2016. október 15-én elhunyt Molnár Imre professzor emeritus, a római jog tudományának nemzetközileg elismert tudósa, jogászgenerációk tisztelt és szeretett tanára.
1. Molnár Imre 1934. szeptember 22-én született Tataházán (akkoriban Bács-Bodrog megye, ma Bács-Kiskun megye). Középiskolai tanulmányait a ciszterciták III. Béla Gimnáziumában Baján, utóbb pedig a Baross Gábor Gimnáziumban Szegeden végezte, majd a Baross Gimnázium 1951-es megszűnését követően Szegeden a Radnóti Miklós Gimnáziumban érettségizett. Érdeklődése már ezekben az években is a klasszikus antikvitásra irányult, elsősorban gimnáziumi latintanára, Visy József (1911-1988) hatásának köszönhetően.
Káderlapja okán - tekintettel a család egykori tizenöt kataszteri holdat kitevő földtulajdonára - egyetemi tanulmányait csak 1956-ban kezdhette meg a Szegedi Tudományegyetem (József Attila nevét az egyetem 1962-ben vette fel) Állam- és Jogtudományi Karán, ahol 1960-ban szerezte meg jogi diplomáját. A római joggal már egyetemi hallgatóként szorosabb kapcsolatba került, lévén hogy négy éven át aktívan részt vett a Pólay Elemér professzor által vezetett (1915-1988) Római Jogi Diákkör munkájában.
A kutatói-oktatói hivatás lehetőségét egyfajta kitérőként előzte meg a gyakorló jogászi pályafutás: az 1964-ben abszolvált jogtanácsosi szakvizsgát több mint egy évtizedes működés követte a Csongrád Megyei Vendéglátó Vállalatnál először jogtanácsosként, majd vezető jogtanácsosként, végezetül pedig az igazgatási osztály vezetőjeként.
2. Pólay Elemér hívására 1968-ban tért vissza az egyetem Római Jogi Tanszékére, ahol 1968-tól tanársegédként, majd 1971-től adjunktusként oktatott és kutatott. Kandidátusi értekezését 1977-ben védte meg, s a Candidatus Scientiarum fokozat elnyerését követően 1979-ben nevezték ki egyetemi docenssé. Az őt mind tudományos munkájában, mind a tudományos közéletben önzetlenül segítő mesterétől Pólay Elemér professzortól - akivel mindvégig nem csupán kollegiális kapcsolatban, de őszinte barátságban is állt - 1985-ben vette át a Római Jogi Tanszék vezetését, amelynek élén 1999-ig állt. A Doctor Scientiarum fokozatot 1987-ben nyerte el, egyetemi tanári kinevezését 1988-ban kapta meg. 1994-től 1998-ig két cikluson át látta el a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékáni tisztségét.
Az egyetemi közéletben számos további tisztséget vállalt, és feladatot látott el. Tagja volt az Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanácsának (1985-2004), az József Attila Tudományegyetem (illetve utóbb a Szegedi Tudományegyetem) Egyetemi Tanácsának (1989-2003), az egyetem Habilitációs Bizottságának (1994-1998) és a Magyar Akkreditációs Bizottság Jogi Szakbizottságának (1996-2001). Ellátta a Szegedi Akadémiai Bizottság Jogtudományi Szakbizottságának (1996-2004) és a Szegedi Egyetem Római Jogtudományi Doktori Iskolájának (2001-2005) elnöki tisztségét.
A nemzetközi konferenciák rendszeres előadójaként mély barátságot ápolt számos külföldi tudóssal, köztük Hans Ankum és Andreas Wacke professzorral, akik közül az utóbbi a Molnár Imre a 80. születésnapja alkalmából 2004. szeptember 25-én a Szegedi Akadémiai Bizottság Dísztermében megrendezett ünnepségen is az őszinte elismerés és barátság szavaival köszöntötte. Hosszabb külföldi ösztöndíjjal kutatott Münchenben, Rómában és Kölnben, konferencia- és vendégelőadásokat tartott - többek között - Rio de Janeiróban, Münchenben, Salzburgban, Kölnben, Grazban, Halléban, Velencében, Pozsonyban, Belgrádban és Kolozsvárott.
