A rendszerváltással halaszthatatlan igényként jelentkezett a büntetőeljárási törvény rendelkezéseinek revíziója is, melynek célja volt a büntetőeljárásnak a jogállam követelményeihez és természetesen - ezzel összefüggésben - a nemzetközi elvárásokhoz való igazítása. A gyakorlati szükséglettel párhuzamosan megjelent az elméleti kívánalom azon ismérvek meghatározására, amelyek alapján valamely jogág a jogállami jelzőt birtokolhatja. Ez a tanulmány a jogállami büntetőeljárással szemben támasztott követelmények hazai érvényesülését a Magyar Alkotmánybíróság gyakorlatán keresztül szándékozik bemutatni.
A büntetőeljárással szemben támasztott jogállami igények vizsgálatához elengedhetetlen legalább utalni a jogállam és a tág értelemben vett büntetőjog viszonyával kapcsolatos nézetekre.
A jogállam fogalmára a jogirodalom többféle meghatározást is alkotott. A jogállam fogalmát mind a gyakorlat, mind az elmélet használja, mégpedig. mint érték és eszmerendszert átfogó kategóriát. Abban teljes az egyetértés, hogy egy rezsim csak akkor tekinthető jogállamnak, ha nem csupán formális értelemben, illetve nem csupán deklaráltan az. Amennyiben a formális jogállam fogalmat a törvények uralmával azonosítjuk, ez a materiális jogállam fogalmával kiegészülve - miszerint, az az állam jogállam, amelyet áthat az igazságosság gondolata - adja a jogállam teljes alapfogalmát.
Szükséges, de messze nem elégséges feltétel az, hogy az államhatalom tevékenysége törvényi szinten jelentkezzen. A jogbiztonság ugyan az egyik legfőbb érték, azonban nem szabad szem elől téveszteni hogy korántsem mindenek fölött való. Ezt a megállapítást a történelem által
- 137/138 -
produkált szélsőséges helyzetek igazolták. "Az állami hatalommal való visszaélés tapasztalata volt, amely a mai gondolkodás kiindulópontjául szolgált. Gustav Radbruch arra, a Harmadik Birodalom bukását követően gyakran elhangzó kérdésre kereste a választ: nevezhetjük-e ma jogtalanságnak azt, ami korábban jog volt? A német bíróságok 1945 után következetesen igenlő választ adtak erre a kérdésre. Ennek a jogalkalmazásnak a filozófiai magját Radbruch 1946-ban született "Törvenyes jogtalanság és törvenyfeletti jog" c. cikke foglalta össze."[1] A Radbruch-formula lényege," hogy a pozitív jogot (ld. jogpozitivizmus) akkor kel1 jogtalanságnak tekinteni, ha a törvény és az igazságosság közötti el1entmondás olyan elviselhetetlen mértéket ért el, hogy a törvénynek az igazságosság előtt meg kel1 hátrálnia. Az NDK-ban elkövetett NSZEP-jogtalanságok (különösen a falnál leadott halálos lövések, erre vonatkozó tűzparancs, részrehajló jogalkalmazás) kapcsán újból jelentőséghez jutott (NDK-bűncselekmények)."[2] A pozitív jog kizárólagos érvényének elismeréséből következhetne, bármilyen berendezkedés normáinak jogként való elfogadása, ami nyilvánvalóan helytelen. Az emberi jogok sárba tiprását semmilyen pozitív "jog" sem igazolhatja.
Hasonló gondolatokat fejtett ki Maritain, "aki az emberi jogok egészének filozófiai megalapozásával foglalkozott és magát a demokráciát is természetjogi alapon legitimálta (...). A hatalomnak (...) igazságosnak kell lennie: a közjót kell szolgálnia, ahol a közérdek nem rendeli magának alá a szabad egyént automatikusan. Így tehát a közjóban benne foglaltatik az egyén szabadságának és személyisége kiteljesedésének biztosítása."[3]
"Ha végignézzük a jogállamról alkotott számos modern felfogást, egy közös jegy tűnik ki minden megközelítésből: A jogállam célja az, hogy korlátozza az állam hatalmát és uralmát az egyének szabadságának érdekében,[4] azaz a jogállam az az állami funkció, amely érvényre juttatja a polgárok bizonyos szabadságjogait az állam feladataival és
- 138/139 -
érdekeivel szemben. Ez egyben a jog primátusát is jelenti a politikával szemben, ami állandóan visszatérő eleme a jogállami gondolatnak."[5]
A jogállam alkotóelemei között tartják számon a hatalommegosztás elvét, az állami szerveinek az alkotmány alapján való működését, az állampolgári jogok tiszteletben tartását, az arányosság elvét, a bírói kontrollt a közhatalmat illetően, a törvényeken alapuló, egymástól elkülönült közigazgatást és igazságszolgáltatást, a visszaható hatály tilalmát, megfelelő garanciarendszert az igazságszolgáltatatásban. Jelen téma szempontjából ez utóbbinak kiemelt jelentősége van.
"A fentieket összefoglalva azt mondhatjuk, hogy a jogállamról alkotott mai felfogás magában foglalja mind a formális, mind a materiális megközelítést, azaz csak az az állam jogállam, amelyik az állami hatalom megnyilvánulásokat törvények révén mérhetővé teszi, és az igazságosság gondolatára épül."[6]
A büntetőeljárásjogra transzformálva a jogállammal kapcsolatos megállapításokat, általánosságban kijelenthető, hogy ez kizárólag akkor felel meg a jogállamiság által támasztott követelményeknek, ha törvényeken alapul és egyben igazságosságra és emberiességre is törekszik, s célja, megfelelő garanciarendszer működése mellett az igazság megállapítása. A büntetőeljárásjog arról rendelkezik, milyen formában és hogyan érvényesíti az állam büntetőhatalmát. A büntetőhatalom érvényesítése azonban nem lehet korlátok nélküli. A büntetőjogi felelősség megállapítására büntetőeljárás keretében kerül sor, amely során a hatóságok és a bíróság kényszerítő eszközök széles skáláját alkalmazhatják, mely szükségszerűen együtt jár bizonyos emberi jogok korlátozásával, végső megoldásként pedig akár ideiglenes megvonásával. Az emberi jogok tiszteletben tartása a jogállami eszme olyan részértéke, melyet ugyancsak mindenki elfogad. A büntetőeljárás tekintetében az emberi jogok elismerésének és védelmének való megfelelés minimális követelményeit két alapvető nemzetközi dokumentum tartalmazza, nevezetesen a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, (a továbbiakban Egyezségokmány), valamint az emberi jogok és az
- 139/140 -
alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény (a továbbiakban Egyezmény). Ezek[7] a kínzás tilalma (Egyezmény 3. cikk, illetve Egyezségokmány 7. cikk),[8] a szabadsághoz és a biztonsághoz való jog (5. cikk, illetve 9. és 10. cikk), a tisztességes tárgyaláshoz való jog (6. cikk, illetve 14. cikk), a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jog (8. cikk, illetve 17. cikk), a gondolat, lelkiismeret és vallásszabadság (9. cikk, illetve 18. cikk) a hatékony jogorvoslathoz való jog (13. cikk, illetve 2. cikk 3. pont), a megkülönböztetés tilalma (14. cikk, illetve 2. cikk 1. pont, 3. cikk és 26. cikk) és a joggal való visszaélés tilalma (17. cikk, illetve 5. cikk). A szabadsághoz és biztonsághoz való jog korlátozása szigorú feltételekhez kötött. Az egyezmények szövege szerint szabadságától bárkit megfosztani csak törvényben maghatározott eljárás alapján, lehet, az Egyezményben részletezett következő esetekben:
a) törvényes őrizetben tartás az illetékes bíróság által történt elítélést követően;
b) olyan személy törvényes letartóztatása vagy őrizetbe vétele, aki nem tesz eleget a bíróság törvényes rendelkezésének, illetőleg a törvény által megállapított kötelezettség teljesítésének biztosítása céljából történő letartóztatás vagy őrizetbe vétel;
c) törvényes letartóztatás vagy őrizetbe vétel abból a célból, hogy e bűncselekmény elkövetése alapos gyanúja miatt az illetékes hatóság elé állítsák vagy amikor ésszerű oknál fogva szükséges, hogy megakadályozzák bűncselekmény elkövetésében vagy annak elkövetése után a szökésben;
d) a kiskorú őrizetbe vétele törvényes rendelkezés alapján nevelési felügyelet céljából vagy törvényes őrizetben tartása az illetékes hatóság elé állítás céljából;
e) törvényes őrizetbe vétel fertőző betegségek terjedésének megakadályozása céljából, valamint elmebetegek, alkoholisták, kábítószer-élvezők vagy csavargók őrizetbe vétele;
f) törvényes letartóztatás vagy őrizetbe vétel az országba való jogtalan belépés megakadályozása céljából vagy olyan személy törvényes letartóztatása vagy őrizetbe vétele, aki ellen intézkedés van folyamatban kiutasítása vagy kiadatása céljából.
- 140/141 -
A letartóztatottat a letartóztatás okairól és az ellene felhozott vádakról haladéktalanul, az általa értett nyelven tájékoztatni kell. A nemzetközi dokumentumok szerint a bűncselekmény gyanúja miatt letartóztatott vagy őrizetbe vett személyt haladéktalanul bíróság elé kell állítani és ügyében ésszerű időn belül tárgyalást kell tartani. Ugyanakkor az érintett szabadlábra helyezése feltételekhez köthető a tárgyaláson való megjelenés biztosítása érdekében. Minden őrizetbe vett és letartóztatott jogosult a bírói kontrollra, amely e kényszerintézkedések törvényességének rövid időn belüli vizsgálatára irányul. Ugyancsak tartalmazzák az egyezmények a kártalanításhoz való jogot a törvénytelen szabadságelvonás esetére.
