Az előadás címében megjelölt közérdekű munka főbüntetést három nézőpontból, a törvényi szabályozás, a kiszabás gyakorlata és a végrehajtás oldaláról szeretném áttekinteni. Ítélő bíróként magam a büntetést csak egy esetben szabtam ki, így a kiszabási gyakorlatról elmondottakat egy kollégiumi vizsgálat tapasztalataira és a munkahely kijelölési eljárásban elolvasott ítéletekből levont következtetésekre alapozom.
Az 1993. évi XVII. tv. 2. §-a módosította a Btk. főbüntetési rendszerét és bevezette a közérdekű munka főbüntetést, a 7. § újraszabályozta a Btk. 49-50. §-át. A Btk. novella 1993. évi május hó 15. napján lépett hatályba.
A törvény általános miniszteri indokolása szerint: "a módosítás arra törekszik, hogy a hatályos jogban ismert legsúlyosabb büntetési nemet, a szabadságvesztést reálisan helyettesíteni képes szankciók alkalmazására mód nyíljék. Az életképtelen, illetve a társadalmi átalakulás folytán létalapjukat vesztett intézményeket, amilyen a kijelölt munkahelyen végrehajtandó javítónevelő munka és a szigorított javító-nevelő munka, megszünteti. Szélesíti viszont a közérdekű munka alkalmazásának a lehetőségét." A törvényhozó által megfogalmazott céllal a jogalkalmazó is egyetért.
Az úgynevezett munka jellegű büntetések lehetőségét a Nemzetközi Börtönügyi Társaság már a XIX. század végén vizsgálta. Talán meglepő, hogy az első ilyen büntetést bevezető állam 1920. évben a Szovjetunió volt. A munka büntetést a magyar büntetőjogi rendszerbe szovjet mintára a Btá., az 1950. évi II. törvény vezette be. A bíróság a vádlottat börtönbüntetés kiszabása helyett 1 hónaptól 2 évig terjedő időre, meghatározott természetű munka végzésére kötelezhette. A büntetést nem lehetett alkalmazni, ha az elkövetett bűntettre a törvény 5 évet meghaladó börtönt rendelt (Btá. 48. §).
Az 1961. évi V. tv. (Btk.) 42-44. §-a a javító-nevelő munka főbüntetés minimumát 3 hónapban maximumát 1 év 6 hónapban határozta meg.
Az 1987. évi III. tv. 6. §-a vezette be a közérdekű munkaként végrehajtandó javító-nevelő munka büntetést. A törvény miniszteri indokolása nem határozza meg a közérdekű munka fogalmát. A javító-nevelő munka főbüntetés általánosan alkalmazott főbüntetés volt, ennek speciális változata a közérdekű munkaként végrehajtott javító-nevelő munka a bevezetésétől eltelt 5 év alatt nem lett általános, Heves megyében csak egy bíró alkalmazta.
A javító-nevelő munka több mint 40 évi gyakorlatának kritikáját adja a törvény részletes miniszteri indokolása: "a megfelelő munkahelyek hiánya, az elítéltek szakképzetlensége és rossz egészségi állapota e büntetési nem végrehajtását nehezítette, esetenként lehetetlenné is tette."
A Btk. szankció rendszerében a közérdekű munka főbüntetés a 2. helyre került, tehát súlyosabb joghátrány a pénz főbüntetésnél. Ez igaz, ha a kiszabott büntetést nem kell szabadságvesztésre átváltoztatni. Átváltoztatás esetén a pénzbüntetés a fogház tartamában jóval súlyosabb lehet, az elítélttel szemben foganatosítható szankció tekintetében is a közérdekű munka büntetés az enyhébb. A pénzbüntetés meg nem fizetés esetén nem fellebbezhető végzéssel átváltoztatható. A közérdekű munka büntetés esetében a jogerősen kiszabott büntetés végrehajtásához a többi főbüntetéssel ellentétben nemcsak büntetés-végrehajtási igazgatási aktusra (behívás, fizetési felhívás), hanem a munkahely kijelölése iránti bv. bírói eljárásra van szükség. Munkahely kijelölése nélkül az elítélt önhibájából mulasztást sem követhet el, ha a kijelölési eljárásban ismeretlen helyre költözik, csak körözése rendelhető el. Ha a munkahely kijelölése után az elítélt a munka kötelezettségének önhibájából nem tesz eleget az átvál-toztatási eljárásban az elítéltet meg kell hallgatni. Ha az elítélt a kitűzött meghallgatáson nem jelenik meg, s elrejtőzik, ellene csak körözés rendelhető el, ami esetleges feltalálás esetén sem eredményezi az eljárás automatikus folytatódását, mert az elítéltnek lehetősége van az ismételt elrejtőzésre.
