Az 1990-es rendszerváltozás óta eltelt időszak mélyreható gazdasági és társadalmi változásait a magánjogi törvényhozónak gyakori módosításokkal kellett követnie. A magánjognak az áruviszony elvont kategóriájára szabott, absztrakt módon megfogalmazott normái lényeges gazdasági és társadalmi változások túlélésére is képesek, különösen, ha olyan magas színvonalon alkotják meg őket, mint a Ptk.-ban. Az elmúlt két évtizedben lejátszódott folyamatok mégis olyan mértékű és horderejű változásokat eredményeztek a magánjogi viszonyok területén, hogy azok jogi rendezése átfogó reformot igényelt, és egy új polgári törvénykönyv megalkotását teszi szükségessé.
Mádl Ferenc professzor úr a rendszerváltozás utáni két évtizedben országszerte ismert közéleti személyiség lett: előbb az Antall József vezette kormány minisztereként, majd 2000 és 2005 között köztársasági elnökként. Politikai pályafutása előtt már két évtizede tanított polgári jogot, nemzetközi magánjogot és nemzetközi gazdasági jogot Karunkon. A születésnap kínálta túlzások veszélyét gondosan kerülve is csak korszakos jelentőségűnek nevezhetjük tanári ténykedését. A meglehetősen ideologikus (értsd: marxizáló) töltetű és - jó esetben - jogpozitivista előadások korában széles gazdasági-társadalmi alapon és imponáló kulturális kontextusban tárgyalta anyagát. Jelenlétében a szellem napvilága ragyogta be az Egyetem téri épület bizony szürke hangulatú tantermeit. Gyakran már témaválasztása is több mint szokatlan volt azidőtájt. Kevesen vállalkoztak az Európai Gazdasági Közösség joganyagának beható bemutatására, még ritkább volt az a tárgyilagos, sőt pozitív tárgyalásmód, amely Mádl Ferenc európai kereskedelmi jogi előadásait jellemezte.[1] Hallgatói rajongtak Tanárukért, még az írásbeli számonkérés szigora sem riasztotta őket. A Kar világító fáklyájaként tisztelte Őt kollégáinak zöme is. Ehhez nyilván hozzájárult megnyerő személyisége: szerénysége, közvetlensége, nyitottsága, empátiája. Voltak persze olyanok, akik - ma már nyelvileg is alig érthetően: pejoratív értelemben - az "angolszász vonal képviselőjének" nevezve Őt, meg akarták bélyegezni személyét, és lehetetlenné kívánták tenni tanári munkáját. Jogászgenerációk szerencséje, hogy kísérletük nem sikerült!
A Mádl professzor urat köszöntő mai tudományos ülésszakon szívesen méltatnám az Ünnepelt nemzetközi magánjogi munkásságát.[2] Ugyanilyen örömmel szólnék a nemzetközi gazdasági jog valamelyik aktuális kérdéséről, már csak azért is, mert a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogának diszciplináris elméleti alapjait - nemzetközi viszonylatban is - Mádl Ferenc teremtette meg,[3] és bontakoztatta ki.[4] Most mégis in-
- 261/262 -
kább Mádl Ferenc magánjog történeti munkásságához szeretnék kapcsolódni, felidézve a deliktuális felelősség történetéről írott, ma is megkerülhetetlen monográfiáját[5] és - különösen - németül írott kodifikációtörténeti[6] tanulmányait. Témaválasztásom indoka az, hogy a jogásztársadalom várakozása és reménye szerint az idén elkészül, és 2013-ban hatályba lép az új Polgári Törvénykönyv. Időszerű ezért visszapillantani magánjogi kodifikációnk évszázadokat átívelő előtörténetére.
Közismert, hogy Magyarországon - Európa nyugati felének államaihoz képest - megkésve indult a polgári átalakulás. A társadalomfejlődés történelmi kacskaringóit szemléletesen tükrözi, szinte szimbolizálja a polgári törvénykönyv megalkotásának viszontagságos története. Ékes bizonyítéka a tetemes lemaradásnak, hogy a tulajdont még a 19. század közepén is feudális kötöttségek terhelték.[7] Nem utolsó sorban ezért (pontosabban: ez ellen) született 1830-ban Széchenyi Hitel-e. A kapitalizálódás igényeihez mért korszerű szabályok kialakítása - elsősorban a kereskedelmi jog területén - az 1840-es években is csak éppen megkezdődött.[8] Elegendő egyetlen példát említeni: a leggyakoribb forgalmi ügyletre, ingó dolgok adásvételére a törvényhozó először az 1844-es váltótörvény rendelkezései között adott a kor kívánalmait legalább megközelítőleg kielégítő szabályozást.[9] Ez mindaddig hiányozott a magyar magánjogban.
Az 1791:67. tc. által kiküldött országgyűlési bizottság magánjogi javaslatai[10] 1795-re készültek el,[11] de nem kerültek országgyűlési tárgyalásra (viszont 1826-ban megjelentek nyomtatásban). A bizottsági javaslatok amúgy is teljes mértékben a rendi magánjog rendszerén belül maradtak. A bizottság feladata az volt, hogy az évszázadok alatt alakult, a Tripartitumban, továbbá külön törvényekben és a felsőbírósági gyakorlatban fellelhető feudális magánjog kaotikus anyagában rendet vágjon, a fennálló magánjogot racionizálja és rendszerezze. Az 1827. évi VIII. tc. nyomán 1830-ra lettek kész a módosított (inkább csak felülvizsgált) bizottsági tervezetek, de az 1832-ben összehívott országgyűlés ezek egyikét sem tárgyalta teljes terjedelemben. Ennek nem utolsó sorban az volt az oka, hogy a vármegyei vitákon már egy valódi kodifikáció igénye fogalmazódott meg.[12]
Az igazi áttörést a rendi kötöttségektől megszabadított, polgári magánjog új világát az 1848-as forradalom ígérte. Az áprilisi törvények között az 1848. évi XV. törvénycikk elrendelte "az ősiség teljes és tökéletes eltörlésének alapján polgári törvénykönyv" elkészítését, és "ezen törvénykönyv javaslatának a legközelebbi országgyűlés elibe" terjesztését.[13] A szabadságharc és annak bukása megakadályozta azonban e nemes terv megvalósítását, a kódex elkészítését.[14] Nem a szakértelem hiányzott ekkor sem, hiszen a rendkívüli képességekkel megáldott, sokoldalú Szalay László, aki a kodifikációs munkálatokat irányította volna, kiemelkedő felkészültségű, európai horizontú tudós volt. Ráadásul tudományos igénnyel foglalkozott a kodifikáció kérdéseivel,[15] és az emigrációban - bár mai ismereteink szerint nem igazán érdemi módon[16] - közreműködött a svájci Valais kanton[17] polgári törvénykönyvének végső formába öntésében.
