Végzetesen kisiklott tudósi pályafutásokra a magunk mögött hagyott 20. évszázad is szolgált tanulságos példákkal. A múlt olykor csak nehezen feldolgozható traumáitól - s a "célszemély" által elkövetett nem ritkán elévülhetetlen bűnöktől - függetlenül azonban észre kell vennünk azokat a politikai tehertételtől mentes életútszakaszokat, amelyeket az eddigi kutatások javarészt elhanyagoltak. Többnyire még feltáratlan a második világháború alatti hitleri bábállam, a Szlovák Köztársaság - 1946-ban halálra ítélt - miniszterelnökének s külügyminiszterének, Vojtech Tukának, a "kiugrott" jogászprofesszornak 1918 előtti pályafutása is. Igaz, akkoriban még a Tuka Béla névre hallgatott, s 1907-1914 között a pécsi (katolikus) püspöki jogakadémia, utóbb pedig, egészen 1921-ig a pozsonyi Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Kara oktatójaként tevékenykedett.
A budapesti tudományegyetem jog- és államtudományi karával nemcsak az volt a kapcsolata Tuka Bélának, hogy a századforduló éveiben hallgatóként itt koptatta a padsorokat, hanem évekkel később, 1912-ben egykori professzorai képesítették őt a politikatudomány egyetemi magántanárává. A habilitáció jelentőségét felértékeli, hogy a 30. életévét éppen csak betöltött vidéki jogtanárt még a magántanári cím megszerzése előtt a Magyar Tudományos Akadémia kis híján levelező tagjává választotta. Tekintélyes számban maradtak fenn Tuka Bélának a mentorához, Concha Győzőhöz intézett levelei, amelyek nemcsak a magántanári képesítés körüli fejleményekről tudósítanak, hanem szinte lépésről-lépésre beszámolnak az akadémiai jelölés alapjául is szolgáló monográfia - A szabadság - létrejöttének körülményeiről. Mindezek fényében már érdemes néhány bekezdéssel bővíteni - a magántanári habilitáció menetére tekintettel - az életút tudománytörténetileg értékes, ám eddig kevéssé ismert fejezeteit.
*
- 87/88 -
Tuka Béla a Selmecbánya melletti Hegybányán (Piarg) született 1880-ban. Tanulmányait Selmecbányán kezdte, majd Léván fejezte be. Innen került a fővárosba, a tudományegyetem jog- és államtudományi karára. A diploma megszerzését követően, 1902-1903 között több hónapig látogatta a berlini, párizsi és oxfordi egyetem óráit, majd tanulmányozta a londoni és római rendőrség munkáját. Visszaérkezte után éveken keresztül a budapesti államrendőrség segédfogalmazójaként kereste kenyerét a főkapitányság bűnügyi osztályán. A jogtanári katedra s a tudományos élet felé mentora Concha Győző, az alkotmánytan és a közigazgatás-politika professzora[1] egyengette az útját. A pécsi jogakadémián eltöltött esztendők alatt írta s jelentette meg a magántanári habilitáció alapjául is szolgáló, a szabadságeszme filozófiai-bölcseleti, politikatudományi rétegeit feltáró - mára igencsak elfeledett - monográfiáját.[2] A Pécsett végigtanított hét év után 1914-ben - nyilvános rendes egyetemi tanári minőségben - a pozsonyi Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karára került. A világháborús összeomlás Pozsonyban érte utol. Tanártársai többségétől eltérően - akik legkésőbb 1921-ben Magyarországra települtek, hogy itt folytassák pályafutásukat -, Tuka az új államban, a Csehszlovák Köztársaságban maradt. Ebben nyilván komoly szerepet játszott, hogy politikusi ambíciói fokozatosan lehengerelték a tudósit. Évtizedek óta ismeretes - csehszlovák, német és magyar kutatók írták meg -, hogy legkésőbb a 20-as elejétől a magyar irredenta szolgálatában állott.[3] Előbb különböző felvidéki magyar pártalapítási kísérleteknél és titkos katonai akciók szervezésénél segédkezett, utóbb - felülkerekedvén benne új keletű szlovák identitása - Andrej Hlinka páter Szlovák Néppártjához csatlakozva futott be fényes karriert.[4] Nemzetközi jogi tudása révén őt
- 88/89 -
kérték fel a szlovák autonómia első tervezetének kidolgozására, aminek 1921 folyamán eleget is tett. Magyar részről azt remélték a szlovák autonómia megvalósulásától - s ennek előmozdításában vélhetően komoly háttérszerepet szántak a szlovák néppártba "beépülő" Tukának -, hogy az megkönnyítheti az elcsatolt felvidéki részek Magyarországhoz való visszakerülését. Tuka hamarosan pártja elnökségi tagja lett, s prágai nemzetgyűlési képviselővé is megválasztották. Első, számára a nemzetközi ismertséget meghozó bukására 1929-ben került sor. A párt hivatalos orgánumában, az általa szerkesztett "Slovák"-ban az előző esztendőben megjelent egyik cikkében ugyanis azt állította, hogy a Szlovák Nemzeti Tanács által 1918. október 30-án elfogadott turócszentmártoni deklarációnak létezett egy titkos záradéka, miszerint a világháború után a cseh és szlovák fél által létrehozandó unió 10 esztendeig marad fenn. Ennek lejártával különleges közjogi helyzet, ún. vacuum juris áll elő, aminek következtében mindkét szerződő fél - tehát a szlovákság is - visszanyeri önrendelkezési jogát. Írása nem használt az amúgy sem túl szívélyes cseh és szlovák viszonynak: Tuka elmélete ugyanis a magyarbarát - gúnyosan magyarón - szlovák autonomista törekvések számára teremtett jogalapot. Tukát a Csehszlovák Köztársaság államrendjének felbomlasztása vádjával perbe fogták, és súlyos fegyházbüntetésre ítélték. A reá kiszabott 15 évből nyolcat le is ült. Utolsó, német nyelven megjelenő jogfilozófiai munkáját börtönévei alatt írta.[5] Tuka szlovák nacionalistaként és a vád szerint magyar ügynökként vonult börtönbe, ám onnan - érzékelvén a geopolitikai erőtérben végbement változásokat - már meggyőződéses nemzetiszocialistaként szabadult. A totalitárius eszmék amúgy sem álltak messze tőle, hiszen még a 20-as évek első felében, "Rodobrana" (Honvédők) néven fasiszta mintákat követő paramilitáris szervezetet alapított és vezetett. A börtönből kiszabaduló Tuka felismerte, hogy a szlovák ügy felkarolása már nem a gyenge magyar irredentizmustól, hanem a rendkívül expanzív és agresszív hitleri Németországtól várható. Azt azonban nem vette észre, hogy a szlovák autonómia felkarolása csupán taktikai ütőkártya volt a Csehszlovákia szétbomlasztását előkészítő Harmadik Birodalom kezében. A szlovák néppárt radikálisai, akik az autonómia helyett már a függetlenség gondolatával kacérkodtak, Tuka személyében már nemcsak a szlovák
- 89/90 -
