Az okiratok szabad áramlása az uniós alapszabadságok gyakorlásának egyik előfeltételeként is értékelhető. A szabad okiratforgalom legfőbb determinánsa a "határon átlépő" okiratoknak a joghatás kiváltására alkalmassága, ami a nemzetközi szintű szabályozás hiányosságai és az ennek révén keletkezett "vákuumot" kitöltő nemzeti jogok különbözősége miatt számos sajátos problémát vet fel. Ezek a kérdések elsődlegesen az elismerés és a végrehajthatóvá nyilvánítás előfeltételei között keresendők, aminek kapcsán nagyrészt fogalommeghatározási, elhatárolási gondok merülnek fel, de mindezek mellett különös figyelmet érdemel a külföldről származó okiratok valódiságának, mint a bizonyító erő előfeltételének kérdése is.
Az ún. Bülow-Jenard bizottság által kidolgozott - a joghatóság, határozatok elismerése és végrehajtása hármas témakörét taglaló - Brüsszeli Egyezmény1 igen korán, a ’70-es években elindított egy folyamatot, amelynek révén a közokiratok külföldön történő felhasználása bizonyos tekintetben rendezésre került. A Brüsszeli Egyezmény részesévé kizárólag az akkori EGK tagállamok válhattak,2 így közel azonos tartalommal létrehoztak egy a Brüsszeli Egyezménnyel "párhuzamos" megállapodást: a Luganoi Egyezményt3, amelyet az EGK és az EFTA tagállamai írtak alá és ratifikáltak. Az utóbbi egyezmény 62. cikke azonban lehetőséget biztosít arra, hogy a fentieken túl olyan államok is részeseivé váljanak az egyezménynek, amelyeket a Szerződő Felek csatlakozásra felhívnak.4 Ily módon nyílt lehetősége Lengyelországnak az Egyezményhez való csatlakozásra. A Brüsszeli és Luganoi Egyezmények jelentőségét Kropholler abban látta, hogy általuk Európának egy nagyobb területén egységes szabályokat alkalmazhattak a joghatóság tekintetében, valamint egyszerűsödött és gyorsult a külföldi bírósági ítéletek elismerése és végrehajtása.5 Hosszú előkészítő munkálatok után 1997-ben konkretizálódott Magyarországnak a Luganoi Egyezményhez való csatlakozásával kapcsolatos szándéka,6 és akkor még reálisnak tűnő lehetősége. Az egyébként időközben elakadt csatlakozás lényege tulajdonképpen az lett volna, hogy ezzel "Magyarország - közvetett módon - részesévé" válhatott volna "az 1968. évi Brüsszeli Egyezmény által megteremtett egységes európai joghatósági és végrehajtási rendszernek."7
Az említett egyezmények elsődlegesen a határozatok vonatkozásában foglalkoznak az elismerés és végrehajtás kérdésével. Ezek alapján az elismerés lényegében külön eljárás nélkül történik, a végrehajtás tekintetében azonban szükséges, hogy a végrehajtás helyének államában a bíróság végrehajthatóvá nyilvánítsa az adott határozatot. A - határozatokon kívüli - közokiratok külön fejezetben kerültek szabályozásra, ahol a kodifikátorok utalásokat tettek a határozatok kapcsán fent említett körbe eső szabályozás alkalmazhatóságát illetően. Ebből az olvasható ki, hogy az egyezmények nem vonták be az elismerési körbe a közokiratokat, viszont a határozatok végrehajtásának szabályai megfelelően alkalmazhatóak rájuk nézve.
Elismerést a jogirodalom a végrehajtás egyik előfeltételeként emlegeti, de az önmagában is jelentőséggel bír. Mádl megállapítása szerint nem minden külföldi határozat igényli a végrehajtást, sokuk enélkül is hatályosulhat (pl. konstitutív határozatok), de ugyanez a helyzet a keresetet érdemben elutasító ítéletek vonatkozásában is.8 Ezt a vezérelvet követve, figyelmünket a közokiratok elismerésének kérdésére irányítva megállapíthatjuk, hogy a közokiratok kapcsán is inkább a jogviszonyt keletkeztető, módosító, megszüntető jognyilatkozatok tekintetében érdekes a fogalompár (elismerés - végrehajthatóság) éles szétválasztása. A konstitutív hatású okiratok a nyilvántartásokba való bejegyzések alapjául szolgálhatnak, talán ez is indokolja, hogy az önálló, tehát a végrehajtástól független elismerés a házassági ügyeket és a szülői felügyeletet érintő rendeletekben külön kiemelést nyert, hiszen az említett típusú közokiratok ezekben a jogviszonyokban gyakrabban előfordulhatnak, mint az egyéb polgári és kereskedelmi jellegű ügyek kapcsán. Az önálló (végrehajtástól független) elismerés jelentőséggel bír egy okiratnak a perben bizonyítékként történő felhasználása körében is, amelynek a kérdése szintén tisztázatlan maradt; mind a Brüsszeli Egyezmény, mind az azt felváltó 44/2001/EK tanácsi rendelet vonatkozásában elmondható, hogy e kérdéseket illetően némi bizonytalanság tapasztalható.9 Hiányzik továbbá ez eddig említett összes dokumentumból a közokirat fogalmának precíz meghatározása, amely vonatkozásban kiindulópontnak a származási ország jogát vehetjük alapul,10 de útmutatást ad a Jenard-Möller jelentésre építkező európai bírósági joggyakorlat is.
A Brüsszeli Egyezményt felváltó11 ún. "Brüsszel-I." rendelet12 szerkezetileg lényegében követi az előd egyezményt, tartalmát tekintve alapvetően megegyezik azzal. Éppen ezért jelen tanulmány nem tért ki a Brüsszeli Egyezmény szabályozásának részletes bemutatására, csak az esetleges eltéréseket kívánja itt rögzíteni. A rendelet javítani, gyorsítani kívánt a határozatok elismerésén, valamint a határozatok és egyéb közokiratok végrehajtásán, előmozdítva azok szabad áramlását, ezzel hozzájárulva a szabadság, a biztonság és az igazságosság térségének kialakításához, a peres felek számára ugyanazokat a jogokat, lehetőségeket biztosítva, mint ami hazájuk bíróságai előtt megilleti őket.13 A végrehajtással szembeni követelmények vonatkozásában a gyorsaságon és a hatékonyságon lévén a hangsúly, a benyújtott okiratok vizsgálata csak formális.14
Ipso iure elismerés jellemzi a rendeleti szabályozást, amely nem igényel külön eljárást, azaz automatikus, viszont ez nem zárja ki, hogy a fél kérelme alapján a bíróság külön határozzon az elismerést illetően.15 Megszokott dolog, hogy a tagállam bírósága, amelynek döntése az elismeréstől függ, a folyamatban levő eljárása során, melyben az elismerés kérdése relevánssá válik, dönt erről. A 33. cikk (2) bekezdéssel a rendelet lehetőséget nyit egy külön eljárásra is, amely kifejezetten a határozat elismerésének megállapítására irányul. Hallgat viszont a fejezetben tárgyalt rendelet az elismerés joghatásairól, nem határozza meg az elismerés fogalmát sem. Kropholler az elismerés lényeges fogalmi elemeinek meghatározása kapcsán a következő kérdéseket veti fel. Az elismerés azt jelentené, hogy a kérdéses aktus belföldön ugyanolyan joghatással bír, mint abban az államban, ahonnan származik (hatáskiterjesztés), vagy a belföldivel egyenértékűvé válik (egyenlő joghatás) avagy a jogok kummulálódnának? A válasz keresése során vissza kell nyúlnunk a Brüsszeli Egyezményig, ezzel összefüggésben ugyanis a többségi vélemény a hatáskiterjesztést fogadta el. Ezt támasztja alá a Jenard-jelentésnek a Brüsszeli Egyezmény 26. cikkéhez fűzött megállapítása is: "Az elismeréssel a határozathoz azokat a joghatásokat kell hozzárendelnünk, amelyek abban az államban kapcsolódnak hozzá, amelynek felségterületén kibocsátásra kerültek." Ezt kell Kropholler szerint a rendelet kapcsán is követnünk. A végrehajthatóság nem az elismerés útján terjesztődik ki a második államra, hanem a végrehajthatóvá nyilvánítás által.16 Ahogy említettük a "Brüsszel-I" rendelet nem vonta be az elismerési körbe a határozatokon kívüli egyéb közokiratokat, így tehát e fejtegetés jelentősége valójában a - későbbiekben tárgyalandó, a házassági és szülői felügyeleti joggal kapcsolatos - ún. "Brüsszel-II" rendelet kapcsán teljesedik majd ki.
