Ki tagadhatná, hogy a jogrendszernek és a gazdasági, kereskedelmi életnek vannak olyan bizonytalan tartalmú fogalmakban bővelkedő, homályos érintkezési zónái, melyek élénk, egyes esetekben véget nem érő tudományos és gyakorlati szakmai viták kirobbanásához vezetnek. Közismert példát szolgáltat erre a jelenségre az értékpapírok kereskedelme. Talán nincs is olyan pénzügyi kérdésekkel foglalkozó jogász vagy közgazdász kutató, aki miután néhány éven keresztül tanulmányozta a piacokon forgó értékpapírok tartalmi, felhasználási és formai gazdagságát, ne érezne sürgető kényszert arra, hogy saját nomenklatúráját és ezen alapuló dogmatikai rendszerét megalkossa.
Hasonló szellemi kalandnak vagyunk tanúi a szellemi alkotások jogának egy speciális szegmensével, a know-how-val kapcsolatban. Mind az alapul fekvő dokumentumok, mind pedig a mérvadónak tekintett szakértői vélemények olyan sok irányba szórnak, hogy jószerével csak azt jelenthetjük ki határozottan, hogy még az alapkérdések tekintetében is jelentősek a fogalmi különbségek és a bizonytalanság.
"A szellemi alkotások, az intellektuális alkotóerő az a "kitörési pont", ahol az egyén, valamely alkotó közösség szellemi potenciálja megmutatkozik. Ezen szellemi potenciál alkalmas és képes olyan innovatív megoldások kialakítására, melyek hatékonyan befolyásolhatják mind jogosultjának, mind szűkebb és tágabb környezetének társadalmi, munkaerőpiaci, gazdasági helyzetét, rövidebb, illetve hosszabb távú stratégiáját."
E gondolatokkal indítja a know-how jogi védelmének alapvető kérdéseiről szóló, a HVG-ORAC Kiadó gondozásában, az "Infokommunikáció és jog könyvek" sorozatban megjelent könyvét Görög Márta, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának docense, aki - saját alkotói koncepciója szerint - pillanatfelvételnek szánja művét. Olyan pillanatfelvételnek, mely a szellemi alkotások dinamikusan változó világában a szabályozás jelen állapotában kívánja megragadni és összegezni a know-how-val kapcsolatos fogalmakat és jogintézményeket. Célját a módszerek gondos kimunkáltságával, dogmatikai alapossággal, a vonatkozó szakirodalmi álláspontok széles körének feltárásával és értékelésével közelíti meg. A szakmai háttéranyagok kiválasztása messze túllép a magyar jogirodalmi kereteken, és a mértékadó német, osztrák, francia, helyenként pedig a kínai álláspontok, szabályozási megoldások alapvonalai is kirajzolódnak.
Tudományos művek esetében általánosan követett szerkesztési konvenció, hogy a szerző az első fejezetben bemutatja és definiálja azokat az alapfogalmak, melyek köré gondolatait építi. A know-how esetében ez a megoldás különösen indokolt. Már a terminológia maga magyarázatot igényel, hiszen kétségtelenül a know-how az egyik legsutább hangzású jogi fogalom a magyar jogban; mindeddig nem sikerült megfelelő magyar kifejezéssel kiváltani az angol eredetit.
A terminológiai fejtegetéseket logikusan követi a know-how fogalmának megalkotására tett kísérletekről, magyarázatokról szóló elméleteket bemutató fejezet, majd a differenciált látásmód érdekében a know-how tipológiájának ismertetése.
A bevezetőben megalapozott gondolatok után a problémakört három további fejezetben tárgyalja a szerző. Számos szakértő koncepciójában osztozva a mű a know-how-t a gazdasági, üzleti titok fogalmával rokonítja. Így a titok magánjogi megítéléséről önálló fejezetben olvashatunk. Majd ezt követi a know-how védelméről és átruházásáról szóló, gazdasági és jogi megfontolásokat egyaránt felvonultató fejezet.