nemzet mártírját, hanem lehetséges vezérét is tisztelték. A Csehszlovák Köztársaság végóráiban, 1939. februárjában, németországi látogatása alkalmával Tuka - a német-szlovák baráti társaság vezetőjeként, ám bármiféle felhatalmazás nélkül - a Führer gondoskodására bízta a szlovák nemzet sorsát. Az 1939. márciusában hitleri bíztatásra kikiáltott Szlovák Köztársaság vezetői az első időszakban a Hlinka örökébe lépő Jozef Tiso mögött felsorakozó konzervatív, ám Németország iránt feltétlenül lojális néppárti politikusok köreiből kerültek ki. A Tuka vezetésével ugrásra készen várakozó néppárti radikálisok, az ifjú l'udákok egyelőre háttérben maradtak, bár vezérük Tiso államelnökké történt kinevezése után, 1939. októberében átvette tőle a miniszterelnökséget. A Szlovák Köztársaság Tiso és Tuka vezetésével sodródott a második világháború - végül már magát az önálló szlovák államot is elnyelő - örvényébe. A nácizmus eszméit a szlovák sajátosságokkal ötvöző radikálisok ideje csak 1940 nyarán érkezett el. A hitleri diplomácia segítségével a salzburgi találkozó után Tuka kormányfő átvette - németek előtt kegyvesztetté vált elődjétől - a külügyek irányítását (is), s régi hívét, Sanyo Machot nevezték ki belügyminiszterré. A radikális "hatalomátvétel" óráiban, Tuka diadalittasan hirdette meg Pozsonyban a szlovák nemzetiszocializmus programját.[6] Két évvel később, 1942 tavaszán - miniszterelnökként és külügyminiszterként - egyik kezdeményezője és önként vállalt felelőse volt a szlovákiai zsidóság nagyobbik része, mintegy 57 000 ember deportálásának. Szenvedésük és mártírhaláluk közvetve mindenképp Tuka lelkén száradt. Politikai, jogi és morális felelősségét a szlovákiai holokauszt tragédiájában az sem csökkenthette, hogy a deportálásokat utóbb a mérsékeltebb világi és egyházi körök, továbbá a Vatikán tiltakozására a szlovák kormány átmenetileg felfüggesztette. Politikai pályája 1944 őszén, a szlovák nemzeti felkelés idején ért véget, amikor a már betegeskedő és öregedő Tuka megválni kényszerült kormányban viselt pozícióitól. A világháború után azonban ő sem kerülhette el a földi igazságszolgáltatást. Tekintettel arra, hogy életének utolsó évei végzetesen fonódtak össze a hitleri bábállam, a Szlovák Köztársaság sorsával, kezdve az állam dicstelen létrejöttétől annak még dicstelenebb kimúlásáig, Tuka osztozni kényszerült "teremtménye" sorsában. 1946 nyarán a volt kormányfőt és külügyminisztert a pozsonyi népbíróság elé állították. Az ítélet kötél általi halálra szólt. Halála kö-
- 90/91 -
rülményei mégis ellentmondásosak, hiszen a kivégzés bekövetkeztéről szóló tudósításokkal ellentétes források szerint nem sokkal az ítélet végrehajtása előtt, természetes körülmények között halt meg a pozsonyi börtönben.
*
Tuka Béla 1906. decemberében, a Bors Emil nyugalomba vonulásával megüresedő pécsi jogakadémiai katedrára nyújtotta be Zichy Gyula pécsi megyéspüspökhöz címzett pályázatát.[7] A tanári állásért tíz jelölttel kellett versenyeznie. Terveiről akkoriban a következőket vallotta: "...engem a társadalmi problémák nagy egészükben, összefüggésükben ragadtak meg, s az ambícióm könnyebb részletkérdések kidolgozása helyett arra irányult, hogy a nagy korkérdések mélyébe hatolva járatlan utakon új igazságokat keressek."[8] A Rómában tartózkodó megyéspüspök egy hónappal később értesítette Tukára nézve kedvező döntéséről a jogakadémia vezetését. Zichy Gyula ideiglenes minőségben rendkívüli tanárnak nevezte ki a tanári jelölőbizottság által is támogatott pályázót a magyar közjog, a politika, a nemzetközi jog és a jog- és államtudományokba való bevezetés tanszékére. Egyúttal kötelezték, hogy - még az állás elfoglalása előtt - a püspöki helynök előtt "hivatalos esküt és hitvallást" tegyen, továbbá elvárták tőle, hogy "szabályszerű" idő alatt megszerezze az egyetemi magántanári képesítést.[9] A tanári eskü kettős, egyház és haza iránt tanúsított lojalitást várt el a jogakadémia oktatóitól: "...előadásaimban, irodalmi működésemben, valamint társadalmi életemben pedig úgy római katholikus egyházamnak, mint magyar hazámnak hű fia kívánok maradni."[10] Az egyházi fenntartású jogakadémiák nemcsak az oktatók szakmai kvalitásaira, hanem világnézeti elkötelezettségére, jelesül vallásos meggyőződésére is súlyt fektettek. Tuka Béla esetében - a jelek szerint - mindkettőt megnyugtatónak tartották s elvárásukban nem is igen kellett csalódniuk a
- 91/92 -
pécsi évek alatt. Tuka világnézetének tartópillérei; konzervatív értékrendje, katolikus meggyőződése és vallásos életvitele, továbbá keresztényszocializmus iránti elkötelezettsége biztosítékot jelentett, hogy a végső soron a polgári radikálisokkal fenntartott kapcsolatai miatt menesztett Bors Emil utódaként a jogakadémia fenntartói által helyesnek tartott irányba fogja terelgetni leendő tanítványait.
A pécsi időszak alatt Tuka meglepően sok tantárgy oktatásában vett részt (egyúttal tevékeny részese volt a város konzervatív szellemi életének). Amikor 1914 tavaszán Késmárky István, a jogakadémia igazgatója támogató sorok kíséretében egyengette Tuka pozsonyi tudományegyetemre történő kinevezését a közjogi és politikai vagy nemzetközi jogi tanszékre, tételes összeállítást készített a Vallás- és Közoktatási Minisztérium számára az általa előadott stúdiumokról. A kimutatás szerint Tuka 1907-1914 között a politika, magyar közjog és nemzetközi jog tanszékén oktatott. Közbevetőleg, 1907-1912 közt "bevezetés a jog- és államtudományokba" címen tartott előadásokat, az 1911/1912-es tanévben újkori alkotmányokat, a következő, esztendőben hadijogot, s végül 1913/1914-ben jogbölcseletet is oktatott.[11]
*
Tuka számára már a legelső pécsi naptól kezdve egészen nyilvánvaló volt - elegendőnek tűnhetett csupán egyetlen pillantást vetnie kinevezési okmányára -, hogy ésszerű időn belül meg kell szereznie az egyetemi magántanári fokozatot. Ez természetesen nemcsak saját előmenetele és szakmai önbecsülése miatt tűnt elengedhetetlennek, hanem kenyéradója, a pécsi joglíceum tekintélyének növelése érdekében is. Tukának azt is szem előtt kellett tartania, hogy a magántanári cím megszerzése nélkül a jogakadémiai oktatókat nem nevezik ki nyilvános rendes tanárrá, amit gyakorlatilag a véglegesítéssel tekinthetett egyenértékűnek.[12]
A disszertáció állásáról Tuka gyakorta számolt be mesteréhez, Conchához intézett leveleiben. E beszámolókban a monográfia születése pillanatától a kötet elkészültéig nyomon kísérhető a mester és a tanítvány rendkívül szoros, utóbb barátsággá elmélyülő - egyúttal udvarias tegezésbe is
- 92/93 -
átváltó - (munka)kapcsolata. Sajnos a Concha által Tukának írott válaszlevelek előttem nem ismeretesek, ám tartalmuk Tuka sorai olvastán olykor egészen pontosan rekonstruálható. Az egyik legelső hír még nem tűnt túlontúl ígéretesnek, hiszen Tuka arról panaszkodott mesterének kéthavi feszített tempójú oktatás után, hogy az előadásokra való rendszeres felkészülésre tekintettel nem fog ráérni arra, hogy a "habilitationális" dolgozatra - amelynek témáját, a szabadságeszme fejlődésének politikatörténeti feldolgozását Concha sugallta - akár csak gondoljon is.[13] Fél év elteltével, 1907. decemberében - megköszönve a Conchától feldolgozásra kapott könyveket - már arról számolhatott be, hogy "most már komolyan" hozzáfogott értekezése előkészületeihez. "Igazán meglep engem az a sok eltérő ellentétes, számtalan változatú vélemény, amelyet a különböző íróknál a szabadságra nézve találok." - írta akkoriban név szerint is utalva Lord Acton és Ludwig Stein frissen áttanulmányozott írásaira.[14] A következő év tavaszán írott beszámolójában - Kant, Hegel, Stahl és Bluntschli olvasása után - mestere elnézését kérte levele rapszodikus volta miatt mondván mindez, "tükörképe annak a chaosnak, ami most az én elmémben kavarog."[15] Úgy tűnik, s efelől maga a disszertáns sem hagyott kétséget, hogy készülő műve vezérfonalául már ennél a munkafázisnál is Concha egyik alapművét, a Politikát választotta. Tuka olyan szakmai etalonként - egyúttal szellemi iránytűként - tekintett erre a műre, amely ugyan rendet teremt a vonatkozó szakirodalom olvasása nyomán benne kialakult tudományos "káosz"-ban, ám amelynek hatásától nem tudta, vélhetően nem is akarta függetleníteni magát.