A rendelet tárgyi hatálya alá tartozó közokiratok17 ugyanazokkal a feltételekkel végrehajthatóak, mint a bírósági döntések, amennyiben valamelyik tagállamban állították ki és ott végrehajthatónak számítanak (57. cikk). A rendelettel a végrehajtás első szakasza automatikussá vált, az eljárást könnyíti és gyorsítja egy egységes tanúsítvány,18 az ún. exequatur eljárásban a végrehajthatóság megállapíthatóságát hivatott szolgálni, ehhez tartalmazza a szükséges információkat.
Az alakszerűségi követelmények megléte vonatkozásában a "locus regit actum" elve érvényesül, tehát az alakszerűség az okirat készítésének helye szerinti jog alapján kell megítélni.19 Ez a megoldás ott okozhat problémát, ahol egyes szerződések eltérő formai követelményeket írnak elő az egyes tagállamokban, tehát nem biztos, hogy pl. közokirati formát (jellemzően az ingatlan-átruházás kapcsán fordul elő).
A közokiratnak valamely tagállamból származónak kell lennie. A konzuli okiratokra származási országhoz tartozónak tekintendők, a konzul joga végrehajtható okirat kiállítására a fogadó államban a konzuli kapcsolatokról szóló 1963. évi bécsi egyezményre vezethető vissza. A nem tagállamban, de tagállam által oda delegált konzul okiratai is ide értendők, mert a tagállamban készített okiratoknak minősülnek.20
Akkor tekinthető a rendelet értelmében végrehajthatónak az okirat, ha a kiállítás államában minden továbbiak nélkül végrehajtható lenne. Ez akkor is érvényes, ha az okiratot azzal a céllal állították ki, hogy egy másik államban legyen végrehajtható, feltéve, hogy a származási államban is végrehajtható lenne.21
Az 57. cikk (4) bekezdés első mondata szerint az 53-56. cikkek alkalmazandók a bemutatásra kerülő okiratokra is. Ez alapján olyan az okiratot kiállító hatóság által kibocsátott kiadmányra van szükség, amely a származási állam joga által támasztott követelményeket kielégíti, amely alapján a származási államban a végrehajtás lefolytatható lenne. Ezt az okiratot kell előterjeszteni a végrehajtás államában. Az előterjesztett okirat teljes bizonyítékul kell, hogy szolgáljon a tartalom és a valódiság vonatkozásában. Pusztán egy másolat vagy egy fénymásolat nem elegendő,22 a Brüsszeli Egyezményből gyakorlatilag változatlanul átvett szakasz mentesít a bemutatásra kerülő okiratokat a felülhitelesítés vagy más hasonló alaki követelmények megléte alól, így tehát az apostille sem szükséges, amelyet a 1961-es hágai egyezmény előirányoz. Ezzel Európán belül a bürokratikus akadályok leépítésre kerültek.23
Emellett a hitelező köteles egy tanúsítványt24 is csatolni, amelynek attól a szervtől kell származnia, aki az okiratot kiállította és a származási államban való végrehajthatóságot igazolja,25 valamint a bíróság kívánsága szerint az okiratok fordítását. Mivel a fordítás csak a bíróság ennek prezentálására irányuló felhívás nyomán válik szükségessé, így alapvetően elmondható, hogy az érintett okirat eredeti nyelven előterjeszthető. A bíróság azonban az eljárás bármely szakaszában - akár a jogorvoslati eljárás során is - megkövetelheti, hogy a fordítást bemutassák, ha nincs abban a helyzetben, hogy az idegen nyelvű okiratot fel tudja dolgozni.26
A fenti kellékek megléte egyfajta automatizmust indít be, elvégre a végrehajthatóság megállapítását kizárólag abban az esetben utasíthatja el, ha az okirat végrehajtása a címzett tagállam közrendjével nyilvánvalóan ütközne.
Amennyiben viszont 54. cikk szerinti tanúsítványt nem mutatnák be, a bíróság vagy hatáskörrel rendelkező hatóság annak bemutatására határidőt szabhat, elfogadhat azzal egyenértékű okiratot, vagy ha úgy véli, hogy elegendő információval rendelkezik, eltekinthet azok bemutatásától. Az igazolás mellőzésére általában akkor kerül sor, ha a többi bizonyítási eszköz teszi szükségtelenné.
