntő fontosságú volt az iparosodás. Ennek méreteit jelzi az a tény, hogy az 1890 és 1900 között eltelt tíz év alatt Magyarországon az iparban foglalkoztatottak száma közel hatszázezerrel nőtt.[3] 1900 és 1910 között pedig az iparban és építőiparban dolgozóknak az aktív keresőkhöz viszonyított aránya 14,9%-ról 18,3%-ra növekedett, szintén jelentősen emelkedett a közlekedésben, kereskedelemben, szolgáltatásban dolgozók aránya, ezzel szemben lényegesen csökkent a mezőgazdaságban dolgozók aránya (tíz év alatt 5,9%-kal).[4] A kiegyezéstől az I. világháborúig terjedő időszakban a gyáripar számottevően fejlődött, a nagyüzemek száma gyorsan nőtt, de gyors tempóban fejlődött a kisipar is (a kisiparosok száma a jelzett közel ötven év alatt 313.000-ről 514.000-re nőtt, 1890 és 1910 között a kisüzemekben dolgozó munkások száma közel duplájára nőtt, a 6-20 munkást alkalmazó középüzemekben a munkások száma csaknem háromszorosára emelkedett, a több mint 500 munkással dolgozó nagyüzemekben pedig a létszámnövekedés ötszörös[5]). A mezőgazdaság nem tartott lépést ezzel a fejlődéssel, a XIX. század végéig túlsúlyban volt a külterjes gazdálkodást folytató nagybirtok. Az I. világháború után pedig jelentősen megnőtt a mezőgazdasági kisüzemek száma és szerepe, különösen az állattenyésztésben.[6]
Változás történt a városban és községben élők arányában: 1870 és 1920 között a községben élő népesség aránya 86,7%-ról 69,0%-ra csökkent, ezzel szemben a Budapesten élők aránya 1,8%-ról 11,6%-ra, a többi városban élők aránya pedig 11,5%-rőI 19,4%-ra nőtt.[7]
A fentiekben említett néhány adat is igazolja Szladits megállapítását. A XIX. század második felében végbement gyors, de egyenetlen, nem minden területet átfogó gazdasági és társadalmi átalakulás során nem volt mód arra, hogy természetes fejlődéssel, próbálkozásokkal fokozatosan kialakítsák a megfelelő megoldásokat. Ahol a gyorsabb jogalkotói beavatkozásra volt szükség, ott felhasználták a külföldi példákat. Ennek ellenére gyökeres jogi változások nem következtek be, mert kodifikált jog hiánya következtében a bírói gyakorlat szűrőjén át érvényesült a külföldi hatás. A bírói gyakorlat pedig természetéből következően a fokozatos jogfejlesztés útját járta és a korábbi magyar jogi szemlélettel, megoldásokkal ötvözte az újakat, az ismeretleneket. A bírói gyakorlatnak ezt a mérséklő, a korábbi jogi szemlélettel és szabályokkal való kapcsolatot fenntartó szerepét olyan alapul fekvő viszonyok tettek lehetővé, amelyekre a kiegyezéstől az 1928. évi törvényjavaslat megszületéséig terjedő időszakban a gazdaság és a társadalom gyors változása jellemző, anélkül azonban, hogy ez a változás teljesen új helyzetet teremtett volna. Ezekben a viszonyokban jelentős volt a városiasodás hatása, azzal azonban, hogy lakosság többsége továbbra is a községekben élt; megnőtt az ipar, a közlekedés, a kereskedelem, a pénzügyek szerepe, de a gazdaságban még mindig túlsúlyban volt a mezőgazdaság, a gazdasági szerkezetre pedig a nagyüzem erősödése mellett a kisüzem többségi szerepe a jellemző.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