Újabb fél esztendő elteltével, 1908 őszén Tuka megkezdte az addig olvasottak módszeres feldolgozását. "Most kezdődik a munka legnehezebb része, a szórványos ötletek egybeillesztése, rostálása, a gyűjtött forrásanyag megválogatása s az egésznek átgondolása".[16] A "Politiká"-nak szóló tiszteletkör ezúttal sem maradhatott el: "Óriási szolgálatot tesz nekem a »Politika«, amely megkímél attól, hogy meddő irányokban való gondolkodásra fecséreljem az időmet. Mégis valamelyes szemrehányó érzés támad bennem a »Politika« olvasása közben Méltóságod iránt. Méltóságod igazán nem volt lojális az »iskolája« iránt, amikor a könyvét megírta. Az olyan mélyen át van gondolva, az emberileg annyira tökéletes, hogy az azt
- 93/94 -
alapul vevő tanítványt egy kínos dilemma elé állítja: vagy ki akarom fejezni más szavakkal ugyanazt a gondolatot, s akkor érzem, hogy nem csináltam egyebet, csak elrontottam a jót; vagy ragaszkodom a szöveghez, s akkor csupa idézet lesz a könyvem elejétől-végig...".[17] Tuka töredelmesen bevallotta, hogy szellemileg függő viszonyba került mestere monográfiájával, amit utóbb - egyes kritikusai örömére - saját kötetében a nyilvánosság előtt is büszkén vállalt.
Ezekben az években Tuka több alkalommal is megírta mentorának, hogy munkaadója türelemmel, ám folyamatosan érdeklődött a habilitáció állása felől. Így történt ez 1908 végén is, amikor a pécsi aula - miként Tuka egyik levelében jelezte - "gyöngéden" emlékeztette őt az idő múlására s abbéli reményének adott kifejezést, hogy a harmadik jogakadémián eltöltendő esztendő során az értekezés nyomdafestéket lát.[18] Pedig Tuka ekkor már az értekezés vázlatának 3-4 nyomtatott ív terjedelmű megírásánál tartott, aminek elolvasására s bírálatára magától értetődően Conchát kérte fel. A következő év februárjában - amint írta - "szívszorongva" bocsátotta útjára, azaz Concha rendelkezésére a végül is 6 nyomtatott ív terjedelemben elkészült vázlatot.[19] Concha igen gyorsan, alig egy hónap multával postázta Pécsre a megjegyzéseivel megtűzdelt kéziratot. Háromnegyed évvel később, 1909. őszén - miközben nemcsak tartalmi, hanem szerkezeti, sőt stiláris kérdésekről is leveleztek egymással - már mintegy 13-14 nyomtatott ívnyi kézirat készült el.[20] Látván a munka haladását, a püspöki aula is megértőbb lett Tuka iránt. Az írás fáradalmaitól s - egyre rosszabbodó szembetegségére tekintettel - ingadozó egészségi állapotától meggyötört jogtanár e kedvező fordulatról 1910 farsangjakor számolhatott be Conchának. "A püspök titkára[21] mondotta, hogy a hosszú várakozás után a habilitáció ügyéből »rehabilitáció« kérdése lett, hogy a kissé megingott bizalom kissé helyreütessék. Enyhíti ennek a szójátéknak a súlyát, hogy az egyik püspöki farsangi díszebéden emelkedett hangulatban követtetett el".[22] Ugyanekkor az értekezés előrehaladott állapotáról is tájékoztatta mesterét, hiszen - amint írta - elérkezett az "utolsó előtti stádiumhoz: a simításhoz, amely után már a tisztázás követ-
- 94/95 -
kezik".[23] Tuka lázas tempóban dolgozott a kéziraton, s a korábbi gyakorlattól eltérően, Conchának már nem mutatta meg a nyomdába küldés előtt az elkészült fejezeteket. Egyik levelében ad magyarázatot e váratlan fordulatra. Concha - olvassuk - már 1909. májusában arra buzdította tanítványát, hogy mostantól kezdve bátran, az ő "előzetes cenzúrája" nélkül folytassa a kéziratot, hiszen az eddig olvasottak alapján teljesen megbízik Tukában. Ha mégis maradnának hibák az elkészült munkában, a bírálat során majd - miként Tuka emlékeztette mesterét saját szavaira - megmossa értük a szerző fejét, ám a dolgozatot el fogja fogadni.[24] Concha talán belefáradt lelkes tanítványa mind terjedelmesebbé váló kéziratának javítgatásába, s a disszertáció elfogadására vonatkozó szóbeli ígéret mellett lazítani kívánt a túlontúl szorosnak bizonyult munkakapcsolaton. Ennek ellenére már a következő hónapban, 1910. márciusában újabb fejezetek közeli postázásához kérte Tuka Concha beleegyezését, ráadásul időpontért is folyamodott mesteréhez az észrevételek személyes megbeszélése érdekében.[25] A felgyorsított tempó eredményeivel Tuka nem tűnt elégedettnek. "A kézirat lassan készül, már a könyv kétharmad részét letisztáztam. Minél tovább jutok, annál kisebb az előrehaladás." - írta áprilisban.[26] A legelső nyomdai ívek kinyomtatása - és a szerzői korrektúra - után úgy ítélte meg, könyve terjedelmesebb lesz a tervezettnél, hiszen valószínűleg meghaladja a 30 ívet. A letisztázott, végső formáját elnyert íveket, ragaszkodása jeleként még ugyanebben a hónapban megküldte mesterének, abban a reményben, hogy most már ő is Concha "szellemi leszármazói" közé sorolhatja magát.[27] A nyomdai munkálatokkal párhuzamosan a kézirat is végre-valahára a befejezéshez közeledett. A kötet terjedelmét illetően viszont Tuka megint csak tévedett, hiszen az már a 35 ív felé közeledett, "szóval valóságos Dreadnought-on teszem meg az első utazásomat a politikai irodalom terén".[28] Még nem ért véget a disszertáció kinyomtatása, amikor - 1910 szeptemberében - kezdetét vette a budapesti tudományegyetem előtt folyó magántanári eljárás.
