Jelen konferencia beharangozó gondolatait olvasva, amely igen szemléletesen módon egy ingaszerű mozgásként ábrázolja a jogalkotói és a jogalkalmazói magatartást a kiszámíthatóság - rugalmasság tengelyén, felidéződött bennem az inga kilengésének képe, s ennek kapcsán két általam a közelmúltban vizsgált jogeset emléke.[1]
A jogeset - és a referátum - sajátossága egy olyan probléma, ahol a jogalkalmazói rugalmasság egészen addig a pontig megy el, hogy a jogalkalmazó már jogalkotóvá is válik, s a hatályos normákat - azokkal szembe nem menve - kiegészíti.
Tévedés ne essék, az általam ismertetni kívánt téma kapcsán nem két egyedi döntésről kívánok szót ejteni, a vizsgált téma - ugyan elsősorban a 2010-es évek elején - több eseti döntés tárgya is volt[2], már - már kialakult bírói gyakorlattal rendelkezik, ahol a jogalkalmazó tendenciózusan jogot alkot.
Valamennyi általam vizsgált eset releváns tényállási elemei azonosak. Felperes gépjárműjével közlekedési balesetet szenved és kéri az alperes(ek) kötelezését az okozott kár megtérítésére. Jellemzően e pertípusban a károkozó felelősségbiztosítója található az alperesi pozícióban. Ennek alapvetően gazdaságossági oka van, a felperes a tőkeerősebb felelősségbiztosító útján kíván igényének érvényt szerezni.[3]
Azonban ez nem törvényszerűleg van így. Az általam vizsgált jogesetekben vagy a károkozó szerepel alperesi pozícióban,[4] vagy pedig mind a károkozó, mind pedig felelősségbiztosítója.
A BH 2012.291. sz. jogesetben ezen alperesek vagylagos marasztalását, az EH 2011.2401. sz. jogesetben egyetemleges marasztalását kérte felperes.
Ezzel pedig elérkeztünk jelen referátum kérdésfeltevéséhez: Van-e jogszabályi lehetőség arra, hogy a károkozó gépjárművezetőt és annak felelősségbiztosítóját egyetemlegesen marasztalja a bíróság?
Ugyan nem túl gyakran, azonban előállhatnak olyan esetek, amikor a felelősségbiztosító társaság fizetésképtelenné válik, s a károsult nem tud rajta kielégítést keresni. Erre reflektálva a Kúria a BH2013.43. sz. döntésében kimondta, hogy nincs akadálya annak, hogy a károsult (vagy vagyonbiztosítója) a kötelező gépjármű felelősségbiztosítással rendelkező károkozót perelje az okozott kár megtérítésére. Az ítélet indoklása szerint az alperest a kártérítési felelősség alól nem mentesíti a baleset időpontjában fennállt felelősségbiztosítása.
Ugyanakkor ez a lehetőség nem csak a fizetésképtelenség veszélye - netán megállapítása - esetén illeti meg a károsultat, a károkozó és felelősségbiztosítója alperesi pertársaságot alkothatnak.
Ez természetesen a felelősségbiztosítás definíciójából[5] is következik, hiszen a biztosító teljesítése nem szünteti meg a biztosított kártérítési felelősségét, hanem éppen, hogy maga a biztosított kártérítési felelőssége az előfeltétele a biztosító helytállásának.
A BH 2012.11. sz. döntésében a Legfelsőbb Bíróság szintén rögzítette, hogy nincs jogi akadálya annak, hogy a károsult a felelősségbiztosító mellett a károkozót is perelje a kár megtérítésére.
Ebben a döntésében a Legfelsőbb Bíróság ennél tovább ment és megállapította, hogy a károkozó és felelősségbiztosítója - mint egyetemleges kötelezettek - egyetemlegesen felelnek.
