A közhiteles nyilvántartások közhitelességével összefüggő jogi kérdések a bírói gyakorlatban a polgári perekben jelennek meg, főként az ingatlan-nyilvántartás közhitelességével kapcsolatban. A közigazgatási perekben a közigazgatási perrendtartás újszerű szabályaira figyelemmel az elvi lehetősége fennáll annak, hogy a közhitelességgel összefüggő jogviták száma növekedjen. Az eddigi közigazgatási ügyek kúriai joggyakorlatában az Ákr. szerinti közhiteles adatoknak mint bizonyítékok felhasználásának alakult ki joggyakorlata, amelynek azonban önálló bizonyítási terhet megfordító vagy bizonyításra más módon hatást gyakorló önálló joghatása nem mutatható ki. A jövőben a hatósági bizonyítványok (igazolványok) önálló közigazgatási perben való megtámadásának lehetősége jelenthet változást. Ennek gyakorlati érvényesüléséhez azonban további, a közigazgatási perrendtartás szabályait pontosító jogalkotásra van szükség.
Tárgyszavak: közhitelesség, hatósági nyilvántartás, bizonyító erő, hatósági bizonyítvány, közigazgatási per, kúriai joggyakorlat
Jelen tanulmányban nem általában a közhiteles nyilvántartások közhitelességével, hanem csak a közhiteles hatósági nyilvántartásokkal foglalkozom, azaz olyan nyilvántartásokkal, amelyeket közigazgatási hatóság vezet, és az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban Ákr.) 97. § (1) bekezdésében szabályozott valamely konstitutív vagy deklaratív jellegű közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősülnek. Még szűkebben, a közigazgatási bírósági jogorvoslati lehetőségeket vizsgálom mind eljárásjogi, mind anyagi jogi (tartalmi) szempontból a közhiteles hatósági nyilvántartások kifejezetten közhitelességgel összefüggő jogvitáira fókuszálva. Mindezt főként a kúriai joggyakorlat tapasztalatai alapján teszem.
A közhitelesség kérdése meglepő - vagy talán nem is annyira meglepő - módon nem a közhiteles hatósági nyilvántartásokba való bejegyzések (értve ez alatt a továbbiakban a módosítás, visszavonás, törlés eseteit is) körében merül csak fel, hanem azon közigazgatási ügyekben hozott döntéseket vizsgáló közigazgatási perekben, ahol ezen nyilvántartások adatait (mint bizonyítékot) felhasználták akár közvetlenül, akár hatósági bizonyítvány vagy hatósági igazolvány (bizonyítási eszközök) formájában. Ennek két alapvető oka van:
1. A nyilvántartásokba való bejegyzések és a hatósági bizonyítványok, illetve igazolványok kiállításával összefüggő, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvényben (a továbbiakban: Ket.) szabályozott jogorvoslati lehetőségek szűk és ellentmondásos, anomáliákkal terhelt szabályozási problémáit (melyekre a releváns bírói gyakorlat is rámutat) az Ákr. megítélésünk szerint nem tudta egyértelműen megoldani, inkább átkeretezte a problémákat.
2. A közhitelességet érintő viták valódi ellenérdekű felek közti jogvitát feltételeznek, amelyre valamely fél hivatkozik a másik féllel szemben annak érdekében, hogy jogot szerezzen vagy kötelezettség alól mentesüljön. Ilyenekre tipikusan polgári jogvitákban, illetve valamely jog megszerzésére irányuló jogvitás feleket feltételező közigazgatási jogvitákban, illetve közigazgatási eljárásokban kerülhet sor.
Jelen tanulmányban a közhiteles nyilvántartások adatainak csak a közigazgatási jogvitákkal érintett közigazgatási eljárásokban való felhasználásával foglalkozunk. Egészen pontosan az Ákr. 97. § (2) bekezdés második mondatának joggyakorlatát tesszük vizsgálatunk tárgyává (ha hivatkozzák a perekben, ha nem) E rendelkezés szerint "Az ellenkező bizonyításáig a hatósági nyilvántartásba bejegyzett adatról vélelmezni kell, hogy az fennáll, és a hatósági nyilvántartásból törölt adatról vélelmezni kell, hogy nem áll fenn."