1. Szalay László svájci emigrációja idején, a törvényi elhatározás szintjén megrekedt önálló magyar kódex helyett az 1852. november 29-én kelt császári
- 262/263 -
pátens[18] bevezette Magyarországon az 1811-ben született osztrák polgári törvénykönyvet (Optk.). Az osztrák kódex 1853. május 1-jén lépett hatályba, éspedig nemcsak az anyaországban, hanem - az 1849 óta önálló korona-államokká vált - Horvátországban, Szlavóniában, a Szerb Vajdaságban és a Temesi Bánságban is. Erdélyben külön császári pátenssel[19] történt meg ugyanez, és ott a törvény 1853. szeptember 1-jétől volt hatályban.
Az oktrojált hatályba léptetés[20] miatt szerencsétlen csillagzat alatt kezdődött az idén éppen kétszáz esztendős jubileumát ünneplő törvénykönyv és Magyarország kapcsolata. Még egy osztrák szerző is így vélekedett: "Es wurde nach dem unglücklichen Ausgange des ungarischen Unabhängigkeitskampfes durch die Katastrophe bei Világos die oft und öfter beschworene Verfassung der Ungarn einfach vernichtet; mitten unter Waffenlärm musste die ordnungsmäßige Legislatur schweigen; Gewalt und Willkür trat an die Stelle des Gesetzes."[21] A Bach korszak dermesztő légkörben kezdődött az osztrák kódex magyarországi élete. Az Optk. korszerű magánjogi törvénykönyv volt, ha nem is olyan sikerült, mint kortársa az 1804-ben született francia Code civil; mindenképpen sokkal alkalmasabb jogi keretet biztosíthatott volna a polgári átalakuláshoz, mint a hatályos magyar jog. A szabadságharc megtorlásának jajszavai közepette azonban a magyarok a kódexre is úgy tekintettek, mint az idegen hatalom erőszakának egyik eszközére. Várták az alkalmat, hogy lerázzák magukról az oktrojált törvényt, és visszatérjenek saját, évszázadok alatt szervesen fejlődött, bár a kezdődő polgári kor igényeinek kielégítésére elégtelen magánjogukhoz. Korszerűség és - rosszul értelmezett - nemzeti öntudat ütközésének látványos példáját láthatjuk e konfrontációban - nem az utolsót történelmünkben!
2. Az Optk. a mellékletében közzétett kiegészítő rendeletekkel és - korlátozottan - az ott meghivatkozott jogszabályokkal[22] együtt lépett hatályba, felváltva az addigi magánjogot, pontosabban a kódex tárgyát képező életviszonyokra vonatkozó törvényeket, rendeleteket és szokásokat.[23] A házassági jogi rendelkezéseket (Első Rész, II. Fejezet) csak részben kellett alkalmazni.[24] Hatályba lépése után, 1861-ig további törvények (például a telekkönyvi rendtartás, a bányatörvény és az erdőtörvény) bevezetésére is sor került.[25]
Az Optk. alkalmazásának kezdetei - érthetően - sok nehézséggel jártak. Meg kell ezt állapítanunk annak ellenére, hogy már az Optk. bevezetése előtt egy sor osztrák magánjogi törvényt hatályba léptettek mind Magyarországon, mind Erdélyben. Az alkalmazási problémákat az sem enyhítette, hogy az Optk. első teljes magyar fordítása már 1847-ben megjelent,[26] és 1854-ben a kódex részletes magyarázatokkal kísért magyar nyelvű kiadása látott napvilágot.[27] Ez a kommentárjellegű munka - a szerző saját előadása szerint - többes célt tűzött maga elé: a törvénykönyv keletkezés-történetének és lényegi törekvéseinek bemutatását, az egyes rendelkezések rendszeri összefüggésének feltárását, a magyar magánjog elvi átalakulásának megvilágítását és végül a főbb intézmények más kódexekkel történő összehasonlítását.[28] A törvény szemlélete mégis teljesen új, annak négy évtizedes ausztriai gyakorlata pedig ismeretlen volt a magyar jogászok számára.[29] A jogászképzésben bevezették ugyan az Optk. anyagából történő vizsgát, de ez természetesen csak szerény kezdetet jelenthetett. Nehezítette az osztrák törvény alkalmazását az a körülmény is, hogy annak szabályai mellett - visszaható hatály hiányában[30] - érvényesült a régi jog is. Ilyen körülmények között a törvénykönyv alkalmazása szükségképpen tökéletlen volt, a perek elhúzódásához, esetenként kaotikus helyzetek kialakulásához vezetett. Mindezek miatt a lakosság körében erősödött az osztrák törvénynyel szembeni - érzelmi alapon amúgy is meglévő -ellenérzés.[31]
A jogtörténetírás még jórészt adós az Optk. magyarországi peres és peren kívüli alkalmazási gyakorlatának feldolgozásával. Erre csak alapos levéltári kutatómunka adhatna megfelelő alapot.[32] A nem nagyszámú napvilágra hozott eset is mutatja azonban, hogy az
- 263/264 -