A jog- és államtudományi kar kari tanácsának 1910. szeptember 20-i ülésén Concha Győző terjesztette elő jelentését a politikából magántanári képesítésért folyamodó Tuka Béla "személyes minősültsége tárgyában",
- 95/96 -
amelynek alapján a kar igen meggyőző, 15:2 arányban a jelöltet magántanári képesítésre bocsátotta. A kari tanács Tuka irodalmi munkásságának bírálatára az előterjesztő Conchán kívül Földes Bélát, a nemzetgazdaság- és pénzügytan professzorát kérte fel.[29]
Míg a fentebb említett tudós és elfoglalt professzorok az írásbeli bírálati jelentés szövegezésével foglalatoskodtak, a fiatal pécsi jogtanár szakmai életének két fontos állomásához érkezett. Az egyik esemény monográfiájának megjelenése volt az 1910-es esztendő utolsó napjaiban - amit a kötetéről szóló érdemlegesebb recenziók megjelenése követett -, míg a másik esemény sikertelenül végződött akadémiai jelölése volt a következő év tavaszán.
Hosszas várakozás után - az MTA anyagi támogatása mellett - 1910. decemberében végre megjelent Tuka több mint 500 nyomtatott oldalnyi terjedelmű monográfiája. Az első példányok egyikét Conchának, karácsonyi ajándék gyanánt küldte meg, amit a mester a bensőségesebb, meghittebb viszonyt kifejező tegeződés felajánlásával viszonzott hálás tanítványának, ráadásként Tukát fiává is fogadta.[30] Tukában felmerült ugyan, hogy első opusát Conchának kellene felajánlania, ám végül a sok tanakodás után arra az álláspontra jutott, hogy ragaszkodása zálogául ezt a kötetet kifejezetten "nem illik" felajánlania mesterének.[31]
A magántanári habilitáció két szakasza közé ékelődött Tuka akadémiai jelölése. Már önmagában rendkívüli elismerésnek számíthatott, hogy tagjelöltként a tudós társulat elé került, hiszen neve nem örvendhetett különösebb ismertségnek. A jelölés súlyát - esélyeivel ellentétben - növelte, hogy még nem szerezte meg az egyetemi magántanári címet.
A levelező taggá választás a magyar konzervatív politikai gondolkodás ismert személyiségének, Asbóth Jánosnak a javaslata volt.[32] "Asbóthnak deus ex machina-szerű ötletével, hogy is mondjam, a »halhatatlanok« csarnokának legalább a szele csapott meg" -, vallott érzéseiről Tuka a mesteréhez, Concha Győzőhöz 1911. március 27-én intézett sorokban -
- 96/97 -
"amit a budapesti és pécsi ismerőseim és barátaim üdvözlő szavaiból fújt felém".[33] A szintén akadémikus Asbóth rendkívül elismerő sorok kíséretében ajánlotta megválasztásra Tukát tagtársainak. "... kevesen vállalkoznak nagy kérdések átható és átfogó tárgyalására, mely széleskörű tanulmány mellett évek megfeszített, odaadó munkásságát és úgyszólván bizonyos architektúrai alkotóerőt igényel. Ha valakinek sikerül ilyen feladatot úgy megoldani, hogy a magasra fejlett irodalmak előtt is becsületére válik a magyarnak és oly magyarsággal, mely egyúttal tudományos, valamint nemzeti jellegében tanúságot tesz arról, hogy a magyar, mint kultúrnyelv megállhatja helyét a többiek mellett. Akkor ez az, ami elsősorban érdemli meg az akadémiai pálmát" - olvassuk Asbóth méltatását.[34] Annyit bizonyosan tudunk, hogy egykori pesti professzorai közül Tuka kiknek küldte meg kötetét. Concha javaslatára Tuka mintegy 40 helyre juttatta el a monográfiát, név szerint megemlítve (Szászy-)Schwarz Gusztávot, Timon Ákost, Kmety Károlyt, Magyary Gézát és külön is Prohászka Ottokárt, mint akik szóban, vagy írásban megköszönték a számukra megküldött kötetet.[35] Tiszteletpéldányt természetesen Asbóth is kapott, így valószínűleg annak elolvasása után döntött az akadémiai ajánlás megszövegezéséről.
Tuka Bélát 1911. tavaszán harmadmagával - legfiatalabbként s a legszerényebb szakmai reputáció birtokában - jelölték levelező tagnak a filozófiai, társadalom- és történettudományi osztály A) alosztályába. Rajta kívül az 53 éves Szászy-Schwarz Gusztávot, a római jog és a magánjog professzorát, illetve a 40 éves Fellner Frigyes közgazdász, egyetemi tanárt ajánlották akadémikusnak.
A jelölés Asbóth részéről túlontúl korainak bizonyult, ugyanis neki tudnia, legalábbis sejtenie kellett a szavazás kimenetelét. "Én oda voltam a büszkeségtől, hogy annyi voksot kaptam, holott a legvérmesebb számításom sem terjedt 5-6 szavazaton túl..." - reagált Tuka a történtekre.[36] Az MTA II. osztálya 1911. április 25-i osztályülésén döntött a tagjelölésekről. Tukára - saját várakozásával ellentétben - jóval több, 14 igen, és jóval kevesebb, 24 nem szavazat esett.[37] Keserű elégtétellel vehette viszont tudomásul, hogy a másik két jelölt sem kapta meg a tagság elnyeréséhez
- 97/98 -
szükséges 2/3-os támogatást, noha Tukánál eleve esélyesebbnek tűntek és lényegesen több szavazatot is kaptak.[38] Lehet, hogy egy további - Tuka személyétől és szakmai előéletétől független - körülmény is rontotta kilátásait. A pécsi jogakadémiának ugyanis a büntetőjogász Angyal Pál személyében 1909 óta már volt akadémiai levelező tagsággal rendelkező professzora. Feltételezzük, hogy a tudós társaság ilyen rövid időn belül nem óhajtotta újabb pécsi taggal bővíteni sorait.[39]
*
Időközben - 1911. tavaszán-nyarán - figyelemreméltó kritikák láttak napvilágot Tuka monográfiájáról. A "Szabadság"-ot méltató, avagy marasztaló recenziók közül az alábbiakban hat - közel 70 nyomtatott oldalnyi - írásra hivatkozunk. E nem ritkán tanulmány terjedelmű bírálatok a lehető legkülönbözőbb világnézetet és értékrendet valló, illetve közvetítő folyóiratokban jelentek meg.