A büntetőeljárással kapcsolatban a szabadsághoz való jog mellett a fair eljáráshoz való jog a másik legtöbb vitára okot adó terület. A tisztességes tárgyaláshoz való jog követelményének tartalmát számos jog és alapelv adja. Ezek a törvény előtti egyenlőség, a törvény által felállított független és pártatlan bíróság, a nyilvánosság, az ügyek észszerű időn belüli tárgyalásához való jog, az ártatlanság vélelme, az önvádra kötelezés tilalma, a fegyverek egyenlőségének elve, a vádról való tájékoztatáshoz és a védelemhez és a védekezéshez való jog, (ez utóbbiba tartozik pl. a kérdésfeltevés joga), nyelvhasználathoz való jog, a többszöri eljárás tilalma (ne bis in idem).
A nemzetközi dokumentumok ratifikálásával Magyarország is kötelezettséget vállalt arra, hogy az azokban szereplő jogokat az egyezményekben körülírt tartalommal és módon biztosítja. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a ratifikációval magával az állam jogrendszere minden tekintetben szinkronba kerülne az egyezmények szabályaival." E konfliktus még a tradicionális európai jogállamokban is felmerült és a valóságban is jelentkezett, hiszen az Egyezmény tiszteletben tartásának biztosítására felállított nemzetközi kontroll-mechanizmus - az Európai Emberi Jogi Bizottság és az Európai Emberi Jogi Bíróság - a tagállamokat elmarasztaló határozatok hosszú során keresztül korrigálta és korrigálja a jövőben is az Egyezményben részes országokban bekövetkezett emberi jogi jogsértéseket és oldja fel - ezen ítéletek útján - az egyezmény és a belső jogrendszer között meglévő diszharmóniát."[9] A jogállamiság eszméjének tartalmát adó jogelvek pontos jelentésének és követelményrendszerének részletes feltárása folyamatosan történik, részben az említett fórumok működésének eredményeként.
- 141/142 -
A Magyar Köztársaság Alkotmánya a 2. § (1) bekezdésében kimondja, hogy "A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."Az Alkotmány a Köztársaság legfőbb értékeként a függetlenséget, jogállamot és a demokráciát jelöli meg.
"A jogállam nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság. A jogbiztonság az állam - s elsősorban a jogalkotó - kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára. Vagyis a jogbiztonság nem csupán az egyes normák egyértelműségét követeli meg, de az egyes jogintézmények működésének kiszámíthatóságát is. Ezért alapvetőek a jogbiztonság szempontjából az eljárási garanciák. Csak formalizált eljárás szabályainak követésével keletkezhet érvényes jogszabály, csak az eljárási normák betartásával működnek alkotmányosan a jogintézmények.
»Az anyagi igazság érvényesülésére« éppúgy nem biztosít (nem biztosíthat) alanyi jogot az Alkotmány, mint ahogy arra sem, hogy egyetlen bírósági ítélet se legyen törvénysértő. Ezek a jogállam céljai és feladatai, amelyek megvalósulása érdekében megfelelő - elsősorban eljárási garanciákat nyújtó - intézményeket kell létrehoznia, és az érintett alanyi jogokat garantálnia. Az Alkotmány tehát az anyagi igazság érvényre juttatásához szükséges és az esetek többségében alkalmas eljárásra ad jogot. Az 57. § a bírósági eljáráshoz biztosít alanyi jogot, s nem azt garantálja, hogy annak eredménye minden esetben helyes lesz. Az igazságos és törvényes bírósági döntés érdekében azonban további eljárási garanciát tartalmaz az Alkotmány: alkotmányos jogot a jogorvoslathoz. Ha egy, az anyagi igazság érvényesítésére vagy a törvényben való tévedés kiküszöbölésére szolgáló jogintézmény a rendes és rendkívüli jogorvoslatok feltételeihez hasonlíthatóan pontos eljárási garanciák nélkül működik, akkor a jogbiztonság sérelmet szenved.
Az anyagi igazság és a jogbiztonság követelményét a jogerő intézménye hozza összhangba - megint csak a jogbiztonság elsődlegessége alapján. A jogerő intézménye, alaki és anyagi jogerőként való pontos meghatározottsága a jogállamiság részeként alkotmányos követelmény. Az Alkotmánynak megfelelően biztosított jogorvoslati lehetőségek mellett beállott jogerő tiszteletben tartása a jogrend egészének biztonságát szolgálja. A jogerős határozatok megváltoztathatatlanságához és irány-
- 142/143 -
adó voltához alapvető alkotmányos érdek fűződik. A jogállamiság lényeges eleme, hogy a törvénynek egyértelműen meg kell határoznia, mikor támadható meg egy bírósági határozat rendes fellebbviteli jogorvoslattal, illetve, hogy a jogerőssé vált határozat megtámadására milyen feltételek alapján van lehetőség, s hogy mikor következik be az az állapot, amikor a jogerős határozat már semmiféle jogorvoslattal nem támadható. A jogbiztonság megköveteli, hogy a jogerős határozat - az eldöntött kérdés személyi és tárgyi keretei között - irányadóvá váljék mind az eljárásban résztvevőkre, mind a később eljáró bíróságra, illetőleg más hatóságra. Ha a jogerő beálltához előírt feltételek teljesültek, akkor annak hatálya a határozat tartalmi helyességétől függetlenül beáll."[10]
E problémakörhöz kapcsolható az Alkotmánybíróság első elnökének a következő gondolatai: "A rendszerváltás körülményei között az Alkotmánybíróságnak a jogállamiság megszilárdítása érdekében alapvető érdeke volt, hogy az alkotmány pozitivista felfogását erősítse. (...) Sok olyan érvnek volt része az igazságosság, amely félre akarta tenni az alkotmányt. (...) Az akkori kormánypártokon belül is erőteljesen képviselt nézet szerint a rendszerváltás felmentést ad az alkotmány alapvető garanciáinak betartása alól, hiszen a nem jogállami rezsim alatt történtek megítélésére nem lehet jogállami mércét alkalmazni. (...) az alkotmány, mint pozitív jog mindennek keretet szab, és nem lehet - nyíltan, vagy erkölcsi mezben megjelenő - megjelenő - politikai célokat az alkotmány ellenében érvényesíteni. Ezekkel a törekvésekkel szemben pozitivista fegyverzetben védekeztünk."[11]
A perjogi anyagi igazságtól meg kell különböztetni a törvények tartalmi igazságosságát. A törvények anyagi igazságossága "éppúgy hozzátartozik a jogállamisághoz, mint a jogbiztonság és az utóbbi nem élvez elsőbbséget az előbbivel szemben, ha a jogbiztonság és az igazságosság közötti ellentmondás elviselhetetlen lenne.
Ebben a felfogásban viszont az igazságosságnak létezik objektív értelme is és ez az objektív értelemben felfogott igazságosság kerülhet ellentétbe a jogbiztonsággal, ha az értékítélet nem egy konkrét ügyre, hanem a jogszabályra vonatkozik, ilyenkor az igazságosság nem »részleges és szubjektív«."[12]
- 143/144 -
Az Alkotmány 8. §-ában lényeges tartalmi meghatározást ad a jogállamiság további ismérvére nézve, miszerint: A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége [(1) bek.]. A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja [(2) bek.]. Rendkívüli állapot, szükségállapot vagy veszélyhelyzet idején az alapvető jogok gyakorlása - az 54-56. §-ban, az 57. § (2)-(4) bekezdésében, a 60. §-ban, a 66-69. §-ban és a 70/E. §-ban megállapított alapvető jogok kivételével - felfüggeszthető vagy korlátozható [(4) bek.].
Az Alkotmány természetesen a fent kiemelt rendelkezésein kívül is megfogalmaz számos a jogállamiság tartalmát és alapértékeit jelentő elvet, azonban nem fedi le azokat teljes terjedelmükben. A jogállam tartalmi elemeinek feltárásában és kifejtésében jelentős szerepe van az Alkotmánybíróságnak. A jogszabályok felülvizsgálatának folyamatában az Alkotmánybíróság vizsgálja az adott rendelkezés Alkotmánynak és ezen keresztül a jogállami elveknek való megfelelését.
Eljárása során az Alkotmánybíróság is alkalmazza az Emberi Jogok Európai Bírósága által szintén használt "necessity test"-et.[13] az ún. korlátozható jogok körében. A büntetőeljárási törvény számtalan ilyen korlátozható jogot tartalmaz (pl. a magánszféra tiszteletben tartásához való jog, szabadsághoz való jog), ezért ez a jogág különös érzékenységet mutat az emberi jogok iránt, amelyek védelme a jogállamiság lényeges követelménye. A kiindulópontot tehát az jelenti, hogy bizonyos emberi jogok a jogállamban is korlátozhatók, ennek azonban igen szigorú feltételei vannak. A szóban forgó jogok korlátozásának a törvényekben kifejezetten megengedettnek kell lennie, ugyanakkor a korlátozás lehetőségére való hivatkozást minden esetben megszorítóan kell értelmezni. Ezen felül a korlátozásnak szükségesnek is kell lennie "egy demokratikus országban (...) általában a nemzetbiztonság, a közbiztonság, a közerkölcsök, az ország gazdasági jóléte, mások jogainak védelme érdekében". Végül pedig bizonyos arányossági követelménynek is eleget kell tenni, ami közelebbről annyit jelent, hogy a korlátozás vagy hátrány és az azzal elérni kívánt cél között megfelelő aránynak kell lennie.
