Az OLG Kölnnek ebben a tanulmányban elemzett döntése egy mindennaposnak tekinthető befektetési csalásra vonatkozik, német-svájci viszonylatban: Egy német ügyfél, a felperes, rendkívüli nyereséggel kecsegtető ígéretekben bízva, egy üzleti megbeszélést követően, belföldön részvényeket vásárolt egy svájci részvénytársaságtól, az alperestől; a remélt nyereség azonban elmaradt. A felperes azt állította, hogy csalás áldozata lett, megtámadta a szerződést és visszakövetelte a pénzét. Miután az LG Köln első fokon a keresetet joghatóság hiányában elutasította, a felek egyezséget kötöttek, úgyhogy az OLG Köln előtti másodfokú eljárásban már csak az eljárási költségek megosztásáról kellett dönteni.
Mivel az alperes székhelye Svájcban van, a német bíróságok joghatóságára a Luganói Egyezmény (a továbbiakban: L.E.) irányadó. Az OLG Köln ítéletében kimerítően indokolja, hogy a csalás miatti kártérítés követelése esetében a L.E. 5. Cikk 3. bekezdése szerinti deliktuális igény érvényesítéséről van szó. Ez nem vonható kétségbe, hiszen a felperes nem is tehetné egyértelműbbé, hogy a szerződésnek a semmisség következményét maga után vonó megtámadásával nem a szerződésre alapítja igényét. A keresetben megalapozottan előadott ún. kettősen (mind a joghatóság, mind pedig az alkalmazandó jog meghatározása szempontjából) releváns tények az állandó joggyakorlat értelmében elegendőek a joghatóság megalapozása tekintetében a deliktuális minősítéshez.
A deliktuális igények esetében a L.E. 5. Cikk 3. bekezdése szerint, mind a károkozó cselekményelkövetésének, mind pedig a kár (eredmény) bekövetkezésének a helye megalapozza a joghatóságot. Ebben az esetben a felperes az alperes képviselőjének Németországban készpénzben 30 000 DM-t adott át. Miután a felperes azt állítja, hogy már az üzleti megbeszélések során megtévesztették (StGB 263. §), ebben nyilvánul meg a káros eredmény, ami így belföldön következett be. A tényállást ily módon másképp értelmezték, mint az Európai Bíróság Kronhofer ítéletében. Abban az ügyben a felperes a pénzét egy telefonon adott befektetési tanács alapján, amely önmagában még nem deliktum, külföldre utalta át, és azt később sikkasztották el (StGB 266. §). Az EuB következésképpen az átutalt pénzösz-szeg fekvési helyét tekintette irányadónak. A két eset közötti különbségtétel szükségessége ismételten rámutat arra a tényre, hogy az eredmény bekövetkezési helyének megállapítása során nélkülözhetetlen a különbségtétel a sikkasztással és a csalással megvalósult károkozások között. Továbbra is érdekes marad az a kérdés, hogy hogyan kell megítélni azt, ha egy megtévesztő, szerződéskötésre vezető belföldi cselekményt követően nem készpénzfizetés történik, mint ebben az esetben, hanem azt egy külföldi bankszámlára utalják át. Kérdés, hogy akkor a számlavezető bank külföldi székhelye alapozza-e meg az eredmény bekövetkezésének helyét, vagy pedig nem lenne e helyesebb, már csak a bizonyítási eljárás megkönnyítése okán is, perjogi szempontból ebben a szituációban a belföldi átutalási cselekményt relevánsnak tekinteni.