Elsőként a legrövidebb, ám legszigorúbb írást idézzük fel. A polgári radikálisok elméleti folyóiratában, a Huszadik Században a közgazdász Székely Artúr ismertette Tuka művét. Megítélése szerint a vaskos kötet elolvasása után sem juthat közelebb az olvasó a monográfia központi problémájának - a szabadság misztériumának - a megfejtéséhez. Ennek fő okát pedig abban látta, hogy Tuka - Concha hűséges tanítványaként - átvette mestere "bizonytalan, vértelen bölcselkedésének" motívumait, eleve megfosztva önmagát az önálló útkeresés lehetőségétől. Azt ugyan elismerte a recenzens, hogy Tuka tárgyilagosan ismerteti a vele ellentétes
- 98/99 -
álláspontokat, ám munkája ennek ellenére "színtelen"-re, "unalmas"-ra és "eklektikus"-ra sikeredett, amelyből hiányoznak a "friss" és "eleven" gondolatok.[40] Tuka igencsak megneheztelt szigorú recenzensére. Ingerült véleményét Conchához intézett levelében foglalta össze. "A »H. Sz.« úgy látszik, valami kis galileista zsidó gyereknek utalta ki a könyvet »kivégzés« céljából. A kis kazár bámulatra méltó ügyességgel oldotta meg a feladatát: úgy írni egy könyvről, hogy az kevesebb legyen az agyonhallgatásnál is."[41]
A Jogállamban barabási Kun József, miniszterelnökségi titkár - utóbb a debreceni jogi kar professzora - méltatta Tuka monográfiáját. Legény legyen a talpán - írta -, aki Eötvös József korszakos "publicisztikai" munkája, "A XIX. század uralkodó eszméi" után a szabadság témájához mer nyúlni. Tukában azonban megvolt a kellő bátorság, hogy - Concha nyomdokain haladva - formájában és tartalmában egyaránt újat írjon a szabadság "elméleti" vonatkozásairól. Barabási Kun egyébként megértéssel kommentálta a Tuka monográfiájára rátelepedő - a szerző által büszkén vállalt - concha-i szellemi hatást. A "lépten-nyomon felötlő szoros eszmei és tartalmi" kapcsolattól függetlenül barabási Kun meglátása szerint Tuka teljes elismerésre méltó módon egészítette ki Concha szabadságra vonatkozó, a Politikában megjelent nézeteit. Tuka művének súlyát a recenzens szemében külön növelte a "ritka olvasottságra" valló irodalmi apparátus, továbbá a concha-i örökség részeként aposztrofált "nobilis szellem" és "előkelő tárgyalási modor" is.[42]
Több vonatkozásban polemizált Tuka nézeteivel Gyulay Lajos, a Magyar Társadalomtudományi Szemlé-ben megjelent bírálatában. Gyulay erős fenntartással fogadta Tuka szabad akaratról vallott felfogását s még több kifogást támasztott a nők társadalmi helyzetére vonatkozó nézeteivel szemben. A mélységesen konzervatív felfogást valló Tukával ellentétben ugyanis Gyulay azt az álláspontot képviselte, hogy - hivatkozással a kortárs szociológia fejlettségére - "alig lehet a feminizmus eszmetartalmának megvalósítására irányuló törekvések szintjére bizonyos fokig terjedő elvi jogosultsága előtt mereven elzárkózni".[43] Hiányolta ugyanakkor a recenzens a sajtószabadság és a nemzetiségi kérdés "gyakorlatibb alapon" való tárgyalását, ám elismeréssel szólt - egyebek mellett - az osztályuralom létjogosultságáról és szükségszerűségéről, valamint a keresztény-szocializmusról
- 99/100 -
írottakról.[44] Annak ellenére, hogy Tuka bevallottan Concha szabadságtanára alapozta nézeteit - megfosztva önmagát az "eredetiség pálmájától" -, a politikai irodalom egy gondosan elkészített munkával gyarapodott, "amelynek különös jelentőséget biztosít nemzeti iránya, valamint a történelmi múltunkkal és kultúránkkal oly szorosan összeforrt keresztény erkölcsi és eszmekörnek a politikai gondolkozásban való érvényre juttatása."[45]
Notter Ferenc, a kánonjog professzora a Katholikus Szemle hasábjain foglalkozott Tuka monográfiájával. A recenzens inkább ismertette, mintsem bírálta a munkát, bár egy-két udvarias kritikai észrevételt azért megengedett magának. Notter nem tekintette súlyos fogyatékosságnak a concha-i hatást, sőt erényt igyekezett kovácsolni abból, hogy végre megjelentek a könyvpiacon a Concha - tanítványok munkái. "A szerző (...) mesterének szabadságtanát fejti ki nagy bölcselkedő képességgel, széles irodalmi ismerettel s a Concha iskoláját jellemző idealisztikus irányzattal."[46] A kötet azon fejezeteiről, amelyek a szabadságot a társadalmi és állami élet jelenségeivel hozták összefüggésbe (szabadság és uralom, szabadság és egyenlőség, szabadság és demokrácia, szabadság és alkotmányosság stb.) Notter úgy vélekedett, hogy azok még a gyakorlati politika "helyes irányelveiül" is szolgálhatnak. Összegző véleménye szerint Tuka műve "kiváló nyeresége" lesz az irodalomnak.[47]
A szintén kánonista Hanuy Ferenc recenziója azonban sok fejfájást okozhatott Tukának. A neves egyházjogász Religio című folyóiratban - folytatásokban - megjelenő bírálatából ugyanis azokra a részekre szükséges rámutatnunk, amelyek a katolicizmus tanításaira tekintettel mondtak véleményt A szabadság-ról. Tuka nézetei - mutatott rá Hanuy - több vonatkozásban is ellentétesek a katolikus felfogással. Hanuy bírálatában fejezetről-fejezetre haladt, s Tuka álláspontját részletesen ismertetve, helyenként elmarasztalta, máskor viszont megdicsérte a fiatal szerzőt. Első sorai azonban ismerősen csengenek, mintha csak ismerte volna Tuka évekkel ezelőtti, a tanári pályázat benyújtása alkalmával vallott ars poeticáját. A szerző - állította Hanuy - "azoknak fajtájából való, akik egy tudo-
- 100/101 -
mányos problémának kigombolyításába belekezdve, nem teszik le addig a tollat, míg az egész problémát minden oldaláról végig nem gondolták, teljes és minden irányban kielégítő megoldást meg nem találták; és akik tudnak addig, éveken át hallgatni, mintsem részleteredményeikről kisebb közleményekben a világnak beszámolni és így az egésznek meglepetésszerű hatását gyengíteni".[48] Vészjóslóak lehettek viszont Tuka számára a recenzió azon megállapításai, amelyek munkájának egyik-másik gondolatát "evolúciós ízű"-nek minősítették. "Kissé evolúciós ízű, túlzó és művelődéstörténetileg nem is igazolható (...) szerzőnek azon állítása, mintha az izolált ember csakis közületi behatások folytán »emelkedett volna az állati (sic!) lét színvonala fölé«, és hogy »az egyén csak (sic!) emberek társaságában érheti el az emberi (sic!) színvonalat«. Ez, amellett, hogy circulus vitiosus, nem fogadható el azért sem, mivel az »emberi« lét minőségileg adott (...), nem pedig mennyiségileg való fejlődésből szerzett (...)" stb. stb.[49] Íme egy katolikus jogakadémiai tanár - sugallta Hanuy -, aki az evolúció nézeteivel kacérkodik. Ezen túlmenően Hanuy meglátása szerint az egyházjog tételeit is több ponton sértették Tuka nézetei. A pécsi jogtanár az egyházat az állam jogából "deriválja", vagyis az egyházat az állam "hatalmi köre" alá rendeli. Az állam és az egyház kapcsolatáról pedig azt a szintén elfogadhatatlan felfogást hirdette, hogy az nem tekinthető egyébnek, mint két egymástól független és "egymás megsemmisítésére irányuló közület" viszonyának.[50]
