Budapest: Rejtjel Kiadó, 2005, 364. p., ISBN 963 7255 05 2
A kötet karunk Magyar Jogtörténet Tanszékének alapító oktatója, dr. Horváth Attila időt és fáradtságot nem kímélő kutatómunkájának eredménye, amely munkát az EL-TE ÁJK Doktori Tanácsa doktori (PhD) fokozattal ismert el. Az olvasó a felhasznált művek majd' kétezer bejegyzést tartalmazó listájának áttanulmányozása után csak elismeréssel adózhat a Szerzőnek, aki e műveket tudományos igénnyel feldolgozta, és alkotott egy olyan dolgozatot, amely egyedülálló a mai, de nem túlzás állítani, hogy az egész magyar jogtörténet-tudományban.
Annak ellenére, hogy a részvénytársaságok és a részvénytársasági joganyag magyarországi kialakulásának bemutatása a mű elsődleges célja, az alcímnek megfelelően e bemutatás a nemzetközi tendenciák figyelembe vételével és ismertetésével együtt történik, megfelelve egyrészt a magyar kereskedelmi jog klasszikus nagy alakjai által felállított mércének, másrészről a jelenkori kihívásoknak is. A szerző által nyolc részben tárgyalt mű érinti a gazdaság és kereskedelem, valamint a kereskedelmi jog európai és magyar fejlődési irányait; a részvénytársaság intézményének kialakulását, fejlődését, magyarországi megjelenését, és ezzel együtt a részvénytársaságokra vonatkozó joganyag alakulását; végül az 1875. évi 37. tc., a Kereskedelmi Törvény (Kt.) részvénytársasági szabályait.
Az első megválaszolásra kerülő, a szerző által felvetett kérdés magának a részvénytársaságnak a fogalmi meghatározása. A részvénytársaságok tudományos definiálásával leginkább a közgazdaság- és a jogtudomány foglalkozik. Előbb a közgazdasági meghatározásokat ismerhetjük meg. E megközelítésmód a részvénytársaságnak mint termelési eszköznek a gazdaságban, a piacon betöltött szerepére összpontosítva ad - leíró jellegű - definíciót. Külföldi tudósok (Pl. John Kenneth Galbraith, Werner Sombart) mellett a közgazdaság-tudomány jeles magyar képviselői, így Matlekovits Sándor, Földes Béla, Navratil Ákos és Heller Farkas részvénytársaságokról alkotott elképzeléséről is közelebbi képet kapunk. A jogi definíciónak, szemben a gazdaságival, pontosnak, a szabályozni kívánt jelenség minden fontos feltételét tartalmazónak kell lennie, de nem elégedhet meg a puszta leírással. A jogi definíció szabadon alakítható, hiszen gondolati folyamat eredménye, így könnyen igazítható a mindennapi élet változásaihoz. A részvénytársaság jogi meghatározását kezdetben az egyes uralkodók által kibocsátott privilégiumlevelek, az ún. oktroi-k tartalmazták. Az oktroi mindig egy konkrét részvénytársaságra vonatkozott, csak annak az egy társaságnak a szervezete, tisztségviselői, jogai és kötelezettségei ismerhetőek meg belőle. Kis túlzással
- 186/187 -
tehát ahány oktroi, annyi féle részvénytársaság. Az első általános szabályozás a Code de commerce-ben (1807) jelent meg, ezt követte több európai ország. (Belgium, Görögország, Hollandia.) Definíciót azonban e törvények sem tartalmaztak. Az 1861. évi Német Kereskedelmi Törvénykönyv (HGB) alkotói vállalkoztak először fogalommeghatározásra. Magyarország első, a részvénytársaságot szabályozó törvénye (1840. évi 18. tc.) a francia példa alapján készült, így nem tartalmaz definíciót, a német HGB-t alapul vevő 1875. évi 37. tc. már kísérletet tett a részvénytársaság magyar jogi meghatározására.[1] A jogalkotó szűkszavúsága teret engedett a jogtudomány számára, hogy kifejtse részvénytársaságra vonatkozó álláspontjait. Különösen a német jogtudomány járt élen: Renaud, Endemann, Goldschmidt vagy Passow véleményét is megismerhetjük, akárcsak a magyar kereskedelmi jog gigászainak (Apáthy István, Krausz Gyula, Kuncz Ödön) nézeteit, végül tíz pontban összegzi a szerző a magyar jogtudomány részvénytársaság tekintetében kialakított álláspontját.
