"Folyamatosság, szinergia, eredményesség". Ezzel a három szóval jellemezhetjük a Tárkány Szücs Ernő Jogi Kultúrtörténeti és Jogi Néprajzi Kutatócsoport 2016-ban megjelent, kétkötetes tanulmánygyűjteményét, amely a Jogi Kultúrtörténeti, Jogi Néprajzi Kiskönyvtár sorozat második kiadványa. A folyamatosságot Tárkány Szücs Ernő születésének 90. évfordulójára kiadott 1. kötetre (Szekszárd, 2014) és az összehangolt kutatásra kell érteni, míg a tematikus sokszínűség és a kutatási eredmények gazdagsága a huszonöt jogtörténész, történész és néprajzkutató szerző munkásságát dicséri. Tanulmányaik hozzáértők és laikusok számára is példaszerű útmutatást adnak a jogi néprajz és a jogi kultúrtörténet differenciált megközelítéséhez.
Az első kötet 13 szerzőt vonultat fel. Bánkiné Molnár Erzsébet tanulmányának (A jogi gondolkodás és a társadalmi normák változásai a 18. század első felében a Jászkun kerületben, 7-12. o.) kulcsszava a "jászkun szabadság". Számos kutatás értekezik a jászok és kunok személyes szabadságának közös identitássá formálódásáról és összetartozás-tudatáról. A Szerző ezt a Jászkunságról alkotott képet egészítette ki azzal, hogy megvilágította a szabadságeszme szerepét a helyi társadalom szokásjogi viszonyainak és a jogi kultúra fejlődésének egyes állomásainál, illetve a népi kultúra jogi területeinél.
Amikor a néprajzkutatók az írott történeti forrásokat említik, keveseknek jutnak eszébe a csűrökben, családi leveles nejlonzacskóiban elfeledetten heverő családi dokumentumok. Bárth János A nép jogéletkutatás forrásai a székely köznépi családok "levelesládikáiban" (13-37. o.) c. tanulmányában éppen e néprajzi emlékekkel foglalkozott. A Székelyföld elveszettnek hitt vagy éppen nem is feltételezett irományai után nyomozott, hogy a korondi közbirtokosság és a tízeseknek nevezett falurészek önállósága kérdését megvilágítsa.
A magyar jogi néprajz klasszikus ágának számít a népi büntetőszokások területe, amelyet egyfelől szociológiai jellegű jogtudat vizsgálat alapján írnak le, másfelől a tágabb értelemben vett büntetőjog-történet és a népi jogélet kutatás hasonlóságain keresztül elemeznek. Bató Szilvia az előbbi kutatók közé tartozik. Változatok culpára - szakirodalom és praxis a reformokban (38-59. o.) c. tanulmányában a büntetőjogi fogalom 1848-as magyar szabadságharc előtti megjelenési formáit elemezte. A büntetőjog rendszerezésének alapja az elkövető bűnössége, amelyet két osztályba sorolunk, a szándékosságba (dolus) és a gondatlanságba (culpa). A Szerző elemzésének célja a gondatlanság korabeli definícióinak megismerése és az egyes nézetek összehasonlítása volt, amit az erre vonatkozó tendenciákon és jogeseteken keresztül szemléltetett.
Béli Gábor a nők öröklési jogi jogállását tárgyalta a Női törvényes öröklés a Hármaskönyvben (60-74. o.) c. tanulmányában. A Hármaskönyv nem kizárólag a nemes nők vagyoni érdekeit szabályozta, hanem a jobbágy állású nők földesúrral szembeni jogosultságait és kötelezettségeit is lefedte. Az értekezés célja a nők jogainak védelme mellett a nővel rokonságban, illetve vérközösségben álló férfiak és atyafiak jogainak tisztázása volt.
Nem a talár teszi a bírót, viszont sok mindent elárulhat az igazságszolgáltatás külső alakja a viselője rangjáról és tanultságáról. Bódiné Beliznai Kinga a bírói köpeny történetét írta meg a Talár vagy díszmagyar? Adalékok a bírói uniformis történetéhez (75-92. o.) című tanulmányában. A Szerző részletekben gazdag leírást adott a bírói köpeny eredetéről, változatairól és a ruhát övező hagyományokról, ideértve a nemzetközi és a magyar elvárásokat a méltóság öltözékével szemben.