Optk. szabályai a törvénykönyv rövid hatályban léte alatt - az alkalmazási nehézségek ellenére - átitatta a gyakorlatot. Megállapítható ez a személyi jog és a szerződési jog területén is, nem is szólva a dologi jogról, ahol a telekkönyvi rendtartás 1855. december 15-i hatályba lépésével[33] szükségképpen teljesen megváltoztak az ingatlanforgalom régi dologi jogi keretei. Legújabban Homoki-Nagy Mária publikációi, amelyek alapos levéltári kutatásokon alapulnak, sok érdekes ügyet hoztak felszínre. Ezek a peres esetek azt bizonyítják, hogy az Optk. szabályaira - megfelelően korszerű magyar rendelkezések hiányában - nagy szükség volt személyi jogi (például nagykorúsítási[34] és holtnak nyilvánítási[35] ügyekben) továbbá családjogi (például örökbefogadással[36] kapcsolatos) jogvitákban.[37] Ugyanezt állapíthatjuk meg a közös tulajdon megszüntetésére vonatkozó szabályokkal[38] és egyes szerződési jogi intézményekkel, például szerződésszegési,[39] kártérítési[40] rendelkezésekkel vagy a foglalóval[41] kapcsolatban is. Eredményesen lehetett hivatkozni a szolgálati- és vállalkozási szerződés[42] szabályaira is.[43]
3. Az 1859-es Solferino melletti súlyos csatavesztés után meggyengült császári hatalom egyezségre kényszerült Magyarországgal. Az Októberi Diploma 1861-ben történt kibocsátása jelentette az első lépést a kiegyezéshez.[44] A Diplomával egyidejűleg rendelkezett a császár arról, hogy a magyar nemzet jogfelfogásának megfelelő alapon működő ideiglenes igazságszolgáltatási rendszert kell létrehozni. Ennek érdekében a császár gróf Apponyi György, az 1860-ban visszaállított Curia elnökének vezetésével széleskörű bizottságot küldött ki. Az Országbírói Értekezleten a Curia és a Hétszemélyes Tábla bíráin kívül egyetemi tanárok, politikusok és ügyvédek vettek részt. A konferencia 1861. január 22. és március 4. között ülésezett, és arról kellet döntenie, hogy miként állíttassék helyre, illetve egészíttessék ki a régi magyar jog.[45]
Az Országbírói Értekezlet egy albizottságot alakított, azzal a megbízással, hogy az osztrák törvénykönyv helyére a régi magyar magánjog hatályának visszaállítására dolgozzon ki megfelelő rendelkezéseket. E megbízással ellentétben az albizottság az osztrák törvénykönyv ideiglenes hatályban tartására tett javaslatot. Az Országbírói Értekezleten résztvevők többsége azonban hevesen ellenezte ezt az ésszerű álláspontot. Helyette visszaállította hatályába a régi magyar magánjogot,[46] és - néhány kivétellel - hatályon kívül helyezte az osztrák kódex szabályait a kapcsolódó törvények többségével együtt.[47] Az Országbírói Értekezleten elfogadott Ideiglenes Törvénykezési Szabályok a polgári törvénykönyv - ismét tervbe vett - megalkotásáig maradtak volna hatályban. Az ideiglenes rendelkezések kibocsátásához az Országgyűlés mindkét háza hozzájárult, de - azok ideiglenességét hangsúlyozandó - formális parlamenti elfogadásra nem került sor. A császár hozzájárulása után a Curia 1861. június 23-i ülésén kihirdették az ily módon megalkotott rendelkezéseket, azokat közzétették a hivatalos lapban, és külön közölték írásban a bíróságokkal. Az Ideiglenes Törvénykezési Szabályok 1861. július 23-án léptek hatályba, és többségük - rácáfolva az ideiglenesség fennen hangoztatott szándékára - kereken száz évig, 1960. május 1-jéig hatályban volt. Erdélyben, Horvátországban és Szlavóniában, a Temesi Báságban, a Határőrvidéken és Fiumében az osztrák törvénykönyv hatályban maradt.
4. Amint az Országbírói Értekezlet által kiküldött albizottság hivatkozott javaslata is mutatja, vezető jogászkörökben korántsem volt egységes vélemény az osztrák törvénykönyv sorsát illetően. Számosan tisztán látták, hogy az osztrák kódex korszerű szabályaira szüksége van a kapitalizálódás útjára lépett Magyarországnak, és a modern követelményeket "idegen" törvény is tökéletesen képes kielégíteni. Az Optk. 1861-ben történt hatályon kívül helyezése után rövid idővel egyre többen hangot is adtak e véleményüknek, hangsúlyozva, hogy kár volt a korszerű törvénykönyv sza-
- 264/265 -
bályait a feudális kötöttségekkel terhelt régi, nehezen áttekinthető magyar magánjoggal felváltani. Rámutattak arra is, hogy a jogfejlődés fonalát úgy sem lehet ott felvenni, ahol azt 1848-ban letették, mivel az osztrák törvény alapján létrejött jogviszonyok alól nem lehet egyszerűen kihúzni a talajt.
