2005 szeptemberének első hetében az MTA Jogtudományi Intézetének meghívásából Magyarországon tartózkodó Ohya Takeiro (Associate Professor of Jurisprudence, Nagoya University Graduate School of Law) meglátogatta Karunk Jogbölcseleti Tanszékét és ott 'Az értelmezés helyzete a japán jogrendszerben' címmel előadást tartott. Az előadáson és az azt követő beszélgetésen a tanszék munkatársai, valamint a téma iránt érdeklődő hallgatók és doktoranduszok vettek részt.
Az előbbiekben már említett cím elsőre talán némiképpen félrevezető lehet, az előadó az értelmezés problematikáját ugyanis nem a kontinentális jogászképzésben használt hagyományos értelmében közelítette meg. E cím alatt nem a szigorúan vett jogszabály-értelmezés kérdéseit kívánta vizsgálni, hanem, jóval tágabb kontextusban, a jogszabályok fejlesztésére irányuló társadalmi és intézményi gyakorlatként ragadta meg az értelmezés problematikáját. Az ilyen értelemben felfogott értelmezés talán legtalálóbban a jogértelmezésen keresztül történő, a társadalmi környezet változásaira folyamatosan reagáló jogfejlesztéssel állítható párba. Ebből következően előadása szervesen összekapcsolódott a jogszociológiai megközelítéssel, azonban mégsem kizárólag csak az e tudományterülethez tartozó kérdésfeltevésekre korlátozódott.
Az előadás vezérfonala a jogfejlesztés és jogértelmezés sajátos, a japán jogrendben három pilléren nyugvó rendszere volt. Ez a három alkotórészből összetevődő rendszer az előadó szerint a japán jogrendszer egyik egyedi jellemzője és részletes vizsgálatán keresztül a japán jogot érintő mélyebb következtetések feltárásáig is el lehet jutni.
E hármas struktúra első eleme a bírósági rendszer. A nyugati jogrendszerekben, noha eltérő hangsúllyal, a bíróságok kiemelkedő szerepet töltenek be a jogfejlesztés folyamatában. Két tényező miatt azonban ez a helyzet az alapvetően kontinentális, főleg német jogi recepcióra épülő japán jogrendszerben nem ilyen egyértelmű. Az első tényező a japán alkotmányos rendszer felépítéséből következik; a bíróságoknak ugyanis nincs lehetőségük a törvények általános és átfogó értelmezésére, csak az egyes elbírálásra kerülő esetek során vizsgálhatják egy jogszabály adott rendelkezését. Egy alapjaiban szociológiai természetű tényező még tovább nehezíti a bíróságok jogfejlesztő tevékenységét. A japán bíróságokon jelenleg az ország összlakosságához viszonyítva igen kevés bíró és igazságügyi tisztviselő dolgozik, és ez a tény megakadályozza egy, a napi gyakorlaton túlmutató bírósági jogfejlesztés kialakulását. A teljes lakosságra levetített jogász populáció aránya egy huszada például az amerikai, vagy egy tizede a hasonló német arányszámoknak. Hasonló mértékű arányeltolódás figyelhető a bírósági rendszer szegmenseiben; többek között a bírák és az ügyészek vonatkozásában is. Az előadó szerint ez a jelenség, ami legtalálóbban jogász-hiányként jellemezhető, kizárólag csak a napi jogalkalmazói feladatok ellátását teszi lehetővé, a távlati jogfejlesztést már ellehetetleníti.