Az illetékességi és hatásköri szabályoknak az okiratba foglaló személy részéről történő áthágása nem megtagadási ok, e tekintetben irreleváns. A rendelet nem irányoz elő semmiféle vizsgálatot a származási állam joghatóságára vonatkozóan. Amennyiben a közokiratot a nemzeti hatásköri, illetékességi szabályok megsértésével készítették el, végrehajthatóvá nyilváníthatók, kivéve ha ez a jogszabálysértés a származási államban a végrehajthatóságtól megfosztaná az okiratot.27
A házassági ügyek és a házastársak közös gyermekei feletti szülői felügyeleti joggal kapcsolatos eljárásokban a joghatóság, határozatok elismerése és végrehajtása kérdését szabályozó 1347/2000/EK tanácsi rendelet28 ("Brüsszel-II rendelet") 13. cikk (3) bekezdése, ill. a 32. cikke expressis verbis kimondja a közokiratoknak az elismerési rendszerbe történő bevonását is. Így tehát nem csak a végrehajtás szabályai vonatkoznak a triászból a közokiratokra. E szembetűnő, a brüsszeli rendeletek között fennálló különbség oka azonban egyetlen dokumentumban sincs kifejtve.29 A magyarázat talán a konstitutív jellegű közokiratoknak, valamint perbeli egyezségeknek ezen a területen való gyakoribb előfordulásában keresendő, amelyek esetében adott esetben a végrehajtástól független elismerés jelentős lehet. A házassági ügyekkel kapcsolatban a gyakorlatban nehezen találunk erre példát, hiszen a házasság felbontása közokiratba foglalt egyezség útján jelenleg nem tűnik megoldhatónak egyetlen tagállamban sem, ezzel szemben a szülői felügyelettel kapcsolatos ilyen típusú okiratok ésszerűnek látszanak.30 A közokiratoknál a természetüknél fogva nem eredményezhet az elismerés pl. anyagi jogerőt, de az elismerés joghatásai közül Rechberger is kiemeli a konstitutív hatást, hiszen a Brüsszel-II rendeletbeli elismerés nyomán a közokirat kiadmánya alapján - minden további formai követelmény nélkül, (pl. felülhitelesítés, apostille) - be lehet jegyezni tényeket az anyakönyvbe.31 Az elismerés hatása különösen ebben a bejegyzésben nyilvánul meg, - szögezi le az ún. Borrás-jelentés.32
A vagyonjogi kérdéseket sok esetben szerződéses formában rendezik, azonban ezek nem tartoznak a Brüsszel-II rendelet hatálya alá. Számos szerző nem tartja praktikusnak ezt a megoldást. A házassági vagyonjogi kérdéseknek a rendelet hatálya alóli kivétele az igen eltérő anyagi jogi és kollíziós szabályokon alapszik, de ez értelmetlenné válik ott, ahol a felek a vagyonjogi kapcsolatukat vagy perbeli egyezség útján vagy közokiratban rendezik.33
A Preambulum 15. pontja szerint azokat az iratokat, amelyeket valamely tagállamban hivatalosan készítettek vagy közokiratként vettek nyilvántartásba, és amelyek érvényesíthetők az egyik tagállamban, a határozatokkal egyenértékűnek kell tekinteni. A 13-14. cikkek alapján a közokiratok elismerése és végrehajtása is a határozatokkal azonos feltételekkel történik, az elismerés külön eljárás nélkül, automatikusan zajlik.
A rendelet további rendelkezéseinek ismertetése szükségtelenné válik, hiszen a folyamat (pl. az alaki követelményeknek a származási ország joga általi meghatározottsága, előterjesztendő okiratok, végrehajtást igazoló tanúsítvány, apostille alóli mentesítés, fordítás szükségességének kérdéseit illetően) a Brüsszel-I rendelet kapcsán megismert folyamat szerint történik.
2005. március 1-jétől a fenti szabályozást a 2201/2003/EK tanácsi rendelet34 váltja fel, amely az alkalmazási területet módosította, illetőleg pontosította a szülői felügyelet terén.
A közokiratokra vonatkozó rész lényegét tekintve változatlan, az elismerés automatikusan történik (21. cikk), a végrehajthatóvá nyilvánítást célzó exequatur eljárás feltétele változatlanul az eredeti tagállamban való végrehajthatóság (28. cikk). Kibővült a rendelet viszont a felek közötti - nem közokiratba foglalt - olyan megállapodásokkal, amelyek a származási államban végrehajthatók. Ezeket minden tagállamban ugyanazokkal a feltételekkel ismerik el és hajtják végre, mint a rendelet hatálya alá tartozó határozatokat és egyéb közokiratokat (46. cikk).
Szintén előrelépésként értékelhetjük, hogy az új rendelet kibontja és külön szabályozza a gyermekkel való kapcsolattartásra és a gyermek átadására vonatkozó végrehajtási szabályokat, egy alternatív lehetőséget adva a kérelmező részére, aki választása szerint vagy ezen speciális vagy az általános szabályok szerint kéri az exequatur eljárás lefolytatását [40. cikk (2) bek.]. A speciális szabályok okiratokra vonatkozó része nem tér az általánostól, pusztán egy pontosítást tartalmaz, fordítás becsatolását irányozza elő a végrehajthatóságot igazoló tanúsítvány vonatkozásában.
Az Európai Unió alapszabadságai egy fokozott mobilitás lehetőségét teremtik meg, nemcsak az áruk és szolgáltatások terén. A személyek szabad mozgásából, a letelepedési jog gyakorlásából adódóan már ma is sok uniós polgár él és adott esetben hal meg külföldön. Az örökléssel kapcsolatos okiratok elismerése és végrehajtása jelenleg azonban még egyik rendelet hatálya alá sem tartozik, de az elmúlt évek nemzetközi konferenciáin egy esetleges jövőbeli szabályozásra vonatkozó megfontolást érdemlő javaslatok hangzottak el e tárgykörben.
A probléma itt sokkal nagyobb, mint a szintén napirenden levő másik terület, a házassági vagyonjog esetében, mert a hagyatéki vagyon felosztása önmagában komplex és nagyon különbözőképpen szabályozott a nemzeti jogokban. Ráadásul az ezt a területet jellemző "széles okirati választék" közbejötte specifikus elismerési problémákhoz vezet.35
A közokiratba foglalt végrendetek jelenleg sem okoznak különösebb problémát Lagarde szerint az elismerés kapcsán. Az 1961-es hágai egyezmény mentesíti a külföldi közokiratokat a felülhitelesítés követelménye alól, amennyiben a végrendelet az előírásoknak megfelelően készült. Az okirat valódiságát az apostille útján bizonyítják. Amennyiben magánvégrendeletről van szó, kissé problematikusabb a helyzet, ezek kapcsán ugyanis több nemzeti jog egy sommás eljárást ír elő a hitelesség vizsgálatára, ha azonban külföldön már történt egy ilyen felülvizsgálat, ezt újólag nem lehet lefolytatni. Az öröklési bizonyítvány és ezzel egyenértékű okiratok kapcsán manapság két megoldás jellemző Európában: 1. a bíróság által kiállított öröklési bizonyítvány (pl. Németország) vagy 2. egy a közjegyző által kiállított okirat (pl. a latin jogrendszer országai). Meg kell azonban állapítanunk, hogy egy ilyen közjegyzői okirat felhasználása jelenleg nemzetközi viszonylatban még korlátozott, a joghatósági szabályok esetleges ütközése miatt. A jövőbeni "Brüsszel-III" rendeletnek a joghatósági kérdéseket is rendezni kellene, sőt egy "egységes öröklési jogcím" (egységes európai öröklési bizonyítvány) is kívánatos lenne az Európai Igazságügyi Térségben.36
A polgári eljárásjogi harmonizációs, illetve egységesítési folyamat sikeressége azon is múlik, hogy a tagállamok azonos módon értelmezik és alkalmazzák-e az adott szabályanyagot. Az Alapszerződés 234. cikkéből levezethető, hogy az európai polgári eljárásjog lényeges kérdései az Európai Bíróság kontrollja alatt állnak a jogalkalmazás egységességét biztosítandó.37 Az egységes értelmezés és alkalmazás biztosítása érdekében a Brüsszeli Egyezményhez 1971-ben egy értelmezési jegyzőkönyvet csatoltak a tagállamok, ami kiterjesztette az Európai Bíróság hatáskörét az egyezményre. Ezáltal lehetőség nyílt arra, hogy a tagállamok bíróságai (a perbíróság) az Európai Bíróságot ugyanúgy megkereshessék a Brüsszeli Egyezmény egyes rendelkezéseinek értelmezése kapcsán,38 mint az elsődleges vagy a másodlagos jogforrások tekintetében. Az Alapszerződés 68. cikke értelmében a 234. cikkben előirányzott előzetes döntéshozatali eljárás keretében kerül sor a jogi aktusok értelmezésére.
