Az elhúzódó pénzügyi válság okairól és gyökereiről sokan és sokfélét írtak az utóbbi években. Ezekből az írásokból általános következtetésként annyit bátran leszűrhetünk, hogy a válság mozgatórugói összetett rendszert alkotnak. Jelen tanulmányban ennek a rendszernek egyik jelentős szegmensével, a vállalati profitmotívum, és általában a vállalati célrendszer történelmi változásával, az ezt kísérő és megalapozó jogi szabályozási környezet fejlődésével, és a mindezekből fakadó ellentmondásokkal kívánunk behatóbban foglalkozni. Közelítésünk, a közgazdasági alapok felvázolása után, alapvetően jogi oldalról történik, és ez lehetővé teszi, hogy a munka végén, ha óvatosan is, de konkrét javaslatokat tehessünk a felmerülő problémák jogi rendezésének megkísérlésére.
Mottó: Ami jó a General Motorsnak, jó Amerikának.
"For years I thought what was good for our country
was good for General Motors and vice versa.
The difference did not exist."[1]
A fenti idézet metsző élességgel világít rá a gazdasági társaságok és a társadalom egészének közös érdekeire. Bár Ch. E. Wilson kifejezetten a nagyvállalatokra gondolt, több mint fél évszázad elteltével a csekélyebb méretű gazdasági alanyok társadalmi felelőssége (social responsability) is felvethető és felvetendő. A mai felfogás szerint a társadalmi érdek figyelembe vétele, a társadalmi közös szükségletek kielégítése alapvetően az állam feladata, amelyben a nonprofit gazdasági társaságok, valamint a közhasznú szervezetek is részt vállalnak. Nem szükségszerű azonban, hogy a forprofit társaságok teljesen kimaradjanak ebből a körből. Meggyőződésünk, hogy a forprofit jelleg összeegyeztethető a közös társadalmi célokkal. Ennek a közös felelősségnek és közös érdeknek hatalmas történelmi múltja van, és szorosan összekapcsolódik a jogi személyiséggel bíró gazdasági társaságok kialakulásával. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy a vállalkozások, és ezeken belül is a nagyvállalatok, különösen a nemzetközi súllyal bíróak[2] biztosítják azokat a gazdasági alapokat, amelyekre a modern társadalmak épülnek. A XX. század második felének legsikeresebb gazdasági kitörését Szingapúrban Lee Kuan Yew első miniszter is az amerikai multinacionális nagyvállalatokra építve érte el, figyelmen kívül hagyva az ide vonatkozó kizsákmányolási elméleteket.[3]
Az elmúlt két évtized egyre súlyosabb gazdasági botrányai, visszásságai egyre erőteljesebben vetik fel a hogyan tovább kérdését. Az útkeresés már folyamatban van. Jelen tanulmányban azt próbáljuk bemutatni, mi siklott félre a jogi személyiséggel bíró társaságok fejlődésében. Hogyan szorulhatott háttérbe a társadalmi érdek a gazdaság oszlopait képező cégek működésében? Milyen fontosabb történelmi trendek fedezhetők fel a cégek fejlődésében? Milyen megoldás képzelhető el?