A Tagányi család, pontosabban Tagányi Imre és fia, Károly nagyban hozzájárultak a hazai élő jogszokások feltérképezéséhez. Bognár Szabina tanulmánya, A jogszokásgyűjtés és ami mögötte van. Egy nyitrai levéltáros család két generációja: Tagányi Imre (1808-1881) és fia, Tagányi Károly (1858-1924), (93113. o.), e család munkásságát mutatta be: különböző kutatási területeket jelöltek ki, mikor a néprajztudomány korabeli szintje még nem volt elég érett ahhoz, hogy programmá formálja a jogi néprajzi kutatásokat, továbbá az ugyancsak újdonságnak számító erdészeti etnográfiát. Maga a tanulmány a kutatás- és családtörténet kiterjedt elemzését valósította meg, az apáról fiúra hagyományozott "családi örökséget" számba véve.
Gelencsér József a Balaton felvidéken gazdagon termő szőlőtőkék között végezte kutatását (A hónaposok szőlőbeli jogviszonya a Káli-medencében, 114-
- 425/426 -
128. o.). A polgári korszakban a szőlő művelését főként a tulajdonos és családja végezte, mellettük nagy számban dolgoztak vincellérek és napszámosok. A hónaposok a környék szegényebb rétegeiből kerültek ki, s bár közel álltak a summásokhoz, mégsem voltak teljesen azonosak velük. A tanulmány a hónaposokra vonatkozó helyi jogszokások ismertetésével tett különbséget e két személycsoport között.
Hódmezővásárhely számos néprajztudóst nevelt fel, köztük Tárkány Szücs Ernőt. Gyáni Gábor a Tárkány Szücs Ernő és a vásárhelyi Bethlen gimnázium (129-138. o.) című tanulmányában Tárkány munkásságát mutatta be, bár nem részletes életrajzot írt, hanem inkább a néprajztudós gyökereit tárta fel. A 20. században a Hódmezővásárhely kulturális folyamatai a vásárhelyi gimnáziumban koncentrálódtak, amely termékeny talajnak bizonyult a fiatal elmék számára. Olyan szellemi és társadalmi-politikai szocializáció ment végbe az intézmény falai között, amelyek egy korszak ifjúságát inspirálták.
Az 1946. évi XII. törvény a tradicionális házassági vagyonjog egy ekkorra már jelentőségét vesztett intézményét, a törvényes hitbért számolta fel. Herger Csabáné levéltári emlékek, elsősorban parasztok és polgárok jogvitáinak iratanyaga alapján ezen jogalkotói döntés megalapozottságát vizsgálta A törvényes és az írott hitbér Baranyában 1848 után (139-164. o.) című tanulmányában.
A magyar magánjogi jogegységesítés célkitűzése évtizedeken keresztül megoldhatatlan kihívás elé állította a nemzet jogászait. A kodifikálás nehézkes és ellentmondásos feladatnak bizonyult; egyesek külföldi jelenségként kezelték, mások a Tripartitum és a Planum Tabulare alapján látták megvalósíthatónak. Homoki-Nagy Mária a magánjogot befolyásoló tényezőket vette sorra A szokásjog hatása a magyar magánjog fejlődésére (165-175. o.) című tanulmányában. Olyan, mára magától értetődő jogintézmények eredetére kereste a választ, mint az áru vásárlás előtti szemléje, hogy ezzel a magánjogi kodifikáció körülményeit és alakulását bemutassa.
Horváth József a hazai végrendelet-forrásközlésről adott számot A kora-újkori nyugat-dunántúli kisnemesi végrendeletek jogtörténeti forrásértékéről (176-195. o.) című tanulmányában. Kutatása Sopron és a szomszédos vármegyék egy korszakának öröklési jogszokásokkal foglalkozó forrásanyagát ölelte fel. Viszonylag kevesen foglalkoznak a nemesi végintézkedésen alapuló örökléssel; a hazai végrendelet-kutatás többnyire a városi, ezen belül a mezővárosi testamentumokra korlátozódik. A tanulmány célja ezért az volt, hogy bővítse az ismereteket a helyi szokásokról, adalékot szolgáltatva a jogi néprajz-tudománynak.
A jogtörténet tárháza gazdag készlettel rendelkezik a szakrális elemek területén, azonban Kajtár István új ismereteket szolgáltatott a meglévők mellé. Szakrális elemek a jogi kultúrtörténetben (196-203. o.) c. tanulmányában teológiai, stilisztikai és szakrális elemként érvényesülő formákat mutatott be, tekintettel a szekularizáció során eltűnt modulokra. A vallásos tényezők, ideértve a vallással kapcsolatos és jogi célzatú tárgyakat, személyeket, gesztusokat és jelképeket, olyan korszakonként váltakozó erővel és befolyással rendelkeztek, amelyet a Szerző szerint nem elégséges a hagyomány és a haladás oldaláról vizsgálni, hanem a konzervatív és a modern feltételek megvalósulását is figyelembe kell venni kutatásakor.
