A szerző nehéz helyzetben van, amikor az elektronikus aláírásról szóló törvény 2001. évi XXXV. törvény (Eat.) küszöbönálló módosításáról akar tanulmányt írni. Ennek fő oka, hogy az Országgyűlés még nem szavazott a módosításról, így ezen írás tárgya nem lehet más, csak egy további módosításoknak kitett tervezet. A másik ok az, hogy a téma kifejtése bővebb teret igényelne: a hagyományos aláírás funkciójának, az elektronikus aláírás technológiájának, a területen végzett közösségi jogalkotás hátterének. Jelen írásunkban nem tárgyaljuk a szabályozás és a technológia alapkérdéseit, de nem ismertetjük a témával kapcsolatos vitákat sem: célunk a középutat követve az alapkérdéseket illetően tájékozott olvasó számára röviden összefoglalni a főbb módosításokat és egyes ezekkel kapcsolatos értelmezési kérdéseket. Egyes fontos módosítások (pl. a fogalomrendszerhez kapcsolódóan a "hitelesítési irányelv" fogalma, illetve a tanúsítványtípus fogalmával kapcsolatos értelmezési kérdések, az önkéntes akkreditációra vonatkozó rendelkezés, stb.) tárgyalását hely hiányában így is mellőznünk kell.
A hatályos Eat. meghatározza az elektronikus dokumentum, az elektronikus irat és az elektronikus okirat fogalmát. E meghatározások nem a vonatkozó irányelv[1] fogalomrendszeréből származnak : az EAI a dokumentumok formáit nem, pusztán az elektronikus aláírás és a tanúsítványok változatait (az angol szöveg szerint: electronic signature, advanced electronic signature, certificate, qualified certificate) határozza meg. Az EAI szerint a tanúsítványok meghatározott fajtájával (qualified certificate) igazolt és megfelelő eszközzel (secure signature creation device) létrehozott elektronikus aláírással kapcsolatban a tagállamoknak biztosítaniuk kell azt, hogy az aláírásra vonatkozó jogi követelményeknek az ilyen aláírás ugyanúgy eleget tegyen, mint a kézzel írott aláírás (handwritten signature), továbbá bizonyítékként elfogadható legyen jogi eljárásokban,[2] Mivel az aláírás a magyar jogban elsősorban a teljes bizonyító erejű magánokirat intézményén keresztül kap jelentőséget[3], a magyar jogalkotó a Pp. fogalomrendszeréhez kívánta illeszteni az Eat. definíciórendszerét, amikor megalkotta az elektronikus dokumentum/irat/okirat fogalmi hármasát[4].
A három fogalom közül a legszélesebb az "elektronikus dokumentum". Ilyennek számít bármely olyan elektronikus eszköz útján értelmezhető adat, mely elektronikus aláírással van ellátva[5]. Elektronikus dokumentum tehát bármely "állomány" lehet - kizárólag szöveget tartalmazó fájl, kép- illetve hanginformációt tartalmazó állomány, multimédia dokumentum, vagy akár futtatható szoftver. Azon elektronikus dokumentumok, amelyek "funkciója szöveg betűkkel való közlése, és a szövegen kívül az olvasó számára érzékelhetően kizárólag olyan egyéb adatokat foglal magában, melyek a szöveggel szorosan összefüggenek, annak azonosítását (pl. fejléc), illetve könnyebb megértését (pl. ábra) szolgálják", a törvényi meghatározás szerint elektronikus iratnak minősülnek[6]. Az elektronikus irat meghatározására építi a törvény az elektronikus okirat definícióját. Ilyennek minősül minden olyan elektronikus irat, mely nyilatkozattételt, illetőleg nyilatkozat elfogadását, vagy nyilatkozat kötelezőnek elismerését foglalja magában[7]. (Sajátos, hogy a jogtudomány által kimunkált okirat-fogalmat a törvény leszűkíti a "szöveg betűkkel való közlésének" esetére.) A fogalmi hármas használatának célja az volt, hogy az Eat. definíciórendszere illeszkedjen a Pp. által használthoz. Erre utal, hogy az Eatv. kiegészítette a Pp.