- 144/145 -
A szabadsághoz való jog az ilyen, úgynevezett korlátozható jogok kategóriájába tartozik, tehát érvényesülése nem abszolút. A büntetőeljárásban-e jogba történő legsúlyosabb beavatkozást az előzetes letartóztatás jelenti. Az Alkotmány 55. § (2) bekezdéséből következő követelmény, hogy az előzetes letartóztatás elrendelése illetve fenntartása kérdésében a büntetőeljárás valamennyi szakaszában bíróság döntsön, előzetes letartóztatásnak csak bírósági határozat alapján van helye. Az Alkotmány e rendelkezése szerint a "bűncselekmény elkövetésével gyanúsított és őrizetbe vett személyt a lehető legrövidebb időn belül vagy szabadon kell bocsátani, vagy bíró elé kell állítani. A bíró köteles az elé állított személyt meghallgatni, és írásbeli indokolással ellátott határozatban szabadlábra helyezéséről vagy letartóztatásáról haladéktalanul dönteni."(...)
Az Alkotmánybíróság a szabadsághoz való jog büntetőeljárási vetületével kapcsolatban, a következőképp foglal állást:
"A személyes szabadság alapjoga korlátozására az 55. § (1) bekezdésében adott felhatalmazást az Alkotmánybíróság nem önmagában, hanem az Alkotmány 8. §-ában foglalt szabályokkal együtt és egymásra vonatkoztatva vizsgálta. Ennek alapja az Alkotmánybíróság gyakorlatában következetesen képviselt felfogás, hogy az Alkotmány 8. §-a az állami büntetőhatalom gyakorlására irányadó azon alaprendelkezés, amely a jogállamiság általános normatív tartalmán túl védi az egyént a büntetőjogi eszközöknek az állam általi önkényes felhasználása ellen. Ezzel az alkotmányos tétellel kell összhangban lenniük a büntetőjogi szabályrendszer mindazon alapelveinek és garanciális rendelkezéseinek, amelyek nem nyertek tételes megfogalmazást az Alkotmány egyéb rendelkezéseiben. Alkotmány csak úgy teszi lehetővé a személyes szabadság elvonása okainak és az azzal kapcsolatos eljárásnak a szabályozását, hogy ez a szabályozás nem korlátozza szükségtelenül vagy aránytalanul a személyes szabadsághoz való jogot."[14]
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az előzetes letartóztatás mint büntetőeljárási kényszerintézkedés nem ellentétes az Alkotmány 57. § (2) bekezdésében, az alkotmányos alapjogok között szereplő ártatlanság vélelmével, és nem sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében normatív tartalommal meghatározott jogállamiságot sem.
- 145/146 -
A szabadságelvonással járó kényszerintézkedés alkotmánynak való megfelelése tekintetében az Alkotmánybíróság az előzetes letartóztatás tárgyában a tagállamok számára ajánlásokat tartalmazó dokumentumok tartalmát is figyelembe veszi, így az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának 1965. évi 11. számú határozatát, a Miniszteri Bizottságnak R (80) 11. számú Ajánlását az ítélethozatalt megelőző fogva tartásról, továbbá az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1245. számú Ajánlását (1994) az ítélethozatalt megelőző letartóztatásról.
"Az 1965. évi határozat a szabályozásnál követendő elvek között rögzíti, hogy az előzetes letartóztatás ne legyen automatikusan kötelező, a bíróságoknak az eset tényei és körülményei fényében kell a határozatot meghozni. Az előzetes letartóztatást kivételes eszköznek kell tekinteni, akkor lehet elrendelni és fenntartani, amikor az feltétlenül szükségszerű. Sohasem szolgálhat büntetési célokat."
Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága R (80) 11. számú Ajánlása az ítélethozatalt megelőző fogva tartással kapcsolatban leszögezi, hogy emberiességi és szociális okokból az igazságszolgáltatás érdekeivel összeegyeztethető minimumra kívánatos csökkenteni az ítéletet megelőző fogva tartást.[15]
Ez az ajánlás az előzetes letartóztatással kapcsolatban kifejti, hogy alkalmazására csak akkor elfogadható, ha a körülményekre tekintettel feltétlenül szükséges, nem lehet kötelező, büntetési célokra nem vehető igénybe és kivételes eszköznek tekintendő. Az elrendelés feltételeihez kapcsolódóan megállapítja, hogy az ítéletet megelőző őrizet csak akkor rendelhető el, ha alapos gyanú forog fenn arra nézve, hogy az érintett személy elkövette az állított bűncselekményt, és ha valós okai vannak azon vélekedésnek, hogy az alábbi indokok közül egy vagy több fennáll: így a szökés veszélye; a beavatkozás veszélye az igazságszolgáltatás menetébe; súlyos bűncselekmény elkövetésének veszélye. Az ítéletet megelőző őrizet nem rendelhető el, ha a szabadságelvonás nem állna arányban az állított bűncselekmény jellegével és a bűncselekményre alkalmazható büntetéssel.
Az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy: "A vizsgált kényszerintézkedésnek a büntető igény sikeres érvényesítését szolgáló céljából következik, hogy nem tekinthető szükségtelennek és aránytalannak, így alkotmányellenesnek sem az előzetes letartóztatás különös feltételeinek olyan meghatározása, amely nem csupán egy, az eljárás sikerét veszélyeztető már bekövetkezett eseményt követően teszi lehe-
- 146/147 -
tővé a személyi szabadságtól megfosztást (a terhelt megszökött, a hatóság elől elrejtőzött), hanem a nem kívánatos esemény - tényekre alapozottan - valószínűsíthető bekövetkezésének megakadályozására is (a bűncselekmény súlyossága folytán vagy egyéb okból a terhelt szökésétől vagy az elrejtőzésétől lehet tartani; alaposan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a terhelt az eljárást meghiúsítaná vagy megnehezítené, illetőleg veszélyeztetné)."[16]
A kényszerintézkedéssel kapcsolatos bírói intézkedések körében kifejtette:
"A vádemelést követően az eljárási kényszercselekmények bírói elrendelésének és fenntartásának bírói hatásköre természetszerűleg következik abból, hogy - a vádhoz kötöttség korlátai között - az eljárás bírósági szakaszában az "ügy urává"a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság válik. Ahhoz az alkotmányossági követelményhez tehát, hogy az előzetes letartóztatásra, mint a személyi szabadságnak a jogerős ügydöntő határozatot megelőző elvonására csak bíróság legyen jogosult, társul a büntetőeljárás felépítésének logikája is, ami szerint az első fokú, bűnösséget megállapító, de nem jogerős ítéletet követően az előzetes letartóztatás elrendelése vagy fenntartása kérdésében csak a bíróság dönthet, nem pedig az első fokú eljárásban addig vádképviseletet ellátó ügyész.
Ez a követelmény nem kerülhető meg azzal a megoldással, hogy (...) formálisan ugyan a bíróság rendeli el vagy tartja fenn az előzetes letartóztatást, azonban ilyen döntésre az ügyész indítványa alapján köteles. Ez a szabály a törvényhozó részéről a bírói hatáskör teljes kiüresítése, annak teljes mértékű elvonása, az ügyész számára pedig olyan jogkör megteremtése, amely őt az Alkotmány 55. §-ának (2) bekezdéséből következően a vádemelést megelőző eljárási szakaszban sem illeti meg."
"Ugyanakkor azonban az Emberi Jogok Európai Bírósága is támaszt tartalmi követelményeket a "törvénynek megfelelő eljárással" szemben. Ennek lényege, hogy bár az 5. cikk ezen kitétele lényegében a belső jogra utal, így az eljárásnak a belső jog szerint kell törvényesnek lennie, mégis a belső jognak magának meg kell felelnie az Egyezmény kifejezett vagy bennfoglalt elveivel: tisztességes (fair) és megfelelő eljárásnak kell lennie. A személyes szabadságtól megfosztás bármely esetét meg-
- 147/148 -
felelő hatóságnak kell elrendelnie és végrehajtania, továbbá nem lehet önkényes."[17]
Az tárgyalt alapjoggal összefüggésben az Alkotmánybíróság vizsgálta a nem jogerős büntetés esetén alkalmazott kényszerintézkedés problémáját. Arra az álláspontra helyezkedett, hogy "a nem jogerős büntetéshez kapcsolódó kötelező előzetes letartóztatás nem felel meg az Alkotmány 55. § (1) bekezdése és a 8. § (1)-(2) bekezdése rendelkezéseinek együttes értelmezéséből adódó alkotmányossági követelményeknek; sérti az alapvető jog lényeges tartalmának korlátozására vonatkozó tilalmat."
Az Alkotmány 55. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabadságra és a személyi biztonságra, senkit sem lehet szabadságától másként, mint törvényben meghatározott okokból és a törvényben meghatározott eljárás alapján megfosztani. Az Alkotmány 8. §-ában rögzíti, hogy a Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége. Az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja. A személyes szabadságtól való megfosztás okainak és eljárásának törvényi szintű szabályozása még rendkívüli állapot, szükségállapot vagy vészhelyzet idején sem függeszthető fel vagy korlátozható.
"Az Alkotmány csak úgy teszi lehetővé a személyes szabadság elvonása okainak és az azzal kapcsolatos eljárásnak a szabályozását, hogy ez a szabályozás nem korlátozza szükségtelenül vagy aránytalanul a személyes szabadsághoz való jogot. A korlátozással elérni kívánt cél fontosságának és az ennek érdekében okozott alapjogsérelemnek egymással összhangban kell lennie.
Az államnak, illetve az állam szerveinek az Alkotmány több rendelkezéséből levezethető joga és egyben kötelezettsége van az állami büntetőhatalom gyakorlására, a büntetőigény érvényesítésére. Indokolt, hogy ennek a feladatnak a teljesítéséhez az állami büntető hatalmat gyakorló szerveknek hatékony eszközök álljanak a rendelkezésükre. Ez pedig szükségképpen együtt jár a büntető felelősségre vonás törvényben meghatározott rendjében, a büntetőeljárásban olyan eljárási cselekmények, ezen belül kényszercselekmények alkalmazásának megengedésével, amelyek lényegüket tekintve súlyosan jogkorlátozóak, érintik a büntetőeljárás alá vont személy alkotmányos jogait is.