Tuka ekkor még nem is tudhatott arról, hogy Hanuy nem egészen önszántából, hanem a pécsi püspök kifejezett óhajára foglalkozott ily behatóan monográfiájával. Zichy Gyula ugyanis 1911. február 11-én arra kérte Hanuyt, hogy "hiterkölcsi szempontból" bírálja meg a habilitáció előtt álló jogtanár munkáját.[51] Hanuy 1911 júniusában külön levélben is összefoglalta a püspök számára a katolicizmus szempontjából aggályos nézeteket, mindösszesen 14 pontba foglalva kételyeit, amelyeknek - bár tompítottan - a Religioban egyszer már hangot adott. Konklúzió gyanánt Hanuy azt javasolta, hogy - kijavítva alkalmasint a szerző által az egyházi szempontból kifogásolható nézeteket - a püspök ne gördítsen
- 101/102 -
akadályt a kötet terjesztése elé.[52] Zichy püspök másolatban megküldte Tukának Hanuy jelentését, és tájékoztatta őt a jövőben követendő eljárásról, megnyugtatva egyúttal jogtanárát, hogy egyházi approbációra, azaz jóváhagyásra nincs szükség a monográfia megjelentetése illetve terjesztése előtt.[53] Tuka mégis zokon vette Hanuy és Zichy eljárását, s Conchához intézett leveleiben azt igyekezett bizonygatni, hogy a concha-i tanításokon alapuló kötetét a Pécs-egyházmegyei - mint írta - "inkvizíció" kis híján egyházi indexre helyezte, ami valójában fel sem vetődött.[54] Az egyházi dorgálás, bármilyen enyhe formában nyilvánult is meg, nyilván alaposan felzaklatta a mélyen hívő jogtanárt, aki nemcsak a gondjaira bízott diákok szakmai előmeneteléért, hanem - a pécsi jogakadémiai Mária Kongregáció életre hívásával - lelki épüléséért is felelősnek érezte magát. Sőt, a disszertáció írása idején még arra is figyelmet fordított, hogy engedélyt kérjen az egyházmegyei hatóságtól, hogy az "Index librorum prohibitorum"-on lévő tudományos könyvek "egyikét-másikát" áttanulmányozhassa.[55]
A Hanuy-bírálat okozta lelki sebeket Concha Győző recenziója orvosolta. Az akadémia folyóiratában, a Budapesti Szemlében közzétett esszé az egekig magasztalta Tuka monográfiáját. Dicsérő jelzők sokaságát felsorakoztatva méltatta a mester a tanítvány művét, kiemelve a sokoldalú megközelítés, a szabatos stílus és a szellemes tárgyalás erényeit. A legnagyobb elismerésnek mégis az számíthatott, hogy - figyelemmel a hazai és nemzetközi szakirodalomra - Tuka Béla munkáját Eötvös József "Uralkodó eszméi", illetve Georg Simmel "Zur Philisophie der Herrschaft" című munkájával egy sorban említette.[56] Tuka maga is érezte, hogy Concha némiképp túlzásba esett az elismerések halmozásával, máskülönben aligha írta volna az alábbiakat: "Nehéz volt a munkád, Méltóságos Uram, hiszen az én dicséretemmel tulajdonképpen önmagadat kellett dicsérned. Én igazán csak a tükör, a prizma szerepét játszottam melletted. S Te,
- 102/103 -
Méltóságos Uram, ezt a nehéz feladatot úgy oldottad meg, hogy a babérból, ami csak Neked járhatna, saját kezeddel nekem fonsz koszorút...".[57]
*
Ideje visszakanyarodni a magántanári habilitáció menetéhez, hiszen 1911. őszére elkészültek Concha és Földes professzorok Tuka munkásságáról szóló érdemi bírálatai. Mindkét jelentés Tuka monográfiáját a magántanári képesítés alapjául elfogadásra javasolta. Földes bírálati jelentése sajnos nem maradt fenn, Concháé viszont igen; szinte szóról-szóra megegyezik a Budapesti Szemlében közzétett méltatással. A kari tanács a kedvező bírálati jelentések alapján 1911. október 25-i ülésén egyhangú, 15 igen szavazattal szóbeli kollokviumra bocsátotta Tukát.[58] A kari tanács tagjai jelenlétében lezajlott vizsgára 1911. november 17-én került sor. A hivatalból felkért vizsgáztatókon, azaz Conchán és Földesen kívül - akik együttesen 11 kérdést intéztek a jelölthöz - a kar professzorai közül a magánjogász Grosschmid Béni élt további négy tétel erejéig a kérdésfeltevés lehetőségével. Tanulságos a kollokviumról szóló jelentésből idemásolni a jelöltnek feltett - önmagában is komplex - kérdéseket, s csak sajnálhatjuk, hogy a jegyzőkönyv egyetlen sort sem rögzített a válaszokból.
Lássuk előbb Concha Győző kérdéseit:
"1. Miben különbözteti meg a politika tudományát a mai szociológiától?
2. Az emberi közületben mutatkozó pszichológiai, fiziológiai és gazdasági összefüggésekre nézve a mai szociológia minő törvényszerűségeket vesz föl?
3. A tudomány a mechanikai kauzalitást ma elegendőnek tartja-e a szerves élet jelenségeinek magyarázatára?
4. A politika tudománya minő törvényszerűségeket állapít meg?
5. A képviseleti rendszer ma még bír-e azzal az értelemmel, mellyel azt annak idején létesítették?
6. A német közjogászok hogyan fogják fel az államhatalom egységét?
- 103/104 -
7. Micsoda jelentősége van annak, hogy a rendőri-funkciót csakis mellékes és kiegészítő funkciónak tekintjük a bírói és közigazgatási funkció mellett?".
Következzenek Földes Béla tételei:
"1. Az újkantiánus irányok a szabadság lényegét miben látják?
2. Az államkapcsolatok milyen jövedelmi forrásokkal bírnak?
3. A költségvetés megtagadásának mik a következményei?
4. Hogyan fejlődik a modern miniszteriális rendszer alkotmányi és közigazgatási szempontból?".
Végezetül pedig Grosschmid Béni kérdései:
"1. Mi a lényeges különbség a prezidencializmus és a parlamentarizmus között?
2. A prezidenciális rendszerhez melyik kormányforma áll közelebb: az Egyesült Államoké vagy Franciaországé?
3. Bentham álláspontja miképpen függ össze a mai kollektivizmussal?
4. Arisztotelész Politikája a politika mai tudományában bír-e még jelentőséggel?".
Tekintettel arra, hogy mind Concha, mind pedig Földes teljes megelégedettségüket fejezték ki a jelölt válaszaival, a kari tanács jelenlévő 14 tagja a politikából egyetemi magántanárrá képesítette Tuka Bélát, felmentvén egyúttal a magántanári próbaelőadás megtartása alól. A kar határozatát - szíves tudomásul vétel és megerősítés végett - felterjesztették a Vallás- és Közoktatási Minisztérium számára,[59] ami két hónappal később be is következett.[60]
*
De vajon a sikeres habilitációt követően rögvest előléptetik-e nyilvános rendes tanárrá, avagy sem? Tuka mindenesetre nem sokat késlekedve azzal a kéréssel fordult munkáltatójához, hogy állásában véglegesítsék, és
- 104/105 -
rendes tanárrá léptessék elő.[61] Késmárky igazgató ugyan továbbította a kérelmet Zichy püspök felé, ám a joglíceum szabályzatára és kialakult gyakorlatára hivatkozva utalt arra a püspöknek címzett felterjesztésben, hogy a magántanári képesítés megszerzését követő 3 év elteltével nevezték ki eddig rendes tanárrá a jogakadémia oktatóit. Zichy püspök azonban figyelmen kívül hagyta az igazgató aggályait tekintettel arra, hogy habilitációs munkájával Tuka "kiváló elismerést is aratott", kivételes jelleggel véglegesítette s nyilvános rendes tanárrá nevezte ki őt a jogakadémiára.[62] A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium - mint főhatóság - 1912. február 13-án hagyta jóvá Tuka kinevezését.[63] Késmárky sikertelen akciója mögött nyilván azoknak az idősebb kollégáknak az áskálódását sejthetjük, akiket Tuka a titulus megszerzésekor életkorban megelőzött.