- 531/532 -
Szükséges megjegyezni, hogy ugyanezen szakasz első mondata, ami a közhiteles nyilvántartás alapján való jogszerzés jóhiszeműségének vélelméről szól az ellenkező bizonyításáig, annyiban mellőzhető elemzésünk szempontjából, hogy közhiteles nyilvántartás alapján fennálló (szerzett) joggal szemben akkor is szükséges az ellenbizonyítás ugyanezen szakasz második mondata alapján, ha egyébként nem volt a szerző fél jóhiszemű. Ezért az első mondatnak önálló hivatkozási alapként nincs jelentősége olyan eljárásban, ahol a közhiteles adatot jog megszerzésének igazolásául bizonyítékként csatolják, hiszen nem játszik a bizonyítási eljárás során szerepet az, hogy egyébként a fél jóhiszeműen szerzett-e jogot a nyilvántartásba való bejegyzés során, avagy nem. Emellett a második mondat szélesebb tartalommal bír, mivel nemcsak a konstitutív hatályú bejegyzésekre, hanem a deklaratív [Ákr. 97. § (1) bek. b) pont] közhiteles hatósági nyilvántartásokra is alkalmazható. Ekként a két szabály témánk szempontjából rész-egész viszonyban áll.
Az elemzés megkezdése előtt tisztáznunk kell röviden, hogy a közhiteles nyilvántartás adata, vagy arról kiállított közokirat, illetve általában egy közokirat felhasználása között van-e gyakorlati különbség. A közokiratok bizonyító ereje és a közhitelesség joghatásai tekintetében ugyanis e vonatkozásban akkor lesz csak eltérés, ha a kettő között különbséget tudunk tenni. Ehhez a közhitelesség használható fogalmára van szükségünk. Az AB a jogok és kötelezettségek fennállása, illetve igazolása szempontjából a közhitelű nyilvántartásoknak önmagukban is garanciális jelentőséget tulajdonított.[1] Az alkotmánybírósági gyakorlat szerint a közhitelesség elve harmadik személyekkel szemben fennálló olyan elv, amelyre a jóhiszemű jogok gyakorlása épül, amely alkotmányos jogok garanciájaként is funkcionálhat, és amelynek lényeges tartalma nem korlátozható.[2] A közhitelesség lényege és a közhiteles nyilvántartás fogalmi eleme, hogy a közhitelű nyilvántartásokhoz általában a bejegyzett adatok fennállásáról és a hozzájuk fűződő jogosultságokról, a törölt jogok fenn nem állásáról szóló vélelmek fűződnek.[3] Ezt a vélelmet tartalmazza az Ákr. 97. § (2) bekezdése.[4]
A szakirodalom alapján ugyanerre a következtetésre juthatunk, amely egyrészt azt igazolta, hogy a közhitelesség ingatlan-nyilvántartási jogból eredeztethető fogalma nem egységes és bizonytalan tartalmú a tételes jogban,[5] másrészt pedig azt, hogy a közhiteles hatósági nyilvántartások esetében az adott nyilvántartás funkciójától függően[6] alakulhatnak annak joghatásai. Ami minden közhiteles hatósági nyilvántartás esetében a közhitelességből eredő joghatás, az dogmatikai levezetés alapján[7] épp az Ákr. 97. § (2) bekezdésének feleltethető meg[8] azzal, hogy ehhez a különös eljárási szabályokból a funkció szerinti egyéb joghatások is adódhatnak. Mi csak a mindenben közös - és AB által is kimunkált -, az Ákr.-ben rögzített joghatással fogunk foglalkozni.
A közokiratok bizonyítási eszközként való felhasználása esetén, mely közokiratokban a hatósági nyilvántartások közhiteles adatai mint bizonyítékok testet öltenek (hatósági bizonyítvány, igazolás) vagy azok közvetlen felhasználása esetén[9] a bizonyító erő vonatkozásában a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban Pp.) 323. § (2) bekezdése az irányadó. Eszerint a közokiratokat az ellenkező bizonyításáig valódinak kell tekinteni, a bíróság azonban felhívhatja az okirat kiállítóját hivatalból nyilatkozattételre az okirat valódisága tekintetében. Ez a szabály tehát nem a közokirat által tanúsított adatok (a bizonyíték) valódiságára vonatkozik, mint a közhitelesség, hanem magának az okiratnak mint bizonyítási eszköznek a valódiságára. Relevánsabb ugyanezen szakasz (3) bekezdése, amely a közokiratok
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
