Júniusi külföldi szemlénkben a szlovén, horvát és osztrák családjogi fejlemények mellett az új portugál bontójogi rendelkezésekről is részletesen beszámoltunk, illetve említést tettünk egy sajátos gyámsági intézmény, az Apadrinhamento civil bevezetéséről. Ehhez kapcsolódunk az alábbiak során annyiban, hogy a jelen számban is a portugál szabályozás kerül előtérbe. A Kluwer Law International által Hollandiában kiadott European Review of Private Law (Europäische Zeitschrift für Privatrecht) c. folyóirat, amely nevéből következően magánjoggal foglalkozik, ritkábban közöl családjogi tárgyú cikkeket, tekintve, hogy rendszerint klasszikus polgári jogi tanulmányokat jelentet meg, az utóbbi években különös figyelmet fordítva az európai megközelítésre, illetve a szerződési jog egységesítésére. A 2008. évi 5. szám speciális jellegű, elsősorban az Európai Unió "Alapjogok és magánjog az Európai Unióban" elnevezésű, több évig tartó projektjének keretében elkészült tanulmányokból közöl válogatást. A programban tizenkét jogrendszer mintegy ötven kutatója vizsgálta azt, hogy milyen hatást gyakorolnak az alapjogok a magánjogi jogviszonyokra, illetve miként jelennek meg az alapjogok ezekben a viszonyokban.
A vizsgálatot minden kutató elsősorban a saját jogrendszerét áttekintve végezte el, de egyes tanulmányok jogösszehasonlító jellegűek, s valamennyi hangsúlyozottan nem a jogszabályokra, hanem a joggyakorlatra fókuszál. A magánjog köréből a munka kezdetekor négy alapvető jogterületet jelöltek ki, ezek közül egyik a családjog volt, különös tekintettel bizonyos kérdésekre. Ezek a kérdések jól jelzik azt, hogy számos családjogi intézmény és családjogi jogviszony komoly alapjogi vetülettel rendelkezik: ami a partnerkapcsolatokat illeti, ide sorolható a bontás kérdésköre, a kapcsolat megszűnése után a férfiak és nők helyzete, valamint a házastársi viszonyban és az élettársi kapcsolatban élők megkülönböztetése. Ami a szülő-gyermek jogviszonyt illeti, még szélesebb a paletta: az apasághoz való jog, az apaság megállapítása, elismerése, illetve megtagadása, az egyedülálló személy általi örökbefogadás lehetősége, a tartási kötelezettség, a kapcsolattartás, továbbá a házasságból származó és a házasságon kívül született gyermekek megkülönböztetése.
A folyóirat a tanulmányok közül két családjogi témájú cikket közöl, melyek a portugál jogi szabályozást és joggyakorlatot tekintik át az adott területen. Ezeket ismertetjük az alábbiakban. Harmadik portugál vonatkozású témánk az azonos neműek partnerkapcsolatának szabályozása. A tanulmány, mely alapján ezt a kérdést áttekintjük, az Utrecht Law Review 2008. évi júniusi, kifejezetten családjogi témájú számában jelent meg, amelyről korábban már tettünk említést.1
Marta Costa (Coimbrai Egyetem) tanulmánya "The Effectiveness of Fundamental Rights in Private Law: Restrictions of the Right to Adopt in Light of the Portuguese Constitution" címmel jelent meg, és az öröbefogadáshoz való jogot a különböző érdekekre is tekintettel vizsgálja. Európában az örökbefogadás rendszerét, jogi szabályozását valamennyi jogrendszerben folyamatosan felül-felülvizsgálják, melynek hátterében egyrészt a hagyományos családi értékek változása áll, másrészt pedig az a tény, hogy az örökbefogadásra vonatkozó szabályozásnak megfelelő egyensúlyt kell találnia a gyermek mindenek felett álló érdeke és az örökbefogadó családalapításhoz fűződő alapjoga között, valamint az eljárás gyorsaságához fűződő érdek és aközött, hogy valóban átgondolt döntés szülessen.