E nézetek illusztrálására idézzük Dell' Adami Rezső[48] véleményét: "Tizenöt éve, hogy az Országbírói Értekezlet javaslata folytán hatályon kívül helyeztetett az osztrák polgári törvénykönyv, az egyedüli anyagi magánjogi kódex, mellyel valaha bírtunk volt; egy tollvonással halomra döntetett oly rendszer, mely bár hiányosan, de kétség kívül valamely rendet szervezett az anyagi magánjogjogviszonyok terén, s így a rendnélküliség fölött állt. ... Nem a nyugodt megfontolás és előrelátó tapintat érlelte meg e tettet; a vulkánszerű nemzeti visszahatásnak egyik kifakadása volt, mely mindent száműzni követelt, mi az idegen ősellenség által behozatott volt. ... Nemzetünk belső jólétének végzetes molochja, a politikai tekintet, ismét elnyelt egy áldozatot: a rendezett magánjogot."[49] A fiatalon elhunyt neves jogtudós a magyar magánjog jövőjéről szóló nagyszabású tanulmányában a magánjog "nemzeti eredetének problémájáról" végzett történeti vizsgálódásai összegezéseképpen szögezte le a következőket: "Nézetünk szerint a tudományos konklúzió csak az lehet, hogy magánjogi kodifikációnknál jogelvek és jogintézmények elfogadása és alkalmazása fölött nem azok nemzeti eredete határoz, hanem azok célszerűsége, azaz összhangjuk a jelen társadalmi szükségletekkel, érdekekkel és állapotokkal."[50]
Dell' Adami idézett sorai (miként az egész írás) Kemény Zsigmond gondolataira rímelnek, és egyben igazolják is azokat. Kemény már évtizedekkel korábban, 1843-ban a következőket írta: "Természetes volt, hogy mi, magyarok, kiknek institucióinkban - bármit mondjanak egyébaránt jogtudoraink és a hírlapírók - alig találhatni sajátságos és eredeti vonásokra, és ha most Európától tetemesen különbözünk is magány- és közjogunkban, ez bizonyára nem azért történik, mert apáinknak új ötletei voltak az országlat gépezete körül, hanem világosan onnan foly, mert a polgárosodott állományok rég levetkezték azon formákat, melyeket mi most is csoport csalálmaink közt szeretünk bálványzani."[51]
1. 1861-ben a régi magyar magánjog hatályát csak elvben állították teljesen vissza.[52] Fontos császári pátenseket, például az 1852-es ősiségi pátens egyes részeit, továbbá ausztriai törvényi szabályokat, mint például a szellemi tulajdon védelmét szolgáló rendelkezéseket hatályukban fenntartották. Az Ideiglenes Törvénykezési Szabályok átmenetileg nem szüntették meg az Optk. egyes rendelkezéseinek alkalmazását sem; például 1868-ig[53] a holttá nyilvánításra vonatozó, 1877-ig[54] az örökbefogadásra vonatkozó szabályokat változatlanul az osztrák törvénykönyv rendelkezései jelentették. A hatályukban fenntartott osztrák jogszabályok közül az 1855. december 15-én kibocsátott telekkönyvi rendtartás volt a legjelentősebb és egyben a legmaradandóbb hatású. Az osztrák telekkönyvi rendszer a maga alapvető elveivel (közhitelesség, konstitutívitás stb.) lényegét tekintve 1973-ig változatlanul érvényesült, sőt fő vonalaiban máig él Magyarországon.
2. A telekkönyvi rendtartás szabályaival együtt hatályban maradtak magának az Optk.-nak azon rendelkezései is, amelyek összefüggtek a rendtartással, és bejegyzett ingatlan tulajdonjogának telekkönyvi elidegenítését, illetve megszerzését érintették.[55] Az Optk. befolyása ugyanakkor még évtizedeken át távolról sem korlátozódott az ingatlanok dologi jogára. A bíróságok - tartalmilag - nagyban alkalmazták az osztrák törvénykönyv rendelkezéseit ingók dologi jogi problémáinak megoldásához és kötelmi jogi kérdéseknél is.[56] Jellemző példaként idézhetjük, hogy a szerződésen kívüli kártérítési felelősség tekintetében az Optk. hatása a bírói gyakorlatra egészen a 19. század végéig tartott. A magyar judikatúra csak ekkor szakadt el az Optk. deliktuális kártérítési szabályaitól, például azzal, hogy a felsőbírósági ítéletek a kártérítés mértékét többé nem a felróhatóság mértéke szerint állapították meg, mint korábban, az osztrák törvény 1324. §-a szerint, hanem - az elmaradt haszonra is kiterjedően - a teljes kártérítés elvéből indultak ki.[57]
Az elmondottak azt mutatják, hogy a formálisan hatályon kívül helyezett Optk. közvetetten, a bírói jogon
- 265/266 -
keresztül a magánjog sok területén még hosszú időn át érvényesült.[58] Joggal állapítja meg Szladits, hogy az Optk. 1861 után is sokkal szélesebb körben élt a bírói jogalkalmazásban, mint azt a telekkönyvi rendtartás átvétele szükségessé tette volna. Hangsúlyozni kell ugyanakkor, hogy a Curia az esetek többségében helyesen tett különbséget az Optk. formális hatálya alá tartozó tényállások és az olyan esetek között, amelyekben az osztrák törvénykönyv szabályai csak például szolgáltak a bírói jogtalálásnál.[59]
Egészében véve elmondható, hogy a 19. század utolsó évtizedeiben, különösen az 1860-as és 1870-es években az Optk. befolyása túlnyomónak volt tekinthető, annak ellenére, hogy a magyar felsőbíróságok az Optk. mellett más külföldi jog szabályait is szívesen figyelembe vették. A helyzetet jól jellemzi, hogy közel tíz évvel az Optk. hatályon kívül helyezése után is felmerült az országos jogászgyűlésen, hogy az osztrák törvényt egészében recipiálni kellene.[60] Új magyarázatok is megjelentek a maga egészében már évek óta hatályban nem lévő törvénykönyvhöz.[61]
3. Mint említettük, szorosan értelmezve az Ideiglenes Törvénykezési Szabályok rendelkezéseit, az Optk. dologi jogi szabályait csak azokban az esetekben lehetett volna alkalmazni, amikor az ügylet bejegyzett ingatlanon dologi jogváltozást eredményezett. A gyakorlatban azonban szükség volt az Optk. szinte valamennyi olyan rendelkezésének alkalmazására, amely telekkönyvezett ingatlanon fennálló bármilyen jogra vonatkozott. Az ítélkezésben ezért kezdettől fogva a szélesebb értelmezést fogadták el.