A Brüsszeli Egyezmény kapcsán hozott döntések továbbélését biztosítja a Brüsszel-I rendelet Preambuluma kifejezésre juttatva a Brüsszeli Egyezmény és a rendelet közötti folytonosság biztosításának szükségességét. Az említett jegyzőkönyvre alapozva 2002-ig39 több, mint száz ítélet hozott az Európai Bíróság, mindamellett meg kell állapítanunk, hogy az okiratokat érintő kérdésekkel csupán két döntésében foglalkozott,40 amelyből az egyik ítélet41 a fenti rendelet hatálybalépésével megváltozott jogi helyzet miatt elvesztette aktualitását, így a tanulmány gondolatmenetébe való beépítésétől tartózkodik a szerző.
A másik ítélet hordereje viszont messze túlmutat a Brüsszeli Egyezményen - és a "jogutód" Brüsszel-I rendeleten,42 - már most látszik, hogy a további jogalkotás során is fontos építőelemként használják az EU kodifikációs szakemberei.
Mielőtt azonban az ügyben hozott ítélet elemzésére rátérnénk, tekintsük át annak előzményeit. Az ítélet előtörténetét a Brüsszeli Egyezmény hatályban léte alatt az Unióba újonnan belépett államoknak az egyezményhez való csatlakozását megelőző jelentésekig érdemes visszavezetni. A közokirat fogalmának körülhatárolását három ilyen jelentés érintette. Mivel az ún. Jenard-jelentés és az Evrigenis-Kerameus jelentés43 a közokirat fogalom-meghatározása tekintetében nem igazít el: lényegében az egyezmény szövegét ismétli különösebb interpretáció nélkül, így a figyelem középpontjába a Jenard-Möller jelentés44 néven ismertté vált dokumentum kerül, amely jóval nagyobb precizitást mutat a definícióalkotás terén. Egy autonóm fogalomalkotást kísérelt meg, amely szerint az okiratot készítő személy tevékenységének az okirat tartalmát is érintenie kell.45 Kísérletet tesz arra, hogy "összeurópai jelleggel"46 határozza meg a - Brüsszeli Egyezmény 50. cikk szerinti - közokirattá minősítés kritériumait, melynek lényegét három feltétel megvalósulásában látja: 1. az okiratba foglalást egy hatóságnak kell végeznie, 2. az okiratba foglalási tevékenységnek az okirat tartalmára kell vonatkoznia és pl. nem kizárólag az aláírásra, 3. abban az országban, ahol kiállították végrehajthatónak kell lennie.47
Ad 1. A külföldi közjegyző, konzul és egyéb közokiratba foglalásra feljogosított személy e minőségében a közhatalom hordozójaként, gyakorlójaként és erre alapozva rendelkezik a közokiratba foglaláshoz szükséges "hatalommal" (jogosítványokkal). Mindez az általános nemzetközi szokásjogot követi.48 Az, hogy a közhatalom mely hordozói esnek a hatóság fogalomkörébe egyébiránt a nemzeti jogok által meghatározottak.
Ad 2. A bírói illetve közjegyzői hatáskörbe utalt aláíráshitelesítés nem teszi a jelentés értelmében az okiratot közokirattá a közhatalommal felruházott személy közreműködése ellenére sem, hiszen a tartalmat ők nem vizsgálják.
Ad 3. Az okiratnak önmagában kell végrehajthatónak lenni, nem elegendő tehát, ha perben vagy más hasonló eljárásban ruházzák fel végrehajthatósággal.49
Leutner a fentiek pontosítását látta szükségesnek, az erre vonatkozó gondolatait a következők szerint összegezhetjük: "1. Az okiratnak vitathatatlanul kell rögzítenie a kötelezettet terhelő kötelezettséget olyan módon, hogy nem szükséges egy bírósági eljárás a végrehajtási jogcím megszerzéséhez. 2. A közokiratba foglalás garanciát kell, hogy nyújtson az okirat helyességét illetően. A forma önmagában nem szavatolja ezt, ill. az okiratnál megkívánt hiteltérdemlőséget és származási garanciát. E vonatkozásban sokkal inkább döntő az okiratba foglaló személy jogi képzettsége. 3. Az adós közreműködése az okirat elkészítésénél tényállási elem a Brüsszeli és Luganoi Egyezményekben. A francia jogban ismert végrehajtható csekkóvás, amelyet a huissier (bírósági végrehajtó)50 az adós közreműködése nélkül állít ki, nem tartozik ide."51
A hosszú felvezető után vegyük szemügyre magát az Unibank-Christiensen ügyben52 1999-ben hozott ítélet, amely még a Brüsszeli Egyezményhez kapcsolódik. A német Bundesgerichtshof kereste meg az Európai Bíróságot előzetes döntéshozatal végett az előtte folyamatban lévő53 ügy kapcsán. Ebben az ítéletben foglalkozott első alkalommal az Európai Bíróság a közokirat fogalmával az 50. cikk kapcsán, az eljárása annak értelmezésére irányult, hogy a hitelező által előterjesztett három kötelezvény végrehajtható-e. A kérdés tulajdonképpen az volt, hogy az 50. cikk szerint közokiratnak minősülnek-e a dán kötelezvények, amelyek Dániában a kötelezett által, de hatóság közreműködése nélkül lettek kiállítva54 és a dán jog szerint közvetlenül végrehajthatóak. Az Európai Bíróság megállapította, hogy az 50. cikk alá eső okiratok bizonyító erejének vitathatatlannak kell lennie, mivel ezek a bírósági ítélettel azonos módon végrehajthatóak.55 Az ilyen jellegű bizonyító erőhöz meg kell követelni egy hatóság vagy más erre az okirat származási állama által feljogosított szerv közreműködését. Az előterjesztett okiratnak a kiállítás államának joga szerinti a bizonyító erőre vonatkozó előfeltételeknek kell megfelelnie. A magánokiratokhoz nem kapcsolódik ilyen bizonyító erő. Az Európai Bíróság az 50. cikk szerinti közokirat fogalom értelmezése kapcsán visszautalt a Jenard-Möller jelentés vonatkozó részére.56 Az ítélet 15. pontja ugyanis konstatálja, hogy "az 50. cikk ilyen értelmezését erősíti meg a Jenard-Möller jelentés is". Az Európai Bíróság végül azt mondta ki, hogy az okiratba foglalás államának joga alapján végrehajtható a kötelezvény, de azt nem hatóság vagy erre az adott állam által feljogosított szerv állította ki, tehát nem minősül közokiratnak a Brüsszeli Egyezmény 50. cikk alkalmazása során. Kizárólag ezek valamelyikének közreműködése révén válhatott volna közokirattá.