3. Kutatási területe három nagy témakörre terjedt ki - amint legfontosabb publikáció is mutatják, amelyek a locatio conductio (vagyis a dolog-, a munka- és a műbérleti szerződés), a római jog felelősségi rendje, valamint a római büntetőjog köréből kerültek ki.
1977-ben megvédett kandidátusi értekezésének (A locatio conductio a klasszikus kori római jogban) átdolgozott változata 1982-ben jelent meg magyar nyelven Fejezetek a klasszikus kori locatio conductio köréből címmel.[1] E tárgykörben monografikus igényű tanulmányt
- 627/628 -
(Verantwortung und Gefahrtragung bei der locatio conductio zur Zeit des Prinzipats) tett közzé a tekintélyes Aufstieg und Niedergang der römischen Welt című, enciklopédikus igényű, eredetileg Hildegard Temporini által egyedül, majd Wolfgang Haaséval közösen szerkesztett, 1972 és 1988 között megjelent sorozatban.[2] A locatio conductio tárgykörében számos további tanulmányt publikált magyarul[3] és idegen nyelven.[4] E tárgykörben végzett kutatásainak időtállóságát jelzi, hogy A locatio conductio a klasszikus kori római jogban 2013-ban A Pólay Elemér Alapítvány könyvtárának 44. köteteként újabb kiadásban is napvilágot látott.[5]
1987-ben megvédett nagydoktori értekezése, A római magánjog felelősségi rendje 1993-ban jelent meg.[6] Öt esztendővel később e monográfiája német nyelven is napvilágot látott Die Haftungsordnung des römischen Privatrechts címmel.[7] Számos, a felelősségi rend kérdéseit feldolgozó tanulmányt publikált az évtizedek során bel-[8 ]és külföldön.[9] E tárgyban végzett kutatásai és eredményei - immáron nemcsak a locatio conductio, de - ezen, a római jog egyik legfontosabb kérdéskörét jelentő téma nemzetközileg is megkerülhetetlen és elismert szaktekintélyévé tették.
Pályája utolsó két évtizedében tudósi érdeklődése a római büntetőjog felé fordult, amely kutatásainak első eredményeként a Büntető- és büntetőeljárásjogi alapelvek római jogi előzményei című tanulmánya látott napvilágot.[10] Ezt számos további részkérdés feldolgozása követte, így A jogellenesség és vétkesség kérdése a római jogban,[11] a Tanúvallomások (kínvallatás) értékelése a bűnösség megállapításánál az ókori római büntetőjogban,[12] a Tényálladék az ókori Róma büntetőjogában,[13] A császárkori Róma büntetési rendszere,[14] A házasságtörés, mint a római család alapját, tekintélyét sértő bűncselekmény,[15] az Egyes büntetőjogi törvényi tényállások az ókori Rómában és hatályos jogunkban,[16] A büntető eljárásjog alapelvei a római jogban,[17] a Magánjogi és büntetőjogi felelősség találkozási
- 628/629 -
pontjai az ókori római jogban,[18] a Fellebbezés az ókori római jogi peres eljárásban (De appellationibus),[19] a Vád és védelem, mint a római büntetőeljárás alapelve,[20] Az ókon római jogi bűncselekmény-fogalom ismérve[21] és Az ókori Róma büntetőeljárási jogának rendje.[22] Több írást német nyelven is publikált a felsoroltak közül.[23] Bár római büntetőjogi kutatásait nem összegezte stricto sensu monográfiában, 2013-ban írásai mintegy monografikus igényű tanulmánykötetben nyertek összegzést Ius criminale Romanum címmel A Pólay Elemér Alapítvány könyvtárának 45. köteteként.[24]
E három nagy tárgykörön kívül is számos témát dolgozott fel tanulmányaiban, így a szerződéstan, különösen az adásvétel és a veszélyviselés,[25] valamint a római jog oktatásának és kutatásnak kérdéseit.[26] Több, a római jog fejlődéstörténetét vizsgáló tanulmányt,[27] valamint tudománytörténeti írást és visszaemlékezést publikált,[28] Római jog címmel társszerzésben írott tankönyve jelent meg.[29]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