Nem tekinthetünk el attól az életrajzi körülménytől, hogy Tuka ekkoriban a pécsi joglíceumból való távozás gondolatával kacérkodott. A pécsi véglegesítés idején ugyanis már legalább háromnegyed éve a pozsonyi jogakadémia felé kacsintgatott. Azt bizonyosan tudjuk, hogy 1911. májusában - miként írta - "igen nagy kísértést" érzett, hogy - a magasabb szakmai nívó reményében - tanszéküresedés estén Pozsonyba pályázzon,[64] bár azzal is tökéletesen tisztában volt, hogy "a habilitáció nagy ágyúja nélkül a »pozsonyi vár bevétele« is jelentékenyen nehezebb lesz".[65] Tuka számára az tűnt a legelviselhetetlenebbnek - legalábbis a Conchához intézett levelek tanúsága szerint -, hogy egy idő után senkivel sem tudott Pécsett elcsevegni az őt érdeklő témákról: sem a jogakadémián, sem pedig az intézmény falain kívül. "Beszélgetésre itt a Perzsa határon alig van kivel." - írta kissé fellengzősen és cinikusan az utolsó előtti Pécsett töltött év végén.[66]
Az időközben megalakult pozsonyi tudományegyetemre való átkerülésre azonban 1914 őszéig várnia kellett, miközben a Mecsekalján fogyó
- 105/106 -
lelkesedéssel, ám annál több keserűséggel oktatta-nevelte a gondjaira bízott jogakadémiai ifjúságot.
* * *
by Schweitzer Gábor
Vojtech Tuka, prime minister in 1939-44 of the Slovak Republic, a satellite state created by the Nazi Germany, started his career at the beginning of the 20th century as professor of law first at the Catholic Legal Academy in Pécs, and later on joined the Faculty of Law of the University in Bratislava. In those years his name was still Béla Tuka. His early years spanning one and a half decades have been somewhat neglected, albeit this stage in his professional career is indeed remarkable, deserving more attention. In 1910, at the age of 30, Mr. Tuka, after years of concentrated research, published a bulky monograph on the evolution of the concept a liberty, which served for his habilitation as a professor of law. The deeply conservative and catholic author captured the attention of the Hungarian Academy of Sciences and in 1911, he was a hair's breadth away from having been elected among its members. The Faculty of Law of the University of Pest habilitated him in the next year, appointing him honorary lecturer of political sciences. Upon his return to Pécs, he immediately got a tenured professor position. My paper, based on archival research and Mr. Tuka's correspondence, intends to uncover the period between completion of his dissertation and obtaining his university balititation.■
- 106 -
JEGYZETEK
[1] Concha Győző pályáját újabban bemutatja ARCZT I.: Concha Győző. In.: "Jöjj el szabadság!" Ünnepi kötet Bihari Mihály egyetemi tanár 60. születésnapjára. Rejtjel, Budapest, 2003. 93-112.
[2] Tuka B.: A szabadság. Politikai tanulmány. Grill, Budapest, 1910. 528.
[3] A legfrissebb munkák közül lásd Angyal B.: Érdekvédelem és önszerveződés. Fejezetek a csehszlovákiai magyar pártpolitika történetéből 1918-1938. Fórum Intézet - Lilium Aurum Könyvkiadó, Galánta - Dunaszerdahely, 2002.
[4] Tuka "identitás-váltását" pécsi éveinek egyik szemtanúja, Komócsy István a következőképpen kommentálta. "Tuka, amikor nálunk volt nem volt renegát, vagy tót irredenta. Tót földön született, atyja katholikus tanító volt, a fiú akkor alig tudott tótul. Azután sorsa visszavetette Pozsonyba. Jöttek a csehek. Túltengő önérzetének és magabízásának acélosságával ott maradt. Várta, hogy mi lesz? Eggyel tisztában volt. Azzal, hogy ha tenni kell, cselekedni fog. A szabadságnak nemcsak bölcsésze és írója, hanem rajongója és átélője volt. Ott és akkor a tót szabadságokat nyomták el. És Tuka gyermekifjúsága népének, a szívig-vérig katholikus tótságnak szószólója - ma mártírja lett." Komócsy I.: Egy volt pécsi jogtanár, Tuka Béla 15 éves fegyházbüntetése jogérvényes. Baráti visszaemlékezéssel. Pécsi Hírek, 1930. augusztus 11. 3.
[5] TUKA, V[ojtech]: Die Rechtssysteme. Grundriß einer Rechsphilosophie. Albert Limbach Verlag, Berlin-Wien, 1941. 273 oldal.
[6] POLAKOVIČ, ©.: A szlovák nemzetiszocializmus (ford. Bába Iván). In.: A szlovákkérdés a XX. században (Összeállította Rudolf Chmel). Kalligram Könyvkiadó, Pozsony, 1996. 296-307.
[7] Tuka pécsi éveire vonatkozóan lásd "A perzsa határon". Tuka Béla 1907-1914 között a pécsi jogakadémián című tanulmányomat. Pécsi Szemle, 2003/ősz. 54-79.
[8] Baranya Megyei Levéltár. VIII. 2. c. A Pécsi Püspöki Joglíceum iratai. 2. A Joglíceumi Igazgatóság. Iktatott iratok. 16. doboz. 370/1906 szám (Budapest, 1906. december 28.)
[9] Baranya Megyei Levéltár. VIII. 2. c. A Pécsi Püspöki Joglíceum iratai. Joglíceumi bolt és házbérleti és tanári fizetési könyv. 350/1907 szám (Róma, 1907. január 29.).
[10] Tuka Béla 1907. február 7-én tette le a tanári esküt. Pécsi Püspöki Levéltár. Püspöki Joglíceum iratai. 552/1907.
[11] Baranya Megyei Levéltár. VIII. 2. c. A Pécsi Püspöki Joglíceum iratai. 2. A Joglíceumi Igazgatóság. Iktatott iratok. 20. doboz. 54/1914. szám (Pécs, 1914. március 27.).
[12] Vö. ECKHART F.: A jog- és államtudományi kar története 1667-1935. In.: A Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem története III. kötet. Egyetemi Nyomda, Budapest, 1936. 631.
[13] Tuka Béla levele Concha Győzőnek (Pécs, 1907. április 21.) MTA Könyvtára Kézirattára, Ms 4811/621 (a továbbiakban a levelek dátumát és jelzetét közlöm).
[14] Tuka Béla levele Concha Győzőnek (Pécs, 1907. december 18.) Ms 4811/625.
[15] Tuka Béla levele Concha Győzőnek (Pécs, 1908. április 24.) Ms 4811/628.
[16] Tuka Béla levele Concha Győzőnek (Pécs, 1908. november 13.) Ms 4811/632.
[17] Uo.
[18] Tuka Béla levele Concha Győzőnek (Pécs, 1908. december 23.) Ms 4811/633.
[19] Tuka Béla levele Concha Győzőnek (Pécs, 1909. február 17.) Ms 4811/634.
[20] Tuka Béla levele Concha Győzőnek (Pécs, 1909. október 24.) Ms 4811/ 639.
[21] Mosonyi Dénes.
[22] Tuka Béla levele Concha Győzőnek (Pécs, 1910. január 21.) Ms 4811/643.
[23] Uo.
[24] Tuka Béla levele Concha Győzőnek (Pécs, 1910. február 18.) Ms 4811/644.
[25] Tuka Béla levele Concha Győzőnek (Pécs, 1910. március 4.) Ms 4811/645.
[26] Tuka Béla levele Concha Győzőnek (Pécs, 1910. április 11.) Ms 4811/646.
[27] Tuka Béla levele Concha Győzőnek (Pécs, 1910. április 23.) Ms 4811/647.
[28] Uo.