Az akadémiai szféra alkothatná az előbbiekben említett jogértelmezési struktúra második pillérét, azonban e pontnál is több probléma merülhet fel. A japán akadémiai jogászság szinte teljesen elkülönül a gyakorló jogászok világától, mivel a két csoport szak-
- 321/322 -
mai szocializációja alapjaiban különbözik. Egy kutató jogász a jogászképzés hagyományos útját kell, hogy végigjárja (graduális tanulmányok, posztgraduális tanulmányok, doktori tanulmányok), míg egy praktizálni készülő jogász számára az Ügyvédi Kamara Vizsgája (National Bar Examination) a legfontosabb teljesítendő feladat. Érdemes megjegyezni, hogy az előbbi vizsga eredményes teljesítéséhez nem szükségszerű feltétel a jogi diploma megszerzése. Ezért az akadémiai jogászság szinte sosem kerül kapcsolatba a napi joggyakorlattal és az általa támasztott kihívásokkal. E helyzetet tovább árnyalja az, hogy az egyetemeken és a kutatásban dolgozó jogászok érdeklődése alapvetően elméleti és leginkább a külföldi jogokra irányul, ezért oktatói és kutatói munkájukban nem a gyakorlati kérdésekre helyezik a fő hangsúlyt. Történeti perspektívából szemlélve megállapítható, hogy a japán akadémiai jogászság a Meidji-korszak kezdete óta a külföldi jogi megoldások importjában és hazai meghonosításában játszott jelentős szerepet.
A japán jogfejlesztési rendszer harmadik pillére a bürokrácia, azaz a minisztériumokhoz kapcsolódó hivatalnoki rendszer. E réteg (a 'Kanryo'-k, azaz a hivatali vizsgákat sikeresen teljesítő tisztviselők) szintén elkülönül az előbbi két csoporttól, és önálló rendszert alkot. Az előadó szerint a minisztériumok és hivatalok világa a japán jogfejlesztés valódi színtere. Ez azzal magyarázható, hogy közvetlenül a kormány alá rendelve működik egy speciális hivatal (Cabinet Legislation Bureau), amelynek feladata a kormány elé terjesztendő törvényjavaslatok tüzetes vizsgálata és adott esetben az alkotmányos előírásokkal és a jogrend egészével történő összeegyeztetése. Ez az intézmény komoly tekintéllyel rendelkezik. Ennek legfontosabb forrása az itt dolgozó hivatalnokok magas szintű, a jogszabály előkészítés terén szerzett tapasztalata. E hivatal működése magyarázza azt a tényt, hogy noha a japán Legfelsőbb Bíróságnak jogában áll alkotmányossági kontrollt gyakorolni a jogszabályok felett, hatvan éves gyakorlata alatt csak kevesebb, mint tíz esetben minősített egy jogszabályt alkotmányellenesnek. Ohya Takehiro szerint Japánban a jogfejlesztés valódi súlypontja tehát a miniszteriális hivatalok rendszere, beleértve az előbbi speciális hivatalt is, míg a másik két szféra a korábbiakban bemutatott okok miatt csak periférikus szerepet játszik e folyamatban.
Fontos kérdés, hogy miért és hogyan jött létre ez az egyedi struktúra Japánban. Ebben az összetett kérdéskörben a válaszok két csoportja világosan elkülöníthető. Elsőként azt érdemes hangsúlyozni, hogy a modern japán jogrendszer szinte teljesen külföldi jogintézmények átvételére épül, és e felgyorsított, a sikeres modernizáció érdekében végrehajtott recepció nem tette lehetővé a jogfejlesztő értelmezés saját nemzeti hagyományainak kialakulását. E fontos tényező mellett pedig azt is meg kell említeni, hogy a második világháborút követő erőteljes amerikai befolyás a jogfejlődés terén is éreztette hatását, mivel megszüntette a világháború előtt létező, francia mintára kialakított, a közigazgatási ügyek különálló elbírálására kiépített bírósági rendszert, és így végleg elszakította a jogfejlesztést gyakorlatban végző hivatalnokokat a joggyakorlattól. Az amerikai bírósági rendszer átültetése ezek szerint a másik fő oka a sajátos japán rendszer kialakulásának.
