"Nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos!"
"Gyorsabban, magasabbra, erősebben!"[1]
A sportolói státusszal kapcsolatban mindenekelőtt célszerű meghatározni, ki minősül sportolónak és mi is az a sporttevékenység. A sportról szóló 2004. évi I. törvény (Stv.) 1. § (1) bekezdése szerint sportoló az a természetes személy, aki sporttevékenységet végez. Sporttevékenységnek minősül a meghatározott szabályok szerint, a szabadidő eltöltéseként kötetlenül vagy szervezett formában, illetve versenyszerűen végzett testedzés vagy szellemi sportágban kifejtett tevékenység, amely a fizikai erőnlét és a szellemi teljesítőképesség megtartását, fejlesztését szolgálja. [Stv. 1. § (2) bekezdés].[1]
A sportot mint aktív tevékenységet a hatályos jogi szabályozás szerint kétféleképpen lehet folytatni. A sportoló végezheti a sportolást aktív, hivatásos, más néven professzionális sportolóként ellenérték fejében, életvitelszerűen, de sportolhat hobbiszinten is. A sportköznyelvben ilyenkor beszélünk amatőr sportolóról. Itt a sportoló státuszának két típusa közül a hivatásos sportoló jogállását mutatjuk be.
1. A sporttörvény már a legelső szakaszában pontos meghatározást ad a hivatásos sportoló személyére, amely szerint hivatásos sportoló az a versenyző, aki jövedelemszerzési céllal foglalkozásszerűen folytat sporttevékenységet [1. § (4) bekezdés]. Ezzel a meghatározással a sporttörvény egyúttal választ is ad arra a kérdésre, hogy a hivatásos sportolói státusz alanya kizárólag professzionális sportoló lehet. A hivatásos (professzionális vagy profi) sportolói státusz azt a jogviszonyt jelöli, amelynek keretében a profi sportoló az aktív tevékenységét kifejti. A státusz tehát nem más, mint a hivatásos sportoló jogállása. A sportoló jogállását a sporttörvény 8. § (1)-(2) bekezdése szabályozza. Ennek értelmében a hivatásos sportoló a sportszervezettel kötött munkaszerződés vagy megbízási szerződés alapján fejti ki sporttevékenységét. Az Stv. a megbízási szerződés kötésének feltételéül előírja, hogy a megbízási díj a számvitelről szóló törvény alapján bérköltségként kerül kifizetésre, és erre a törvény pontos meghatározást ad.[2]
- 528/529 -
A professzionális sportoló tehát munkaszerződés alapján folytat sporttevékenységet. Éppen ezért munkaviszonyára a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) rendelkezései alkalmazandók. A jogirodalmi álláspont szerint a profizmus az 1990-es években kezdett kialakulni. Ekkor a sportjog még nem szabályozta intézményesen a profi sportoló jogállását, és az 1996-os sporttörvény még nem tette kötelezővé, hogy a hivatásos sportoló munkajogviszony keretében fejtse ki sporttevékenységét.[3] Éppen ezért előfordult, hogy egyes sportolók az egyesületükkel megbízási szerződést kötöttek, és e szerződés keretein belül sportoltak. Ez az oka annak, hogy a hatályos sporttörvény a munkaszerződés mellett tartalmazza a megbízási szerződést is.
A 2000. évi sporttörvény már kötelezővé tette a sportszervezetek számára, hogy a hivatásos sportolókkal munkaszerződést kössenek. Tehát profi sportolót főszabály szerint csak munkaviszonyban lehet foglalkoztatni. Ezt a szabályt a 2004. évi sporttörvény is deklarálta a már említett szakaszában. Az Stv. tartalmaz jó pár olyan feltételt, amely a sportmunkaviszony speciális jellegét adja. A sportmunkaszerződés megkötése során e feltételek maradéktalan teljesülése érdekében az Mt.-t a sporttörvénnyel összhangban kell alkalmazni, és az eltérésekre figyelemmel kell lenni, nehogy a felek megsértsék a munkaszerződést.