- 148/149 -
Az előzetes letartóztatás a büntetőigény hatékony érvényesítését, a büntetőeljárás sikerének biztosítását és a büntetés esetleges végrehajthatóságát célzó preventív intézkedés. Ezen alkotmányosan elismert célok sem indokolhatnak azonban olyan törvényhozói álláspontot, hogy a bűnösség megállapítása és meghatározott súlyú büntetés kiszabása után az egyébként az ártatlanság vélelmét alapjogként élvező személy nem maradhat és nem védekezhet szabadlábon az eljárás jogerős befejezéséig."[18]
A szabadságelvonó kényszerintézkedésekkel tekintetében nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy csak végső esetben, és a lehető legrövidebb tartamban lehet alkalmazni. Kérdés, hogy az előzetes letartóztatás maximális tartamának jelenlegi szabályozása miként egyeztethető össze a jogállami elvárásokkal.
Csak vázlatosan, de feltétlen kiemelést érdemel, hogy az Alkotmánybíróság kinyilvánította, hogy a személyes szabadság törvényes elvonása is járhat alaptalan sérelemmel. Ezért az alapjog iránti tisztelet alkotmányban meghatározott elvén nyugvó álláspontja szerint elvárható, hogy a jogrendszer ez esetekben is biztosítson orvoslást a sérelemre, a büntetőeljárásban a kártalanítás útján. A szabadsághoz való jogról más megközelítésben az ártatlanság vélelme cím alatt még lesz szó.
Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése szerint: A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül. A (2) bekezdés alapján az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti. A (3) bekezdés szerint pedig a Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy "az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében megfogalmazott tilalom - amennyiben a különbségtétel sérti az emberi méltósághoz való jogot - kiterjed az egész jogrendszerre.
- 149/150 -
Bár a jogegyenlőség fogalma csupán a hivatkozott § (3) bekezdésének szövegében lelhető fel, a jogegyenlőség követelménye jelen van a 70/A. § valamennyi szabályában."
A jogegyenlőség az állami közhatalom gyakorlásának egyik lényeges korlátja, amely alapján az állam köteles a területén tartózkodókat egyenlő elbánásban részesíteni.
"Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében foglalt tilalom nem csak az emberi, illetve az alapvető állampolgári jogokra irányadó, hanem e tilalom - amennyiben a különbségtétel sérti az emberi méltósághoz való jogot - kiterjed az egész jogrendszerre, ideértve azokat a jogokat is, amelyek nem tartoznak az emberi jogok, illetőleg az alapvető állampolgári jogok közé.
Az állam joga - s egyben bizonyos körben kötelezettsége is -, hogy a jogalkotás során figyelembe vegye az emberek között ténylegesen meglévő különbségeket. Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése ugyanis nem bármifajta különbségtételt tilt - egy ilyen általános tilalom összeegyeztethetetlen lenne a jog rendeltetésével -, hanem csupán az emberi méltósághoz való jogot sértő megkülönböztetéseket."[19]
Az Alkotmánybíróság a megkülönböztetés tilalma és a büntetőeljárás összefüggésével a kártalanítás polgári vagy büntető bíróság általi elbírálása kapcsán foglalkozott.
"A visszatérítési eljárásban a terhelt lényegében polgári jogi természetű igényt érvényesít. A visszatérítés jogalapja: a törvényes, de alaptalannak bizonyult elítélés a büntetőeljárásban már tisztázódott (tudniillik abban, amelyben a terheltet felmentették vagy a kötelezését enyhítették.) A jogalkotás a más polgári jogi igényt érvényesítő személyek érdekeihez képest nem mérlegelte hasonló figyelemmel és körültekintéssel a terhelt érdekeit is akkor, amikor az összegszerűség eldöntését különleges büntetőeljárásra utalta és annak szabályait a hatályos rendelkezések szerint - korlátozó jelleggel - állapította meg."[20]
A különleges eljárás korábbi szabálya szerint ugyanis a büntetőbíróság is hozhatott döntést a kártalanítás összegszerűsége tekintetében. A polgári bíróság előtti eljárás annak függvénye volt, hogy a büntető bíróság szerint az igény ténybeli és jogi megítélése nagyobb nehézség be ütközött-e.
"Ebben a (értsd: a büntető bíróság által lefolytatott) különleges eljárásban azonban nem érvényesülnek maradéktalanul mindazok a ga-
- 150/151 -
ranciák, amelyek egy ugyanilyen igény esetén a polgári eljárásban érvényesülnének (pl. tárgyalás tartása az elsőfokú és - kérelemtől függően - a másodfokú eljárásban). A polgári eljárásban erről az igényről minden esetben ítélettel kell dönteni; a jogerős döntés ellen, jogszabálysértésre hivatkozva, felülvizsgálati kérelmet is be lehet nyújtani.
Az azonos jellegű polgári jogi igények érvényesítési rendje között való különbségtétel, amely a büntetőeljárási törvényben szabályozott egyes polgári jogi igények érvényesítésénél pusztán a Be. eltérő eljárási rendjéből adódóan lényeges eljárási garanciák mellőzéséhez vezet, az Alkotmánynak az önkényes megkülönböztetést tiltó 70/A. §-ába ütközik.[21]
Az Alkotmány 57. § (5) bekezdése alapján a Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot - a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan - a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja.
A jogorvoslati jogosultság az Alkotmány szövegéből is kitűnően a korlátozható jogok körébe tartozik.
Az Alkotmánybíróság szerint meghatározó elvi tétel, a jogorvoslathoz való jog lényegi tartalma, az érdemi határozatok tekintetében a más szervhez, vagy ugyanazon szervezeten belüli magasabb fórumhoz fordulás lehetősége. Ugyanakkor az ilyen felülvizsgálatot nem biztosító jogorvoslat nem feltétlenül alkotmányellenes a nem érdemi, nem ügydöntő határozatok esetén. [22]
A jogorvoslathoz való alapjog biztosítását jelenti, ha az eljárásban a törvény garantálja az érintett számára, hogy ügyét az alapügyben eljáró szervtől különböző szerv bírálja el. Minden jogorvoslat lényegi eleme a "jogorvoslás" lehetősége, vagyis a jogorvoslat fogalmilag és szubsztanciálisan tartalmazza a jogsérelem orvosolhatóságát.
A büntetőeljáráshoz kapcsolódva, alapvető követelmény, hogy a jogorvoslathoz való jog ne puszta formalitás legyen, ezen kívül a felleb-
- 151/152 -
bezés elbírálásának tényleges jogköre a bíróságnál maradjon, és az semmilyen módon ne kerülhessen az ügyészség kezébe.[23]
Az Alkotmánybíróság a nyilvánosság alapelvét az Egyezmény és az Egyezségokmány rendelkezéseivel összhangban értelmezi, egyben jogalkalmazók számára is ezt sugallja. A tárgyalás nyilvánossága a főszabály a hivatkozott nemzetközi dokumentumokban is.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy "az Alkotmány 7. §-ára figyelemmel - alkotmányos követelmény, hogy a bíróság a tárgyalás nyilvánosságának kizárása kérdésében az 1976. évi 8. törvényerejű rendelettel kihirdetett Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 14. cikk 1. pontja, illetve az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett, az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló Egyezmény 6. cikk 1. pontja figyelembevételével döntsön."[24]
Ezen alapelv vizsgálatára a személyes adatok védelméhez való alapjog és a tárgyalás nyilvánosságához való jog konkurálása kapcsán került sor. Sem az "információs önrendelkezés" sem a tárgyalás nyilvánosságához való jog nem korlátozhatatlan.
"Az Alkotmány 59. § (1) bekezdése szerint mindenkit megillet a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog. Az Alkotmány 59. §-ában biztosított jognak eszerint az a tartalma, hogy mindenki maga rendelkezik személyes adatainak feltárásáról és felhasználásáról. Ugyanakkor a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog nem abszolút jog."[25]
Köztudott, hogy a büntetőeljárás folyamán a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog számtalan korlátozás alá esik, ezt kívánja meg az eljárás természete, és célja. A tárgyalás nyilvánossága folytán az adatok tág köre megismerhetővé válik a közösség számára.
"A modern büntetőeljárások alkotmányos alapelvei közé tartozik az eljárás nyilvánossága, amely elsősorban a tárgyalás nyilvánosságának és a bírósági döntés nyilvános kihirdetésének követelményét jelenti. A nyilvánosság mindenekelőtt az igazságszolgáltatás működésének ellenőrzését hivatott biztosítani a társadalom részéről. Ugyanakkor a bün-
- 152/153 -
tető felelősségre vonás nyilvánossága az egyik útja annak, hogy a büntetőjog parancsai és tilalmai eljussanak a közösség tagjaihoz.
Az Alkotmány a nyilvánosság garanciális oldalára helyezi a hangsúlyt, amikor az alapvető jogok között rögzíti mindenki jogát ahhoz, hogy az ellene emelt vádat a bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el [57. § (1) bek.]. A Be. a büntetőeljárás alapelvei között írja elő, hogy a bírósági tárgyalás nyilvános [11. § (1) bek.]. A tárgyalás nyilvánossága azt jelenti, hogy azon bárki, aki a 14. életévét betöltötte, hallgatóként jelen lehet [189. § (2) bek.]."
A tárgyalás nyilvánossága főszabály, amely azonban a bíróság döntésének megfelelően korlátozható." A bíróságra tartozik annak megítélése, hogy a kizárás indokául felhozott magánérdek meghaladja-e az eljárás nyilvánosságához fűződő közérdeket. A Be. szabályozása - bár nem olyan részletező, mint a nemzetközi egyezmények rendelkezései - nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a bíróság egyedi ügyekben az alapjogvédelem alkotmányos elveit és a nemzetközi egyezmények vonatkozó rendelkezéseit is szem előtt tartva mérlegelje: a magántitok és a személyes adatok védelme az eset körülményeire tekintettel igényli-e a különleges adatot tartalmazó szakvélemény ismertetésénél a nyilvánosság kizárását. Nem alkotmányellenes az, hogy a törvény a bíróságra bízza az egymással esetleg konkuráló alapelvek között az elsődlegesség eldöntését. Felnőttkorú terhelt ellen folyó eljárásban a határozat nyilvános kihirdetése - nemzetközi kötelezettségeinkre tekintettel is - elkerülhetetlen, de a bíróságnak módja van arra, hogy ennek során is figyelemmel legyen a személyes adat védelmére.[26]
A tisztességes eljáráshoz való jog részeként a bíróságokkal szembeni alapvető követelményként fogalmazzák meg a nemzetközi dokumentumok is a bírói függetlenséget.