Hosszú történeti fejlődés eredménye, hogy a magyar jogtudományban a kereskedelmi jog elkülönült az általános magánjogtól. Rövid bepillantást kapunk e történeti fejlődésbe: az ókorban még nem létezett önálló kereskedelmi jog, csak a XI. századtól kezdődő gazdasági fellendülést követően jelent meg a kereskedők egymás közti viszonyait rendező, a kereskedőkre vonatkozó külön jogként a jus mercatorum. A kereskedők szokásaiból kialakuló kereskedelmi jogot először Franciaországban foglalták rendszerbe (Ordonannce de commerce, 1673), nem véletlen tehát, hogy a modern kereskedelmi jog is itt alakult ki, és szolgált több ország számára is mintául a Code de commerce. Német területen a városi jogban találhatók a kereskedelmi jog gyökerei. A német jogtudomány a kereskedelmi jogot alanyi oldalról, a kereskedő fogalmának meghatározásával közelítette meg, szemben a francia törvénnyel, ami a kereskedelmi ügyletet határozta meg. A Német Vámszövetség létrejöttét (1834) követően indulhatott meg az egységes kodifikáció kísérlete, és végül hosszas előkészítés után 1861-ben született meg az Allgemeines Deutsches Handelsgesetzbuch, amely valamennyi német államban (Ausztriában is) bevezetésre került. A német jogtudomány felfogása szerint a kereskedelmi jog nem kivételes, hanem különös jog, s mint ilyen, előzi az általános (magánjogi) szabályokat. A magyar kereskedelmi jognak is elsődleges forrása a törvény, ezek közül elsősorban a Kt., továbbá az ezt kiegészítő törvények (pl. váltótörvény, szövetkezetekről szóló törvény, ipartörvény). A kereskedelmi szokás törvényt pótló jogforrás, és az általános magánjoggal szemben derogáló erővel is bír. Végül, a német álláspontot követve, a magyar kereskedelmi jognak is szubszidiárius jogforrása az általános magánjog.
A részvénytársaságok kialakulása tekintetében különböző tudományos nézetek jelentek meg. Ezek egyik csoportja a középkori Itáliába teszi a kezdeteket, ahol működtek ugyan kereskedelmi társaságok, mint például a commenda, amelyből azonban a betéti társaság és a csendes társaság fejlődött ki. A részvénytársaság ősét Itáliában kereső tudósok az olasz városállamok kölcsönügyleteit bonyolító szervezetekben
- 187/188 -
(manoa, compera és Casa di San Giorgio) látják a hasonló jegyeket. Egy magyar elmélet a középkori bányatársaságokban látja a részvénytársaság előzményét. A szerző a holland eredet mellett tör lándzsát, első részvénytársaságnak az 1602-ben alapított Holland Kelet-Indiai Társaságot tartja. A Társaság kalandos létrejöttét és működését megismerve az olvasó hamar felfedezheti az egyezőségeket a mai utódokkal. Az angol kereskedelmi társaságok között is megjelent a XVII. század végén egy, a részvénytársasághoz hasonló forma, a joint stock company. Anglia gyarmatbirodalmi létéből eredő gazdasági növekedés hatalmas alapítási lázat és nagy szédelgéseket váltott ki, a szükségszerű összeomlás az 1720. évi ún. Bubble Act elfogadását követően következett be. E törvény parlamenti engedélyhez kötötte a részvénytársaságok alapítását, törölte a korlátolt felelősséget és megtiltotta a bemutatóra szóló részvények kibocsátását. Franciaországban holland minta alapján szervezték meg a részvénytársaságokat, azonban John Law szédelgései miatt, amelyek nemcsak társaságai számára, hanem az egész francia állam számára csődöt hoztak, megrendült a bizalom a részvénytársaságokban, az értékpapírokban. A részvénytársaságok (újabb) tündöklése az ipari forradalmat követően kezdődött, a szerző által rengeteg adattal, ábrával, térképpel illusztrált gazdasági fellendülés, a kereskedelem méretének növekedése igényelte a részvénytársasági formát, azonban a szabályozás - az oktroi alapján történő működés miatt - eseti jellegű és kazuisztikus volt. A Code de commerce szabályozta először átfogóan a részvénytársaságokat, az alapítást kormányzati engedélyhez kötötte. A német fejlődés a különböző államokban eltérő volt, először Hamburgban, 1835-ben tették lehetővé, hogy ne kelljen az alapításhoz külön engedélyt kérni, és csak 1861-re készült el az egységes német szabályozás, amely állami engedélyhez kötötte az alapítást. 1870-ben a gazdasági liberalizmustól vezérelve több ponton is megreformálták a német részvényjogot.
