Jelen cikkben megpróbálom bemutatni, a külföldi közokiratok magyarországi elfogadásához szükséges követelményeket, illetve azokat a szempontokat, amelyeket egy ilyen okirat elfogadhatóságának, alkalmazhatóságának vizsgálatakor jó ha szem előtt tartunk.
Elfogadhatóság illetve alkalmazhatóság alatt azt értem, hogy a külföldön kiállított közokiratnak a belföldön kiállított közokirattal, a külföldön hitelesített magánokiratnak pedig a belföldön hitelesített magánokirattal lesz azonos a bizonyító ereje.
Alapvetően a külföldi közokiratokat alkalmazhatóság tekintetében három csoportba sorolhatjuk, melyek egymástól különböző mértékben támasztanak szigorú követelményeket az okiratokkal szemben.
I. csoport (a legszigorúbb) diplomáciai vagy konzuli felülhitelesítés szükséges
II. csoport (enyhébb) minisztériumi felülhitelesítés (Apostille) elegendő
III. csoport (legenyhébb) elfogadható a szabályszerű közokirat
Lássuk e csoportokat részletesebben:
Fő szabály szerint egy külföldön kiállított és Magyarországon felhasználni kívánt közokirat Magyarországon akkor fogadható el illetve tekinthető egyenértékűnek egy Magyarországon az adott kibocsátó szervnek megfelelő hivatali szerv által kiállított okirattal, ha az okirat felhasználása szerinti ország diplomáciai vagy konzuli tisztviselője, illetve jogszabály szerint az ilyen tisztviselőnek megfelelő szerv vagy személy igazolja, hogy
- az okiraton szereplő aláírás valódi,
- hogy az aláíró személy milyen minőségben járt el, és - adott esetben -,
- hogy az okiraton levő pecsét vagy bélyegzőlenyomat valódi.
A jogszabály szerint az ilyen tisztviselőnek megfelelő szerv vagy személy kitétel azért lényeges, mert előfordulhat, hogy egy országban nem működik ugyan magyar diplomáciai képviselet, de ott akkreditálva van más államban tevékenykedő magyar külképviselet. Ebben az esetben a nemzetközi jog és a hatályos magyar jog határozza meg, hogy mely személy illetve szerv jogosult a jelen bekezdésben meghatározott igazoló jogkört gyakorolni.
A Diplomáciai felülhitelesítés módja a következő:
"A magyar külképviseleti hatóság az illetékes külföldi hatóság - legtöbbször a külföldi közjegyző - által kiállított, illetőleg hitelesített okiratot rendszerint oly módon hitelesíti felül, hogy az okiraton az illetékes külügyminisztérium aláírását és pecsétjét hitelesíti (diplomáciai felülhitelesítés). Az okiratnak a kiállítás helye szerint illetékes külügyminisztérium aláírásával és pecsétjével történő hitelesítésére (felülhitelesítésére) rendszerint az okirat kiállításának helye szerinti állam belső jogszabályaiban meghatározott hitelesítési láncolat eredményeként kerül sor. A magyar külképviseleti hatóság által diplomáciai hitelesítéssel (felülhitelesítéssel) ellátott okirat esetében a bíróságnak általában nem kell vizsgálnia, hogy az okiratot mely külföldi szerv állította ki (hitelesítette)" 8001/2001. (IK 4.) IM tájékoztató.
Láthatjuk, hogy a közokiratok elfogadásának ez a módja igen nehézkes és az ilyen igazolással ellátott közokiratok beszerzése hosszadalmas, nagy anyagi ráfordítást igényel (főképp nagy területű, vagy szegényebb országokban) és a gyakorlat azt igazolja, hogy a kérdéses közokiratnak egy adott jogügyletben betöltött szerepe miatt sokszor maga a jogügylet hiúsul meg az elfogadásához fűződő követelmények szigorú volta miatt.
A külföldön felhasználásra kerülő közokiratok diplomáciai vagy konzuli hitelesítésének (felülhitelesítésének) mellőzéséről Hágában, az 1961. október 5. napján kelt egyezmény (ismertebb nevén az "Apostille egyezmény") kihirdetéséről szóló 1973. évi 11. törvényerejű rendelet a fenti felülhitelesítési kötelezettség mellőzését teszi lehetővé, azon országok tekintetében, amelyek részesei az egyezménynek.
Így tehát a II. csoportba tartozó országok tekintetében nem szükséges a diplomáciai felülhitelesítés, viszont még mindig szükséges a minisztériumi igazolás, az úgynevezett "Apostille" amely egy fajta felülhitelesítésnek is tekinthető és az "Apostille egyezmény" meghatározza alkalmazásának módját tartalmi és formai követelményeit és az egyezményben részes országok tekintetében egységes módon szabályozza.