Ugyanezt sugallta - legalábbis a sorok között - a főügyész 1999. február 2-i záróindítványa, amellyel a Brüsszeli Egyezmény értelme és célja tekintetében egyértelművé tette, hogy nem elegendő, ha az okiratot a kiállítás országában végrehajtható okiratnak tekintik, ehelyett az is szükséges, hogy az előterjesztett okiratot egy közjogi értelemben feljogosított okiratszerkesztő személy állítsa ki, ennek a közreműködése révén jut az okirat közokirati minőséghez.57
Az ítélet a Brüsszeli Egyezmény kapcsán született, de 44/2001/EK rendelet hatálybalépését követően sem veszítette el aktualitását. A rendeletben az 54. cikk foglalkozik ezzel a közokiratként minősülés kérdésével, de az előfeltételeket valójában érintetlenül hagyva. A rendelet hatályba lépésével e kérdéskör tekintetében tehát nem változott a jogi helyzet.
"Európai végrehajtási jogcím" alatt egy minden tagállamban - további alaki követelmény és különösen végrehajthatóságot kimondó határozat nélkül - végrehajtható közokiratot kell érteni.58 Eszerint elegendő az okiratot egy alkalommal záradékolni, és ennek hatálya kiterjed a többi tagállamra is.59 Ezzel lebontásra kerülnek az alapszabadságok megvalósulása előtt tornyosuló azon akadályok, amelyek a rossz fizetési morálból és a hosszadalmas eljárásból adódnak.60
A gondolat születése egészen egy 1993-as párizsi nemzetközi kollokviumig vezethető vissza, ahol az "európai végrehajtható okiratok", mint egy lehetséges harmonizációs tárgy jelentkezett. Ezt követően több jelentős fórumon foglalkoztak még a kérdéssel. A legjelentősebbnek mondható tamperei csúcstalálkozó zárónyilatkozata nyitva hagyta azonban azt a kérdést, hogy a részleteket hogyan kellene kialakítani.61 Annyi mindenesetre megállapítható volt már ekkor is, hogy egy olyan okiratról lenne szó, amelyik minden előzetes eljárás nélkül a többi EU-tagállamban végrehajthatóvá válik.62
Geimer szerint a Brüsszel-I rendeletre épülő elismerési rendszer mindössze egy "köztes lépcsőfokként" értékelhető az Európai Igazságügyi Térséghez vezető úton és minden bizonnyal a "perifériára szorul" majd, vagy legalábbis alapjaiban változik meg a jövőben, tekintettel a Bizottság egységes európai végrehajtási jogcímre vonatkozó új projektjére.63 A tervezetek szövegváltozatainak és az elfogadott rendeletnek a szabályozási technikájából kitűnik, hogy az európai végrehajtási jogcím bevezetéséről szóló rendelet64 nem kívánja felváltani, hanem inkább kiegészítené a Brüsszel-I rendeletet, első lépcsőben azokat az eseteket szabályozva, ahol nem vitatott a követelés. A rendelet választási lehetőséget hagy a hitelező számára, hogy a Brüsszel-I rendelet 38. és azt követő cikkeiből ismert módon a második államban kéri az exequatur eljárás lefolytatását, avagy az első államban kéri az európai végrehajtási jogcímmé nyilvánítást, amely azt követően bármely tagállamban automatikusan végrehajthatóvá válik (Preambulum 20. pont, 27. cikk).
A rendelet értelmében amennyiben egy okiratnak az európai végrehajtási jogcím jellegét megállapították a származási államban, akkor ezt olyan jogcímnek kell tekinteni a végrehajtás szempontjából, mintha mindez a második államban történt volna meg. A változás jelentőségét a legszemléletesebben Rechberger szavait idézve vázolhatjuk fel: ezzel a rendelettel a jövőben az Európai Igazságügyi Térségben "szabadon cirkuláló" határozatok, illetőleg végrehajtható okiratok "álma" valósággá válhat.65
Pontosítva és összegezve a fentieket: a rendelet tárgya egy európai végrehajtási jogcím bevezetése a nem vitatott követelések tekintetében, ami a határozatok, perbeli egyezségek és közokiratok szabad forgalmát hivatott elősegíteni egy egységes minimális szabályozás útján. Ennek betartása mellett a közbenső eljárás (ti. exequatur eljárás) a végrehajtás tekintetében kiesik (1. cikk). A rendeletjavaslat az okiratok közül ide sorolja a bírósági eljárásban kifejezetten elismert, bíróság által jóváhagyott egyezségben, közjegyzői vagy egyéb közokiratban foglalt követeléseket (3. cikk).
Az intézmény gyökerei a Brüsszeli Egyezményre, valamint az azt felváltó Brüsszel-I rendelet vonatkozó részeire vezethetők vissza. Az előbbi meglehetősen kevés rendelkezést tartalmazott a közokirat fogalmának meghatározásában, e téren a Brüsszel-I rendelet sem hozott különösebb változást. Az európai végrehajtási jogcímre vonatkozó rendelet - az Európai Bíróság jogfejlesztő tevékenységének eredményeire építve66 - egy fontos lépést tett előre a fogalom-meghatározásnak a rendelet szövegébe emelésével.
Az európai jogösszehasonlító munkák kimutatták, hogy a végrehajtható okiratok típusai országonként elég nagy különbözőséget mutatnak. Amíg a jogerős bírósági ítéletek a legtipikusabb példái a végrehajtható okiratoknak, amelyet minden tagállam joga elismer, igen nagy különbözőség tűnik fel az egyéb közokiratok kapcsán. Ezeket pl. Angliában és Walesben nem sorolják a végrehajtási jogcímek közé. Az is okoz némi diszkrepanciát, hogy bizonyos országok egyes magánokiratokat is végrehajthatónak tekintenek (pl. váltó és más pénzügyi természetű okiratok, a dán és az olasz és újabban a spanyol jogban).67 Emiatt jelentkezik kiemelt feladatként a végrehajtható okirat fogalmának meghatározása, mint a tárgyalt norma megalkotásának előfeltétele. A rendelet tervezetei valójában azt a sort folytatják, amit a Brüsszeli Egyezményhez fűzött Jenard-Möller jelentés nyitott meg, majd ennek lényeges pontjait az ún. Unibank-Christiensen ügy kapcsán a joggyakorlatának részévé tevő Európai Bíróság vitt tovább. Ezeket a gondolatokat - mint a jogösszehasonlításból leszűrt fogalmi elemeket - teszi a rendelet kisebb módosításokkal a kodifikált jog részévé. Ez a folyamat egyben eklatáns példája is az Európai Bíróság jogfejlesztő tevékenységének. A rendelet, szakítva tehát az eddigi hagyományokkal, a normaszöveg részévé vált konkrét definíciót tartalmaz a közokiratok vonatkozásában. Eszerint a rendelet alkalmazása során közokiratnak minősülnek az olyan okiratok, amelyeket közokiratként állítottak ki vagy ekként regisztráltak és amelynél az okiratba foglalási eljárás a tartalomra és az aláírásra is vonatkozik; ha az okiratot egy hatóság vagy egy másik a származási állam által erre feljogosított szerv készítette vagy egy közigazgatási hatóság előtt vagy általa okiratba foglalt tartással kapcsolatos megegyezésre (kötelezettségre) vonatkozik [4. cikk (3) bek.].