A nemzetközi környezet áttekintése után ismerhetjük meg a magyar viszonyokat. Magyarország gazdasági fejlődése eltért a nyugat-európaitól, belső felhalmozódás a török hódoltság alatt nem alakulhatott ki, csak a XVIII. századtól kezdett az ország anyagi helyzete javulni. A szerző által adatokkal, ábrákkal demonstrált gazdasági érettség a reformkorra érte el azt a szintet, amikor a részvénytársaság Magyarországon is megjelent. Ezt megelőzően is voltak ugyan sikertelen kezdeményezések, ám a reformkorban Széchenyi István elképzelései és személyes példamutatása nyomán kezdett a részvénytársasági gondolat hazánkban gyökeret verni. Széchenyi írásaiban gyakorlati útmutatót is megfogalmazott a leendő vállalkozók részére, akik ekkor ismerkedtek meg e vállalkozási formával. Magukat a magyar elnevezéseket is, pl. részvénytársaság, részvény, osztalék, Széchenyi alkotta. A vállalkozási kedv felkeltése érdekében Széchenyi maga is rengeteg társaságot alapított vagy legalább is vett részt az alapításukban. Az ő nevéhez kötődik többek között: az Első Dunagőzhajózási Társaság, a Lánchíd vagy az Alagút építését szolgáló részvénytársaságok, a Balatoni Gőzhajózási Társaság, de Széchenyi részvénytársasági formában képzelte el működtetni a Nemzeti Színházat is. Sorra megismerhetjük a kötetből e társaságok alapítását, szervezetét, történetét. E reformkori részvénytársaságok vagy oktroi vagy speciális, e célból alkotott törvények alapján jöttek létre. Az első általános, jogszabályi meghatározást az 1840. évi 18. tc. adta. A kodifikációs munkálatokban a kor szinte valamennyi jelentős jogásza részt vett: Deák Ferenc, Somssich Miklós, Pulszky Ferenc vagy
- 188/189 -
Katolikus Egyetemünk Jog- és Államtudományi Kara épületének helyet biztosító utca névadója, Szentkirályi Móricz, Pest vármegyei követ és országgyűlési jegyző is a "kodifikációs bizottság" tagja volt. Az udvari kancellária egy bécsi jogászt, Ignac Wildner von Maithsteint delegálta a bizottságba. A Code de commerce-t alapul vévő törvényt 1840-ben fogadta el az országgyűlés. A törvény az alapítás tekintetében normatív szabályozást vezetett be: a felek szabad szerződési akarata hozta létre a társaságot, ehhez bármiféle engedélyre nem volt szükség, csupán az előírt adatokat kellett a váltótörvényszékhez beadni. Az 1840-es években a magyar reformerek a gazdasági, elsősorban ipari függetlenséget kezdték hangsúlyozni, megjelent a Kossuth Lajos vezette iparpártoló mozgalom. A szabadságharc bukása, majd a neoabszolutizmus korszaka nem kedvezett a magyar kereskedelem ügyének, bár a gazdasági reformtörvényeket nagy részben hatályban tartották, sőt még a belső vámhatárt is eltörölték. A bécsi kormányzat minden eszközzel igyekezett a magyar gazdaság fejlődését meggátolni, így a társaságalapítás sem volt e korszakban számottevő. Változást a Kiegyezés hozott, megindult az ország óriási léptékű gazdasági fellendülése. Alig három év alatt megtízszereződött a működő részvénytársaságok száma, megjelent a gründolási láz, sorra jöttek létre új társaságok, és ekkor jelent meg hazánkban a külföldön már jól ismert spekuláció is. 1873-ban be is következett a gazdasági összeomlás. A szerző végül három különböző, a kor magyar gazdasági életét jellemző tevékenységi típust mutat be, így megismerhetjük a vasúti részvénytársaságokat (és a magyar vasút fejlődését), a bankrendszert és a malomipari társaságokat.
