Gondolat Kiadói Kör, Budapest, 2003. 212 old.
Napjaink aktuális problémája Európa-szerte - így Magyarországon is - a jóléti állam válsága, a nagy állami szociális, egészségügyi ellátórendszerek finanszírozhatóságának fenntartása, a rendszer reformja. A szakmai és politikai vitákban gyakran hivatkoznak a szociális jogokra, leginkább mint a reform, a szolgáltatások szűkítésének gátjára, és gyakran hivatkoznak a rászorultság elvére mint az igazságos és fenntartható újraelosztás iránytűjére. A gazdasági-szociális jogok nevében folytatott vitát azonban nehezíti, hogy a vitapartnerek gyakran elbeszélnek egymás mellett, nem mindig ugyanazt értik egyes fogalmakon, s nemcsak nem azonos, de nem is koherens felfogást vallanak a gazdasági, szociális és kulturális jogok jogi természetéről és a kapcsolódó állami kötelezettségek jellegéről. Annak ellenére így van ez, hogy az elmúlt években nagyon sok tanulmány foglalkozott ezzel a kérdéskörrel, többek között a most bemutatott kötet szerzőjének tollából is.
A Gondolat Kiadói Kör gondozásában megjelent kötet segít megérteni a szociális jogok jellegét és bemutatja az érvényesítésükkel kapcsolatos nehézségeket, elméleti és gyakorlati ellentmondásokat. Amint a Szerző előszavában megfogalmazza: "A gazdasági, szociális és kulturális jogok - vagy röviden szociális jogok - védelme, illetve a mögötte húzódó társadalom- és gazdaságfilozófiai vita a mai piaci demokráciák továbbfejlődésének kulcskérdéseit érinti." Ilyen kérdésekként említi például, hogy milyen mértékben indokolja az egyén civilizációs igényeinek kielégítése a piac korlátozását, felborítják-e a politikai egyenlőséget a szociális egyenlőtlenségek, mennyiben orvosolható a társadalmi leszakadás a globalizáció körülményei közepette. A Szerző nem hitegeti az olvasót azzal, hogy
- 369/370 -
egy nemzetközi jogi tanulmány képes ezeket a kérdéseket megválaszolni, a céljaként azt jelöli meg, hogy a válaszok megadása során feltétlenül mérlegelendő normatív iránymutatásokat feltárja a nemzetközi szerződésekből és az értelmezésüket végző testületek állásfoglalásaiból. Valójában ennél sokkal többet tesz.
A kultúrához való jogról szóló utolsó fejezetben a Szerző megfogalmazza, hogy a kultúra túl fontos dolog, hogy a jogászokra bízzák. Ezt a szemléletet végigviszi az egész tanulmányon, s bemutatja, hogy a szociális jogok túl fontosak ahhoz, hogy a jogászokra bízzák, ezért maga is a multidiszciplináris megközelítést alkalmazza. Közgazdaságtani, politológiai összefüggésekbe helyezi az állam szerepvállalásának kérdését, a "versenyállam" és a gondoskodó "szociális állam" fogalmát. Bemutatja, hogy milyen ellentétes irányú gazdasági és politikai kényszerek és visszahatások befolyásolják a szociális jogok védelmét és érvényesülését. Rámutat többek között arra az összefüggésre, hogy ha az állam a versenyképesség erősítése érdekében csökkenti kiadásait az oktatás terén, akkor ez hosszabb távon a munkaerő minőségi színvonalának csökkenése által a versenyképesség gyengüléséhez vezethet. Bemutatja a demokratikus legitimáció kettős szerepét, amelynek következtében a leginkább piacbarát kormányzati politika sem nélkülözheti a szociális elemeket, ugyanakkor segíti a piaci kiigazító politika megvalósítását is. Mindezt annak fényében kell látnunk, hogy az állam gazdasági-szociális szerepvállalását illetően a döntéshozatal a belső demokratikus folyamatok helyett egyre inkább nemzetközi szintre tolódik el. Ez is indokolja a kérdéskörnek a nemzetközi jog alapján történő vizsgálatát.
A Szerző a szociális jogok nemzetközi védelmének kérdéseit három részre osztva tárgyalja: az I. rész az "Alapvető kérdések" szerteágazó témaköreit foglalja össze a gazdasági, szociális és kulturális jogok elméleti problémáitól a nemzetközi ellenőrző mechanizmusok működésének, a szociális jogok nemzetközi védelme modelljeinek bemutatásáig, külön fejezetet szentelve a globalizációval, valamint a diszkrimináció tilalmával kapcsolatos kérdéseknek. A II. és a III. rész a magyar szakirodalomban új, de találó csoportosításban elemzi az egyes szociális jogok védelmével kapcsolatos nemzetközi követelményeket és a kapcsolódó hazai alkotmányjogi kérdéseket: a szociális jogokat egyrészt mint elosztási jogcímeket, másrészt mint szolgáltatási típusokat értelmezi.