Az európai végrehajthatási jogcímmé nyilvánítást a hitelező kérelme nyomán a tagállam által kijelölt szerv végezné, oly módon, hogy egy nyomtatvány formájában igazolást bocsátana rendelkezésre (25. cikk). A javaslatok szövegében ennek előfeltételeként szerepelt viszont, hogy az okirat kiállítása előtt az adóst szabályszerűen kioktatták a minden tagállamra vonatkozó közvetlen végrehathatóságot illetően és ezt a kioktatást az okiratban egy az adós által aláírt klauzula igazolja. Az elfogadott rendelet szövegéből ez a kitétel azonban sajnálatos módon hiányzik. A kitanítási kötelezettség biztosíthatná az érdekeltek - elegendő információn alapuló - beleegyezését az okirat kiállításába (vö. Jenard-Möller jelentés), tehát az adós kifejezett hozzájárulását olyankor, amikor nem bírósági döntésről van szó, hanem vagy perbeli egyezségről vagy közokiratról.68
Külföldi szerzőket is idézve utaltunk rá, hogy az okiratok joghatásait érintő egységesítési törekvések eddigi eredményei csak egy lépcsőfokot jelentenek a bemutatott folyamatban. A területnek az utóbbi években felgyorsult fejlődése, - amely egyfelől üdvözlendő, másrészt viszont jelentősen megnehezíti a téma átfogó tanulmányozását - arra enged következtetni, hogy ezek az eredmények a "rokon" területeken zajló harmonizáció és jogegységesítés során akár már a közeljövőben is hasznosíthatók és - az egyes uniós normák összhangjának megteremtése érdekében - hasznosítandók. Itt elsődlegesen a közokirati fogalommeghatározás által bejárt útra érdemes utalni, melynek felvázolása a tanulmány egyik meghatározó célja volt és a szerző álláspontja szerint még az európai végrehajtási jogcím kapcsán kodifikálásra kerülő definíció is inkább csak egy fontos állomását jelenti ennek az útnak semmint végpontját. Innen a széleskörű jogösszehasonlító munkán nyugvó fogalom-meghatározás újabb lendületet véve más - később az egységesítésbe bevonható területeket (pl. bizonyítás joga) is meghódíthat, de legalábbis kiinduló alapul szolgálhat. ■
JEGYZETEK
* A tanulmány az F 043352 nyilvántartási számú OTKA-kutatás keretében készült.
1 Az 1968-as Brüsszeli Egyezmény a bírósági joghatóságról és a bírósági határozatok végrehajtásáról polgári és kereskedelmi ügyekben. Az Európai Közösségek Hivatalos Lapja C 27. szám, 1998. 01. 26.
1968. szeptember 27-én látták el kézjegyükkel az akkori tagállamok: Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, Németország, Olaszország külügyminiszterei. Az Egyezmény hatálybalépésének dátuma: 1973. február 1. Habár sem az elsődleges, sem a másodlagos jogforrások közé nem sorolható, de az egyezmény területi hatálya folyamatosan bővült, mivel a csatlakozó államok mindig a részesévé váltak.
2 Az eredeti részes államok mellé 1978-ban csatlakozott: Dánia, az Egyesült Királyság, Írország; 1982-ben Görögország; 1989-ben Spanyolország és Portugália; 1996-ban Ausztria, Finnország és Svédország. Ld. még Kengyel Miklós: Az európai polgári eljárásjog és a magyar jogfejlődés. JK 1992/4. 166. p.
3 1988. szeptember 16-án írták alá, a hatálybalépés dátuma eltérően alakult egyes tagállamok viszonylatában. A Luganoi egyezmény Izland, Norvégia, Lengyelország, Svájc vonatkozásában ma is hatályban van.
4 Kengyel Miklós: Magyarország a Luganoi Egyezmény kapujában. MJ 1999/6. 330. p.
5 Kropholler, Jan: Europäisches Zivilprozeßrecht. Kommentar zu EuGVO und Lugano-Übereinkommen. Verlag Racht und Wirtschaft GmbH, Heidelberg 2002. 46. p.
6 Ld. még: 2392/1997 (XII. 3.) Korm. határozat
7 Kengyel 1999: 329. p. Magyarország felvételét 1997-ben Finnország és Ausztria kezdeményezte, de "a tagállamok az egyezmény bővítését nem tartották időszerűnek". Brávácz Ottóné/Szőcs Tibor: Jogviták határok nélkül. HVG-Orac, Bp. 2003. 33. p.
8 Mádl Ferenc/Vékás Lajos: Nemzetközi magánjog és nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp. 1997. 499. p., Burián László: Eljárás jogi kérdések. In: Burián László/Kecskés László/Vörös Imre: Magyar nemzetközi kollíziós magánjog. Logod Bt., Bp. 2003. 307. p.
9 Vö.: Fleischhauer, Jens: Vollstreckbare Notarurkunden im europäischen Rechtsverkehr - Neue notarielle Zuständigkeit nach der "Brüssel I"-Verordnung. Mitteilungen des Bayerischen Notarvereins 2002/1. 19. p.
10 Trittmann, Rolf/Merz, Christian: Die Durchsetzbarkeit des Anwaltsvergleiches gemäß §§ 796 a ff. ZPO im Rahmen des EuGVÜ/LugÜ. IPRax 2001, Heft 3, 180. p.
11 A Luganoi Egyezmény nem váltható fel vele, hiszen annak nem tagállamok is aláírói.
12 44/2001/EK tanácsi rendelet a joghatóságról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló polgári és kereskedelmi ügyekben.
13 a Bizottság Tanácsi rendelet javaslata COM (1999) 348 final, 99/0154 (CNS) Brüsszel, 99.07.14., Nr. 2
14 Verebics János: Elektronikus gazdasági kapcsolatok joga és az európai jogharmonizáció. Gazdaság és Jog 2002/7-8: 22-23. p.
15 Bráváczné/Szőcs: 225. p., A Jenard-jelentés szerint az elismerés automatikusan következik be, nem kíván meg az elismerő tagállamban semmilyen bírósági határozatot, ezzel a határozat kedvezményezettjének megengedtetik, hogy azt minden érdekelttel szemben, így pl. akár egy közigazgatási hatósággal szemben is érvényre juttassa. Kropholler: 385-386. p.
16 Kropholler: 378-379, 382, 385. p.
17 Nem érinti sem a közjogi jellegű jogviszonyra vonatkozó okiratokat, sem a tárgyi hatály alól kivett területek nem tartoznak ide. Ld. 1. cikk.
