https://doi.org/10.59851/jk.80.0708.2
Mivel a szakjogi szabályok szerinti adófizetési kötelezettség a kötelezettek akaratától függetlenül mélyen behatol az alapjogok által védett szabadságszférába, alkotmányos szinten igazolásra szorul. Az alkotmányban foglalt közteherviselési szabály legelemibb funkciója az, hogy felhatalmazza a jogalkotót olyan szakjogi fizetési kötelezettségek előírására, amelyekért alanyi jogon közvetlen ellenszolgáltatás nem jár. A közteherviselés az alkotmányban hatáskörként, alapelvként, alapvető kötelezettségként és esetleg közmegegyezésként szabályozható. Ezt az a funkcionális jogösszehasonlító vizsgálat támasztja alá, amely négy jogrendszerre (USA, Franciaország, Németország, Magyarország) terjedt ki.
Tárgyszavak: közteherviselés, az adózás alkotmányos igazolása, jogösszehasonlítás
The obligation to pay taxes, as established by ordinary law, regardless of the will of the obligated persons, deeply penetrates the sphere of freedom protected by fundamental rights. Therefore, it must be justified at the constitutional level. The rule of public burden sharing in the constitution serves at least to empower the legislator to prescribe ordinary law payment duties for which there is no direct consideration. Public burden sharing can be regulated in the constitution as a power to tax, as a basic principle, as a fundamental obligation and possibly as a reflection of the consent of the people. This conclusion arises from a functional comparative legal analysis encompassing four jurisdictions: the USA, France, Germany, and Hungary.
Keywords: public burden sharing, constitutional legitimacy of taxation
A gazdasági rend két jogi pillére közül az egyiket a tulajdon, a másikat a közteherviselés képezi. Mivel a szakjogi szabályok szerinti adófizetési kötelezettség a kötelezettek akaratától függetlenül mélyen behatol az alapjogok által védett szabadságszférába, legitimálásra szorul alkotmányos szinten. A közteherviselés az alkotmányban szabályozható hatáskörként, alapelvként, alapvető kötelezettségként és esetleg közmegegyezésként jelenik meg. Az alábbiakban ezekre a koncepciókra mutatok be lényeges példákat a föderális, valamint tagállami amerikai, a szövetségi német, a nemzeti francia és magyar alkotmányokból. Ezek alapján kísérletet teszek a közteherviselés elméleti modelljeinek a leírására. Ez a tanulmány műfaji sajátosságainál, így különösen terjedelménél fogva arra alkalmas, hogy tömör áttekintést adjon a fentiekről.
Ez az írás a jogösszehasonlítás funkcionális módszere[1] alapján készült.[2] Ahhoz, hogy ez a módszer alkalmazható legyen, tisztázni kell, mi annak a szabálynak a funkciója a fentebb említett négy jogrendszerben, amelyre a vizsgálat vonatkozik. Az alkotmányban foglalt közteherviselési szabály legelemibb funkciója az, hogy felhatalmazza a jogalkotót olyan szakjogi fizetési kötelezettségek előírására a társadalom tagjai és a gazdasági szereplők széles köre számára, amelyekért alanyi jogon közvetlen ellenszolgáltatás nem jár. E minimális funkción túl a közteherviselési szabály továbbiakat is betölthet attól függően, hogy mit társítanak még a tartalmához. Ilyen lehet különösen a túladóztatással és a diszkriminációval szembeni védelem. Ez a szabály tehát egyfelől alkotmányosan legitimálja a fizetési kötelezettségeket, másfelől alkotmányos keretek közé szorítja őket, ezáltal védi a kötelezetteket. Kérdés, hogy a modellek ugyanolyan mértékű alkotmányos védelem biztosítására alkalmasak-e, vagy ebből a szempontból rangsorolhatók.
