A másodfokú bíróság közokirat-hamisítás bűntette miatt a Dr. V. K. vádlott ellen indított büntetőügyben a bíróság első fokon hozott ítéletét helybenhagyja, az alábbi indokokra tekintettel:
Az elsőfokú bíróság Dr. V. K. vádlottal szemben hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt indult büntetőeljárást megszüntette és a vádlottat megrovásban részesítette.
Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása érdekében, míg a vádlott és védője felmentésért jelentettek be fellebbezést. A fellebbezések nem alaposak.
Az elsőfokú bíróság a tényállást a rendelkezésre álló bizonyítékok igen gondos mérlegelésével megalapozottan állapította meg. Valamennyi lényeges bizonyítékot feltárta és azokat értékelési körébe vonta, a kialakított álláspontját kellő részletességgel, helyesen indokolta meg. A másodfokú tárgyaláson is elhangzott védői álláspontra tekintettel emeli ki a másodfokú bíróság, hogy a vád tárgyává tett közbizalom elleni bűncselekmény hátterében húzódó vagyonjogi vitára figyelemmel az elsőfokú bíróság fokozottan vizsgálta a tárgyaláson kihallgatott tanúk szavahihetőségét. N. A. tanú az eljárás során mindvégig következetesen vallotta, hogy a közjegyzőnél már bélyegzővel és aláírással ellátott iratot írt alá. Csupán pontosítja a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által érdemben helyesen rögzítetteket, hogy a közjegyzői irodában történtekről N. A. a kihallgatáskor nyilatkozott részletesen. H. H. tanú vallomása következetesen, maradéktalanul alátámasztotta N. A. tanúvallomását, ahogy azt az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg: határozottan vallotta, hogy N. A. bélyegzővel, aláírással már ellátott iratot írt alá és nyomozati vallomásának elétárása után az elsőfokú tárgyaláson is fenntartotta e nyilatkozatát. Az a körülmény, hogy Dr. V. K. vádlott az okirat aláírásakor a helyszínen, a közjegyzői irodájában tartózkodott a tanúk vallomásának gyengítésére nem alkalmas. Az elsőfokú bíróság eljárási szabályoknak és az iratoknak is megfelelő mérlegelésével a másodfokú bíróság egyetért, az így megállapított tényállás a másodfokú eljárás során is irányadó volt.
E tényállás alapján okszerű következtetést vont az elsőfokú bíróság arra, hogy Dr. V. K. vádlott a Btk. 275. § b) pontjába ütköző hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettét megvalósította.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság jogi álláspontjával egyetért. A közjegyző az utólagos hitelesítéssel nem az okirat tartalmának valóságát, hanem a magánokirat kiállítójának a névaláírását igazolja (BH 1988/10/337.) A másodfokú bíróság - nem vitatva a védelem által hivatkozott, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke által adott tájékoztatásban foglaltakat: amely szerint részletes szabályai nincsenek az aláírás eredetiségéről történő meggyőződésnek, és a tanúsítvány szövegezésének kötött formája nincs - azt emeli ki, hogy a 1991. évi XLI. törvény 113. §-a tartalmazza is, hogy a közjegyző felel azért, hogy a közjegyzői okirat a valóságnak megfelelően tartalmazza a közjegző jelenlétében történt tényeket. Az aláírás hitelesítési ügyekben a közjegyző közhitelű bizonyító tevékenységének lényege annak tanúsítása, hogy a fél alírása szerepel az okiraton, illetve a már meglévő aláírást sajátjának ismerte el. Így amikor az ügyfélként jelen lévő N. A. tanú a közjegyző által már korábban aláírt és pecsétjével ellátott okiratot írt alá, nyilvánvalóan Dr. V. K. vádlott nem tanúsíthatta azt, hogy N. A. volt a névaláíró.
A névaláírása hitelesítési eljárás során a közjegyzői feladat lényegét tekintő tevékenységhez a közjegyzői iroda alkalmazottjának, adminisztrátorának, mint "teljesítési segédnek" az igénybevétele nem érinti azt, hogy a vádlott - az irányadó tényállás szerint - ténylegesen lényeges tényt foglalt hamisan közokiratba. Az elkövetés körülményeinek - nevezetesen annak, hogy a vádlott a közelben, másik helyiségben tartózkodott és nem ún. biankó aláírása került az okiratra - a büntetés kiszabásánal van jelentősége.
A jelentős időmúlásra, Dr. V. K. Vádlott egyebekbeni kifogástalan életvezetésére, szakmai tevékenységére, a formális szabályszegésre tekintettel az elsőfokú bíróság által alkalmazott joghátrány helyes. Az objektíve ténylegesen jelentős tárgyi súlyú bűncselekmény mellett is jelen esetben, főként az elkövetés körülményeire tekintettel büntetés kiszabása a vádlottal szemben ma már nem szükséges a büntetési célok eléréséhez. ■
Lábjegyzetek:
[1] Az eredeti ítélet alapján szerkesztette Dr. Steiner Erika.
Visszaugrás
