A bírói formalizmus a jogelméletben és a joggyakorlatban egy rendkívül kritizált bírói döntéshozatali stratégia. Azonban ez nem pusztán egy bírói érvelési stratégia, hanem normatív ítélkezés-elmélet is, amely követelményeket támaszt a jogalkalmazással szemben: elméleti állítások összessége, melyeknek van mondanivalója arról, hogy a bírónak hogyan kellene döntenie és hogyan kellene a jogot értelmeznie, hogy helyes jogi döntés szülessen. Minden olyan elmélet, amely az ítélkezéssel kapcsolatban követelményeket támaszt, a jog természetéről és a bíráskodás funkciójáról szóló jogelméleti és politikai filozófiai megalapozást igényel. A formalizmus mögött is meghúzódnak ilyen elméleti megfontolások és a formalista bírói stratégia igazolhatósága vagy helytelensége ezen elméletek feltárásától és azok elfogadhatóságától függ.
"A formalizmus, akár egy talizmán, bármilyen jelentést felvehet."[1] (Eric Engle)
A célkitűzésem ebben a tanulmányban, hogy egy jogalkalmazási (jogi érvelési és értelmezési) stratégia, a jogi formalizmus politikai filozófiai tartalmát körülhatároljam, elméleti hátterét feltérképezzem. Ez a feladat nem egyszerű, hisz megnehezíti e vállalkozást az, hogy amennyire gyakran alkalmazzuk ezt a fogalmat akár a jogi gyakorlatba[2] vagy az elméletben, meglepő, hogy ugyanannyira nehéz definiálni, mit is jelent a formalizmus valójában.
Az elméleti irodalom olvasása közben arra a következtetésre juthatunk, hogy nincs még egy elméleti álláspont, melyet annyi kritika ért volna, mint a formalizmust. E szó használata sok esetben pejoratív értelemben történik mind a gyakorlatban, mind az elméletben, gyakori, hogy e kifejezés használata mögött egyfajta negatív megítélés húzódik meg. "A (jogelméleti) irodalom egy felületes áttekintése is csak arról tesz tanúságot, hogy igen csekély az egyetértés a tekintetben, hogy mit jelent, hogy egy jogi döntés vagy egy jogelméleti perspektíva formalista, ez persze nem vonatkozik azon véleményre, hogy bármi is legyen a formalizmus, az jó nem lehet."[3] A formalizmus nem pusztán a jogi gyakorlatban és elméletben kritizált bírói magatartás, hanem a laikus közönség körében sem ritka, hogy ellenszenves a viszonyulás vele szemben. A jogalkalmazást érintő laikus megítélés általában kritikus, hiszen a polgárok egyszerre várják el a bíróságoktól, hogy kiszámítható, előrelátható, jogszabályhoz kötött döntést hozzanak, azonban elvárás az is, hogy a jogi döntések igazságosak is legyenek, vegyék tekintetbe a felek sajátos körülményeit és ezáltal bizonyos esetekben hagyjanak fel a jogszabályok szigorú követésével. Ez az attitűd is ellentmondásossá teszi a jogi formalizmus megítélését.[4]
Abban, hogy ez az általános vélemény kialakult, nagy szerepe volt a jogi realizmus képviselőinek is, akik írásaikban minden erejükkel arra törekedtek, hogy meggyőzzenek arról, hogy a jog működése nem felel meg a formalista elképzelésnek. A formalizmussal
- 256/257 -
szembeni jogelméleti kritikák (legfőképp a jogi realisták részéről megfogalmazottak) nagy része azt hangsúlyozza, hogy a formalizmus egy gyakorlatilag lehetetlen elképzelést vall magáénak az ítélkezés karakterével kapcsolatban. A formalizmuson ugyanis általában azt az elméleti álláspontot értették, amely a mechanikus jogalkalmazás mellett áll ki. E jogalkalmazási módszer pedig a kritikák szerint a valóságtól elrugaszkodott gyakorlatot valósít meg.
A jogi realizmus azonban csak egy perspektíva, amelyben a formalizmus valamilyen felfogása kirajzolódik, a kortárs jogelméletben a formalizmusnak olyan felfogása is kialakult, amely maga mögött hagyja a realisták által felvázolt képet, és a formalizmust védhető álláspontként tünteti fel. A sokféle álláspont között ezért rendet kell tennünk, és fel kell tárni a jogi formalizmusnak azt a felfogását, amely a későbbi elemzés alapjává válhat, amelyet megítélhetünk majd normatív szempontból. Tehát arra törekszem, hogy körülhatároljam a formalizmusnak azt a felfogását, amely a vizsgálódásaim tárgyát képezi.