A külföldi jogrendszerek kiválasztását a következő gondolatok vezérelték. Az általános, arányos és egyenlő közteherviselés elvének modern kori gyökerei a polgári átalakulás koráig vezethetők vissza. Ha nem tanulmányoznánk a francia forradalom ide kapcsolódó jogi vívmányait, amelyeket a francia alkotmánybíróság még ma is alkalmaz, az eszme eredete feltáratlan maradna. Az USA alkotmányozását tulajdonképpen ugyanaz a liberalizmus hatotta át, amely a franciát is vezérelte. Az alattvalók polgárokká váltak. Az átalakulás középpontjában a szabadságnak az a felfogása állt, hogy az állam (közhatalom) az egyén jogaiba ne avatkozzon be (non-interference).[3] Az USA föderális és tagállami írott alkotmányai a szerves jogfejlődés útján haladva évszázadok óta kölcsönhatásban állnak a közteherviselés gondolatával. Szabályozási koncepciójuk megismerése és megértése olyan kutatási eredményekkel kecsegtet, amelyek nélkülözhe-
- 310/311 -
tetlenek lehetnek az absztrakt modellek felállításához. A német (és osztrák) jog az elmúlt évszázadokban alapvető hatással volt a magyarra, a szocializmus évtizedeitől eltekintve. Az 1989-90-es rendszerváltozáskor a német hatás újra felerősödött az adójogban és az alkotmányjogban egyaránt. A jogösszehasonlítás aligha lenne teljes a német szövetségi alkotmány vonatkozó szabályozásának a feldolgozása nélkül. Nemzeti jogunk megismerésének igénye nem kíván külön magyarázatot.
A közteherviselést a polgári átalakulás korában született liberális alkotmányok meghatározó mintájában kifejezetten nem mondták ki. Az USA föderális alkotmányába az adózást egyszerűen törvényhozási tárgykörként vették fel, amelyre a Kongresszus van feljogosítva bizonyos megkötések mellett.[4] Mi a magyarázata annak, hogy az USA föderális alkotmányában elegendőnek találták azt szabályozni, hogy a Kongresszus milyen hatáskörrel rendelkezik közterhek bevezetésére? A válasz az amerikai föderáció fejlődésének történetében keresendő. Az adóztatás letéteményeseivé a tagállamok váltak, miután maguk alá gyűrték a történetileg eredeti adóztatási hatáskörrel rendelkező helyi önkormányzatokat.[5] A föderáció kialakításakor nem kellett a föderális alkotmány szintjén alátámasztani, hogy adó bevezethető. Szabályozási kérdésként csupán az jelent meg, hogy szövetségi szinten, azaz a Kongresszus által mely közteher és milyen feltételek mellett vethető ki. Minden egyéb megmaradt a tagállamok hatáskörében. Az adóztatás alkotmányos legitimálására tehát nem a föderális alkotmány volt hivatott, és erre nem is volt szükség föderális szinten.
1787 óta egyetlen olyan alkotmánykiegészítést fogadtak el, amelynek tárgya az adóbevezetési hatáskör volt. A 16. alkotmánykiegészítésről van szó.[6] Ez a hatásköri szabály 1913-ban lépett hatályba, miután a tagállamok legalább háromnegyede ratifikálta. A kiegészítés háttere a következő. A XX. század elejére égető kérdéssé vált, hogy a különböző kereskedelmi tarifák helyett föderális szinten miként vethetnek ki olyan alkotmánykonform jövedelemadót, amely egyrészt hosszú távon elegendő bevételi forrást biztosít a föderális költségvetésnek, másrészt a föderális kormányzat minden tagállam polgárának és gazdálkodójának a jövedelméhez úgy fér hozzá, hogy nem kell osztozkodnia a tagállamokkal. A 16. alkotmánykiegészítéshez az vezetett, hogy az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Pollock v. Farmers' Loan & Trust Company ügyben[7] (a továbbiakban: Pollock-ügy) úgy foglalt állást, hogy az 1894-es Wilson-Gorman törvénnyel bevezetett föderális jövedelemadó ellentétes az alkotmánnyal, mert a bérleti díjra, kamatra és osztalékra kivetett egyenes jövedelemadóból származó bevételeket nem osztotta meg a tagállamokkal. Ezt az alkotmánykiegészítést tehát a tagállamok szükséges többségének támogatásával azért fogadták el, hogy megdöntsék a Pollock-ügyben kialakított bírósági álláspontot. Ez tette lehetővé, hogy az USA-ban kialakuljon az a mintázat, amely szerint a föderális kormányzat alapvetően a jövedelmeket, a tagállamok a forgalmat, a helyi önkormányzatok az egyes vagyontárgyakat adóztatják.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