A gazdasági fejlődés, az élet újabb kihívásai olyan új követelményeket támasztottak a kereskedelmi joggal szemben, amelyekre válasz csak egy új kereskedelmi törvény kodifikálása lehetett. A 60-as években a politikum a Kiegyezés körüli közjogi vitákkal volt elfoglalva. A kereskedelmi miniszter végül 1872-ben bízta meg Apáthy Istvánt, a pesti egyetem kereskedelmi- és váltójogi tanszékének tanárát a kereskedelmi törvény elkészítésével. Apáthy a Német Kereskedelmi Törvény, annak részvényjogi novellája, a francia és holland kereskedelmi-, továbbá a francia, zürichi és porosz polgári törvénykönyvek, illetve az 1873-as gazdasági válság alatt szerzett tapasztalatok alapján készítette el tervezetét. A tervezetet politikusokból, jogtudósokból és kereskedőkből álló bizottság tárgyalta meg és véleményezte. Az országgyűlés elé terjesztett javaslatot a Képviselőház és a Főrendiház 1875-ben fogadta el: 1876. január 1-jén lépett hatályba a Kereskedelmi Törvény, az 1875. évi 37. tc. A kötet utolsó fejezetében a szerző részletesen az olvasó elé tárja a Kt. részvényjogi részét, a magyarországi részvényjog fejlődésének csúcsát. A részvénytársaságok alapításától, az alapszabály tartalmi elemein, a részvényesek jogain keresztül, a részvénytársaság egyes szerveinek, a közgyűlésnek, az igazgatóságnak és a felügyelő bizottságnak a bemutatásáig terjed a külföldi, elsősorban a vonatkozó német szabályozást, valamint a tudományos elméleteket, így az esetlegesen a törvényi állásponttal vitatkozó nézeteket is ismertető tudományos kommentár zárja Horváth Attila egyedülálló művét.
A bemutatásra került "A részvénytársaságok és részvénytársasági jog kialakulása Magyarországon" című kötet a részvénytársaságokkal foglalkozó jogász számára nélkülözhetetlen - a jogintézmény még részletesebb megismerését, a további kutatásnak remek táptalajként szolgáló - ismeretanyagot közöl; történeti szempontú vizsgálattal a gazdaság és kereskedelem, a társadalmi változások, valamint a jog olyan összefüg-
- 189/190 -
géseire világít rá, amely segít a jogi jelenség minden aspektusának megismerésében, és a jogon túlmutató széleskörű ismeretanyagot közvetít olyan élvezetes és közérthető módon, amely a témában kevésbé jártasak számára is kitűnő olvasmányul szolgálhat.■
JEGYZETEK
[1] "Részvénytársaságnak azon társaság tekintetik, mely előre meghatározott, bizonyos számú és egyenértékű (egész vagy há
Lábjegyzetek:
[1] A szerző doktorandusz
Visszaugrás
