A címben foglalt kérdés tartalmilag kétféle üzenetet hordozhat. Egyfelől kifejezésre juttathatja a parlamentáris kormányforma mai célszerűségével és időtállóságával kapcsolatos kétségeket, másfelől megkérdőjelezheti ezeknek a kétségeknek a megalapozottságát, illetve tényleges súlyát.
Közismert tény, hogy a parlamentáris kormányforma a maga eredeti formájában Angliában a XVII. század végétől kezdődően a XVIII. század során alakult ki és különböző - a lényeget mélyebben nem érintő eltéréseket tartalmazó - formákban öltött testet a különböző országokban és lett egyszersmind monarchiák, illetve köztársaságok politikai rendszereinek alapjává. Lényegét a végrehajtó hatalom korlátozása és az azt gyakorló vagy - kétpólusú végrehajtó hatalom esetén - annak gyakorlásában tényleges szerepet betöltő kormány parlament előtti felelősségének megteremtésével a népakaratnak való - parlament közvetítésével történő - megfeleltetése képezi. Ebből következően eme kormányformában a kormányzat a parlament ellenőrzése alatt áll; a kormány megbízatása a népakarat megjelenítésére hivatott parlament bizalmától függ.
Ezek az alkotmányjogi szabályok a lényegüket illetően a mai napig változatlanok, ugyanakkor azok a politikai viszonyok, melyek a parlamentarizmus kialakulása, illetve intézményesítése során jellemzőek voltak, lényeges változáson mentek keresztül. Ezek a változások nem kis hatást gyakoroltak a parlamentarizmus működésére; a címbeli kérdés létjogosultságát pedig az ebből fakadó ellentmondások alapozzák meg. Ezeknek a közismert tényeknek válaszom bevezetőjében történő számbavételét azért tartottam lényegesnek, mert a kérdés megválaszolása érdekében ennek az alaphelyzetnek a tükrében látom mérlegelhetőnek azt, hogy beszélhetünk-e válságról vagy sem. Ehhez azonban elengedhetetlennek tartom magának a válság fogalmának értelmezését is.
Válságon olyan helyzetet értek, amikor valami az időközben végbement változások következtében eredeti rendeltetését már nem tudja betölteni; működése diszfunkcionálissá válik. A válság jelezte helyzet gyökeres változtatásokat tesz szükségessé, mégpedig kényszerítő erővel. Mindez a parlamentáris kormányformára vetítve azt jelentené, hogy a parlamentarizmus - válsága folytán - nem képes már eredeti funkcióját betölteni, ezért a demokratikus alkotmányos rendszer olyan átalakítása válik szükségessé, mely a parlamentáris kormányforma lényegi elemeinek megváltoztatásával jár, vagy éppenséggel feladása jelentené a diagnosztizált válsághelyzet feloldását.
A kérdés az, hogy a fentebb általánosságban említett változások tekinthetők-e olyan jellegűeknek vagy mértékűeknek, melyek a parlamentáris kormányforma lényegi elemeit fenntarthatatlanná teszik.
A téma kapcsán nem hagyhatjuk figyelmen kívül a modernkori képviseleti demokrácia működésétől elválaszthatatlan azon diszkrepanciát, amely a válasz-
- 149/150 -
tópolgár és az őt képviselni hivatott képviselő, tágabb dimenzióban a választópolgár és a politika művelői között fennáll. Ennek gyökerét a szabad mandátum elve képezi, melynek konkrét formái különböző árnyalatot alkotva jelennek meg az egyes országok szabályozásában. Ez a diszkrepancia nemcsak a parlamentáris kormányformában jelentkezik, hanem jelen van valamennyi, a képviseleti demokráciára épülő alkotmányos rendszerben is, de a parlamentáris kormányformájú országokban erre az alaphelyzetre rakódnak rá a rendszer működésének további ellentmondásai, aminek következtében ezek az ellentmondások erőteljesebbé válnak. Sietek leszögezni: a szabad mandátum elve természetesen a modernkori képviseleti demokrácia mellőzhetetlen követelménye és jellemzője, aminek részletes kibontásától nemcsak azért tartózkodom, mert nem tartom a címben feltett kérdés megválaszolásához tartozónak, hanem mert alapvetően az alkotmányjog és a politológia művelői által nem kétségbevont kiindulási alapról van szó. Ugyanakkor jelzem, hogy a szabad mandátum elvének a képviselő és a párt viszonyában történő mikénti érvényesülése már hozzá tartozik a címbeli kérdés megválaszolásához.
Vitathatatlan, hogy a parlamentáris rendszer politikai működése már a XX. századra - az itt ugyancsak nem részletezett okokból - olyan változáson ment keresztül, mely a fentebb körülírt lényegét jelentős mértékben érintette. Az, hogy ennek következtében a kormány és az azt támogató parlamenti kormánytöbbség egy politikai erőtényezőt képez az ellenzékkel szemben, átformálta azt a határvonalat, ami az eredeti konstrukció szerint a törvényhozó és a végrehajtó hatalom között fennállott, átértelmezte a parlament ellenőrző szerepkörét és átalakította azt a bizalmi viszonyt, ami eredetileg a parlament és a kormány viszonyát meghatározta. Ugyanakkor, miként azt korábban hangsúlyoztam, ezek a változások a politikai működés terén jelentkeztek és érvényesültek úgy, hogy az alkotmányjogi szabályozás szintjén ezek hangsúlyosan nem jelentek meg, vagyis a rendszer alkotmányjogi keretei lényegében változatlanok maradtak.
Mindezek ellenére, nem vitatva a törvényhozó és a végrehajtó hatalom közötti hatalommegosztás politikai relativizálódását, mégsem gondolom azt, hogy ez a hatalommegosztás merő fikcióvá vált volna. A tapasztalatok azt mutatják, hogy miközben a parlamenti többség politikai magatartását alapvetően a kormány politikája iránti lojalitás és e politika legitimálása jellemzi - ami elválaszthatatlan attól, hogy a politikai döntések előkészítése és alapvető kiformálása már régóta a végrehajtó hatalom sajátjává vált -, egyfelől nem mondott le önálló iniciatívák megjelenítéséről, másfelől lojalitása sem határtalan. Kétségtelen, hogy különösen ez utóbbi jellemzően alig érzékelhető, amit elsősorban a média akarva-akaratlan vitt politikai szerepköre magyaráz. Ma már ugyanis az is lényeges szempontja a politika vitelének, hogy az esetleges belső ellentéteket, amik a parlamenti kormánytöbbség és a kormány között jelentkezhetnek, ne vigyék a nyilvánosság elé (amit a politikai ellenfelek kihasználhatnak), hanem "házon belül" kíséreljék feloldani ezeket. Hamis tehát az a kép, hogy a kormánytöbbség mindig fenntartás nélküli támogatója kormányának és emiatt a parlament alkotmányos funkciói ki-
- 150/151 -
üresednének. Ezt mutatják a törvényjavaslatokkal kapcsolatosan a frakciókon belül felmerülő viták, melyek adott esetben a kormány javaslatainak módosításához vezetnek, illetve a kormányt elképzelései felülvizsgálatára késztetik. Arra is láthatunk példát - akár a hazai politikatörténések világából -, hogy cikluson belüli kormányfőváltásra is sor kerül, aminek hátterében a parlamenti többség bizalmának elvesztése áll.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