Hogyan értékelhető ez, az előbbiekben vázlatosan bemutatott, egyedi jelenség? E kérdés megválaszolásánál az előadó szakított a hagyományos jogszociológiai megközelítéssel, és a hasznosság szempontjait helyezte előtérbe. Vajon a három alkotórész szigorú elkülönülése jó-e a japánok számára? A modern és gazdasági nagyhatalommá váló Japán kialakulásának évtizedeiben e rendszer mindenképpen hasznos volt, mivel
- 322/323 -
előtérbe állította a viták magánúton történő rendezését, és így nem vált szükségesség egy igen költséges igazságszolgáltatási rendszer kiépítése. Miután azonban Japán gazdasági nagyhatalommá vált, a struktúrába kódolt bizonytalanság komolyan hátráltathatja a további fejlődést. Egy modern, posztindusztriális társadalomnak, amelyet a modernizációs folyamat kezdetekor és első évtizedeiben még egységes társadalomkép fokozatos széttöredezése jellemez, már nem a jogon kívüli, gyakran informális eljárásokon alapuló konfliktus-feloldásra van szüksége, hanem sokkal inkább a formális jog által biztosított konfliktus-megoldásra. Éppen ezért a rendszer átalakítása elkerülhetetlen.
Részben az előbbi felismerésen alapul a jogi oktatás 2003-ban megkezdett reformja. Összhangban az évente háromezer új jogász képzésére irányuló nemzeti célkitűzéssel, számos egyetemen alapítottak új jogi 'fakultásokat' (Law Schools), amelyek elvégzése után a hallgatók azonnal megpróbálkozhatnak az Ügyvédi Kamara új típusú vizsgájával (New National Bar Examination). A tervek szerint a jelentkezők megközelítőleg ötven százaléka teljesíti majd ezt a vizsgát sikerrel, ellentétben a hagyományos vizsgával, ami csak a vizsgázók töredékének (kettő és öt százalék között) sikerült. Ettől az intézkedéstől a gyakorló jogászi pálya népszerűbbé válását és így a jogászok számának növekedést várják az illetékesek. E reformfolyamatban történtek kísérletek a rendszer három, jelenleg elkülönülő alkotórésze közötti kapcsolat erősítésére, ugyanis a jogi oktatásban gyakorló jogászok is részt vesznek, és ettől az akadémiai és gyakorlati szféra között fennálló távolság csökkenése remélhető.
Az előadást követő beszélgetésen több kérdés is szóba került. Az előadó részletesen kitért arra, hogy a mediáció intézménye, alapvetően informális jellege miatt, gyakran rendkívüli módon befolyásolható és egyes esetekben akár a társadalmi státusz alapján is eldőlhet egy ügy. Ez nyilvánvalóvá teszi azt, hogy egy modern piacgazdaság jogvitáinak megoldására ez a rendszer már nem alkalmazható. Ezért szükséges a jog szerepének növelése, mivel a jog olyan formális egyenlőséget kínál, amely a különféle informális jellegű eljárások során nem minden esetben valósulhat meg. Érdemes azt is megjegyezni, hogy a jelenlegi japán rendszerben egy jogi, de adott esetben egy mediációs eljárás is igen költséges lehet, ezért a felek problémáikkal gyakran fordulnak a yakuzához (a szervezett bűnözés japán neve) ügyeik megoldásáért. Ez a jelenség ugyancsak a jelenleg működő rendszer átalakításának szükségességét jelzi.
Felvetődött a hagyományos japán jogi tradíció kérdésköre is. Van-e napjaink Japánjában szerepe a tradicionális japán jognak? Előadónk e kérdésre reflektálva több mítoszt is eloszlatott a mai japán jogot illetően. Véleménye szerint a hagyományos japán társadalom felbomlásával és a városi lakosság jelentős növekedésével párhuzamosan (nem szabad elfelejteni, hogy az iparosodás kezdetéig Japán lakosságának nagy többsége a falvakban élt és mezőgazdasági termeléssel foglalkozott) eltűnőben van a tradícionális japán gondolkodás és vele együtt a hagyományos japán jog is. A városok lakossága már nem érdeklődik a tradíciók iránt, és ezt érzékletesen fejezik ki az a tény is, hogy a jogi egyetemeken csak választható kurzusok keretében tanítják a hagyományos japán jogot, amit a hallgatók háromnegyed része sosem hallgat le.■
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanársegéd
Visszaugrás
