A Kúria szerint, ha a bíróság észleli, hogy a közigazgatási cselekmény téves formában került megvalósításra, akkor ennek tényét végzésben meg kell állapítania, majd intézkednie kell cselekmény tartalmához igazodó tanácsösszetételre és pertípusra való áttérés iránt.
Ügyszám: Kfv.VI.37.689/2023/9.
Címszavak: közigazgatási per; közigazgatási jog; jogalkalmazás; közigazgatási cselekmény; tartalom szerinti minősítés
A Kúria Kfv.VI.37.689/2023/9. számú határozatának releváns tényállása szerint a gyámhatóság a felperes háztartásában jelölte ki két nevelésbe vett kiskorú gyermek gondozási helyét. Az eljáró gyámhatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala XV. Kerületi Hivatala (a továbbiakban: alperes) ezt követően a gyermekvédelmi gyám jelzése alapján azonnali hatállyal megváltoztatta a felperesnél elhelyezett gyermekek gondozási helyét, mivel megállapítása szerint súlyos veszélyeztetésnek vannak kitéve a felperesnél. A felperes ezután a gyermekekkel való kapcsolattartás szabályozása iránti kérelmet nyújtott be az alpereshez arra hivatkozással, hogy évekig a háztartásában nevelkedtek, így őt tekintik édesanyjuknak, valamint hogy szeretné örökbe fogadni őket.
Az alperes végzésével visszautasította a felperes kérelmét az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény 46. § (1) bekezdés a) pontjára hivatkozással. Végzésének indokolásában kifejtette, hogy a szakellátásban élő gyermekek nevelőszülője nem tartozik a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 4:179. § (3) bekezdése szerinti kapcsolattartásra jogosult más személyek közé, így a felperes nevelőszülőként nem jogosult ilyen kérelem benyújtására.
A felperes keresettel támadta az alperes végzését. Az elsőfokú bíróság egyszerűsített perben, egyesbíróként eljárva bírálta el a felperes keresetét akként, hogy ítéletével az alperes végzését megsemmisítette, és az alperest új eljárásra kötelezte. Ítéletének indokolása szerint a jogalkotó a nevelőszülői státusz két esetkörét különbözteti meg: a Ptk. 4:199. § (2) bekezdése szerinti magánjogi értelemben vett nevelőszülőt, valamint a gyermekvédelmi nevelőszülőt. Pusztán a Ptk. 4:179. § (3) bekezdése alapján a gyermekvédelmi nevelőszülőt a gyermekkel való kapcsolattartás joga nem illeti meg. Rögzítette ugyanakkor, hogy a kereset alapján vizsgálnia kellett, hogy az alperes végzése ezenfelül összhangban van-e Magyarország nemzetközi jogi kötelezettségeivel és a gyermekek mindenekfelett álló érdekeivel. Az Emberi Jogok Európai Egyezményének (a továbbiakban: EJEE) 8. cikke, valamint a kapcsolódó bírói gyakorlat alapján rögzítette, hogy a nevelőszülőt - még ha gyermekvédelmi nevelőszülőről is van szó - nem lehet ab ovo kizárni a gondozásából kikerült gyermekekkel való kapcsolattartás lehetőségéből. Ekként a gyermekvédelmi nevelőszülő és a nevelésbe vett gyermek közötti kapcsolatot is olyan családi köteléknek minősítette, amelyet az EJEE 8. cikke és az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdése alapján védelemben kell részesíteni, így a felperest nem lehet eleve elzárni annak lehetőségétől, hogy bizonyítsa a kapcsolattartáshoz való joga fennállását. A megismételt eljárásra adott iránymutatása szerint így az alperesnek érdemben kell elbírálnia a felperes kérelmét, e körben pedig többek között mérlegelnie kell, hogy a gyermekek mennyi időt töltöttek el a felperes háztartásában, hogy milyen érzelmi viszony alakult ki a felperes és a gyermekek között, valamint figyelemmel kell lenni a gyermekek mindenekfelett álló érdekére is.