18 A Bizottság Tanácsi rendelet javaslata, COM (1999) 348 final, 99/0154 (CNS) Brüsszel, 1999.07.14. 4. 2. pont
19 Alfonso, Juan Bolás: A közokiratok szabad áramlása az Európai Unió országaiban. Közjegyzők Közlönye 2001/11: 9. p., Kropholler: 479. p.
20 Nagel, Heinrich/Gottwald, Peter: Internationales Zivilprozessrecht. Aschendorff Rechtsverlag, Münster - Verlag Dr. Otto Schmidt, Köln, 2002. 662. p.
21 Thomas, Heinz / Putzo, Hans: Zivilprozeßordnung mit Gerichtsverfassungsgesetz, den Einführungsgesetzen und europarechtlichen Vorschriften. Verlag C. H. Beck, München 2003. 1847-1848. p.
22 Thomas/Putzo: 1842. p.
23 Kropholler: 482. p.
24 A tanúsítvány új elem a Brüsszeli Egyezmény szabályozásához képest.
25 Schlosser, Peter: EU-Zivilprozessrecht. Verlag C.H. Beck, München 2003. 315-316. p.
26 Kropholler: 481-482. p.
27 Geimer, Reinhold: Entscheidungen (C-260/97). Anmerkung. Zeitschrift für Zivilprozess International 2001. 185-186. p., Nagel / Gottwald: 663. p.
28 A Tanács 2000. május 29-i 1347/2000/EK rendelete a házassági ügyekben és a házastársaknak a közös gyermekek feletti szülői felügyeleti jogával kapcsolatos eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról. Az Európai Közösségek Hivatalos Lapja 2000.06.30. L 160. szám
29 Schlosser: 413. p.
30 Rauscher, Thomas: Europäisches Zivilprozeßrecht. Kommentar. Sellier European Law Publishers, München 2004. 647. p.
31 Rechberger, Walter: Perspektiven der grenzenüberschreitenden Zirkulation und Vollstreckung notarieller Urkunden in Europa. In: Schütze, Rolf (Hrsg.): Einheit und Vielfalt des Rechts. Festschrift für Reinholg Geimer. Verlag C.H. Beck, München 2002. 906-913. p.
32 Abl. EG 1998 C 221 S.27.
33 Lipp, Volker: Inhalte und Probleme einer "Brussel III-Verordnung" aus Sicht des deutschen Familienvermögensrechts. Kézirat. (Előadás a Tübingenben 2003. április 9-12. között a Wissenschaftliche Vereinigung für Internationales Verfahrensrecht e.V. által szervezett konferencián.) 15. p.
34 A Tanács 2003. november 27-i 2201/2003/EK rendelete a házassági ügyekben a szülői felügyeleti joggal kapcsolatos eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről. Az Európai Közösségek Hivatalos Lapja 2003.12.23. L 338. szám.
35 Lagarde, Paul: Familienvermögens- und Erbrecht in Europa. Kézirat. (Tübingen, 2003. IV. 9-12., ld. 33. lj.) 17. p.
36 Lagarde: 18-19. p.
37 Koch, Harald: Einführung in das europäischen Zivilprozessrecht. Juristische Schulung Febr. 2003. 110. p.
38 Nem terjed ki azonban ez a jog a Luganoi Egyezmény államaira, ahogyan ezt egy az egyezményhez csatolt további jegyzőkönyv is megerősíti, de ez utóbbi egyúttal rögzíti, hogy ugyan az Európai Bíróság az ő vonatkozásukban nincs kompetenciája, de az EFTA tagállamai ennek ellenére figyelembe veszik az Európai Bíróság gyakorlatát. Szőcs Tibor: Igazságügyi együttműködés a polgári jog területén. A bírósági ítéletek szabad forgalma mint az európai Unió "ötödik" alapszabadsága - Magyarország részvételével? In: Európai Tükör (Műhelytanulmányok 29.) Integrációs Stratégiai Munkacsoport. 1997. 114. p., 120. p.
39 Megj.: a 44/2001/EK rendelet hatálybalépésének időpontja, ami tulajdonképpen a Brüsszeli Egyezmény "kiüresedéséhez" vezetett (csak Dánia viszonylatában él tovább). Ettől az időponttól a rendelet, mint másodlagos jogforrás kapcsán az Alapszerződés rendelkezésen alapul az Európai Bíróság jogértelmezési jogosultsága.
40 Ennek oka talán abban keresendő, hogy - amint azt Jenard-Möller jelentés is rögzíti - az 50. cikk alkalmazásával kapcsolatosan viszonylag ritkán merültek fel kérdések.
41 CELEX 61994J0275, C-275/94., 1996. március 14., Roger van der Linden c. Berufsgenossenschaft der Feinmechanik und Elektrotechnik ügy. Az előzetes döntéshozatalt kezdeményező bíróság: Hof van cassatie - Belgium, a Brüsszeli Egyezmény 47. cikk (1) bekezdés értelmezése végett fordult a Európai Bírósághoz, annak kapcsán, hogy a fél, aki a végrehajtást kezdeményezi, milyen okiratokat köteles előterjeszteni. Két mulasztási ítéletet kívántak van der Lindennel szemben érvényesíteni, aki a 47. cikk (1) bek. alapján arra hivatkozott, hogy nem terjesztettek elő semmilyen okiratot, amelyből az adódna, hogy a mulasztási ítéleteket kézbesítésítették és azok végrehajthatók. Amennyiben a 46. cikk (2) bek. és a 47. cikk (2) bekezdésekben megjelölt okiratokat nem terjesztettek elő, akkor a bíróság meghatározhat erre egy határidőt, vagy az okirattal egyenértékű okiratot elfogadhat vagy mentesít az előterjesztés alól, ha további tisztázást nem tart szükségesnek. Az azonos értékű okirat elfogadása a kézbesítés igazolásánál az Európai Bíróság szerint nem jön figyelembe, a 48. cikk egy kivételesen alkalmazandó előírás és a főszabály érvényesülését nem korlátozhatja. Összegezve a 47. cikk (1) bekezdést úgy értelmezi, hogy amennyiben a nemzeti eljárásjogi előírások ezt megengedik, az ítélet kézbesítésének igazolása a kérelem beadását követően is megtörténhet, ha az adósnak egy meghatározott idő áll a rendelkezésére, hogy a határozatnak eleget tegyen és amennyiben a végrehajtást kérő az esetlegesen feleslegessé váló eljárás költségeit vállalja.
42 Amelyek lemondanak a definícióalkotásról a végrehajtható közokiratok tekintetében, csak azt határozzák meg, hogy a kiállítás országának a szabályai szerint kell megítélni a bizonyító erő kérdését.
43 Tulajdonképpen Görögországnak a Brüsszeli Egyezményhez való csatlakozása született a jelentés. Abl 1986 C 298, 1 ff., illetve in: Mayr, Peter: EuGVÜ und LGVÜ. Die europäischen Zuständigkeits- und Vollstrekungsübereinkommen mit einer Einführung, den nationalen und internationalen Materialien, der gesamten Judikatur des EuGH und Literaturhinweisen. WUV Universitätsverlag, wien 2001. 160. p.
