1. Értékes darabbal gazdagodott a honi vonatkozású iparjogvédelmi szakirodalom: 2001. decemberében a Carl Heymanns kiadó gondozásában, a müncheni Külföldi és Nemzetközi Szabadalmi, Szerzői- és Versenyjogi "Max Planck" Intézet[1] által jegyzett patinás "Iparjogvédelmi kiadványsorozat" 114. köteteként jelent meg Németországban az "Ungarisches Patentrecht"[2] című könyv.
A háromszerzős kötet szakmai koncepciója alapvetően a kézirat szerzője, Vida Sándor több évtizedes elméleti és gyakorlati iparjogvédelmi munkásságának tükrözője. Annak nyelvi-stiláris megfeleltetésében, a kapcsolódó bírósági döntésanyag tematikus fordításában, valamint egyes problémakörök tételes kimunkálásában szerzőtársként Tatjana Kowal-Wolk és Hegyi Gábor müncheni ügyvédek, a Max Planck Intézet munkatársai működtek közre.
A mű címe alapján a hazai szabadalmi normaanyag kommentárszerű feldolgozására is gondolhatna az olvasó, a tematika azonban e műfaji keretnél két szempontból is bővebb: egyrészt a legújabb honi szabadalmi jog szisztematizálása mellett a know-how jogintézményének statikus és dinamikus problémáival, a szellemi alkotásokra vonatkozó egyes egyéb magánjogi normákkal, illetve - a vizsgált témakörhöz szorosan kapcsolódó kérdésként - a technológiatranszfer versenyjogi vonatkozásaival is foglalkozik. Másrészről a vizsgált jogintézmények, illetve tételesjogi rendelkezések ismertetése, és elemzése mellett a vonatkozó szakirodalmi nézetek bemutatására, valamint a jogalkalmazói gyakorlat többsíkú szemléltetésére is gondot fordít, elemző technikájában a korábbi honi jogalkotói megoldásokkal, illetve az európai jogharmonizáció - elsősorban az Európai Szabadalmi Egyezményben tükröződő - szempontjaival való folyamatos összehasonlítás igényének zsinórmértékét követve.
Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a címazonosság és a tematikai átfedések ellenére a kötet nem tekinthető a Vida-Dietz szerzőpáros által 1976-ban, Münchenben - a Max Planck Intézet által gondozott ugyanezen kiadványsorozat 39. köteteként - kiadott "Das ungarische Patentrecht" című munka[3] "egyszerű" aktualizáló-kiegészítő jellegű átdolgozásának. Ahogy arra Prof Gerhard Schricker, a MPI igazgatója is utal a kötethez írt előszavában, a magyarországi gazdasági és politikai miliő az elmúlt évtized során jelentősen megváltozott. Az ország ma már NATO-tag, EU-tagjelölt, s küszöbön áll az Európai Szabadalmi Egyezményhez való csatlakozás hatályba lépése is.
E jogi modernizációs és harmonizációs igényt is indukáló folyamat - amelynek szerves eleme a magyar szabadalmi jog 1995. évi újrakodifikálása is - tehát a vizsgált jogterület összefüggéseinek, jogirodalmi koncepcióinak és jogalkalmazói gyakorlatának újbóli átfogó feldolgozását, sőt helyenként, az újabb jogalkotói koncepció fényében, dogmatikai kereteinek újbóli kimunkálását tette szükségessé. E háttérrel a szerzők a hazai vonatkozású iparjogvédelmi jogirodalomban hiánypótló, értékes munkát végeztek, s a honi szakmai érdeklődők és érdekeltek számára is hasznos művet alkottak.
A kötet szerkezetét tekintve négy részből áll. Ez egyúttal három tematikus egységet is körvonalaz. Az első egység (A-rész) a fentebb vázolt, tágabb jogintézményi spektrumban a magyar szabadalmi jog rendszerét elemzi részletezően, a második egység (B-rész) a szabadalmi jogi normarendszer egyes alrendszereit, illetve szabályozási súlypontjait érintő bírósági gyakorlatot jellemző főbb ítéletek rendszerezett, kivonatos gyűjteményét tartalmazza, míg a harmadik egység (C- és D-részek) - praktikus céllal - a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. törvény (Szt.), illetve a technológiatranszfer-megállapodások versenykorlátozások alóli csoportmentesítéséről szóló kormányrendelet[4] normaszövegét közli. Utóbbit elsősorban a külföldi (németajkú) szakmai olvasóközönség orientációjának megkönnyítése érdekében, de általában az egyes normaelemzések tárgyi illusztrálásának vélhe-
- 239/240 -
tő és helyeselhető szándékával. E szerkezeti tulajdonságok egyúttal a műnek a jogalkalmazók és a jogi oktatás számára is értékelhető előnyeit jelzik.