Némi bizonytalanság alakult ki mégis azzal kapcsolatban, hogy valójában az Optk.-nak mely dologi jogi rendelkezéseit kell formálisan is hatályban lévőnek tekinteni. Ez a bizonytalanság különösen abból fakadt, hogy az Optk. számos dologi jogi szabály érvényesülésével kapcsolatban nem tesz különbséget ingó és ingatlan dolog között, hanem közös normákat állapít meg valamennyi dologra: ingókra, telekkönyvezett és nem telekkönyvezett ingatlanokra, továbbá telekkönyvben jegyzett és ott nem jegyzett jogokra. Példaként utalhatunk a használat (504. és köv. §-ok), a haszonélvezet (509. és köv. §-ok, 517. és köv. §-ok) szabályaira vagy az elévülésre és elbirtoklásra (1451. és köv. §-ok). Ebből a jogi helyzetből fakadt, hogy a bíróságok az Optk. alkalmazása szempontjából rendszerint szintén nem tettek különbséget telekkönyvezett ingatlanok és más dolgok, illetve jogok között. Az Optk. dologi jogi szabályait olyan esetekben is gond nélkül alkalmazták, amikor nem telekkönyvezett dolog volt az eset tárgya. Ez szinte elkerülhetetlen volt olyan ügyekben, amelyekben egyszerre kellett telekkönyvezett ingatlanról és más dolgokról dönteni. A bíróságok gyakran nem utaltak ugyan a megfelelő paragrafusra, de ítéleteikben mégis az Optk.-ra támaszkodtak, éspedig nemcsak a telekkönyvi joghoz kapcsolódó kérdésekben. Ezt a megoldást táplálta az 1861 után kialakult meglehetősen zavaros jogállapot is: az ősiség eltörlésével hatályon kívül helyeződtek a régi jog dologi jogi rendelkezései, újak pedig még nem voltak. Egyébként maga az osztrák telekkönyvi rendszer átvételével működő ingatlan-nyilvántartás is számos olyan anyagi jogszabályt tartalmazott, amelyeknek többsége az Optk. szellemében fogant.
1. Közben - az 1861-es kaotikus jogállapotokhoz képest meglepő gyorsasággal és magas színvonalon -megkezdődött a magyar magánjog önálló kodifikálása. Előbb résztervezetek születtek: általános rész (1871, 1880), dologi jog, kötelmi jog, öröklési jog (1880 és 1885 között) és családjog (1892). 1900-ban tették közzé (indokolással együtt) a résztervezetek figyelembevételével koncipiált első átfogó tervezetet, amely 1895 és 1900 között készült.[62] Az átdolgozott változatot[63] az igazságügy-miniszter - újabb átdolgozás után - 1913 novemberében törvényjavaslatként terjesztette elő a Képviselőházban.[64] A kiküldött parlamenti különbizottság az általa végzett módosító munkálatok után azzal a kifejezett javaslattal terjesztette 1915-ben az Országgyűlés elé a negyedik tervezetet,[65] hogy azt a parlament csak a világháború befejezése után tárgyalja. A történelem megint más forgatókönyvet írt.
A 19. század végi kodifikációs munkálatok során a javaslatok készítői és a bizottság - jegyzőkönyvekben dokumentáltan - imponáló jogösszehasonlító alapon dolgoztak. A két 19. század eleji, természetjogi fogantatású nagy klasszikus kódex: a Code civil és az Optk. mellett szisztematikusan feldolgozták a szász Ptk., a zürichi Ptk. szabályait, továbbá a drezdai és a bajor Ptk.-javaslatokat, majd a svájci OR rendelkezéseit is. Mai szemmel is szinte lenyűgöző az a körültekintő előkészítés, ahogy ezek a kódex-tervezetek készültek.
- 266/267 -
Az Optk. különleges, kiemelt helyzete szinte változatlan maradt a dologi jog területén. Ennek illusztrálására elég arra utalni, hogy az igazságügy-miniszter miért nem tartotta időszerűnek a tervezet fölötti tanácskozást a dologi joggal kezdeni. A magyar törvénykönyv tervezetének koncepcióját megvitató 1883. október 27-i igazságügy-minisztériumi értekezlet jegyzőkönyvében a következő olvasható: "Az Optk. dologi jogi rendelkezései nálunk nagyrészt érvényben lévén, a dologi jognak életbeléptetése a magánjogi törvénykönyv valamennyi részei között a legkevésbé sürgős."[66] S amikor 1900-ban elkészült az első átfogó kódex-tervezet, a dologi jogi részéhez készült indokolásban - visszatekintve, de jelen időben - a következőket írta Imling Konrád, a tervezet e részének kidolgozója: "Mi sem természetesebb, mint az, hogy a joggyakorlat, valahányszor oly dologi jogi kérdés megválaszolása előtt áll, amelynek eldöntésére a magyar jogforrásokban nem talál támpontot, az Optk. szabályait veszi irányadóul, habár ezek nálunk törvényerővel nem bírnak."[67]
Az Optk. túlnyomó befolyása a szerződési jog kodifikálása terén szűnt meg először. Ennek oka elsősorban az volt, hogy Magyarország 1875-ben kereskedelmi törvényt alkotott,[68] amelyhez az 1861-es német ADHGB szolgált mintául. Ez a kereskedelmi törvény jó ideig a kodifikálatlan magánjognak is egyik fő forrása lett, különösen a szerződési jog területén. A bíróságok a kereskedelmi törvény szabályait alkalmazták magánjogi szerződéses vitákban is, például a szerződés megkötésére, az ügyletértelmezésre, a felén túli sérelem kizárására, a szerződés teljesítésére, az egyetemlegességre, a kötbérre, a foglalóra, a bánatpénzre, a törvényes kamatra, a kártérítésre. A kereskedelmi törvény szabályainak a magánjogi viszonyokra történő alkalmazását megkönnyítette az a körülmény, hogy ezek a normák "nem-kereskedőkre" is kiterjedtek, ha a szerződésnek magának kereskedelmi jellege megállapítható volt.[69]
Ezzel egyben megkezdődött a német jog intenzív hatása a magyar magánjog alakulására, amely aztán a BGB tervezeteinek közzétételével, majd a német kódex elfogadásával és hatályba lépésével tovább erősödött. A legnagyobb hatása a német kódexnek a szerződési jog szabályozása terén volt. Nem vette át viszont a magyar magánjogi kodifikáció a BGB jogügyleti koncepcióját és az erre épülő általános részt. Már az 1900-as első tervezet elvetette a német kódex szerinti "nagy" általános részt. Ezt a felfogást követték a későbbi tervezetek, az 1959-es Ptk. és a most készülő új kódex[70] is. A magyar törvényhozó mindmáig abból a megfontolásból indul ki, hogy az absztrakt jogügyleti szabályok éppen azokon a területeken nem alkalmazhatók, ahol az egyoldalú jogügyleteknek a legnagyobb szerepük van, azaz a végrendeletek jogában. Itt ugyanis minden magánjog speciális rendelkezéseket tart indokoltnak. Helyesebbnek látszott ezért részletesebben szabályozni a szerződések közös szabályait, az egyoldalú jogügyletekre pedig - speciális rendelkezések hiányában - ezeknek a szerződési szabályoknak a megfelelő alkalmazását előírni.