A formalizmus két dolgot jelenthet az én értelmezésemben. Egyrészt tekinthetjük egy normatív ítélkezéselméleti álláspontnak, olyan állítások vagy tézisek összességének, amely a jogalkalmazás egy bizonyos modellje mellett kötelezi el magát és normatív elvekkel támasztja alá ezt az elköteleződést, mond valamit arról, hogy a bírónak hogyan kell(ene) döntenie. Másrészt a jogi formalizmust nevezhetnénk egyfajta bírói döntéshozatali módszernek, bírói gondolkodás-formának, jogalkalmazási stratégiának, amellyel a bíró a jogeseteket megközelíti és a jogi problémákat kezeli. A formalista bírói döntés vagy döntéshozatali stratégia egy sajátos módja a jogi problémák kezelésének. Az elméleti reflexiók is erre a sajátos magatartásformára vonatkoznak és e sajátos gondolkodásmód feltárására, fogalmának meghatározására, vagy igazolására törekednek.
Robert S. Summers szerint a jog számos alapvető karakterjegye közül a legfontosabb a formalitás: számításba kell vennünk, hogy minden alapvető jogi jelenség formális. Gondoljunk például arra, hogy a jog részét képezik az előre rögzített, kanonikus formában megjelenő általános jogszabályok, vagy arra, hogy a jogrendszeren belül elismert formális kritériumok határozzák meg, hogy mi számít érvényes jogi normának, a jogalkalmazáson belül léteznek elfogadott formális módszerek a törvényi értelmezéshez, de az angolszász jogrendszerekben a formalitás alapvető megnyilvánulása például a stare decisis elve.[5] A "formális" fogalmán azt értjük, hogy a jog formalitása vizsgálható a jog tartalmától függetlenül, a formális karakter léte független a jogi jelenségek tartalmától.[6]
Egyetértve Summers-szel amellett fogok majd érvelni, hogy a jog formális karakterének valóban kitüntetett figyelmet kell szentelni. Keveset értenénk meg a jog természetéből, ha nem értenénk meg, hogy milyen fontos szerepet játszanak benne a formális elemek, a formalitás. A formalitás megnyilvánulásának egy speciális esetét fogom megvizsgálni, méghozzá azt, amely az ítélkezés során megjelenik. Kiindulópontom az, hogy a jogi formalizmus olyan elméleti tézisek összessége, amelynek van mondanivalója arról, hogy a bíráknak hogyan kell döntenie: nem azt írja le, hogy a bírák hogyan ítélkeznek, hanem érvel egy meghatározott álláspont mellett, hogy a bíráknak hogyan kellene ítélkeznie. A formalizmus tehát itt úgy szerepel, mint az ítélkezésről szóló normatív elmélet.[7]
Formalizmuson a következő két tézist értem. Egyrészt azon tézis melletti elköteleződést, hogy léteznek könnyű esetek. Azon jogeseteket nevezzük könnyű esetnek, amelyek eldöntése során a jogszabály szövegének és az eset lényeinek összevetésével viszonylag egyértelmű jogi választ kapunk. Másrészt pedig azt, hogy az olyan esetekben, amelyekre egyértelműen vonatkozik egy jogi rendelkezés, a bírónak kötelezettsége az úgynevezett forrás-alapú jog (alapvetően a jogszabály) alapján eldönteni az esetet anélkül, hogy erkölcsi, politikai elvekre, célkitűzésekre támaszkodna. Ez azt követeli meg a bírótól, hogy amennyire lehetséges, a jogi normák szövegéhez hű értelmezéssel döntsék el az eseteket. A formalista érvelési stratégiából az is következik, hogy abban az esetben is a forrás-alapú jog szövegéből következő döntést kell meghozni, ha az ellenkezne igazságossági, célszerűségi vagy méltányossági, erkölcsi szempontokkal, értékekkel. A formalizmusról szóló ítélkezés-elmélet tehát egy olyan bírói döntéshozatali stratégiával kapcsolatos elmélet, amely a konkrét eset megoldását egy bizonyos módon közelíti meg.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