-ben foglalt, a teljes bizonyító erejű magánokiratra vonatkozó, korábban már ismertetett szabályokat - ám a Pp. módosításában kizárólag a minősített elektronikus aláírással ellátott elektronikus okirat szerepel, s az ügyvédekről szóló törvény módosításával megteremtette az elektronikus okiratok ügyvédi ellenjegyzésének lehetőségét is. Az elektronikus irat fogalmára épül az a rendelkezés, amely szerint - egyes öröklési jogi, családi jogi jogviszonyok, valamint a bírósági és államigazgatási eljárások kivételével - megfelel a jogszabály által rögzített, valamely jogviszony írásba foglalására vonatkozó követelménynek az, ha azt elektronikus iratba foglalják, és az elektronikus iratot fokozott biztonságú elektronikus aláírással írják alá[8]. Ugyanakkor a Pp. már idézett 197. § (2) bekezdéséhez hasonló vélelem felállításakor az Eat. az elektronikus dokumentum fogalmát használja: eszerint "ha az elektronikus okiraton kívüli elektronikus dokumentumon minősített elektronikus aláírás szerepel és az aláírás ellenőrzésének eredményéből más nem következik, vélelmezni kell, hogy a dokumentum tartalma az aláírás óta nem változott"[9].
A fogalmi hármas használatával a jogalkotó látszólag valóban imponálóan illeszti a Pp. fogalomrendszeréhez az Eat. által használt terminológiát. Ugyanakkor a három fogalom használata elhatárolási kérdéseket vet fel, s bár a törvény miniszteri indokolása az eljárási törvények bizonyítási eszközökkel kapcsolatban használt fogalomrendszerének való megfeleltetést hozza fel indokként, kérdés, hogy az eljárási törvényekhez való könnyebb illeszthetőség megéri-e az EU normái által használttól eltérő fogalomhasználatot egy olyan jogintézmény vonatkozásában, amelynek - reményeink szerint - a nemzetközi üzleti forgalomban is óriási jelentősége lesz. Az adatokból képezhető tartalom szerinti megkülönböztetése nem szerencsés egy olyan törvényben, amelynek a célja az ezen adatok aláírására szolgáló eljárás szabályozása. Vajon valóban fennáll-e a "szöveg betűkkel való közlése" és az egyéb kifejezési formák közötti különbség, ha a hordozó média egy és ugyanaz? Az Eat. hatályos szabályozása nyomán magánokiratként teljes bizonyító erővel bír majd a minősített aláírással aláírt azon elektronikus dokumentum, amely szöveget betűkkel közöl, ám a tárgyi bizonyíték jogi sorsát osztja majd az az elektronikus dokumentum, amely pl. teljes egészében képi vagy hanginformációkat tartalmaz, hiába látták el azt is minősített elektronikus aláírással. A jogalkotó a létező jogszabályi kereteket vette alapul, s nem volt figyelemmel arra, hogy maga a hordozó médium, s a hitelesség biztosításának technológiája teljesen ugyanaz. Míg a magánokiratok hagyományos formáinál a törvény által megkívánt alaki kellékek valóban nagyobb hitelességet biztosítottak, mint amelyet egyéb bizonyítási eszközöknek lehetett tulajdonítani, s ezáltal indokolt volt a különbségtétel az iratok és a tárgyi bizonyítási eszközök között, álláspontunk szerint ezt a megkülönböztetést anakronisztikussá teszi az a tény, hogy az új körülmények között mind az elektronikus dokumentum, mind az elektronikus irat és okirat ugyanabban a formában létezik, s a hitelesség biztosítására szolgáló eljárás, a minősített elekt-
- 20/21 -
ronikus aláírás elhelyezése mind a kettő esetben ugyanaz. A jogalkotó azonban - álláspontunk szerint helytelenül - fenntartotta a megkülönböztetést.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