2. Az I. világháború és Trianon után a törvénykönyv előkészítésének munkálatai csak 1922-ben kezdődtek el újból, s ezek eredményeként született meg -ötödik szövegként - a Magánjogi Törvénykönyv Javaslat (közkeletű rövidítéssel: Mtj.), amelyet 1928. március 1-jén terjesztett elő az igazságügy-miniszter a Képviselőházban.[71] Az 1931. évi XXII. tc. országos bizottság kiküldését rendelte el az Mtj. szakmai tárgyalására és a parlamenti vita előkészítésére. Az Mtj.-re kétségtelenül hatott a kor legmodernebb magánjogi kódexe, a svájci ZGB is. Ez a hatás látszik - egyebek mellett - a Javaslat bevezető szabályain, különösen a méltányossági elv kiemelésén.
Jellemző érdekességként emelhetjük ki, hogy miután 1928-ban az Országgyűlés Képviselőháza elé terjesztették a Magánjogi törvénykönyv-javaslatot, a kézikönyvek ugyan ennek a kódex-tervezetnek a rendszerében tárgyalták a dologi jog anyagát, de a legtöbb témakörben közölték az Optk. szövegét is. Az egyik ilyen munka előszavában a következő olvasható: "Az Mtj. dologi jogi része teljes szövegének közlése mellett sem hagyhattam el az Optk. rendelkezéseinek közlését, mert azok - ha jelentős részben az írott jog ereje nélkül is - háromnegyed századon keresztül erősen inspirálták a magyar bírói gyakorlatot. Alig hihető, hogy ezt a befolyást az Mtj. már javaslat alakjában máról-holnapra megtörje, ha a korábbi tervezetek évtizedek alatt sem tudták megtörni az osztrák törvénykönyv hatását. ... Az Optk. közlése egyébként már csak azért is kötelességem volt, mert elsősorban a mai jogról kellett képet adnom. Ennek a képnek pedig az Optk. dologi jogi rendelkezései jelentős részükben integráns alkotórészei."[72] Ugyanez a kézikönyv több helyen - így például a dolog-fogalommal kapcsolatban - megállapítja, hogy "mai jogunk közel áll az Optk.-hoz".[73] Ennek az állapotnak logikus következménye
- 267/268 -
volt, hogy a magyarországi jogi karokon - egyedüli külföldi kódexként - még a két világháború között is tanították az Optk.-t. Az Optk. máig érezhető hatásai között kell kiemelni az absztrakciós elv elvetését a tulajdonjog átruházásánál. A német példa sokáig kísértette ugyan a magyar magánjogot, de végül is az osztrák törvénykönyv és bírói gyakorlat tapasztalatai az absztrakciós elv mellőzhető voltát bizonyították.[74]
Noha az Mtj. szakmai színvonalát általános elismeréssel illették, és számos megoldását a bírói gyakorlat kifejezetten is átvette, sőt szokásjogi úton alkalmazta, mégis - elsősorban politikai okokból - ebből a tervezetből sem lett törvény. A politikai okok között hangsúlyosan szerepelt az a megfontolás, hogy a trianoni Magyarország magánjogi rendszere ne szakadjon el véglegesen az 1920-ban elcsatolt területek magánjogától. Ekkor ugyanis Erdélyben (1945-ig) és Csehszlovákiában, így az egykori Felvidék területén is (1964-ig) az Optk. volt hatályban. Az ismételt halasztások után a történelmi események újfent más irányt vettek.
A második világháború után az egyre szélesebb körben végrehajtott államosítások és a mezőgazdaság kollektivizálása rendkívül szűk körre szorította vissza a magánjog alapvető társadalmi feltételét, a magántulajdont. A termelési eszközöket szinte kizárólag állami vállalatok birtokolták. Az állami vállalatok pedig csak kezelői voltak az állami tulajdonnak; nem tulajdonjoguk, hanem ún. operatív igazgatási joguk volt. Nem lévén tulajdonosok, a közöttük bonyolódó kapcsolatok csak formailag voltak a magánjogi viszonyokhoz hasonlóak, hiszen az egységes és oszthatatlan állami tulajdonon belül jöttek létre. Ilyen körülmények között valódi magánjogi viszonyokról szinte csak az ún. személyi tulajdon forgalma körében lehetett beszélni. Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy a szocialista polgári jog magántulajdon nélküli magánjog volt.[75] Mindezek fényében paradoxnak tekinthetjük, hogy Magyarország első, ma is hatályban lévő polgári törvénykönyve, az 1959. évi IV. törvény ebben a korban (1953 és 1959 között) fogant (a tervezetet 1957-ben tették közzé), és született meg.
Már csak ezért is érthető, hogy az 1990-es rendszerváltozás óta eltelt időszak mélyreható gazdasági és társadalmi változásait a törvényhozónak gyakori módosításokkal kellett követnie. A magánjognak az áruviszony elvont kategóriájára szabott, absztrakt módon megfogalmazott normái lényeges gazdasági és társadalmi változások túlélésére is képesek; különösen, ha olyan magas színvonalon alkotják meg őket, mint a Ptk.-ban. Az elmúlt két évtizedben lejátszódott folyamatok mégis olyan mértékű és horderejű változásokat eredményeztek a magánjogi viszonyok területén, hogy azok jogi rendezése átfogó reformot igényelt, és egy új polgári törvénykönyv megalkotását tette szükségessé. A kormány 1998-ban döntött az új kódex megalkotásáról. A kormányhatározat szerint a nemzetközi gyakorlatnak megfelelő törvénykönyvet kell készíteni, "amely a gazdaság alkotmánya, alaptörvénye lesz".[76] ■
JEGYZETEK
* Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán 2011. február 16-án rendezett ünnepi tudományos ülésszakon tartott előadás szerkesztett változata.