Véleményem szerint indokolt annak a megvizsgálása, hogy a főbüntetések között a 2. helyen megjelölt közérdekű munka büntetés kodifikálásán túl a törvényhozó mindent megtett-e annak érdekében, hogy a szabadságvesztést helyettesítő büntetés alkalmazható legyen.
1993. év május hó 15. napjától 1997. év szeptember hó 15. napjáig a büntetés tartama 1 naptól 100 napig terjedhetett, mivel a munkaidőt a bv. bíró 4 és 8 óra között mérlegelési jogkörben határozhatta meg, a maximális munkaóra 400 és 800 óra között mozoghatott. Az ítélő bíróság a végrehajthatóság kérdésével nem volt kénytelen foglalkozni, mert mind a munkakört, mind a munkahelyet a bv. bíró jelölte ki.
Az 1997. évi LXXIII. tv. 3. §-a a munkakör kijelölését az ítélő bíróságra bízza. A törvény részletes miniszteri indokolása szerint: "a szabadságelvonással nem járó szankciók közül más országok büntetéskiszabásában is egyre nagyobb figyelmet kap a közérdekű munka vagy az ehhez hasonló jogintézmény. Magyarországon igen ritkán alkalmazzák ezt a büntetési nemet, ennek oka a közismert gyakorlati nehézségeken felül (nemigen áll rendelkezésre megfelelő természetű és mennyiségű munkahely), vélhetően az is, hogy a bíróságok nem szívesen alkalmaznak olyan jogkövetkezményt, amelynek a mikénti végrehajtása az ítélet meghozatalakor nem határozható meg. A törvény ez utóbbi gondon kíván segíteni, amikor előírja, hogy a bíróság az ítéletében határozza meg, milyen természetű munkát köteles végezni a közérdekű munkára ítélt, és a munka természetének meghatározásakor figyelemmel kell lenni az elítélt egészségi állapotára és képzettségére is."
A Btk. novella meghatározta azt is, hogy 1 nap közérdekű munkának 6 óra munkavégzés felel meg. A kiszabható büntetés mértékének maximumát 100 napról 50 napra csökkentette, így a kiszabható munkaóra maximuma 300 órára csökkent. A novella 8. §-a megengedi a közérdekű munka büntetés kiszabását a fiatalkorúval szemben is, ha az ítélet meghozatalakor a 18. életévét betöltötte. (Btk. 113. §)
Kérdésként merül fel, ha a törvényhozó érzékelte, hogy a végrehajtás lehetősége milyen szegényes, miért nem tett és tesz semmit ennek a megszüntetése érdekében.
A Bv. tvr. 60. § (3) bekezdése szerint: "a megyékben és a fővárosban működő munkaügyi központok rendszeresen tájékoztatják a megyei (fővárosi) bíróságot azokról a munkahelyekről, amelyek közérdekű munka végzésére elítéltek kijelölését igénylik." A Heves Megyei Bíróság ilyen tájékoztatást még nem kapott. A megjelölt szerv a kötelezettségéről akkor értesült, amikor 1996. év elején a kollégiumi vizsgálat folytatásakor a kérésemre a hivatásos pártfogók ott személyesen megjelentek, a helyzet azóta sem változott.
Az előző évben a médiákban többször felröppent hír, hogy új börtönök építése és működtetése tárgykörben elgondolás szintjén felmerült "a büntetés-végrehajtás privatizálása". Véleményem szerint jelenleg is van egy quasi privatizált végrehajtás, a közérdekű munkabüntetés végrehajtása. Az állam bírósága a büntetést kiszabja, az állam bíróságának hivatásos pártfogója és bv. bírája apparátus, anyagi fedezet nélkül küszködik a végrehajtással. A végrehajtás helye: a munkáltató nem érdekelt, mert a kevés kivételtől eltekintve a munkamorált veszélyeztető, képzetlen, a munkaerejét gyakran önhibáján kívül teljesen reprodukálni sem képes munkaerőt kap.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
