"Míg a Rajna annakidején egy a népeket és jogi kultúrákat összekötő szereppel bírt, addig a Csatornára éppen az ellenkezője igaz, mivel az angol jogot a kontinensen uralkodó római-kánonjogi felfogástól messzemenően elvágta."[1] Emellett egy a XVI-XVII. században beindult folyamat révén egyfajta kettősség is jelen van a perjogi regulákban: egyes bizonyításra vonatkozó szabályok nagyon régi gyökerekkel bírnak, míg mások a modern kor termékei.[2] A szigetországban így egy régi tradíciókban gyökerező, egyéni terminológiával bíró,[3] sajátságos eljárásjogi rendszer alakulhatott ki, amely az utóbbi években mutat némi elmozdulást az adversary system hagyományos modelljétől. Az előbbiekben előre jelzett és jelen tanulmány keretei közt bemutatni kívánt megújítási folyamat egyik kiváltó oka lehetett, hogy egy harmonizált európai eljárásjog a különbségek áthidalását követeli meg. Nagyobb erővel jelentkezett azonban a reform igénye a kilencvenes évektől kezdődően a gyakorlat oldaláról, ahol egyre gyakrabban megfogalmazódott a hagyományos angol perrel szembeni legfőbb kritika: a túlzott költségesség és bonyolultság.[4]
1999. áprilisban lépett hatályba az új Civil Procedure Rules 1997 (CPR)[5] és a hozzá kapcsolódó végrehajtási jellegű Practice Direction, amely immáron egységes eljárási szabályokat tartalmazott mind a County Court-ok, mind pedig a High Court vonatkozásában. A reform atyjaként emlegetett Lord Woolf az eljárásjog deficitjének (a magas költségek és a hosszú pertartam) fő okát az adversary system-ben látta,[6] amelynek jellegzetessége, hogy az eljárás folyamatának irányítása messzemenően a felek, illetőleg az ügyvédek kezében van. Ezzel tulajdonképpen az angol perjognak az a vonása vált problematikussá, amely a kontinentális ellenpárjától leginkább megkülönbözteti. A Lord Woolf által választott orvoslás egyúttal egy jelentős közeledést is tartalmazott azokhoz az alapelvekhez, amelyek a kontinensen már régóta ismertek. A változtatások között első helyen kell említeni a viszonylag jelentős bírói kompetencianövekedést[7] az eljárás hatékonyságának elősegítése érdekében. Egy további hangsúlyos pontja az angol reformnak: a bizonyítási jog, amelyet az előbbiek folyományaként mélyen érintett a változás,[8] hiszen a magas költségek ugyan a per minden szakaszában generálódnak,[9] de a gyakorlatban egy igen tetemes része a bizonyítási eljárás során keletkezik.[10] Lord Woolf kritikusan szemlélte a discovery rendszerét, amely teljesen kontrollon kívül állt. Az alapelvi megalapozottságát ugyan nem kérdőjelezte meg, az effektivitását igen. A hagyományos discovery során "elszabadult" papírhegyek a tulajdonképpeni célt ("cards face up on the table")[11] "ássák alá vehemensen a legtöbb esetben". A fair trial elve is megkívánja, hogy kizárólag finanszírozási okok miatt ne lehessen a másik felet "térdre kényszeríteni". Malterer szerint a reform után sem kell azonban attól tartani, hogy a vizsgálati elv kerül előtérbe.[12] A Woolf-jelentés újraírta a felek és a bíró szerepét, illetve az együttműködésükre vonatkozó szabályokat, a főtárgyalást (trial) előkészítő ún. procedural judge kezébe több pervezetési jogosítványt
- 409/410 -
(ún. court's case management powers) adott.[13] A case management magában foglalja azoknak a kérdéseknek a meghatározását, amelyekben döntést kell hozni, az ügymenet rögzítését (mennyi ideje van a feleknek az egyes perbeli cselekményekre) és az okirat bemutatási kötelezettség behatárolását.[14]