[1] Mádl Ferenc: Az Európai Gazdasági Közösség Joga. Budapest, 1974; Mádl Ferenc: Az Európai Gazdasági Közösség és Magyarország. Budapest, 1988; majd már csatlakozásunk jogi előkészítéseként Mádl Ferenc (ed.): EU Integration Process - Enlargement and Institutional Reforms. Budapest, 1997
[2] Tanulmányok hosszú sora mellett a hét magyar nyelvű és két angol nyelvű kiadásban megjelent kézikönyvre utalok: Mádl Ferenc-Vékás Lajos: Magyar nemzetközi magánjog a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogának főbb elemeivel 7. Budapest, 2011; Mádl Ferenc-Vékás Lajos: The Law of Conflicts and of International Economic Relations 2. Budapest, 1998
[3] Mádl Ferenc: Összehasonlító nemzetközi magánjog. A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga. Budapest, 1978
[4] Mádl Ferenc: A külgazdaság és a nemzetközi beruházások joga a szocialista országokban. Budapest, 1988; Király Mikiós-Mádl Ferenc: A külföldi beruházások jogi védelme. Budapest, 1989; Mádl Ferenc: State and Economy in Transformation-Revolution by Law in the Central and Eastern European Countries, in: Buxbaum/Mádl (eds.): State and Economy. Vol. XVII. of the International Encyclopedia of Comparative Law, Chapter 2. Tübingen-Dordrecht-Boston-Lancester, 2000
[5] Mádl Ferenc: A deliktuális felelősség a társadalom és a jog fejlődésének tükrében. Budapest, 1964
[6] Mádl Ferenc: Das erste Ungarische Zivilgesetzbuch - das Gesetz IV vom Jahre 1959 - im Spiegel der Geschichte der zivilrechtlichen Kodifikation, in: Eörsi/Mádl (Hrsg.): Das ungarische Zivilgesetzbuch in fünf Studien. Budapest, 1963, 9-111.; Mádl Ferenc: Kodifikation des ungarischen Privat- und Handelsrechts im Zeitalter des Dualismus, in: Csizmadia/Kovács (Hrsg.): Die Entwicklung des Zivilrechts in Mitteleuropa. Budapest, 1970, 87-119.
[7] L. például az adománybirtokhoz és az ősiséghez Zlinszky János: Ungarn, in: Helmut Coing (Hrsg.): Handbuch der Quellen und Literatur der neueren europäischen Privatrechtsgeschichte, III/2. München, 1982, 2198. skk.
[8] L.: Mádl: 6. lj-ben i. m. (1970), 87-119. (98.); Zlinszky János: i. m. 2151., 2157.
[9] 1844. évi VI. törvény, B. § 1.
[10] Projectum Legum Civilium per Regnicolarem Juridicam Deputationem Articulo 67. 1791. ordinatam elaboratum
[11] A javaslatok úttörő jelentőségű, alapos elemzését 1. Homoki-Nagy Mária: Az 1795. évi magánjogi tervezetek. Szeged, 2004; v. ö.: Mádl: 6. lj-ben i. m. (1970), 97. skk.
[12] Homoki-Nagy: 2004, 14. skk.
[13] V. ö.: Mádl: 6. lj-ben i. m. (1970), 99. sk.; Zlinszky János: i. m. 2195. skk., 2198. skk.
[14] Az ősiséget ténylegesen az a császári pátens törölte el 1852-ben, amely egyidejűleg életbe léptette Magyarországon az osztrák polgári törvénykönyvet.
[15] Már a fiatal Szalay "Codificatio" címmel tett közzé tanulmányt az általa, Eötvös József, Lukács Móric és Trefort Ágoston által kiadott Budapesti Szemle 1840/41. évi kötetében; v. ö. uő: Publicistai dolgozatok I. Pest, 1847.
[16] L. Nizsalovszky Endre: Szalay László kodifikációs külföldi kapcsolatai és a sioni epizód. Állam- és Jogtudomány VII (1964) 175-207.; uő: Tanulmányok a jogról. Budapest, 1984, 57-88.
[17] Említésre érdemes, hogy Szalay László egyik 1853-ban írt levelében Svájc "leghátramaradottabb és legfejleszthetőbb" kantonjának nevezte Valais-t. Idézi Nizsalovszky: előző lj.-ben i. m. 70.
[18] RGBl. 246/1852; az alkotmányjogi feltételekhez 1.: Christian Neschwara: Die Geltung des Österreichischen Allgemeinen Bürgerlichen Gesetzbuches in Ungarn und seinen Nebenländern von 1853 bis 1861. ZRG/GA 1996, 362-376.
[19] 29. Mai 1853: RGBl. 99/1853
[20] Az Optk. bevezetésének előkészítéséhez 1. Zlinszky János: i. m. 2151.; Neschwara: i. m. 364. sk.
[21] Karl Putz: System des ungarischen Privatrechtes. Wien, 1870, 50.; v. ö.: Mádl: 6. lj-ben i. m. (1970), 101.
[22] L. Neschwara: i. m. 367. skk.
[23] Art. I des Kundmachungspatents vom 29. November 1852
[24] L. Neschwara: i. m. 365. skk.
[25] Zlinszky János: i. m. 2197. skk.; Neschwara: i. m. 372. sk.
[26] Kis János: Közönséges polgári törvénykönyv az ausztriai monarchiának minden német örökös tartományok számára. Buda, 1847. A hivatalos törvényszöveg egy kétnyelvű (magyar és német) kiadásban 1853-ban jelent meg: Allgemeines österreichisches bürgerliches Gesetzbuch kundgemacht mit dem Patente vom 29. November 1852 in den Königreichen Ungarn, Kroatien und Slawonien, der serbischen Woiwodschaft und dem Temeser Banat (samt den auf dieses Gesetzbuch sich beziehenden in dem Anhange enthaltenen nachträglichen Verordnungen). Wien, 1853
[27] Wenzel Gusztáv: Az Ausztriai Általános Polgári Törvénykönyv Magyarázata. Pest, 1854
[28] Wenzel: i. m. VI.
[29] Ez utóbbi nehézségre Wenzel is utal: i. m. V. o.
[30] A visszaható hatályt az Optk. 5. §-a kifejezetten kizárja; a kivételekhez 1. Neschwara: i. m. 371.
