A kriptovaluták 2009-ben (először a Bitcoin) jelentek meg, mint egy új pénzügyi paradigma, amely kívül esik a hagyományos pénzügyi intézmények és a centralizált közvetítők világán. Az innováció alapját a blokklánc-technológia képezi, egy olyan elosztott főkönyv, amely a tranzakciókat számos csomóponton rögzíti, előremozdítva a transzparenciát és a biztonságot, miközben megszünteti a központosított hatóságok, például bankok és más közvetítők szükségességét.[1] A kriptovaluták különlegessége abban rejlik, hogy kriptográfiai módszereket alkalmaznak a tranzakciók integritásának biztosítására, a további egységek létrehozásának ellenőrzésére és az eszközátutalások hitelesítésére.[2] Olyan potenciális előnyöket kínálnak, mint a nemzetközi átutalások gyorsítása és a díjak csökkentése,[3] az adminisztrációs és jogi költségek minimalizálása az okosszerződések, mint a blokkláncon futó önvégrehajtó programok segítségével, a pénzügyi tranzakciók biztonságosabbá tétele, köszönhetően egyrészről a fejlett kriptográfiai megoldásoknak, másrészről a decentralizált struktúrának, harmadrészről a konszenzusos validációs mechanizmusnak. Az említett tulajdonságainak is köszönhetően a blokklánc-technológia rohamos léptékben terjed, rövid időn belül forradalmasítva a pénzügyi szektort, de számos egyéb területen is jelentős hatásokat fejthet ki, mint például az ellátásilánc-menedzsment, orvosipar, divatipar, közigazgatás,[4] állami nyilvántartások, közbeszerzések.[5] Ugyanakkor a jogalkotó nehezen tud lépést tartani az innovációval, egyrészről annak megértése, másrészről a megfelelő normatív keretek kidolgozása terén.[6] A jogszabályi bizonytalanságok pedig jelentős akadályokat jelentenek az általános globális elterjedés, a felhasználói bizalom vagy elfogadás szempontjából. A kriptovaluták decentralizált és határokon átnyúló természete kihívásokat támaszt a hagyományos szabályozói megközelítésekkel szemben, amelyek gyakran korlátozottak a nemzeti joghatóságokon belül.[7]
A kriptovaluták és a blokklánc-technológia egyedi jellemzői egyedi szabályozási attitűdöt igényelnek, különösen igaz lehet ez európai, még inkább európai uniós kontextusban, ahol a harmonizáció igénye is erőteljesen érzékelhető.[8] Annak ellenére, hogy az Európai Unió alapvetően elkötelezett a digitalizáció és a technológiai innovációk támogatása iránt, a kriptovaluták jogi szabályozása sok vitát és ellentmondást kiváltó téma volt az elmúlt időszakban. Ez érthető egy olyan, egyedülálló szupranacionális típusú rendszerben, amely 27 országot tömörít, sajátos kulturális, gazdasági és nem utolsósorban jogi háttérrel. Továbbá a szabályozás kezdetben elsősorban tagállami hatáskörben valósult meg, ezért sok esetben eltérő megoldásokkal találkozunk országszerte. Így fordulhat elő például, hogy a kriptonyereségek után fizetendő adóterhek 0% és 48% között mozognak az unió egyes tagállamaiban.[9] A szabályozók tehát kettős nyomás alatt állnak, álltak, egyrészt támogatniuk kell az innovációt, másrészt védeniük kell a fogyasztókat és a pénzügyi rendszer stabilitását az egész unióban.
Az írás célja, hogy áttekintse azokat a jogalkotási kihívásokat, amelyekkel az Európai Unió szembesült a blokklánc-technológia és a kriptoeszközök megjelenését követően, valamint bemutassa azokat az intézményi és jogi aktusokat, amelyek e kihívásokra válaszul születtek, és amelyek mára az uniós kriptoszabályozás globális mintává válását alapozzák meg.