A társadalmi felelősség erősítéséhez a közgazdasági gondolkodás fejlődése sem járult hozzá. Ráadásul ez a
- 120/121 -
közgazdasági gondolkodás erősen befolyásolta a jogalkotást is. Coase 1937-es úttörő tanulmányát[4] alapul vevő, vagy attól függetlenül megszülető, és az 1960-as évektől kibontakozó közgazdasági irányzatok, különösen a 2009-ben Oliver E. Williamson és Elinor Ostrom személyében két Nobel-díjast is termő intézményi gazdaságtan, a cégek jogi vonatkozásait jellemzően csak egyetlen tényezőre, egyetlen aspektusra korlátozták, amennyiben a cégek jogi jellegét egyáltalában figyelembe vették. Ez a megközelítés a céget a gazdasági alanyok szabadon alakított szerződéseiből álló kapcsolatrendszernek tekintette jogi oldalról (nexus of contracts).[5] Az esetleges jogi szabályozás csak arra jó, hogy készen tálaljon szerződéses elemeket (standard form)[6] a felek számára, megtakarítva így a szerződéskötés költségeinek jelentős részét. A szerződést azonban nem szigorúan jogi alapon, hanem teljesen általánosítva, a puszta egyezségeket (agreement) az ügyleteket (transaction) is belevéve értelmezték, így mintegy tautológiává süllyesztették a cég jogoldali meghatározottságát.[7]
A cégre vonatkozó közgazdasági elméletek alapja, Coase nyomán az volt, hogy a cég keretei között a tranzakciós költségek alacsonyabbak, mint a piaci viszonyok között felmerülő költségek.[8] A gyakorlati elemzések ezt nem támasztották egyértelműen alá. Kifejezetten az ellenkezőjét bizonyítja nagyvállalatok belső tranzakcióinak elemzése, közel 150 vezetői interjú és a belső vállalati dokumentumok átnézése nyomán egy tanulmány.[9] Lényegi összefoglalójukat érdemes szó szerint idézni: "Managers in all four companies that used a transfer pricing policy of exchange autonomy expressed the view that internai transactions were fraught with more difficuties than were external transactions"[10] Ez a megállapítás, miszerint a belső transzferárakon és ügyletkötési szabadságon alapuló cégen belüli tranzakció nagyobb nehézségeket támasztott, mint a külső üzleti partnerekkel bonyolított gazdasági forgalom, mondhatjuk, homlokegyenesen ellenkezik Coase és a tranzakciós költségek tanának alaptételével.[11] Lehetséges, hogy idézett szerzőinknek abban is igaza van, hogy a tranzakciós költségek tana (amit ők "új szervezet-gazdaságtan" névvel illetnek) azért lehet olyan népszerű, mert gyakorlati eszközökkel való teljes körű bizonyítása nehéz.[12] A cégekre vonatkozó közgazdasági elméletek sem állnak ezek szerint túlságosan stabil alapokon. A matematikai elemzések más területen sem állják ki a gyakorlat próbáját.[13]
Sokkal súlyosabb a helyzet a jogi megközelítés területén. A jog egyik leglényegesebb mozzanata, a társadalomalakító képesség, azaz a normatív jellegből is adódó instrumentalitás, elveszett ezekben az elemzésekben. A (magán)jogi szabályozás csak egy kelléke, mintegy szolgálóleánya volt a szépen konstruált közgazdasági modellnek. A neoklasszikus alapokon álló közgazdasági áramlatok, a cégekről elmélkedvén, azok jogi jellegét ezzel az ügyes húzással háttérbe szorították.[14] Neoklasszikus közgazdaságtanról beszélünk, bár a Smith-Ricardo-Marshall-Coase-Williamson elméleti szál annyira egységes és kontinuin, hogy a "neo" előtag talán még félrevezető is lehet, amennyiben nem kizárólag időbeliséget értünk alatta. Coase például közvetlenül és bőven merít Pigou munkáiból,[15] aki éppen Marshall tanítványa és egyben utóda volt a Cambridge-i professzori székben 1908-tól, és aki az egyik oktatónak nem mást, mint John Maynard Keynes-t vette maga mellé, illetve tartotta meg (akinek később elvált a szellemi útja).[16] Williamson pedig maga vall a közvetlen előzményekről Coase viszonylatában egyik összefoglaló jellegű munkájában.[17]
A jogi megközelítés, és így a jog szerepének az elemzésbe való bevonása, még ha alárendelten is, de végig jelen volt az 1960-as években szárnyait bontogató intézményi gazdaságtanban. Ennek egyik magyarázata az, hogy a közgazdaságtudomány fontos képviselői a gazdaság állami szabályozásának területével foglal-
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