Az elkövetés helyét ebben az esetben nehezebb meghatározni. Ez ugyan a jelen esetben nem volt döntő a német bíróság joghatóságának megállapítása szempontjából, mivel azt, mint fent bemutatásra került, az eredmény bekövetkezési helye megalapozta, mégis indokolt a vizsgálata, már csak azért is, mert az eredmény bekövetkezési helyének megállapítása gyakran nehezebb, mint az elkövetési hely lokalizálása. A szerződéskötéshez vezető folyamat során az alperes képviselője működött közre. A német nemzetközi magánjogban általánosan elismert, hogy a háttérben maradó képviselt vonatkozásában is a szociálisan függő, utasításoknak engedelmeskedő képviselő cselekvésének helye irányadó. Egy ennek megfelelő szabály figyelembevétele a bírói gyakorlat értelmében a 44/2001/EK rendelet (Brüsz-szel. 1.) 5. Cikkének 3. bekezdése szempontjából is irányadó. Mind a Brüsszel 1., mind pedig a L.E. értelmezése során viszont az autonóm értelmezés követelményét kell szem előtt tartani. Ezért az elkövetési hely meghatározása során nem közvetlenül irányadó, hogy a képviselőt a BGB 831. §-a szerint az alperes teljesítési segédjének kell minősíteni. Másrészt a deliktuális alapú joghatóság nagyfokú leértékelését jelentené, ha egy teljesítési segédi cselekmény elkövetésének helyén az ügy urát nem lehetne perelni. Ha az ügy ura tevékenységének körét földrajzi értelemben jelentősen kiterjeszti azáltal, hogy teljesítési segédeket vesz igénybe, akkor az ennek megfelelő perjogi következmények kockázatát is viselnie kell. A Brüsszel I. és a L.E. 6. Cikk 1. bekezdése nem kínál teljes értékű helyettesítő megoldást, mert ez az előírás csak több személy együttes perlése esetén teszi lehetővé azok egyikének lakóhelyén a perlést, miáltal a deliktuális alapú joghatóságnak az az előnye, hogy olyan fórumot bocsát rendelkezésre, amely a tényállás és a bizonyítékok szempontjából közelinek tekinthető, nem lenne realizálható. Ezen kívül az ügy urának felelőssége azoknak a személyeknek a cselekményeiért, akik az ő gazdasági szervezetéhez tartoznak, nem csak a német jogban létező alapelv. A francia és az angol jog hasonló alapelveket tartalmaz a "préposé" vagy a "servant" tekintetében. A nemzeti jogok közötti csak a cselekmény elkövetési helyének megállapítása szempontjából irreleváns kérdésben, az ügy urának anyagi jogi kimentési lehetőségei tekintetében van eltérés. Végső soron nem szólnak komoly érvek az ellen, hogy az ügy urának vonatkozásában a teljesítési segédek cselekvése helyét az illetékesség megállapítása szempontjából irányadónak tekintsük, ameddig arra is figyelemmel vagyunk, hogy a közreműködő fogalmát nem lehet egyszerűen a lex fori szerint értelmezni.
Ebben az esetben mindemellett kétséges, hogy az alperes képviselője egyáltalán teljesítési segédnek tekinthető-e. Az alperes arra az álláspontra helyezkedett, hogy az a személy, aki a szerződéskötésben közreműködött, önálló kereskedelmi képviselő volt. Az önálló kereskedelmi képviselők, mint ahogy azt az OLG Köln is megállapítja, az utasítási függőség hiányában nem tekinthetők teljesítési segédeknek. Kivételesen csak akkor lehet őket ilyennek tekinteni, ha tevékenységük végzése során mégis utasításokhoz kötöttek. Ebben az esetben a szerződéskötéshez vezető megbeszélés olyan helyiségekben folyt le, amelyek, legalábbis a külső szemlélő számára, nem a képviselő, hanem az alperes helyiségeinek tűntek. Az OLG Köln, amely ezzel a kérdéssel nem a joghatóság, hanem csak a kollíziós, azaz az alkalmazandó jogra vonatkozó elemzésben foglalkozik részletesen, a képviselőt az összes körülmény mérlegelése alapján olyannak ítéli, mint aki az alperes utasításaihoz kötötten járt el, és ezért őt közreműködőnek minősítette, azzal a következménnyel, hogy cselekményei az elkövetési hely megállapítása szempontjából relevánsak. Ez az értékelés meggyőző, és mutatis mutandis a L.E. 5. Cikk 3. bekezdésére is vonatkoztatható. Az OLG Köln által figyelembe vett körülmények, amelyek azt a látszatot keltették, hogy a megbeszélésre az alperes fióktelepén került sor, ezen felül annak mérlegelésére is alapot adhattak volna, hogy a L.E. 5. Cikkének 5. bekezdése (a fióktelep működéséből származó jogvitára a fióktelep helye bíróságának is joghatósága van) alkalmazható lett volna-e azon az alapon, hogy ez a joglátszat keletkezett.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