Az Alkotmány 50. § (3) bekezdése szerint a bírák függetlenek, és csak a törvénynek vannak alárendelve.
Az Alkotmánybíróság határozataiban rámutatott arra, hogy "a bírói függetlenség egyedi aspektusában tehát a bíró szervezeti és státusbeli szabadságának garanciáját jelenti annak érdekében, hogy az egyedi ügyekben a jogviták eldöntése és a jogsérelmek orvoslása tárgyában hozott kötelező erejű és végrehajtható döntését mindenféle befolyá-
- 153/154 -
solástól mentesen, a törvények, illetve általában a jogszabályok alapján, belső meggyőződése szerint hozza meg",[27] illetve hogy a bírói függetlenségnek az Alkotmány 50. § (3) bekezdésében megfogalmazott elve az ítélkezésre vonatkozik. A további, státusbeli és szervezeti garanciák is a független ítélkezéshez szükségesek.[28] Álláspontjának kialakításánál figyelembe vette a hivatkozott egyezményeken kívül az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának R (94) 12 számú Ajánlását is. "A bíráknak az eléjük terjesztett ügyekben teljesen szabadon, belső meggyőződésük és a tényállás saját maguk által történő értékelése szerint részrehajlásmentesen, valamint a hatályos törvényi rendelkezéseknek megfelelően kell dönteniük. "Az ítélkezés során a bírák függetlenek és biztosítani kell, hogy tevékenységüket akadályoztatástól mentesen és anélkül, hogy bárhonnan érkező, bármely indokból, közvetlen vagy közvetett indíttatásból, illetéktelen befolyásolástól, nyomásgyakorlástól, fenyegetéstől vagy beavatkozástól mentesen végezhessék. Törvényben kell előírni a bírákat bármely módon befolyásolni törekvő személyekkel szembeni szankciókat. A bíráknak az eléjük terjesztett ügyekben teljesen szabadon, belső meggyőződésük és a tényállás saját maguk által történő értékelése szerint részrehajlásmentesen, valamint a hatályos törvényi rendelkezéseknek megfelelően kell dönteniük. A bírák nem kötelezhetők a bírói hatalmon kívülálló személyeknek az eléjük terjesztett ügyek érdemi részéről számot adni."[29]
Alkotmánybíróság folyamatosan hangsúlyozza, hogy a "bírói hatalom, amelyhez a bírói függetlenség kapcsolódik döntően az ítélkezésben ölt testet. A bírói függetlenség az ítélkezésre vonatkozik; a további státusbeli és szervezeti garanciák is a független ítélkezéshez szükségesek. A bírónak mindenkitől - más bírótól is - függetlennek kell lennie, függetlenségét garanciáknak kell biztosítani minden befolyásolás ellen, származzék akár a külső hatalmi jogkör gyakorlásától, akár a bírósági szervezeten belülről. Az Alkotmánybíróság állandó és következetes álláspontja, hogy az Alkotmány 50. §-ának (3) bekezdése alapján a minden külső befolyásolástól független bírói ítélkezés feltétel nélküli követelmény, és lényegében abszolút alkotmányos védelem alatt áll."[30]
- 154/155 -
"Ez azonban természetesen nem jelenti a bírói hatalom korlátlanságát. Maga az Alkotmány fogalmazza meg az ítélkezési tevékenység törvényi alávetettségét, mint a bírói függetlenség alkotmányos korlátját."
Ugyanakkor a bírói függetlenség alkotmányos tartalmából azonban nem következik, hogy az igazságszolgáltatás gyakorlásának processzuális szabályrendszere, jelen esetben a büntetőjogi felelősségre vonás rendje ne tartalmazhasson olyan megoldásokat, amikor az ügy érdemének jogerős eldöntésére hivatott bírót a törvény - különböző garanciális megfontolásokból - kötelezi, hogy az eljárás más szereplőinek indítványa, döntése szerint járjon el. A büntetőeljárásban ilyenek alapvetően a vádelvből, a bíróság vádhoz kötöttségéből adódó szabályok (Be. 9. §, 209. §, 213. §), vagy például az eljárás személyeinek döntése az anyanyelv használatáról (tolmács - Be. 80. §), egyes bizonyítási szabályok [más szakértő kirendelése - Be. 77. § (1), (3)-(4) bekezdés, a tanú döntése a mentességi jogáról - 203. § (2) bekezdés], a súlyosítási tilalom (Be. 241. §).[31]
A bíróságot érintő szervezeti jellegű kérdésekkel összefüggésben kifejezésre juttatta az Alkotmánybíróság, hogy a "bírói függetlenség alkotmányos alapelvével ellentétes, ha a bírák részére a Kormány bármely tagja, a bírói hatalmi ág érdemi közrehatása nélkül kitüntetést adományozhat, vagy kitüntetés adományozására tehet előterjesztést.
A bírák és a bírósági vezetők kinevezésével összefüggésben pedig követelményként fogalmazta meg, hogy a más hatalmi ághoz tartozó kinevező - vagy a kinevezést tartalmilag meghatározó előterjesztő - politikai meghatározottságának hatását vagy a bírói hatalmi ág érdemi közrehatása, vagy más a bírói hatalmi ágon kívüli ellensúly semlegesítse.
A határozat értelmében a bírói hatalmi ág közrehatásának úgy kell megnyilvánulnia, hogy abban a bírói függetlenséget és a bírói hatalmi ág semlegességét megtestesítő bírák állásfoglalása jusson kifejezésre, és állásfoglalásuk érdemi befolyást gyakoroljon a döntésre.[32]
A bírói hatalom ellensúlyozó szerepét a döntés értelmében bírósági vezetők egyedül nem láthatják el. A kinevezés érdemi befolyásolásának viszont többféle megoldása is lehetséges: pl. egyetértési jog, együttes előterjesztés, javaslattétel, vétójog stb.
Alkotmánybíróság értelmezése szerint a hatalmi ágak elválasztását tekintve a "bírói hatalom legfőbb sajátossága a másik két "politikai" jellegű hatalmi ággal szemben az, hogy állandó és semleges. Eszerint a
- 155/156 -
bíróság nincs olyan kölcsönös meghatározottságban és függőségben a többi hatalmi ágtól, mint amilyenben azok egymás között vannak. A bíró szervezetet érintő külső hatalmi jogkör érvényesülése - alkotmányos indokok megléte esetén - csak a független ítélkezés sérelme nélkül fogadható el alkotmányosnak."[33]
Az Alkotmánybíróság álláspontja az, hogy az Alkotmány 57. § (1) bekezdése a tárgyaláshoz való jognál szélesebb jogokat, illetve az állam büntető hatalmának gyakorlásával szemben szélesebb alkotmányos követelményeket állít. "A tisztességes eljárás (fair trial) követelménye nem egyszerűen egy a bíróságnak és az eljárásnak itt megkövetelt tulajdonságai közül (ti. »mint igazságos tárgyalás«), hanem az idézett alkotmányi rendelkezésben foglalt követelményeken túl - különösen a büntetőjogra és -eljárásra vonatkozóan - az 57. § többi garanciájának teljesedését is átfogja. Sőt az Egyezségokmánynak és az Emberi Jogok Európai Egyezményének - az Alkotmány 57. §-a tartalmához és szerkezetéhez mintát adó - eljárási garanciákat tartalmazó cikkei általában elfogadott értelmezése szerint a fair trial olyan minőség, amelyet az eljárás egészének és körülményeinek figyelembevételével lehet csupán megítélni."[34]
A "necessity test" e körben való alkalmazhatóságával kapcsolatban arra az álláspontra helyezkedett, hogy: "Nincs olyan szükségesség, amely miatt a tárgyalás "tisztességes" voltát arányosan ugyan, de korlátozni lehetne; hanem a tisztességes tárgyalás fogalmán belül alakítandó ki olyan ismérvrendszer, amely annak tartalmát adja, s csak ezen belül értékelhető bizonyos korlátozások szükséges és arányos volta. (Ugyanígy saját dogmatikája van annak, mi számít "bíróságnak", mikor "törvényes, "független" és "pártatlan" az eljáró testület stb.)"[35]
A pártatlan bírósághoz való jog tartalmát első alkalommal 67/1995. (XII. 7.) AB határozat vizsgálta. E szerint: ezen alkotmányos alapjog "az eljárás alá vont személy iránti előítélet-mentesség és elfogulatlanság követelményét támasztja a bírósággal szemben. Ez egyrészt magával a bíróval, a bíró magatartásával, hozzáállásával szembeni elvárás, másrészt az eljárás szabályozásával kapcsolatos objektív követelmény: el
- 156/157 -
kell kerülni minden olyan helyzetet, amely jogos kétséget kelt a bíró pártatlansága tekintetében. Ennek intézményes biztosítékát a bírák kizárására vonatkozó büntetőeljárási szabályok biztosítják."
A kizárási szabályok, mint a pártatlan bírósághoz való jog összefüggéseinek a jogállamiság szempontjából történt elemzése során alkalmazásra került az Emberi Jogok Európai Bírósága által használt kettős teszt, mely szerint a Bíróság elsősorban az eljárt bírónak az ügyben tanúsított konkrét magatartását vizsgálja, hogy volt-e olyan megnyilvánulása, amelyből a pártatlanságának hiányára lehet következtetni. Ezután következik annak feltárása, hogy függetlenül a bíró személyes magatartásától, a folyamodónak volt-e jogos, indokolt, objektíve igazolható oka a pártatlanság hiányának feltételezésére.
