Éppen a munkajogi rendszerváltozás évében láttam Patrick Süskind német író Nagybőgő című monodrámáját. Egy esti koncertre történő készülődés során hangzott el egy máig megőrzött mondat a nagybőgőst alakító Darvas Ivántól: sok a gond, de egy állami szimfonikus zenekarban legalább biztos az állása. Egy közszolgálati komparatív előny. Írásom ezekkel, a közszféra egyes foglalkoztatási feltételeiben - így különösen a jogviszony stabilitásban és az ehhez kapcsolódó tervezhető előmenetelben - megjelenő előnyökkel foglalkozik. Bemutatva és némi kritikával kísérve a komparatív előnyök változását, és helyenként a versenyszférával szembeni megkopását.
1. Bevezető sorok
2. Néhány hazai előzmény
2.1. A dualizmustól a II. világháborúig
2.2. Fél évszázados időugrás - a munkajogi rendszerváltozás
3. Egységesítési törekvések - tudományos igények
3.1. Törvénymódosítások
4. Nem teljesült határozatok
5. A nemzetközi helyzet
5.1. Instabillá váló stabilitás - létszámcsökkentések káros "mellékhatásokkal"
5.2. Csökkenő komparatív előnyök, változó társadalmi értékrend
6. Komparatív előnyök negyedszázada és ma - az állásstabilitás: a jogviszony-megszüntetés jogcímei és lehetséges indokai
6.1. Jobban védett-e a munkáltatói megszüntetéssel szemben a közszolgálat a versenyszféra munkajogához képest?
6.2. 1992 - Instabil, a "menesztéshez" könnyen elvezető közszolgálati vezetői státusz
6.3. 2017 - Előnyök helyett újabb komparatív hátrányok
6.4. 2017 - A munkáltatói egyoldalú kinevezésmódosítás: a felmentés előszobája
Mit takar a címben foglalt komparatív előny? A David Ricardo által a közgazdaságtanra megfogalmazott viszonylagos előny[1] kategóriájának a közszolgálatra történő adaptálása összességében a közszféra egyes foglalkoztatási feltételeit jelenti. Azokat, amelyek a versenyszféra magasabb összegű jövedelmet kínáló állásainak vonzását kompenzálandó, ugyan szerényebb díjazást, de stabil, tervezhető egzisztenciát biztosítanak, kikapcsolva a versenyszféra kockázatát. Mindezzel biztosítandó a közszolgálat munkaerő-megszerző és -megtartó képességét. A foglalkoztatási feltételek pozitív értelemben tekintett kiszámíthatósága különösen két jogintézmény szabályaiban ölt testet. Egyrészt a jogviszony munkáltatói megszüntethetőségének korlátozásában a versenyszféra szabályozásához képest, másfelől az előmeneteli rendszerben, ami a jogszabályi követelmények teljesítése esetén garantálja a díjazás összegének növekedését. A közszolgálat tekintetében a komparatív előnyök megteremtéséhez garancia a munka közjogához kapcsolódó szabályozási eszköztár. Domináns az állam jogalkotói szerepe, a jogviszony valamennyi szegmensét érintő részletes, többnyire kógens karakterű, így a felek alkupozícióját kizáró, illetve korlátozó szabályozás. Mindez szükségszerűen egyes alkalmazotti rétegek esetében ugyancsak kizárja vagy limitálja a kollektív szerződés szabályozási funkcióját. Csak olyan foglalkoztatási feltételek tekintetében kap a munkaadó és a szakszervezet vagy ezek konföderációinak megállapodása szabályozásra felhatalmazást, amelyek esetében az állam lemond a jogalkotásról, átengedve e hatáskört.[2]
Írásom fókuszában az ún. civil közszolgálat közalkalmazottai, közszolgálati és állami tisztviselői állnak. A komparatív előnyök meglétének, változásának vizsgálatához két időpontot választottam. A munkajogi rendszerváltozás részeként megszületett a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: Ktv.) és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban:
- 12/13 -
Kjt.) életbelépésének napját, valamint az írásom idején hatályos szabályozást. Az általam meghatározott két komparatív előny körében a jogviszony munkáltatói megszüntetése körében vizsgálom a megszüntethetőség jogcímeit és lehetséges indokait, az állás biztonságát jelentő, a munkáltatói megszüntetés megelőzésére vagy megakadályozásra szolgáló jogintézményeket, a megszüntetéssel járó díjazásokat, juttatásokat, valamint a jogellenes munkáltatói jogviszony-megszüntetés jogkövetkezményeit. A másik komparatív előny, az illetmény-előmenetel fókuszában a díjazási jogcímeket és magának az előmenetelnek a valós szerepét tekintem át. Miután a téma összetett, az alapos feldolgozás hosszabb bevezetést igényel. Így az írásom címében megjelölt komparatív előnyök közül ezúttal a jogviszony-megszüntetés jogcímeire és lehetséges indokaira szorítkozom, a többi a következő részre marad. De előtte az ígért bevezetés, tények és gondolatok.