Ez a következőket jelenti:
Annak igazolására, hogy a felhasználni kívánt okiraton szereplő aláírás valódi, hogy az aláíró személy milyen minőségben járt el, és - adott esetben -, hogy az okiraton levő pecsét vagy bélyegzőlenyomat valódi, az okirat származása szerinti illetékes hatóság (például igazságügy-minisztérium, cégnyilvántartási szerv, külügyi szerv stb.) tanúsítványt állít ki (ez az úgynevezett Apostille).
A tanúsítványt az igazságügyi szervek által kiállított okiratok és hitelesítések tekintetében az igazságügy-miniszter, a más szervek által kiállított és hitelesített okiratok tekintetében pedig a külügyminiszter készíti el és tartja nyilván.
Az Egyezmény szempontjából közokiratnak kell tekinteni:
a) az igazságügyi hatóság vagy igazságügyi tisztviselő által kiállított okiratokat, ideértve azokat az okiratokat is, amelyeket az ügyészség, a bírósági tisztviselő, vagy a bírósági végrehajtó állított ki,
b) az államigazgatási okiratokat,
c) a közjegyzői okiratokat,
d) a magánokiratokon levő igazolásokat, mint például nyilvántartásba vétel igazolása, meghatározott időpont tanúsítása és aláírások hitelesítése.
Az Egyezmény azonban nem alkalmazható
a) a diplomáciai vagy konzuli tisztviselő által kiállított okiratokra,
b) azokra az államigazgatási okiratokra, amelyek közvetlenül a kereskedelmi forgalomra vagy a vámeljárásra vonatkoznak.
"Apostille-köteles" országok:
Amerikai Egyesült Államok, Andorra, Antigua és Barbuda, Argentína, Ausztrália, Bahama-szigetek, Barbados, Belarusszia, Belgium,(*)[2], Beliz, Botswana, Brunei, Dél-Afrikai Köztársaság, Fidzsi-szigetek, Finnország, Görögország, Hollandia, Hongkong, Írország, Izrael, Japán, Kolumbia, Lesotho, Lettország, Libéria, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Malawi, Málta, Marschal-szigetek, Mauritius, Mexikó, Nagy-Britannia, Namíbia, Németországi Szövetségi Köztársaság, Niue, Norvégia, Olaszország, Örmény Köztársaság, Panama, Portugália, Samoa, Salvador, San-Marino, Saint Kitts és Nevis, Seychelle-szigetek, Spanyolország, Suriname, Svájc, Svédország, Swaziföld, Szlovénia, Törökország, Tonga, Trinidad és Tobago, Venezuela.
Szíria egy speciális eset, mivel az 1988. évi 9. tvr. rendelkezései szerint illetékes minisztériumi hitelesítés kell a közokiratok egyenértékűségéhez ami fogalmilag olyan mint az Apostille, azonban formailag mégsem az, mivel az ország az Apostille egyezménynek nem részese.
A jelen csoportba tartozó esetekben tehát az ügyintézés könnyebb, és gyorsabb, hiszen nem kell a külképviseleti szervet megkeresni, felülhitelesítés végett, hanem az illetékes és delegált szervek töltik be az okiratok felhasználásához szükséges felülhitelesítő szerepet.
Számos esetben előfordul azonban, hogy akár az okirat felhasználása szerinti Állam törvényei vagy más jogszabályai vagy az ottani gyakorlat, akár két vagy több Szerződő Állam közötti megállapodás ezt az alakiságot nem kívánják meg, azt egyszerűsítik vagy az okirat felülhitelesítésétől eltekintenek. Esetükben egyedi követelmények érvényesülnek.
A Nemzetközi vonatkozású ügyek intézéséről szóló 8001/2001. (IK. 4.) IM tájékoztató alapján nemzetközi szerződések, illetőleg a viszonosság irányadó annak elbírálásánál, hogy mely külföldi szerv által milyen módon kiállított (hitelesített) okiratot kell a belföldön kiállított közokirattal azonos bizonyító erejű közokiratnak tekinteni, illetőleg a belföldön hitelesített magánokirattal azonos bizonyító erejű hitelesített magánokiratnak elfogadni. Nemzetközi szerződés és viszonosság hiányában az általános belső jogszabályok irányadók.
Ilyen országok, és ilyen egyezmények az alábbiak
Albánia 1960. évi 25. tvr
Algéria 1985. évi 15. tvr.
Ausztria 1967. évi 24. tvr.
Bosznia-Hercegovina 1969. évi 1. tvr., 1988. évi 1. tvr
Bulgária 1967. évi 6. tvr., 1983. évi 2. tvr.
Ciprus 1983. évi 19. tvr.
Cseh Köztársaság 1991. évi LXI. törvény
Egyiptom 1999. évi CII. törvény
Franciaország 1982. évi 3. tvr.
Horvát Köztársaság 1969. évi 1. tvr., 1988. évi 1. tvr.
Irak 1978. évi 11. tvr.
Jugoszlávia 1969. évi 1. tvr., 1988. évi 1. tvr.