Az Alkotmánybíróság kifejtette: "A pártatlan bírósághoz való alkotmányos alapjog érvényesülésének garanciája a bírói függetlenség is, amelynek értelmében a bírák ítélkezési tevékenységük során egyedül a törvényeknek és saját lelkiismeretüknek vannak alárendelve, vagyis mindenféle külső befolyástól mentesen járnak el."
E határozatban alkotmányos követelményként rögzítette, hogy a tisztességes eljáráshoz valló jog alapján nem lehetséges, hogy az a bíró a további eljárásban részt vegyen, aki maga jelentette be, hogy az ügy elfogulatlan megítélésére egyéb okból nem képes.[36]
Az Alkotmánybíróság a bírósághoz fordulás jogával kapcsolatban azt is kimondotta, hogy az Alkotmány 57. § (1) bekezdése alapján mindenkit alanyi jog illet meg arra, hogy jogait független és pártatlan bíróság előtt érvényesítse, és hogy a bírósági eljárásban a fél pozíciójában szerepelhessen.[37]
A pártatlan bírósághoz való alkotmányos alapjogot a tárgyalás mellőzésével és a határozat meghozó bíró kizárásával kapcsolatban vizsgálva az Alkotmánybíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy: a pártatlanság követelményéből - garanciák mellett - engedményt kell tenni másik alapjog érvényesülése érdekében. A büntető igazságszolgáltatás jelen állapotára tekintettel ugyanis az állásfoglalás kialakításánál alapvetően két alapjog között kell összhangot teremteni. A kérdés elbírálásához egyrészről a pártatlan bírósághoz való jog, másrészről az Emberi Jogi Egyezmény 6. cikk 1. pontjában biztosított, az ügyek ésszerű időn belüli eldöntéséhez való jog, illetve az 1976. évi 8. törvényerejű rendelettel kihirdetett Polgári és Politikai Jogok Egyezség-
- 157/158 -
okmánya 14. cikk 3/c. pontjában biztosított, a haladéktalan, késedelem nélküli tárgyaláshoz való - a jogállamiság alkotmányos követelményeiből is levezethető - jog szempontjait kell mérlegelni."[38]
Ez az okfejtés ellentmondani látszik a 5/1999. (III. 31.) AB határozatban foglaltaknak. A jogállami büntetőeljárás nem engedheti meg semmilyen körülmények között a pártatlan bírósághoz való jog korlátozását. A bíró abszolút okból való kizárásának hiánya a tárgyalás tartása iránti kérelem alapján tartott tárgyalással összefüggésben nem sérti a pártatlan bírósághoz való alapjogot. Ellenkező álláspontra helyezkedés esetén a kizárási okot az eljárási törvénybe kellene foglalni.
Az ártatlanság vélelme tipikusan eljárási, ezen belül a büntető jellegű eljárásokra vonatkozó alapelv. Az Alkotmány 57. § (2) bekezdése tartalmazza az ártatlanság vélelmét: a Magyar Köztársaságban senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg. A Be. a büntetőeljárás alapelvei között azonosan fogalmazza meg, kiegészítve az ártatlanság vélelméből folyó alapvető szabállyal: a bűnösség bizonyítása a büntető ügyekben eljáró hatóságokat terheli; a terhelt nem kötelezhető ártatlanságának bizonyítására (Be. 3. §). Az ártatlanság vélelméből következik az a bizonyítási részlet-szabály, amely szerint a kétséget kizáróan nem bizonyított tényt a terhelt terhére értékelni nem lehet [Be. 61. § (4) bekezdés]. Az Alkotmánybíróság az ártatlanság vélelmét korlátozhatatlannak tartja.
"Az Alkotmánybíróság az ártatlanság vélelmét a jogállam egyik alapelvének [63/1997. (XII. 11.) AB határozat, ABH 1997, 361, 372], az alkotmányos büntetőjog olyan alapintézményének tekinti, amelyet »nem lehet más alkotmányos jog miatt korlátozni, de fogalmilag sem lehetséges nem teljesen érvényesíteni« (11/1992. (III. 5.) AB határozat, ABH 1992, 77, 83). A Be. felfogásában az ártatlanság vélelme, a büntetőjogi felelősség megállapításának folyamatára vonatkozó alkotmányos alapjog, egyrészt parancs a büntetőügyben eljáró valamennyi hatóság (nyomozó hatóság, ügyészség, bíróság) számára, hogy a terheltet mindaddig, amíg a bíróság jogerősen el nem ítéli, nem kezelheti bűnösként. Módot kell adni számára ahhoz, hogy valamennyi eljárási jogosultságával megfelelően élhessen, az alkalmazott eljárási kényszercselekmé-
- 158/159 -
nyeknek szükségeseknek és arányosaknak kell lenniük. Függetlenül attól, hogy a felelősségének megállapítása alapjául szolgáló tényeket a hatóságok már feltárták, a bűnösségre vonatkozó meggyőződésüket eljárási aktusokban rögzítették (nyomozás befejezése, vádemelés, első fokú bűnösséget megállapító ítélet), a bűnösség megállapításával együtt járó jogi következmények a terhelt eljárási helyzetét az ítélet jogerőre emelkedéséig nem befolyásolhatják. A bűnösség - kétséget kizáró módon történő - bizonyítása, vagyis az ártatlanság vélelmének megdöntése a büntető ügyekben eljáró állami szerveket terheli, a büntetőjogi felelősségre vonás sikertelensége az állam kockázata."[39]
Az Alkotmánybíróság a szabadsághoz való jog és az ártatlanság vélelmének kapcsolatát vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy bár "a bűncselekmény alapos gyanújával terhelt, de egyébként bűnösnek nem tekinthető egyén személyi szabadságának a jogerős ügydöntő határozat meghozatalát megelőző bírói elvonása a legsúlyosabb személyes szabadságot korlátozó kényszerintézkedés. Az előzetes letartóztatás azonban fogalmilag nem büntetés, hanem a büntető igény hatékony érvényesítését, a büntetőeljárás sikerének biztosítását és a büntetés esetleges végrehajthatóságát célzó intézkedés, így nem ellentétes az ártatlanság vélelmével.
Ez következik az Alkotmány rendelkezéseinek összevetéséből is. Maga az Alkotmány rendelkezik arról, hogy a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított személy szabadsága miként korlátozható. Az Alkotmány 55. § (2) bekezdése szerint a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított és őrizetbe vett személyt a lehető legrövidebb időn belül vagy szabadon kell bocsátani, vagy bíró elé kell állítani. A bíró köteles az elé állított személyt meghallgatni, és írásbeli indokolással ellátott határozatban szabadlábra helyezéséről vagy letartóztatásáról haladéktalanul dönteni." "Az előzetes letartóztatás nem büntetőjogi szankció, hanem az eljárás sikerének biztosítását szolgáló, részben preventív jellegű kényszerintézkedés, az előzetes letartóztatásnak a Be. 92. § (1) bekezdés c) pontja három fordulatában meghatározott különös feltételei és az ártatlanság vélelmének alapjoga között nincs alkotmányossági szempontból értékelhető összefüggés; a fordulatok megfogalmazása nem jelenti a bűnösség vélelmét."[40]
A kártalanításra vonatkozó eljárási szabályok alkotmányossági vizsgálata eredményeként az ártatlanság vélelmének más összetevőit is
- 159/160 -
megvilágította az Alkotmánybíróság: "Az ártatlanság vélelmének egyik következménye, hogy az a személy, akinek büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozatban nem állapította meg, nem sújtható olyan jogkövetkezményekkel, amelyet a jog a bűnösség megállapításához kapcsol. Alkotmányos követelmény, hogy amennyiben a bűnösség vagy a bűnösség alapjául szolgáló tényállás megállapítására nem kerül valamilyen okból sor, úgy olyan járulékos kérdésben, mint a kártalanítás se szülessen olyan döntés, amely a bűnösséget megállapító határozathoz kapcsolódik.