44 Bericht zu dem Übereinkommen über die gerichtliche Zuständigkeit und die Vollstreckung gerichtlicher Entscheidungen in Zivil- und Handelssachen vom 16.9.1998. Amtsblatt der Europäischen Gemeinschaften 1990, C 189, 242. p.
45 Valójában az eredeti hat tagállam közjegyzői okiratai nem okoztak különösebb fejtörést. Ezzel szemben a későbbi csatlakozásokkal a kép sokkalta változatosabbá vált, a skandináv jogokban pl. a végrehajtható magánokirat is ismert. Kropholler: 484-485. p. A Brüsszeli Egyezmény 50. cikke nem korlátozódik a közjegyzői okiratok körére, hanem magába foglalja az "egyéb közokiratokat" is. Ez a fogalom-meghatározás - tekintve a brüsszeli egyezmény megkötésekori hat tagállamban a vonatkozó rendelkezések homogenitását - nem szorul magyarázatra, szemben azzal az időszakkal, amikor már a common law jogrendszerű tagállamok (Egyesült Királyság, Írország) is csatlakoztak. Geimer visszautal itt az ún. Schlosser-jelentésre, amely tömören konstatálja, hogy Angliában és Írországban nincs a végrehajtható okiratoknak megfelelője; Skóciában azok az okiratok, amelyek egy pontosan meghatározott szolgáltatási kötelezettséget alapoznak meg, bejegyezhetőek egy nyilvános lajstromba, e nyilvántartás kivonata egy ugyanolyan végrehajthatóságot eredményez, mint a bírósági ítélet. Geimer, Reinhold: Freizügigkeit vollstreckbarer Urkunden im Europäischen Wirschaftsraum. IPRax 2000. 367. p.
46 Geimer 2000: 367. p., A nemzeti rendszerek sokfélesége ellenére szükség van egy egységes fogalomalkotásra, amely közösségi szintű, nemzetek feletti, elszakadva a nemzeti jogoktól, de sem a Brüsszeli Egyezmény, sem a rendeletek rendelet nem kötelezi a tagállamokat, hogy bevezessék a végrehajtható okirat intézményét, csak azt írja elő, hogy a bírósági határozatok mellett ezek is végrehajthatók legyenek a másik tagállamban, akkor is ha ez tagállam nem ismeri a végrehajtható okirat fogalmát. Geimer 2001: 182-183. p.
47 Forrás: a Jenard-Möller jelentés Brüsszeli és Luganoi Egyezmények 50. és 51. cikkéhez kapcsolódó része.
48 Geimer 2000: 368. p.
49 Geimer 2000: 367. p.
50 Erről bővebben ld.: Reinmüller, Bernd: Die "Urkunde" eines französischen Gerichtsvollzieher ("huissier") und ihre Vollstreckung nach dem EuGVÜ. IPRax 2001. Heft 3, 207-210. p., vö: Nagel/Gottwald: 661. p. (ez utóbbi mű a közokirati kategóriába sorolásnak nem látja akadályát a rendelet követelményeit figyelembe véve.)
51 Leutner: Die vollstreckbare Urkunde im europäischen Rechtsverkehr (1997) című munkájából emeli ki és csoportosítja Geimer a fent idézett gondolatokat. Geimer 2001: 184-185. p.
52 A Európai Bíróság 1999. június 17-i, C-260/97. sz. ítélete (CELEX: 61997J0260) az Unibank A/S (hitelező) c. Flemming G. Christensen (adós) ügyben. European Court Reports 1999 Page I-03715, http://europa.eu.int
53 Az adós eredetileg - a kötelezvények aláírásának idején - még Dániában rendelkezett lakóhellyel, de időközben Németországba költözött, így a pert német bíróság előtt indították meg.
54 A három kötelezvényt géppel írták és az adós aláírása mellett két tanú (a hitelező alkalmazottai) látta el kézjegyével.
55 A Brüsszeli Egyezmény 25. cikke alapozza meg ezt.
56 Trittmann/Merz: 182. p.
57 Trittmann/Merz: 182. p., Geimer 2000: 366. p.
58 Fleischhauer, Jens: Europäisches Gemeinschaftrecht und notarielles Berufsrecht. DnotZ Heft 5 2002. 328. p.
59 Szőcs: 119. p.
60 Hüßtege, Rainer: Der europäische Vollstreckungstitel. Kézirat. (Tübingen 2003. IV. 9-12. ld. 33. lj.) 2. p.
61 Tamperei csúcstalálkozón készült egy részletezett intézkedési terv, konkrét végrehajtási időpontokkal, amelynek hosszútávú célja az ún. "exequatur", azaz a végrehajthatóságot kimondó döntés eltörlése.
Geimer, Reinhold: Das Brüssel I - System und seine Fortentwicklung im Lichte der Beschlüsse von Tampere. In: Kiss Daisy/ Varga István (szerk.): Magister artis boni et aequi. Studia in honorem Németh János. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest 2003. 237. p.
62 Wagner, Rolf: Vom Brüsseler Übereinkommen über die Brüssel I-Verordnung zum Europäischen Vollstreckungstitel. IPRax 2002. 75, 77. p.
63 2002. április 18-án a Bizottság egy leendő tanácsi rendeletre vonatkozó javaslatot terjesztettek elő, mely alapján minden tagállamból származó végrehajtható okirat számára meg kell nyitni az utat, hogy bármelyik tagállamban egy előzetes végrehajthatóvá nyilvánítás nélkül végrehajthatóvá váljanak. Ellenben az, hogy a végrehajtás megszüntetése illetve korlátozása milyen feltételek mellett kérhető a második államban, az még jelenleg tisztázatlan. Geimer 2003: 236-237. p., 2002. IV. 18-i javaslat tanácsi rendelet alkotására a nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtási jogcímről (KOM/2002/01 59 endgültig) Újabb változata: KOM 2003 341 endgültig.
64 Verordnung (EG) Nr. 805/2004 des Europäisches Parlaments und des Rates vom 21. April 2004 zur Einführung eines europäische Vollstreckungstitels für unbeschrittene Forderungen.
65 Rechberger, Walter: Das europäische Zivilprozessrecht am Vorabend der groâen Erweiterung der Europäischen Union. In: Kiss Daisy/Varga István (szerk.): Magister artis boni et aequi. Studia in honorem Németh János. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest 2003. 729. p.
66 Tulajdonképpen az Unibank c. Christiensen ügyben hozott döntésnek a közokiratot definiáló részének a rendelet szövegébe történő átemelésével.
67 Yessiou-Faltsi, Pelayia: Der Europäische Vollstreckungstitel und die Folgen für das Vollstreckungsrecht in Europa. Kézirat. (Tübingen 2003. IV.9-12. ld. 33. lj.) 18-19. p.
68 Yessiou-Faltsi: 21. p.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Harsági Viktória, egyetemi adjunktus, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Polgári Eljárásjogi Tanszék
Visszaugrás
