Kétség kívül nehéz, de legalábbis pikáns helyzet az, amikor egy magyar szerző jórészt magyar műveiből válogatott, de angol nyelven kiadott kötetéről vár recenziót a szerkesztő a recenzenstől. Különösen igaz ez esetünkben, hiszen a recenzió annak a magyar szűkebb szakmai olvasóközönségnek szól, amely vélhetően jól ismeri Koltay András szólás- és sajtószabadság területén eddig kifejtett munkásságát.
Ha viszont abból a szemszögből tekintünk a Freedom of Speech - The Unreachable Mirage című tanulmánykötetre, hogy az egy több, mint egy évtizedes igen termékeny írói tevékenységnek (közel másfél száz publikáció) az eredménye, melynek része egy, a szólásszabadság alapvonalaival foglalkozó nagymonográfia is (értsd: A szólásszabadság alapvonalai - magyar, angol, amerikai és európai összehasonlításban), akkor azt mondhatjuk, hogy már éppen ideje volt, hogy megjelenjen a szerzőtől egy angol nyelvű monográfia. A 2013 nyarán a CompLex kiadó gondozásában - annak médiatudományi sorozatában - megjelentetett kötet tizenhét angol nyelvű tanulmányt foglal magában az elmúlt tizenkét év bő terméséből. A kötet tematikája szerint három főbb részre osztható.
Az első részbe a szólásszabadság és sajtószabadság alapvető elméleti kérdéseivel foglalkozó hat tanulmány került. Az alapkérdéseket boncolgató írások közé (úgymint: a 'szólás'- és sajtószabadság fogalma, a szólásszabadság igazolása) a válogatás során valószínűsíthetően tudatosan kerültek be olyan problémákkal foglalkozó tanulmányok, melyekre talán a szólás- és sajtószabadságot kutató magyar tudományos gondolkodás nem helyezett akkora hangsúlyt az utóbbi két évtizedben, mint maga a szerző, holott ezek a gondolatok a nemzetközi -különösen az angolszász - szakirodalomban jelen vannak. Ezen utóbbi kategóriába sorolható például a kötet harmadik írása, mely tárgya szerint a szólás- és sajtószabadság közötti különbségeket elemzi részletesen, illetve az azt követő tanulmány, mely szoros összefüggést mutatva az előbb említett cikkel azt vizsgálja, hogy kiket is illetnek meg a nevezett szabadságjogok (To Whom do Freedom of Speech and Freedom of the Press Belong).
A pontos és alapos fogalmi tisztázás, valamint a differenciálás visszatérő elemei Koltay írásainak, melyek nem öncélúak. A nevezett szabadságjogok és alanyaik közötti határvonalak kijelölése ugyanis hozzásegít ahhoz, hogy megértsük az ezekkel kapcsolatos vitákban elfoglalt álláspontok kiindulópontjait, mozgatórugóit, illetve azok gyakorlati konzekvenciáit, például a médiára vonatkozó szabályozói magatartást, és annak eredményét, magát a médiaszabályozást.
A képzeletbeli első fejezet záró tanulmánya (Freedom of Speech: Unreachable Mirage) egyben a kötet címadó írása is, melyben esszenciálisan fedezhetők fel Koltay általános írói törekvései. Ebben a szerző a szólásszabadság két nagy (amerikai és európai) koncepciójának összebékítésére tesz kísérletet, azaz hasonlóan jár el, mint például a nyitó tanulmányban, az ún. igazolási teóriák esetében (Justifications for Freedom of Speech). A fejezet szerkesztésében általunk felfedezni vélt szerzői szándékot talán úgy formulázhatnánk: a cél az, hogy a magyar és az európai jogi gondolkodásban kevésbé honos, kevésbé bevett, de létező elgondolások is bekerüljenek a szólás- és sajtószabadságról folytatott tudományos diskurzusba. Itt különösképpen az amerikai joggyakorlat és tudományos gondolkodás azon eredményeire kell gondolnunk, melyek kevésbé váltak ismertté és elismertté az említett tudományos életben, annak ellenére, hogy azok nagyon is európaiak.