Az Európai Unió viszonylag korán elkezdett foglalkozni a blokklánc-technológiával és az azon alapuló kriptovalutákkal. A szabályalkotás kritikus eleme az egyértelmű és megegyező fogalomhasználat. Ebbe a kérdéskörbe tartozik, hogy a kriptoeszközök mennyiben tekinthetők pénznek?[10] A pénz és az értékpapír jogi definíciójának hiányosságai, illetve a definíciós különbségek nem teszik egyszerűvé a kriptoeszközök elhatárolását a hozzájuk sok tekintetben hasonló hagyományos pénztől, illetve értékpapíroktól.[11] Néhány ország a kriptovalutát, mint fizetési eszközt, mások mint vagyoni eszközt, míg megint mások pénzügyi instrumentumként kezelik. Az Európai Központi Bank már
- 15/16 -
2012-ben akként határozta meg a virtuális valutát, mint a szabályozatlan digitális pénz egy típusát, amelyet a fejlesztői bocsátanak ki és általában ők irányítanak, és amelyet egy adott virtuális közösség tagjai használnak és fogadnak el.[12] Ezt követően egy 2015-ös jelentésében kiemelte, hogy számos szabályozási és egyéb célból fontos a virtuális valuták meghatározása vagy osztályozása, de a definíciók általában a kontextustól függően változnak, például adózás, a piaci szereplők regisztrációja és engedélyezése, vagy pénzmosás elleni intézkedések esetén. Az Európai Központi Bank erre figyelemmel a virtuális valutát - némileg módosítva a korábbi álláspontját - ezért úgy írta le, mint egy digitális értékmegjelenítés, amelyet nem központi bank, hitelintézet vagy elektronikus pénzintézet bocsát ki, és amely bizonyos körülmények között alternatívaként használható a pénzhez.[13] Az Európai Unió Bírósága mindeddig egyetlen ügyben foglalkozott érdemben valamely kriptoeszköz jogi megítélésével. A Hedquist-ügy alapkérdése a Bitcoin fiat pénzre váltása általános forgalmiadó-mentességének megítélése volt. A bíróság ítéletében kimondta, hogy a Bitcoin egyrészt nem tekinthető folyószámlának, sem betétnek, fizetésnek vagy átutalásnak, mivel a bitcoin virtuális devizaszerződéses fizetőeszköznek minősül. Másrészt a fiat és a virtuális valuta közötti csereügyleteket mentesítette az áfafizetés alól.[14]
Az Európai Bankfelügyeleti Hatóság (EBA)[15] 2013-ban figyelmeztetést adott ki a kriptoeszközökkel kapcsolatos veszélyekről. Az EBA szerint a digitális valuták, így a kriptovaluták alkalmasak a pénzmosás, terrorizmusfinanszírozás, csalás, adócsalás bűncselekmények megvalósítására. Ugyan a blokkláncon lebonyolított tranzakciók nyilvánosak, de a tranzakciók tulajdonosai és címzettjei nem. A tranzakciók nagyrészt lenyomozhatatlanok, és a virtuális valuta fogyasztói számára magas fokú névtelenséget biztosítanak. Éppen ezért lehetséges, hogy a virtuálisvaluta-hálózatot az említett bűncselekményekkel összefüggésben használják. Ez a visszaélés a jóhiszemű fogyasztókat, befektetőket is érintheti, mivel adott rendvédelmi hatóságok dönthetnek úgy, hogy lezárják a közvetítő platformot, és megakadályozzák, hogy bárki hozzáférjen a felületen tárolt pénzeszközöhöz. Ezen túlmenően, megfelelő iránymutatás hiányában nem várt adókötelezettséggel is számolhatnak a kriptojövedelmet szerzők. Az adófizetés hiánya pedig további bírságokat generálhat. További kockázatokat jelent a befektetőknek, hogy a kriptovaluták értéke rendkívül volatilis és akár napon belüli jelentős árfolyam-ingadozás is súlyos értékcsökkenést eredményezhet, tehát egyáltalán nem biztosítható az árstabilitás, értékmegőrzés. Továbbá a kereskedési szolgáltatók jó része még szabályozatlan, kevés garanciával rendelkeznek a hagyományos tőzsdékkel szemben.[16] Továbbá, az EBA 2014 júliusában közzétett egy véleményt, amelyben kijelentette, hogy a szabályozott pénzügyi intézményeket tájékoztatni kell a kockázatokról, és el kell őket tántorítani a virtuális valuták vásárlásától, birtoklásától vagy értékesítésétől.[17] Az EBA a virtuális valutákat akként határozta meg, mint a központi bank vagy állami hatóság által nem kibocsátott, és nem feltétlenül egy fiat (hagyományos) valutához kapcsolódó digitális értékmegjelenítést, amelyet természetes vagy jogi személyek elfogadnak csereeszközként, és elektronikus úton át lehet adni, tárolni vagy kereskedni vele.[18]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