A következőkben a mű A részének felépítését, koncepcióját, illetve a B rész egyes jellemző sajátosságait ismertetjük részletesebben.
2. A kötet első része (A rész) tartalmilag három jól elhatárolható egységre bontható: a nagyobb, terjedelmesebb első egység a magyar szabadalmi jogot, a két rövidebb témakör pedig a know-how jogintézményének hazai szabályozását (illetve a szellemi alkotásokra a Ptk.-ban meghatározott egyéb, elsősorban szerződésjogi normaanyagot), valamint a technológiatranszfer speciális versenyjogi vonatkozásainak elemzését tartalmazza. E szabályozási tárgykörök szerinti tagolás mellett azonban egy másfajta rendező elv is körvonalazódik a szerzői koncepcióban.
Ez a "logikai-folyamattörténetinek" tekinthető rendező motívum voltaképp a kötet gerincét képezi, s láncszemekként fűzhetők fel rá az egyes egymáshoz kapcsolódó, egymásból következő - gondolati egységek. E gondolati ív következetessége okán a szerzők nem igazodnak hűen a szabadalmi törvény tételesjogi szabályozás-menetéhez (szerkezetéhez), hanem sokkal inkább a találmány szabadalommá válásának, a szabadalmazás folyamatának tényleges történeti menetét követik - a szabadalmazás feltételrendszerének rögzítésétől az eljáráson és a szabadalmas jogállásán át a jogosulti pozíció dinamizálásáig.
Első gondolati egységként szabadalmi jog-, illetve jogharmonizációtörténeti vázlattal indít a munka, amelyet a szabadalmi oltalom tárgyának és az oltalmazhatóság feltételrendszerének meghatározása követ. E statikus megközelítést a szerzők a találmány szabadalmi oltalma "kialakulási fázisainak" részletes elemzésével dinamizálják, amelynek keretében egyrészt a szabadalmi bejelentés alaki kritériumait, másrészt pedig a szabadalmazási eljárás menetét vizsgálják. Tágabban e gondolati egységhez tartozik a feltaláló jogállásának meghatározására, valamint a Magyar Szabadalmi Hivatalnál, illetve a bíróság előtt zajló egyéb eljárásfajták bemutatására vonatkozó fejezet is. Előbbi az alanyi pozíciók, utóbbi pedig a szabadalommal összefüggő eljárásjogi normarendszer szemléltetésének teljessé tételével látja el funkcióját.
A kötet gondolati ívének következő - újra statikusra váltó - eleme a szabadalmazási folyamat eredményeként létrejövő szabadalmi oltalom tartalmának és terjedelmének, illetve a szabadalombitorlás kereteinek és jogkövetkezményeinek meghatározása, valamint ehhez részben kapcsolódóan két speciális, a magyar jogalkotásban komoly hagyományokkal rendelkező találmány-, illetve szabadalomfajta, a szolgálati és az alkalmazotti találmányi formák kimerítő tipizálása.
Ezt az elemet - sajátos belső hullámzást biztosítva - újabb dinamikus egység követi, benne a licenciaszerződés fogalmi körének és típuselemeinek meghatározása, amely egyben tematikus "átkötést" is magában rejt: a szabadalmi licenciaszerződés mellett - a Szt. szabályozási tárgykörétől elrugaszkodva - a know-how-szerződések tartalmi jellegzetességeit is vázolja. Sőt, utóbbi szerződéstipizálás kapcsán a honi know-how-jogi szabályozás sajátosságainak, e jogintézmény - egyébként vitatott és képlékeny - fogalmi kereteinek értelmezését, s ezzel együtt a know-how oltalom terjedelmének meghatározását is vállalja. E tárgykör szerves eleme még - a vizsgálódás nézőpontját tágító igénnyel - a szabadalmi licencia- és a know-how-szerződések nemzetközi magánjogi vonatkozásaira, valamint a szabadalom és a know-how direkt beruházás keretében történő értékesítésére, forgalmára vonatkozó jogi keretek meghatározása.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