Az angol perjogban az okiratok tradicionálisan nem jutnak olyan kiemelkedő szerephez, mint a kontinensen, hiszen az angolszász jogban a szóbeliség hagyománya erősebb és ez a mai napig nagy hatással van az okiratok megítélésére.[15] A hétköznapi és az üzleti élet bonyolultabbá válása viszont magával hozta az utóbbi időben az okiratok jelentőségének növekedését is.[16]
A bírói gyakorlat és a jogirodalom elég tágan szabja meg az okirat fogalmi kereteit: az információ minden tartós megtestesülése, amelyből magából érthetővé válik az információ vagy valamilyen megfelelő eszköz segítségével érthetővé tehető. Ide sorolhatók ilyen módon a hangfelvételek és a számítógépbe elmentett adatok is, továbbá a filmek, mikrofilmek, kazetták is.[17] Az okiratfogalom nem korlátozódik sem az írásokra, se a papír-okiratokra, befogadta az elektronikus dokumentumokat[18] is: az e-mailt és minden olyan releváns információt, amelyet számítógépben vagy más adathordozón (pl. floppy disc) raktároznak.[19]
"Az angol jog nem ismeri a köz-és magánokirat közötti megkülönböztetésnek azt a jelentőségét, amit a kontinentális jogrendszerek ennek a megkülönböztetésnek tulajdonítanak, mert nem ismeri a hatósági vagy bírósági közegek közreműködést a jogügyletek kötésénél, vagyis nem ismeri a bírósági vagy közjegyzői okiratba foglalást."[20] Stürner szerint egy teljesen deregulált modellel találkozhatunk Angliában, hiszen az okirat a kiállító(k) magánaktusaként keletkezik, külső közreműködő személy jellemzően a solicitor. Az angol jogtól idegen a sok országban állami jelleget is hordozó neutrális harmadik személy (közjegyző) tevékenysége ezekben az ügyekben. A közjegyzők tehát az okiratba foglalás "privatizált" modelljében csak mellékszereplőként jelentkezhetnek, belföldi felhasználásra szinte egyáltalán nem állítanak ki okiratot vagy végeznek hitelesítő tevékenységet.[21] Beszélhetünk tehát köz- és magánokirat megkülönböztetéséről, de más értelemben és más konzekvenciákkal, mint a kontinentális perjogi rendszerekben.
Az angol jog számos kontinentális ország jogával szemben általában nem rendel az okiratokhoz törvényileg előre meghatározott bizonyító erőt, így az okirat bizonyító erejének megállapítása szabad mérlegelés tárgya. Kialakultak azonban olyan vélelmek, amelynek közvetett hatásaként bizonyos okiratok bizonyító ereje kiemelkedik a többi közül. Ezek a vélelmek azon alapulnak, hogy kizárják az ellenbizonyítás lehetőségét, de csak meghatározott okiratok tekintetében, tehát nem általános érvénnyel.[22] Az ún. deed estoppel-hatása (estoppel[23] by deed) azt jelenti, hogy ilyen okirat bemutatása esetén az ellenfél korlátozott a tartalom (az okiratban foglalt tények) vitatása tekintetében, gyakorlatilag ez nem erőtleníthető meg kettejük viszonylatában másik bizonyítási eszközzel. Az Estoppel-hatás nem zárja ki viszont a hibás vagy hamis okiratokkal szembeni ellenbizonyítást. Az estoppel by record jogintézménye az ítéletek bizonyító erejét érinti, tulajdonképpen kizárja az ellenbizonyítást, amely szabály erősen összefügg a jogerőre vonatkozó tanokkal is.[24] Másrészről az angol jog az "extrinsic facts"-tanítással is operál, amelynek lényege a következőkben áll: meghatározott (pl.
- 410/411 -
szerződéseket tartalmazó) okiratok esetében az vezet egy magasabb bizonyító erő kialakulásához, hogy az "okiraton kívül rekedt tények" bizonyítása nem megengedett. Tehát általánosságban igaz, hogy e tények vonatkozásában nincs helye tanúbizonyításnak, kivételt képez azonban az a helyzet, ha pl. maga az okirat valódisága vitatott vagy a szövegezés nem egyértelmű.[25]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