Kínai Népköztársaság 1997. évi LXII. tv.
Koreai Népi Demokratikus Közt. 1971. évi 12. tvr.
Kuba 1984. évi 4. tvr.
Lengyelország 1960. évi 5. tvr., 1981. évi 24. tvr.
Macedónia 1969. évi 1. tvr., 1988. évi 1. tvr.
Mongólia 1969. évi 11. tvr.
Oroszországi Föd. 1958. évi 38. tvr., 1972. évi 18. tvr.
Románia 1959. évi 19. tvr.
Szlovák Köztársaság 1991. évi LXI. törvény
Szlovénia 1969. évi 1. tvr., 1988. évi 1. tvr.
Törökország 1992. évi LVII. tv.
Ukrajna 1958. évi 38. tvr., 1972. évi 18. tvr.
Vietnam 1986. évi 8. tvr.
Ezen országok közül némelyik az Apostille egyezménynek is részese (mivel van kétoldalú megállapodás, Hazánk és a hivatkozott országok között, ezért jelen cikkben nem tüntettem fel őket az Apostille részben), azonban egy ma is hatályos fent hivatkozott kétoldalú megállapodás megléte folytán "enyhébb" szabályokat lehet alkalmazni a területükön kibocsátott közokiratok esetében. Ez azt jelenti, hogy egy megfelelő alakiságok szerint kiállított közokirat Magyarországon is elfogadható ilyen minőségében anélkül, hogy bármiféle felülhitelesítési kötelezettség fűződne hozzá. Ez a nemzetközi jogügyletek lebonyolítása során jelentős mértékben megkönnyíti az ügyintézést a résztvevő felek számára. Figyelemmel kell azonban megvizsgálni a fent hivatkozott jogszabályokat, hiszen a bennük megfogalmazott engedmények mindig ország-specifikusak. Az, hogy milyen tekintetben teszik lehetővé és mely esetekben engedik a felülhitelesítés mellőzését, nagy mértékben függ az adott ország, és Magyarország nemzetközi kapcsolatának minőségétől, illetve a kérdéses kétoldalú megállapodás születésekor fennálló történelmi illetve politikai háttértől.
Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mi a teendő azon országok esetében, amelyekkel Magyarországnak nincs diplomáciai kapcsolata.
Értelemszerűen ebben az esetben, illetve ha a diplomáciai kapcsolat szünetel, diplomáciai felülhitelesítésre nincs lehetőség akkor, ha a magyar külképviseleti hatóság feladatát e vonatkozásban más állam külképviseleti hatósága sem látja el.
Az ilyen államban kiállított okirat elfogadhatósága kérdésében a bíróság (közjegyző) mérlegelés alapján dönthet. Ha a bíróság (közjegyző) szükségesnek tartja, az okiratot az elfogadhatóság kérdésében való állásfoglalás végett megküldi a Nemzetközi Jogi Főosztálynak.
Az okiratot véleményezés végett az esetleges mellékletekkel (pl. fél kérelme), valamint a méltánylást érdemlőnek látszó körülmények megemlítésével (pl. perérték, illetőleg az örökrész értéke, esetleg a fél személyes körülményei) kell felterjeszteni.
A jelenleg működő magyar külképviseleti hatóságok a 8001/2001. (IK 4.) IM tájékoztató alapján:
Albánia, Algéria, Arab Emirátusok, Argentína, Ausztrália, Ausztria, Belgium, Bosznia-Herczegovina, Brazília, Bulgária, Dél-Korea, Ecuador, Egyesült Államok, Egyiptom, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, India, Indonézia, Irak, Irán, Írország, Izrael, Japán, Jordánia, Jugoszlávia, Kanada, Kazakisztán, Kenya, Kína, Kolumbia, Kuba, Kuvait, Lengyelország, Libanon, Líbia, Malaysia, Marokkó, Mexikó, Moldávia, Mongólia, Nagy-Britannia, Németország, Nigéria, Norvégia, Olaszország, Oroszország, Pakisztán, Portugália, Románia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szaud-Arábia, Szingapur, Szíria, Szlovákia, Szlovénia, Taivan, Tanzánia, Thaiföld, Törökország, Tunézia, Ukrajna, Vatikán, Vietnam,
Érdekességképpen néhány ország, amelyekkel nincs semmiféle diplomáciai kapcsolatunk, még közvetett módon sem:
Buthán, Brunei, Haiti, Malawi.
Remélem a fentiek segítséget nyújtanak majd sokunk számára a manapság igen gyakori nemzetközi vonatkozású jogügyletek rugalmas, illetve könnyebb kezelésében. ■
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Máté Viktor közjegyzőhelyettes, Budapest
[2] Belgium esetében a 64/1984. (XII. 21.) MT rendelet, kifejezetten az igazságügyi hatóságok tekintetében lehetővé teszi a közvetlen elfogadást, egyébként Apostille szükséges.
Visszaugrás