Mindkét írás angolszász józansággal zárul. A címadó írás Simon Lee professzort segítségül hívva 'fosztja meg' a szólás szabadságát minden pozitív érték-előítélettől, és helyezi egy tárgyilagosabb közegbe azzal, hogy inkább annak tanulmányozására, megértésére helyezi a hangsúlyt, valamint felhívja a figyelmet a szólásszabadság mibenlétével kapcsolatos döntések nehézségére, hiszen azok mindig egyben értékek közötti választást jelentenek. Ezek a gondolatok, illetve ebből következően az, hogy a szólásszabadság lényegét az arról folytatott vita állandósága, le nem zártsága adja, mint írói/kutatói hitvallás köszönnek vissza aztán a kötet, és talán bátran mondhatjuk, a szerző valamennyi munkájában.
A könyv második részében a szólás- és sajtószabadság legtipikusabb, legaktuálisabb problémáit fejtegető tanulmányokkal találkoz-
- 160/161 -
hatunk, mint például a közszereplők bírálhatósága, a gyűlöletbeszéd, a 'vörös csillag', az istenkáromlás, a közerkölcs vagy éppen a holokauszttagadás megítélése. Az írások közös jellemzője, hogy az amerikai legfelső bírósági és az európai strasbourgi joggyakorlatot figyelembe vevő összehasonlító jogi szemléletben íródtak, sőt, nemzeti szabályozások és joggyakorlatok is tárgyalásra kerülnek bizonyos írásokban.
Ebben a tekintetben az egyik legteljesebb munka a válaszadás jogával kapcsolatos problémákat tárgyalja (The Right of Reply in an European Comparative Perspective), és noha mindezt európai perspektívából szemléli a szerző, ennek ellenére röviden kitér az amerikai szemléletre is, ahol ez a jogintézmény - végső soron - nem nyert polgárjogot. A tanulmány érdekessége, hogy a megvizsgált nemzetközi jogi dokumentumok és uniós nemzeti szabályozások alapján megpróbálja körvonalazni a válaszadás jogának egy európai modelljét. Más szempontból izgalmasak a gyűlöletbeszéddel (Restriction of Hate Speech and the Clear and Present Danger Principle), valamint a közszereplők bírálhatóságával (Around the world with Sullivan) foglalkozó írások. Mindkét összehasonlító jogi írás arra a kérdéskörre fókuszál, hogy egy eredendően amerikai gyökerű, a véleménynyilvánítás szabadságát érintő korlátozás, megoldás miként jelent meg a magyar jogrendszerben. Az írások megvizsgálják az elméleti alapokat, valamint az amerikai joggyakorlatot, de emellett például a közszereplőkkel szembeni véleménynyilvánítás problémáját tárgyaló tanulmány azt is áttekinti, hogy miként vert gyökeret a New York Times v. Suliivan ügy az egész angolszász jogrendszerben. A második rész írásai közül érdemes kiemelni a 'vörös csillag' szimbólummal foglalkozó tanulmányt (The Red Star in Europe). A szerző a strasbourgi Vajnai ügy érvelését illeti kritikával, és mutat rá az emberi jogi bíróság joggyakorlatának következetlenségére. Az ügy tárgyalása különösen érdekesnek tekinthető nem magyar szemszögből, hiszen bemutatja azt, hogy a 'vörös csillag' mint szimbólum alapvetően kulturális kérdés, mást jelent egy nyugat-, egy a közép-kelet-európai, és ezen belül pedig egy magyar számára.
A kötet virtuális értelemben vett harmadik fejezete olyan írásokat tartalmaz, melyek nehezen helyezhetők el az említett szerkezetben, hiszen lazábban kapcsolódnak a szorosan vett szólásszabadság kérdésköréhez. A legtávolabb talán a strasbourgi bíróság Lautsi döntéseit tárgyaló és kritizáló tanulmány (Europe and the Sign of the Crucifix) esik a kötet címében megfogalmazott témától, bár egy helyütt vizsgálja az 'állam szólásszabadságának' kérdését. Az írás alapvetően a vallásszabadság, az állam ideológiai semlegességének kérdéskörét járja körbe az említett ügy kapcsán és érdekes következtetésekre jut, melyből kettőt mindenképpen érdemes megosztani. Az egyik a szekularizmusssal kapcsolatban állapítja meg, hogy nem igazán létezik egy olyan elfogadott egységes európai fogalom, amelyre az egyes európai fórumok döntéseiket magától értetődő biztossággal alapozhatnák.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