Nem felelt meg ennek a követelménynek, így alkotmányellenes volt az előzetes letartóztatásért járó kártalanítás jogcímeinek a Be. 383. § (1) bekezdés a) pontja szerinti szabályozása, amely a magánindítvány hiányára alapított eljárás megszüntetés esetének kizárásával ténylegesen olyan helyzetbe hozta az érintett személyt, mintha megállapították volna a bűnösségét. Ugyanezen okból sértette az ártatlanság vélelmét a Be. 384. § (1) bekezdése, amikor a kártalanítás jogcímei között nem ismerte el az eljárás megszüntetésének a cselekmény korábbi jogerős elbírálásán alapuló esetét."[41]
A szabad védekezés a büntetőeljárás során alkotmányos alapjog, [Alkotmány 57. § (3) bek.] mely a korlátozható jogok körébe tartozik. Az Alkotmánybíróság a vádelemhez való joggal kapcsolatban a következőképpen foglalt állást:
"A védelemhez való jog alkotmányos büntetőeljárási alapelve az eljárás egész menetében számtalan részletszabályban ölt testet. A védelemhez való jog a büntetőeljárás alá vont személy azon jogaiban, illetve a hatóságok azon kötelezettségeiben realizálódik, amelyek biztosítják, hogy a vele szemben érvényesített büntetőjogi igényt megismerje, arról álláspontját kifejthesse, az igénnyel szembeni érveit felhozhassa, a hatóságok tevékenységével kapcsolatos észrevételeit és indítványait előterjeszthesse, továbbá védő segítségét vehesse igénybe. A védelemhez való jog tartalmát képezik a védő azon eljárási jogosítványai, illetve a hatóságok azon kötelezettségei, amelyek részéről a védelem ellátását lehetővé teszik."[42]
- 160/161 -
A védelemhez való jog tehát egyrészt a terhelt és a védő jogaiban, másrészt pedig a hatóságok kötelezettségeiben nyilvánul meg. Az előbbivel kapcsolatban az Alkotmánybíróság rámutatott:
"A terheltnek joga van ahhoz, hogy saját magát megvédje, és ahhoz is, hogy választása szerinti védőt vegyen igénybe (akinek költségeit adott esetben az államnak kell viselnie). A védelemhez való jog alkotmányos megítélése csakis a terhelt és a védő jogainak együttes szemlélete alapján lehetséges."[43]
Ez a szemlélet pedig megköveteli, hogy a védelemhez való jog ne puszta formalitás legyen, hanem hatékonyan juthasson érvényre. Ennek alapfeltétele pedig a védelemre való felkészülés teljes körű biztosítása, amely az eljáró hatóságok tekintetében kötelezettségekben ölt testet. "Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság a vádirat tekintetében nem tartotta elegendőnek, hogy »maga a megismerés biztosított«, hanem kifogásolta, hogy a megismerés biztosítása ellenére a korlátozások miatt a »védelemre való felkészülés jelentős mértékben megnehezül«. A határozat leszögezte, hogy a puszta betekintési joggal szemben "a vádirat »birtokolása« alapvető fontosságú a tárgyalásra felkészüléshez mind a terhelt, mind a védő számára".[44]
Ugyanakkor e körben utalt az Alkotmánybíróság mind az Egyezségokmány, mind az Egyezmény rendelkezéseire, miszerint a - többek között - a védelem jogának lényeges tartalmát adja, hogy az "rendelkezzék a védelmének előkészítéséhez szükséges idővel és eszközökkel". Az Alkotmánybíróság hangsúlyozza, hogy ezek az "eszközök" és "elemek" magukban foglalják az iratok tartalmának megismeréséhez való jogot. Így van ez nemcsak az említett egyezmények gyakorlatában, hanem - mint a Be.-ben is - általában a büntetőeljárási kódexekben is. Az Alkotmánybíróság a hatékonyság és a védelemre való felkészülés biztosításának követelménye miatt már 1991-ben úgy értelmezte az iratbetekintést, hogy az a puszta megismerésen túl az irat "birtoklását" is magába kell, hogy foglalja.
Viszont a védelemhez való jog, és az ennek részét képező iratbetekintés, a dokumentumok birtoklása, de általában a védekezéshez és az arra való felkészüléshez szükséges "idővel és eszközökkel" való rendelkezés joga nem korlátozhatatlan. "Az állambiztonsági érdek, s ezen belül az államtitok védelme, hagyományosan és nemzetközileg is
- 161/162 -
elfogadott oka lehet e jog korlátozásának - egy demokratikus társadalomban szükséges mértékben."[45]
Másrészről meg kell jegyezni, hogy a védő a büntetőeljárás önálló személye, aki önálló eljárási jogosítványokkal rendelkezik, melyeket a terhelt érdekében gyakorol. Az Alkotmánybíróság hangsúlyozza az ügyvédi foglalkozás beágyazottságát az igazságszolgáltatás, valamint az eljárásjogok rendszerébe, továbbá az ügyvédi tevékenység szabályozásának közjogi vonatkozásait [22/1994. (IV. 16.) AB hat.]. Ebből vezeti le a kötelező védelem eseteit, illetve azt a tényt, hogy a védő jogosítványai bizonyos esetekben a terhelt jogainál szélesebb körűek is lehetnek. (Így például a nyomozás során a - a törvényben meghatározott kivételektől letekintve a védő jelen lehet a tanú kihallgatásánál, hozzá kérdéseket intézhet, a gyanúsított azonban nem.)
A védelemhez való jog megítélése a kötelező védelemmel kapcsolatban, viszont egyáltalán nem tekinthető aggálytalannak. Az Alkotmánybíróság nem volt egységes abban a kérdésben, hogy a kötelező védelmet a védelem jogából eredeztesse-e egyáltalán. A döntésben[46] ez fogalmazódik meg, azonban az egyik különvélemény leszögezi, hogy "a védő kötelező részvétele a büntetőeljárásban nem a védelemhez való jogból folyik." A terhelt rendelkezési joga és a kötelező védelem kapcsolatát a határozat azután a következő fejtegetetéssel értelmezi: "Az állam büntető igényének érvényesítése során az anyagi igazság érvényre juttatását szolgálja a védelem funkciójának olyan szabályozása, amely a büntetőeljárás alá vont személy rendelkezési jogát jelentősen korlátozza. A büntetőeljárások törvényben meghatározott körében (Be. 47. §) a védő részvétele kötelező, azaz a védő a terhelt akaratától függetlenül, a törvény rendelkezése alapján vesz részt az eljárásban. Mind a kötelező, mind pedig a lehetséges védői közreműködés esetében a védő a védelmi funkció ellátásához szükséges jogait a terhelt akaratától függetlenül, esetenként kifejezett akarata ellenére is, a terhelt érdekében gyakorolja. A védelemhez való jog, így a védelem funkciójának ellátása garanciális jelentőségű a büntetőjogi felelősség kérdésében hozott jogerős döntésig, amely ideális esetben megfelel az anyagi igazság jogállami követelményének. A büntetőeljárás közhatalmi jellegéből következően a védelemhez való jog hatékony érvényesülésének alkotmányos követelménye megelőzi az eljárás alá vont személy alkotmányos önrendelkezési jogát. Ennek megfelelően a védő eljárási szerepében
- 162/163 -
megtestesülő védelmi funkció az alkotmányos önrendelkezési jog eljárásjogi vetületét, a terhelt rendelkezési jogát [1/1994. (I. 7.) AB hat. (...)] a büntetőjogi felelősség jogerős megállapításáig korlátozza. A Be ezzel összhangban szabályozza a védői megbízatás időbeli hatályát. A kirendelés, illetőleg - ellenkező megállapodás hiányában - a meghatalmazás hatálya az ügydöntő határozat jogerőre emelkedéséig tart. A védő a meghatalmazás, illetőleg a kirendelés alapján jogosult részt venni a különleges eljárásokban [Be. 50. § (1)-(2) bek.]. A büntetőeljárás jogerős befejezését, az ártatlanság vélelmének megdőltét, a bűnösség és a büntetés kérdésében történő jogerős döntést követően azonban a terhelt rendelkezési jogának korlátozása alkotmányosan már nem indokolt."
A jogállamiság követelményeit szemlélve egyáltalán nem egyértelmű, hogy a - beszámítási képességgel rendelkező - terhelt rendelkezési jogát a határozatban kifejtettekkel összefüggésben feltétlenül meg kell előzze a védelem úgynevezett hatékony érvényesülése. A kötelező védelemre inkább az igazságszolgáltatás érdekei adhatnak megfelelő igazolást.
A büntetőjogi felelősség megállapítására a büntetőeljárásban kerül sor, melynek során büntető anyagi és eljárási szabályok együttesen kerülnek alkalmazásra. A büntetőeljárási rendelkezések jogállami jellege részben attól is függ, miként engedik érvényesülni az anyagi jog ugyancsak a jogállamiság szempontjából alapvető elveit. Nem ritka ezért, hogy az alkotmánybíróság büntető anyagi és eljárásjogi szabályokat egymással összefüggésben vizsgál, ilyen döntés a közelmúltból a 35/1999. (XI. 26.) AB határozat, mely a kábítószerrel visszaélés privilegizált esetében a büntetőeljárás felfüggeszthetősége tárgyában született.
A probléma azért érdekes, mert önmagukban sem a büntető anyagi jog, sem a büntető eljárási jog módosított szabályai nem tekinthetők alkotmányellenesnek. A Btk. módosításával a nem kábítószerfüggő elkövetőre 1999 március 1-től nem vonatkozik a büntethetőséget megszüntető ok, amely korábban rá is kiterjedt, amennyiben csekély mennyiségű kábítószert saját használatra termesztett, állított elő, szerzett meg, vagy tartott, illetve, ha kábítószer-fogyasztásával összefüggő, kétévi szabadságvesztéssel nem súlyosabban büntetendő bűncselekményt követett el, amennyiben vállalta a legalább hat hónapig tartó ká-
- 163/164 -
bítószer-függőséget megelőző kezelésben való részvételt és ezt megfelelően igazolta. E megszüntető ok eljárásjogi vetülete volt, ilyen esetekben az eljárás kötelező felfüggesztése. A Btk. módosítással párhuzamosan az eljárás felfüggesztésének szabályai is megváltoztak, miszerint a felfüggesztésre - az egyéb törvényi feltételek fennállása mellett - csak a kábítószerfüggő gyanúsítottak esetében kerülhetett sor. A probléma a két törvény időbeli hatályra vonatkozó rendelkezéseiben gyökerezett. Míg az anyagi jog ismeri a visszaható hatály tilalmát, addig büntetőeljárást a cselekmény elbírálásakor hatályban lévő törvény szerint kell lefolytatni. Az a helyzet állt tehát elő, hogy az 1999. március 1. előtt elkövetett bűncselekmények elkövetőire ugyan a visszaható hatály tilalma folytán vonatkozott az elkövetéskor hatályos büntetőtörvény, azonban az 1999. március 1-ével hatályos elbíráláskori szabályok alapján büntetőeljárás felfüggesztésére az ő vonatkozásukban már nem volt mód.