[31] V.ö.: Neschwara: i.m. 374 sk.
[32] L. Homoki-Nagy Mária: Az Osztrák Polgári Törvénykönyv hatása a magyar magánjogra, in: Rácz Lajos (szerk.): Kormányzás és kodifikáció - Tanulmányok az Újkori Európa jogfejlődéséről. Budapest, 2006, 227-247. (229 sk.).
[33] Az osztrák Telekkönyvi Rendtartás átvételét az 1853. április 18-i rendelet kezdeményezte
[34] Optk. 174. § és 252. §
[35] Optk. 24. §, 112-114. §-ok
[36] Optk. 179-186. §-ok
[37] Homoki-Nagy Mária: Az Osztrák Polgári Törvénykönyv és a kiegyezés. Jogtörténeti Szemle, 2007/3. sz., 16-23.
[38] Optk. 825. skk. §
[39] Optk. 919. §
[40] Optk. 1295. §, 1331 skk. §
[41] Optk. 908. §
[42] Optk. 1151. skk. §
[43] Homoki-Nagy, 2006, 238. skk.
[44] Októberi Diploma (Diplom vom 20. Oktober 1860, RGBl. 226); az igazságszolgáltatáshoz 1. a 4. és 5. pontokat
[45] Az Országbírói Értekezlet anyagát két kötetben tette közzé Ráth György: Az országbírói értekezlet a törvénykezés tárgyában. Pest, 1861; v. ö. Mádl: 6. lj-ben i. m. (1970), 102. skk.
[46] L.: Anton Almási: Ungarisches Privatrecht, Band i. Berlin/Leipzig 1924, 5. sk.; Richard Zehntbauer: Einführung in die neuere Geschichte des ungarischen Privatrechts. Freiburg (Schweiz), 1916, 22. skk.; v.ö.: Mádl: 6. lj-ben i. m. (1970), 105. sk.; Böszörményi-Nagy Emil: Das ungarische Erbrecht im Dualismus, in: Csizmadia/Kovács (Hrsg.): Die Entwicklung des Zivilrechts in Mitteleuropa. Budapest, 1970, 413-429. (415. skk.)
[47] Érdekes párhuzamra hívja fel a figyelmet Nizsalovszky (16. lj.-ben i. m. 72. sk.): Valais svájci kanton - szemben más kantonokkal, például a Berni Jurával vagy Genf-el - Napóleon bukása után, 1815-ben, ötévi hatályban lét után ugyanúgy dobta el magától a francia Code Civil-t, mint 1861-ben az Országbírói Értekezlet az osztrák kódexet
[48] Ügyvéd, egyetemi magántanár (1850-1888)
[49] Dell'Adami Rezső: Az anyagi magyar magánjog codifikatiója I. A nemzeti eredet problémája. Budapest, 1877, 1. sk.
[50] Dell' Adami: i. m. 323. sk.
[51] Kemény Zsigmond: A bírószékekről és a büntetőeljárásról, in: Korkívánatok. Budapest,1983, 296.
[52] L. Stefan Maifér: Das österreichische Allgemeine bürgerliches Gesetzbuch in Ungarn zur Zeit des "Provisoriums" 1861-1867. ZNR 1992, 32. skk.
[53] 1868. évi LIV. tc; v. ö. Zlinszky Imre: A magyar magánjog mai érvényben. Budapest, 1891, 4. skk.
[54] 1877. évi XX. tc.; v. ö.: Zlinszky Imre: i. m. 643. skk.
[55] Ideiglenes Törvénykezési Szabályok, I. Fejezet, 21. §, 145. §
[56] Almási: u.o, Zehntbauer: i.m. 23. sk.
[57] Asztalos László: A magyar burzsoá magánjog tudomány fejlődése a kiegyezéstől az I. világháborúig. Acta Facultatis Politico-Iuridicae Universitatis Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae X. (1968) 71-89. (75.)
[58] Zehntbauer: u.o.
[59] Szladts Károly: A magyar magánjog, I. kötet. Budapest, 1941, 95. sk.; u.ő. Az Osztrák Polgári Törvénykönyv - hatásában a magyar magánjogra. Budapest, 1943.
[60] Hódossy Imre: Indítvány az Optk. ideiglenes visszaállítása tárgyában. Idézi Szladits: i. m. 96., 104. lj.
[61] Ökröss Bálint: Ausztriai Általános Polgári Törvénykönyv, felvilágosító jegyzetekkel s az ezen törvénykönyvre vonatkozó törvényekkel és rendeletekkel kisérve. Első kötet, Pest, 1865
[62] Magyar Általános Polgári Törvénykönyv tervezete öt kötetben részletes indokolással. Budapest, 1901-1902
[63] A magyar általános polgári törvénykönyv tervezete, második szöveg
[64] A polgári törvénykönyv törvényjavaslata, az országgyűlés elé terjesztett szöveg
[65] A törvényjavaslat bizottsági szövege
[66] A királyi Igazságügy-minisztériumban felvett Jegyzőkönyvek az Általános Magyar Polgári Törvénykönyv tervezetének tanácskozásairól. Budapest, 1885, 5.
[67] Idézi Nizsalovszky Endre: Magyar magánjog, II. Kötet. Budapest, 1928, 5.
[68] 1875. XXXVII. tc.
[69] Szladits Károly: i. m. 97.
[70] Vékás Lajos (szerk.): Szakértői Javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez. Budapest, 2008, 61.
[71] 500. sz. tövényjavaslat
[72] Nizsalovszky: 67. lj-ben i. m. 5.
[73] Nizsalovszky: 67. lj-ben i. m. 108.
[74] L. Vékás Lajos: Az új Polgári Törvénykönyv elmélet előkérdései. Budapest, 2001, 213. skk.
[75] "Privatrecht ohne Privateigentum", 1. Lajos Vékás: Integration des östlichen Mitteleuropa im Wege rechtsvergleichender Zivilrechtserneuerung. ZEuP 22 (2004) 454-476 (454 sk.).
Lábjegyzetek:
[1] A szerző professzor emeritus (Budapest).
Visszaugrás