Tehát a hagyományos munkaviszonyokkal ellentétben a sportolók munkaviszonyával kapcsolatban az Mt. rendelkezéseit az Stv.-ben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni. Ez azt jelenti, hogy az Stv. jó pár olyan eltérő szabályt alkalmaz, amelyet a sportoló foglalkoztatása során figyelembe kell venni. Ilyen eltérés az Stv. értelmében, hogy a) a sportolóval kötött munkaszerződés csak határozott időre szólhat, b) próbaidő nem köthető ki, c) a sportolót a munkaszüneti napokon is lehet rendszeresen foglalkoztatni, d) munkaidőkeret alkalmazása esetén, ha a felek eltérően nem állapodtak meg, a pihenőnap legfeljebb hathavonta - részben vagy egészben - összevontan is kiadható, a munkaidő legfeljebb hathavi keretben is meghatározható a munkaszerződésben szereplő napi munkaidő alapulvételével.
A törvény további eltéréseket is meghatároz a következő taxatív felsorolásában: e) a sportoló csak a munkáltató előzetes írásbeli engedélyével létesíthet a sporttevékenységgel össze nem függő további munkavégzésre irányuló jogviszonyt, f) a hivatásos sportolónak a nemzeti válogatott keretben való szereplésére - ha az nem megbízási szerződés alapján történik - az Mt. munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatásra vonatkozó szabályait kell alkalmazni azzal, hogy a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatáshoz a hivatásos sportoló előzetes hozzájárulása szükséges. A sporttörvény szerint a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás összes időtartama egy naptári éven belül 44 munkanapnál vagy 352 óránál hosszabb is lehet, g) a hivatásos sportoló csak a játékjog használati jogának ideiglenes átadása esetén foglalkoztatható a munkaszerződéstől eltérően más sportszervezetnél. Az Stv. szerint a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás időtartama ebben az esetben egy naptári éven belül 44 munkanapnál vagy 352 óránál hosszabb is lehet [8. § (2) bekezdés a)-g) pont].
E taxatív felsorolásból jól látható, hogy ezeknek a feltételeknek a professzionális sportolóval kötött munkaszerződés során maradéktalanul érvényesülniük kell. Ez azt jelenti, hogy bármelyik feltétel teljesülésének elmaradása a sportoló szerződésének érvénytelenségét vonja maga után.
Az Stv. kifejezetten megállapítja, hogy a hivatásos sportolóval megkötött munkaszerződés csak akkor jön létre, ha az Mt.-ben foglalt kötelező tartalmi elemeken túl tartalmazza a munkavégzés módjára, a munka- és a pihenőidőre, a szabadság kiadására, valamint a munka díjazására vonatkozó megállapodást. Az Mt. a munkaszerződés két kötelező tartalmi elemén az alapbért és a munkakört érti, és ezek egyikét, a munkabért a sporttörvény is megemlíti. Ebből is jól látható, hogy az Stv. az Mt.-re támaszkodik, azzal szorosan, párhuzamban kívánja szabályozni a sportoló munkaviszonyát. Érdemes azonban megemlíteni, hogy az itt felsorolt további elemek az Mt.-ben is szerepelnek. Az Stv. kiegészítésként alkalmazza ezeket, mert az Mt.-ben szabályozott kötelező tartalmi elemeken kívül a sportmunkaviszonyban az Stv.-ben felsorolt további elemek bírnak még jelentőséggel. A munkaviszony kiegészítő elemeinek alkalmazása tehát elengedhetetlen a sportolóval történő szerződéskötés során.
Az Stv. kimondja, hogy semmis az a szerződés, amellyel a sportszervezet a hivatásos sportoló részére a sporttevékenységére kötött munkaszerződésben vagy megbízási szerződésben foglaltakon túl anyagi előnyt biztosít. Ezen azt kell érteni, hogy a sportszervezet csak a szerződésben kikötött munkabért fizetheti ki a sportolónak, annál több bért azonban nem, és a sportoló is csak a szerződésben kikötött és megállapított összeget fogadhatja el, többet nem. A sporttörvény e rendelkezése kógens, megszegése szintén a szerződés érvénytelenségét vonja maga után. Így a sportjogviszony sem jön létre, hiszen a szerződés egyik alapeleme a munkabér.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
