Az Európai Közösséget létrehozó Szerződést (EKSz.) módosító Amszterdami Szerződés talán legmaradandóbb újítása az volt, hogy a polgári ügyekben való igazságügyi együttműködés szabályozási köre közösségi hatáskörbe került, felgyorsítva ezáltal az Európai Unión belül az egységes jogi térség kialakítását. Ennek a jogterületnek az egyre karakteresebb jellegét jól tükrözi a vonatkozó tanulmányok, szakkönyvek növekvő száma.
A magyar jogirodalomban a közösségi jognak ez a szelete kiemelt figyelmet kap. Bizonyítja ezt a bemutató, helyenként elemző tanulmányok nagy száma1, valamint a közelmúltban megjelent "Polgári eljárásjogi szabályok az Európai Unió jogában"2 című kommentár is. Ezt a jogterületet kifejezetten a jogi felsőoktatásban tanulók számára felölelő tankönyv azonban még nem született. Ezt a hiányt pótolja Kengyel Miklós egyetemi tanár és Harsági Viktória egyetemi adjunktus most megjelent kötete.
Aki csak egy kicsit is figyeli a munkájához kapcsolódó szakirodalmi újdonságokat, az pontosan tudja, hogy a legtöbb könyvet általában úgy ajánlják az Olvasók figyelmébe, hogy az a gyakorló jogászok számára készült, gyakorlatorientált, a mindennapi munkához elengedhetetlenül fontos, mindegyik sora közvetlenül hasznosítható, így elolvasása (és persze megvásárlása) az utolsó fillérig megtérül. Kengyel Miklós és Harsági Viktória nem tesz ilyen felelőtlen ígéretet, hanem már az Előszóban megindokolják, hogy miért a tankönyv formát (és egyben műfajt) választják. Álláspontjuk szerint ugyanis nem elég egy adott joganyagot összegyűjteni, azt meg is kell magyarázni, az egyes fogalmakat el kell helyezni a magyar jogrendszerben.
A könyv szerkezete ezen célkitűzés alapján épül fel. Az Első részben történik meg az egyes fogalmak tisztázása, a jogterület történeti fejlődésének bemutatása, a szabályozás természetével kapcsolatos elméleti alapvetés. E rendkívül pontos és jól követhető részben egyetlen hiányérzetünk az, hogy az Európai Bíróság gyakorlata, szerepe kapcsán nem találunk egyértelmű utalást arra a nehezen magyarázható megszorításra, amit az EKSz. 68. cikke tartalmaz. Eszerint az előírás alapján az európai polgári eljárásjog fogalma alá tartozó közösségi jogszabályok értelmezését előzetes döntéshozatali eljárás keretei között csak azok a nemzeti bíróságok kérhetik, amelyek határozatai ellen a nemzeti joguk alapján további jogorvoslatnak nincs helye. Azért érthetetlen, hogy miért pont ezen a területen történik meg az EKSz. 234. cikkében foglalt általános felhatalmazáshoz képest az első fokon eljáró nemzeti bíróságok előterjesztési jogosultságának korlátozása, mert pont ezek azok a fórumok, akik szükségszerűen találkoznak a joghatóság kérdésével, a bizonyításfelvétel problémájával stb. Akiknek tehát a legnagyobb és leggyakoribb szükségük lenne az EK Bíróság segítségére, nem fordulhatnak hozzá.
A Második részben az egyes közösségi jogi normák (44/2001/EK rendeletet a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, 2201/2003/EK rendeletet a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, 1348/2000/EK rendeletet a tagállamokban a polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági és bíróságon kívüli iratok kézbesítéséről, 1206/2001/EK rendelet polgári és kereskedelmi ügyekben a bizonyításfelvétel tekintetében történő, a tagállamok bíróságai közötti együttműködésről, 2001/470/EK határozatot az Európai Igazságügyi Hálózat létrehozásáról polgári és kereskedelmi ügyekben, 2003/8/EK irányelv a határon átnyúló jogviták esetén az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés megkönnyítése érdekében az ilyen ügyekben alkalmazandó költségmentességre vonatkozó közös minimumszabályok megállapításáról, 805/2004/EK rendelet a nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtható okirat létrehozásáról) részletes ismertetését találjuk. Ez utóbbiak esetében sem mechanikus leírásokat találunk, hanem egy-egy gondolati egység (pl. a joghatóság szabályozása, perfüggőség, költségek, kézbesítés stb.) köré csoportosítva olvashatunk róluk. Hiányérzetünk talán csak annyiban lehet, hogy a szerzők kihagyják a három joghatósági rendelet közül az 1346/2000/EK rendeletet a fizetésképtelenségi eljárásról. E döntésüket azzal indokolják, hogy nem kívánják átlépni az európai polgári eljárásjog hagyományos kereteit. Álláspontunk szerint, mivel ez a - kötetből hiányzó - jogszabály több ponton is kapcsolódik elsősorban a 44/2001/EK rendelethez, helye lett volna a könyvben. A szerzők által hivatkozott és felhasznált német nyelvű kommentárok túlnyomó többsége szintén tartalmazza a fizetésképtelenségi eljárás szabályainak elemzését is.
A szerzők szándékosan a tankönyv formát választották, s igyekeznek minél több segítséget nyújtani célközönségüknek a kötet könnyebb átláthatósága érdekében. Így viszonylag sok fejezetet, illetve alfejezetet találunk, valamint 938 számozott és önálló címmel ellátott bekezdést, rendkívül gazdag irodalomjegyzéket, valamint kereszthivatkozásokat.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