Az Alkotmánybíróság megállapította: "Az eljárási szabályok szükségképpeni módosításának következményeit korrigáló átmeneti szabály hiánya megakadályozza a Btk. 2. §-ában foglalt büntető rendelkezés érvényesülését, azaz elkövetés idején hatályos - adott esetben enyhébb elbírálást jelentő - büntető jogszabályok alkalmazását, így a szigorúbb büntető törvény visszaható hatálya alkotmányos tilalmának gyakorlati megvalósulását. E helyzet megítélésén nem változtat, hogy a büntetőeljárás elhúzódása következtében, amennyiben a terhelt szabadlábon van, sikerül az első fokú ítélet meghozataláig a kezelést befejeznie, s ilyen esetben a Btk. 2. §-ára tekintettel, a Be. 13. §-a alapján mind a nyomozó hatóság, mind pedig az ügyész, illetve a bíróság köteles az eljárás megszüntetésére a Btk. 1999. február 28-ig hatályos 282/A. §-ában meghatározott büntethetőséget megszüntető ok miatt.
Az in malam partem visszaható hatályú büntető jogalkotás tilalma a büntetőjogi legalitás egyik eleme, a felvilágosodás eszméi nyomán formálódó modern büntetőjogi rendszerek egyik alapelve, amely a modern alkotmányokban a bűncselekményt elkövető számára alkotmányos alapjoggá, a nemzetközi jogban pedig egyezményekben rögzített általános szabállyá vált (az 1976. évi 8. törvényerejű rendelettel kihirdetett Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmánya 15. Cikk 1. pont, az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló Egyezmény 7. Cikk 1. pont). Az Alkotmánybíróság ezen alkotmányos alapjog tartalmát a 11/1992. (III. 5.) AB határozatban (...) fejtette ki az Alkotmány 57. § (4) bekezdésének, 2. § (1)
- 164/165 -
bekezdésének, valamint 8. § (1)-(2) bekezdésének egymással szorosan összefüggő értelmezésével.
Jelen esetben az állam büntető hatalmának gyakorlásával szorosan összefüggő kérdés szolgál a jogi szabályozási igény alapjául. A büntetőjogi legalitás egyik alapelemének, a visszaható hatályú büntető jogalkotás tilalmának érvényesülését biztosító - az Alkotmány 57. §-ának (4) bekezdéséből közvetlenül levezethető - büntetőeljárási szabályok hiánya olyan alkotmányellenes helyzetet teremt, amely egyben a bűncselekményt elkövető alkotmányos alapjogának közvetlen sérelmével jár.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a kábítószer-élvező, de nem kábítószerfüggő elkövetők esetében a büntethetőségnek a Btk. 1999. március 1-je előtt hatályos 282/A. §-ának alapuló, feltételhez kötött, ám a feltétel teljesítése esetén bekövetkező megszűnése eljárási alapjainak kiiktatását nem ellensúlyozza az, hogy a büntetőügyekben eljáró hatóságoknak - mérlegelés alapján - módjukban áll, hogy eltekintsenek a büntetés kiszabásától és megrovást (Btk. 71. §), vagy a bíróságok próbára bocsátást (Btk. 72. §) alkalmazzanak, továbbá, hogy az ügyésznek a Be.-ben biztosított lehetősége van annak mérlegelésére, hogy vádat emel, avagy azt meghatározott időre elhalasztja (Be. 147/A. §). A szigorúbb büntetőjogi szabály visszaható hatályának megítélése szempontjából a büntethetőségnek a hatóság mérlegelésén alapuló büntetőjogi, illetve büntetőeljárási jogi intézkedést követő megszűnése semmilyen összehasonlítható összefüggésbe nem hozható a büntethetőség megszűnésének azon esetével, amikor az a büntetőeljárás alá vont személy döntésétől függően, a törvényi feltétel teljesülésekor a hatóságok mérlegelése nélkül következik be és a büntetőeljárás kötelező megszüntetéséhez vezet az első fokú ítéletig terjedő eljárás bármely szakaszában.
Erre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet, és a törvényalkotót átmeneti eljárási szabály megalkotására hívta fel. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint e rendelkezés megalkotására viszonylag rövid határidő adható csupán, mert a törvényalkotás késedelme azzal a veszéllyel jár, hogy az Alkotmányban biztosított alapjog sérelmének elkerülésére és utólagos orvoslására már nem lesz lehetőség."[47]
Mint korábban már említésre került, jelen ügyben sem az anyagi, sem az eljárási szabályok tartalma nem volt alkotményellenes, azonban a két jogszabály együtthatásában olyan állapotot hozott létre, amely
- 165/166 -
bizonyos elkövetői körre nem engedte érvényesülni a visszaható hatály tilalmát és átmeneti szabály hiányában alkotmányellenes szituációt teremtett.
A Magyar Alkotmánybíróság az elmúlt több mint egy évtizedben folytatott munkájával jelentősen hozzájárult a jogállam tartalmi követelményeinek feltárásához. Tevékenységének eredményeként számos alkotmányba ütköző jogszabály került ki a jogrendszerből, melyek helyét a jogállamiságnak megfelelő jogszabályok foglalták el. A büntetőeljárás szabályai a jogalkotásnak is köszönhetően nagyrészt a nemzetközi követelményekhez igazodtak. Mindez azonban nem egy folyamat lezárását jelenti. A jogállamiság által támasztott elvárások tartalma folyamatosan tárul fel és finomodik. A büntetőeljárás tekintetében a tisztességes tárgyaláshoz való jog és a fegyverek egyenlőségének elve az, melyek alkalmazása nagymértékben tökéletesíthető. Jelenleg e szempontból például aggályos lehet a különösen védett tanú intézménye. A remélhetőleg hatályba lépő új büntetőeljárási törvény, különösen annak az eljárás bíróság előtti szakaszát preferáló, a kontradiktórius vonásokat előtérbe helyező és a feleknek nagyobb szerepet adó rendelkezéseivel a jogállami büntetőeljárás tökéletesebb megvalósítását szolgálhatja.
* * *
by Réka Végvári
This paper is about the connection between the rule of law and the criminal procedural law. Deals with the academic approach of the concept of the rule of law. Reviewes the provisions of the Eurpean Convention on Human Rights and of the International Covenant on Civil and Political Rights, considering the procedural law. The decisions of the Hungarian Constitutional Court are also analysed. The requirements of the rule of law against the criminal procedure are highlighted via the practice of the Hungarian Constitutional Court.■
- 166 -
JEGYZETEK
* Készült az OTKA T 037446. sz. kutatási pályázat támogatásával.
[1] Wiener A. I.: Büntetpolitika-büntetőjog. In: Büntetendőség, büntethetőség. Büntetőjogi tanulmányok (szerk: Wiener A. I.). Átdolgozott kiadás. KJK-MTA Állam és Jogtudományi Intézete, Budapest, 1999. 18.
[2] Radbruch-'sche Formel. In.: Rechtswörterbuch CREIFELDS. 12. Aufl. 1994. 934. Idézi Wiener: i. m. 21.
[3] Szabó A.: Jogállami forradalom és a büntetőjog alkotmányos legitimitása. Belügyi Szemle, 1999/10. 16-17.
[4] Jeschek H.-H.: Lehrbuch des Strafrechts. Allgemeiner Teil. 4. Aufl. 24. Idézi Ligeti K.: A jogállami büntetőjogról. In: Büntetendőség, büntethetőség... i. m. 86.
[5] Ligeti: i. m. 86.
[6] Ligeti: i. m. 87-88.
[7] Az Egyezmény felépítését követve.
[8] A továbbiakban első helyen az Egyezmény, majd az "illetve" kifejezéssel elválasztva az Egyezségokmány megfelelő cikke(i) szerepel(nek).
[9] Bán T.-Bárd K.: Az Emberi Jogok Európai Egyezménye és a magyar jog. Acta Humana (Emberijogi Közlemények), No. 6-7. (1992) 3.
[10] 9/1992. (I. 30.) AB határozat.
[11] A nehéz eseteknél a bíró erkölcsi felfogása jut szerephez. Tóth Gábor Attila interjúja Sólyom Lászlóval. Fundamentum, 1997/1. 32.
[12] Wiener: i. m. 31.
[13] Bán-Bárd: i. m. 125-26.
[14] 26/1999. (IX. 8.) AB határozat.
[15] Emberi Jogi Füzetek (a Bírósági Határozatok melléklete), 1997/2. 59.
[16] 26/1999. (IX. 8.) AB határozat.
[17] 5/1999. (III. 31.) AB határozat.
[18] 19/1999. (VI. 25.) AB határozat.
[19] 61/1992. (XI. 20.) AB határozat.
[20] 23/1995. (IV. 5.) AB határozat.
[21] 23/1995. (IV. 5.) AB határozat.
[22] 5/1992. (I. 30.) AB határozat.
[23] 5/1999. (III. 31.) AB határozat.
[24] 58/1995. (IX. 15.) AB határozat.
[25] 58/1995 (IX. 15.) AB határozat.
[26] 58/1995. (IX. 15.) AB határozat.
[27] 19/1999. (VI. 25.) AB határozat.
[28] 38/1993. (VI. 11.) AB határozat.
[29] Emberi Jogi Füzetek, 1999/1. 13.
[30] 17/2001. (VI. 1.) AB határozat.
[31] 17/2001. (VI. 1.) AB határozat.
[32] 38/1993. (VI. 11.) AB határozat.
[33] 17/1994. (III. 29.) AB határozat.
[34] 6/1998. (III. 1.) AB határozat.
[35] 5/1999. (III. 31.) AB határozat.
[36] 17/2001. (VI. 1.) AB határozat
[38] 67/1995. (XII. 7.) AB határozat
[39] 9/1992. (I. 30.) AB határozat.
[40] 26/1999. (IX. 8.) AB határozat.
[41] 30/1995. (V. 25.) AB határozat.
[42] 25/1991. (V. 18.) AB határozat.
[43] 6/1998. (III. 11.) AB határozat.
[44] 25/1991. (V. 18.) AB határozat.
[45] 6/1998. (III. 11.) AB határozat.
Lábjegyzetek:
[1] Végvári Réka, Tudományos munkatárs, MTA Jogtudományi Intézete, Budapest, E-mail: rvegvari@yahoo.com
Visszaugrás