A bevezetőben bemutatja, hogy hogyan váltak az emberi jogok a nemzetközi jog részévé, milyen szerepet töltöttek be a nemzetközi kapcsolatokban a hidegháború idején, amikor mindkét oldalon csak a másik társadalmi berendezkedésű tábor bírálatának ürügyéül szolgáltak, s ho-
- 370/371 -
gyan kerültek előtérbe a táboron belüli (észak-dél, valamint az Egyesült Államok és Európa közötti) felfogásbeli különbségek a hidegháború után. Bemutatja ezeknek a különbségeknek a következményeit a nemzetközi ellenőrző mechanizmusok működési anomáliáiban, a külpolitika működésének "gyakorlati realizmusában" és a kulturális relativizmus eszmerendszerében.
Az alapvető kérdések között bemutatja a szociális jogok sajátosságait, a csoportosítás lehetséges szempontjait és a szociális jogokat végső soron a létfenntartás jogára, az emberi méltósághoz való jogra alapozza. Megfogalmazza, hogy "az emberi méltóság érvényesülése szükségessé teszi legalább a minimális mértékű szociális jogosítottságot." Hangsúlyozza, hogy "nem csupán a nélkülözők, hanem a többiek emberi méltóságáról is szó van." Ezt "a polgári és politikai jogok tényleges élvezete is megkívánhatja." Más jogrendszerekből merített példákkal bemutatja a szociális jogok belső jogi védelmének lehetséges formáit és a kapcsolódó elméleti és gyakorlati kérdéseket (államcél, alanyi jog, bírói érvényesíthetőség, eljárási garanciák általi közvetett védelem).
A Szerző elemzi a nemzetközi intézményrendszer szerepét a fejlesztési együttműködésben, a standardok értelmezésében, az állami mozgástér határainak megállapításában, valamint a nemzetközi normák hatékonyságának kérdését, amely elsősorban a jogkövetkezmények hiánya miatt szenved csorbát. Bemutatja a szociális jogok nemzetközi védelmének különböző modelljeit, az egyéni jogalapú védelem és az objektív jogalapú védelem különböző fórumait, beleértve a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet és az UNESCO tevékenységét, és a kevésbé ismert jogvédelmi mechanizmusokat is.
A mű II. részében a Szerző az elosztási jogcímként, a jövedelemszerzés és az állami újraelosztásból való részesedés jogcímeként értelmezhető szociális jogokat mutatja be: a tulajdonhoz való jogot, a munkához való jogot és a szociális biztonsághoz való jogot, azok történelmi gyökereit és a vonatkozó nemzetközi jogi követelményeket. Sokak számára meglepő lehet, hogy a tulajdonhoz való jogot, amelyet hagyományosan a klasszikus polgári jogok közé sorolnak, a Szerző a szociális jogok sorában tárgyalja, azonban a tulajdonhoz való jog "kettős természetét" valló felfogás már általánosan elterjedt a szakirodalomban. A Szerző által választott csoportosítási szempont pedig egyértelműen igazolja a tulajdonhoz való jog helyét a szociális jogok körében. Az azonban vitatható, hogy a tulajdonhoz való jog szociális jogi jellegének igazolásakor szükséges-e, helyes-e kiemelt jelentőséget tulajdonítani annak a szempontnak, hogy a tulajdonhoz való jog tartalmát döntő módon határozzák meg az alkotmánynál alacsonyabb szintű belső jogsza-
- 371/372 -
bályok, mert ez például a személyes biztonsághoz való jogról is elmondható, az mégsem tekinthető szociális jognak. A munkához való jog tartalmának ismertetésével a Szerző hozzájárul számos ezzel kapcsolatos félreértés tisztázásához, és végre fogalmilag rendet teremt a szociális biztonsághoz való jog és társadalombiztosításhoz való jog gyakran szinonimaként használt fogalmai között, noha az utóbbi - a szociális és egészségügyi segítséghez való jog mellett - az előbbi egyik eleme.
A III. rész az állami szolgáltatási típusokként jelentkező szociális jogokat ismerteti: a lakhatáshoz való jogot, az egészséghez való jogot, az oktatáshoz való jogot, valamint a kultúrához való jogot. Ez utóbbival kapcsolatban külön említést érdemel, hogy ez a magyar szakirodalomban az utóbbi időkben kevésbé vizsgált terület, valamint hogy a Szerző a kultúrához való jogot a kisebbségek védelmével szoros összefüggésben elemzi. Kiemelendő gondolata, hogy a kultúrához való jogot kollektív jognak tekinti abban az értelemben, hogy az állam köteles gondoskodni a fennmaradáshoz szükséges feltételekről akár az államon belüli domináns kultúra, akár a kisebbségek kulturális identitásának megőrzése tekintetében. A közösség kollektív jogainak védelme összeütközésbe kerülhet az egyén jogával a kultúra élvezetére vagy az informálódás szabadságával, amely esetben a védőintézkedések elfogadhatóságát a szükségesség-arányosság tesztje alapján kell megítélni.
A kötet a felsőoktatásban használatos tankönyvként alapvető ismereteket is közvetít közérthető módon, ugyanakkor a széleskörű hazai és nemzetközi szakirodalomra támaszkodó tanulmány multidiszciplináris és összehasonlító jogi megközelítésével - egy akadémiai doktori disszertáció előpublikációjához méltó módon - a témában jártasabbaknak is új ismereteket nyújt, szélesebb összefüggéseket láttat az olvasóval és új tudományos eredményeket fogalmaz meg.■
- 372 -
Visszaugrás