Portugáliában az örökbefogadás jogintézményként igen későn került elfogadásra és rendezésre. Míg számos európai jogrendszer - így Olaszország, Németország és Svájc - a francia Code Civil mintájára elismerte az öröbefogadást, addig erre Portugáliában nem került sor. (Bár a Code Civil jogilag rendezte az örökbefogadás intézményét, számos jogász, egyébként maga Napoleon is úgy vélte, hogy az örökbefogadás veszélyezteti a család egységét és integritását. Így - a hagyományos családi értékek védelmében - két feltételt is tartalmazott a kódex: csak azok fogadhattak örökbe, akiknek nem volt saját gyermekük és reményük sem volt a gyermekáldásra, továbbá az örökbefogadónak 50, az örökbefogadottnak pedig 18 év felettinek kellett lennie, azaz nagykorúak közötti jogügylet történt, melynek személyi jogi következményeit az érintettek maguk határozták meg.)
Ami a portugál jogtörténet örökbefogadási vonatkozású szeletét illeti, 1867-ben a Polgári Törvénykönyv, az ún. Seabra Kódex nem szabályozta ezt az intézményt, mert alkotójának António Luíz De Seabrának az volt az álláspontja, hogy a szülő-gyermek kapcsolat ez esetben tényleges biológiai kapcsolat híján csupán fikció. 1925-ben egy jogszabály lehetőséget adott arra, hogy "örökbefogadó" családok magukhoz vegyenek elhagyott gyermekeket, de státuszuk azáltal nem változott meg. 1942-ben a kiskorúak érdekeinek védelmében született jogalkotási javaslat az örökbefogadás bevezetésére, de elfogadására nem került sor, s végül 1959-ben dolgozták ki azt a jogszabály-szöveget, amely az örökbefogadást jogilag intézményesítette és bevezette a Polgári Törvénykönyvbe. Ez 1966-ban lépett hatályba, s azóta az elhagyott gyermekek érdekeinek védelmében a portugál jog az örökbefogadás teljes és korlátozott formáját ismeri.
Ami az örökbefogadó személyek oldalán fennálló feltételeket illeti, a portugál jog több alkalommal is változtatott feltételrendszerén. 1966-ban azok fogadhattak örökbe, akik legalább tíz éve házasságban éltek (és nem került sor az ágytól-asztaltól való elválásuk jogi megállapítására), nem volt vérszerinti gyermekük és 30. évüket betöltötték. Ez utóbbi feltétel alól egyetlen kivételként szerepelt az, hogy ha a gyermek házasságon kívül született. Ez a szigorú szabályozás megfelelt az akkori politikai felfogásnak és társadalmi kultúrának, ugyanakkor kétségkívül számos családot megakadályozott az örökbefogadásban. Az első - és egyúttal viszonylag radikális - módosítás alapjául az 1976-ban elfogadott portugál Alkotmány (amely egyúttal Nyugat-Európa egyik legkésőbbi alkotmánya) szolgált, amely felszámolta a törvényes és törvénytelen, azaz házasságon kívül született gyermek közötti különbségtételt. Ennek megfelelően 1977-ben megszűnt a házasságon kívül született gyermekre vonatkozó fenti kivétel, s egyúttal az a feltétel is, amely a gyermektelenséget tette alapkövetelménnyé: ez utóbbit felváltotta a gyermek mindenek felett álló érdeke. Változtak az életkori határok, az örökbefogadóknak 25 és 60 éves kor között kellett lenniük, s elegendő volt az öt éve fennálló házasság. Ugyanakkor a módosítás lehetővé tette az egyedülálló személy általi örökbefogadást is, amely nem talált egységes társadalmi elfogadásra.
1982-ben az örökbefogadás bekerült az Alkotmányba, amely megállapítja, hogy az örökbefogadás intézményét a jog védi és szabályozza, különösen annak eljárási kérdéseit. 1993 és 1998 között az örökbefogadásra vonatkozó rendelkezéseket újabb módosítások érték, melyek az egyszerűsítést szolgálták, s elsősorban az életkori feltételeket, illetve a házasság fennállásának idejét érintették. 1998-ban különösen indokolt és méltányolható esetre azt is lehetővé tették, hogy 60 év feletti örökbefogadóhoz kerüljön a gyermek. 1999 óta a portugál jog rendezi a de facto élettársi kapcsolatot, s még abban az évben lehetővé tették azt, hogy azok a személyek, akik legalább két éve élettársakként együttélnek, ugyanúgy közösen örökbefogadhassanak gyermeket, mint a házastársak. 2001 óta azonos nemű személyek de facto élettársi kapcsolatát is elismeri a portugál jog, de továbbra sem teszi lehetővé részükre a közös örökbefogadást.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