Az Erdélyi Fejedelemség szuverenitása a történészek kedvelt témájaként tetemes mennyiségű szakirodalommal dicsekedhet. Ezeket Kisteleki Károly azzal egészítette ki, hogy Erdély önállóságát nem a megszokott irányból közelítette meg. Az Erdélyi Fejedelemség önálló államiságának hatalmi szimbolikai elemi (204-213. o.) című tanulmányában egyedi nézőpont alkalmazásával, a hatalmi szimbolika jogközpontú felfogásán keresztül értelmezte a szuverenitás kérdését. Az állam jogi definícióját vizsgálta, majd e fogalom elemeinek meglétét vizsgálta az önálló Erdélyi Fejedelemség létrejötte során.
A tanulmánykötet második része Kothencz Kelemen írásával kezdődik (Végrendelkezés Bajaszentistvánon a 19. század elején, 214-230. o.). A hazai jogi néprajzi szakirodalom nem fedi le hiánytalanul az öröklési jogszokások területét. Továbbra sincsen egyetértés a néprajzkutatók között az egyes megyék e témára vonatkozó néphagyományai tekintetében. Ezt a hiányt a Szerző részben pótolta a Baja környéki települések testamentumainak összehasonlító elemzésével.
Manapság a gyermekek önfeledten játszanak olyan játékokat, amelyek gyakorta egy régebbi időben gyökereznek. A gyermekéletben feltűnő archaizmusok kutatása nem számít feltérképezetlen néprajzi területnek; az 1870-es évekre visszamenően van tudomásunk Esterházy Miksa megbízásából hagyományos történelmi labdajátékokról készített gyűjteményről. Kriston Vízi József a gyermeki képzelet által felnagyított jelenségek erkölcsi-, viselkedésbéli- és jogi szempontú hátterét és szándékát vizsgálta a Büntetés, kiközösítés a népi gyermekjátékokban (231-243. o.) c. tanulmányában.
- 426/427 -
A magyar népművészetben fellelhető balladák hagyományosan tragikus történeteket dolgoztak fel. Sajátos módon örökítették meg azokat a bűncselekményeket, amelyek a helyi lakosok emlékezetében éltek. Lanczendorfer Zsuzsanna nem ismeretlen a balladakutatás területén, korábban már értekezett a ballada szerepéről a néphagyomány és költészet tükrében. Ettől részben tér el jelen tanulmánya (Krimiből ballada, avagy egy népballada-kutatás jogtörténeti vonatkozásai (244-260. o.), melyben a néphagyomány jogi oldalát vizsgálta.
Mezey Barna a jog egy elfeledett és ellentmondásos területét vette elő A kényszer és szankció a nép joggyakorlatában (261-270. o.) c. tanulmányában. Kérdése, hogy miként létezhet-e az állam által szankcionált jog mellett egy alsó, helyi közösség szintjén érvényesülő normarendszer, vagy szükséges egyáltalán különbséget tenni a jogi és nem jogi jelenségek között. A Szerző a bűnök jogkövetkezményeit igyekszik bemutatni a jogra jellemző kikényszeríthetőség jegyében.
Az eddigi tanulmányok alapján a jogi néprajzról megállapíthatjuk, hogy egy kellően differenciált tudomány, amely különböző melléktudományok létező ismereteiből táplálkozik. Nagy Janka Teodóra az interdiszciplinaritásból fakadó szemléleti és módszertani modellt alkalmazza A "jó Rend" szabályai: a makói történeti népi jogéletkutatás, mint jogi néprajzi kutatásmódszertani modell (271. o.) című tanulmányában annak érdekében, hogy igazolja, a jogi néprajz a sajátosságain keresztül képes megbirkózni az összetettségéből eredő kihívásokkal.
A magyar büntetőjog egyik alapművét dolgozta fel Nánási László a Vana Károly "Hazai régi büntetések" monográfiájának keletkezése és forrásaiban (281301. o.) c. tanulmányában. Vana Károly modern polgári büntetőjogot megelőző büntetés-végrehajtást összegző munkája gazdag forrásnak bizonyul nemcsak a néprajzkutatóknak, hanem a köztörténetíróknak és nyelvészeknek is. A tanulmány ismertette a monográfia megírásának körülményeit, és a történelmi háttér bemutatásával segítette elő annak megértését.