Az ügyben eljáró elsőfokú bíróság még akként foglalt állást, hogy a károkozó II. r. alperes a tartozás megfizetésére csak akkor köteles, ha a marasztalás összege a felelősségbiztosító I. r. alperestől nem volt behajtható. Rögzítette, hogy alperes esetében a közös károkozás szabályai nem alkalmazhatóak, a kifizetett összeg megtérítésére eltérő jogszabályok alapján kötelesek, s a II. r. alperes mögöttes felelősségét állapította meg. A másodfokú bíróság azonban akként módosította az elsőfokú bíróság döntését, hogy az alperesek ugyan egyszerű pertársaknak minősülnek - eltérő jogalapon kötelesek a kár megtérítésére - azonban marasztalásuk egyetemleges. A Legfelsőbb Bíróság az indoklást azzal egészítette ki, hogy az alperesek egyetemleges marasztalásának alapja az, hogy ők a Ptk. 337. § (1) bekezdése szerinti egyetemleges kötelezettek, hiszen bármelyikük teljesítése megszünteti a másik kötelezettségét is a felperessel szemben.
Ezt a jogalkalmazói irányt erősítette meg a BH 2012.291. sz. döntés is, szóhasználatában: "... ilyen esetben a kötelezettek egyetemleges marasztalásának van helye, mert bár eltérő jogcímen, de mindketten ugyanazzal a szolgáltatással tartoznak... Az I. és II. r. alperesek ugyanis a Ptk. 337. §-ának (1) bekezdése szerinti egyetemleges kötelezettek, hiszen mindketten a kártérítés teljes összegével tartoznak a felperes részére és bármelyikük teljesítése megszünteti a másik kötelezettségét is."
- 49/50 -
A Pesti Központi Kerületi Bíróság 23.G.302.235/2020/ 63-I. számú ítélete ezzel egyezően kimondta, hogy az egyetemleges marasztalás alapja az, hogy mindegyik kötelezett - bár más-más jogszabály alapján - a teljes követelésért helytállni tartozik [6:29. § (1) bek. II. fordulata]. Mivel így bármelyikük teljesítése megszünteti a követelést, tulajdonképpen egymás helyett teljesítenek, melyből logikusan következik, hogy utána egymás között el kell számolniuk (6:30. §).
A Szegedi Ítélőtábla BDT 2021.4320. sz. eseti döntésében megerősíti, hogy nincs jogi akadálya, hogy a károsult a felelősségbiztosító mellett magát a károkozót, illetve az üzembentartót is perelje az okozott kár megtérítésére. Ebben az esetben a károkozó, az üzembentartó és felelősségbiztosítója egyetemlegesen felelnek.
Ahhoz, hogy eljussunk annak megválaszolásához, hogy az eljáró bíróságok jogszerűen állapították-e meg az alperesek egyetemlegességét, elsőként szükséges az egyetemlegességgel kapcsolatos elméleti kiindulópontunk tisztázása.
Az egyetemlegesség hatályos fogalmát Ptk. 6:29. § (1) bekezdése szabályozza az alábbiak szerint: ha többen tartoznak egy nem osztható szolgáltatással, a teljesítés bármelyik kötelezettől követelhető. Egyetemleges a kötelezettség abban az esetben is, ha többen úgy tartoznak egy osztható szolgáltatással, hogy a jogosult bármelyik kötelezettől követelheti a teljesítést.
Érdemes röviden megvizsgálni, hogy mely lépéseken keresztül jutottunk el a fenti definícióig, illetve a tényállásban rögzített problémáig.
Az egyetemlegességnek a keletkezési módokon alapuló megkülönböztetése egészen a római jogig nyúlik vissza.[6] Ennek megfelelően - keletkezésük módja alapján - az egyetemlegességnek két típusát különböztethetjük meg.
Egyrészről beszélhetünk ügyleti rendelkezés folytán (ex voluntate, correalitas) létrejövő egyetemlegességről. Ennek jellemző esete, amikor a felek szerződésben határoznak valamely kötelezettség egyetemleges voltáról, ilyen pl. adásvételi szerződés vevői esetében a vételárfizetés kapcsán egyetemleges kötelezettség kikötése.
Másrészről beszélhetünk törvényi rendelkezés alapján (ex lege, solidaritas) létrejövő egyetemlegességről. Ilyen volt - a római jogban - az oszthatatlan szolgáltatások esete, a több gyám együttes eljárása, a bűncselekményt elkövetők által okozott kár megtérítésének kötelezettsége.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