Szerző szinte aggályos pontossággal és részletességgel annotál, így a mintegy 140 oldalnyi értekezést 728 lábjegyzettel kíséri. A művet a WTO-t létrehozó Marrakesh-i Egyezmény 1.C) melléklete, ismertebb nevén a TRIPS egyezmény (Trade Related Aspects of Intellectual Property Rights) és igen gazdag irodalomjegyzék egészíti ki.
Szerző kissé beletörődően állapítja meg, hogy vizsgálódásainak tárgyára a magyar nyelvben jelenleg nincs alkalmasabb kifejezés, mint a know-how. A szó jelentése azonban mindenképpen magyarázatot kíván. Egymással versengő magyarázatot ad a szellemi alkotások jogán belül a maradék elmélet és az absztrakciós elmélet. Előbbi szerint csak azok a szellemi alkotások részesülnének know-how címén jogi oltalomban, melyekre egyéb speciális oltalmi formák - különösen a szabadalom és az ipari mintaoltalom - köre nem terjed ki. Ezzel szemben az absztrakciós elmélet - melyet a gyakorlati tapasztalatokra hivatkozva úgy tűnik, hogy a szerző is oszt - a speciális, ne-
42/43
vesített oltalmi formák megállapíthatóságától függetlenül know-how-nak tekint minden forgalomképes műszaki megoldást.
Szerző a lehető legnagyobb pontosságra és tudományos körültekintésre törekszik. Az 1960-as évektől napjainkig ívelő elmélettörténeti összegzésben felvonultatja Világhy Miklóstól Lontai Endrén át Tattay Leventéig mindazon szerzők álláspontjait, know-how-elméleteit, akiknek csak releváns gondolata volt az elmúlt évtizedek során a szellemi alkotások e nemével kapcsolatban. Az egyes gondolkodók nézetein kívül bemutatja a kérdésben érintett tudományos és gazdasági szervezetek állásfoglalásait is, melyek egy része nemzeti jogszabályok és nemzetközi egyezmények értelmező rendelkezéseiben köszön vissza.
Az igényes és gazdag gondolati seregszemle végén szerző megszánja a bőség zavarával küszködő olvasót, és a 39. oldalon végül kirukkol saját know-how-interpretációjával, a korábbi fejtegetések szintézisével, s ezzel az egész kötet egyik legfontosabb eredményét éri el. Elsősorban a know-how személyi jellegét hangsúlyozza
A körültekintően megalkotott alapfogalom birtokában szerző és olvasó végre nekivághat a munka dandárjának, néhány jól szabott fejezetben áttekinteni a know-how tipológiáját, a védelmére rendelt polgári jogi, munkajogi és versenyjogi intézmények sorát, s végül a know-how átruházásának gazdasági érdekek, szükségszerűségek és EU politikai törekvések által vezérelt folyamatait.
Intellektuálisan az egyik legizgalmasabb kérdés ebben a témakörben az, hogy miként viszonyul egymáshoz a know-how és a titok, illetve a know-how és az üzleti titok. A titok eredeténél fogva a magánszférába tartozik, ha azonban vagyoni érték is kapcsolódik egy bizonyos tudás, ismeret, információ bizalmas kezeléséhez, akkor az intimitáson túlmenő értelmet nyer a fogalom, s üzleti titokká válik. Szerző is ezt a gondolatmenetet követi. A titokszféra általános érvényű, távolról indított bevezetése után a téma szempontjából legrelevánsabb titokfajta, az üzleti titok és a know-how rokonságát és persze eltérő vonásait vizsgálja, határozottan ráirányítva a figyelmet a személyes és az üzleti titok eltérő természetére.
Know-how, titok és üzleti titok fogalmi hármasának, belső viszonyainak boncolgatásával szerző tovább árnyalja az előző fejezetben megkonstruált know-how-fogalmat, s egyúttal a titokvédelem intézményeinek felvillantásával kezdi el az olvasót - igen didaktikus módon - a know-how védelmének irányába terelgetni. Jól mutatja a mű tanáros alaposságát, hogy még olyan a főtémától látszólag távol eső fogalmakkal is, mint a személyiségvédelem, az emberi méltóság elismerése és jogi védelme, gazdagítja azt az értelmezési tartományt, amelyben a szellemi alkotásokat vizsgálja.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