A társadalom alsóbb rétegének működése régóta képezi a néprajztudomány egyik meghatározó kutatási területét. Örsi Julianna a kötetünk első tanulmányához hasonlóan a Jászkunság életéről értekezett A közösségi élet szabályai a 18-19, századi Jászkunságban (302-312. o.) c. tanulmányában. A környék bírósági iratainak elemzésével mutatta be a közösség értékítéletét és rekonstruálta a helyi jogszokások rendszerét, különös tekintettel a törvénykezésre és az igazságszolgáltatásra.
Petercsák Tivadar egy élő tradíciót dolgozott fel Az egri fertálymesterség útja a közigazgatási feladatoktól a hagyományőrző tisztségig (313-324. o.) c. tanulmányában. A fertálymesterek a német ajkú települések csekély autonómiával rendelkező részeinek az élén álltak, hidat képezve a helyi közösség és a hatóság között. A 16. századra visszavezethető hagyomány csak Egerben maradt fenn. A tisztség jelenleg vallási és ceremoniális jellegű, nem fűződtek hozzá közigazgatási feladatok. Az egri fertálymesterség a közelmúltban nyert felvételt a Szellemi Kulturális Nemzeti Örökség jegyzékére, követendő példát állítva az ország többi települése elé arra nézve, hogy a helyi szokásokat érdemes újjáéleszteni és ápolni.
Szádeczky-Kardoss Irma A hatalmi szimbolika keresztény köntösű tradicionalitása egyes Árkád-kori pénzeinken (325-334. o.) c. tanulmányában három pénzérme, Szent István ezüst koronázási- és arany szentté avatási érme, valamint egy V. István korabeli ezüstérme numizmatikai vizsgálatára vállalkozott. A kultúrtörténeti emlékek közvetlen kapcsolatára utalt egyrészt az uralkodói politikával, másrészt a történelmi jelentőségű eseményekkel, melyeket hitelesítenek. A tárgyak sajátos kultikus hatása a Szerző szerint szimbolikájukon keresztül figyelhető meg leginkább.
A modern társadalomban megszokott jelenségnek számít a házasságon kívül született gyermek. Nem volt azonban ez mindig így; egészen a közelmúltig elitélendő, bűnös dolognak számított a "balkézből született" gyermekáldás. Varga István a gyermektartási perekkel kapcsolatos jogszokásokat mutatta be Egy jogszokás intézményesülése: törvénytelen születésű gyermekek tartása iránti perek a két világháború között (335-354. o.) c. tanulmányában, különös tekintettel a társadalmi ítéletre és annak hatására a felek egymáshoz való viszonyára.
A társadalom alsóbb szintje ugyanúgy megkövetelte a szórakoztatást, mint a tehetősebb réteg. Varga Sándor a falusi élet elengedhetetlen szereplőjének jogait és feladatát mutatta be Táncszervező kezesek az erdélyi Mezőségen (355-376. o.) c. tanulmányában. A Szerző szerint a táncszervezők jelentették az elkülönült közösségek közti kulturális, kommunikációs és gazdasági köteléket, melynek fontos eleme volt a társadalmi különbségek miatti feszültség megelőzése és enyhítése.
Korábban már szóltunk a nem nemesek életviszonyaira vonatkozó jogszokásokról, amelyek elkülönültek az állami szankciórendszertől, Völgyesi Levente a Hármaskönyv rendelkezéseiből és analógia útján levont következtetései alapján összegezte a jobbágyok öröklési jogviszonyait A Hármaskönyv-
- 427/428 -
ben fellelhető, jobbágyság öröklésére vonatkozó szabályok továbbélése a 18-19. században - különös tekintettel Tárkány Szücs Ernő munkássága során feldolgozott öröklési jogi népszokásokra (377 ff.) c. tanulmányában.
A Szokásjog és Jogszokás c. tanulmánykötet több, eltérő tudományterületet művelő huszonöt szerzője a közös főtéma, a népi jogélet-kutatás eredményeként alkot közösséget. A kutatócsoport nélkülözhetetlen eleme az együttműködés és a szakmai párbeszéd, amely az egyes tanulmányok témájának többoldalú, árnyalt megközelítését eredményezte a kötetben. A szakmai közösség érdeme, hogy a kapcsolódó tudományterületek erőforrásainak egyesítésével termékeny talajt biztosít a jogi kultúrtörténeti, jogi néprajzi kutatások számára. ■
JEGYZETEK
* Nagy Janka Teodóra (szerk.): Szokásjog és jogszokás I-II. Jogi Kultúrtörténeti, Jogi Néprajzi Kiskönyvtár 2. PTE KPVK, Szekszárd 2016. 408 o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző joghallgató, demonstrátor, PTE ÁJK.
Visszaugrás