[29] ELTE Levéltár 7. a. 1. 11. Jog- és Államtudományi Kar. Tanácsülési Jegyzőkönyvek. Jegyzőkönyv a budapesti kir. magyar tudományegyetem jog- és államtudományi karának 1910. évi szeptember hó 20-n tartott I. rendes üléséről. 2510/1909-1910. sz.
[30] Tuka Béla levele Concha Győzőnek (Pécs, 1911. január 18.) Ms 4811/651. Tukát - levelei tanúsága szerint - rendkívüli büszkeséggel töltötte el a "fogadott fiú" státusza.
[31] Tuka Béla levele Concha Győzőnek (Pécs, 1910. december 12.) Ms 4811/650.
[32] Asbóth Jánoshoz lásd: LACKÓ M.: Két portré. I. A magyar konzervatívok legképzettebb publicistája. In.: Filozófia és kultúra. Írások a modern magyar művelődéstörténet köréből (Szerk. Lackó Miklós). MTA Történettudományi Intézete, Budapest, 2001. 83-91.
[33] Tuka Béla levele Concha Győzőnek (Pécs, 1911. március 27.) Ms 4811/653.
[34] Tagajánlások 1911-ben. Magyar Tudományos Akadémia. Kézirat gyanánt. Hornyánszky, Budapest, 1911. 23-24.
[35] Tuka Béla levele Concha Győzőnek (Pécs, 1911. január 27.) Ms 4811/ 652.
[36] Tuka Béla levele Concha Győzőnek (Pécs, 1911. május 4.) Ms 4811/654.
[37] Az 1911. április 25-i osztályülésről szóló jelentés. MTA Könyvtára Kézirattár. K. 1532. A II. osztály jegyzőkönyvei 1910-1912.
[38] Schwarz Gusztávra 25 igen és 16 nem, Fellner Frigyesre 23 igen és 20 nem szavazat esett. Lásd uo.
Évekkel később mindketten tagjai lettek a tudós testületnek; míg Fellnert 1915-ben, addig Schwarzot csak 1918-ban választották levelező taggá. Tuka ismételt jelölésére nem került sor.
[39] A Magyar Tudományos Akadémia részéről Tuka Bélát két évvel később újabb kudarcélmény érte. Az Akadémia évről-évre kiosztotta a legjobb jog- és államtudományi munkának kijáró Sztrokay-díjat. Az Angyal Pál és Polner Ödön által az Akadémia II. osztálya számára készített előterjesztés rendhagyó módon kettő munka számára javasolta - megosztva - odaítélni a jutalmat. A tizenegy áttanulmányozott kötet közül Tuka monográfiáján kívül Szászy-Schwarz Gusztáv "Új irányok a magánjogban" című művét tartották a bírálók jutalmazásra érdemesnek. Az Akadémia nagygyűlése végül - hivatkozással arra, hogy a tudós testület korábban anyagilag már támogatta Tuka monográfiájának megjelenését, ami önmagában is figyelemre méltó - egyedül Szászy-Schwarz Gusztáv jutalmazása mellett döntött.
[40] SZÉKELY A.: A szabadság. Huszadik Század, 1911/július-december. 242-243.
[41] Tuka Béla levele Concha Győzőnek (Pécs, 1911. október 31.) Ms 4811/668.
[42] BARABÁSI KUN J.: A szabadság. Jogállam, 1911/4. 266-275.
[43] GYULAY L.: A szabadság elmélete. Magyar Társadalomtudományi Szemle, 1911/4. 332.
[44] Uo. 332-333.
[45] Uo. 331., 333.
[46] NOTTER A.: A szabadság. Katholikus Szemle, 1911. 867. Notter jó néven vette, hogy Tuka a "katholikus irányú" műveket is feldolgozta, ám nehezményezte, hogy "nagyreményű szerzőket és fiatal agitátorokat" a már befutott "hírneves szerzők" mellett idézett. Uo. 870.
[47] Uo. 870.
[48] HANUY F.: A szabadság. Religio, 1911/22. 397.
[49] Uo., 1911/23. 413.
[50] Uo. 1911/25. 447.
[51] Zichy Gyula levele Hanuy Ferencnek (fogalmazvány). Pécs, 1911. február 11. Pécsi Püspöki Levéltár. Pécsi Püspöki Joglíceum iratai. 591/1911.
[52] Hanuy Ferenc levele Zichy Gyulának. Budapest, 1911. június 15. Pécsi Püspöki Levéltár. Pécsi Püspöki Joglíceum iratai. 591/1911.
[53] Zichy Gyula levele Tuka Bélának (fogalmazvány). Pécs, 1911. június 17. Pécsi Püspöki Levéltár. Pécsi Püspöki Joglíceum iratai. 2262/1911.
[54] Tuka Béla levele Concha Győzőnek (Pécs, 1911. július 5.) Ms 4811/ 657.
[55] Tuka 1907. március 3-án nyújtotta be kérelmét. Pécsi Püspöki Levéltár. Pécsi Püspöki Joglíceum iratai. 87361907. Az engedélyt 1907. március 7-i dátummal háromévi időtartamra kapta meg azzal a megszorítással, hogy "obszcén és közvetlen vallás ellen írt műveket" nem olvashat. Uo.
[56] CONCHA Gy.: A szabadság. Budapesti Szemle, 1911/április. 55.
[57] Tuka Béla levele Concha Győzőnek (Pécs, 1911. március 27.) Ms 4811/653.
[58] ELTE Levéltár 7. a. 1. 12. Jog- és Államtudományi Kar. Tanácsülési Jegyzőkönyvek. Jegyzőkönyv a budapesti kir. magyar tudományegyetem jog- és államtudományi karának 1911. október 25-én tartott II. rendes üléséről. 17/2510/1909-1910. sz. Földes Béla bírálati jelentésére nem, Concha Győzőére ellenben - érdekes módon - az MTA Könyvtára Kézirattárában bukkantunk rá Ms 4811/119 szám alatt.
[59] ELTE Levéltár 7. a. 1. 12. Jog- és Államtudományi Kar. Tanácsülési Jegyzőkönyvek. Jegyzőkönyv a budapesti kir. magyar tudományegyetem jog- és államtudományi karának 1911. november 17-én tartott I. rendkívüli üléséről.
[60] ELTE Levéltár 7. a. 1. 12. Jog- és Államtudományi Kar. Tanácsülési Jegyzőkönyvek. Jegyzőkönyv a budapesti kir. magyar tudományegyetem jog- és államtudományi karának 1912. január 24-én tartott II. rendes üléséről. 1058/1911-12. sz.
[61] Tuka 1912. január 26-án jelentette be a sikeres habilitációt s véglegesítési kérelmét. Pécsi Püspöki Levéltár. Pécsi Püspöki Joglíceum iratai. 437/1912.
[62] Baranya Megyei Levéltár. VIII. 2. c. A Pécsi Püspöki Joglíceum iratai. 2. A Joglíceumi Igazgatóság. Iktatott anyagok. 19. doboz. 21/912 (Pécs, 1912. január 26.), 437/1912. (Pécs, 1912. január 29.)
[63] Pécsi Püspöki Levéltár. Pécsi Püspöki Joglíceum iratai. 808/1912. (Budapest, 1912. február 13.)
[64] Tuka Béla levele Concha Győzőnek (Pécs, 1911. május 15.) Ms 4811/655.
[65] Tuka Béla levele Concha Győzőnek (Pécs, 1911. június 16.) Ms 4811/656.
[66] Tuka Béla levele Concha Győzőnek (Pécs, 1913. november 13.) Ms 4811/678.
Lábjegyzetek:
[1] Schweitzer Gábor, Tudományos munkatárs, MTA Jogtudományi Intézete, Budapest, E-mail: schweitz@jog.mta.hu
Visszaugrás