A kiegyezésig a hivatal a magyar ember számára nobile officium, fizetés nélküli tisztség volt. Amint Márai Sándor írja, az ezt követő fél évszázad múltán millió karral csimpaszkodott a magyar középosztály az etető-itató, nyugdíjjal altató állam testén.[3] Az író ezt is jól látta. A szélesebb értelemben tekintett munkajogi keretetek között - az élethez ugyancsak jó ívű pályát kapcsolva - a közszolgálat, a munka közjoga került először teljeskörűen szabályozásra.
Az átfogó szabályozás ténye már önmagában privilegizált helyzetet, komparatív előnyt teremtett az ipari és kereskedelmi szektorban vagy a mezőgazdaságban munkát vállalók jogi státusához képest. Csupán jogászszemmel értékelve, mind a dualizmus korában, mind a két világháború között a közszolgálat szabályozása kaotikus volt. Hiába utasította például Ferenc József az 1892-es országgyűlésen elhangzott trónbeszédében a kormányt a tisztviselők jogviszonyainak szabályozásáról szóló törvényjavaslat benyújtására, törvény mégsem született. Másik korszakba ugorva, az 1930-as évek elején a Miniszterelnökségen Magyary Zoltán professzor vezetésével a közigazgatás egyszerűsítését és javítását célzó tervet kidolgozó tárcaközi bizottság létesült, a reform megrekedt a tudomány keretei között.[4]
A szabályozásnak a jogtudomány által folyamatos kritika alatt tartott negatív nívója[5] és a közszolgálati állás biztosította életminőség viszont fordított arányban állt egymással. A két világháború közötti kor egyetemi jegyzete szerint a pénzbeli előnyök játszották a legnagyobb szerepet a közszolgálati jogosultságok között.[6] Az állami tisztviselők az 1893. évi IV. törvénycikk[7] életbelépése óta fizetési osztályokba tartoztak. A közszolgálati díjazás körébe tartozott a fizetés, a lakbér, az útiköltségek, hivatalos átköltözködés és a bútorszállítási költségek megtérítése, valamint a pálya lezárását követően a nyugdíj. További pénzbeli előnyként az államvasúton a féljegy-kedvezmény, az adókedvezmények (például az állami alkalmazottak jövedelemadót nem fizettek, az összes állami és önkormányzati alkalmazott nem fizetett községi pótadót), továbbá az illetékek, valamint az illetmények lefoglalása tekintetében is voltak kedvezmények. Mindebből a fizetés szerepe volt a legnagyobb. A fizetési rendszer törvénnyel és törvényi felhatalmazás alapján volt szabályozható, minthogy a fizetési összegek az Országgyűlés által elfogadott költségvetésben kerültek meghatározásra.[8]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