A jogerős ítélettel szemben az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Ebben fenntartotta álláspontját, miszerint a vonatkozó jogszabályok különbséget tesznek a nevelőszülői és a gyermekvédelmi nevelőszülői státusz között. Kiemelte, hogy a gyermekvédelmi nevelőszülő nem kezdeményezheti a kapcsolattartási jog biztosítását, így ebben az ügytípusban ügyfél sem lehet. Utalt arra is, hogy az ellenszolgáltatásért végzett munka nem alapozza meg, hogy a gyermek gondozásában részt vett foglalkoztatási szereplők, így például a gyermekvédelmi nevelőszülő a későbbiekben kapcsolatot tartson a gyermekkel.
A Kúria a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasította. Végzésének indokolásában rögzítette, hogy a jogerős ítélet a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 110. § (1) bekezdés a) pontja alapján érdemi felülvizsgálatra alkalmatlan, az elsőfokú bíróság ugyanis nem volt szabályszerűen megalakítva.
A Kúria megállapította, hogy a közigazgatási jogvita tárgyát az alperes járási (kerületi) hivatalnak a felperes kérelmét visszautasító végzése képezte, így az elsőfokú bíróság szignálásra jogosult igazgatási vezetője az ügyet Kp. 8. § (3) bekezdés d) és g) pontjai alapján egyesbíróra szignálta ki, mivel az alperes járási (kerületi) hivatalnak, a támadott közigazgatási cselekmény pedig - formailag - kérelmet visszautasító végzésnek minősült. Az eljáró egyesbíró a jogvitát a Kp. 124. § (2) bekezdés c) pontja alapján - lévén az alperes kérelmet visszautasító végzést
- 372/373 -
hozott - egyszerűsített perben, tárgyaláson kívül bírálta el, amelyről végzést hozott.
A Kúria rögzítette, hogy az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásából kitűnően tartalma szerint érdemi közigazgatási cselekménynek tekintette az alperesi végzést, és ekként a döntés jogszerűségének vizsgálatát érdemben végezte el. Az elsőfokú bíróság e körben helytállóan járt el, és a Kp. 4. § (6) bekezdésében foglalt tartalom szerinti minősítés elvére figyelemmel jogszerűen tekintette az alperesi végzést a felperes kérelmét elutasító érdemi határozatnak. A kérelem visszautasításának valódi indoka ugyanis az volt, hogy a felperes a Ptk. 4:179. § (3) bekezdése alapján kapcsolattartásra jogosult más hozzátartozók körébe nem tartozik bele, ezen indokolás azonban már a kérelem érdemi elutasításának, és nem pedig a kérelem érdemi vizsgálat nélküli visszautasításának minősül.
Az elsőfokú bíróság tehát a Kúria szerint helyesen észlelte, hogy az alperesi döntés tartalmilag nem visszautasító végzés, hanem a kérelem érdemi elutasításáról rendelkező határozat, az azonban elkerülte figyelmét, hogy a téves formában meghozott döntés átminősítésének esetére meghatározott eljárásrendet ír elő a törvény. A téves formában meghozott közigazgatási cselekménynek ugyanis a bíróság összetételére és az irányadó pertípusra is kihatása van, ez utóbbiakhoz pedig lényeges eljárási garanciák kapcsolódnak, amelyek nem keverhetőek. Ha tehát az elsőfokú bíróság a keresettel támadott végzést a tartalma szerint érdemi közigazgatási cselekménynek tekintette, akkor a jogvitát egyesbíróként eljárva, egyszerűsített perben nem bírálhatta volna el. Épp ezért rendelkezik a Kp. 45. § (2) bekezdése úgy, hogy a bíróság a téves formában megvalósított közigazgatási tevékenységet a tartalmának megfelelő eljárási rendben bírálja el, erről azonban önállóan fellebbezhető végzést kell hoznia.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
